Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-13 / 215. szám
8ÁCS KISKUNMEGYEI AZ MDP BACSKISKUNMEGŸEI PART BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VIII. évfolyam, 215. szám A ra 50 fillér 1953. SZEPT 13, VASÁRNAP A kérdés-felelet estek tapasztalatai Az árleszállítás után a dolgo zók figyelmesen tanulmányozzák a kirakatokat. Az egyik kecskeméti üzlet kirakata előtt „családi megbeszélést’' tartanak, majd bemennek vásárolni. A kormányprogramm megvalósításának útján Kecskemét MISDSZ-asszonyai lelkes segítséget nyújtanak a kormányrendeletek ismertetésében és megvalósításában A Központi Vezetőség június 27—28-i ülése és ennek alapján született kormányprogramm nyilvánosságra hozatala óta számos intézkedés, rendelkezés látott napvilágot, amely a múltban elkövetett hibák orvoslását, a törvényesség védelmét, lényegében népi demokratikus államrendünk megszilárdítását, dolgozó népünk életszínvonala emelését szolgálja. Ebből következik, hogy úgy a városokban, mint a falun örömmel és lelkesedéssel fogadták dolgozóink a megjelenő kormányintézkedéseket és mint a tanácsok által szervezett kérdés-felelet esték is igazolják, nagyfokú aktivitást váltottak ki a dolgozókból azok végrehajtására. PetőfiszáLláson például 4-5 kilométerről kocsikkal jöttek be a dolgozó parasztok a községbe, hogy a kérdés-felelet estén tájékozódjanak a kormány intézkedéseiről, felvessék panaszaikat, hogy javaslataikkal hozzájáruljanak azok végrehajtásához. Bátmonostor községben kérdezz-felelek estéken megjelent közel 250 dolgozó paraszt érdeklődése is azt mutatja, hogy a tanácsok által szervezett kérdés-felelet esték is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy dolgozóink megismerjék a kormányhatározatok lényegét, hogy lésztvegyenek azok végrehajtásában. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban meg lehet állapítani, hogy a tanácsok egy része, elsősorban a járási tanácsoktól kiindulva nem látják a kérdés és felelet esték nagyszerű lehetőségeit, nem látják világosan, hogy ezek helyes eszközök ahhoz, hogy tudatosítsák a kormány intézkedéseit, hogy orvosolják a dolgozók jogos sérelmeit, hogy mozgósítsák a dolgozók széles tömegeit e határoza- jtok végrehajtására, A kérdés-felelet estek szervezésének eiső szakasza befejeződött. Most szeptember 10-től 20- íg a mezőgazdasági termeléssel, 20-tól 30-ig a begyűjtéssel kapcsolatos megjelent kormányin- : tézkedések megvitatása kerül «orra. Ezért célszerű tehát az eddigi hibák feltárásával lehetőséget biztosítani ahhoz, hogy -a továbbiakban megszervezésre kerülő kérdezz-felelek estéken keresztül tanácsaink az eddigieknél jobb munkát végezzenek, javítsák tömegkapcsolataikat, Tanácsainknak világosan lát- .niok kell, hogy mint az államhatalom helyi szerveinek, mint tömegszervezeteknek kettős feladatuk van a párt- és kormány- határozatok végrehajtásiban. — ■Egyik fontos feladatuk a határozatok, kormányintézkedéseknek a tömegek körében való széleskörű ismertetése, megmagyarázása, másrészt pedig szervezniük kell a dolgozók széles tömegeit e határozatok végrehajtására. A kérdés-felelet estek ^előkészítésével, az azokon felve-^ tett kérdések elintézésével ösz- szefüggő munka jelentőségét növeli, megkönnyíti az a tény is, hogy azok érintik a lakosság széles tömegeit, népszerűek a dolgozók előtt, s egyben nagy lehetőségeket nyújtanak a tanácsok tömegkapcsolatai kiszélesítéséhez, megjavításához. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy tanácsainknak soha nem volt ilyen lehetőségük a hibák kijavítására, a tömegek szervezésére. Vessék fel tehát a tanács vezetői ezeken az estéken bátran és őszintén az elkövetett hibákat és kérjék a tömegek segítségét, bírálatát, amely segítője lesz a hibák kijavításának, sok közérdekű feladat megoldásának. Az eddig megtartott kérdésfelelet estek tapasztalatai azt mutatják, hogy míg a községi tanácsok igyekeznek ezzel kapcsolatos tennivalóikat becsülettel elvégezni, addig a járási, városi tanácsok még nem látják ezeknek jelentőségét. A járási tanácsok kevésbé érdeklődnek a kérdés-felelet estéken felvetett problémák iránt. Dunaszentbehedek községben például 90 dolgozó paraszt jött össze a kérdés-felelet estére, azonban a kalocsai járási tanács nem tartotta érdemesnek az ott való megjelenést. Komoly hiba az is, hogy tanácsaink egy részé még a kérdés-felelet estén panasztevő, vagy javaslatot tevő dolgozóknak nem adnak megfelelő, kielégítő választ, sőt sok esetben igyekeznek a tanács felé felvetett hibákat, hiányosságokat megmagyarázni, vagy azokra legalább is magyarázatot találni. Sok helyen a jogos panaszokra, javaslatokra a konkrét, gyors intézkedés helyett még kétes értékű ígérgetésekkel válaszolgatnak. Több kérdés-felelet esten előfordult az is, hogy az előadó nem készült fel kellően a kormányintézkedések ismertetésére, A járási, városi és községi tanácsok a jövőben tehát nagyobb gondot kell, hogy fordítsanak az előadók kiválasztására, felkészítésére. Ez annál is indokoltabb, mert a sorrakerülő mezőgazdasági termeléssel és ' begyűjtéssel kapcsolatos kormányintézkedések megvitatása terén még nagyobbfokú az érdeklődés a dolgozó parasztok részéről. Ahhoz, hogy a jövőben megtartandó kérdés-felelet estek betöltsék szerepüket, hogy javítsák a tanács tömegkapcsolatait, hogy mozgósítsák a dolgozók széles tömegeit a kormány- intézkedések végrehajtására, ahhoz az szükséges, hogy mindenegyes tanács vezetője, annak tagja bátorítsa a dolgozók bírálatát, gondoskodjon az estéken felmerült jogos panaszok gyors orvoslásáról, a javaslatok hasznosításáról. Koós Zoltán előadó, megyei tanács, KECSKEMÉT MNDSZ-asszo- nyai lelkes segítséget nyújtanak i, kormányprogramm végrehajtásában azzal, hogy az új rendeletekei megismertetik a dolgozókkal és ellenőrzik azok végrehajtását. A városban hét MNDSZ-esoporl működik. A csoportok tagjai hetenként nőnapon vesznek részt megismerkednek kormányunk újabb rendeletéivel is. Lakóhelyükön elmondják a hallottakat. A vá- .asztmányi tagok a városkörnyéki termeiőcsoportokba látoganak el, csoportos megbeszéléseket tartani. JÖ-MUNKÁT végeztek az asz- szonyok az árleszállításról szóló határozat ismertetésével is. Az MNDSZí-aktívák, nőnevelők a kerületekben megszervezték a csoportos rádióhallgatást, ahol nincs rádió, oda szóval vitték el a boldog eseményt. Elmondották, hegy KECSKEMÉT dolgozói nagy örömmel fogadták az árleszállításról szóló kormányintézkedést. Jelentős az árleszállítás a mozijegyek áránál is. Ha a két kecskeméti mozinál vizsgáljuk, hogy az árleszállítás következtében mennyi pénz marad a dolgozók zsebében, akkor a következő képet kapjuk. AZ ÄRPÄD mozi szeptember 6—9 között a régi áron bevett volna 13.698 forintot 3861 látogató esetén. A leszállított árakon ezzel szemben csak 9127.80 forintott vételezett be a mozipénztár. Vagyis pár nap alatt 4570.20 forint maradt a dolgozók mi tette az árleszállítást lehetővé és hogy kormányunk a jövőben hasomo intézkedéseket tehessen, elsősorban a dolgozók jó munkáján múlik, NEAl EGYSZER kerülnek szembe az ellenséggel is. Az egyik napon például, amikor a piacot keresték fel az MN'DSZ-asszonyok, hogy a környékről jött dolgozó parasztokkal beszélgessenek, egy ku- lákasszony Csemus Lászíóné MNDSZ-aktívának azt mondta: — menjen innen, ne mondjon valótlant, csak azért hireszteli, hogy leimentek az árak, hogy én is olcsóbban áruljak. — Az ellenség igyekszik lekicsinyelni az árleszá - títást is, mint minden eredményünket. Az MNDSZ-asszonyok erre úgy válaszolnak, hogy felkeresik a dolgozókat otthonaikban, beszélgetnek velük, mennyibe került az árleszállítás előtt egyhózsebében. HA A VÁROSI Mozi bevételeit elemezzük, akkor itt 7031.65 forint megtakarításról beszélhetünk. Négy nap alatt 6124 látogatója volt a mozinak. Régi áron bevettek volna 21.116.35 forintot. Az új ár 14.084.70 forint bevételt hozott. A KÉT MOZI bevételét összevonva a 9985 látogató összesen 11.601.85 forintot takarított meg. Vagyis ezekben a napokban a két mozi bevételét véve alapút, minden egyes látogató átlagban 1.16 forinttal kevesebbet adott mozijegyre, mint az árleszállítás előtt. napi háztartásuk s most mennyivel több élelmet, cipőt, ruhát tudnák maguknak vásárolni. Így számolták ki Varga Sándorral, a Kossuth- terme'.