Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-06 / 261. szám

A Magyar Dojgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953 október 31-i határozata Versenyt indítanak a menye szőlő- termelésben kiváló dolgozó parasztjai A napokban úttörő brigád állt meg Jánoshalmán a Rigó- utca 20. sz. háznál. Barta Mihály dolgozó parasztot keresték fel dicsérő rigmusokkal. A község párttitkára, tanácselnöke és a megyei Borforgalmi Vállalat küldötte is megjelent, hogy elis­merésüket fejezzék ki Barta Mihálynak a jó munkáért. — 1800 négyszögöl szőlőmről 20 hektó borom termett - mondja örömmel Barta Mihály. Mindenből elsőnek teljesítene állam iránti kötelezettségét, borból többet is adott be a kellété* aél. De még így is maradt 15 hektó bora, aminek jórészét sza­badpiacon értékesítheti. Kamrája telve, két hízó és nagyszámú baromfi biztosítja a család hús- és zsírszükségletét. Barta Mi­hály szőlőtermelő társait versenyre hívta új szőlő telepítésére, 8 munkák időben való elvégzésére és a beadás pontos teljesí­tésére. Gosztonyi Györgyöt is felkeresték otthonában. Mindenkor élenjár a munkákban és a beadásban. Mivel két éve tanácstag is, kötelességének érzi, hogy ne csak szavakban, de tetteivel is meggyőzze a község dolgozóit. Munkájának evedménye is va«, szőleje szépen termett s a gazdag jövedelemből egy Zetká mo­torkerékpárt vásárolt. A kiskőrösi járásban is több versenykihívás hangzott el s szőlőtermelők részéről. A verseny célja a beadás gyors teljesí­tése, a bor szabadforgalmának elnyerése s a szőlőtermelés fel­lendítése. Kurucz András a járás összes szerződött termáiul! versenyre hívta a szerződéses kötelezettség határidő előtti tel­jesítésére. 2 kh. 400 ül területe után 18 hl. borra szerződött. Négy hl. csökkentést kapott, a fennmaradó 14 hektót határidő előtt beszállította, Czibor János 2% holdas gazda 30 hl. seprő-borra szerző­dött. A csökkentés után kötelezettsége 2460 literre esett, ezt azzal köszönte meg, hogy elsők között teljesítette beadási köte­lezettségét és szabadáron 549 liter bort szállított be. Ezenfelül több, mint 26 hektó bora maradt még, amelyet szabadon érté­kesíthet. liiskunmajsa dolgozó parasztsága versenyben. egymást segítve vet Kiskunmajsán nem sok föld áll mái- ve­tetlenül. A legtitóbli értékelés szerint a l-oísVGtés befejezésé­hez 2 százalék, a búzáéhoz pedig 10 százalék CiiánySsott. A tanács az elmúlt napokban megtárgyal ■ ta a vetés helyzetét a mezőgazdasági ál­landó bizottsággal. Kiszámították, hogy a községben lévő 410 fo­gatnak naponta meny- fiyl széntú,t vetés- kel! elvégeznie, hogy a hét folyamán befe­jeződjék a vetés. Ezt a tervét kisgyü- léseken beszélik meg a dolgozó parasztok­kal. Az égyik napon 13 kisgyülés zajlott le s számos dolgozó pa­raszt ígérte, hogy november 1-ig befeje­zi a vetést. Gyuris Mihály 3 holdas gazda korábban telje­sítette szavát, mert Kozó Istvánná gazda- társa igával segítette a vetésben. A válla­lásokat a tanács nyil­vántartja és figyelem­mel kíséri azok telje­sítését. A vetési versenyben az ágasegyházi rész vezet, itt mintegy 500 dolgozó paraszt verse­nyez egymással, Azók a dolgozó parasztok, akik már elvetettek — mint Gáspár István J2 holdas középpa­raszt is — igával segí­tik azokat a társaikat, akik elmaradtak. Gás­pár István például ed­dig 38 holdat szántott fel és 30 holdat ve­tett el szomszédainak. Nagy István dülöfele- lós 25 hold szántás-ve­tést végzett el Szá­las Mihálynak, Ba • ranyai Illésnek es több paraszttársáftak. Az építkezések égés* sorát fejezték be a bajai járás termelőszövetkezetei fsni. Biztosítani keli,- hogy a Okosság nemcsak több, de jobb minőségű és gazdagabb válasz­tékú áruhoz jusson, 1953 ne­gyedik jegyedében és fokozottab­ban 1954-ben jelentősen növelni keil azoknak az áruknak a meny- oyiségét és választékát, ame'vek iránt a kereslet megnövekedőit s amelyekben még hiány mutat­kozik. Nagyobb mennyiségben kell gyártani és forgalombahozni jó- minőségű szöveteket, készruhát, cipőt, gyermekfehérnemüt, bútort, edényárut, különböző háztartási telszerelésl tárgyakat, motorke­rékpárt, etb. 1954-ben biztosítani keli a lakosság e'látását jóminö- »égű tüzelcjvei. A paraszti vásárlókat jobban el kfcfi látni kisgépekkel, műtrá­gyával, szerszámokká1, szeggel, dróttal, építőanyaggal, rtlésszei, rézgáliccal, síb. Meg kel1 javítani kereskedel­münk munkáját. Belkereskedelmi szerveink munkájából ki kell küszöbölni a szervezetlenségzt. vezérelvükké kell tenni a vásárlók igényelnek miné' tökéle­tesebb kielégítését, a közönség fi­gyelmes, gondos kiszolgálását. Az «pari központokban a munkások, a dolgozók igényeinek gondos mérlegelésével tovább kell fej­leszteni az Üz'ethálózatoí, el kell érni, hogy a dolgozók gyorsabban végezhessék el vásárlásaikat é.s munkájuk után is friss élelmisze­rekhez juthassanak. Meg kell ja­vítani a 'földművesszövetkezelek munkáját, hogy a falu iparcikkek­kel való ellátása bőségesebb, zökkenőmentesebb legyen, VI. A Központi Vezetőség júniusi kibővített ülésének határozata nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Illeg kell szilárdítani a törvényes- céget. A párt és a kormány in­tézkedéséinek eredményeképpen a törvényesség megszilárdítása a júniusi teljes iiiés óta jelentős 'epésekkel haladt előre. Megvaló­sult a széleskörű amnesztia. Megszűnt az internálás rendsze­re, feloszlatták az internálótábc- -okat. Feloldották a kitelepítettek takhe'yhez kötöttségét. Megszűnt a kuléklista. Hatékony intézkedé­séket léptettek életbe a rendőrség, az államvédelmi ezervek, a bírósá­gok gyakorlatában a törvényesség biztosítása érdekében. Létrejött a 'egtöbb ügyészség, a törvényes­ség egyik alapvető biztosítéka. A Központi Vezetőség azonban felhívja a párttagok és különösen az állami szervekben és tanácsok­ban doigozó kommunisták figyel­mét, hogy még mindig elöíordu! törvénysértés, még most is meg­történik, hogy hatóságok, különö­sen a faiun, ridegen intézik a dolgozók ügyeit. A Központi Vezetőség felszó­lítja az összes állami és pártszer­veket, hogy erélyesen számol­ják fel a helyenként még elő­forduló töfvényséítéseket és tel­jes mértékben szerezzenek ér­vényt a törvényeknek az állami, i gazdasági és a társadahni élet­űén. Az ország törvényes rendje s lakosság nyugodt, biztonságos életkörülményei ugyanakkor meg­követelik, hogy minden állampol­gár tartsa tiszteletben a törvénye­ket, fegyelmezetten tegyen eleget kötelességeinek, Érvényt kc’l sze­rezni az állampolgári fegyelemnek minden téren: az adófizetésnél, a begyűjtésnél, az összes állampol­gári kötelezettségek hiánytalan tejesítésénél! VII. A Központi Vezetőség rtieg- állapítja, hogy a júniusi kibőví­tett ülés határozata nyomán javult a pár'.onbeliili demokrácia. Fejlődött a párt alapszervezele1- ben és a vezető párt-szervek­ben a bírálat és önbirá'at. szélese­dett az alulról jövő bírá­lat. Csökkent a személyi kul­tusz, amely összeegyeztethetetlen â mçrxlzmus-leninizmus szellemé­vel. Kezd kialakulni a pártszerve­zetekben s a pártszervekben a ko1- lektív vezetés. Megnőtt a taggyű­lések, valamint a vá'aszlmányok szerepe és tekinté.ye. Növekedett a párttagság aktivitása a párt- életben. A Közponli Vezetőség ugyanak­kor leszögezi,' hogy à vezetés módszereinek és egész rendszeré­nek megjavítása, a belső pártélet kifejlesztése, a kollektív vezetés megvalósítása terén a párt még csak kezdeti eredményeket ért sí. Felhívja az egész párttagság, va­lamennyi pártszervezet “és pái't- szerv ügyemét arra, hogy a párlonbeiUii demokrácia, a kollek­tív vezetés ügyét ne tekintse Idő­leges, egyszerű kampányjellegű leiadatnak, ez a lenini forradalmi munkáspártnak, a. Magyar Dolgo­zók Pártjának is adandó módsze­re, működési törvénye. Döntő teltétele ez a párt előtt álló fel­adatok sikeres megoldásának, a part és a munkásosztá.y, a párt es a pártonkívüli dolgozó töme­gek közötti szoros, megbontha­tatlan kapcsolatnak. Megállapítva a pártélet meg­javításában eddig elért eredmé­nyeket, a Központi Vezetőség rámutat arra, hogy a belső párt­élet felélénkülése számos párt- szervezetben befeléXordulással párosult, a széles pártonkívüli tömegek között a párttagok és u pártszervezetek által végzett fel- világosító, agitációs munka elég­telen, a pártszervezetek nagyré­sze nem egyezteti össze megfe­lelően a belső pártmunkát és általában a politikai munkát a gazdasági munkával s ezen gyengült a pártszervezetek és pártszervek figyelme a terrrteiéâ iránt az iparban és mezőgazda­ságban. A pártszervezetek és pártszervek kezdik ugyan elsa* játítani a pártéletben a vezetés helyes módszereit, de a töme­gek helyes kommunista vezeté­se terén még lényeges előreha­ladás nincsen. A bírálathoz való viszony és az önbírálat olykor formális: nem mindig követik megfelelő tettek a bírálatot és az önbírálatot. Egyes pártszer­vezetekben megfeledkeznek ar­ról, hogy a párt szervezeti fel­építésében és egész működésé­ben érvényesülnie kell a demo­kratikus centralizmusnak, hogy demokratikusan megválasztott szervek határozatai a párt min­den szervére és minden tagjára egyaránt kötelezőek. Komoly elmaradás mutatko­zik azon feladatok megvalósitn- gában, amelyeket a júniusi ki­bővített ülés ideológiai és elmé­leti téren szabott meg. Egyes párttagoknál a kapitalizmusom a szocializmusba való átmenet elméleti és ideológiai kérdései­ben bizonyos zavar és tanács­talanság mutatkozott, aminek leküzdéséhez a párt vezetése kellő időben nem fogott hozzá s amelyet maradéktalanul méú nem számolt fel. A Politikai Bizottságnak gondoskodnia keli arról, hogy kidolgozásra és tisz­tázásra kerüljenek azok az el­méleti és ideológiai kérdések, amelyek az új helyzettel, pár­tunk és népi demokráciánk fej­lődésének új szakaszával kap­csolatosak s amelyeknek tisztá­zása elengedhetetlenül szüksé­ges a párt helyes politikájának megvalósításához. Tekinletbevéve, hogy egész további fejlődésünk döntő lánc­szeme, kulcskérdése a mezőgá.:- daság termelésének nagyarányú fejlesztése, — cs figyelemmel arra, hogy a magyar mezőgaz­daságban még különféle típusa gazdasági alakulatok egymás mellett működnek, ami bonyo­lulttá teszi a feladatokat a párt számára: az egész párt egyik legdöntőbb, alapvető feladata a falusi pértmunkában évek óta tapasztalható elmaradás, sót visszaesés felszámolása. A Köz­ponti Vezetőség kötelezi a Po­litikai Bizottságot, valamint a párt megyei, járási és egyéb ve­zető szerveit, hogy a mezőgaz­daság jelentőségének megfele­lően foglalkozzanak a falusi, gépállomási, termelőszövetkezeti, állami gazdasági, stb. pártszer­vezetek megerősítésével, építé­sével, pártéletével, vezetésének megjavításával és e szervezetek­nek^ különösen a falusi nárt­szervezeteknek összetételével. Biztosítsák, hogy a falusi párt- szervezetekben mind nagyobb számban legyenek közvetlen ter­melőmunkát végző dolgozó pa­rasztok. Mind az iparban, mind a me­zőgazdaságban biztosítani kell, hogy a pártszervezetek össze­egyeztessék a politikai munkát a gazdasági munkával, elsősor­ban a termelés feladataival, irá­nyítsák. vezessék a munkaver­senyt, karolják fel a dolgozók helyes, élenjáró kezdeményezé­seit! Támogassák erőteljesen a műszaki értelmiséget, a mérnö­köket, technikusokat, agrenó- musokat, a népgazdaság erői gyors átcsoportosítása érdekében kifejtett tevékenységükben, tu­datosítsák közöttük munkájuk nagy jelentőségét és közvetlen Összefüggését az egész nép jólé­tének emeléséért folytatott harc­cal. Pártunk erejét az 1953-as tervév sikeres befejezésére es az 1954. évi népgazdasági terv tel­jesítésére, illetve túlteljesítésé­re kell összpontosítani. E cél érdekében mozgósítani kell a magyar munkásosztályt, az egész dolgozó népet. Meg kell értetni minden dolgozóval, hogy nép­gazdaságtervünk a népjólét emelésének terve. Helyileg és országosan à terv teljesítését minden egyes dolgozó ügyévé kell tenni. Minden egyes bárt* szervezetünic, minden egyes kommunista lelkes, odaadó mun* kájától függ, hogy győzelemre vigyük a népjólét emelésének 1954-es tervét! A párt csak akkor képes eredményesen leküzdeni a ne­hézségeket, ha széleskörű, fá­radhatatlan felvilágosító mun-» kát végez a dolgozó tömegek, a lakosság legszélesebb rétegei között. Ennek érdekében a kom­munistáknak jobban kell támo* gatniok és mozgósítanick a szakszervezeteket, a DlSZ-szer- vezeteit, az MNDSZ-t és más tömegszervezeteket. Fordítsanak a pártszervezetek és pártszervek fokozott figyel­met a helyi tanácsok munkájú* nak megjavítására, segítsék elő, hogy a tanácsok, mint az állam- hatalom helyi szervei és mint a lakosság legszélesebb tömeg* szervezetei, teljes mértékben be­töltsék szerepüket: erősítsék kapcsolataikat a lakossággal, tö­rődjenek a lakosság mindennapi érdekeivel, a iközszükségfejlesz- tés gazdálkodás ügyével s ugyan­akkor biztosítsák a központi fel­adatok megvalósítását is. A Magyar Dolgozók Pártjá­nak politikája — a magyar munkásosztály politikája. Ez á politika a munkásosztály, a ma­gyar nép anyagi és szellemi fel- emelkedésének, Magyarország felvirágoztatásának, a békének, a nemzeti függetlenségnek, a nemzeti egység megerősítésének, a szocializmus építésének a po­litikája. A Központi Vezetőség júniusi kibővített ülésén meghatározott politika megköveteli, hogy a párt még következetesebben el­mélyítse és megsokszorozza kap­csolatait a munkásosztállyal, a dolgozó parasztsággal, az értel­miséggel, az egész néppel. A Magyar Dolgozók Partjának Központi Vezetősége felhívja a párt valamennyi szervezetét, az összes párttagokat és tagjelölte­ket. hogy zárják még szorosabb­ra soraikat s odaadóan, szilárd akarattal biztosítsák a Központi Vezetőség júniusi teljes ülésén hozott határozatok, az ott meg­állapított politika, valamint a jelen határozatban megjelölt fel­adatok gyors megvalósítását! A Központi Vezetőség felhí­vással fordul az egész magyar dolgozó néphez, minden hazáját szerető magyalhoz, a béke és a függetlenség minden hívéhez, hogy széles nemzeti egységben összefogva segítsenek valóravál- tani a Magyar Dolgozók Pártjá­nak, népköztársaságunk korma nyának politikáját, diadalra ju» tatni a magyar nép felemelkedé­sének nagy ügyét. (MTI) A bajai járás termelőszövet­kezetei fejlődésük é3 gyarapodá­suk további biztosítására az épü- keZéeek egész sorát végzik. A munka meggyorsítását fokozták a Nagy Októberi Szocialista For­radalom tiszteletére tett vállalá­saik. Legméltóbban így készül­lek ünnepelni annak a napnak az évfordulóját, melynek mindany- nyiónk szabadságát köszönhetjük, Amit vállaltak, annak becsü.ei- tel eleget is tettek. Az évforduló nagy napjára a bácsszentgyörgyi Súgván tagjai az építkezések egéez sorát fejezték be. Megépú't a 100 férőhelyes sertéshízlaló, a 40 férőhelyes sertésfidZtató, a 350 férőhelyes süldőszálíás, a 3500 férőhelyes csibenevelö to* vábbi 1000 férőhellyel való kibő­vítése. A hercegszántói Felsza1 badulásban megépült a 240 négy­zetméteres gyapotszárító., Bat* monofctoron az Új Barázda 100 és Nemesnádudvaron a Kossutban a 200 férőhelyes sertéshízlaló épít­kezését is befejezték. Bácsboao- dpn a Vörös Csillag tagjai el­készültek vállalásukhoz hívén a 140 férőhelyes tehénistálló meg­építésével. Bátmonostoron a Vö­rös Csillag egy 10 vagon ois magtárt hozott rendbe. Csávolyotí a Haladás egy 10 férőhelyes ser- tésfiaZíató, Dávodon az Uj Alkot­mány egy Ő00 férőhelyes csibe- nevelő építkezését fejezte be. •■■jij.'l-. j-:r 'ír-: Kiskunhalason a határjárás után meggyorsult a vetés Kiskunhalas város határában az elmúlt vasárnap óta rend­szeresítették a határjárást, a tanács tagjai az élenjáró dolgozó prasztokkal együtt felkeresik a vetéssel várakozókat. Ilyen beszél­getések alkalmával sok hiba felszínre került, amelyek a munká­kat akadályozták. Sok szó esett a gépállomás hibáiról. Nem egy dolgozó paraszt panaszolta, hogy a szerződés ellenére sem szántott nála a gép. Ami Kor a tanács ezt megvizsgálta, kiderült, hogy bi­zony sok dolgozó paraszttal kötött szerződés az íróasztalban he­ver, nem adták ki a traktorosoknak. A határjárásnak komoly eredményei mutatkoznak, mint­egy 15—20 százalékot emelkedett a vetés ütemé. A mezőőrök versenyre léptek egymással, példájukon mintegy 100 dolgozó paraszt is. Faddi Balázs például Banán Antalt hívta páros­versenyre. A Versenyzőket és a verseny eredményeit kisgy il­léseken népszerűsítik. Kemény harcra van szükség Kiskunhalason a kulákság ellen. Számos dolgozó parasztnak beszélik tele a fülét: ne ves­sen, száraz a főid, a magot kieszik a galambok. Tallér Pál, Pa­lásti Lajos és több dolgozó paraszt saját példájával cáfolta meg a kulákmesét, elmondották, hogy a már zöidelő vetésük egyet­len magját sem tudta elhordani a madár, mert jó magágyat ké­szítettek s gondosan behúzatták a vetést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom