Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-16 / 245. szám

F.GY LEVÉL NYOMÁN Néhány szó a földművelésügyi minisztérium bürokráciájáról Mit várunk a kecskeméti rangadótól Kecskemétnek az 1954-es bajnoki évben két labdarúgócsapata szerepel az NB II. Déli-csoportjában. A Kecs­keméti Honvéd ez évben először sze­repelt az NB Il-ben és szereplése a várakozáson felül jól sikerült. Jelenleg a bajnoki táblázat negyedik helyét foglalja el és komoly lehető­sége van arra, hogy ezt a helyezést' megtartsa, sőt nem lehetetlen az sem, hogy feljebb kerüljön a bajnoki táblázaton. A csapat jelenleg nincs a legjobb' formában, vasárnap vá­ratlan vereséget szenvedett A vere­ség legfőbb oka az elbizakodottság volt. A játékosok tehetségesek és nagy feladatok megoldására is alkal­masak. A vasárnapi Kinizsi elleni rangadó mérkőzésen minden bi­zonnyal tudásuk legjavát nyújtják. Erre, ha győzni akarnak, nagy szük­ségük van, hiszen a Kinizsi is ért­hetőén nagy becsvággyal veti beit* magát a küzdelembe. A Kinizsi hogyan áll a rangadó előtt ? A sérült játékosok még mindig nem állnak a csapat rendelkezésére. A sok vereség ezenkívül rossz han­gulatot teremtett a játékosok köré­ben. A lehangoltság megmutatkozik Új sportlétesítményt avattak Garán Vasárnap Garán bensőséges ün­nepség keretében avatták fel és ad­ták át rendeltetésének a sportpályán épült új 1+50 személyes lelátót és a lelátó alatt épült korszerű öltözőhe­lyiségeket. Az avató ünnepségre lelkesen készült az egész község és amikor délután az ünnepség időpontja elér­kezett, többezer néző vette körül a pályát, hogy tanúja legyen az ünnep­ségnek. Az ünnepi beszédet Földes Lajos elvtárs, a községi tanács elnö­ke mondta el. Visszapillantott a köz­ség múltjára, amikor szinte semmi segítséget nem kapott a sport fej­lesztésére. Az állam most 21.000 fo­rintot adott a lelátó és öltözőhelyi­ségek építéséhez. A község sportsze­rető közönsége, a Traktor SE, a ktsz-ek, az egyénileg dolgozó pa­rasztok és a termelőszövetkezetek dolgozói a lelátó építéséhez még to­vábbi 50.000 forintos társadalmi mun­kát végeztek, köztük voltak a párt és a tanács vezetői is. Földes elvtárs ismertette a község sporteredményeit. Ezek közül leg­kiemelkedőbb az, ami a tömegsport kiszélesítése terén, az MHK-munka népszerűsítése terén az utóbbi évek során Garán történt. Elég, ha egy számot ismertetünk Gara sport­munkájáról: szeptember végéig az MHK előirányzatát a község 115 szá­Baja úszóinak szereplése a károm város versenyén abban, hogy a játékosok nem végzik úgy edzéseiket, ahogy az szükséges lenne. Ebből következik, hogy a já­tékosok erőnléte gyenge és az el­lenfél vezetése esetén hamar felad­ják a küzdelmet, nincs kellő lelki- és testi erő az újításhoz. Ez tör­tént vasárnap Cegléden, a legutóbbi vereség alkalmával is. Mindezek figyelembe vételével azt kellene mondani, hogy a mérkőzés esélyese a Honvéd. Ezt alátámasz­taná a jobb helyezés és a csapat jobb felkészültsége is. A mérkőzés kime­netele mégis nyílt és ha azon bár­milyen eredmény születik, nem lenne meglepetés. A mérkőzésen minden bizonnyal! nagyiramú, sportszerű küzdelmet láthat a közönség. Mindkét csapat