Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-07 / 184. szám

MEGJEGYZÉS Papp József megmutatta: a jó gépi munka e'sősorban a traktoros életszínvonalát emeli Takarékosság a cloJgozók rovására bő termés betakarí­tása nagy feladatok elé állította dolgoz,ó parasztságunkat. Az új ke­nyérért folytatott csatában nagy- jelentőségű szerepet vittek a gépállomások. Nem egyszer raj­tuk állt és áll még ma is, hogy úgy a termelőszövetkezeti cso­porttagjaink, rmnt az egyénileg dolgozó parasztjaink magtárába mennyi gabona, kukorica, bur­gonya kerül. Azok a gépállo­mások, ahol a munkát jól szer­vezték meg, ahol a versenyt nem hagyták gazdátlanul és nem szünetelt a politikai nevelőmun­ka, sikerrel és zökkenőmentesen tudták megoldani az elöltük álló nagy feladatokat. Ezek kö­zé tartozik a solti gépállomás is. Az aratás és cséplés mellett nem hanyagolták el a növény- ápolási munkák elvégzését és a tarlóhántást sem. TalajmunKu- tervüket 150 százalékra teljesí­tették. Hozzájárultak almoz, hogy a falu dolgozó parasztsá­ga nagyobb teiméseredmeny í tudjon elérni, a fejlett agrótecu- nikai módszerek, a gépi mun • ka segítsége révén és ezáltal az életszínvonal jelentős mér­tékben emelkedjék, munka eredménye nemcsak a tsz-ta- gok és egyéinileg dolgozók eredményeinél ütköz'k ki, hanem megmutatkozik t gépállomás dolgozóinak élet- színvonal emelkedésében is. Horváth elvtárs, a gépállomás igazgatója örömmel újságolja a gépállomás legjobb dolgozójá­nak, Papp József cséplögépve- ietőnek eredményét, aki július 11-ig tarlóhántási tervét 3U0 százalékra teljesítette és a csép- .és mellett az éjjeli műszak megszervezésével az utolsó de­kádban: július 20-tól 31-ig 70 kataszteri holdon végezte el a tarlóhántást. De Papp elvtárs nemcsak a tarlóhántásban ért el jó eredményt, hanem éves ter­vét is 150 százalékig teljesítette és nyári terve is teljesítve van, Ennek megfelelően fizetését a progresszív bérezés alapján kap­ta az egész nyári kampány ide­je alatt, mely a rendes fizetés 150 százalékának felel meg. Így a július havi fizetése elérte a 3000 forintot. Papp elvtárs az élenjáró kommunista példáját mutatja, akit méltán követhet­nek és követnek is a gépállo­más többi dolgozói, köztük * DISZ-fiatalok is. Madár Fe­renc, Kollár Sándor, Skrenyó János DISZ-fiatalok szintén 100 százalékig teljesítették éves ter­vüket, sőt Skrenyó elvtárs júli­us 31-ig tarlóhántási tervét 130 százalékra teljesítette. dolgozói verseny­ben van­nak. A háromnapos kiértékelé­sek során a legjobb brigádveze- lő, a legjobb felelős cséplőgép- vezető és a legjobb cséplőmun­kacsapat, a gépállomás pártbi­zottsága, a solti MNDSZ szer­vezet és a dunaegyházi DISZ- fiatalok versenyzászlaját nyeri el. Jelenleg mind a három ver­senyzászló Nagy Józsefnél és brigádjánál van, aki az aratás ideje alatt aratógépével 180 ka­taszteri hold learatását végezte KORMÁNYZATUNK egész . or könnyeljbítést adott a be. yüjtröben a dolgozó parasztság zaméra. Féltéül nélkül törő te 1 . lavalyi hátralékok miatt kive. e t kártérítéseket, azok sza­mara, akik teljest.ették idei ga- oúüabeadási kötelezettségeiket ■ — elengedett mindennemű ta. /aijri hátralékot stb. Ugyanak- Mc Nagy Imre evtárs hangsú. yoíta beszédében, hogy a tör- ,'ínyesség megtartását minden dolgozó paraszitól megkövetel­jük. Ügyes dolgozó parasztjaink azouoan helytelenül értelmezik mindezt. Úgy gondolják; a törvényesség egyo.daú valami e a másik oldala éppen rájuk nem vonatkozik. Az ilyen dől. gozó parasztok ne csodálkozza­nak, ha felszólítást kapnak kö­telezettségeik teljesítésére és a tanács érvényt szerez a tör­vényes előírásnak ve'Uk szem. ben, SZALKSZENTMARTON köz. cégben először néhány kulák próbálkozott meg a törvénysze­géssel. Lukács; Lászlóné már azzal kezdte a becsapást, hogy ősszel és tavasszal nagyobb ve. tést jelentett be, mint ameny- nyit valójában te jesltett. A csa­lás most derült ki, amikor csép. lési eredménylapján ilyen ada­tok vannak: 3 hold búzán ter­mett 896 kg. 5 hold rozsvetésen 17 mázsa, 1 hold árpán 6 má­zsa, — amikor szerte a faluban el és most a cséplés beindulása óta cséplőbrigádja napi átlagtel­jesítménye 200 mázsa. / má­sod - ve­tésre nemi volt ugyan szerződé­se, de eddig pótszerződések meg­kötésével 30 holdon végezte el a másod vetést a solti Szikla termelőszövetkezetben. Ennek a 30 holdnak az elvetését Papp .Jó­zsef vállalta és úgy oldotta meg, hogy a tarlóhántással egyidejű­leg az eke után kapcsolt fogas, vetőgép és magtakaró segítsé­gévéi közvetlen a behordást kö­vető napon a földbe került a másodvetés. A termelőszövetke­zet tagsága meg is van elégedve, mert a szépen, egyenletesen ve­tett köles jól fejlődik. 12—13 mázsa volt az árpa- és búzatermés és a rozs* is leg. alább háromszorosát temette, mint a kulákasszonyé. Lukicsi- ué az előirt búzamennyiség he­lyett csupán 563 kg-ot akart beadni. A KULAKOK példáján néhány dolgozó paraszt is megpróbált kibújni a köieiezettség alól- Ke­nései Sándor 6 holdas’ gazdának annyi termett, hogy a beadáson fe iit több mázsa terménye ma. razlt volna még s háztartásá­ban csupán hárman vannak. Borbély Sándor is csak részben adta be gabonáját, hasonlóan Lu­kácsi Mihály, aki Sztáiinváros- ban dolgozik, jó fizetést kap, de egy hold földje után nem haj­landó a beadást teljesíteni, ho. lőtt megtermett,, A ezalkszentmártoní tanács a törvény értelmében 10 százalék, kai felemelte ezeknek a ku­kkoknak és dolgozó parasztok­nak kötelezettségét. Kenesei Sándor azonban még rosszabbul járt. Ha te jesítette volna fel­szólítás nélkül az idei kivetést, törölték volna 249 kg burgonya, 75 kg napraforgó és 10 kg bab tavalyi hátralékát. Míg így a 10 százalékkal felemelt beadást is itejesíteni kell és továbbra is fennáll a hátralék. ÉRDEMES TEHAT eldönte. nie minden dolgozó parasztnak: megéri-e a törvényesség meg­szegése a büntetést és a ked­vezményekből való kizárást? A kiskunfélegyházi gépállo­más körzetében javában folyik a csép és. Augusztus lO.ig sok­mázsa gabonát kell még eic3é- peini, hogy jelenthessük: gép­állomásunk eleget tett köteles­ségének, és megfelelő segi sé- ge. nyújtott do gozó parasztsá­gunknak az idei bő termés be­takarításához, A cséplés* elvégzéséhez még nem elegendő, hogy vannak jo cséplőgépeink és jól dolgozó csépiőcsapataink. A cséplés za. vartalan biztosi ásához több irá­nyító és kisegítő segítség Is szükséges. A miniszter anács határozata elő is írja. hogy a gépállomások ezt a segi.séget megkapják. De az lile! ékes* szer­vek a segítségnyújtást bürokrá. ctába csomagolják. A minisz- tertunács ha ározata ugyanis kimondja, hogy gondoskoununk kell a folyamatos üzemeltetés­ről, a gépek üzemanyaggal való ellátásáról is. Gépállomásunknak 68 cséplőgép és 9 kombájn üze. meitetes'éi kellett megoldani, 4 vonta ó és 102 üzemanyaghordo segítségével. Ennek a feladat­nak megoldásához több esetben kértünk támogatást a megyei igazgatóság.ól. A válasz min­dig az volt, hogy: „o djá ok meg saját erőtökből'’. A megol­dást csak úgy tud.uk biztosí­tani, hogy a von.atósok napi 18—20 órát dolgoztak. így biz­tosítva volt a cséplés. Mikor már az Uzemauyagellátást ily- módon biztosítottuk, a megyei tanács- gépállomáslgazgatósaga kör évéiben értesítette a gépállo­mást, hogy a vontatósok részére 14 óránál többet kifizetni nem lehet. Vájjon mi fog történni a A báesbokodi földművesszövet­kezet a dolgozók jobb ellátására 367 ezer forinttal növelte áru­készletét. Az árukészlet kiegé­szítése e őtt piackutatást vég­zett, hogy megtudja: milyen áruk iránt nyilvánul meg leg­inkább a dolgozók érdeklődése? Ennek alapján került nagymeny. nyiségü textiláru, cipő és ke­rékpár az árudákba s ma Bács- bokodon és Bácsborsódon nagy választékban kapható különbö­ző vi lamoscikk, gramofon, rádió, sport- és játékszer. Az elmultévi tüzelöelláiás ta­pasztaltain okulva az egy tü- zelötelep mellé újat létesítettek és Bácsborsódon, ahol eddig nem volt, szintén megnyílt egy tüzelöíeiep, A két község dol­vontatősok megdolgozó' t béré­vel és a cséplés további folya­matos üzemanyag ellátásával, ha a körlevélben fog ajtakat meg­szívleljük ? A furcsa takarékosság ezzel még nem ér véget, A minisz­ter.anács határozata kimondja; hogy azoknál a brigádoknál, ahol az erőgépek száma a hetet meghaladja, a nyári munkák idejére megfelelő kisegítő bri. gáciveze'öket kel beállítani, Gépállomásunk ne is tervezte ar kisegítő brigádveze őket, de af megyei igazgatóság 'illetékes osztálya a tervből ki is húzta, így egy brigádvez: tőnek 9—10 cséplőgép jut. Ilyen körülmények között a brigádvezetök nem tud­tak 100 százalékos munkát vé­gezni. De azért mindent e követ­tek, hogy a brigádban hiányos­ságok ne forduljanak e;ö. Gon. doskodtak a műszaki hibák ki­javításáról, a gépek irányításá­ról, a jelentések behozataláról és ha nehezen 1», de ellátták fel­adatukat. A brigádvezetök m g- do goziak azért a fizetésért, ami járna nekik, de Nagy Iván elvtársnak, a pénzügyi esopcu vezetőjének körlevele kimondja, hogy egy brigádvezetönek csak 5 eiögep után lehet elszámolni a fizetését. Mindez az intézkedés a cséplés befejezése előtt tör. tént, mikor már a dolgozók a munkát elvégezték. Az íyen intézkedés nem meggyorsítja a cs'épiést, hanem akadályozza annak gyors befejezését** Az ilyen rendelkezés ellentéteskor, mányunk programmjával és a szocialista bérezéssel. Tóth János politikai helyettes, gozói máris 7 vagon tüzelőt vásárotak a földmüve~;szöve‘ke­zet telepein. A föídmüvesszövetkezet nagy súlyt helyez az áruk minőségé, re. A legnagyobb körültekintés, sei végzi az átvételt, a hibás, nem megfelelő árut azonnal visszaku di. A szövetkezet árudái június hónappal szemben júliusban 15 százalékkal több árut ad­tak el. Ezalatt az egy hónap alatt többek között 11 kerékpár, 8 rádió, 1 zenegép és 5 zomán­cozott tűzhely keit el, Ez évben egy földműves- szövetkezeti áruházzal is gazda­godik Bácsbokod, amely 120 ezer forintos költséggel épül a köz. ség központjában ( Oe a jó A törvényessé^ megszegése büntetést és a kedvezményekből való kizárást jelenti ! íi gépállomásnak Szövetkezeti áruház épül Bácsbokodon Örömmel és nagy tervekkel nézünk a jövő elébe Elmondotta: Gubacsi Szilveszter, a tassi Petőfi termelőszöv. tagja T ermelőszövetkezetünkben most folyik a cséplés. Elégedetten áll- Juk körül a zsákokat: jól fizetett &/ esztendő, túlteljesítettük a tervezett át­lagokat. A beütemezett 10 mázsa 40 ke árpa helyet 18 mázsa 14 kg termeti holdanként a kövér árterületen. A bú­zánk is megadja a 16—17 mázsát a ter­vezett 9 mázsa 70 kilogrammal szem­ben, hiszen egy keresztből 52 kilót csé­peltünk ki. A 15 mázsás terv helyett 18—20 mázsás átlagot várunk a 100 hold kukoricáról is. Már a termelési tervek túlteljesíté­séből következik, hogy idén igen szé­pen tudunk osztozni. Előzetes számít- galás szerint a kenyér- és takarmány- gabonát összevetve, 8 kg jut egy mun­kaegységre. Nagyot emel a részesedés­ben a 10 százalékos beadási kedvez­mény is, ami termelőszövetkezetünkben 80 mázsát, azaz majdnem egy vagont jelent a tagság javára. A részesedéshez hozzájárul a prémi­um is..A 40 hold árpán a többlettermés több mint 300 mázsa, ennek a mennyi­ségnek 40—50 százaléka kerül jutalom­ként szétosztásra. De ugyanígy osz­tunk prémiumot búzából es a többi ter­ményből is. A munkacsapatok és egyé­nek között verseny folyik s ennek a versenynek jutalmazására jutalmat tűz­tünk ki a legjobb növénytermelő, a leg­jobb állattenyésztő és a legjobb gyalog­munkás munkacsapat tagjai részére. Az első díj 2 mázsa árpa, a második: 2 má­ssa kukorica, a harmadik: 60 kg bur­gonya. Mindhárom munkacsapatból a legjobb egyéni versenvző kapja ezt meg. övetkezetünkben nagy hasznot je­leik az állatállomány és ennek hozama is emeli a tagság egyéni jöve­delmét. Amióta például Szűcs elvtárs brigád vezető hazajött az iskoláról, 3 nap alatt 8—10 literrel növekedett a fe- Jési átlag, döntően ezért, mert a tehe­nek a zöld takarmányt nem szálasán, hanem szecskázva kapják. Ez azt je­lenti, hogy most már családonként 2— 2.5 litert osztunk a tagoknak. Juhásza­ink a juhtejből már mintegy 400 litert kaptak prémiumként, amit szabadpia­con értékesítettek, de jut a tagságnak is olcsó gomolya. Termelőszövetkezetünkben az eredmé­nyek titka, hogy egyetértésben dolgo­zunk és minden tag kiveszi rés-ét :> munkából. Mondhatjuk: amióta az as­szonyokat megnyertük a közös munka számára, ugrásszerűen nőttek az ered­mények. így értük eí, hogy az aratást sa­ját erőnkből befejeztük, hogy már most biztosítva van állatállományunk részé­re az összes téli szálastakarmány. Most is 40 hold lekaszált mohai* betakarítását végzik az asszonyok. S hogy az asz- szony munkája mennyire emeli a csa­lád jövedelmét, az csak most tűnik majd ki. Itt van például Juhász Ist­ván. Magának van 490 munkaegysége. A telesege három gyermek mellett tel­jesített 100-at s úgy dolgozott, hogy csu­pán egy napot hiányzott az aratásból. A majd 600 eddigi munkaegységre te­hát a Juhász-család hazavisz majd 48 mázsa kenyér- és takarmánygabonát. A négy gyermekes Szűcs lmrénének 160 munkaegysége van, csak júniusban 49- et teljesített. Férje 340 munkaegységé­vel együtt ez 24—26 mázsa gabonajutta­tást jelent. A megjelent kormányhatározatok is mind jövedelmünket emelik. Néz­zünk csak néhányat. A gépi szántán díjak csökentése nálunk azt jelenti, hogy a szántásra kerülő több miht 500 hold után 10.000 forint készpénz, illetve 5000 búzakilógrammnyi termény "marad a tagságnak. A másik nagy kedvezmény az ingyenes állati gyógyszer. Legutóbb például a sertésállomány egyszeri oltása 2400 forintba került, egyéb oltóanya­gért 500 forintot fizettünk. Most már ez az összeg i§ a mi zsebünkben ma­rad. A háztáji terület felemelése sem kisebb jelentőségű. Tagságunk eddig is sok állatot tartott háztáji gazdaságában, hét tagunknak például tehene, a leg­többnek anyakocája van. Hegyiék, Tóth Antalék, Makai Lászlóék és még töb­ben éppen az elmúlt hetekben adtak el 3—4 süldőt jó pénzért. A felemelt ház­táji területen most már 2 disznó hizla­lásához szükséges kukoricát, árpát, egyéb terményt is megtermelhetnek, Joggal elégedett tehát tagságunk: ez az esztendő bőven kárpótol bennünket minden tavalyi hiányért, — bár a jó munka nálunk tavaly is meghozta ered­ményét. Nincs is csupán egyetlen ta­gunk, aki őszre ki akar lépni: Puszta' József, ö tavaly októberben lépett kö­zénk, iéUábbal még az egyéni gazdál­kodáshoz húz, annál is inkább, mert már a belépéskor nem volt őszinte: 3 hold főidet kinthagyott. Pusztai Józsei őszig még eldönti magában: helyesen teszi-e, ha megint visszalép a régi útra? M i, akik szlvvel-lélekkel együttma­radunk, örömmel és nagy ter­vekkel nézünk a jövő elibe. Állatállo­mányunkat továbbfejlesztjük. Közel a Duna vize, kibővíthetjük az öntözéses takarmány termesztést. Tehénál iorpá- nyunkat kiselejtezzük, csupa bőtejű, 16 —17 literes állatot veszünk. Felújítjuk a sertésállományt is, az apaállatokat ki­cseréljük, itt is egészséges, bőhozamú törzset tartunk. Az összetartás, a közös munka szeré-* tete megvan tagságunkban — ez jut­tatott eddigi eredményeinkhez is. Ha csupán csak ez volna is, már okunk len­ne a még gazdagabb jövőben bizakodni. De bizakodásunkat növeli a Párt Ígé­rete, hogy a termelőszövetkezetek a jö­vőben még nagyobb támogatást kapnak, Ennek az ígéretnek megvalósulását lát­juk napról-napra: nincs tehát más fel­adatunk, mint további még jobb mun­kával siettetni szövetkezetünk, benne minden tagunk jólétének, gondatlan éle­tének emelkedését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom