Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. április (9. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-07 / 82. szám
(Folytatás a 2. oldalról. Pártszervezeteinknek egész párttagságunk bevonásával kell harcolni pártunk helyes politikájáéit, eszmei-ideológiai, elvi egységéért, és ebben a harcban aell párttagságunkat mindtn- Kább kommunista emberré nevelni. Szakadatlanul és türelmesen ismertetni kell nap, mint nap pártunk politikáját, határozatainak lényegét, jövő terveinket a dolgozókkal. A kommunisták és a dolgozók figyelmét, tudását, szorgalmát, tapasztalatát nagy nemzeti ügyünk, a mezőgazdaság fellendítésének szolgálatába kell állítani. További erőfeszítéseket keil lenni a kollektív vezetés érvényesítéséért. A megyebizottságtól le az alapszervezetékig ezen a téren sok a kívánnivaló. Különösen a hibák és fogyatékosság bátor feltárása terén személyre és beosztásra való tekintet nélkül. Még sok a formális önbirálat, ami után semmi sem következik. Még előfordul most is, hogy a dolgozók helyes észrevételeit figyelmen kívül hagyjuk. Ezért tovább kell fejlesztenünk pártéletünkben a bátor kritikai szellemet, különösen az alulról jövő bírálatot. Meg keil hallgatni a dolgozók véleményét, javaslatát és tevékenységünkben érvényesíteni keli azokat. Elvtársainkat önállóságra, felelősségérzetre, kezdeményezőkészségre kell nevelni. Fel kell számolni a megyebizottságnál, pártbizottságainknál és pártszervezeteinknél mutatkozó reszortszellemet. Létre kell hozni különösen a falusi pártaktívát. Rendszeresen tájékoztatni kell őket a párt és a kormány határozatairól, megbízni és segíteni keli őket munkájukban. Fokozottabban kell támaszkodni a pártonkívüli aktívákra is. A termelésben jártas, tapasztalatokkal rendelkező kis- is középparasztokra, akik a tanácsok, tömegszervezetek, termelési bizottságok és a kulturális munka terén jelentős segítséget adhatnak. Az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a termelőszövetkezeti pártszervezetek létrehozására, megerősítésére. El kell érni, még ez évben, hogy minden termelőszövetkezetben megalakuljon a pártszervezet, ezt a legjobb élenjáró termelőszövetkezeti tagok felvételével kell biztosítani. — Emellett jó politikai nevelőmunkával el kell érni, hogy a legjobb dolgozó kis- és középparasztok felvételével erősítsük falusi szervezeteinket. Döntő javulást kell elérni a pártoktatásban. Meg kell szilárdítani a tanulási fegyelmet. Meg kell követelni propagandistáinktól, hogy jó készüljenek fel a tagság nevelésére. Biztosítani kell az oktatási év lemorzsolódás nélküli befejezését és azt, hogy az oktatási év befejeztével a propagandisták csakúgy, mint a hallgatók megkapják új beosztásukat. Javítani kell a káderek nevelése, előléptetése terén végzett tevékenységen. A kádereket ne papírról, hanem az életben, munkájuk során kell megismerni. Gondot kell fordítani nevelésükre, politikai, szakmai és kulturális ismereteik, látókörük szélesítésére. Óvakodni kell elvtársaink túlhajszolásától, nagyobb gondot fordítani pihenésükre, egészségesebb életmódjukra. A párt és tömegek közötti kapcsolat kiszélesítésének igeft fontos területei a tömegszervezetek. Ezért nagy gondot kell fordítani az ifjúság és a nők között végzett