Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-10 / 263. szám
A MA I SZAMBÁN AZ MOP DACSKISKUNMBGYE! P/MTBIZOTTSAGANAK LAPJA •VIII. évfolyam, 263. szám.________Ara SO fillér _________1953 NOVEMBER 10. KEDD r Dí szünnepségek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkalmával. — Elevenítse fel a párosversenyt a keceli és soit vadkerti tanacs. — Esti beszélgetés Garán. — Egy óra a kecskeméti Úttörő - liázban. — A Bajai Gyapjúszövetgyár üzemrészlegei kooperációs szerződést kötnek a minőségi munka megjavítására. — Ami nem tetszik a dolgozóknak. 1 V. Békebcszélgctések Termelőszövetkezeteink életeitől Jövőre 213 hold területet öntöznek a kecskeméti járásban JÁRÁSUNK termelőszövetkeA Béke-Világtanács budapesti felhívása nagy reménység születéséről ezólt. A nagy reménységből azóta a béke ügyének első nagy győzelme lett: a koreai fegyverszünet. Azóta szerte a világon minden eddiginél erősebben hangzik: tárgyaljatok! Ez a népes követelése. Előle már nem lehet kitérni. De vannak nyugati államférfiak, akik csak úgy akarnak tárgyalni, hogy előbb teljesíthetetlen feltételeket szabnak. Ezek tárgyalni akarnak — megegyezés nélkül. De a népes megegyezést akarnak — tárgyalás útján. Soha nem volt annyira még szükség a népek összefogására és éberségére, mint most. Meg kell akadályozni, hogy az imperialisták újra háborút kezdjenek Koreában. Meg kell akadályozni, hogy az amerikaiam kiterjesszék a háborút Vietnamban. Meg kell akadályozni, hogy Németország a háború új tűzfészkévé váljék, A háború veszélye ma is fennáll. Sztálin elvtárs arra tanít: »A béke fennmarad és tartás lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megvédésének ügyét és végig kitartanak mellette.« A népek kezükbe veszik a béke ügyét, nem akarják, hogy fejük felett kóvályogjon a háború vércséje, mely csak az alkalmat lesi, hogy újra lecsaphasson a békés emberre. Hírnökök járják íalvainkat, városainkat, Ezek figyelmeztetik az embereket a háború veszélyére. Arról beszélnek, hogy kinek mit kell tennie, hogy biztosítsuk továbbra is népünk békés, boldog fel- emelkedését. Ezek a hírnökök egyszerű, lelkes, hazájukat szerelő emberek. Békebizottságaink tagjai. Békeharcosok, akik arra figyelmeztetnek, az ellenség ott ólálkodik határainkon túl, rabolni, fosztogatni szeretne. Figyelmeztetik az embereket, hogy erről a tények is beszélnek. Vér folyik Vietnamban. Ez a szennyes háború sok ártatlan, szabadságot szerető ember vérét ontja, de aranyat hoz a tőkések zsebébe. Puskaropogás veri fel a békés kenyai falvak csendjét. Állatias, vad angol pribékek folytatják irtó hadjáratukat a kenyai nép ellen. Mit akarnak békebizottsága- tnk tagjai? Azt akarják, hogy hazánk minden dolgozója nyitott szemmel járjon az életben, figyelje a világon lezajló eseményeket. Necsak befelé nézzen, necsak azt lássa, nogy mi békét akarunk, hanem kifelé is nézzen, mindenki iássa, mi az 5 feladata a békéért folyó harcban s mit kell tennie. Békebizottságaink békeesteket rendeznek, ahol megtárgyalják ezekst a kérdéseket, A talfái Lenin tsz békeestjén több, mint 600 dolgozó vett részt. Megyénk déli részén békebizottságaink rendezvényeihez nagy lelkesedéssel csatlakoztak a kul- túrcsoportok is. Szép műsorszámaikkal emelték a békeestek színvonalát. Bácsalmáson a békeestek hatására több békabi- zottság újjáalakul. Az eddigi spontán megnyilatkozások szervezetté vádnak. Kecskeméten közel 35 ezer dolgozó vett már részt békeesteken, amelyeken a dolgozók nem mondottak nagy szavakat, nem hangoztattak szólamokat, hanem egyszerű üzeneteket fogalmaznak, amelyekben közük, hogyan küzdenek a maguk munkaterületén a béke feladatok megvalósításáért. Megírják üzenetükben, hogyan teljesítik kötelességüket. Ezeket az üzeneteket megyénk dolgozói a Béke-Világtanács ülésére küldik. Az élet szava csendül ki ezekből az üzenetekből. Az, hogy népünk szenvedé.yesen szereti hazáját, s a békéért minden feladat elvégzésére kész. Ezek az üzenetek kifejezik, hogy a mi megyénkben bekéért folyik a' harc, kifejezik, hogy a munka gyümölcse nálunk a dolgozóké, Ez csendül ki az üzenetekből, a békeestek beszélgetéseiből. A békeesték után sor kerül megyénkben béketalálkozókra. November 15-én és 22-én gyűlnek össze a békeestéken választott küldöttek a béketalálkozókra, mélyeket békebizottságaink minden járásban, városban rendeznek. Megyénkben az első ilyen béketalálkozók november 15-én Baján, Kalocsán, Kunszentiéi.-t- lóson, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán lesznek. A többi járásban és városban ezt követ ő- leg. Ezeken a béketalálkozókon megvitatják a béke reménységét és a békét fenyegető veszélyek elhárításának módját. És van-e megyénkben egyetlen egy dolgozó, aki ne támogatná a nagyhatalmak közötti és nemzetközi feszültség enyhítését szolgáló tárgyalások eszméjét? Aki ne támogatná a béke kivívásának f*.t az egyetlen célravezető módját? Nincs! Senki nem akarja, hogy városok és falvak csendjét ismét felverje a patkók csattogása, az ágyúk dübörgése. Senki nem akarja, hogy ismét felbő- düljön a szirénák hangja, hogy apát, testvért tépjenek le szeretteik karjáról. A békeestéken, béketalálkozókon azonban nemcsak beszélünk a békéről. Az üzenetek, melyeket a béke- küldöttek a találkozókra visznek, arról is tanúskodnak, hogy dolgozóink harcolnak a békéért. Arról számolnak be, hogy mit tesznek a békéért. Békebizottságaink beszélgetései, béka- találkozóink tárgyalásai tehát egyúttal szorgalmas munkánk, a béke ügye . iránt érzett komoly felelősségűnk bizonyságai, zetei nap, mint nap fejlődnek, gazdagodnak. A megvalósulás utján haladó kormányprogramul ehhez a fejlődéshez új, gazdag lehetőséget nyitott meg. Kormányunk számos kedvezménye, melyeket termelőszövetkezeteinknek nyújtott, azon túl, hogy a tagság jövedelmét máris jelentős mértekben növelték, — módot adnak olyan beruházásokra is, amelyekkel a föld termőképességét fokozni lehet, amelyek tárt kapukat jelentenek a további gazdagodás felé. PÉLDÁUL, járásunk területén az 1954-es évben új öntözéses kertészetek, halastavak létesülnek, melyekre az állam mintegy 180.000 forintot bocsát a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Csoportjaink örömmel fogadták ezt a kormányrendelkezést is, hiszen azoknak a csoportoknak az elmúlt évi eredményei, -.hol ,nár eddig Is nagv jövedelmei hozott az öntözéses kertészet, — meggyőző erővel hatottak. A ti- szakécskei Petőfi tsz 4 holdas öntözéses kertészete már az időn A TERMELŐSZÖVETKEZETEK országos tanácskozásán elhangzottakat sokszor felidézték beszélgetéseik során az akasztói Arany Kalász tei-melőszövetke- zet tagjai. Legjobban szöget ütött a fejükbe az a javaslat: nogyan lehetne a készpénzjövedelmet növelni? Kezdtek széjjelnézni a szövetkezetük házatáján. így került szóba és vált most- már tervvé az az ötlet, hogy jövőre 10 holdon halastavat létesítenek. Már a helyet is kijelölték: a Fekete-érben kezdik meg gépi segítséggel az ásatást. De más okos javaslat is születeti a tervezgetések során. A szőve iis 28.000 forintot jövedelmezett. Az úrréti Békében 6 holdról 40 ezer forint értékű elsőrendű termény került piacra. A kecskeméti Rózsa Ferenc tsz 9 holdas zöldségkertészetéből csak 60.090 forint bevétele lett a csoportnak. AZ IDÉN Orgoványon létesült az Alkotmány tsz-oen 80.000 forintos költséggel 100 holdas halastó és hat termelőszövetkezetben kerül sor 10 új kút fúrására, amelyek többholdas kertészet beállítását teszik lehetővé. A megye termelőszövetkeze- teiben, egyénileg dolgozó parasztságunk gyapotfök'jem mind szervezettebben folyik a betakarítás. A petőfiszállási Béke termelőszövetkezet két gya- potszedője, Czombos Ilona és kürtösi Irén, már túlhaladták a napi 100 kg-os szedési átlagot. 1 kezeiben ma 25 fejőstehén és 14 előhasi üsző van, ELHATÁROZTÁK, hogy a tehénállományt még 50 darabbal felszap . „úk, eszközöket vásárolnak és tejfeldolgozót létesítenek a szövetkezeten belül. Az így nyert vaj, sajt naponta pénzt hoz a szövetkezetnek és meg tudják valósítani a havonkénti készpénzosztást. Az állatállomány f-j'.esztésével párhuzamosan egyre inkább áttérnek a takarmánytermesztésre. Felújítják, kibővítik a jelenlegi 125— 130 holdas legelőt, bevezetik a zöld futószalagot, rátérnek a? egyedi takarmányozásra. így új kutak révén 30 holdas öntözéses kertészetet létesít a lászlófalvi Szovjet-Magyar Barátság, a tiszakécskei Szabadság, a kerekegyházi Előre, az orgo- ványi Alkotmány, a lajosmizsei Vörös Csillag termelőszövetkezet és a kerekegyházi Dózsa pedig 20—20 holdon. Ezzel a járás területén az 1954-es évvel 218 holdra növekszik az öntözött terület, 7.SUPOS JÁNOS, járási öntözési agronómus, Kecskemét. Mindketten prémiumbem része« sültek. A mélykúti Uj Élet tsz 33 holdas gyapottáblájáról már 23 mázsa gyapotot betakarítottak, még közel 100 mázsa vár leszedésre. Gyorsult a gyapotszüret a hercegszántói Felszabadulás tsz-ben is. 89 holdról már be-< adásra került 36 mázsa és lesze- désre vár még 130 mázsa. A hajósi Vörös Csillag, a szeremlei Kossuth, a dávodi Szabadság termelőszövetkezetekben is meggyorsult, a gyapotbetakarítás. lytatos Dániel garai dolgozó parasztnak 1200 négyszögölön 380 kg. gyapotja termett, Horváth Mihálynak Dá vödön 400 négyszögölről 199.5 kg., Barát h Jánosnak Vaskúton 1000 négyszögölön 550 kg., Hofszaug Jánosnak Madarason 400 négyszögölön 188 kg. gyapot gazdagítja idei jövedelmét, "öusánszki Vince vaskúti dolgozó paraszt 1000 négyszögöl gyapotterületéről már 141 kg. gyapotot be is szolgáltatott, amiért 1410 forintot kapott, Kubatov Márton garai dolgozó paraszt 1200 négyszögölön termelt gyapotot, 150 kg. szedéssel már végzett, még 200 kg. szedése van hátra. Az 1200 négyszögöl az idén Kubatov Mártonná* 2400 forint jövedelmet fog biztosítani. A jövő évre már meg is kötötte, újabb termelési szerződését. VERSENYBEN a betakaritás meggyorsításáért A petőfiszállási Szabadság termelőszövetkezetben a tagság többsége követelte, hogy a cukorrépa, takarmányrépa, másodvetésű burgonya betakarítását bontsák fel egyénekre. A brigádvezető ezt meg is tette és a területet sorsolással kiosztotta. 37 tag helyet 45 állt munsába s azok is szorgalmasan dolgoztak, akik a nyáron különböző kifogással távolmaradtak a munkából. A verseny fokozása érdekében a hárem legjobb dolgozónak a vezetőség jutalmat tűzött kt. Jelenleg Miháiyi Imre és családja vezet, valamint Paksi Jánosné, aki még a rokonságot is Devonta a munkába. Becsületesen dolgozik Juhász József né is. A szövetkezet tagsága úgy döntött, hogy a jövő gazdasági évben a munka minden területén — az állattenyésztésben is — ilyen munkaszervezést alkalmaznak. László Pál. I A szőlő« és gyümölcstermesztés fokozásáéit a bajai járásban A bajai járás községeinek szőlőkultúrája, gyümölcstermesztése immár a megye határait if túlszárnyalta. Igen keresett és közkedveltségnek örvend a Hercegszántón termelt Jonathan aima A vaskúti, esátaljai borok nemes zamatúak, kadar borai keresettek. A kormányrendeletek nagy segítséget nyújtanak új szőlők és gyümölcsösök telepítéséhez. Szakemberek kezdtek hozzá a szőlő- és gyümölcstermesztés fokozásának kidolgozásához, jövő termelési programmjának elkészítéséhez. Nagybaracskán a Petőfi termelőszövetkezet a kormány nyújtotta segítség igénybevételével fi holdon új szőlőt, 10 holdon gyümölcsöst telepit A bátmonostorí Vörös Szikra tagjai is elhatározták egy 20 holdas gyümölcsös telepítését. Sükös- dön a Vörös Zászló 9 holdon telepít gyümölcsöst, A járásban jövőre növelik a fűszerpaprikatermesztést, mint egyik legjobban fizető termelési ágazatot is. Nagyobb területen fog folyni a kukoricatermesztés, mellyel az eddiginél is nagyobb, méretűvé teszik a sertéshízlalást. Halastavat és tejfeldolgozót létesít jövőre az akasztói Arany Kalász termelőszövetkezet Meggyorsult a gyapotbetakarítás a megye termelőszövetkezeteiben és az egyénileg dolgozók földjeiről