Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-19 / 42. szám

Üzleteink és kereskedelmi dolgozóink a vásárlók szolgálatában Élelmiszer üzletünk felkészült a tavaszi forgalomra Élelmiszerüzletünkben min­denből bő választék van. Meg­lévő áruinkból a nap bármely szakában sorbanállás nélkül nyugodtan vásárolhatnak a dol­gozók. Ezért üzletünkben állan­dóan nő a forgalom. Mindent el­követünk annak érdekében, hogy a dolgozók igényeit minden te­kintetben a legmesszebbmenő­kig kielégítsük. Az árukiadásnál nagyon ügye­lünk az udvarias és pontos ki­szolgálásra, Ezen a téren példát mutat Józsa Lászlóné eladónk, aki nemrégen került üzletünkbe és Virág János elárusító, alá mindig előzékeny a vevőkkel szemben. Ezért is jönnek hoz­zánk örömmel vásárolni a dol­gozók. Napi munkánk mellett felkészültünk a tavaszi idényre, amikor még nagyobb forgalom­ra számítunk. Van egy-két olyan cikkünk, mint például a rizs és bors, amit keveset kapunk. Környékünk dolgozói nevében szeretnénk, ha ezekből a fontos háztartási cikkekből üzletünk többet, kapna az áruelosztásnál. Ezért a FÜSZÉRT-központot kérjük meg, reméljük, kérésün­ket, ami a dolgozók kérése, meg­hallgatják és ezekből a fontos árucikkekből ezután többet utal­nak ki. Nagy Endre, 21, sz. élelmiszerbolt vez. ; A vasszerszámoknak nagy a kereslete Üzletünket naponta több vi­déki dolgozó paraszt keresi fel. A vasszerszámoknak igen nagy a kereslete, mert mindenki a tavaszi munkákra készül fel. — Ezért üzletünkben megnöveke­dett a forgalom. Áruinkkal min­dig előzékenyen és udvariasan szolgáljuk ki a vásárló közönsé­get. Egyik párttaggyűlésünkön ve­tettem fel, hogy nagyon keresik a dolgozó parasztok az éles pat­kósarkot, amit hosszú időn ke­resztül nem kaptunk. Megjegy­zésemet a városi pártbizottság kiküldötte feljegyezte. Most 2000 patkósarkot kapott üzletünk, aminek a dolgozó parasztok örülnek a legjobban. Több olyan árucikk iránt igen nagy a ke­reslet. így például ágfűrészlap, kocsikerék-ráívas, fűrészreszelő, tejeskanna, mosdótál és általá­ban a zománcozott edények. Van olyan árucikk, amit 4—5 éve nem kaptunk, pedig nagyon ke­resik, ilyen »például a feszítő­zabla, örülnénk annak, ha a nagy­kereskedelmi vállalat ezeket a fontos árucikkeket részünkre minél előbb leszállítaná. Vidéki dolgozóink a tavaszi munkák előtt állanak és ezért üzletünk­nek sokkal több árura van szük­sége, Simkó Vilmos, 15-ös sz, vasbolt üzletv, A dolgozók olcsón juthatnak téli és nyári ruhához Á kormányprogramra óta a dolgozók jóval olcsóbban juthat­nak meleg ruhához, flanellhez, szövethez és télikabát anyaghoz, mint azelőtt. Üzletünkben leszállított árakon bőséges választékkal fogadjuk a (dolgozókat. A télikabát anyag nem is olyan régen 173.50 fil­lérbe került métere. Az árleszál­lítás után 133 forintért ugyanezt az anyagot bárki megkaphatja, Hasonló a helyzet a női szövet terén is, aminek 131 forint volt métere, most 105 forintba kerül. A tavaszi idényre bőségesen rendeltünk nyári vásznakat, kar­tonokat, amiket már le is szál­lítottak, Vannak hiánycikkek is, mint például színes düftin, exportve­lúr sötétkék és szürke színű. — Ezenkívül bordó, zöld női szö­vet, novida, kordiái és börberi anyagok, amiket a nagykereske­delmi vállalattól nem kapunk. Helyes lenne, ha az illetéke­sek erre felfigyelnének és a dol­gozók jogos kérésére ezeket az árukat is rendelkezésünkre bo­csátanak, Tűre! Ferenc, 17, sz. textiliizlet vez. Az alkatrészek arányos elosztása a dolgozók kívánsága Műszaki üzletünket naponta igen sokan felkeresik. Általában nagy az érdeklődés az új ke­rékpárok és a kerékpáralkatré­szek Lránt. Üzletünk az új ke­rékpárokon kívül új 125-ös Cse­pel motorkerékpárokkal is ren­delkezik, amelyek már új gaz­dáikra várinak és.a tavaszi idő­re. Azonban hiba van az alkatré­szek terén, vagy talán a nagy­kereskedelmi vállalatnál, ahon­nan csak ígéreteket kapunk az alkatrészek szállítására. Kérjük a kereskedelmi osztály vezető­jét, Iierskovits elvtársat, hogy eredményesen intézkedjen az alkatrészek ügyében. Erre azért van szükség, mert jön a tavasz és főleg a gépállomások igényeit nem tudjuk kielégíteni. A tavaszi idény nálunk is megnöveli a forgalmat. Ezért feltétlen alkatrészutánpótlást vá­runk, mert minden téren ki akarjuk elégíteni a dolgozók igé­nyeit. Kérjük a vas és műszaki nagykereskedelmi vállalatot, hogy vizsgálja felül a vidéki üz leteket, ahol sok esetben elfek- szenek a legfontosabb alkatré­szek, Szeretnénk, ha az alkatrészek elosztását a szükségletek ará nyában végeznék, aminek külö­nösen a dolgozó parasztok örül­nének a legjobban. Szeberényi István, 56-os műszaki bolt vez, A dolgozók halellátása érdekében Köztudomású, hogy üzletünk megyei központ, ahonnan Kis­kunhalasra, Kiskunfélegyházára a nagyobb üzemekhez szoktunk eladásra szállítani halat. A dolgozók halellátása érdeké­ben a Balatonról, felgyői, sze­gedi és a péteri tógazdaságból kapunk friss, élő halakat. A fjy.állítór. autóval történik. Ezen­kívül a Tisza melletti termelő- szövetkezetektől is kapunk ha­lat. így juttattuk az elmúlt év ben 200 mázsa halhoz vásárlóin­kat. Üzletünk egész nap nyitva van. Mindennap biztosítunk friss halat a dolgozóknak. Vannak akik a nagy halakat szeretik, szómban igen kapós a balatoni keszeg, aminek kilója mindössze 5.30 forintba kerül. Halászaink igen nagy gondot fordítanak a halállomány növe­lésére. Ezért a halakat évköz­ben árpával etetik. Tavaly a szegedi tógazdaságban 200 vagon árpát etettek meg a halállo­mánnyal. Mi sokat várunk a tógazda­ságoktól, mert nagyrészben aze munkájuktól függ üzletünk for­galma, illetve, hogy miként tud­juk ellátni dolgozóinkat kellő mennyiségű és jóminőségű ha­lakkal. Általában mindig van annyi hal üzletünkben, hogy a dolgozók igényest ezen a téren kielégítsük. Bitó Antal, Halértékesítő üzlet vez, . Párthír Értesítjük a politikai gazda­ságtan II. évfolyamának propa­gandistáit, hogy részükre a me­gyei propagandista konferenciát folyó hó 30-án, szombaton dél­előtt 9 órakor tartjuk a megyei PH-ban. A Magyar Párttörténet tanfo­lyamán tanuló elvtársak részére a konferenciát ugyancsak folyó hó 20-án, szombaton délelőtt 9 órakor tartjuk a megyei PH-ban. Az SZKJt* III. évfolyamának propagandistái, valamint a me­gyei propagandista konferencián részvevő elvtársak részére 20-ára szervezett konferencia elmarad. A konferencia folyó hó 37-én, szombaton délelőtt 9 órakor lesz megtartva a megyei PH-ban. MB. agit.