Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. április (9. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-23 / 96. szám

jOBORU MAGDA NYILATKOZATA as egyetemi továbbtanulásról \ Joboru Magda oktatásügyi miniszterhelyettes nyilatkozott az egyetemi továbbtanulásról. Nyilatkozatában többi között a következőket mondotta: — Ki merre menjen, amikor kilépett a középiskolából? Ez a kérdés foglalkoztatja most az érettségire készülő fiatalokat. Igen örvendetes jelenség, hogy a :anulók nagy számban akarnak Lovább tanulni. Nem helyes azonban, hogy az érettségizők elég tekintélyes része indokolat­lanul — csak egy-két egyetemet lat maga előtt. Nincsen olyan általános gimnázium, ahonnan például a villamosmérnöki kar­ra ne lenne két-három, sót még :öbb jelentkező. Ugyanakkor az agrár-felsőoktatási intézmény eie­re — itt három egyetemi kar, narom akadémia, öt lőiskoia várja a diákokat — iskolánként mindössze egy vagy kettő, jrbb esetben hárman jelentkeznek. Aránylag csekély az érdeklő­dés a jogtudományi karok, a számviteli főiskola és a gyógy­pedagógiai tanárképző főiskola iránt is. Rá kell mutatnunk a helyes pályaválasztásra. Azzal, Hogy a műszaki-, valamint az orvostu­(, e n f Dulles amerikai külügyminisz­ter kedden, mielőtt elutazott volna Washingtonból, hogy részt- vegyen a genfi értekezleten, ta­nácskozást folytatott a koreai háborúban résztvett 16 ENSZ- tagállam, valamint Vietnam, Patet Lao és Khmer bábkormá­nyának képviselőivel. Az éite- kezlet részvevőit felkérték, hogy íartsák a legnagyobb titokban íz elhangzottakat. Az »AFP« hírügynökség szerint azonban úgy tudják, hogy »a kül­ügyminiszter félreérthetetlen, csaknem durva szavakkal kör­vonalazta az Egyesült Államok koreai és indokínai politikáját.« A szerdai angol lapok leple­zetlen aggodalommal reagáltak Dulles kardesörtetésére. A »Daily Herald« például így ír: »Dulles mélyen megdöbben­tette és megrendítette a szövet­séges diplomatákat, midőn.:: körvonalazta előttük az Egyesült Államok genfi terveit.« A jelen volt diplomaták szerint Dulles kijelentette, hogy amennyiben a Fokozniok kell a fémgyűjtés ütemét a megye földművesszövetkezeteinek ! dományi egyetemre túlsokan je­lentkeznek, a felvétel szempont­jából megoldhatatlan probléma elé állítják az illetékeseket. Sok kitűnő és jeles tanulót is el kel­lene majd így utasítani ezekről a karókról férőhely hiányában. Más egyetemeken és főiskolákon pedig túlsúlyba kerülnének majd a jó- és közepesrendű tanulók. Ennek az aránytalanságnak nem szabad bekövetkeznie. Még egy visszásságot mutat­nak az előzetes jelentkezések. A fiatalok minden elfogadható ok nélkül csak a fővárosban akar­ják tovább folytatni tanulmá­nyaikat. Példa erre: Bács megye délkeleti részéből sok diák a bu­dapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetemre jelentkezett, pe­dig ott van a