Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-23 / 145. szám

Békében akarok élni — ezért adom az első gabonát a hazának Nehezen vártuk, de most itt van a sarkunkban: az avatás. Túl vagyok az ötven éven, meg­tanultam, hogy nem jó várni, mert csúfosan ráfizet, aki halo­gatva veszi kezébe a kaszát, Felkészültem az aratásra. A gyakori eső hátráltatott. Ennél: ellenére a kukoricát és a gyapo tot kétszer megkapaltuk, a bur­gonyát kétszer megtol tögetlük. Betakarítottuk a szénát és ebből is teljesítettem már beadási kö­telezettségemet. Szombaton kasza alá került az árpám és úgy mutatko­zik, hogy a napokban a rozsra is sor kerül. A búzát is időben akarom le­vágni, ne vesszen el egy szem sem abból, amiért dolgoztunk A hat hold búzát három nap alatt levágom. Nem lesz köny- nyű, de az idő sürget. Szeretem tisztán látni a dol­gaimat és mostmár lehet számvetést csinálni az új termésről. Hat kishold búzavetésem van. Ilyen termésre még nem em­lékszem, 8 mázsára bizton szá­mítok kisholdanként. Ez nem kevesebb, mint 48 mázsa búza. Valószínű, hogy több lesz, ce így is örömmel és könnyen adom ki belőle elsőnek az állam­nak járó 12 mázsa 60 kilót. 12 mázsa kell a jövőévi vető­magnak és a család évi kenye­réhez. Marad tehát még 24 mú­zsa feleslegem. Sietek a csépléssel is, mert 5 forintos gyorsüeadási pré­miummal akarom beadni a gammát. Kiszámítottam, hogyha kések az aratással, behordással és csép­léssel, bizony 10 százalékos szem­veszteség is érhetne. Ez pedig nsaKnem 5 mazsa kidobott gabo­na lenne, beadási kötelezettsé­gemnek majdnem fele. Én pedig azt tartom, mint a közmondás; ►•Bolond ember az, aki saját ma­gának ellensége«, Gyakran kérdik tőlem: — hogy csinálja Szüpán bácsi, hogy mindig rendben van a dol­ga? Némelyik szomszédom azt is mondja, hogy »különös Sze­rencsem van«. Azt szoktam mon­dani erre: becsülettel dolgozom cs megfogadom államunk jó ta­nácsát. Most is ezt teszem és az első gabonát elsőként adom a hazának­Van bőven miért, van mii meghálálnom, A felszabadulás óta van csak nékem »szerencsém». A mi államunk adott nekem is leidet, azóta vagyok a magam gazdája, azóta van emberhez méltó életem. Nehezem felejti el az ember a múltat, az olyan életet, amit hosszú évtizedekig a kétezer holdas Puhl Pál, a i5ii holdas Petres Péter és a többi kuláknál éltem, mint részes, napszámos. Petres Péternek hat évig robotoltam egyfolytában, Sörfőző Pállal együtt. Nem ke­vesebb zsírt szedett le rólunk a kulák, mint hogy a hat év alatt a mi munkánkból újabb 50 hol­dat szerzett a 150-hez. Sohasem felejtem el: ha egy hold füvet nem kaszáltunk le egy nap, az­zal gúnyolódott: »talán aludta­tok egész nap?« Mi a határszélen lakunk, a földem is párszáz méterre van az ellenségtől, a Tito bandától. A mi derék határőreink vigyáz­nak az én földemre, házamra, községünkre és az egész hazára Az ő kenyerüket is nekünk kell biztosítani, hogy éberen és ke­ményen őrködjenek tovább is. Én békében akarok dolgoz­ni és nyugodtan aludni, ha fáradtan lefekszem. Jugoszláviában ma újra a ku Iákok az urak. A határtól nem messze lévő tanyában a kulák ma újra 4 lovat hajt. Titóék na lünk is vissza szeretnék ültetni kulákot a mi nyakunkba. Ne­kem elég volt 15 éves koromló a kulákoknak dolgozni! Én magam gazdája akarok marad ni! Én azt akarom, hogy a Puhl Petres és a többi kulák soh- vissza ne ülhessen a nyakunkba Délszláv dolgozó vagyok. A múltban csak három osztályt vé­gezhettem. Ma községünkben 8 osztályos délszláv iskola van magyar és délszláv dolgozót előtt egyaránt megnyílt a tanu­lás. Nekünk ez a múltban nem volt meg, mindent a mi népi ál lamunk adott, büszke is vagyok erre. Tavaly is a cséplőgéptől telje sítettem beadásomat, feleslegem­mel szabadon rendelkeztem. Most is ezt teszem, és tudom, hogy ami marad, az enyém. A mi államunk a mi érdekeinket szolgálja. Mindezekért sok hálával ; hazának adom az első gabonát. Elmondotta: MATOS ISTVÁN délszláv dolgozó paraszt, Katymár. Versenyben a növényápolás meggyorsításáé rt A bajai járásban a járási ver­senybizottság hetenként értékeli a járási pártbizottság vándor- zászlajáért folyó verseny állását. A most tartott értékelés alap­ján a járás első községe a nö­vényápolás teljesítésében: Her cegszáiltó. A begyűjtésben: Ga ra. Az állampolgári fegyelem be tartásában: Báesszentgyőrgy. A községek sorában a növényápc ÚSZÓIMÉ XIXCS YËKëi:.\l — elmaradtak a uövényápoiá«han Az uszódiak rájöttek arra, hogy azért maradtak el a nö­vényápolásban, mert a község­ben nem bontakozott ki a ver­seny. A növényápolásnál az el­maradás most az aratásnál tor­lódást okozott. Ezt felismerve a legutóbbi tanácsülésen Szakács János és Nemes István élenjáró dolgozó parasztok egymást ki hívták versenyre a növényápo­lási és a betakarítás munkáira A tanács feladata, hogy az alul­ról jövő kezdeményezést felka­rolja és a versenymozgalmat mi­nél szélesebb mederbe terelje. A hanyagok a szorgalmasakat is megrövidítik Páhin... A páhi Alkötfttátiy tszcs-ben folyik a rtö- véfivápoiáa. Vannak dúl- gezók, akik igfMi jó példát mutatnak szor­galmukkal, mint Ké­mény Pálné, Kiss Já­nos, Ki« Jánosné, Nagy Sandámé párttagok, Ke» meny Anna, Mikulás Mihály, Szilágyi Állna, Szabó Anna, Mikulás Jánófe, Nagy Erzsébet, Vaiss János DlS&-tagok. Vannak azouban olya* nők is, mint Kis* Fe­renc, aki .arra hivat­kozva nem dolgozik, hogy álmon» és a kabalá­ját is elvesZiSltej vagy ifjú dudák Mihály, aki nyugodt lelkiismeretid elnézi a hűvös fa alól, négy szülei, akik elég korosak már, kapálják a kukoricát és nein siet segítségükre. Az ilyen magatartással nemcsak hiagukat károsítják meg a hanyagok, de az egész csoportot, a szôrgâlriiaâ dolgozókat itt, mert az egész tagság munka egységére járó jővedel met rövidítik meg. He lyös lenne, ha ezek ; fiatalok hamar változ­tatnának murtkáj üküti! Kérjenek segítséget a párlszervözetlői, a cső* port vezetősége pedig stîgilse a DISZ-fiatoto­kat ahhoz, hogy méltó* án megállják helyüket. Brezuyán Mihály páhi gépállomás Két termelőcsoport- —- kétféle munka A kecskeméti Igazság férőié- löszöve; kezet területén már az összes növényeket harmadszor kapálták meg. Kukoricájuk egy méter magas. Mivel a csoport ösziárpája mélyebb fekvésű ta­lajon van, még nem érett hé. A szövetkezet szorgalmas tag­jai azonban mégis kihasználtak a napfényes időt: a háztáji gazdaságban lévő növényeké1! kapálták, gyom á’tdk vasár­nap, hogy ezzel is végezetnek az íratásig. FârôâVer'àènÿtârstik: à Győ­zelem éSöpoft tágjai azonban nem követik a jó példát. Nem­hogy a vasárnapokat, de a hét­köznapokat séfii használják ki a intmkära. így aztán nem cso­da, ha kukorica-. Blifgönya- és a répatáblá'jukon magasra nőtt a gyom. A csoport tágjainak kevés a munkaegységük, de ha nem változtatnak magatartásu­kon, Őssfcel még kevesebb, .tér- méBjr jut egy munkaegységre. lásban az utolsó sorokban kul log: Nagybaracska és Szeretnie. A begyűjtésben: Érsekcsanád Bátnionostor és Sükösd. Az ál lampolgári fegyelem betartása ban: Felsőszentiván, Bátmonos- tor és Csátalja. A legjobb gépállomás címéit folyó versenyben az első a csat- aljai gépállomás. A brigádok terveiket 100 százalékon felül teljesítik. Farkas István trakto­ros 150 százalékos vállalás he lyett a Béke-Világtanács ülése­zésének tiszteletére 200 százaié got, Csekei István traktoros 140 százalék helyett