őcsopoi t tagjával is, hogy az előzetes elszámolásra kapott 27 mázsa búzából mennyivel több mindent tud vásárolni, mint pár nappal ezelőtt. AZ MNDSZ-tagok jelenleg az őszi mezőgazdasági munkákról szóló rendeletekkel ismerkednek; hogy annak tudatosításával is segítsék a jövőévi kenyér' biztosítása!. Napközit kap az AKK Az Alföldi Kecskeméti Kon-1 zervgyárban dolgozó asszonyok örömmel vették a hírt, hogy a kormány jelentős összegeket ad a dolgozók szociális igényeinek kielégítésére. Még ez évben 40á ezer forint költséggel megépítik az új, korszerű csecsemő; ta napközi otthont. A kormány fi-* gyelme kiterjedt az üzem bő-1 vítésére is. Még ez évben 173 ezer forint költséggel liozzákez-t denek a szugátüzem építéséhez is. A jövedelemadó- mérséklés után sokan kifizetik egészévi adójukat Megyénk minden járásában folyik még a munka a dolgozó parasztok jövedelemadójának mérséklésére. A kiskunfélegyházi járásban az eddigi jelentések alapján Alpáron a régi kivetés 31 százalékát törölték, Csolyóspáloson 25, Gátéren 30, Jászszentlászlón 29; Kiskunmajeán 27, Kömpöcön 23, Petöfiszálláson 25, Pálmonosloráp 28, Kunszálláson 18, Szánkon 25; Tiszaújfalun 32 és Kiskunfélegyházán 28 százalékát. Sokan a törlés után azonnal rendezték adójukat. Például Tiszaújfalun Pólyák József az idén még nem fizetett adót. A jövedelemadó- csökkentés után azonnal 1000 forintot fizetett az állam pénztárába, ígéretet tett, hogy szeptember közepéig újabb 500 forinttal törleszti adótartozását. Jászszentlászlón Hideg Ernőnének 274 forint adó-> kivetése volt, melyből 127 forint ■ törlést kapott. A megmaradó 147.’ forintot azonnal kifizette. Megyénk sok községéből érkeznek a» jelentések, hogy faivainkban igen sok dolgozó paraszt úgy válaszol a kormány intézkedéseire; hogy a jövedelemadó csökkentéséről szóló határozat kézhezvétele után egészávi adófizetésének c.e- get tesz. Több termelőszövetkezetben már megindult a silóépítkezés A kormány hosszúlejáratú hitelt biztosít állandó silók építkezésére. Sok termelőszövetkezeti csoport már igénybevette ezt a hitelakciót. Megyénk termelőszövetkezetei az előirányzott meny- nyiséget már túljegyezték. Bácsalmáson az előirányzott 1100 köbméter helyett 3700 köbméter állandó silót építenek. A félegyházi járásban is az előirányzott 1400 köbméter helyett ezideig 2175 köbméterre jelentettek be igényt. A bajai járásban Vaskút egymaga 400 köbméter takarmány befogadására épít állandó silót. Ezeken a helyeken mindenütt már a hitelkérési jegyzőkönyvek is elkészültek. Egyedül a kalocsai járásban nem tudatosították eléggé a silózás jelentőségét. Ennek az a következménye, hogy vontatottan indul a hiteligénylés. Több termelőszövetkezeti csoportnál már megindultak a silóépítkezések. így a petőfiszállási Kossuthnál, a borotai Vörös Októbernél, a dunavecsei Alkotmánynál, a fülöpházi Petőfinél, a kiskőrösi József Attilánál és a kecskeméti Rózsa Ferencnél. Az egyénileg dolgozó parasztoknál azonban nem olyan élénk az érdeklődés, mint termelőszövetkezeti csoportjainknál. Minden járásban kivétel nélkül gyenge a tudatosító munka. Ezért például a félegyházi járásban eddig 70 köbméter, a kiskőrösi járásban 160, a kiskunhalasi járásban 95, a dunavecseiben 130 és a kecskeméti járásban 30 köbméter silóterület építésére vették igénybe a hitelt. -Minden termelőszövetkezet arra törekszik, hogy silóját november 15-ig felépítse. Ebben az esetben az állam , az építési anyag árának felét elengedi. Mennyit takarítottak meg a kecskeméti mozilátogatók y