szurkolótábora sportszerűen bíztas­sa csapatát. A bíztatás, új lendületet ad a fáradó játékosoknak, új erő: a további küzdelemhez. A két csapat pedig úgy küzdjön* hogy a közönség láthassa milyen fejlett Kecskemét város labdarúgö- sportja. Mindkét csapat nyújtsa tu­dása legjavát sportköre színeiért, a győzelemért M. L zalékra teljesítette. Beszéde további részében elmondotta, hogy a pályán végzett munkákat még nem fejez­ték be, további terveket fognak 1955-ben megvalósítani. Korszerű­sítik a pályát és versenyek rende* zésére alkalmas atlétikai- és röp­labdapályát építenek. A lelátó építésében kitűnt dolgo­zók közül kiemelte Milyacski Jakab kőművest, Császár Lajos sportköri elnököt és Lovrity Sándor tanítót„ akik a sok társadalmi munkás közűi is kiemelkedtek lelkes, odaadó mun­kájukkal. A sportkör nevében Császár Lajos elvtárs vette át az új sportlétesít­ményt. Ezután Török János elv társ, a megyei TSB elnöke emelkedett szó­lásra és további lelkes munkára ösz­tönözte a garaiakat, majd értékes ser­leget adott jutalmul az eddigi szép munkáért Az ünnepség után az úttörők torna­gyakorlata következett, majd lejál* szották a megyei B) osztály Déli­csoportjának rangadó mérkőzését, a Garai Traktor—Jánoshalmi Kinizsi mérkőzést. A garai ünnepnap tiszte-, letére a csapat lelkes és jó játékkal biztosan győzte le ellenjelét Így hálálta meg a csapat azt a sok tá­mogatást, amit a községtől kap. BALÁZSIT8 ISTVÁN, Bajai JTSB-elnök. A napokban levelet kaptunk a bajai törzsállattenyésztő állo­másról, Vuity József elvtárs tol­lából. A levél így szól: »A kormányprogratnm elhang­zása óta a bajai járás dolgozó parasztságának érdeklődése fo­kozottabb an irányul az ál­lattenyésztés felé. Az állatállo­mány fejlesztésének lehetőségei megnövekedtek és ma már mind többen ismerik fel, hogy az ál­lattenyésztés a mezőgazdaság egyik Legjövedelmezőbb ága. Az állattenyésztés egyik leg­fontosabb kérdése pedig az apaállatok minősége. Államunk elegendő mennyi­ségben és jó, törzskönyvezett apaállatokkal látta el megyén­ket, így a bajai járást is. A me­gyében lévő apaállatok értéke összesen 10 millió forint értéket képvisel. Éppen ezért taná­csainkra nagy feladat hárul azok gondos elhelyezésére, ápolásá­ra, takarmányozására. A ba­jai járásban nem egy tanács gondoskodott már a községi apaállatok bőséges takarmány­ellátásáról. Vannak azonban még olyan községek, mint Nagy- baracska, Érsekcsanád, Vaskút, ahol a dolgozó parasztok jogo­san bírálják a tanácsot. A bírálatot sürgősen szívlel­jék meg ezek a tanácsok, mert a takarmányhiány rontja az ál­latok minőségét és befolyással van a szaporulatra. Az apaállatok tartásánál nagy feladat hárul az állatgondozók­ra. Az ő lelkiismeretességükön múlik az apaállatok helyes tar­tása, ápolása, jártatása. Ezen a téren szép példát szolgáltat­nak a garai, nemesnádudvari, hercegszántói apaállatgondozók. A garai apaállatgondozók újí­tást vezettek be. Elkészítették a megye első jártatókarámját. Ez­zel megoldották a napi, rendsze­res jártatás kérdését. Most már az olyan bikát is jártathatják, amely veszélyessége miatt már évek óta nem volt jártatva. Azokról a nehézségekről is be­szélni kell, melyek 'Nemesnád­udvaron, Bátmonostoron, Felső- szentivánon az apaállatok elhe­lyezése körül mutatkozik. Ne­mesnádudvaron a szépen meg­nőtt és megszaporodott tenyész- sertések alig férnek az óljukba. A tanács már három éve kéri az engedélyt az átépítésre, de an­nak ellenére, hogy az átépítés­hez szükséges anyag biztosítva van, nem találnak olyan hiva­talt, amely a pénzkiutalást elin­tézné. A bajai törzstenyésztő ál­lomás is több ízben vetette fel területén az átépítés szükséges­A most megjelenő augusztus- szeptemberi kettős szám vezér­cikke a Hazafias Népfront meg­alakulásával foglalkozik. Az új tanácstörvényről Száméi Lajos írt cikket. Szabó Kálmán írása a szabadpiac új szakaszban be­töltött szerepével foglalkozik. Rámutat a cikk a szabadpiac je­lentőségére a város ellátása és a munkás-paraszt szövetség megszilárdítása szempontjából és szembeszáll az ebben a kérdés­ben felmerülő téves nézetékkel. Népgazdaságunk munkaerő- helyzetével foglalkozik Csatár György cikke. Ismerteti az eb­ből a szempontból az új sza­kasz bevezetéséig és azóta vég­bement változásokat és azok ki­hatásait. Rámutat azokra a fel­adatokra, amelyek a munkaerő- átcsoportosítása tekintetében előttünk állnak; M. Apró Éva cikke ráirányít­ja a figyelmet a takarékosság jelentőségére az életszínvonal emelése szempontjából. Az álla­mi gazdaságok feladatait és azok megvalósításának feltételeit tár­gyalja Márton János és Pogá­csás György írása. Péter György az egyszemélyi felelős vezetés­ről, Mátrai László á haladó fi­lozófiai hagyományaink kutaiá­ségét. Vidéki Mátyás elvtárs ígé­retet is tett a szükséges enge­dély megszerzésére, de ez csak ígéret maradt. Azóta ismét eltelt egy újabb hónap. Még mindig nem érke­zett meg a pénzkiutalás. Az apaállattartás sok em­ber közös ügye a bajai járásban. Ezért a tanács és az illetékes szervek is, tartsák kötelességük­nek az apaállatokról való gon­doskodást, hogy ezzel hozzájárul­janak egész megyénk állatállo­mányának minőségi fejlesztésé­hez.« * A levélnek leginkább az a ré­sze ragadta meg figyelmünket, amely arról szól, hogy nincs pénz az apaállatok részére szükséges férőhelyek felújításá­ra. Felkerestük Vidéki Mátyás elvtársat a mezőgazdasági igaz­gatóság tervcsoportjánál és László elvtársat a beruházási csoportnál. Tőlük tudtuk meg a következőket: Még augusztus végén összesí­tették a járások által beérkezett felújítási hiteligényléseket. Az összesítést továbbították a föld­művelésügyi minisztériumhoz. Egy hónapig nem történt semmi. Szeptember 30-án aztán szemé­lyesen sürgették meg a földmű­velésügyi minisztériumban a pénzt. Pálvölgyi elvtárs azonban, akihez került az igénylés, nem találta a papírt. — Végül hosz- szas keresés és vitatkozás után megegyeztek abban, hogy eltűnt valahol. Szerencsére Vidéki elv- társék — akik úgy látszik erre az eshetőségre is el voltak készülve — magukkal hozták az igénylés másolatát. A máso­latról másolatot készítettek és otthagyták a minisztériumban. Ennek több mint két hete. A pénz még mindig nem érkezett meg. Azóta a földművelésügyi minisztérium állítólag átKüldte az igénylést a pénzügyminisz­tériumnak. László elvtárs véle­ménye szerint — ahogy az eddi­gi tapasztalatok igazolják — figyelembevéve, hogy általában a pénzügyminisztérium milyen gyorsan szokott egy-egy igény­lést továbbítani, még legalább háromheti késedelemre számít­hatnak az érdekelt községi ta­nácsok. Ez bizony nem volna helyes, mert emiatt veszélyben van egész sor községben az apaálla­tok elhelyezése. Nemsokára be- köszöntenek a hideg idők és a késlekedés komoly károkat okoz­hat a jószágállományban és egyben akadályozza az állatte­nyésztés fejlődését is, sában eddig elért eredményekről és a további feladatokról ír. Le­nin Filozófiai Füzeteivel foglal­kozik Szecsődi László cikke. Komját Irén írásának címe; »A német kérdés és az európai né­pek biztonsága«. Gömöri Endre a genfi értekezlet után kialakult nemzetközi helyzetet ismerteti. A Szemle rovat témái: földtu­lajdon a népi demokráciákban (Seres Imre), a termelési bizott­ságok munkája (Kovács Mihály), a legutóbbi magyar mezőgazda- sági kiállítás (Horváth József), az új román irodalom (Köpeci Béla), napjaink filmjei (Bodnár György), Hubay legutóbbi szín­műve (Nagy Magda). A Folyóiratszemle a Pártépí­tés c. folyóiratot bírálja (Jenei- Roska). A Könyvismertetések rovat­ban Zsigmcnd László; »Adalé­kok a magyar ellenforradalmi rendszer külpolitikájához« című művet Balázs Béla, Szabó Pál: Nyugtalan Élet c. regényét So­mogyi Sándor ismerteti. , A BAJAI GAZDASÁG keres azon nali belépésre egy állattenyésztés' előadót, egy törzsállattenyésztőt, egy általános agronőmust. egy bog nárt és egy kovácsot — Jelentkezni lehet: Bajai Állami Gazdaság (Máté háza-puszta), 3233 'cfőívek Tatabányán lesz a Második Békekölcsön ötödik sorsolása A Második Békekölcsön ötödik sorsolását október 26—29 között tartják meg a tatabányai városi tanács kultúrotthonában. A hú­zás az első két napon délelőtt 10 és 13 óra, a két utolsó napon délután 16 és 19 óra között lesz. így a délelőtti és a délutáni mű­szak dolgozói egyaránt résztve- hetnek a sorsoláson. A Második Békekölcsön ötödik sorsolásán 210.900 egész kötvény számát húzzák ki ösz- szesen több, mint 66 és fél mil­lió forint nyereménnyel és tör­lesztéssel. (MTI) BAJA VÁROS felszabadulásá­nak tizedik évfordulója alkalmá­val a Földművesszövetkezetek Baja Járási Központja kiállítást rendez »Földművesszövetkeze­teink a falu dolgozóiért« címmel, október 16—24-ig a Türr István- múzeum termeiben. A kiállí­táson a bőséges árukészletekből árubemutatót is tart. A her­cegszántói szövetkezet érdekes és tanulságos dokumentációkat szolgáltat a község Hangya-szö­vetkezetének akkori működésé­ről, • KECSKEMÉTEN Soós Pál tanácstag október 19-én délután 4—8 óráig fogadóórát tart a ta' nácsházán. * A KISKUNHALASI Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat dolgozói augusz­tus elején vállalást tettek az ország hús- es zsírellátásának megjavításá­ra, A III. negyedév értékelése alap­ján a vállalat 1000 darab választási malac helyett 1U7, a 300 darab hí­zottsertés helyett eddig már 2150 darabot adott terven felül. A takar­mány gazdaságos elosztásával és ke­zelésével 120.160 forintot takarított meg. * KECSKEMÉTEN Ballószög több mint 3000 lakosa már mint önálló község választja tanács­tagjait, Az új tanácsapparátus előbbre viszi a község életét. 1950 óta ez a kilencedik új köz­ség a kecskeméti járásban. • MAGURAI JÁNOS, a hajósi föld­művesszövetkezet igazgatósági tag­ja, kitüntetett mintagazda, a hí­zottsertésen kívül egészévi összes beadási kötelezettségének eleget tett. Példájának követésére versenyre hívta a szövetkezet valamennyi ve­zetőségi tagját. * AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT során eredményes, jó munkát végeztek a jánoshalmi földművesszövetkezet dol­gozói. ízlésesen díszített pavilonjuk­ban négy nap alatt közel 3000 fo­rintos forgalmat bonyolítottak le. * A SOLTVADKERT és Vidé- ke Körzeti Föidművesszövetke- zet a bócsai helyi szervénél át­építtette a boltot. A kibővített bolthelyiségben 150.000 forint értékű cipő árukészletet bizto­sított a helyi lakosság részére. * A KECSKEMÉTI szociális otthon lakói 9 holdról több, mint 40 má­zsás kukoricatermést takarítottak be holdanként. Jelenleg 15 sertést hiz­lalnak saját ellátásukra. • A KISKUNHALASI Motor- és Gépjavító Vállalat befejezte a csőből készült gyermekágyak és mosdóállványok próbagyártását és rátért azok sorozatgyártására. • AZ ÜGYÉSZSÉG bűnvádi el­járást indított Gyomai Istvánné és Juhász Erzsébet ellen, mert a félegyházi hetipiacon üzérke­dés céljából nagyobb mennyisé­gű élelmicikkeket vásároltak fel. Gyomai Istvánné a többi között 40 csirkét és 257 tojást, luhász Erzsébet pedig 20 csir­két és 765 tojást vásárolt össze. Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztöseg: Kecskemét, Széchenyt tér 1 sz. Telefon : 25—16 26-19. 11—22. 20—9? Peleiős kiadó: NÉMETI JÓZSEF' Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 S. ¥■: Faragó Imre igazgató Vasárnap rendezték meg Székes- fehérváron a három város üsző- versenyét, melyen Székesfehérvár két egyesülettel, a Székesfehérvári Építők és Székesfehérvári Honvéd, a Kaposvári Lokomotív és a Bajai Vörös Lobogó versenyzői vettek részt, mintegy 130 indulóval. A versenyen a következő ered­mények voltak: 100 m fiú serdülő hát: 1 Hemrik I. (Székesfehérvári Honvéd) 1:26, 2. Horváth J. (Szé­kesfehérvári Építők) 1:26.8, 3. Var ga K. (Bajai Vörös Lobogó) 1:28.1. 100 m női mell: 1. Sejei V. (Sz. H.) 1:35 4. 2 Kovács M (Sz. É.) 1:38.6, 3. Fogarasi G. (BVL) 1:38.8, 4. Mayer H. (Kaposvári Lokomotív) 1:47.6 25 m úttörő fiú mell: 1. Dé­vai B. (Sz. H.) 18.1, 2. Izinger L. (Sz. Építők) 182, 3. Apity (BVL) 192. 100 m serdülő fiú mell: 1. Horács M. (Székesfehérvári Honvéd) 1:255, 2 Henrik I. (Sz. Honvéd) 1:29.2, 3.' Szász I. (BVL) 1:34. 25 m úttörő fiú mell : 1. Apity M. (BVL) 19 9, 2. Izinger I. (Sz Ë.) 20.1, 3. Nagy F. (KL) 20.—. 25 m úttörő leány hát: 1. Heiszki M. (BVL) 22.8, 2. Deáki J. (Sz Építők) 22 8, 3. Cifra É. (KL) 22.8. 100 m férfi ifi mell: l. Bánhidy A. (BVL) 1:26.2, 2 Vájó Z. (Sz Építők) 1:27.6, 3. Braun ö. (KL)' 1:29 25 m úttörő leány mell: 1. Heiszki M. (BVL) 22, 2. Tóth I. (BVL) 22, 3. Pintér K (Sz. Építők) 22.1. 100 m serdülő leány mell: 1 Zilányi M. (Sz, H.) 1:38.9, 2 Krix Zs. (BVL) 1:44.2, 3. Baracsk B. (KL) 1:44.2. 8x25 m fiú gyorsváltó: 1. Bajai Vörös Lobo­Szombati sportműsor Bács-Kiskun megye 1954. évi felnőtt atlétikai bajnokságai Bács-Kiskun megye 1954. évi fel­nőtt atlétikai bajnokságai 1954 októ­ber 16-án, szombaton fél 3 órai kez­dettel és 17-én, vasárnap fél 11 órai kezdettel kerülnek megrendezésre az Építők széktői sporttelepén, Kecs. keméten. A bajnokságon Bács megye minden számottevő atlétája indul. Az alábbi versenyszámok kerülnek megrendezésre 16-án, szombaton: Férfiak : 100 m síkfutás 1500 m síkfutás 5000 m síkfutás 200 m gátfutás 10 km gyaloglás Távolugrás Hármasugrás Gerely Nők­100 m síkfutás 400 m síkfutás Magasugrás Súlylökés Diszkoszvetés LABDARÚGÁS BAJA Szombaton délután fél 3 órai kez­dettel: Kunfehértói Traktor—Bajai Vö­rös Lobogó II., megyei B) mérkő­zés Fél 1 órakor: A két sportkör ifjú-' sági esapaUipak méi'kozésg. gó 1:49.8, 2. Székesfehérvári Hon­véd 1:51.8, 3. Kaposvári Lokomotiv 2:03 25 m úttörő leány gyors: 1. Heiszki M. (BVL) 17,3, 2. Weidin- ger J. (BVL) 17.8, 3. Horváth B. (BVL) 18.1. 4x50 m férfi mellváltő: 1. Székesfehérvári Építők 3:00, 2. Bajai Vörös Lobogó 3:07.1, 3, Kapos­vári Lokomotív 3:16.7. A bajai úszók továbbfejlődéséhez sok ilyen versenyre lenne szükség. Apróhirdetések HIVATALSEGÉDNEK kertmunkást és időszaki fűtőt, kályafütéshez azon­nal felveszünk. — Katona József - gimnázium, Kecskemét, Zója-utca 9. sz. 3366 125-öS motorkerékpár piros, export, eladó — Kecskemét, Bethlen-város 43/a. ’ 1203 HALÓ- és konyhabútor, Lajtos mán­gorló eladó. — Kecskemét, Szarvas- utca 6/a. 1201 ANYAGOS (anyagkönyvelői és rak­táros) többévi gyakorlattal elhelyez­kedne. — Cím: a kecskeméti kiadó­ban. 1193 TAKARÍTÓNŐT felveszek. — Jelent- kezés délután 6—8-ig. Kecskemét, László Károly-u. 4. sz*. 1200 FELHÍVJUK, a Kecskeméti lótarto gazdák figyelmét, hogy az F. M. rendelete értelmében a kancák őszi fedeztetése október 1-én kezdetét vette és november 30-ig tart. Mün­den üresen lévő kanca befedeztetése kötelező. A fedeztetés helye: Mes­terséges* Termékenyítő Állomás. Kecskemét, Szt. László-város 1/a. URRÉTEN 2 hold szőlő 500 forin­tért bérbeadó. — Értekezés; Romhá- nyi-iskola, Katonatelep. 1161 FELHÍVJUK a fogyasztók figyel­mét, hogy október 17-én, vasárnap reggel 7—12-ig teljes áramszünet lesz. — Kecskeméti Erőmű. 3359 A VIZMü értesíti fogyasztóit, hogy október 17-én reggel 7 órától déli 1 óráig — vízszolgáltatási szünet lesz. 3361 ELADÓ gazdasági eszközök: vető­gép, borona, rétgyalú, tárcsa, ket­tőseké, hídmérleg. — Kecskemét, Beniczky F.-u. 1. 1199 KIS táskaírógép, jóállapotban ol csón eladó. — Kecskemét, Kölcsey- utca 4. sz. 1198 ÉRTESÍTJÜK a dolgozókat, hogy Kecskeméten, Czollner-tér 5. szám alatt megalakult a Kézműipari Vál­lalat. A vállalat felvételre keres varrni tudó női, illetve férfi dol­gozókat. A felvételnél előnyben ré­szesülnek terhes anyák, csökken­tett munkaképességű, illetve öreg dolgozók. Felvételre jelentkezhetnek vidéki dolgozók is. — Jelentkezés: mindennap délelőtt 9-től 12-ig. 3360 MINDENFAJTA használt boroshor­dót és használt tölgyfa boroskádat a hatóságilag megállapított legmaga­sabb áron állandóan vásárol a Bács- ^skuamegyei MÉH-yállalat, 3336 Megjelent a •»Társadalmi Szemle« új száma

Next

/
Oldalképek
Tartalom