ugyancsak 200 százalékot teljesített. ü’i pÉm a ZeSoran A kiskunhalasi növényiéi' mesztési technikum tangazdasá­gában Horváth István Zetor-Ve- zető újabb kimagasló eredményi ért el: A kukoricakapálásban 9 eke- fejjel egy műszak alatt 56 hóid 700 négyszögölet teljesített, ami 537 százaléknak felel meg. Keresete 234.79 forint s a hoz. zá beosztott dolgozóknak egy főre eső keresete 65.66 forint volt. 4 mázsával több papvika holdankint A bosszúhegyi állami gazda­ság Öózsa gyümölcs- ég zo'd- ségíerme ö brigádjának dolgo­zói paprika-ertnelési versényré hívták a hidpusztai és sükösdl állami gazdaságot. A paprikát május 25—30 kozott ültették el, négyszér végeznék rajta talaj- munkát 3 a növény fejlődését pétisö-fejtfágyázással segítik. Vállalják, högy a tervben elő­írt 32 mázsa he yeít 36 mázsás holdanként! átlagtermést bizto­sítanak a 80 hold paprikaterü­leten. A KISKÜNHALASI tfj Élei tsz-ben a szénaternicsncU niiní* egy a fele van csak betakarítva. Áz Üj Élet versenytársától, a Paprika Antal tsz-töl a növény­ápolásban 30 ponttal, a tojásbe- adáshál 42 pdíittal, áz állatte­nyésztési terv teljesítésénél 33 ponttal maradtak él, A bő termés mesterei Milyen módszerekkel karcolunk növénytermesztési tervünk túlteljesítéséért? elérkezett már az idő, amikor a Szovjetunió élenjáró mező­L gazdasági tapasztalatait, módszereit teljes mértékben megvalósíthatjuk. Én a bácsbokodi Vörös Csillag termelőszövetkezetben vagyok növénytermelési brigád vezető. Megvan a lehetőségem arra, hogy a szovjet agrotechnikát alkalmazzam és ennek segítségével túl­teljesítsem növénytermesztési tervemet. Brigádommal együtt tudjuk, hogy a terv túlteljesítésével a békét erősítjük. A Béke­világtanács budapesti ülésszakán elhangzott hozzászólások meg jobban ösztönöznek feladataink végrehajtására. Elhatároztuk, hogy a növényápolási munkákkal a lehető leggyorsabban vég­zünk, az aratási munkák zömének megkezdése előtt. h/i is elhatároztuk, hogy résztveszünk az augusztus 20-tól ■ 1 23-ig tartandó megyei mezőgazdasági kiállításon. A rész­vételi feltételeket máris, teljesítettük. A brigádon belül egyének­re felosztottuk a területet. A kijelölt területen mindenki igyek­szik időben elvégezni a munkáját. A munkafegyelmet megszi­lárdítottuk. A fegyelmi bizottság elé állítjuk a munkában nem rendszeresen részvevő tagokat, akiknek munkaegységéből a fe­gyelmi bizottság 2—8 munkaegységig levonást alkalmazott. A munka jobb megszervezése érdekében minden hét elején meg­határozzuk a legfontosabb teendőket és azt, hogy kinek mi a fel­adata, A szovjet módszerek alapján alkalmaztuk 180 holdon a ” négyzetes kukoricavetést. Ez elősegíti a gépállomás nö­vényápolási munkáját. A kukorica kapálását háromszor elvégez­tük már. A növény rohamos fejlődése és a pótbeporzás bizto­sítja a 18 mázsás májusi morzsolt kukoricának megfelelő hol­danként! termést. 27 hold hetei ózis kukoricát is vetettünk. A cukorrépa fejlődése is bőséges termést ígér. A vállalásom 300 mázsa holdanként! átlag, amit valószínűleg túlteljesítek. Kétszer saraboltunk, szuperfoszfáttal és pétisóval fejtrágyáz­tunk, az állati kártevők ellen négyszeri hengerezést alkalmaz­tunk. Az egyelés után szintén hengereltünk. A háromszori ka­pálást befejeztük már az aratás előtt egy héttel. a mezőgazdasági kiállítás részvételi feltételeit gabonafélék- ^ bői is teljesítem. A jó talajmunkával, vetési határidők betartásával, az időben való tavaszi gyomtalanítással biztosítjuk a rozsból holdanként legalább 16 mázsa átlagtermést, búzából s 11 mázsát és 17 holdon, ahol keresztsoros vetést alkalmaztunk, legalább 12 mázsát. A napraforgó többszöri kapálásával a táblák fejlődése olyan erőteljes, hogy legalább 8—9 mázsás termést ígérnek. A burgo­nya korai vetésével, kétszeri megtöltögetésével mar eddig olyan erős a gumó kötése, hogy legalább 90 mázsás termésátlagot érek el a tervezett 55 mázsa helyett, a kender termelésénél ellenőrző agrotechnikai módszert ” vezettem be. Jól trágyázott és nem trágyázott őszi szán­tásba vetettem kendert és a íejtrégyázást is alkalmaztam. A fej­lődési különbség már most élesen megmutatkozik. 