-prop. oszt. Â magyar-szovjet barátsági hónap kecskeméti naptara A MAGYAR-SZOVJET ba­rátsági hónap nagysikerű megnyitója után újabb ma­gasszínvonalú kulturális ren­dezvényeket szervez a Ma­gyar-Szovjet Társaság kecs­keméti szervezete- FEBRUÁR 20-AN az MSZT meghívására a kecskeméti Katona József Színházban vendégszerepel majd a buda­pesti MAVAG opéra- és balettegyüttes. Műsorukon a legszebb Rossini Csajkovszkij, Verdi, Mascagni, Leon­cavallo, Aszafjev, Mozart, Milhaud, Lehár, Strauss, Bizet, Glazunov opera áruik, nyitányok és balettszámok szerepelnek. Az együttest kísérő MAVAG szimfonikus- zenekart Vaszi Viktor. a Ma­gyar Állami Operaház kar­mestere vezényli. FEBRUÁR 23-AN kezdődik a barátsági hónap keretén belül a Szovjet Könyv Ünnepi Hete is. Ez alkalomból a megyei könyvtár ,,Ma­gyar-szovjet barátsággal a békéért” címmel könyvkiállí­tást nyit a SZOT kultúrott­hon í. sz- termében. A Szov­jet Könyv Ünnepi Hete során több irodalmi ankétot is tar­tanak még megyénk székké­E HÓ 23-AN a SZOT előadó­termében a Szovjet Hadsereg Napja ünnepi estjén Tvar- dovszkij „Tyorkin“ c. verses elbeszélését ismerteti Elekes Mihály tanár és a fiúkollé­gium növendékei részleteket adnak elő a költő művéből. Jövő héten csütörtökön a helyőrségi tisztiházban ,,Ma- jakovszkij-estef‘ rendesnek, 28-án, vasárnap a megyei ta­nács kultúrtermében az ifjú­ság számára szovjet meséket es bábjátékot mutatnak be- A VÁROSI MSZT műso­rán kívül az alapszervezetek is tartatlak rendezvényeket. A megyei tanács MSZT-szer- vezetében 19-én műsoros est lesz, de hasonlóan emlékez­nek meg a magyar-szovjet ba­rátsági hónapról az üzemek­ben. hivatalokban, iskolák­ban és kerületekben is. A Német Demokratikus I Köztársaság Népi Kamarája jóváhagyta az 1954. évi állami költségvetést Berlin (MTI) A Német De­mokratikus Köztársaság Népi Kamarája szerdán tartott 44. tei- jeá ülésén második olvasásban elfogadta az 1954. évi állami költségvetésről szóló törvényja­vaslatot. A Német Demokra­tikus Köztársaság ezévi költség- vetése 35,696.100.000 márka be­vétellel és 35,681.300.000 márka kiadással, tehát 14,800.000 márka felesleggel számol, Szóm baton lesz sz országai Szombaton délelőtt. 10 órai kezdettel, az OTSB földszinti ta­nácstermében tartják meg az országos MHK-értekezletet. A megyei TSB-elnökök, az egyesületek országos elnökei, az MHK-előadók, valamint az dk-’ tatásügyi minisztérium, a DISZ és a SZOT képviselői előtt érté-) kelik az elmúlt évi munkát és, megbeszélik az 1954. évi felada­tokat. (MTI) Téli háromtusa verseny Budapesten Visszaérkeztek a bajai sportolók a Budapesten három napon át meg­tartott téli háromtusa versenyről. Kaja sportolói nemcsak Baja város színeit képviselték, hanem Bács- Kiskun megyéét is. A versenyen 7 megyei, 3 budapesti és 5 egyéb csapat vett részt. A Horváth László, Tamás. András, Turánszki Béla és t aludi Istvánból álló csapat a 10. helyen végzett. Egyénileg Horváth László szerepelt a legjobban. A bajai versenyzőknek nem álltak rendelkezésükre az előkészületekhez fontos előfeltételek és így ezen első szereplésük az ország legjobbjaival szemben, mindenesetre igen figye­lemreméltó. Ha a megfelelő felszerelésekkel cd versenyrutinnal majd rendelkezni fognak, úgy igen komoly ered­mények eléréséro is képesek lesz­nek. SAKKISIÍO I, A. A SÁNCOLÁS X. A játszma folyamán mindkét félnek joga van egyszer olyan lépést tenni, amely egyidejűleg két báb elmozdítását jelenti, a királyét ős a bástyáét E lépést sáncolásnak ne­vezzük; az ellenfelek elsáncolnak. A sáncolás csak az alábbi feltéte­lek mellett valósítható meg: 1. A király és bástya között sem miféle báb nem állhat. 2. A király es a bástya még nem léptek, tehát eredeti helyükön állá­nak. 3. A király nem léphet át a sán­colásnál olyan mezőt, amely a má­sik fél bármelyik figurájának el­lenőrzése alatt áll. 4. A király sakk elől nem sdncol- hat el. A sáncolásnál a király a tőle balra vagy jobbra álló bástya irányában vízszintesen két lépést tesz, a bás­tya pedig átkerül a király mellé a másik oldalra. Nem zárja ki a sáncolás lehetősé- gét, ha a bástyát ellenséges báb támadja, vagy ha a bástyának sán­colás közben ellenséges bábtól táma­dott mezőn kell áthaladnia. g h A fenti állásban világos is, sötét is szabályos sáncolást Ciajthat végre mindkét oldalra. A királyszárnyon végzett sáncolást rövid sdneolásnak, a vezérszárnyon végrehajtott sán­colást pedig hosszú .sáncolásnak ne­vezzük A sáncolás utáni helyzetet a követ­kező ábra mutatja; Világos a rövid, sötét a hosszúi Oldalra sáncolt. sJ iv.-Aj ' *1 m s ff tii ■ Ha a fenti állásban sötét van léJ pésen, akkor HfSf-kal megakadá­lyozhatja világos sáncolását. Egyéb­ként a. fenti állásban csak világos sáncolhat a hosszú oldalra. Sötét sáncolását az egyik oldalra áa a7—H, a másikra az a3—F akadá­lyozza. A sáncolásnak az a célja, hogy * királyt helyzete lényeges megvál­toztatásával lényegesen védettebb állásba helyezzük, a bástyát pedig gyorsan játékba hozzuk. Az ellenfél elsáncolásának megakadályozása majdnem mindig nagyon előnyös. Bemutató a színházban A Kecskeméti Katona József Színház szombaton este mutatja be Jakobi Viktor »Leányvásár« című nagyoperettjét. Apróhirdetések — Hit. ALIKON ZOLTÁN urológus és veneiológus főorvos rendelését Kecskemét, Konáry-utca 6. sz. alatt, OTI székház mellett, újra meg­kezdte. 132 FÖLDA1ÜVESSZÖVETKEZETI ta gok, dolgozó parasztok ! A Kecs kémét és Vidéke Körzeti Főid­őim esszövetkezet február hő 2I-én, vasárnap délelőtt 10 órakor taggyű- lést tart a városi tanács nagytermé­ben. Kéri a szövetkezet vezetősége a tagságot és a dolgozó parasztsá­got, hogy valamennyien jelenjenek meg és a Ciozzászélásaikkal, bátor, nyiít bírálataikkal segítsék kijaví­tani a hibákat. A taggyűlést-kultúr­műsor és sorsolás gazdagítja. A ta­gok hozzák magukkal a részjegy- könyveiket (tagkönyveiket), hogy részlvehessenek az értékes ajándék- tárgyak kisorsolásában. Minden dol­gozó parasztot és szövetkezeti ta­got szeretettel- vár a — szövetkezet Igazgatósága. . 3050 FÉRFI MUNKAERŐT (segédmunkás) villamos vágányépí­tési munkára felveszünk Nagy-Buda pest területén. Dolgozóinknak mun­karuhát, bakancsot, , kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamos­utazási igazolványt és a vidéki dől gozőinknak munkásszállást biztosí­tunk. — Jelentkezés: a Főváros. Vasútépítő Vállalat munkaerőgazdái kodási csoportjánál, Budapest, VII. Akácfa-u 15. sz. IV. em 414. sz, 501­NÉPRÂDIÔK Petől’1 hullámhosszra Bajai Rádíójavítőban. Tóth Kálir.An- tér 6 sz. S010 TRAKTORVEZETŐKET, villanysze­relőket, esztergályost azonnali belé pésre felvesz a garai Vörös Traktor állami gazdaság. — Munkabér a me­zőgazdasági kollektív szerint. SOOt Szövetkezeti juhászotok segítése A Budapesti Gyapjútermeiő Vállalat nemcsak saját, mintegy 8500 holdat kitevő gazdaságai­ban indít harcot az eredménye­sebb munkáért. Vállalja, hogy a visegrádi III. Alkotmány ter melőszövetkezet gazdaságát és juhtenyésztését patronálás alá veszi. Követésre szólította gaz­daságai vezetőségét. Ennek ered­ményeképpen a kunszentmikjós! gazdaság a Vörös Csillag tern«? -őszövetkezet juhászaiét vette patrooáiás alá. FELHÍVÁS. A Kecskemét és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet fel­hívja a szőlőtermelők figyelmét, hogy szabadbort minden mennyiség­ben vásárol. — Érdeklődni lehet az árak felől: Rákőczi-útoa 20. sz. (Vendéglő.) 3043 KÖZÉPKORÚ nőt keresek két kis­leány mellé. — Cím; a kecskémén kiadóban. 129 ELADÓ Berényi Pál-utea 2. szám alatti lakóház ielerésze Pince, víz­vezeték van. — Érdeklődni lehet; Kecskeméten, az. Arany János-utcaí fodrászüzletbcn. - 135 ELADÓ szár, tisztabúzatörek Török­fáiban, a Icísmatkői útban, 5 és -3 kilométer között, — Marozsi Mihály - nál. 135 C.TPÉSZ-stoppolőgép eladó. — Kecs­kemét, Körösi-hegy 90. sz. Gyapjas Pálnál. 136 KÉRJEN virág-, konyhakerti magvakról díjmentes árajánlatot ... K ereső kertészetétől, Makó. 8003 KAZÁNFŰTŐT keresünk állandó aí" kalmazásra. — Vas- és Műszaki Nagykor. Vállalat. Kecskemét, Szó chenyi-tér 1. sz. 3053 GYORS- és gépírónöt felvesz a Háziipari Szövetkezet, Kecskemét, Arany János-utca 8. sz. 3051 Jó ÁLLAPOTBAN lévő fehér mély gyermekkocsi eladó. — Kecskemét, Horváth Döme-utca 12. sz. ISI ZÖLDSÉGESNEK való trágya eladó Kecskemét, Vízkelethy-uíca 7. sz ~ Fekete. 13>j MINDÉ MÓRÁS bőtejelő hasasteiién, eladó. —- Kecskemét, * Kőrösi-hegy 52. sz. I2S PácsKisiummegyei NépüjöAi* az MDP Bácskiskuiunegyei j; Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI P&TBK Szerkesztőség; . Kecskemét. Szécheuyi-tér 1. sz, Telefon: 2K—19, 11-22 és 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEB' Kiadóhivatal; Kecskemét. Széchenyi tér 1. ta Telefon : 22—09 táaesKisKunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: £1—09 Felelős; Faragé» Imre igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom