Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-19 / 194. szám
dini nein tetszik a dölgözáknak Nagyobb gondot a igényeinek Tfannak egyes gazdasági ve- y Kelők, akik semmibe sem veszik a párt és a kormány hat ár o- sutát és felületes munkájukkal gátolják a mezőgazdasági munkák menetét. Ezek közé sorolható Barmos elvtárs is, a jászszentlaszlói malom vezetője. Amikor a földműves szövet- kezet ügyvezetője sürgette a liszt cserét, azzal a válasszal utasította el, hogy rossz a gépkocsijuk, kü lönben is akkor ad lisztet, amikor akar. Ezt a kijelentését a gyakorlatban is megvalósította. J. llenőrző utam alkalmával J-J Jászszentlászlón jártam, ahol feltűnt, hogy a földműves szövetke» set lisztcseretelepe előtt 15 dolgozó paraszt ül búzával telt zsákokom Megkérdeztem tőlük, hogy mióta és mire várnak. Ladányi Antal, Szilók Mátyás és Vastag Mihály móriegáli dolgozó parasztok akkor elpanaszolták„ hogy reggel 6 órától immár 18 órát várnak arra, hogy a földművesszövetkezet becserélje a búzájukat. Elmondották, hogy elő* dolgozó parasztok kielégítésére relálhatólag csak másnap lesz liszt es így még egy napot várakozhatnak, mivel 10 kilométerre laknak » cserehelytőlm 4 földművesszövetkezet ügyue -íA zetöjét, megkérdeztük, no gyan fordulhat élő az, hogy egy teljes munkanap és egy éjszaka hagyják várakozni a dolgozó parasztokat ilyen nagy munkaidőben. Az ügyve- zctőnö Barmos malomvezetöre hivatkozottaki megint azzal utasította el kérésüket röviden, hogy nincs gépkocsi, nem tud lisztet adni. Ennek a valótlanságát magam tudom igazolni, mert láttam, az „elromlott” gépkocsit rakodni a malom előtt. gy gondolom, sokkal nagyobb gondot kell fordílan a dolgozó parasztok igényeinek hielégi tésére, mert nem megengedhetőt hogy felelőtlen, felületes munka miatt 15 dolgozó paraszt két napra kiessen a termelésből. Krizsán László, Kecskemét, MÉSZÖV. U° Miért nem épül még a gőz- és kádfürdő Kecskeméten? Kecskemét gőz- és kádfürdőjében néhány hónappal ezelőtt megszüntették a kétkádas rendszert. Ezt igen helyesen is tették, mert azóta igen sok visszaélést sikerült elkerülni. A fürdőzők azonban rosszul jártak, mert a 18 kád helyett most csak 12 áll a dolgozók rendelkezésére. Sokat beszéltek már róla, — hogy miként lehetne ezt a kérdést elintézni. — Fürdésre való várakozás- közben, egyik ilyen beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy erre vonatkozólag van már terv, mely szerint a jelenlegi szobákat megfelezve, a kádak számát kétszeresre lehetne emelni. A terv ugyan kitűnő — de csak terv. Még semmi mozgolódást az átalakítási munkálatokkal kapcsolatban még nem láttunk, holott erre éppen most lenne kiváló alkalom. Egyrészt azért, mert a gőz- és a kádfürdőben jelenleg úgy is holtszezon van, másrészt a strand is rendelkezésre áll most és a nagyobb tisztálkodást könnyűszerrel el tudjuk végezni otthon is, A kádfürdőt igénybevevők száma az elmúlt évhez viszonyítva is többszörösére növekedett. A dolgozók többsége megszerette a fürdőt, sokan rendszeresen látogatják azt, Az illetékes szerveknek sürgősen oda kellene hatniok, hogy a tervek ne csak tervezgetések maradjanak, hanem azok meg is valósuljanak. Intézkedni kellene, hogy a már így is eléggé elkésett átalakítási munkálatok beinduljanak. Kelemen Péter technikus, Kecskemét, Egy év óta várom Városunk a felszabadulás óta állandóan épül-szépül. Uj épületek, parkok, virágos kertek gyönyörködtetik a szemet. Vidámabb, örömtelibb lett az élet. Örömünkbe azonban egy kis üröm is vegyül a kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat jóvoltából. Még 1052 őszén bejelentettem, hogy a tető a konyhám tekérésem elintézését lett beázik és kértem a megjavítását. A Vállalat 1TI. kerületi Wesselényi-utcai irodájában panaszom felvették és a javítást megígérték. Csak ígérték, meg nem csinálták. Közben áz állandó sürgetés között elmúlt áz ősz, tél, tavasz. Az asztal, szekrény pedig eső alkalmával ázott a konyhában. Újra felvetettem panaszom írásba és azóta újra hitegetnek, ígérgetnek, de a telő ugyanúgy áll. Mi az oka, hogy közel egy év óta várok egy kis tetőjavításra? Sokkal több megértést a dolgozók panaszainak elintézésére az Ingatlankezelő Vállalat részéről. Akkor nem fog előfordulni, hogy közel egy éve várom a tető megjavítását. PUTNOKI ISTVÁN, MÁV-dolgozó, Kecskemét. Miért nem vezetik be a teleíont ? Munkánk megkönnyítése érdekében 1952. évben a nemesnádudvari tanács vezetői a postahivatalhoz fordultak, hogy egy telefon-mellékállomást, vagy egy külön vonalat szereljenek he a tanácshoz. Ez 1952. évben nem vált lehetségessé, mert nem volt megtervezve. így ebben az évben vált volna esedékessé. — így befizettük a 150 forintot, amibe kerülne a szerelés. Mivel a díj be lett fizetve, így a helyi postahivatalnak csak szorgalmazni kellene a szerelést. A szerelés nem ütközik nehézségekbe, mert a tanács épülete fölött húzódik a telefonhálózat. Mivel a postahivatal is csak 100 méterre van a tanácsházától, ügy a szerelési munkálatokat 3 óra alatt el lehetne végezni. A hajósi körzeti vonalfelvigyázó mindig arra hivatkozik, hogy munkaerőhiány van. Azonban a Hídépítő 5. sz. vállalathoz bevezették a telefont, holott ott is ugyanilyen volt a helyzet. Mohai Józsefnétól, a helyi postahivatal vezetőjétől akárhányszor megkérdezzük, hogy mi lesz a szerelési munkákkal, mindig ugyanazt mondja: Kedves elnök elvtárs, elismerjük, hogy a befizetés megtörtént, de mi nem tehetünk arról, hogy a szerelési munkákat nem végzik el. A munkákat a bajai körzeti postahivatalnak az utasítása alapján a hajósi vonalszerelőnek kellene elvégezni. Mikor Tóth elvtársnak elmondtuk mindezt, megköszönte, hogy felhívtuk a figyelmüket a munkára, de munkaerő hiánya van és így nem tudják elvégezni. * A tanács dolgozóinak szüksége lenne a telefonra, mert ha valahonnan telefonálnak, 50 métert kell szaladni és 2—3 percet beszélhetnek csak, meit egy barátságos hang beleszól, hogy 5 perc, majd 10 perc, bontom a vonalat. A postahivatalt arra kérik a tanács dolgozói, hogy a szerelési munkákat mielőbb végezzék cl Nemesnádudvaron. SZtlCS JÓZSEF, Nemcsnádudvar. HÍREK JIHOSZLAYIÁBOL Egyre nehezebb az alkalmazottak helyzete Jugoszláviában A főtisztviselőket, a magas állásban lévő alkalmazottakat, akik a titóista rendszer támaszai, jól megfizetik Jugoszláviában. A többi jugoszláv alkalmazott a nyomorúságos kis fizetésből alig tudja életét fenntartani. A »Borba« című lap azt írja, hogy az állami alkalmazottak 5Ü százalékának a havi fizetése átlagosan 6500 dinár. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből a fizetésből levonják a kereseti adót és a többi járulékot, s ha azt is figyelembe vesszük, amit az »Oszlobrodjenye« című lap ír, hogy »egy személy alapszükségleteinek kielégítésére hav: 7000 dinár szükséges« -- a valóságban pedig még sokkal több, ~ akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az alkalmazottak nagy többsége még a legelemibb élet- szükségleteit sem tudja kielégíteni. Az alkalmazottak életszínvonala, mint ahogyan azt a »Borba« beismeri, az utóbbi időben jelentékenyen csökkent, mivel a létfenntartáshoz szüksé- í ges kiadások 11 százalékkal 1 emelkedtek, aJisetések figjjig « régi színvonalon maradtak.