33 mázsa ken- ciertermelési tervemet 40 mázsára akarom teljesíteni. Felhívom a többi termelőszövetkezet brigád- és munkacsapat vezetőit és az egyénileg dolgozó parasztokat, hogy minden érő­vel, a növényápolás jó elvégzésével harcoljanak a magasabb ter­mésátlagért. Engem pártunk és kormányunk »Kiváló növénytermelő«, címmel kitüntetésben részesített, a belém helyezett bizalmat még jobb munkával igyekszem meghálálni. Elmondotta: OUDAS JÓZSEF növénytermesztési brigádvezető, bácsbokodi Vörös Csillag termelőszövetkezet. Az időszerű munkák serkentője: a határszemlék jó végrehajtása A földművelésügyi és begyüj- ési mliiiszíérium együttes uta- itása alapján a növényápolás és a nyári mezőgazdasági mun­kák sikeres végrehajtásának el­lenőrzésére járási és községi ta­nácsainknak szemebizoúságo- kat kell szervezniük. A határszélt! e bizottságok feladata megállapítani, hogy hol harcolnak jól a szemveszteség- nélküli aratásért, a kapásnö­vények magas tertnésáTagáért. határszem ék jó megszerve­zésétől függ, hogy a kiváló eredmények hogyan kerü nek fe színre, hdgyan követelik meg mulaszt, ott munkák pódábát, figyelmeztetve az elmaradókat, Bár. unk és kormányzatunk á határSztsmle bizottságok segít­ségével legjobb eredményt e ér. tanácsot 4000, községi tanácsot 000 forint jutalomban réSZëâiti. A határszem éket minden köz­ség és várbs területén június 23 3ü-ig kell végrehajtani. A ezeiilleblzottság munkájáért a járási,- illetve községi tanács elnöke személyszerint felelős. okban a községekben, ahol 5000 holdon fe.üi van a szántó- :erüet, külön-külön szemlebi- zottságüt kell a’akítaiii. A szem- lebizotlság elnöke a járást ta­nácselnök megbízottja, tagjai: községi tanács és a mezö- gázdasági állandó bizottság el­nöke, a mézögázdasági élőádő, illetve a legjobb nieZőör, továb­bá a ltôzèég tefu étén működd téfmélőcá'öportók elnökei, több zemjebizpttság esetén a filéző-. gazdasági á’landó bizottság tag­jai. munkában élenjáró do go­zó parasztok. A szém'ebizott- aágba tartozik még áz a mező­őr, aki a határszélén dogozik. A fczemlebizottsági ütemterv idejéről a községi tanácsokat három nappal előbb értesíteni kell. A tanácsok értesítsék ér- föl a dolgozó parasztságot, a mezőgazdasági állandó bizotíe'á- gok mozgósítsanak a felkészués- re. A szemlebizo'.tságoknak lel­kiismeretes, körültekintő mun­kát kell végezniök. Fel ke'l fi­gyelőtök a szomszédos községek munkájára, A bácsalmási já­rásban például Mélykút és Ta­taháza szomszédok. S mig Méy- kúion a növényápo ást befejez­ték, az ugyanolyan adottságok­kal rendelkező Tatahazán nagy terű etek kapálatlanok, mert g tanáé* nem mozgósított, az élenjárók eredményei nincse­nek tudatosítva. De terjedjen ki a szemlebizottság figyelme az egymás mellett dolgozó egyéni parasztok munkájára is. A hat árszém’ékre va'ó jó fél készülés, azok végréhajtása nagyban élősegíti, hogy győz­tesét vívjuk meg a sZémve*ZU- ségnélküli aratás csatáját, biz tásítsuk kapásaink magas ter­méseredményeit, felküzdbessiik magunkat az élenjáró . megyék sorába s büszkén vonulhassunk fel az augusztus 20-i mezögáz dasági kiállításra. Pesir István, megyéi tanács öfézdgázd, oszt, vezető^

Next

/
Oldalképek
Tartalom