Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-04 / 207. szám
Sokmillió íorint termelési segítség Kiskunmajsa dolgozó parasztságának A. kiskunfélegyházi járásban Kiskunmajsa község dolgozó parasztjainak az eduig megjeleni kormány határozatok hatalmas anyagi kedvezményeket biztosítanak. E rendeletek közöe jellemvonása, hogy egyszerre szolgálják a dolgozó parasztság jólétét — és a munkásosztály, a várost fogyasztók jobb ellátását, az egész nép érdekét, A rendelkezések egyik csoportja a parasztságra kiiótt near egyszer igazságtalan büntetéseket engedi ei, illetve a túlzott .terheket csökkenti. Kormányunk törölte a begyűjtés elmulasztása miatt kivetett kártérítéseket. E határozat értelmében négymillió forint kártér ítést engedett et a kiskunmajsai tanács a dolgozó parasztoknak. A tavalyról fen'.nia- radt beadási hátralékok elengedése az idei gabonabeadás teljesítése után, ugyancsak jelentősen növeli a dolgozók jövedelmét. Ez 174 mázsa rozsot, 42 mázsa árpát, 32 mázsa zabot, 1010 mázsa ku koricát, 785 mázsa napraforgót, 480 mázsa buigonyát, 50 mázsa babot, 53 mazsa szénát, 778 hektoliter bort. 2213 liter tejet, 352.829 darab tojást, 597 kiló baromfit jelent. A tavalyi hátralékok elengedése pénzértékben nem kevesebb, mint 5,600.000 forintot tesz ki. Az Alkotmány termelőszövetkezeti csoportnak például 67 mázsa kenyérgabonát, 47 mázsa takarmánygabonát, 270 kiló baromfi: és 4070 darab tojásbeadást törölt a tanács tavalyi hátralékként, miután teljesítette gabonabeadási kötelezettségét. Hasonlóan számottevő a Rákosi termelőcsoport beadási halra.ékának elengedése is, mely 712 kiló kukoricával 11.69 mázsa napraforgóval, 96 kiló babbal. 554 kiló sertéssel, 2250 darab tojással és 29 kiló baromfival növeli a csoport ragjainak jövedelmét. Az egyéni dolgozó parasztok közül többek között Kum- osai Jeremiásné 4 holdas dolgozó asszonynak 111 kiló rozs, 55 kiló tengeri, 43 kiló napraforgó, 51 darab tojás, 4 kiló 70 deka baromfi beadási hátralékot löröltek, A minisztertanács a kor- mányprogramm megjelenése után elsőnek a termelőszövetkezetek megszilárdítása érdekében a beadás 10 százalékos mérsékléséről hozott határozatot. E kedvezmény is jelentősen növeli a tagok részesedését. A Vörös Csillag termelőszövetkezetnek például 932 kiló búzát, 348 kiló rozsot, átpából mintegy 220 kilót, 514 kiló kukoricái, 227 kiló napraforgót, 378 kiló burgonyát, 663 liter tejet, 129 kiló sertést, 36 kiló haromfit, 150 liter bort jelent e nagyfontosságú rendelkezés. Az Alkotmány csoportban például a 10 százalékos csökkentés gabonából munkaegységenként 1 kiló 2ü dekát jelent. így Kutgyis Balázs, a csoport egyik tagja, aki fe leségévei 517 munkaegységet szer zett, több mint 6 mázsa gabonát kapott többletként az osztáskor. Pár nappal ezelőtt látott napvi lágoi az egyénileg gazdálkodó parasztok őszi termésű kapáspö- vényekböl fennálló beadási kötelezettségének 10 százalékos csökkenéséről szóló minisztertanácsi határozat. E határozat 113 mázsa burgonyá vat, löbb mint 280 mázsa napraforgóval és 7Ű0 mázsányi tengerivel csökkenti a dolgozó parasztok beadási kötelezettségét. Varga Ferenc 10 Holdas dolgozó parasztnak, löbbek között 16 kiló napraforgót 37 kiló búzái töröltek, Pénzben a határozat 62 ezer forintnál is löbbct jelent a dolgozó parasztoknak. A víz- és a jégsujtotta helyeken a beadási kötelezettség mérséklését, valamint teljesítését a minisztertanács külön rendelkezési szabályozza, Kuincsai Jánosné 4 holdas dolgozónak 135 kiló rozs- beadását törölték, mivel gabonáját vízkár sújtotta. A. Molnár Péter dolgozó paraszt színjén 295 kiló lozsbeadási vízkárkedvezményben részesült. A község dolgozóinak a víz- és a jégKárcsökkentés búzából 877 mázsái, rozsból 1614 mázsát, árpából 62 mázsát, zabból 33 mázsát jelent. A Vörös Csillag termelőszövetke zetnek például csak a yízkáren- gedmény búzából 18 mázsa 40 kilót, rozsból 14 mázsa 88 kilót és 495 kiló árpát jelent. E mennyiségű gabona családonként 2 mázsa többletjövedelmet eredményez, pénzben 400 forintnál is többet. Miután megjelent a kormány rendeleje arra vonatkozólag, hogy állami tartaléktőidet béreihetneK a dolgozó parasztok akár 5 évre is — augusztus 25-ig 80 dolgozó paraszt adta be kérelmét földbér- lésre. Nem okoz különösebb gondot a föld megművelése a dolgozó parasztoknak, mert a gépállomás segítségét igénybevehetik és egy hold felszántásáért ezután 64 búzakilogramm heiyett 53-nak megfelelő terményt, vagy 106 forintot fizetnek, Ugyanakkor egy hold földbérlet dija aranykoronánként csak 5 forint és külön van megállapítva a beadási kötelezettség is a saját földterülettől, A termelőszövetkezeteknek törölték a tavalyi ÂMQ tartozásaikat minisztertanácsi határozat értelmében. Ez a gabonamennyiség 15 mázsa búzát, 54 mázsa rozsot és 26 mázsa árpát je.ent. A gépállomási tavalyi tartozás fejeben elengedett kenyérgabona mennyisége hatvanhárom ember évi kenyérszükségletét fedezi. Az eddig megjelent, rendeletek tözül csupán 6 határozat — a terményeket' hivatalos árban számolva — sokmillió forintot lesz ki. A járás pénzügyi osztálya hoz. záfogott a dolgozó parasztság jövedelemadójának csökkentéséhez (s. Augusztus 29-ig 663 tételt vizsgáltak felül és 226.749 forintot töröltek. Vagyis a dolgozó parasz tok most 7699.398 forint helyett csak 542.649 iorint jövedelemadót fizetnek. A községben 3300 tételt kell átvizsgálni. A jövedelemadólörlés becslés szerint közel egymillió forint lesz. Igen jelentős összegeket töröltek, így llarkai Mártonná 7 holdas pa- raszlasszonynál 1089 főt intőt, Halász Sándor 6 holdasnál 700, Bognár János 14 holdasnál 1305, Rétéi Károly 11 holdasnál 1530 és Csuka János !7 holdas középparasztnál 4333 forintos, E hatalmas érték — úgy pénzben, mint terményben — a kiskun- majsai dolgozó parasztok zsebében, kamrájában marad. A népnevelőknek éppen ezt kell megma- gyarázniok a dolgozó parasztoknak: hogyan emelkedik életszínvonaluk egy-egy kormányhatározat végrehajtása sorás. Óriási lehetőségek álinak a népnevelők elptt. A jó forint megteremtése óta nem volt programra, mely olyan népszerű lett volna, mint ez, amivel most a tömegek elé lépünk. A kiskunmajsai népnevelők mégis vonakodnak, húzódoznak a nemes, népszerű feladat végzésétől. Ki a tömegek közé! — ez legyen most a jelszavunk. Mindenegyes páittagnak népnevelővé kell válnia. Lelkesítő, szép munka ezeket nagyszerű vívmányokat megismertetni Kiskunmajsa dolgozóival és felhívni őket a kormányprogramul támogatására, a prograrnm érdekében végzett jó munkára. Idén sokszáz vagonnal több gyümölcsöt szállít el megyénkből a MEZÖKER, mint tavaly MEGYÉNK gyümölcstermelő állami gazdaságai, termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai az idén is megtartották jó gyümölcstermelő hírnevüket. Ez év szeptemberéig már több gyümölcsöt adtak át a MEZÖKEK-nek, mint tavaly egész évben. Eddig 2600 vagon gyümölcsöt szakítottak el az ország nagyobb ipari városaiba, az ízletes, jóminőségű gyümölcsből csak az au« gusztus hónapban mintegy 800 vagon áru került forgalomba Budapest, Tatabánya, Ózd és más nagyobb ipari városok népboltjaiban. A hónap elején a megye területéről megkezdtük a téliahna és csemegeszőlő nagybani szállítását is. Ebből több, mint 600 vagon kerül majd elszállításra. ELSŐRENDŰ gyümölcsféleséget adott át a MEZÛKER-nek a helvéciai állami gazdaság. Az eddig elszállított 55 vagon áru mellett a napokban 2 vagon téli almát adott át, szeptember 3-án pedig csak a szikrai üzemegységből több, mint 40 mázsa szőlőt szállítanak a MEZÖKER begyűjtő telepére. Nagymennyiségű gyümölcsöt küldtek az ipari dolgozóknak a kecskeméti Rózsa Ferenc termelőszövetkezet tagjai is. A községek közül Jánoshalma dolgozó parasztjai szállítottak legtöbb és legjobb minőségű gyümölcsöt a MEZÖKER felvásárló telepeire. A MEZÖKER naponta friss gyümölcsszállítmányt indít útnak. Szeptember 2-án két vagon szőlőt, 5 vagon almát, másnap* csütörtökön nagyobb mennyiségű szőlő mellett három vagon almát indítottak útnak a főváros felé. Megindult az őszi betakarítás Orgoványon is. A burgonyave tésnek mintegy feléi szedték már fel a községben. A két ter melőcsoport már beadási kötelezettségének is eleget tett, egyénileg dolgozó parasztok pe dig 300 mázsán felül adtak be kötelezettségük teljesítésére. — Folyik a köles aratása is. Megindult a szántás, trágyahordás. Az orgoványi homokos talaj minden esztendőben megkívánj korai vetést, tavaly azonban megtörtént, hogy még decem berben is vetettek. Az idén nem fél ettől az or 30 hold árpát vet el a héten a félegyházi Felszabadulás tszcs Kiskunfélegyházán a Felszabadulás termelőcsoportban is megindultak az őszi munkák előkészületei. A hét folyamán 30 hold ősziárpát akarnak elvetni, mert azt mondják a tagok: ha korábban vetik, bővebb termest hoz. Az idei cséplés után 3 kg. 50 dkg. kenyérgabonát és 1 kg. árpát kaptak mun^aegységelőle gül a tagok — jövőre többe akarnak osztani. A csoport tagságának az a véleménye, hogy az őszieket — ahol csak lehet — keresztsorosan vetik, ho még ezzel is emeljék a termés eredményeket. 23 hold rozsvetés alá is folyik a talajelőkészítés. Megyénkben mái* több, mint 1000 boltion földbe került u rozs Megyénk élenjáró termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai e héten már megkezdték az őszi gabonafélék vetését. Szeptember 3-ig töbq, mint 1000 hold rozsot, 103 hold lucernát, 600 hold takarmány ke- eréket és 33 hold ösziárpáí vetettek el. A vetés nagyrésze a megye homokos területein yan, például a kecskeméti járásban már 400 holdon vetettek rozsot, hasonlóan a kiskunhalasi járásban. A gyors és jóminoségű mun kában példát mutatnak a termelőszövetkezetek. A bácsboko- di Uj Blet, a mátételki Táncsics csoportokban már elvetették az őszi takarmánykeveréket. Szeptember 3-án, csütörtökön reggel a kecskeméti Törekvés termem szövetkezet megkezdte 120 hold ősziárpájának vetését. Kelebian a Vörös Csillag csoport eddig több, mint 60 hold területen ve tette el a rozsot. KISHASZONBÉRLÖ. más földjén dolgozó ember Izsákon Prikkel László. Hét családnak ■kell kenyeret vágni, hét szájra kell naponta főzni, időnként cipőt ruhát venni — ehhez pedig jóltermő föld, szorgos munka, jó beosztás kell. Tavaly azonban beletört a bicskája a bérletbe. Először a mostoha időjárás tizedelte meg a termést. A beadást igen nehezen tudta teljesíteni, de teljesítette. A hivatali lelketlenség persze még fűszerezte gondjait, két igen fájó panaszát meséli el: — A nyolc hold után sertésbeadásom is volt. Két disznót hizlaltam, egyet a beadásba, egyet levágni. Mindent az előb- bibe tömtem, mert nem szerettem volna a beadás elmulasztása miatt bajba jutni. Be is szállítottam, de 1 kiló hiányzott a súlyból. Nem volt irgalom, visz- szaküldték Itthon aztán pár hétig még etettem kölcsönkért Prikkel László megbátorodik kukoricával, mert nekem már nem volt egy szem sem — s végül magam csak féihízót vágtam ennyi családra... Tejbeadásom is volt, de mivel a te-, hén selejtezésre került, átszámították tojásba. A szőlőből akartuk megvenni, abban volt sok reménységünk. Kértük is idejében a gáiicot, de amikor már nem lehetett tovább halogatni a permetezést, a tanács kihirdette, hogy nincs gálic. Periig ott volt a raktáron... Akkor osztották, amikor már nem lehetett sokat menteni.-Mondogattuk is: olyan esztelen munka ez, mint amikor egy tűz oltásához akkor kezdenek, mikor már az egész ház lángokban áll... IGV ESETT, hogy Prikkel Lászlót igen elbátortalanította a tavalyi esztendő. Idén aztán csupán 1 hold 700 négyszögölet művel bérletben. ta: igényeljen-e kölcsönvetóma- got? Azt tervezte előbb, hogy a háziszükségletből lopják el a ve tőmagot. De az asszony ragaszkodik hozzá, hogy a szeme élőt legyen a kamrában a liszt, és akkor süssön, amikor jólesik. — így inkább írat egy 150 kg rozsot, hiszen pár kilogrammes kamattal kell csak visszaadni jövőre. Termelési kölcsönre nem tart igényt, van lo, felszerelés. A gépállomást azonban nyilván igénybeveszi. Úgy mondja: már többször csinálta társaival, hogv közösen összeszövetkeznek a gépi szántásra, mert nagyobb, egymásmelleit lévő táblákat köny- nyebben, gyorsabban megszánt a traktor, NEM FAJ MAR az idén az izsákiak szemének a sok gazdátlan parlag. Prikkel Ignác mellett már százon felül jelentkeztek bérletre a dolgozó parasztok. goványi tanács. Minden gazdának maradt bőven vetőmagja Ezt a jó termés mellett kormányunk segítsége is biztosította. Víz- és jégkárengedmény címén több vagonnal csökkent a dolgozó parasztok beadási kötete- zettsége. Zombori Károlynak 3 mázsa, Vass Lajosnak 5 mázsa* id. Bagyinszki Pálnak 285 kg., Filus Jánosnak 321 kg. gabonával kevesebbet kellett beadnia. A dolgozó parasztok terveiből kitűnik, hogy idén a szokottnál jóval több gabonát akarnak termelni. A vetőmag megvan hozzá, a bérleti lehetőségek és ked-> vezmények a földterületet is biztosítják. Különösen megnőtt az ősziárpa iránti érdeklődés Orgoványon, mert az Alkotmány termelőszövetkezetnek 8—10 mázsás átlaga termett. Most valamennyi dolgozó paraszt akar vetni. Hasonlóan az árpához, sok gazda akar jövőre több kölest vetni, mert látták a földművesszövetkezet által művelt terület kiváló termését. Napról-napra szaporodnak a felszántott táblák a határban. A két termelőszövetkezetben gép dolgozik, az egyénileg dolgozó parasztok pedig bőven rendelkeznek igával. A tanács kiszámította, hogy minden 20—25 hold területre jut egy-egy igafogat. Kukoricaszedésig a földek 70 százalékát felszántják és bevetik, a fennmaradó területbe a betakarítás után kerül az őszi vetőmag, Megyénk hírei A tanácsok sajtótudósUoja jelenti : A KISKÖRÖS és Vidéke Körzeti Füldművesszöveíkezet vendéglátó üzemegységeinek dolgozói a »minőségi hónap» alatt minő-* ségi, tisztasági és udvariassági mozgalmat indítottak. A panasz- könyvön kívül minden asztalon egy kis ládát helyeztek el, papírral és ceruzával, felette a következő felirattal: »Minőségi, tisztasági és udvariassági versenyben vagyunk, kérjük a dolgozókat, hogy bírálatukkal segítsék mozgalmunkat!« • PÁHI községben idejében fejezték be a esépiést, a begyűjtésben mégis az utolsók kotort van, mert a községi tanács nem tekintette a gabonabegyüjtést fontos kérdésnek. Nem végeztek a dolgozó parasztok között felvilágosító munkát. A tanacs nem szerzett érvényt a törvény rendelkezéseinek, hagyta, hogy begyűjtés munkája menjen a maga útján. De nemcsak a ga- bonabegyüjtésben, hanem a tel-, tojás- és baromfi bead ásná! is nagyfokú a lemaradás, — Pedig az ember szeme nett szinte fájt látni a határban a sok jó földet, ami gazdátlanul, gazban hevert. De nem volt bátorságom többet vállalni, féltem: bátha most is belebukik,.. AMIKOR MEGJELENT a kormányrendelet az 5 évre szóié kedvezményes bérletről, Prlktcel László ismét megbátorodott. Igaz, óvatosan csak három holdra jelentette be ' igényét, mert még nem tudja: milyen földet kap és milyen iesz utána a beadási kötelezettség. Tény az, hogy új kedvvel, nagyobb ürömmel néz a jövő elébe. Megbeszélték a családdal a tervet is. A bérletet először is jól megtrágyázza, van bőven, öt évig mostmár ő kezeli, nem kell évről-évre más területre vándorolnia, mint eddig Felébe rozsot vet, Azon volt egy kis vit Oszt tervek Orgoványon