Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. december (8. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-04 / 284. szám
r BÁCS KISKUN MEGYE I NÉPÚJSÁG AZ MÙP BACSK1SKUNMEGYEI PAklBIZOTTSAGANAK LA PJÀ VIII. évfolyam, 284. szám. int tiU fittéi' 1953. DEC. 4. PÉNTEK A MAI SZAMBÁN A pártsajtó terjesztése és felhasználása a kiskunhalasi járásban. — A kecskeméti járás túlteljesítette mélyszántási tervét. — A tassi »Petőfi« termelőszövetkezet tagjainak panasza. — Nagybaracska és Csáíalja bs- gyűjtési versenye. — Forró siker az »Ármány és szerelem« bemutatóján. — Látogatás a bajai Városi Zeneiskolában. J A begyűjtés érdeke a tahinak is TI JË U É \ K iSle t é k ő jl Megyénk dolgozó parasztsága “svre jobban megérti azt a kézenfekvő igazságot, hogy az életkörülmények javulása, a termelőmunka ütemétől és az állam iránti kötelezettségek teljesítésétől függ. A kormányprogramul elősegíti és megteremti a jobb élet feltételeit. Azonoan ..nnek fedezetét: a több és jobb árut, az élelmiszert a munkások és a dolgozó parasztok munkája teremti meg. A párt és a kormány rendelkezései nyomán csak akkor lesz emelkedő életszínvonal, ha nemcsak az ipari munkások, hanem a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok is támogatják a Programm megvalósítását azzal, hogy becsülettel teljesítik állam- polgári kötelezettségüket, Megyénkben egész sor község és termelőszövetKezet megértette ezt. Sok termelőszövetkezetünk tett vállalást, hogy november 30-ig eieget tesz beadási kötelezettségének, 53 már teljesített. Nyolc községünk teljesítette kapásokból a beadási kötelezettségét. Megyénkben 2109 tanács- és állandó bizottsági tag tett versenyvállalást. Ebből a .egutobbi értékelésig 1784 teljesítette az adott szót. Községeink közül különösen kiváló eredményt ért el Kunpeszér, ameiy kukoricából, napraforgóból és burgonyából túlteljesítette beadási tervét. Bácsszentgyörgy nemcsak a kapás-, hanem marha- és tojásbeadási tervét is teljesítette. A termelőszövetkezetek közül különösen példamutató a vaskúti Kossuth, amely október 25-ig a kukoricabeadását, szeptember 23-ig a napraforgóbeadását és már augusztus 23-ig a burgonyabeadási kötelezettségét teljesítette. Ezenkívül a marha-, tej-, tojás- és baromfibeadási kötelezettségének is eleget tett a termelőszövetkezet és 43 sertés hízik a sei'tésbeadási kötelezettség teljesítésére is, Ezekben a községekben és termelőszövetkezetekben gondos, előrelátó munkával biztosították a terv teljesítését. Ezekhez hasonlóan egész sor élenjáró községet fel lehetne sorolni, ahol az állandó bizottság mozgósításával, a tömegkapcsolatok kiszélesítésével sikerült elérni, hogy a községben egyetlen egy hátralékos sincs kapásokból. Ezekben a községekben sincs rosszabb adottság, mint a megye elmaradt községeiben. Csak az a különbség, hogy itt a tanács erős kézzel vette kezébe a begyűjtést és -a meggyőző, felvilágosító munkán kívül alkalmazták a törvényes rendelkezéseket is. Megállapítható, hogy ezek a jó eredmények nem jellemzők megyénk többi községeire. Ez az oka annak, hogy a minisztérium legutóbbi értékelése szerint országos viszonylatban is jelentősen elmaradtunk a begyüjtés- Den. Mi az oka a lemaradásnak? Elsősorban az, hogy községi tanácsaink nem tartanak eieven Kapcsolatot a tömegekkel. A tömegkapcsolat egyik módszere az állandó bizottságok működése. Egész sor községben nem működnek az állandó bizottságok, vagy pedig nem megfelelően mozgatja őket a tanács. Dusnok, Szakmar és Homokmégy községekben is így van. Ezért például ezekben a községekben a ’termelőknek alig több mint fele teljesítette kapásokból előírt beadási kötelezettségét. Az élenjáró községek példája is bizonyítja, hogy ahol elevenen működik az állandó bizottság, jó a kapcsolat a dolgozó tömegekkel, ott jók a százalékos eredmények is. A legsúlyosabb elmaradás mégis a kulákoknál van. Az ellenség különböző fondorlattal igyekszik kibújni a beadási kötelezettség alól. Helvécián ebben a félévben a kulákok egy darab sertést sem adtak be. A vállalat az elmúlt hét folyamán hét ku- láknál tartott helyszíni vizsgálatot, akik rendelkeztek a kötelezettség teljesítésére szükséges hízottsertéssel, de halogatták a beadást. A kalocsai járásban például a kulákok a burgonya- beadást csak 32.82 százalékban teljesítették, míg a dolgozó parasztok 65.66, termelőszövetkezetek pedig 86.63 százalékban tettek eleget kötelezettségüknek. Ezek a tények is bizonyítják, hogy az osztályellenség ellen keményebben kell fellépni, Elsősorban a kulákoktói kell szá- monkérni a hátralékot. A becsületes, családjukat es hazájukat szerető dolgozó parasztok eleget tettes: kötelezettségüknek és mélyen elítélik o'yan társaikat, akik az ellenség szavára hallgatnak. Minden községben és minden városban ez a jószándékú nagy többség sorakozzék fel a pártszervezet s a tanács mögé és alakítsanak ki olyan légkört, amelyben rádöbbennek a mulasztók, is: ? begyűjtési terv nemteljesítése merénylet önmagukkal szemben. Ha a begyűjtésben zökkenő áll be, akkor az ellátásban és az iparcikkjuttatásban is zavar állhat elő. Ha viszont jól megy a beadás, azt a falusi boltok polcain is észre lehet venni a több és jobb áruban. Ezt kell megmagyarázni minden faluban és városban. A begyűjtési tervek pontos teljesítés minden termelőnek saját, egyéni érdeke, mert a község felemelkedéséről, a mezőgazdaság erőteljes fejlesztéséről várj szó. Több mini 600 nyertes keresi fel nation ta a takarékpénztárt Az Országos Takarékpénztár kecskeméti fiókjában december 1-cn a nyeremény Kifizetés első napján már a reggeli órákban tolongtak a boldog nyertesek. Deák! Erői, a kecskeméti megyei kórház fűtőjének 100 forintos kötvényét 25 ezer forinté* nyereménnyel húzták ki. Deáki t Erői már meg is beszélte feleségével, hogy mit vásárolnak a nyereményből. A Deáki házaspárnak van egy kisfia és édesanyjukat is eltartják. Most mind a négyüknek új ruhát, kabátot vásárolnak és megjavíttatják kis családi házukat is. A boldog nyertesek közé tartozik Szél Irén, a városi tanács dolgozója is. Kötvénye színtér. 25 ezer forintot nyert. Szél Irén új bútorokat fog vásárolni. Vesz még egy világvevő rádiókészüléket is. A takarékpénztár már az első órákban több mint 70 ezer forintot fizetett ki a nyerteseknek. Az első napon kifizettek két tízezres ős öt ötezres nyereményt is. Naponta több mint 600 dolgozó jön a bankba, hogy beváltsa nyereménykötvényét. Tegnap estig a bank több mint 180 ezer forintot fizetett- ki. MJSDSZ-asszonyaink több, mint 30 különféle háztartási szakkört indítottak Megyénkben az MNDSZ jói megszervezte a dolgozó paraszt- asszonyok téli foglalkoztatását. December I-ig már több mint 30 különféle szakkört indítottak a megyében. Ezeken az asszonyok könnyen elsajátíthatják a varrást, íőzést, hímzést. Az összejöveteleket kultúrotthonokban, vagy MNDSZ-székházakban tartják, de nem ritka eset az sem, hogy egy-egy család lakásán jönnek össze az asszonyok. Egy-egy szakkörnek 30r- 40 hallgatója van, munkaközben vidám nótázással, beszélgetéssel szórakoznak, Gyakran felolvasásukat is tartanak. Kiskunmajsán fonó-, foltozó-estekat rendeznek a házaknál. Bácsbokcdon és Dunavecsén szabás-varrás tanfolyamokat indítottak. Apostagcn a kötést, hímzést tanulják közösen az asszonyok. Baján a csuhéj-szakkörökben díszes kivitelű kézi szatyrokat készítenek. Itt különféle játékok is készülnek a fenyőfaünnepre. Szalkszentmártonban baromfinevelési szakkört indítottak. > Állatgondozást tanulnak a hetényegyházi Micsurin tsz asszonyai is. Varga István traktoros, a hildpusztaí állami gazdaság munkaneíyí bizottságának tayia A hildpusztai állami gazdaság sárközi üzemegységének munkahelyi bizottsága a napokban uj elnököt választott. A dolgozók bizalma Bozsó János felé fordult és így ő lett az új elnök. Az elnökségbe beválasztották Varga István sztahanovista .raktárost is, aki felszólalásában elmondotta, hogyan dulgozott, hogy megkapja a sztahanovista jelvényt. Varga István ez év márciusában került traktorra. Az első napon megfogadta, hogy 150 százalékos teljesítményt ér el. Ezt felfokozta 400 százalékra. Sikerének titka, hogy mindig megbeszéli az agronómussal tervét és gépét állandóan r,nd- bentartja. Nagy gondot fordít az előzetes karbantartásra. — Géphiba miatt kiesése nem volt. Tíz út könyvtár létesült megyénkben Könyvtáraink- fejlődése nem tartott lépést az igényekkel. Különösen a tanyák és szállások dolgozói, estek távol a könyvtől. De a falusi dolgozók nagy része, néhány község kivételével, sem jutott elég közel a könyvhöz. Ennek egyik oka az olvasomoz-* galom lebecsülésében rejlik. AZ utóbbi hónapokban azonban több helyen felismerték a tanácsom is a falusi és tanyai könyvtárak jelentőségét és ezért az eddiginél jobban felkaroltak a Könyvtárügyet. Szép példát találunk erre Kiskunhalas és Ka.oesa környékén, ahol a kormán/pro-* gramm megjelenése utáni hetekben már kilenc »szállás«-Könyvtár létesült. Ezeket a ka.ocsai járási könyvtár látja el egyen-* ként 200—400 kötettel. Kisium- halas kornyékén november 18 és december 1-e között négy új tanyai könyvtár nyílt. Itt a pedagógusok nagy szeretettel és lelkesedéssel látják el a könyvtárosi teendőket, ismertetik a falu dolgozóival a könyveket. Nemcsak a könyvtárhálózatunk, hanem könyvtáraink állománya is . hövült. Tiszakécsket nemrég kapott 1500 kötetet, Kecel pedig 600 kötet új könyvet* Falusi és tanyai könyvtáraink en év második felében mintegy 4500 kötet új könyvvel gazdagodtak, Három községben, Bócsán, Táz- táron és legutóbb Kecelen új, táfas helyiségekbe költöztek könyvtáraink. Vaskűton sportpálya, itávshorsáti oá kai túrhat létesül Vaskúton új sportpálya épül, hogy korszerű pálya és nézőtér álljon a szövetkezeti község sportkedvelőinek rendelkezésére. Az új sportpálya építkezését még az idén megkezdik. Bácsborsódon kultúrház létedül. A kultúrház átalakításához a jövő év elején hozzákezdenek Az átalakítás munkálatai' 40.000 forintba kerülnek. A bácsborsó- di kultúrház megépítésével u bajai járás minden községe rendelkezik kultúrházzal. A balotaszállási Petőfi termelőszövetkezetben növelik a baromfiállományt A balotaszállási Petőfi termelőszövetkezetben jelentős számú baromfi nevelésével foglalkoznak. Mintegy 400 darab baromfi van Garasz Jánosné baromfigondozó keze alatt. A termelőszövetkezet baromfibeadási kötelezettségét már teljesítette. Ezzel a létszámmal nem elégednek meg, annal is inkább, mert a baromfiól, ami a képen is látható, többezer baromfi befogadására képes. Azt tervezik, hogy jövőre . a tyúktenyésztés mellett pulyka- és libatenyész- téssel is foglalkoznak. A tervek szerint jövőre több mint ezer .pulyka is lakója lesz a baromfi- ólnak, A haJotossánasí »resoii« termelőszövetkezet csioeaevtuőjp. Az épület mintegy 1090 darab csirke befogadásira képes.