Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-20 / 221. szám
Apróhirdetések oCeite£e£&lrtk- Â MI HADSEREGÜNK A NÉPÚJSÁG UmiZÙNEK TÁJÉKOZTATÓJA Az elmúlt hélen szerkssztösé- günkhöz 58 levél érkezett. A levelek döntő többségét a mezőgazdaság dolgozói írták. Leveleiken keresztül beszámolnak arról, hogy milyen eredményeket értek el az őszi munkák végzése területén. Az iparban dolgozó levelezőink a terv teljesítéséről és az árleszállításról írtak. — Csak 10 nap telt el a nagyjelentőségű párt- és kormányhatározat óta, amely változást hozott az én egyéni .és minden dolgozó életében. Tudjuk, hogy több termelés, jobb minőségi munka szükséges ahhoz, hogy az árleszállítás lehetővé váljon. Kosik István brigádja 146 százalékos tervteUesí- tést ért el és sele.jtmentesen dolgozott. A munkát nagyban elősegíti Varnusz Lajos gépkezelő, aki nagy figyelemmel végzi a (tobozok zárását. A másik műszakról sem szabad megfeledkezni. Ez Végit József iránvítása alatt áti, aki fáradságot nem ismerve harcol a napi tervek teljesítéséért és túlteljesítéséért. Munkája eredményes. Műszakjában jó eredmények születnek: Pásztor Erzsébet, vagy Szentesi Mihályné brigádja a paradicsomnál 154 százalékot, vagy Szabó Júlia brigádja 151 százalékos tervteljesítést ért el — írja levelében Rajnoha Arpádné, az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár dolgozója. Fördős Béla levelezőnk levelein keresztül beszámol arról, hogy Páhi község dolgozói milyen nagy örömmel fogadták pártunk és kormányunk úl határozatát az árleszállításról. Járásunk területén megkezdődött a kapások begyűjtése— írja levelében Urögi Judit levelezőn«, b kiskőrösi járási tanács dolgozója, — Soltvadkert község a járás egyik legjobban to' jesitö községe. A beadási kötelezettségének időben 100 százalékra való teljesítéséért Péli János dolgozó paraszt egy szép rádiót kapott jutalmul. Péli elvtárs megfogadta, hogy állam itánti kötelezettségének határidőre mindig, eleget fog tenni, A járásban Soltszentimre az utolsó a szénabegyüjt&ben? ami annak tudható be, hogy a községi tanács elnöke és a tanács dolgozói nem foglalkoznak kellőképpen a termelőkkel, nem tevékenykednek a népnevelők, nem működik a begyűjtési állandó bizottság. A soltszentimrei községi tanács is tekintse szívügyének úgy a begyűjtés kérdését, mint az állandó bizottságok helyes megszervezését és irányítását, és építse ki a kapcsolatot a tanács és a do!gozó parasztság közötf. Az eredmény biztosan nem fog elmaradni és az utolsó helyről előbbre fognak jutni úgy a begyűjtés, mint a mezőgazdasági munkák elvégzése terén. Szabó G. Andrásné levelezőnk a kelebiai Vörös Csillag dolgozója levelében beszámol arról, hogy a csoport dolgozói hogyan harcolnak a termelőszövetkezeti mozgalom megszilárdításáért. A csoport eddig 100 hold rozsot vetett el keresztsorosan. ami már szépen zöldül. Most a napraforgó és kukorica szedése van soron. A levelében azonban megbírálja az MSZT-szervezetet is. Még februárban megválasztottuk a vezetőséget — ír ja levelében — és azóta a tavasz és nvár folyamán több dolgozót be lehetett volna vonni a szervezetbe. Három hónap óta nem fizetünk tagdíjat, mert a vezetőség nem gondoskodik róla. Elfelejtették a vezetők, hogy a feladatot, amit rájuk bíztak végre is kell hajtaniok, Fekete Pál, Kiskunfélegyháza? Attila-utcai úttörő-levelezőnk a következőket írja: Vándorzászlót kaptunk jó munkánkért. Megnyertük a megyében az elsőséget a mulasztás kiküszöbölése terén — mivel alig van mulasztónk. — En vettem át a zászlót és a csapat nevében megfogadtam: „Ez a zászló még jobb, még fokozottabb munkára serkent minket, Megértve ezt megfogadjuk, hogy úgy dolgozunk? olyan lendülettel, olyan akaraterővel, hogy a zászlót megtartsuk, de még többet is megnyerjünk, az úttörőcsapatok legnagyobb kitüntetését: a ;,Rákosi-« zászlót”. Felhívás gyermekgondozónőképző iskolára való jelentkezésre Az egészségügyi minisztérium Baján október hó 15-őn bejárásos gyermekgondozónőképző iskolát indít. Az iskola egyéves és egésznapos elfoglaltsággal jár. A hallgatók havi 116 forint tanulmányi segélyt, napi háromszori étkezést és két gondozónői ruhát kapnak, a környékről bejárók pedig vasúti, vagy autóbuszközlekedési költségmegtérítésben ré szesülnek. Felvételi feltételek: lehetőleg nyolc általános, de legalább hat elemi iskolai végzettség. 18—30 éves kor. A felvétel' kérelmeket a megyei tanács vb XI. egészségügyi osztálya hoz (Kecskemét, SZTK-épület, I. emelet) szeptember hó 30-ig kell megküldeni a következő jnellékletek- kel felszerelve: kézzel írott részletes önéletrajz, születési, iskolai, orvosi, vagyoni bizonyítvány és ha már dolgozott, működési bizODyít- vány. A megyei tanács végrehajtó bizottságának XI. egészségügyi osztálya. A mes'ye földművesszövetkezetei bekapcsolódtak a takarékossági mozgalomba A karmányprogrammban ismertetett gazdaságpolitika célkitű- <zése növelte a takarékos gazdálkodás jelentőségét a földművesszövetkezeteknél is. A szövetkezeti dolgozók megértették, hogy megnövekedett feladataikat csak úgy tudják megoldani, ha a takarékos gazdálkodásról kiadott rendelkezések szellemében végzik munkájukat. A megvalósítás gondolata vezette a mezőkövesdi földművesszövetkezet vezetőit és dolgozóit akkor, mikor takarékossági mozgalmat indítottak és megyénk szövetkezetei e kezdeményezést magukévá téve kiemelkedő vállalásokat tettek az előirányzott megtakarítások összegének áilandó növelésére. Az országos mozgalom kibontakozása érdekében a bajai járás valamennyi földművesszövetkezete’ csatlakozott a felajánláshoz. Vállalásuk a takarékosság terén globálisan meghaladja a 200.000 forintot. Ezen belül vállalták, hogy a kiskereskedelmi üzemágcsoport ö&szköltségszínt- jét 6.95 százalékról 6.75-re csökkentik, az alkalmazottak hiányszámláinak 50 százalékát behajtják, a göngyölegeket a beérkezéstől számított három napon belül visszaküldik a vállalatoknak. Kiemelkedő a kiskunmajsal f öldművesszövetkezet fela jánlása is. A szövetkezeti dolgozók vállalták, hogy a kiskereskedelmi költségszintet 6.54 százalékra csökkentik, az iparcikkforgalmaí az összforgalom arányában ötven százalékról 56 százalékra emelik. A jászszentlászlói földműves- szövetkezet dolgozói és vezetői a felmerülő fuvarköltségeket felére csökkentik, a részjegybeíizetési és tagszervezési előirányzatot, 15 százalékkal túlteljesítik. A kiskunfélegyházi szövetke- zetnél hét dolgozó 47 új tag be-i szervezését és 2500 forint rész-* jegyháítalék befizettetését Vállalta. A földművesszövetkezet gépkocsivezetője, Réczi Sándor a gépkocsi javítási költségeinél 4000 forint megtakarítást vállalt, A kalocsai járásból az uszódi szövetkezet távbeszélő és távirat? költségeinek 50 százalékos csökkentését vállalta. A kalocsai föld-s művesszövetkezet 50.000 forint terven felüli hitel visszafizetése mellett vállalta az iparcikkfor-» galom 10 százalékkal magasabb részesedését az összforgalomból., Azok a szövetkeze lek, melyek eddig még nem kapcsolódtak be a mozgalomba, vizsgálják meg eddigi munkájukat, különös fi-« gyelemmel a költséggazdálkodásra és a forgóeszközök csökkenté- sére és a fenti földművesszövetke-' zetek példája nyomán, a legköze- lebbi termelési értekezleten tegyenek vállalásokat munkájuk megjavítására; a megtakarítások összegének további növelésére. Kuluncsics István, MÉSZÖV instruktor. Vasárnapi sportműsor Labdarúgás: Az NB II. Déli-csoportjában szereplő Kecskeméti Kinizsi Budapesten a bajnokjelölt Vasas Izzóval ve szi fel a küzdelmet. A Kinizsi a hét közben lejátszott mérkőzésén igen gyengén, minden lelkesedés nélkül játszott. A mérkőzés esélyese az Izzó. A Kiskunfélegyházi Vasas Orosházára látogat ezen a héten. A Vasas csatársora hetek óta gyengélkedik’ nincs góllövő csatára. Ennek a mérkőzésnek is az otthonában játszó Orosháza az esélyese. A megyei láb dánig óbajnokság Déli-csoportjának műsora: Baján: B. Vörös Lobogó—Kalocsai Kinizsi, fél 2, jv: Baranya megyéből. — B. Honvéd—Kiskunhalasi Lokomotív, fél 4, jv: Tolna megyéből. Bácsalmáson : B. Petőfi—Bácsbo- kodi Kinizsi, fél 4, jv: Kovács R. Garán: G Traktor—Bajai Építők, fél 4, jv: Szűcs. Jánoshalmán: J*. Kinizsi—Bajai Dózsa, fél 4, jv: Fehér. Dávodon: D. Vörös Lobogó—Bácsalmási Dózsa, fél 3, jv: Soós. Északi-csoport : Kecskeméten: K. Dózsa—Kkfházi Vasas II., Városi-pálya, fél 4, jv: Sipos. — K. Vasas—Kiskunmajsa, Gépgyár-pálya, fél 4, jv: Kiss J. — K. Honvéd—Kiskőrös, Építők-pálya fél 2, jv: Csongrád megyéből. — K. Építők—Kraéti Petőfi, Építők-pálya, fél 4, jv: Bíró. Tiszakécskén: TSK—Kméti Kinizsi II., fél 4, jv: Szolnok megyéből. Kiskunhalason: K. Dózsa—Lajos- mizse, fél 3, jv: Onódi. Osztályozó mérkőzések a megyei bajnokságba jutásért : Kecskeméten: K. Vörös Meteor— Keceli EFSK, Városi-pályán, fél 2, jv: Nagy S. Kunszentmiklóson: K. EFSK-— Kkfházi Lokomotív, fél 4* jv: Ss6‘ lei. Izsákon: I. EFSK—Gyufagyár, — fél 4> jv : Gyarmati. Vaskút on: V. EFSK-Borotai EFSK, fél 3, jv: Firányi. Kalocsán-. K. Építők—Madarasi EFSK, fél 4, jv: Sásdi. Dunaptajon: D. EFSK—Kelebiai EFSK, fél 4, jv: Vörös M. Sporthír Kosárlabdamérkőzések szeptem-’ bér 20-án, vasárnap : Megyei bajnokságok: Kalocsai Fáklya (női)—Bajai DÂV7 Vasas (női). Vezeti: Kempl. Kalocsai Fáklya (férfi)—Bajai Honvéd III. (férfi). Vezeti: Vancsu«* ra. Baranyamegyei összevont bajnok«* eág: Pécsi Vörös Meteor (női)—Baja! Építők (női). Vezeti: Radocsai ear Vancsura. Pécsi Haladás (férfi)—Bajai VÖ-* rös Meteor (férfi). Vezeti: Rado* osai. Vancsura. RÁDIÓ üSOR Szeptember 21—27-ig: \LLAND0 MÜSORSZAMOK: KOSSUTH-RADIÓ: Ó.30: Hirelc, idő járás jelent és. — 4.40—8.30-ip; Reggeli zene. — 5.00: A ,,Szabad Nép'* mai vezércikke. — 6.00: Falurádió: — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 6.50: Tornai — 7.00: Hírek. — 7.55:-Ifjúsági műsor. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — llf.OO: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek szerbül. — 17.00: Hírek, idő járás jelentés. — 18.40: Hírek németül. — 19.30: Hírek szerbül. — 20.10: Mit hallunk holnap? — 22.00: Hírek. Sport. — 24.OO : Hírek. PETőFI-RÁDIő: 6.00: Torna. — 6.10: Reggeli zene. — 6.45: A ..Szabad Nép“ mai vezércikke. — 7.00: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15: Hírek szlovénul. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — J.8.25: Hírek, szlovénül. — 20.00: Műsorzárás. Kossuth rádió HÉTFŐ: 11.30: Tanyasi du vad. Elbeszélés. — 11.45: Fúvószenc. — 12.15: A Galyatetőn üdülő dolgozóknak. — 13 00: Magyar Rádió népi zenekara. — 13.30: Levelezőink jelentik. — 13.40: Operettrészletek. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: A Magyar Rádió kisegyüttese. — 15.30: Az előadóművészet mesterei. — 16.00: Népek tnunkadalai. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 17.40: Ifjúsági műsor. — 19.00. Hangos Újság-— 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.15: A lipcsei per. — 21.05: Hanglemezek. — 22.25: Tánczene. — 23.10: Kartók-est. KEDD: 11.30: Suha Balogéi József és ifttiekara. — 12.15: Operettrészletek. — 13.00: Lengyel népi muzsika. — 13.30: Liszt zongoraműveiből. — 14.15: Szovjet népi együttesek. — 15.30 ‘.Donizetti operáiból. — 16.20: Művészek a gyermekrádió mikrofonja előtt. — 16.40: Az iskolások műsora. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 17.30: Pártoktatási eladás. — 17.50: Haydn: Évszakok. — 18.20* Operettrészletek. —• 19.00 : Tánczene. — 20.00: Hírek. — 20.15: Han gos Újság. — 21.10: Ivan Vazov köl- teményie. — 21.30: Jó munkáért szép muzsikát. — 22.20: Egymillió néző... — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Cserháti dalok. SZERDA: 11.30: Boldizsár Iván útinaplója. — 12.15: Jó munkáért szép muzsikát. — 13.00: Hanglemezek. — 13.30: Filmzene. — 14.15 Úttörő-híradó. — 14.40: A Gyermek - rádió műsora. — 15.30: Hanglemezek. — 16.20: Ifjúsági rádiójáték. — 17.10: Leveleink nyomában. — 17.25: Szív küldi. — 17.40: Hangos Újság. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.15: Az eltüsz- szentett birodalom, — 22.45: A két Anyegin. Előadás. — 23.45: Tánczene. CSÜTÖRTÖK: 11.30: Keringők. — 12.15: A Fővárosi Népi Zenekar. •— 12.50: Erdőffy: Vidám dalosrendőr. — 13.00: A Moszkvai Rádió műsorából. — 13.30: Tömegdalok. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 15.00: Úttörő-dalok. — 15.30: Katonadalok. — 16.00 : Három lengyel szatíra. — 16.30: Tánczene. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.15: Népzene. — 17.40: Zenés irodalmi tarkaest. — 19.00: Hangos Újság. — 20.15: A Magyar Rádió ajándékinüsora. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 23.30: Hanglemezek. PÉNTEK: 11.30: Balázs Anna elbeszélése,. — 12.15: A Magyar Rádió HIVATALSEGÉD felvétetik az Állami Gyermekvédő Intézetnez. — Jelentkezés: személyesen, Bethlen - város 62. sz. alatt. 22 FÉRFI MUNKAERŐKET (segédmunkásokat) villamos vágányépítési munkára lelveszünk Nagybudapest területen. Dolgo zóinknak munkaruhát, kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamosutazási igazolványt es a vidékieknek munkásszállást biztosítunk. — Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vállalat munkaerő- gazdálkodási csoportjánál (VII, Akáeia-u. 15. IV. emelet 418.) 115ü ÁLLAMI Biztositó kecskeméti fiókja ügyfélszerzőket vesz fel. — Jelentkezés: szeptember 22-én délelőtt 8—9 között. Szabadság-tér 1—a. 21 ELADÓ rekamié. — Kecskemét, Sárkány-u. 13. sz. _______________745 E LADÓ ház. — Kecskemét, Rendőrfalu, Tűzoltősor 3. sz. 746 VAROSFÖLDÖN 11 hold föld. ta- nyátlan kishaszonbérbe kiadó. — Kecskemét, Szabadság-tér 3. I. 10. Luther-ház. ' 747 100-AS Csepel eladó. — Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky-út 29. sz. 744 ELADÓ sötét hálószobabútor. — Kecskemét. Talfája-u. 8. sz. 748 ELADÓ 350-es Yap-motorkerékpár, kétaknás Marabu-kályha, szekrény, kis mázsa. — Kecskemét, Cimbal- mos-u. 6. sz. 737 HORD6VASARLAS. A bácsmegyei MÉH vállalat mindenfajta használt boroshordót a kormányüatóságilag megállapított legmagasabb áron vásá- rol. — Kérjük, akinek eladó hasz náít boroshordója van, jelentse a MÉH vállalat központjában, vagy pe dig a járási Hulladékgyűjtő telepén. 3 A BAJAI Selyemgubótenyésztő V. megvételre keres 3 darab kifogástalan állapotban lévő íróasztalt. — Ajánlatok a fenti.címre. 2048 FELHÍVÁS! Felkérjük alant felsorolt volt munkaválalólnkat. kiknek megadott címére kipostázott kötvényét a posta kézbesíteni nem tudta, hogy III. Békekölcsön-kötvényeikért október 10 ig jelentkezzenek vállalatunknál: Baksa László Kecskemét, Fürdő-utca 4., Kovács József Táborfalva. Körösi-utca 24.. Kiss Mária Kiskunfélegyháza, Jókai-u. 39. sz., Terhe Ilona Kiskunfélegyháza. Dam- janich-utca 7. sz.. Juhász József Kiskunfélegyháza, Belsőgalambos 3., Dósa János Kiskunfélegyháza, Holló L.-u. 5., Bodor Mária Kiskunfélegyháza, Almos-u. 10.. Gesztesi István, Kiskőrös. Kovács Ferenc Kecel, Szölő-u. 7., Dömötör Mihály Kecskemét, Fürdő-utca 10. szám, Bene János Kecskemét. Belsőballószög 251. sz., Csengőd István. Kiskőrös. Vörös Hadsereg-u.. Németh Ambrus Kecskemét, Törükfái 82. — É. M. 64/1. Építőipari Vállalat. 23 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi-tér 1. sz. Teletem : 26—19. 11—22 és 20—97, Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — telefon: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató ajándékmüsora. — 13.00: Népek dalai. — 13.30: Operettrészletek. — 14.51: Úttörő-híradó. — 14.40: Fülemüle mind ezt fújja. — 15.30: Zenekari hangverseny. — 16.20: Uttörő-sporthíradó. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17.10: Előadás. — 17.40: Hangos Újság. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.15: Egy falu — egy nóta. — 20.50: Legkedvesebb verseim, el mondja Timár József. — 21.10: Hanglemezek. — 22.25: Szórakoztató zene. — 23.10: Hanglemezek. SZOMBAT: 11.30: Népi zene. — 12.15: Keringők, polkák. — 13.00: Részletek Kacsóh: „János vitéz” c. daljátékából. — 13.30: A Rendőrség győr-sopronmegyei kapitányságának zenekara. — 14.15: Állami vál lalatok hírei. — 14.20: Emlékezés Bartók Bélára. — 14.50: Verbunkosok és csárdások. — 15.30: Hang lemezek. — 16.00: Irodalmi műsor. 16.30: Tánczene. —17.10: Levelezőink nyomában. —• 17.30: Székely Endre: Petöfi-kantáta. — 17.46: Kamarazene. — 18.10: Szövetkezeti Híradó. — 19.00: Hangos Újság. — 20.00: Hírek. — 20.15: Könyv, muzsika, színház. — 21.15: Jó munkáért szép muzsikát. — 22.20: Tánc éjfélig. VASARNAP: 6.00—8.00-ig : Zenés vasárnap reggel. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: A Magyar Rádió ajöndékműsora. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Az Állami Népi Együttes műsora. — 14.15: Hanglemezek. — 15.30: Tánczene. — 15.47 : Zenés irodalmi műsor. — 16.40: Szív küldi. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Tánczene. — 20.15: A Magyar Rádió ajándékműsora. — 21.30: A vasárnap sportja, toto-hírek. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Wagner-est. ■» Petőfi rádió HÉTFŐ :7.35: Részletek a „Nagy* idai iegányok’* c. dalműből. — 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: Orosz nyelvelcke. — 9.40: Vásárhelyi: Erdő, mező. — 10.10: Szól a kakukmadár. — 10.30 óvodások műsora. — 11.00: Hanglemezek. — 15.00: Arlenszkij: Szvit. — 15.15: Operettrészletek. — 16.00: XA’ak és hölgyek... Két szatira. — 16.20: Tánczene. —■ 16.50: Tíz perc tudomány. — 17.00: Dalok. — 17.40: Szív küldi.-----------: B eszélő atlasz. — 18.40: Sporthíradó. — 19.00: Zempléni Kornél zongorázik. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. KEDD: 7.35: Színes muzsika. — 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Az aratás. — 15.00: Az ember tragédiája. — A mü bemutatójának 70. évfordulójára. — 16.20: Hanglemezek. — 17.00: Osváth Julia énekel. — 17.30: Magyar és szovjet filmzene. — 18.10: Előadás. — 18.40: Könnyű zene. — 19.00: Híres vonósnégyesek. — 19.30: Tánczene. SZERDA: 7.35: Vidám zene. — 8.30: Balettzene. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Beethoven: Hat bagatel. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Népdalkórusok. — 15.00: Operettrészletek. — 15.40: Raul Gonzelez Tunyon argentin költő versei. ,— 16.00: Adám Jenő népdalfeldolgozásai. — 16.30: Erő — egészség. — 16.40: Nagy népi együttesek. — 17.40: Filmzene. — 18.10: Gazda Géza Kóssuth-díjas válaszol a hozzá intézett levelekre. — 18.40: Sporthíradó. — 19.D0: Hanglemezek. CSÜTÖRTÖK: 7.35: Hanglemezek. 8.30: Operarészletek. —9.20: Tamás bátya kunyhója, — 10.10: Smetana műveiből. — 11.00: A Pénzügyőr- zenekar. — 15 10 : A Magyar Rádió kiegyüttese. — 15.10: Hanglemezek. —« 16.35: Szovjet sorozat. ■— 16.50:1 Fiatalok zenei újságja. — 17.40p Szórakoztató zene. — 18.10: Agrot technikai előadás. — 18.40: Kony* nyü zene. — 19.00: Kamarazene. —» 19.30: Tánzene. PÉNTEK: 7.35: Színes muzsika. 8.30: Hanglemezek. — 9.29: A kisr iskolások műsora. — 10.10: Igort Ojsztrah hegedül. — 10.30: óvodások műsora. — 10.50: A Gyermek-! rádió műsora. — 11.00: Részletek a* ,,Háry János" c. daljátékból. —* 15.00: Részletek a ,,Boci. boci tarka'* c. operettből. — 15.30: Részletek} Ragyisdsev könyvéből. — 16.003 Szív küldi. — 16.40: Történelmi elő-» adás. 17.00: Tánczene. 17.40: Fúvós«* zene. — 18.00: Pártoktatási előadás^ — 18.40: Könnyű zene. — 19.00: A Magyar Rádió énekkara. — 19.30:) A balassagyarmati népi zenekar. SZOMBAT: 7.35: Népek dalai. —* 8.30: A Magyar Rádió kisegyüttesej — 9.20: A kis iskolások műsora. —i 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Kamarazene. 1100: Irodalmi műsor. — 15.00: Szórakoztató zene. >— 15.50: Tíz perc közgazdaság. —» 16.00: Tanuljunk énekszóra oroszul!! — 16.20: Mindenki operája. — 17.20n Tánczene. — 17.40: Mi újság a tudomány és technika világában? —{ — 18.00: Szív küldi. — 18.40: Sporthíradó. — 19.00: Kamarazene. —» 19.30: Az épülő kommunizmus nagy} országában. VASÁRNAP: 8.00: Vidám zene. -% 8.30: Református vallásos félóra stúdióból. — 9.00: Falurádió. —» 9.30: Miska bácsi lemezesládája. —» 10.10: Hanglemezek. — 11.00: A IV. VIT anyagából. — 11.30: A Magyar Rádió népi zenekara. — 12.10: Tudományos fejtörő. — 12.30: Zenéa irodalmi műsor. — 13.00: Könnyű muzsika. — 14.00: Müvészlemezek. — 15.00: Táncdalok. — 15 30: Rossini: A sevillai borbély. — 18.40: Ifjúsági rádiójáték. — 19.30: Az épülő kommun um us nagy országában, ,