« Még ennél is súlyosabb az állásnélküli alkalmazottak helyzete. A dravai járásban az alkalmazottak 80 százalékát bocsátották el állásukból. A munkanélküliség réme fenyegeti a közép- és főiskolásokat, valamint az egyetemet végző fiatalokat is. Sserbiáhun emelkedik as anaifabótáéi száma Szerbiában ma több mint egymillió 500.000 analfabéta van. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik erflber nem tud írni-ol- vasni. Tito adatai szerint, amelyeket az 1948. XII. hó 27-én tartott nemzetgyűlési beszédében sorolt fel — az 1948, év végén egész Jugoszláviában egymillió volt az analfabéták szama. Ezek szerint Szerbiában ma 50 százalékkal több az analfabéta, mint 1948-ban egész Jugoszláviában volt. . A titóiáta állami költségvetés 78.6 százalékát katonai célokra íötdítják,, népoktatásra a költségvetésnek mindössze 0.4 százalékát költik. A titóisták a népoktatási Programm helyett a Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium háborús készülődéseinek programmját hajtják végre. Annak ellenére, hogy az analfabéták száma ilyen rohamosan növekedik, annak ellenére, hogy Szerbiában évről-évre rengeteg gyermek nem járhat iskolába, egymás után zárják be a tanítóképzőket. így például Sabacon is megszüntették a tanítóképzőt azzal az indokolással, hogy — Jugoszláviában túl sok a tanító Nagy áremelkedések Jugoszláviában Szófia. A »Zsemedelszko Zna- me« írja: Az »Ekonomszka Politika« című belgrádi folyóirat május 14-i száma elismeri, hogy április első felében minden héten 10—15 százalékkal emelkedtek az árak. Zágrábban pl. a bab kilogrammonkénti ára április 24-től május 4-ig 150 dinárról 250 dinárra emelkedett. Egyes árucikkeknél előfordult, hogy egy nap alatt 100 százalékos volt az áremelkedés. (MTI) 4 Bajai Építők csapata nyerte a bajai rangadót Déli csoport Baján: Bajai Építők—Bajai Honvéd 1:0 (0:0). A bajai rangadón hatalmas küzdelemben alakult ki a végeredmény. A két csapat teljesen egyenrangú ellenfél volt. A mérkőzés egyetlen gólját Hecks lőtte. Baján: B Vörös Lobogó—Garai Traktor 5:0 (2:0). A bajnokjelölt Vörös Lobogót nem késztette na gyobb erőkifejtésre a lelkesen játszó garai csapat. A gólokat Csáki (2). Bolyvás (2) és Miíasin II. lőtték. Kiskunhalason: K. Lokomotív— Dávodi Vörös Lobogó 2:1 (1:1). A hazai csapat könnyen vette ellenfelét és ez csaknem megbosszulta ma gát. A dávodiak végig nyílttá tudták tenni a mérkőzést Bácsbokodon : B. Kinizsi—Bácsalmási Bástya 3:0 (2:0). A B. Kinizsi ismét kezd magára találni. - Nagy Északi küzdelemben, de biztosan győzte le ellenfelét. A Bástya a szokottnál gyengébben .látszott. Góllövő: Szabadi (2) és Kriksz. Bácsalmáson: B. Petőfi—Jánoshalma 3:0 (0:0). Alacsonyszínvonalú küzdelmet hozott ez a találkozó. Az első félidőben nem ment a góllövés a Petőfi-csatároknak, szünet után már lényegesen jobb teljesítményt nyújtott az egész csapat. Jánoshalma végig lelkesen küzdött. A gólokat Aradi, Szántó és Schlarb lőtték. Kalocsán: K. Kinizsi—Bajai Dózsa 3:2 (1:1). Az első félidő kiegyenlített küzdelme ut.á.n a hazai csapat nagy küzdelemben tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.. Góllövő: Bchvor, illetve Jávor és Szakáll. csoport Kecskeméten: K. Honvéd—Kméti Építők 3:1 (2:0). Vezette: Sásdi. Érdeke:! küzdelmet 'hozott a kecskeméti rangadó. A mezőnyben az Építők csapata is teljesen egyenrangú ellenfél volt, kapu előtt azonban j, Honvéd-csatárok sokkal határo- zottabbak voltak. A Honvéd győzelme teljesen megérdemelt. A gólo kát Pecsenyovszki (2), Mátyás, illetve Szántai lőtték. Kecskeméten: K. Dózsa—K. Petőfi 15:1 (8:1). A Dózsa valósággal lehengerelte ellenfelét. A Petőfi igen gyenge formában van. A Dózsa-csa- tárok tetszés szerint lőtték góljaikat. Kecskeméten : Tiszakécske-Kméti Vasas 3:0 (1:0). A forduló Jegna gy; j meglepetése. A lelkesen és jól -űizdő tiszakécskeiek biztosan vertek meg a bágyadtan, erőtlenül küzdő Vasast. A gólokat Zák, Toldi és Laczkó lőtték. Kiskunhalas: K. Bástya—Kiskunfélegyházi Vasas II. 11:0 (7:0). A Bátya tetszés szerint érte el góljait. A Vasas rendkívül rossz napot fogott ki. Kiskőrösön: Kméti Kinizsi II.— Kiskőrösi Petőfi 2:1 (1:1). A kiskőrösiek elbizakodottan léptek a pályára. A kecskemétiek erős csapattal álltak ki és hatalmas küzdelemben szerezték rrçeg a két pontot. Az 1\B 11 • állása 1. Izzó 16 12 4 35:11 28 2. Légierők 16 8 5 3 30: 9 21 3. Dinamó 16 7 6 3 26:15 20 4. Bp. Előre 16 8 4 4 27:21 20 5. Bp. Szikra 16 7 5 4 19:15 17 6. Sz. Petőfi 16 7 3 6 25:24 17 7. Kkfháza 16 6 4 6 29:25 10 8. Orosháza 16 a 6 5 17:19 10 9. Szeg. Lók. 16 5 4 7 17:26 14 10. Kőbánya 16 4 5 7 17:23 13 11. Békéscsaba 16 5 3 8 17:27 13 12. Cegléd 16 4 5 7 19:31 13 13. Gyula 16 4 4 8 20:20 12 14. Makó 16 2 8 6 13:28 12 15. Szolnok 16 2 7 7 23:29 11 16. Kecskemét 16 3 5 8 13:24 1] Sporthír A Kecskeméti Kinizsi vezetősége közli, hogy a vasárnap Kiskunfélegy- názán sorrakerüló Kecskeméti Kini- zsi—Kiskunfélegyházi Vasas NB Il-es bajnoki mérkőzésre különvo- natot indít. Jelentkezni lehet- telefonon 12—66-on, személyesen pedig a Városi-pályán lévő Kinizsi-irodában. AAÀÀAÀÀÀÀÀAÀAAÀAAÀAAÀÀ,àAÀAAÀÀAÀAAAAAAAAAAAA As Országos Takarékpénztár közli, hogy AZ ÖTÉVES TERVKÖLCSÖN ÚTI. sorsolását BUDAPESTEN 1053 augusztus 20—23-ig tartja, * augusztus 20-án dcielö't 10—1 óláig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, águsztus 20-án délután 3—8 óráig a Zeneművészeti ríj. iskolán, augusztus 21-én délután 3—8 óráig a Zeneművészeti Fő- iskolán, augusztus 22-én délután 2 8 óráig a Zeneművészeti Főiskolán, augusztus 28-án délelőtt 10—t éráig a Zeneművészeti Főiskolán, Augusztus 20-án a Margitszigeten a sorsolást neves művészek felléptével kultúrműsor előzi meg. A sorsolás nyilvános! Szabad belépés! 1129 MO/iIIt mCsora KECSKEMÉT, ARrAD: Augusztus 19 ig: Szerelmi bájital Előállások: Hétköznap fél 7 és fel 9, vasárnap íél 5, fél 7 és fél 9 órakor BAJA, BÉKE: Augusztus Í9-ig: Leleményes asszonyok Előadások: hétköznap tél 7 és íél 9, vasárnap 4, fél 7 és 9 kor BAJA, KÖZPONTI: Augusztus 18—19 ig: ' Földönfutók \ Előadások: hétköznap 6 é3 8, vasárnap 4, 6 és 8 órakor ]□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ A kecskeméti Városi Moziban augusztus 13—26-ig, a közönség kérésére MAGYAR FILMSOROZAT Bemutatásra kerülnek: .19—20-ig: Nyugati övezet 21—22-ig: Talpalatnyi íöld 23—24-ig. Déivné 25.—2ö-:g: Kis Katalin házassága Apróhirdetései* ELADÓ 125-ös Csepel-motorkerékpár, príma luxus és 300 db hatszeglctes téglacement.. — Kecskemét, Csongrádi-utca 42. sz. Vörös órásnál. 610 150-ES új Czetka eladó. Megtekint hető: 20-án estig. -- Szántó Tiszaiig, Szikvízgyár. BIS ALFÖLDI Kecskeméti Konzervgyár megkezdte a paradicsom átvételét. — Átvétel minden időben. Kérjük termelőinket, szállítási kötelezettségüknek tegyenek eleget. 650 SEGÉDMUNKÁSOKAT budapesti építkezésekhez 1—2 'hónapra is felveszünk. Vidékiek úti költségét megtérítjük. Szállást és 3 forintért ebédet biztosítunk. — ÉM 41/1. Építőipari Vállalat, Budapest, V, József Attila utca 18. szili. em. 14. 1134 xxxiooojcxxvcxxxxxxxxxx: Bátskiskumnegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskimmegyei SUotUágs Felelős szerkesztő; °ilöVARI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyl-tér t. sz. Telefon: 25-19, 11-22 és 20-» Felelős kiadó: NEMET! JÓZSEF Kladóhlvaial: Kecskemét, Széchínyi-téi t. sz. Telelőn: 22—09 Bácskiskunn.eyyei Nyomda V. Kecskemét. — Tételen: 24-0U Felelős: Faragó Imre igaigste