politikai munka fellendítésére, a DLS.Z, az MNDSZ, a szakszervezetek és egyéb tömegszervezetek munkájának megjavítására. Meg kel! javítani a megyei pártbizottság és pártbizottságai nk párti rányí tó tevékenységét, amit különösen az elmúlt években nagyob elhanyagoltunk. A DISZ-szervezctek munkáját úgy kell segíteni, hogy azok tevékenységük során kielégítsék az ifjúság sajátos igényeit. Gondoskodjanak társadalmi életükről, vonják be őket a sport- és tűit úr munkába, biztosítsák a szórakozásukat, pihenésüket, hazafias nevelésüket. El kell érnünk, hogy a fiatalok mindinkább megállják helyüket a termelőmunkában, mindenekelőtt a szőlő- és gyümölcskultúra felvirágoztatása terén kapott párt- megbízatásuk végrehajtásában. Az MNDSZ fordítson nagyobb gondot a nők sajátos problémáival való foglalkozásra, alakítsanak különböző nobizottságokat, az egészségvédelem, szülőotthonok, bölcsődék, napközi otthonom ellenőrzésére. Pártbizottságaink és pártszervezeteink segítségével alakítsanak ki az MNDSZ-en belül olyan eletet, hogy abban megtalálja a számítását minden dolgozó nő és családanya. A szakszervezeteknek az eddigieknél többet kell törődni s munkások jogos követeléseinek, egészségvédelmének, szociális járandóságának és munkaviszonyainak rendezésével, kielégítésével. Javítaniok kell politikai munkájukat, harcoljanak terveik teljesítéséért, a munkafegyelem megszilárdításáért, a bér- és létszámtervek feltétlen betartásáért és nem utolsó sorban a munka minőségének megjavításáért. A párt és a dolgozó parasztok közötti jobb kapcsolatok kiépítésénél a mezőgazdaság előtt álló hatalmas feladatok megoldásánál különleges és fontos szerepet töltenek be tanács- szerveink. Megyei és járási bizottságaink, községi alapszervezeteink fontos feladata, a tanácsok felé a pártirányítás megjavítása, pártunk politikájának ismertetése, vezetési tapasztalataink átadása. Ahhoz, hogy tanácsszerveink a helyi gazdaságpolitika szervezőive, végrehajtóivá és az államhatalom helyi szerveivé valljanak, pártszervezeteinknek, de felsőbb állami szerveinknek is, —■ a minisztériumoknak — segíteniük kell tanácsszerveink tekintélyének növelését. Ezen a téren különösen sok hiba van a földművelésügyi minisztérium tevékenységében, amely nagyon sok esetben vontatott intézkedéseivel nem segíti eleggé a törvénytelenségek, zaklatások megszüntetését. A megyei pártértekezlet elítéli a földművelésügyi minisztérium egyes szerveinek azon magatartását is, amely a helyi párt- es tanácsszervek véleményéhek fi gyelmenkívülhagyásával közvetlenül intézkedik különböző ügyekben. Világosan kell látnunk, hogy ha megjavítjuk a tanácsok párt- irányítását, ellenőrzését, ha színi vonalasabb segítséget adunk munkájukhoz, minden feltétele megvan annak, hogy tanácsaink rövid időn beiül a lakosság megbecsült, köztiszteletben álló szerveivé váljanak. Ezt tekintsék* pártszervezeteink egyik nagyon fontos feladatnak. Tanácsainknak is látniok keli azt, hogy ha az eddigieknél jobban megjavítják a dolgozó parasztság körében végzett politikai munkájukat és következetesebben harcolnak a dolgozók érdekeinek védelméért, sérelmeik, panaszaik gyors és érdemleges elintézéséért, számíthatnak dolgozóink segítségére, támogatására. A kormány programm megvalósítása egész dolgozó népünk nagy nemzeti ügye. Megyénk kommunistái, becsületes dolgozóink legyenek e nemes feladat lelkes és bátor harcosai. Pártunk vezetésével, a kongresszusi verseny felszításával vigyük megyénk dolgozóit harcba, népünk jólétének megteremtéséért, a mezőgazdaság fejlesztéséért! Kecskemét, 1954 április 2. A Magyar Dolgozók Pártja Bácskiskunmegyei Pártértekezlete. Párthír Április 9-én délután 6 órakor előadást tartunk »A módosított szervezeti szabályzat tervezetéhez« címmel a megyei tanács kultúrtermében, melyre meghívjuk a párt. állami, tömegszervezeti vezetőket és aktívákat. Előadó: Németi József, az MDF Megyei Bizottságának tagja. M. B. agit.~Drop. osztálya. FIATALOK A TRAKTORON llflhalik Mihály és Bajnok István DISZ-tagok. A nevükkel először a solti gépállomás versenytábláján találkozik az idegen. Az elért teljesítményt jelző piros selyemszalag az ő nevük mellett fut legmagasabbra, a 65 százalékig. Ennyit végeztek el tavaszi tervükből április 5-ig, R 35-ös gépükkel, két műszakban dolgozva. A Duna partján a Szikra termelőszövetkezet földjei terülnek. Mint nagy bogár kúszik berregve az egyik táblán a traktor a két mesgye között. Tárcsát és fogast húz maga után. Zabnak készít magágyat Bajnok István. 'Y/'áltótársa: Mihalik Mihály " elmondja, hogy az öreg Duna kicsit megkéstette őket a munkában. Nem rajtuk állt, hogy a csoport csak most veti ei a zabot és napraforgót. A Duna vize jó félküométerre kint állt a földeken, A lapályokon még ma is megbődül a traktor az erőlködéstől, amint az őszi szántást kultlvátorozza. Mihalikék jó, gyors munkával pótolták a késlekedést. Másfél dekád alatt elvégezték a középszántást, ágyat vetettek 8.5 hold gyümölcsösnek, megtárcsáztak ezen felül 25 holdat. A 160 normálholdas tervnek több, mint felét, 65 százalékát teljesítették aránylag rövid idő alatt. Es nehéz körülmények között. Mert a Duna úgy eláztatta a talajt, hogy nem volt gyerekjáték traktorral megmunkálni. 1/1 i kell a jó teljesítmény- hez? Jó traktoros és jó gép. Egyikben sincs hiba. Mihalik Mihály, annak ellenére, hogy ő a DISZ-titkär, és most szerelt le a katonaságtól, már »öreg« traktoros, 1948 óta dolgozik a gépállomáson. A fiatal Bajnok István még innen van a húsz esztendőn, de mióta mérik a becsületes, lelkiismeretes munkát az évek számával? Munkagép- kezelőjük pedig nem más, mint a hírneves, sztahanovista Papp József alig 15 éves fia, akiben viszont »családi örökség» a gép szeretete, a szorgalom. S a gép sem más, mint éppen Papp elvtárs gépe. Tehát nem akármilyen. A solti traktorosok elmondják, hogyha az őszi vetéskor nem kap a gép hengerfejrepe- dést, Papp elvtárs utoléri vele a versenyben Tóth Lászlót. Már 2400 normálhold volt benne, amikor megtörtént a baj. Papp elvtárs most kombájniskolán van s a két fiatal igen büszke, hogy ezzel a neves traktorral dolgozhat. Bár a derék masina kezdetben úgy viselkedett, mint a szeszélyes hátasló, amelyik új gazdát kap cs nem tűri magán. Az első dekádban 4 nap kiesést okozott újabb hengerfejrepedés. Unnék ellenére Mihalikék átlagosan túlteljesítik a műszaknormát, ami kozépszán- tásban 4.1 kát. hold. Kapnak ezért 3.5 munkàëgységet, minden munkaegységre 11 forint készpénzelőleget és 2 kg búzát. Ha pedig a dekádtervét túlteljesítik, 9 pótmunkaegységet írnak a javukra. Mihalikék az első dekádban 105 százalékot teljesítettek . ; s Nem csupán dicsőség kérdése tehát a 65 százalékos tervteljesítés. Érdemes érte megtartani a két műszakot, lelkiismeretesen ápolni a gépet, kihasználni a munkaidő minden percét, ti még egyet el lehet mon^ dani a fiatal traktoros- párról. Ezt már ugyan nem maguk mondják, hanem a solti Szikra tsz tagjai, akik állandóan ellenőrzik a munkát. Még az éjjeliőrrel is megesik, hogy kiballag hajnalban a földre és pálcikával megméri a szántás mélységét. De Mihalikék munkájában még akarattal sem lehetne hibát találni. — Miért csalnék? — méltatlankodik Mihalik Mihály, — nem lesz nekem attól több hasznom, sőt híremet viszik, mint rossz traktorosnak. Többet ér az én becsületein, mint egy-két centivel sekélyebb szántás, hebehurgya munka meg- kockáztatása. Úgy komoly gondjuk volt mostanában Mihalik Mi- hálvéknak: hogyan teljesítik a lei-vet, ha a szövetkezet földjein elfogy a munka? Ezt az aggodalmat hamarosan orvosolták s solti egyénileg dolgozó parasztok: 8—900 hold szántásra kötöttek eddig szerződést a gépállomással. Ezt láttuk, hallottuk Vashuton A VASKUTI HATÁRBAN soha ilyen szorgalmas munka nem folyt, mint az idén. Néhány számadat is bizonyítja ezt: 2000 hold került fel ül trágyázásra. Az I. típusú termelőcsoportok tagjai és az egyénileg dolgozók eddig 560 holdon végezték el a fejtrágyázást. Az egyénileg dolgozók egymaguk 195 mázsa műtrágyát vásároltak. A szövetkezeti község híres szőlőkultúrájáról is. Kékkőből az elmúlt évi 50 mázsával szemben már eddig 135 mázsa került ki a földművesszövetkezet raktárából. A kisgépek iránt is megnőtt az érdeklődés. Az árudákban három nap alatt' két ekét, egy boronát és három darálót vásároltak. * 1949-BEN ALAKULT a szövetkezeti község első termelőszövetkezete, a Dózsa. Az idén is példát mutat. 30 holdon a borsót, 10 holdon a zabot, 20 holdon a zabosbükkönyt, 2 holdon az elő- csíráztatott burgonyát már elvetette. Megkezdték a cukor- és takarmányrépa vetését. Kongresszusi vállalásukat, hogy minden tavaszi vetést április 18-tg elvégeznek, — határidő előtt teljesítik. Az újtelepítésű gyümölcsösben már folyik a szilva- és kajszibarack facsemeték ültetése. Pár év és 900 gyümölcsfa termésé gazdagítja majd a szövetkezetét. * A . GÉPÁLLOMÁS mindén szántótraktora váltott műszakban dolgozik, a traktorosok versenyben. Bogya Antal vállalta, hogy tavaszi idénytervét 85 normálholddal túlteljesíti. Vajda Ferenc a nyomába szegődött. Bogya eddig tavaszi tervében 63 normálhold teljesítménynél tart, Vajda szorosan mögötte következik, Kruchió Endre és Csatári Erzsébet brigádjai sem hagyják magukat. Csatári Erzsébet brigádja 448 normálholddal előzi a másik brigád 423 normálholdas eredményét. A gépállomással eddig 144 egyénileg dolgozó paraszt kötött szerződést gépi munkára. A téli gépjavításban a Vö- íös Csillag traktorgyár nagy segítséget nyújtott a gépállomásnak. Most egy esztergapadot küldenek számukra. Nem lesz többé gond a hiányzó alkatrészek megszerzése, maguk gyárthatják majd. Kevés azonban a vontató a gépállomáson. Emiatt nem tudta teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségét a vaskúti Kossuth, a bátmonostori Vörös Csillag és Uj Barázda termelőszövetkezetekben. A szövetkezetek igái nem győzték a trágyahordást és bizony trágyázás nélkül kellett nem egy földtábla felszántásához hozzákezdeni. * A VASKUTIAK a mezőgazdasági munkák mellett sem feledkeznek meg a község további szépítéséről, fejlesztéséről. A község utcáit 50U0 fa kiültetésével tovább fásítják és megkezdik az államosított házak tatarozását. A tanácsháza dolgozói maguk kezdenek hozzá a tanácsháza udvarának parkosításához. Már megkezdték az új sportpálya építését is: 25.000 forint segély és 50.000 forint értékű társadalmi munkából születik. A sportpálya létesítése 5000 köbméter föld kiemelését teszi szükséJárásaink kongresszusi versenyében továbbra is a bácsalmási járás vezet és így a megyei tanács vándorzászlaja továbbra is já járásban maradt. A járásban 16 termelőszövetkezet és lo4 uo.- gozó paraszt tett vállalást a.kon- gresszus tiszteletére. Április ló 3-ig 6 termelőszövetkezet és 372 dolgozó paraszt teljesítette becsülettel adott szavát. A községek között továbbra is Madaras vezet, de meg keil említeni, hogy a hajósi tanács jó munkamódszerével figyelemreméltó eredményeket ért eh Volt olyan felvásárlási nap a községben, amikor 3 mázsa tojást és másfél mázsa baromfit vásároltak fel. A begyűjtési versenyben az április 3-1 értékelés szerint a járások rangsora a következő: pontszám: 1. Bácsalmási járás 726.7 2. Bajai 640.3 3. Kiskunhalasi 565.6 4. Kunszentmiklósi 537.4 5. Kiskunfélegyházi 536.5 6. Dunavecsei 514.1 7. Kecskeméti 450,5 8. Kiskőrösi 411.7 9. Kalocsai járás 398.3 A városok versenyében 1022 p'ontszámmal Kalocsa vezet, utána Baja és Kiskunhalas következik 800-ón aluli pOnt- számmál, gessé. Megindultak az új strandfürdő munkálatai ís, * A KÖZSÉG DOLGOZÓI lelkesen kapcsolódtak bele a takarékossági mozgalomba, kétszázötven betétkönyv tulajdonos van Vaskúton. Most további 750 kerül a házakba, további 100.000 forinttal erősítve népgazdaságunkat. * A SZÖVETKEZETI KÖZSÉG élete elválaszthatatlan attól a lelkes kultúrmunkától, amely ma már a megye határain túl is» hírnevet szerzett számára. A 32 tagú gyermekbalett Minka Jenőné pedagógus vezetésével most készül a „Tavasz-ilyár-ősz- tél“ látványos balett bemutatójára. A balett apró kis szereplő* 5000 forintos költséggel jutnak ruhához. A Bartók Béla-énekkar is egyöntetű öltözékben lép már fel legközelebbi szerepléskor. A legjobb eredményt elért községek; pontszám; 1. Madaras 1191 2. Soitszentimre 1087 3. Hajós 1046 4. Gátér 1024 5. Városföld 1012 6. Bácsborsód 1004 7. Ágaségyháza 1002 8. Tass 1000 A begyűjtésben élenjáró termelőszövetkezetek; öregcsertői Béke, fajszi Vörös Csillag, hajósi Uj Élet. A községek közül lemaradtak: Kunbaracs, Úszód, Csávoly* Ladánybene és Dusnok. Megyei Begyűjtési Hivatal, Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig» Jobbára borult idő, többféle, főként a Dunántúlon eső. Időnkén» élénk szél. A hőmérséklet nyugaton csökken, keleten alig változik. Várható hőmérsékleti ér-* tékek szerda reggel: 7—10, délben nyugaton 11—14, kelete» 16—19 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőfnérséklét szerdán Győr, Sopron, Vas és Zala megyékben 4 fok felett, máshol I! fok felett lesz, (MTI) Begyűjtési verseny híradó