Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-09 / 186. szám
AMI HADSEREGÜNK A NÉPÚJSÁG UVBISIÖINEK TÁJÉKOZTATÓJA Az elmúlt héten szerkesztőségünkhöz 62 levél érkezett be. Négy levelet küldtek kivizsgálásra dolgozóink. Ez idő alatt 21 levelet közöltünk lapunk hasábjain. A levelek többségét mezőgazdaságunk dolgozói írták, s a tözségek, a szocialista szektorok és az egyénileg dolgozó parasztok között folyó betakarítá- ú és begyűjtési békeverseny menetét és eredményeit tükrözi. Czihák József levelében beszámol arról, hogy Izsák dolgosé parasztjai megértették feladatukat a beadás és begyűjtés teljesítése terén. „Községünkben több mint negyven egyéni- reg dolgozó paraszt áll egymással versenyben. A versenyben vezetnek id. Kálmán István és Papp József. Beadási kötelezettségüket 100 százalékosan teljesítették. A cséplőgépek brigádjai között is folyik a verseny a vándorzászlóért. A vándorzászlót a cséplésben legjobb eredmény elért brigád kapja.“ »Mi, a Béke termelőszövetkezet tagsága, nagy figyelemmel kísérjük az újságot, amely a termelőszövetkezetek eredményeiről és hiányosságairól egyaránt beszámol. A verseny szelleme nálunk is jó a brigádok állandóan versenyeznek a munkák határidó előtti elvégzéséért. Ebben a gazdasági évben csoportunk is jó eredményt ért el, Búzából és más gabonaneműek- ből, ha eleget teszünk államiránti kötelezettségünknek bőven jut szabadpiacra.“ írja levelében Klemen Mihály, Szalk- szentmárton, Nyári Ferenc, a Kecskeméti Cipőgyár dolgozója, levelében elmondja, hogy a harmadik ne gyedévi tervünk teljesítésénél lemaradás van úgy mennyiségileg, mint minőségileg. »Meg kell mondani őszintén, hogy, sajnos, ebben a lemaradásban mi, üzemi dolgozók is hibásak vagyunk, A verseny szelleme ki» alvófélben van üzemünkben. Üzemünk dolgozói felajánlották, hogy augusztus 20-ra be fogjuk hozni a lemaradást. Nem engedhetjük meg azt, hogy a Cipőgyár utolsó helyen kullogjon a terv teljesítésében. Alkotmány ünnepe arra kötelez bennünket, hogy jobb eredményeket érjünk el, azért mert alkományunk minden pontja a dolgozók jogait és kötelességeit rögzíti le.“ A bajai közkórház gondnoka, Meződi János arról ír levelében, hogy az üzemek fordítsanak nagyobb gondot a dolgozók biztosítási okmányainak pontosabb kitöltésére Az okmányok pon- ian kitöltése következtében sr k felesleges postaköltség merül fel, továbbá az SZTK alközpont a kellően fel nem szerelt okmányokat nem fizeti ki, ami sok esetben zavart okoz a beteg ellátásában. Az üzemek vezetői fordítsanak nagyobb gondot a dolgozók kórházban való utalása körüli hiányosságok kiküszöbölésére. Kása Erzsébet alpári úttörő levelében leírja, hogy milyen kellemesen töltik idejüket az úttörő modellező táborban. »Sokat foglalkozunk szakkörökön modellek készítésével és boldogan játszunk szabad időnk legnagyobb részén. Mindezt pártunknak és kormányunknak köszönhetjük, hogy rólunk, kis úttörőkről is gondoskodik, hogy kellemesen töltsük el szünidőnket.« MOZIK MŰSORA KECSKEMÉT VÁROSI: Augusztus 12-ig: Twist Olivér Előadások: hétköznap 6 és 8, vasárnap 4, 6 és 8 órakor KECSKEMÉT, AKl’AO: Augusztus 9—12-ig: Tutatjok hátán Előadások: hétköznap fél 7 és fél 9, vasárnap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor BAJA. BÉKE: Augusztus 9—12 ig: Maxi ritka, Előadások: - hétköznap tél 7 és fél 9, vasárnap 4, íél 7 és 9 kor BAJA, KÖZFONTI: Augusztus 9-én: Maximka :y Előadások: hétköznap 6 és 8. vasárnap 4, 6 és 8 órakor HASZNÁLT bútorait, női és férfi ruháit, fehérneműit bizományba átvesz, vagy készpénzért megvásárolja a Bizományi Aruház Vállalat, Kecs kémét, Nagykörösi-u. 22. sz. — Ba ja. Szabadság-ut 9. sz. 1126 40 Táros atlétikai posta versenyének II. fordulója előtt Augusztus 14—15—36-án Kell megtartani az OTSB kiírása szerint a 40 város atlétikai béke-postaverseny második fordulóját. Megyénk területéről ezen nagy jelentőségű atlétikai versenyen Kecskemét, Baja és Kiskunfélegyháza vesz részt. Az I. fordulóban Kecskemét a 10. helyen végzett 2006 indulóval, Kis kuníélegyháza 19. helyen 862 indulóval, Baja város 1036 indulóval a 25. helyen. Ha figyelembe vesszük azt, hogy megyénkben az atlétikai élet most van fejlődőben, akkor ezek az eredmények általában jónak mondhatók. l)e nem jelenti azt az I. fordulóban elért eredmények, hogy a II. fordulót nem kell szervezni és nem kell lelkiismeretesen előkészíteni. A lő cél az, hogy a II. fordulóba még sokkal több dől gozót bevonjanaK, TSB-ink, sportszerveink. Biztosítani kell azt, hogy a kellő tömegmozgósítás minden nagyobb üzemnél és szervezetnél megtörtén jen. Nagyobb gondot kell fordítani annál is inkább a tömegmozgósitás- ia és elsősorban is a dolgozókra támaszkodni, mintsem az iskolai hallgatókra, mivel az iskolákban nyári szünet van, és az iskolai hallgatók zömével nem tudnak résztvenni a postaversenyen. De ha jól szervezik meg a TSB-ic, sportszervezetek a mozgósítást, akkor még jobb eredményt tudnak elérni, mint az első fordulóban Nem közömbös az, hogy milyen tömegeket mozgósítunk e nagyjelentőségű postaversenyre, mert a versenyek alapja az, hogy elősegítse a fejlesztési terv, ezen belül az MHK próba teljesítését. Az MHK- ban az ismétlőpróbák területén a szakszervezeti sportkörök eléggé le vannak mai adva. De nem mondható •túljónak az eredmény szakszervezeti vonalon az új MHK próbázók- nál sem. A 40 város postaversenyébe be Kell vonni az aktív sportolókat is, mert a lemaradásoknak egyik oka az, hogy aktív sportolóink nem tettek eleget az MHK próbá- zásoknak, nincsenek tisztában azzal* hogy testnevelési rendszerünknek, alapja az MHK próba, és nem lehet minősíteni versenyzőt, ha nem tette le az MHK próbát. Igen fontos feladdta a verseny előkészítésének a szervezés, a tő- megmozgósítás mellett, hogy biztosítva legyen a technikai feltétel, a sportpálya előkészítése, sportfelszerelések biztosítása és megfeleld aktívahálózat, amely a versenyt segíti zökkenőmentesen lebonyolítani. Biztosítani kell azt, hogy a sport körök a postaverseny színhelyére ki vigyék a dolgozók az MHK személyi lapjait és ott mindjárt a helyszínen rávezessék az eredményeket, ha egy-egy dolgozó elérte aa MHK szintet. Biztosítani kell azt is és fel kell hívni a részvevők figyelmét arra, hogy a II. fordulóban a dolgozók más számban vegyenek részt a verseny során, mint az I. fordulóban. Vagyis abban a számban induljanak, amelyből még nem tették le a«: MHK-próbát. TSB-ink azonnal tegyék meg intézkedésüket, hogy a postaverseny napjáig biztosítsák azt, hogy megfelelő társadalmi aktíva álljon rendelkezésre. Hárítsanak el minden akadályt, mely veszélyezteti a postaverseny sikerét. Tudatában keli lenni mindenkinek azzal, hogy ahol időben hozzáfognak az előkészítés munkájához, nagy tömegeket mozgósítanak a versenyre, ott az eredmény sem maradhat el, biztosítják azt, hogy a postaversenyen keresztül teljesítik minősítési és MHK tervüket. Folyik a bajai VIdám Vásár előkészülete RÁDIÓMŰSOR 1953. augusztus 10—16-ig: AIXANDO MtlSORSZAMOK Kossuth-rádió : 5.00: Falurádió (vasárnap kivételével). — S.S0: Hírek. Lapszemle. — 5.^5—8.30: Reggeli zene. — 645: Szabid Nép mat vezércikke. — 7.40: Naptár, — 145: Külföldi lapszemle. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.00: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — l'i-OO: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek szerbül. — 1840: Hírek németül. — 19.00: Hangos Újság. — 19.80: Hírek szerbül. — 22.00;. Hírek. Sport. i— 24.OO: Hírek. Petőfirádió: 6.00: Hanglemezek. — 6.45: Jó reggelt gyerekek. — 7.15; Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 17.50: Hírek. — 18.25: Hírek szlovénül. — 1940: Sportnegyedóra. — 20.00: Műsorzárás. Kossuth rádió HÉTFŐ: 6.00: Vasárnapi sportesemények. — 11.30: Operarészletek. — 12.10: A Szegedi Pedagógiai Főiskola 1. sz. általános iskola úttörő kórusa. — 12.30:: Suba Balogh József és zenekara. — 12.50 : A Magyar Rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Magyar Rádió énekkara. — 13.30: Hanglemezek. — 14.15: Úttörőhíradó. — 14.35: Heti zenés kalendárium — 15.30: Az előadóművészet mesterti. — 16.00: Dalolj velünk. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.10: Bukarest hívja a világ ifjú ságát. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 21.10: Népi együttesek hangversenye. — 20.40: Vándormadarak, rádiójáték. — 22.20: Zenés hangképek a VIT sporteredményei- röl. — 22.40: Hanglemezek. KEDD: 6.00: Levelezőink jelentik. _ 11.30: Hanglemezek. — 12.10: Híres indulók. — 12.30: Magyar Rádió népi zenekara. — 12.50: Magyar rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: A Sztálin Akadémia zenekara, 13.40: Bukaresti VIT dalaiból. — líllüi 1 F8” Leá operett!eitiőL A <a 15.30: Könnyű zene. 15.50 : Hanglemezek. — 16.20: Szovjet ifjúsági rádiójáték. — 17.10: Égy falu — egy nóta. — 17.40: Megujhodó szülőivi- dünk. — 18.00: Mi történt a külpolitikában. — 18.05: Könnyű zene. — 20.10: Tánczene. — 20 50: Irodalmi műsor. — 21.30: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 22.20: Esti szórakoztató muzsika. — 23.20: Egressy Béni dalaiból. SZERDA: 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: Nyikitin elbeszélése. — 12.10: Fővárosi népi zenekar. — 12.30: Állami Népi Együttes énekkara. — 12.50: A Magyar Rádió diszpécserszolgálata. — 13.00: Hanglemezek. — 13.30: Szimfónikus muzsika. — 14.15: Művészek a gyermekrádió mikrofonja előtt. — 15.30: Szovjet dalok. — 15.50: Tavaszi szél útat szárászt. — 16.10: Tóth Lajos: Népdalszvit. — 16.20: Képek a IV. V1T- ről. — 17.10: Keringik, polkák. — 17.25: Szív küldi. ~ 17.40: A dollár álarca nélkül. Előadás. — 17.55: Hanglemezek. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Egy falu — egy nóta. — 20.40: Magyar Rádió szimfónikus zenekara. — 21.30:' Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 22.20: A VIT sporteseményeiről. — 22.40: Operakedvelőknek. — 23.40: Hang- lemezek CSÜTÖRTÖK: 1130: Cincadze: II. (D-dur) vonósnégyes. — 12 10: Gyulai-Gaál János tánczenét zongorázik. — 12.30: Bura Sándor és zenekara. — 12.50: A Magyar Rádió diszpécserszolgálata. ■ — 13 00 : Sző rakoztató zene. — 13.30: A bukaresti VlT-dalaiból, — 14.15: Gyermekújság. — 14.50: Gyermekdalok. — 16.00: Jó munkáért szép muzsikát. — 16.45: Hanglemezek. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.15: Operarészletek. — 17.45: Vidám muzsika. — 18.00: Néphadsereg híradója — 20.10: Rádió műsor. — 21.00: Könnyű zene. — 21.30: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 22,20: A VIT sporteseményeiről. — 22.10: Tánczene. — 23.00: Lipcsei rádió szimfónikus zenekara, — 23:40: Hanglemezek. PÉNTEK: 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: Hanglemezek. — 12.10: Néphadsereg Művészegyüttese énekműsora. — 12.30: Hanglemezek. — 12.50: A Magyar Rádió diszpécser- ÄfiiS41äiäu « IMÜi YiX'&MjMk £3 Vasárnapi sportműsor A megyei labdái úgóbajnokságban e héten folytatódnak a küzdelmek, az Északi-csoportban teljes bajnoki fordulót bonyolítanak le, míg a Déli csoportban néhány elma- raut mérkőzést játszanak ie. A forduló kiemelkedő mérkőzése lesz a Keskeméti Építők—Kecskeméti Dó zsa találkozó. A Dózsa kétségtelenül nagyobb játékerőt képvisel, azonban helyi rangadókon nem egy esetben született nagy meglepetés. Északi-csoport: Kecskeméten, a Széktói-pályán. K. Építők—K. Dózsa, 5 óra, jv: Csongrád megyéből. Előtte 3 órakor elömerkőzés. Városi-pályán : K. Petőfi—Kiskörös, délelőtt 10 őrá, jv: Sulyovszky, Kiskunhalason : K. Bástya—Kecs keméti Vasas, 5 óra, jv: Soós. Lajosmizsén: L. Lokomotív—Kiskunfélegyháza, 5 óra, jv: Ónodi L. Tiszakecskén : Kecskeméti- Honvéd —Tiszakécske, 5 óra, jv: Nagy S. Déli- csoport: Jánoshalmán: Bajai Honvéd—Kalocsai Kinizsi, délután 5-kor. Megismételt mérkőzés. Bácsalmáson: B. Bástya—Bajai Vörös Lobogó, 6 óra. SPAETAKIAD Békés, Bács, Hajdú, Eihar, Cson- giád és Szolnok megyék Építők- sportküreinek. spartakiad versenye nz atlétikai versenyszámokból. Kecskeméten a Széktói-pályán délelőtt 9 órai kezdettel. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Aj» ró hirdetések VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azonnali alkalmazásra keres — a Kecskeméti Autó- és Gépjavitószövetkezet. 646 ELADÓ Kecskemét, Bika-utca 2. sz. alatti ház. — Érdeklődni: a helyszí nen. 592 JÓKARBAN lévő 140 Uteres szőlő- prés eladó. — Krennsr Zoltán, Nyár- lőrine 55. sz. 595 ELADÓ Kecskemét, Boldog-utca 10. sz. alatti '.láz, 597 EGYSZOBA konyhás lakást keresek. Megbeszélés: Kecskemét, IV., Ta- bán-u. 12. sz. 598 SINGER szabóvarrógép eladó. — Kecskemét, Btthyány-u. 8. sz. 596 ELADÓ rekamié, ágy. éjjeliszekrények. — Kecskemét, Sárkány-u. 13. sz. 594 JÓALLAPOTBAN lévő takaréktüa- hely eladó. —: Kecskemét, 1„ Olt- utca 2. sz. 589 Bácslíiskimmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PETER Sztrkesztőség: Kecskemét, Széchenÿi-tér 1. sz. Telefon: 26-19, 11-22 és 20-9 Felelős kiadó: NEMEIT JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-lér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató 13.30: Hanglemezek. — 14.15: Úttörő- híradó. — 14.35: Rádió kisegyüttese. — 15 30: Vasmegyei népdalok. — 16.10: Előadás. — 16.20: Úttörő sport'jíradó. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17.10: Történelmi előadás. — 17.25: Béke-kantáták. — 18.00: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 20.00: Hírek. — 20.10: Kodály: Hári János. — 22.10: A VIT sporteseményeiről. — 23.12: VIT-en szereplő művészeink műsorából.SZOMBAT: 6 00: Levelezőink jelentik. — 11.30: Sadoveanu elbeszélése. — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: Hullámzó Balaton. — 12.50: A Magyar Rádió diszpécserszolgálata. — 13 00: A VIT dalaiból. — 13.30: Könnyű zenekari muzsika. — 14.15: Állami vállalatok hírei. — 14.20: Magyar dalok. — 14.45: Két elbeszélés. — 15.30: Hanglemezek —16.00: Beszélő atlasz. — 1615: Népi zene. — 16.30: Zenei újság. — 17.10: Könyv, muzsika, színház. — 17.55: Mi történt a külpolitikában. — 18.00: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 20 00: Hírek. — 20.10: Láttuk, hallottuk, olvastuk! —- 22.20: Hangképek a VIT sporteseményeiről. — 22.40: Tánc éjfélig. VASARNAP: 6.00—9.00 ig: Zenés vasárnap reggel. — 9.00: Egy falu — egy nóta. — 9.30: Zené3 fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Megy a -gyűrű vándorútra. — 10.50: Hanglemezek. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: Kedves lemezeink. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Vineze Ottó: Boci-boci tarka c. operettjéből. — 14.40: Juss. Urbán Ernő elbeszélse. — 15.00: Hanglemezek. — 15.30: Állami Hangversenyzenekar. — 16.35: VIT dalaiból. — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.15: Kemény Egon: Vidám Balaton. — 17.40: Kincses kalendárium. — 19.00 : Tánczene. — 20.00: Hírek. 2010: Az aranyosi Uag — operett. — 21.37: Bukarest hívja a világ ifjúságát. — 22.50: Tánczene. t Petőfi rádió HÉTFŐ: 7.00: Keringők, polkák. — 7.35: Vidám dallamok. — 8.35: Katonadalok. — 9.00: Dalok és hangszerszólók. — 9.20: Orosz nyelvlecke» ra 9.40: GyetfliS&tàâii esAz augusztus 19—20-án Baján piegrendezendő Vidám Vásár szervezése gyors iramban folyik. Megalakult a vásárszervező bizottság, ma'y az elkészí. tett terveket felülvizsgálta, hogy a Bajai Vidám Vásár méltó legyen az alkotmány ünnepéhez. A vásár nagyvonalúságának minden előfeltétele biztosítva van a városban. A Béke-ntér és’ a gyönyörű fekvésű Petőfi-sziget a Vidám Vásár színhelye oyan adottságokat biztosita. nak, melyek már külsőségeikben Is nagyvonalúvá avatják a vásárt. Pár nap választja már csak el a vásár építkezésének megindulását, A pavilonok egész sorát emelik, hogy az ipar és a mezőgazdaság gazdag és változatos termékei elhelyezést nyerhessenek, hogy a dolgozók a számukra legmegfelelőbb és legszükségesebb dolgokat beszerezhessék. A Béke.tér és a Petőfi-szlgef közötti Kamarás-dunaágban. zászlókkal és lampionokkal fel10.10: Hanglemezek. — 10.30: óvodások műsora, — 10 50: Délelőtti hangverseny. — 15.00: A . győztes. Elbeszélés. — 15.20: Tánczene — 16.10: Tíz perc tudomány. — 16.20: Hanglemezek. — 17.40: Kossuth-di- jasok a mikrofon előtt. — 17.55: VIT-dalok. — 18.40: Szív küldi. — I. 9.00: Ungár Imre zongorázik. KEDD: 7.00: Népi zene. — 7.35: Szórakoztató zene. — 8.35: Hangle mezek. — 9.00: Francia népdalok. — 9.20: Gyermekrádió műsora. — 10.10: Rádió szimfónikus zenekara. — 10.40: Kelen Rózsi zongorázik. — II. 25: Ipari tanulók versenyhíradó- ja. — 15.00: Rádió kisgyüttese. — 15.40: Lapok Bátori Irén „Kemény lecke" c. könyvéből. — 16.00: MÁV zenekara. — 17.00: A Magyar Rádió bányászmüsora. — 17.30: Dalok. — 18.00: A szovjet technika új ered ményeiből. — 18.15: Dalolt a Déké ről. — 18.40: Szív küldi. — 19.00- Sólyom György előadása. — 19.30: Részletek a Csínom Palkó c. daljátékból. SZERDA: 7.00: Keringők. — 7.35: Vidám zene. — 8.00: Hanglemezek — 9.00: Grieg: Szimfónikus táncok — 9.20: Úttörő-híradó. — 9.40: Gyermekrádió műsora. — 10.10: Operaáriálc. — 10.30: Sárga csikó, sárga csengő, — 11.00: Népdalkórusok. — 11.20: Strauss: Keringőegyveleg. — 15.00: A Rádió kisegyüttese. — 15.30: Irodalmi műsor. — 15.50: A VIT-en szereplő művészeink műsorából. — 16.30: Történelmi előadás. — 16.eá: Beethoven: S-dur vo- nóstriős. — 1710: Rabszolga Washington sírjánál. — 17.30: Hanglemezek. — 1/.65: Az építőipari dolgozók félórája. — 18.40: Édes hazám. Költemények. — 19.10: Schubert: A szép molnárné c. dalsorozatból. — 19.30: Tánczene. CSÜTÖRTÖK: 7.00: Csárdások. — 7.35: Hangemezek. — 8.20: Hangszerszólók. — 8,50: Mozart: Szerenád. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Dalok. — 10.45: Szendlay László és zenekara. — 15.00: Gyermekrádió műsora. — 15.20: Nemes Katalin zongorázik. — 15 36 : Farkas Ferenc : Szüret. — 15.50: Glazunov: V. szimfónia. — 16.25: Szív küldi. — 16.45: Alekszej Szurkov költeményei. — 17.00: Fiatalok zenei újságja. — 17.40: Tánc- ieaa. » 48.49; A> Elbától a Ékszereit csónakok százai fognak felsorakozni és a Dunára induló sétahajók sok vidám szórakozást tartogatnak,. A Bajai Vidám Vásár iránt nemcsak a bajai, de a kalocsai, bácsalmási és kiskunhalasi já* rás'okban is nagy és felfokozott érdeklődés mutatkozik meg. A vásár rendezőbizotteága a Vidám Vásár ünnepé'yességé., nek fokozására versenyre hív* ta ki Monort, ahol ugyanebben az időpontban rendezik a Pest* megyei Vidám Vásárit, Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: Kisebb felhöátvonuiások; legfeljebb egy-két helyen zápor* eső. Fokozatosan mérséklődő északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés erős marad, A nappali hőmérséklet tovább emelkedik, Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: vasárnap reggel 7—10, délben 23—26 fok között, (MTI) des-óceánig. — 19.00: Magyar muzsika. — 19.30: Tánczene. PÉNTEK: 7.00: Hanglemezek. —* 7.35: Dalok. — 8.15: Szórakoztató zene. —8.40 : A textüszakszervezetek zenekara. — 9.00: Bögöly. — 10.10: Az Operaház fiatal művészei dalokat énekelnek. — 10.30 óvodások műsora. — 10.50: Gyermekrádió műsora. — 11.00: Magyar operákból. —, 11.25: Ipari tanulón versenyhíradója, — 15.00: Operettkettősök. — 15.20 í Részlet Fekete Zoltán regényéből. —, 15.50: Balett. — 16.10: Szív küldi, -f 16.50: Szovjet napok — szovjet emberek. — 17.05: Nyikolajeva: 1, zongoraverseny. — 17.40: Gazda Gézái Kossuth-díjas válaszol a hozzáintézett levelekre. — 17.50: Délutáni muzsika. — 18.40: Tánczene. — 19.00 í Soproni vasutas énekkar. — 19,IO; Glazunov művészete. SZOMBAT: 7.00: Hanglemezek. —t 7.35: Népek zenéje. — 8.05: Balettzene. — 8.40 : Filmzene. — 9.00 J Könnyűzene. — 9.45: Görög gyermekek műsora. -- 10.10: Arató Pál zongorázik. — 10.50: Hanglemezek. — 15,00; Magyar népi muzsika. 15.30: Mindenki operája. — 16.30: Rimszkij—Korszakov : Szaltán cár — szvit. — 16.40: Tíz pere közgazdaság. — 16 50: Tanuljunk énekszóra oroszul. — 17.10: Szív küldi. —1 17.30: Glier: Népek barátsága. —, 17.40: A Rádió postája. — 18.00:, Tánczene. — 18.40: Népek zenéje. .-— 19 00: .Szönyi Olga énekel. — 19.15; Babadzsanjan : Hősi ballada. VASARNAP: 8.00: Színes muzsika, — 8.30: Falurádió. — 9.00: Református vallásos félóra a stúdióból. — 9.40: Miska bácsi lemezesládája. -» 10.10: Szórakoztató zene. — 10.30: Magyar népzene. — 11.30: Idegennyelvü vízjelzőszoigálat. —• 11.35: Hanglemezek. — 12.20: Vidám népi muzsika. — 13.30: Mascagni: Pa- raszttecsület. — 15.00: Tudományos fejtörő. — 15.20: Szív küldi. — 15.45: A Tartós békéért, népi demo- kráriáért c. lap ismertetése. —■ 16.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. — 16.40: Egykor 6s most. — 37.00: Bach: C-moll passacglia és fuga. — 1715: Irodalmi riport. — 17.30: Délutáni hangverseny. —• 18.40: Tánczene. — 19.00: Schneider Hédi zongorázik. — 19.45: Beethoven; ííázavutág » uyitáaji