közelükben a sze­gedi tudományegyetem. Az egyetemi és főiskolai je­lentkezések április 22-vel lezá­rulnák. A diákok és szülök pá­lyaválasztási problémáikkal bi­zalommal fordulhatnak a peda­gógusokhoz és minden bizony­nyal megkapják a legnagyobb segítséget közös ügyünk legjobb elintézéséhez — fejezte be nyi­latkozatát Joboru Magda okta­tásügyi miniszterhelyettes. (MTi) e I « t í Szovjetunió Kínát a megbeszélé­sek során az öt nagyhatalom közé sorolná, az Egyesült Álla­mok megváltoztatja álláspontját az értekezletet illetően. A meg­beszéléseken részvevő diploma­ták egyike szerint ezt úgy kell ér­teni, hogy az Egyesült Államok küldöttsége ebben az esetben kivonulna az ért: kéziéiről. KARACSI. (TASZSZ) Az »Imroz« jelentése szerint Sz. Sz. Hai, a pakisztáni országos béke­bizottság főtitkára kijelentette: helyesli a genfi értekezlet ösz- szehívását és úgy véli, hogy ez »kedvező lépés« a távolkeleti kérdések rendezésének és az indokínai háború beszüntetésé­nek útján. PEKING. (TASZSZ) A kü­szöbönálló genfi értekezlet a kínai ; sajtó figyelmének kö­zéppontjában áll. A lapok ki­emelik, hogy a Kínai Népköztár­saság az értekezleten a koreai kérdés békés rendezésére és az indokínai béke megteremtésére fog törekedni, (MTI) Az első két hét lendületes vas- gyüjtő munkája után a megye földművesszövetkezetei többsé­génél lanyhult a gyűjtés üteme. Ennek következményeképpen a MÉSZÖV az országos verseny­ben az első helyről a második, illetve a harmadik helyre csú­szott vissza. Különösen elfogad­hatatlan a vasgyüjtő-hónap so­rán végzendő munka a kiskőrö­si járás területén, ahol a mai na­pig mindössze 116 kg fémet gyűjtöttek, vasgyüjtési tervüket is csak 12 százalékra teljesítet­ték. Akasztó községben pl. a íöldmüvesszövetkezet ügyveze­tője, Endrődi elvtárs nem tuda­tosította az úttörőkkel, hogy gyűjtési munkájuk után jutalom­ban részesülnek, de a szövetke­zet dolgozói sem tudnak arról, hogy vasárnap vas- és fémgyüj- tő-napot tartanak. Nem jobb a helyzet Kecelen sem, ahol Mátyus József ügyvezető szin­tén nem gazdája a vasgyüres­nek. Igen gyengén folyik a munka a kiskunfélegyházi, kiskunhala­si és bácsalmási járások föld­művesszövetkezeteinél is. Az ed­dig élenjáró járási szövetségek — mint a kalocsai, kecskeméti és bajai JÁSZÖV-eknél is — csökkent a verseny üteme. Az utolsó napok során alig egy-két százalékkal tudták növelni eddi­gi eredményeiket. A szombat­vasárnapi fémgy ü j tő-napokon mind a járási szövetségek titká­rainak, mind a földművesszövet­kezetek ügyvezetőinek az eddigi­nél sokkal eredményesebb szer­vező és irányító munkával kell biztositaniok, hogy a megye az országos versenyben ismét az élre törhessen. A szövetkezetek dolgozói és aktívái vegyenek példát az olyan élenjáró telje­sítőktől, mint Magyar István, lakiteleki fmsz-i dolgozó, aki egymaga 12 mázsa vasat gyűj­tött, vagy Táborosi Gyuláról, a tiszakécskei szövetkezet üzemág vezetőjéről, aki brigádjával együtt közel egy vagon vasai gyűjtött. Az alábbiakban közöljük a já­rási szövetségek helyezését a vasgyüjtő versenyben az ápri­lis 22-i állapotnak megfelelően: J. Sz. VAS % 1. Kalocsa 105.3 2. Kecskemét 61.3 3. Baja 60.1 4. Dunavecse 40.3 5. Kunszentmiklós 27.2 6. Bácsalmás 22.7 7. Kiskunhalas 21.3 8. Kiskunfélegyháza 15.5 9. Kiskőrös 12.0 összesen : 43.3 J. Sz. FÉM % 1. Kalocsa 111.1 2. Kecskemét 43.6 3. Kiskunfélegyháza 33.6 4. Kunszentimiklós 31.0 5. Dunavecse 19.8 6. Baja 163 7. Bácsalmás 14.4 8. Kiskunhalas 14.3 9. Kiskörös 5.8 Összesen: « 38,7 Élenjáró fémgyüjtő Szabó László, a kecskeméti hou- védtéri iskola VIII. o. tanulója a vas- és fémgyűjtésben elért 211 pontért jutalomképpen akta­táskát kapott. Begyűjtési hírek BOROTA A község még mindig el van maradya a begyűjtéssel. A be­gyűjtés az első negyedév utolsó napjaiban igen megélénkült, ez a folyamat azonban nem tartott sokáig. A tanács elkészítette a hátralékosokról szóló kimuta­tást. Ez alapján megállapítható, hogy igen sokan vannak még, akik első negyedéves kötelezett­ségüknek nem' tettek eleget. A begyűjtési versenyt gátolja az, hogy nem újítják fel a verseny­híradót. (Losonci István.) KÉLESIIALOM Ebben a községben a pártkon­gresszus tiszteletére 52 dolgozó paraszt tett versenyvállalást, akik közül már 44 teljesítette fogadalmát. A tanács most nagy gondot fordít a sertésbeadás fo­kozására. Ennek érdekében fo­kozottabb munkát végez a helyi áUatbegyüjtő is. A begyűjtési operatív bizottság nem működik kielégítően. A tagok nem igen járnak el a bizottság ülésére. Ez is az egyik oka annak, hogy Kéleshalom el van maradva a begyűjtésben. (Óváry János.) JÁNOSHALMA A begyűjtési állandó bizottság ülésén ismertették az első ne­gyedév eredményét. Ugyanakkor nyilvánosságra hozták a hátra­lékosok névsorát, akik akadá­lyozzák a községet abban, hogy teljesítse tervét. A begyűjtési állandó bizottság tagjai egyön­tetűen tettek vállalásokat. Mind a begyűjtési állandó bizottság tagjai, mind az operatív bizott­ság tagjai vállalták, hogy a ter­melők között ismertetik a ter­ménykivetés fontosabb rendel­kezéseit. (Molnárfi Károly.) KISSZÁLLÁS A tanács begyűjtési csoport­ja csatlakozott a tompaiak ver­senykihívásához. A versenyvál­lalásban a kisszállásiak megfo­gadták, hogy a dézsmazsír hát­ralékosoktól a pártkongresszus napjáig behajtják a kinnlévősé- geket. (Hauk János.) RÉM A pártkongresszus tiszteletére 30 egyéni termelő vállalta, hogy sertés-, tej-, tojás- és ’baromfi- beadási kötelezettségének eleget tesz. Mind a harmincán már teljesítették vállalásukat. A be­gyűjtési állandó bizottság most kisgyűléseket tart, amelyeken is­merteti az új terménybeadási kötelezettségről szóló rendelke­zést. Az állandó bizottság 18 ak­tívája pedig segíti a tanácsot, hogy az a tervfelbontási mun­kálatokat zavartalanul végre­hajthassa. (Szabó Ferenc.) Nem volt 12 találatos TOTÓ­szelvény. Nagy összeget nyertek a 11, 10 és & találatos szelvények tulajdonosai. A 16 fogadási Lét nyereményei: 11 találat — 12,000 Ft 10 találat — 852 Ft 9 találat — 350 Ft Totózzon ön is! Nyerhet ön is! sail Totó útmutató 17, hét 1; DOROGI BÁNYÁSZ 14. 6 6:20 2 Salgót. 2:4 . 1 = 30 Vasas 0:0 x = 40 Honvéd 0:8 2 = 30 Szeged 2 '2 Két tipp: x, 2 2. * % SZEGEDI HALADÁS 13. 6 7:13 3 Vasas 0:1 1 = 25 Iloywéd 1:5 * x = 25 Kinizsi 1:0 2-50 Dorog 2:2 Két tipp: 2, 2. NB I. BP. KINIZSI .6. 6 8:5 6 Honvéd Diósgyőr Szeded Szombath. NB I. BP. VÖRÖS LOB 5. 5 7:4 6 Dózsa V. Izzó Salgót. Vasas SALGÓTARJÁNI BÁNY. 11. 6 11:12 5 Doyog 4 ;2 1 = 40 Vörös Lob, 2:3 x - 40 Győr 2:2 2 = 20 Sztálin V. 0:1 Két tipp : 1, X. 4. % VASAS IZZÓ 2. 6 7:6 8 Vörös Lob. 0:0 1 = 40 Győr 1:3 x 35 Sztálin V. 1 :0 2 = 25 Csepel 0:0 Két tipp: 1, x. NB I. CSEPELI VASAS 9. 6 5:10 6 Diósgyőr Szombathely Dózsa V. Izzó NB I. DIÓSGYŐRI VASAS 3. 6 13:8 7 Csepel Kinizsi Szóin bath. Dózsa 0:2 2:0 0:1 1:2 0:1 0:0 3:2 3:0 1:5 1:0 0:0 0:0 5:1 0:2 1 :2 1:1 bp. dőzsa 7 6 9:8 6 Győr 2:3 1 = 50 Sztálin V, 1:3 x =30 Csepel 0:0 2 = 20 Diósgyőr Két tipp: 1} 1. 1:1 > 6. NAGYBATONYI BÁNY. % 3. 6 11:4 8 Misk Honv, 4:0 1 — 40 Nyíregyh. 0:1 x 20 Postás 3:0 2 = 40 ózd 0:3 Két tipp: 1, 2. 7. % GYŐRI LÖKÖM 10. 6 9:17 5 Pécsi B. 1:4 1 = 25 Pécsi Lók. 0:7 x - 30 Szfvári Ép. 3:2 2 = 45 Szombath. VL Két tipp: 2, 2. 1:2 8. SOPRONI LÓK % 16 6 3:10 2 Szombath. 0:1 1=30 Köb. Dózsa 1:2 x-20 Nkanizsa 1:1 2 = 50 Várpalota 0:3 Két tipp: 1, 2 NB I. SZOMBATIT LÓK 8. 6 8:9 6 Sztálin V. J :1 Csepel 0:1 Diósgyőr 2:1 Kinizsi 2:1 ,<s NB 11. PERBCESI BÁNYÁSZ 4. 6 19 :S 8 Bp. Lók. 6:0 Misk. Ép. 2:4 Eger 0:2 Misk. Honv. 3:1 NB II, KŐBÁNYAI DÓZSA 1 6 13:2 11 Pécsi VL 0:0 Sopron 2:1 Várpalota 1:0 Csillagh. 6:1 NB 11. PÁPAI VL 7. 6 15:7 6 Szfvári Honv. 1 :2 Pécsi D. 2:1 Szombath. 2:3 Pécsi VL. 5:0 9. % NB II. OROSHÁZA BP SZIKRA 13. 6 5:8 5 1. 6 10:4 10 Cegléd. 1:1 1 = 30 Előre 2:0 Köb Lók. 0:1 x=30 Dinamó ' 0:0 Bcsaba 3 :5 2 = 40 Cegléd 1:0 Dinamó Két tipp: x, 2 2:0 Sortex 2:2 10. % NB II. KECSKEMÉTI HONVÉD KECSKEMÉTI- KINIZSI 4. 6 10:8 8 10. 6 13:14 5 Gyula 3:2 1=40 , Szeg P. 3:0 Szegedi L. 1:3 x = 20 Bcsaba 1:1 Köb. Lók. 3:1 2 = 40 Generátor 3:4 Légierő Két tipp : 1, 2. 1:2 Szolnoki L. 4:2 li. SVÁJC % Vál. mérk. Hollandia 2:1 NYUGAT-XÉMETORSZ Törökorsz. 1:2 1=30 Ausztria 0:0 Dánia 1:4 x = 30 Norvégia 1:1 Csehszlov. 0:5 2 = 40 Saarvidék 3:0 Franciaorsz. 4:2 Norvégia 5:1 Belgium. 2:2 Két tipp: 1, 12. 2 % Olasz bajn. UDINESE INTERN AZIONALE 16. 28 31:49 21 3. 28 51-.2G 40 Juventus 0:2 1=25 Milan 0:2 Lazio 1:0 x 30 • Samp dor. 2:1 Napoli. 3:3 2 = 45 Juventus 6:0 Ataianta Két tipp: 2, : 2. 0:6 Napoli 1:2 Pótmérkőzések: 18 Roma—Juventus (Olasz bajn.) X, 2. 14. Szegedi Petőfi—Sortex (NB. II.) 1. x. 15. Pécsi II.) 1. 2 Í6. Váci II.) 1. 1. VL—Pécsi Dózsa YL. —Pénzügyőrök (NB'. (NB Apróhirdetések Munkások felvétele a Pécsi Szénbányák bányaüzemeihez Nagyszámban felveszünk 18-tól -15 éves korig fizikai dolgozókat föld­alatti bányamunkára. Akinek a munkakönyvé nem önkényes, vagy elbocsátott, azokkal 1 éves szerző­dést kötünk. A beosztás és a munka felvétele után 600 forint szerződési jutalmat fizetünk. Utóbb a jelentke­zőket vájárokká képezzük ki. Kere­set 900 forintnál kezdődik, felsőha­tár nincs. 91—100 százalékig telje­sített munkára kétszeres, 100 száza­lékon felül háromszoros bért fize­tünk. Legényszállás díjtalan. Napi 8.40 forintért háromszori bőséges étkezés. Évi 40 mázsa szén díjtalanul. Évi. kereset 3—5 százaléka hűségju­talom. 18 nap fizetett szabadság. Minden dolgozónk megkapja a bá­nyász alsó-felsőmunkaruhát. Vidéki dolgozóink havonta 2 nap családlá­togatási szabadságban részesülnek és a vállalat fizeti a haza- és vissza­utazást. Pécsett minden dolgozónk részére korlátlan tanulási, kulturális, sport- és szórakozási lehetőségek vannak* biztosítva. Jelentkezni lehet: Pécsett, a vállalat munkaügyi ősz* tályán (Molotov-u. 9.) és az üzemek­nél. Budapesten (Múzeum-krt. 2.1 Kecskeméten (Rákóczi-u 2&.). Orosházán (Kossuth L.-u. 44.). Hód­mezővásárhelyen (Piactér). Szege­den (Bajcsy-Zsilinszky-u. 11.), Kapos-, váron (Lenin-u 13.) A vidéken je­lentkező dolgozókat a vállalat költsé­gén utaztatjuk le. — Jelentkezz bá­nyásznak! A széntermelés országos ér­dek! Szeretettel várnak mindenkit a. pécsi bányászok! Jószerencsét! Pécsi Szénbányák Igazgatósága — (Pécs. Molotov u 9J 3139 EGY komplett kovácsszei szám eladó, azonnal átvehető. — Topái József, őaja, Damjanich-utca 27. sz. 8016 ELSŐRENDŰ nyolchónapos tehén eladó. — Kecskemét, Felsőszéktó, II. utca 6. sz. 454 JÓKARBAN lévő szekrények és asz- ial eladó. — Kecskemét, Borz-utca 16. sz. 455 KÖZPONTBAN épülő családi hávT mázsa, kocsialj, vetőgép, gyengefias tehén eladó. —- Érdeklődés:. Kecs­kemét, Szélmalom-utca 33. sz. 453 ELADÓ ruhásszekrény, íróasztal. — Kecskemét, Lugossi István u. 4 sz. alatt. ____________________________3110 1 25-öS export Csepel eladó. — Kecs­kemét, Külsö-Máriaváros 30-a451 SZÉLESKÖRŰ adminisztrációs gya­korlattal rendelkező tisztviselőt, ve­zetőállásba keresünk azonnalra. — Vegyianyag, Kceskemét, Rákóczi-út 16—18. sz.________________________3141 VIZSGÁZOTT vontatóvezetőket fel vesz a garai Vörös Traktor állami gazdaság, Gara. 8015 Bacskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDF Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVARI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Szécüenyí-tér 1. nz Telefon: 25—16. 26—19, 11—22, 20-97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 Felelős: Faragó Imre israzerató

Next

/
Oldalképek
Tartalom