Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-04 / 207. szám

A7. Alföldi Kecskeméti Konzervgyár pártszervezete javítsa meg a kollektív vezetést J o Az Alföldi Kecskeméti Ko i- zervgyárban sem megy önma­gatói a koimanyProgramm meg­valósítása. A pártszervezet részéről a kormányprogramm végrehajtása érdekeben már történtek kezdeti lépése«, igen helyesen, röpgy ülésen ismertet­ték a dolgozókkal a Programm jelentőségét, a megjelent ren- deletekct. A népnevelők egyéni agitációs munkájukban a fe­gyelmezett munka szükségessé­gétől, az alapos, gondos munká­ról beszéltek dolgozótársaikkal. Az utóbbi időben a pártszer­vezet vezetésében törés állt be. Hiányzik a következetes, lelkes célratörés, kezdeményezés. Nyu­galom, megelégedettség tapasz­talható. Pedig van bőven tenni­való. Az üzem augusztus havi tervét nem teljesítetté« a dolgo­zók. A politikai munka is alább­hagyott az üzemben. A pártveze- tőseg feladata, hogy hadat üzen­jen a hiányosságoknak és első­sorban munkamódszerét javítsa meg, bátrabban támaszkodjon a vonja őket senki felelősségre, hogy miért nem foglalkoznak kellően a hozzájuk beosztott elv- társakkal. A pártvezetésnek ez a módszere nem segíti elő a tagság aktivizálását, A gyakori munkaerőátcsoporiosíiás is arra szorítja a pártszervezet vezetőségét, a pártcseportbizai- miakat, hogy új módszerrel dol­gozzanak a kormány programm- jáért. Kezdeményezés, aktivitás, — ha ezt látják a pártcsoport­vezetők a vezetés részéről, ak­kor felelősségük nő, új elgondolá­sokkal igyekeznek hatékonnyá tenni pártcsoportjuk munkáját, több gondot, fordítanak a dol­gozókkal való kapcsolat meg­erősítésére, róluk való gondos­kodásra. Emellett a pártszervezet min­denegyes kommunistájának tö­rődnie kell a dolgozók jogos ké­relmével és azt minden esetben sürgősen orvosolni kell. Itt is vannak hibák. Nincs minden dolgozónak munkaköpenye, nem kielégítő a fürdőzés lehetősége, kevés az ebédlőben a szék. •— Ezeknek a sürgős megoldása nemcsak technikai, hanem poli­tikai kérdés is, mert a kormány Programm jának a Hajmá­sa nemcsak a terv teljesítését teszi szükségessé, hanem a dol­gozókról való állandó gondos­kodást is. Ez pedig csak úgy te­hetséges, ha ■ a pártszervezet minden tagja munkát végez, be­leszól az irányításba, javaslatá­val, bírálatával elősegíti a szervezetben a kollektív veze­tést, — mely nélkül nincs gyors előrehaladás. Hogyan is állunk a földműves- szó vei kezeli áruellátással ? : agság bizalmára. Á kollektív vezetés hiánya gátolja a vezetőségi tagok kez­deményezését, aktivitását. A két­hetenként megtartott vezetőségi ülések napirendi pontjai bar :iz üzem legsajátosabb termelési «érdeseivel foglalkoznak, még­sem kielégítőak, mert kevés szó esik a pártszervezet politikai nevelőmunkájáról, a tömegek között végzett tevékenységéről, a vezetésről. — A vezetőség „agjai igen keveset törődnek a határozatok végrehajtásának el­lenőrzésével, a pártcsoportbizal- miak nevelésével, egyéni pro­blémáikkal. Hajagos elvtársnő elégségesnek tartja, ha a párt­csoportvezetők eladják a bélye­get Nem érdekli közelebbről a pártcsoportvezetők munkája. Ez azért van, mert még nem érzi, hogy a pártvezetőség és tagság által hozott határozatok ellen­őrzése mindenegyes vezetőségi tag kötelessége. — Ebből az következik, hogy a pártcso­portvezetők, népnevelők egyré- sze még nem érzi, hogy a kor­mányprogramm végrehajtása csak a tagság lelkes munkájá­nak eredményeképpen, a dolgo­zó tömegek meggyőzésével le­hetséges. Nem végezheti jól az a pártvezetőség a munkáját, amelyik nem támaszkodik a tagság véleményére, tapasztala­tára. Az üzemben a vezetőségi ülések előtt nem kérik ki a ve­zetőségi tagök egy-egy kérdés­ben a tagság véleményét. De nem is ellenőrzik, hogy a hozott natározatokat a pártcsoportveze­tők hogyan beszélik meg pirt- csoportértekezleten. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy ez a módszer nem segíti a káderek fejlődését, kezdeményezését, ak­tivitását, felelősségérzetét. A pártcsoportvezetőknek nem nö­vekedik az önbizalmuk. Nem A SZOCIALIZMUS gazdasági alaptörvénye, — amint arra Sztálin elvtárs tanít bennünket — nem egyéb, mint a dolgozó tömegek állandóan növekvő igé­nyeinek maximális kielégítése a termelés szakadatlan növelése útján. A Bács-Kiskunmegyei Népújság igen helyes gyakorla­tot folytat, amikor nap mint nap foglalkozik az áruellátás kérdéseivel, mint a szocializmus gazdasági alaptörvénye megvaló­sításának egyik eszközével. En­nek során felveti mindazokat a hiányosságokat, melyek az áru­ellátás terén a községekben ta­pasztalhatók. Mindennap olvas­hatjuk, hogy sem a földműves- szövetkezetek, sem azok irányí­tó szerve, a MÉSZÖV nem álla­nak hivatásuk magaslatán, sú­lyos mulasztásokat követnek el a dolgozó parasztsággal szénit ben. A Népújság vasárnapi szá­ma felveti, hogy Csikérián nincs cukor, Mélyhűtőn nem lehet 4.60-as lisztet kapni, holott a központi raktárakban bőven van ezekből az árukból, csak rendelni kellene, TÉNY például, hogy a ka­locsai járásban a földművesszö­vetkezeteknél sem rizst, sem borsot nem lehet kapni és hiá­nyok mutatkoznak a cukorellá­tás terén is. Hogyne álltak vol­na elő ezek a hiányosságok, mi­kor egyetlen kalocsai népbolt (31. sz.) júliusra 32 mázsa cuk­rot kapott, ezzel szemben a kö­zelében lévő szövetkezeti bolt csak 6 mázsát. Vagy egy másik kirívó eset. A járás 7 népboltja 380 q cukrot kapott, a 42 szö­vetkezeti bolt pedig mindössze 320 mázsát. A fenti hét népbolt mindegyike kapott júniusban 1- 1 mázsa rizst, a 42 szövetkezeti bolt egy dekát sem. De sorol­hatnánk a példákat a szalicil­tól a gyufán, són, kávén keresz­tül a borsig, amiből július 24-én a népbolt 7 kg-ot kapott, a szö­vetkezetek egy dekát sem. Kevés a cukorka a kerek­Megindult a bérletesés a Katona József Színházban Kecskeméten nagy örömmel fogadták a dolgozók a Katona József Színház új évadjának műsortervét. A műsorterv való­ban komoly fejlődést jelent az előző évekhez képest. Azóta to­vábbi örvendetes hírek is keltek szárnyra. A színház többek kö­zött elhatározta, hogy műsorra tűzi Kacsóh Pongrác -János vi­téziét is bérleti előadásokon. Ez a közkedvelt, behízelgő mu- zsikájú darab már evek óta nem szerepel a színház műsorán, bár a dolgozók már az előző évek­ben is szívesen látták volna a műsorban. • Megindult a bérletezcs is. Az első napok eredményei azt mu­tatják, hogy Kecskemét dolgo­zói jóval nagyobb érdeklődéssel fordulnak színházunk felé, mint bármikor. Egyes üzemek már a bérletjegyzés első három nap­ján több bérletet vásárolta«, mint az előző évben összesen. A MÁV kecskeméti dolgozói is ezek közé tartoznak. De jól ha­lad a munka a többi üzemek­ben is. A színház dolgozói most vesz­nek részt Budapesten a vidéki színházak hagyományossá vált őszi fesztiválján. Régi és új szí­nészeink rövidesen, a fesztivál­ról való érkezés után, teljes erő­vel résztvesznek a bérletezés- ben. Brigádműsorokkal sorra lá­togatják a kecskeméti üzeme­ket, vállalatokat, hivatalokat, hogy még szorosabb kapcsolatot teremtsenek a színház és a dol­gozók között, mint eddig, egyházi szövetkezeti áruházban? Hogyan is lenne megfelelő mennyiségű készletük, mikor például a kecskeméti járás ösz- szes szövetkezeti egységei alig negyedannyit kapnak, mint egyedül Kecskemét város ki,Ke­reskedelmi árudái. Csokoládét és az úgynevezett lisztesárut a já­rás szövetkezeti boltjai mind­össze annyit kaptak, mint egy­magában a kecskeméti népooi- tok. Ez a helyzet más iparcik­keknél is. Az iskolaévad kez­detén szövetkezeti boltban gyer­mekcipőt kapni éppolyan -szeren­csés« eset, mint gyerekruhát vá­sárolni. Szögárut, ami igen fon­tos cikk a falun, a szövetkezeti boltok nem kapnak, de nem kapnak telepes rádiót sem a ta­nyákkal rendelkező községek szövetkezetei. Ha netalán mégis Rátalálnak egyre, ahhoz nem kapnak anód- és fűtótelepet, A FÖLDMŰ VESSZÖVETKE- ZETEK felvetik ezeket a hiá­nyosságokat a MESZÖVrnek, a MÉSZÖV a megyei tanácsnak és a SZÖVOSZ-nak. A tanács »nem tehet semmit«, mert a szektorális elosztás »felülről« történik. Szól is a minisztérium­nak, de továbbra sem történik semmi a dolgozó parasztok jo­gos igényeinek kielégítése érde­kében. A dolgozó parasztság pe­dig beadási kötelezettségenek maradéktalan teljesítése után vásárolni akar és jogosan nem veszi tudomásul a íöídmüvesszö- vetkezeti szervek tehetetlensé­gét, KÉTSÉGKÍVÜL súlyos mu­lasztás terheli a megyei szövet­séget és a tanács kereskedelmi osztályát azért, hogy a hiányos­ságoknak felsőbb szerveikhez történő továbbításán kívül nem sokat tesznek az ügy érdekében, de a döntő hiba másutt van. — Vájjon miért nem lehet a szek­torális elosztást a megyei ta­nácsra" bízni, mely bizonyára jobban ismeri a megye helyze­tét, mint egyes minisztériumi íróasztalok birtokosai. A SZÖ- VOSZ fogyasztási főosztályának és a bel- és külkereskedelmi mi­nisztérium áruforgalmi főosztá­lyának sokkal nagyobb segítsé­get kell nyújtani a megyei szer­vek részére ahhoz, hogy azok biztosíthassák az igazságos, he­lyes elosztást, valamint azt, hogy a dolgozó parasztok ne iordulja- nak el saját földművesszövetke- zetüktől. a népújságot pedig arra kérjük, hogy továbbra is írja meg hasznos észrevételeit és a tények megállapítása melleit segítsen felderíteni a hiányos­ságok okait is, mert ezzel iene- tőséget ad azok gyors megszün­tetésére és arra, hogy partunk és kormányunk Programm ja megyénkben is a gyakorlati megvalósulás stádiumába lép­jen. HAVAS LASZLÖ a MÉSZÖV főkönyvelője. | Jó küzdelme^, kecskeméti sikerek az öt Táros motorosbajnoksngán A Kecskeméten megrendezett 5 város motorkerékpárversenyén 15.000 néző jelent meg. A versenyt körpá­lyán bonyolították le. Kecskemét, Vác, Szolnok, Cegléd, Nagykőrös motorosain kívül résztvettek ver­senyen kívül budapesti motorosok is. Az öt város közül kimagaslóan, leg­jobban a kecskemétiek szerepeltek és a 350-es gépkategórián kívül va­lamennyi számot megnyerték. Eredmények : 100 kem széria, 8 kör, 7 induló. 1. Keresztes (Kecskemét) 10:49.4, 2. Kecskeméti (Cegléd). 3. Szilágyi (Nagykőrös). Versenyen kívül: 2. Szefelógi (Bp. Kinizsi). 100 kem speciál, 6 kör. 7 induló: 1. Kovács (Kecskemét), Csepel 100, 7:50, 2. Mester (Kecskemét), 3. Ka- razsia (Kmét). 125 kan széria, 8 kör, 7 induló: 1. Keresztes (Kmét), 10:51, Csepel 100, 2. Mester (Kmét), Csepel 125, 3: Si- roki (Nagykőrös). Csepel 125. Verse­nyen kívül: 2. Szefológi (Bp. Kini­zsi). 125 kem speciál, 6 kör, 10 indulojj 1. Kovács (Kecskemét), Csepel 10(& 6:55, 2. Dobos (Cegléd), Csepel 125* 3. Mester (Kmét), Csepel 100. Versei nyen kívül: 1. Horváth (Budapest/ 6:42, 125 kem, Puch. 250 kem: 12, kör. 12 induló: 1. Szí». gi Lajos (Kecskemét). 250 Jawa* 15:17, 2. Dobos (Cegléd), 125 Csepel* 3. Szabó (Vác), 250 Jawa. Versenyen kívül: 1. Horváth (Budapest), 15:0& 125 kem. Puch. 850 kem, 12 kör, 14 induló: 1. Sza-* bó (Vác), 14:56, 350 Jawa). 2. Szegf (Kmét), 15:04, 250 Jawa. 3. Katón» (Vác), 250 Jawa. Versenyen kívül* 1. Gordon (Budapest), 14:27.1, 350 Jawa, 2. Verek (Bpest), 14:30, 350 Jawa. 500 kem, 8 kör, 9 induló: 1. Fe*< renczi Lajos (Kecskemét). . 9:53* BMW 600, 2. Szabó (Vác). 10 perc* 350 Jawa. Versenyen kívül: 1. Gór? don (Bpest). 9:32, Norton, 500 as. Oldalkocsis: 8 kör. 2 induló: 1. Fe* renczi—Szegi (Kecskemét), 10:194 BMW, 2. Madács—Zubovics (Bpest), 11:21, BMW. A kecskeméti járás atlétikai bajnokságai A járási TSB augusztus hó 30-án rendezte meg a járási atlétikai bajnokságot. Első ízben történt ez meg, hogy a járás ezen igen fontos és kiemelt sportágban bajnokságot rendezett. A jó előkészítésnek tuti- ható be az, hogy a járás minden sportköre igen szép számban kép­viseltette magát a versenyen és a látott kép azt mutatja, hogy az at­létika igen komoly fejlődést muta­tott a járás területén. Eredmények: 100: 1. Zoboki (Tiszakécslcei SK) 12.2, 2. Kállai (Izsáki Vörös Meteor) 12.4, 3. Bóka (Lajosmizsei Lokomo­tív) 12.5. Nők: 100 m: 1. Pulai (Lakiteleki SK) 14.8, 2. Bánfi (Lakiteleki SK) 14.9, 3. Tyavoda (Tiszakécske) 15 2. 400 m: 1. Kállai (Izsáki VM) 61.3, 2. Borka (Lajosmizsei Lokomotív) 61.5, 3. Sutus (Hetényegyháza). Nők: 1. Pulai (Lakitelek) 71.8, 2. Bánfi (Lakitelek) 80.7, 3. Kecskés (Lakitelek) 81.4 3000 m: 1. Hajdú (Orgovány) 11.15, 2. Su Iák (Lakitelek) 1130. 3. Pocéli (Lajosmizsei Lók.) 12. 1500 m: 1. Péli (Lajosmizsei Lók.) 5.024, 2. Tóth (Tiszakécske) 5.14.2, 3. Nyúl (Nyárlőric) 5.25.3. Női 4x100-as: 1. Tiszakécske, 2. Orgovány. Férfi 4x100-as: 1. Tiszakécske. 2. Orgovány, 3. Izsáki Vörös Meteor. 200 m: 1. Kállai (Izsáki VM), 2. Budai (Orgovány), 3. Kálló (Izsáki Vörös Meteor). Súlylökés : 1. Gyöngyösi (Tisza­kécske 9.19, 2. Budai (Orgovány) 8 37* 3. Kállai (Izsák). Nők: 1. Köteles (Tiszakécske) 8.70, 2 Csákó (Orgovány) G.59, 3­Papp (Orguvány) 5. Gerely: Férfi: 1. Kecskeméti (Iíe- rekegyhyáza) 36.30. 2. Budai (Orgo vány) 31.38. 3. Kállai (Izsák) 27.80. Diszkosz: Férfi: 1. Budai (Orgo» vány) 25-62. 2. Kalló (Izsák) 22.76, 3 Kállai (Izsák) 19.68. Magasugrás: 1. Komoróczi (La- josmizse 165 cm, 2. Harczos (Lakite* lek) 150, 3. Kecskeméti (Kerekegy­háza) 148. Nők: 1. Papp (Orgovány) 120, 2, Pulai (Lakitelek) 110, 2. Tyavoda (Tiszakécske) 105 Tárvolugrás: Férfiak: 1. Zobókl (Tiszakécske) 5.34, 2. Harczos (Laki- telek) 5.27, 3. Komoróczi (Lajosmi- zse) 518. Nők: 1. Bánfi (Lakitelek) 4.23, Bo« ros (Kerekegyháza) 4 04, Gyurkovica (Kerekegyháza) 4.02. A járás községeiben az előkészítés­ben kiváló munkát vôgeztek a peda­gógusok. különösképpen Váradi Alá-? jós Orgovány, Vincze János Tisza­kécske, Szabó Lajos Lakitelek éa Madár Imre Lajosmizse, akik szívü­kön viselik községeik sportéletét éa támogatást adnak a falusi sportkö­röknek. Csapatversenyben : 1. Orgovány! SK. 2. Tiszakécskei SK, 3. Lakiteleki SK, 4. Izsáki Vörös Meteor, 5. La­josmizsei Lokomtív, 6. Kerekegyhá­za, 7—8. Hetényegyháza és Nyár- lőrinc. Sporthírek A megyei bajnokságba való fel­jutásért osztályozó mérkőzés: Vaskút—Bajai Vörös Meteor 1:0 (1:0). Kosárlabda: összevont megyei bajnokságért: Kecskeméti Kinizsi —Szentendrei Honvéd (férfi) 65:45 (37:24). Biztos győzelmet arattak a kecskeméti kosarasoK. A Kecskeméti Kinizsi labdarúgó­csapat vasárnap délután 4 órakor barátságos mérkőzést játszik az igen jó erőt képviselő Debreceni Honvéd NB Il-es csapattal. 183.803 darab kéthasábos szelvénynek meg­felelő fogadólapot küldtek be a pályázók az elmúlt hétén. Ilyen nagy szelvényszám őszi idény­ben évek óta nem fordult elő. A 35. hót nyereményei: 12 találat — 41.355 Ft 11 találat — 982 Ft 10 találat — 118 Ft Már most vásárolja meg T O T Ó szelvényeit. 1145 HORDÓ VÁSÁRLÁS. A bácsmegyei MÉH vállalat mindenfajta használt boroshordót a kormányhatóságilag megállapított legmagasabb áron vásá rol. — Kérjük, akinek eladó hasz nált boroshordója van, jelentse * MÉH vállalat központjában, vagy pe dig a járási Hulladékgyűjtő tele pen a Apróhirdetések SZÖLőPRÉS, 150 és 250 literes, k<* veset Liasznált és daráló eladó. —• Kecskemét, Jókai u 20. sz. 65-4 ELCSERÉLNÉM szoba-konyhás* kamrából álló olcsóbérű lakásomat, Kecskemét, Tizedes-u. 4. sz. 660 ELADÓ Kecskemét, Zsinór-u. 6. sz. ház. — Krtekezes: hetipiacos napo­kon, 10—11 óra között. 651 DISZNÓT és birkát felehasznáért vállalok. — Nyárlőrinc 142—a. Paró- czai István. 660 SZÜRETELŐKÁD és prés eladó. —» Kecskemét, Széchenyi-tér 16. sz. 657, HASZNÁLT könnyű széleskocsJL eladó. — Kecskemét, Sárkány-utca 17. sz., kovácsműhely. 653 ZÖLDSÉGESKERT föld kiadó, kü- lön is. — Kecskemét, Mária-krt 12* sz. 66Í SZÉP, kisipari kombináltszekrény, eladó. — Kecskemét, Fehér-u. 23. sz. 6631 ELADÓ kombináltszekrény, asztal* szifonosüveg. — Kecskemét, Rákóczi-* út 38. sz. 663 ELADÓ tűzhely, konyhaszekrény. » Kecskemét, Mária-krt. 14. sz. Érte­kezés: penteken, vasárnap. 65á NÉMET és angol nyelvet tanitok. —* Kecskemét. Hosszú u. 21. sz. 653 ELADÓ kukoricamorzsoló, szecskává gó, mázsa, nagy iisztesláda, három reteszes. — Kecskemét, Szarvas-u« 6—a. sz. 653 FIGYELEM. Ágynemü'liöz tollat nagy választékban vásárolhat a Kecs* keméti Földművesszövetkezet, Szé­chenyi tér 6. sz. alatti telepén. S ELADÓ 100-as behajtós Csepel-mo torkerékpár, príma állapotban. —- Kecskemét. Kossuth-krt. 39. Várost' kislakás 64$ GŐZ- és vízturbinakezelői tanfolyam indul szeptember hó folyamán <* Kecskeméti Erőműben (Rávágy-tér). Jelentkezni szeptember 15-ig lehet az Erőműben. — Bővebb felvilágosi tás ugyanott. 11 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét. Széchényi tér 1. sz. Telefon: 26—19. 11—22 és 20- -97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V Kecskemét. — Telefon: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom