Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-21 / 144. szám
LS fiiról írtak levelezőül h az rimáit héten Vasárnapi sportműsor LABDARÚGÁS: AZ ELMÚLT HÉT első napján kezdte meg- ülését hazánk fővárosában a Béke-VLágla- nács. E nagyjelentőségű naptól kezdve még több dolgozónk fogott kezébe tollat, hogy egyszerű, de Szívből jövő szavakon keresztül papírra vetve fejezze ki békeakaratát és a külföldi vendégeink iránt érzett szeretettét, Melegség öntötte el szivemet, mikor kezembe vettem a to-- lat, hogy Önnek, nagy szovjet békeharcosnak írjak — kezdi e. Lacsán Sándor kecskeméti fiatal Hja Erenbuig békeharcosnak irt levelét. — Mi még nem láttuk egymást, de valahányszor kezembe kerül az a kép, amely önt ábrázolja, az a szó juit kifejezésre ajkamon, amely a világ dolgozóinak egységes akaratát fejezi ki: „Megvédjük a békét.“ Varnyú Gézáné, a Bajai Ruhaüzem dolgozója Anna Seghers békeharcosnak irt levelében megfogadta, hogy a béke- műszakban 5 százalékkal növeli teljesítményét, 100 száza ékos minőségi munka mellett. A Kecskeméti Kertészeti Vállalat dolgozói a Rosenberg-há- zaspár fogvatartása ellen tiltakozó levelükben ígéretet tettek, hogy második negyedévi tervüket hét nappal a határidő e őtt befejezik. Molnár Erzsébet; a Kecskeméti Lakatosipari Vállalat dolgozója, a Béke-Világta- nács ülésének tiszteletére tett vállalások tejesítéséről' számolt be. „A most folyó békeversenyben a műhelyek között az egyszámla műhely került az éré 134 százalékos mühelyátlaggai. A II. számú műhely 126, a Hl. számú 125 százalékos műhely- átlagot érit el. Az egyéniek között folyó versenyben Vincze László 198, Gábor István 193, Kállai Gyula 186, Farkas Ilona fúrós 129 százalékos terv teljesítéssel köszöntötte a Békevilágtanács ülésének részvevőit. Hasonló eredményekről számolt be özv, Bakanek Jánosné, a Bajai Gyapjuszövetgyár munkaérdemrenddel kitüntetett kétszeres sztahanovistája is; többek között megemlíti levelében, hogy az osztályon ma már egyetlen egy 100 százalékon aluli teljesítő sincs. Minden dolgozó magáévá tette Rákosi elvtárs szavait; mikor azt mondotta, hogy ,,a beke megvédésének nálunk mindenki közvetlen harcosa; aki jól végzi munkáját”. Ribár béláné 125, Gyuso- vics Margit 113, Hrubi Jánosné 130 százalékra fokozta teljesítményét. Ezek a dolgozók az osztályon végzett jó népnevelőmunkájukért díszoklevelet és könyvjuta’mat kaptak párt- szervezetüktö*’, MEZOGAZDASAGUNK levelezői az elmúlt héten a növény- ápolásban elért eredményekrő’, a bő termés betakarításának előkészületeiről írtak. Kunszentmiklós község dolgozó parasztjai jó növényápo- ássaí harcolnak a bő termés- nozam biztosításáért. A gyakori esőzések ellenére is példamutató, jó munkát végeznek. Takács László községi párttitkár örömmel írja levelében, hogy a cukorrépa earabolása, egyelése, az első és második kapálása 300 százalékban befejeződött, sö; már a harmadik kapá ás is több mint 50 száza ékban el lett végezve, A kukorica, napraforgó egyelését, eső kapálását 100 százalékban, a második kapálást a kukoricánál 50, napraforgónál 80 százalékban véges tik el, A burgonya kapálása, töltése 100 százalékban, a második 'töltögetése 50 százalékban van már elvégezve és megkezdték a gazdagon termő ősziárpa aratását is. A páhi Alkotmány termelőszövetkezetben folyó növényápolási munkák menetéről irt Breznyán Mihály levelezőnk,. — Vannak, akik erejüket nem’ kímélve harcolnak, hogy megvédjék a növényeket a gyomosodá? ellen. Ilyen jó dolgozó Kemény Pálné, Kiss Jánosné és Nagy Sándorné, akik kommunistához méltóan harcolnak a munkafegyelem megszilárdításáért és a minisztertanács határozatainak maradéktalan végrehajtásáért. Vannak azonban még olyan dolgozók is, mint Kiss Ferenc, ifj, Judák Mihály, akik nyugodt lelkiismerettel ásítozva nézik a fa hüse aló; a többi becsületes dolgozók szorgos munkájúit, SOLTVADKERTI Uj Alkotmány DISZ-fiata]jai a növényápolás gyors elvégzésével segítik a békehaj-cosok tanácskozását. — Minden fiatal bekapcsolódott a 200-as munkaegység-mozgalomba és egymás között párosversenyt indítottak. Lakner Rozália Búzás Rozáliát hívta ki párosversenyre. Banka Manyi pedig Péntek Andrásnét. Példamutató munkát végez a növény- apoláshan Bleszák Julis, aki már ebben az évben 100 munkaegységet szerzett. De nem akarnak lemaradni Basa István és Kiss L. István fiata ok sem a lányok mögött. Munkacsapatokon belül egyénekre van felosztva a terület. Kiss L. István kukorica-; gyapot-, napraforgóvetését már kétszer megkapálta. Emellett szorgalmasan segédkezik a többi munkáknál Is — írja levelében Góliát Jánosné tsz-e'nöks Nagy B. László a hosszúhegyi ál-ami gazdaságból a következőket írja: „A versenyvál a- lások legutóbbi értékelése a apján a Vörös Csillag brigád Herényi csoportja 130 százalékot, Koch csoport pedig 110 száza.é- kot ért el a permetezésben. Az egyéniek között Grau István vezet 125 százalékkal. Szorosan követik Gridrich Lörincné 122, Heiple Györgyné 120 százalékkal. A gazdaság Dózsa brigádja a jobb terméseredmények elérése érdekében versenyre hívta a hildi és a sükösdi gazdaság paprikatermelöit. A KECSKEMÉTI levéltár dolgozói felismerték a papírhui- ladékgyüjtő heték jelentőségét s lelkesen végzik munkájukat. Ka- iocsay Istvánná, Garzó Lajos, Rábák lstvánné párosversenyben küzdenek vállalásuk teljesítéséért. Tudják, hogy egy vagon hulladékpapírból 101.000 darab százlapos könyv készül és nagymennyiségű külföldről behozott fát tudunk vele megtakarítani. A levéltár dolgozói váilaiiták, hogy terven felül 15 mázsa papírhulladékot adnak át a MÉH Vállalatnak. Pár nap alatt már 12 mázsát gyűjtöttek — írja levelében Kiss Gábor a MÉH Vállalat igazgatója. Bácskis kunmegyei NÉPÜJSA6 32 MDP Bácskiskuntregyei Bizottsága napilapja Felelés szerkesztő: KÖVASI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyt-tér 1. sz. Telelőn: 26-19, 11-22 és 20-8? Felelős kiadó: NÉMETI JOZSEP Kiadóhivatal: Kecskemét, Szechenyi-tér 1. sz. Telelőn: 22—09 Bacskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telelőn: 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató Az NB II, Déli csoportjának utolsó mérkőzéseit játszák vasárnap. Megyénk mindkét csapata nehéz ellenfelet kapott A Kiskunfélegyházi Vasas a lővárosba utazik és ott méri össze erejét a Vasas Dinamó csapatával. A télegyháziaknak ahhoz, hogy legalább egy pontot szerezzenek, az szükséges, hogy nocsak 8 percig tartson a jó. lelkes játék, hanem az egész mérkőzés alatt. A mérkőzést Madár vezeti A Kecskeméti Kinizsinek nagyon nagy szüksége van a pontokra. Ezúttal azonban nehezen fog menni a pontszerzés. hiszen a Szegedi Petőfi legutóbb éppen Félegyházárél vitt el értékes pontot, A Szegeden «orrake- : ülő összecsapást Vozár vezeti. BÁJÁN: Hatalmas érdeklődés előzi GYERMEKS^ORTKOCSt. kifogástalan, nikkelezett. eladó, Kecskemét, Mária-utca 17,______________________________466 JÓKARBAN levő betegtolókocsi eladó Oregcsertő, Zsugori István. 453 AUTŰSZERELÖSEGÉDET felvesz á Kecskeméti Gépkocsi Közlekedési Vállalat, Vak-Bottyán-utca 6. szám, 612 TANGÛHARMONIKA, 48 bőgős, iehér, Hohner, eladó, Kecskemét, Galamb-u. 5 szám. _____________________________________460 EL ADÓ konyhaszekrény, Kecskemét, Bethlen-körút. 50 461 AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA MOZIK MŰSORA Június 21-én: KECSKEMÉT VÁROSI: 4, 6 és 8 órakor: SOLVEY TITKOS AKTAI KECSKEMÉTI ÁRPÁD: Fél 5, fél ? és fél 9 órakor: 1 ELSŐ NAPOK v BAJAI BÉKE; Fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: FÖLTAMADOTT A TENGER BAJA KÖZPONTI: 4, 6 és 8 órakot: INDIÁBAN MAZOVSZE 605 Június 23-án KECSKEMÉT VÁROSI 6 és 3 órakor: SOLVEY TITKOS AKTAI KECSKEMÉTI ÁRPÁD Fél 7 és fél 9 órakor: ELSŐ NAPOK BAJAI BÉKE Fél 6 és fél 8 órakor: FOLYAMADÓÉT A TENGEK BAJAI KERTMOZI 6 és 8 ólakor: EKKEL 606 meg a Budapesti Dózsa NB T-es csapat és Buja válogatott barátságos mérkőzést. Ez a találkozó fél t> óra-- kor kezdődik, inig .előtte Tolna megye -Bácskiskun megye válogatottja fél 1 órakor mérkőzik. \ ATLÉTIKA: BáJAN: A viros atlétikai férfi és női pálykbajnokságának második napja, reggel 9 és délután 3 órától, —t valamint a mé.-kőzések szüneteiben. KOSÁRLABDA: • KECSKEMÉTEN: A pestmegye! összevont bajnokság keretében. Ceglédi Lokortiotfv—K. Kinizsi férfi 12 órakor,-; előtte llíórakm a női csapatok talál-’ koz ójára keiül sor. A mérkőzések * a városi pályán serüln-k sorra. JÓ ÁLLAPOTBAN lévő. használt íróasztalt, széket, szekrényt, kézi pénz-! kazettát és mérlegeket veszünk, —i! Mezöker Vállalat. Kecskemét, Béresé-, nyi-utca 4—6. 613 ALLAMI GAZDASAGOK: GÉPÁLLOMÁSOK! “ Terme őszöveikeüetek! Csépi ősze mavegek kaphatók aa OFOTÉRT-boHokban. OFO'ÉRT-böiíok az ország minden részén! 1111 1 I mázsa 12 cukorfokos eper ára 80 forint A Kecskeméti Gyűntölcsszesziparf Vál* tálát érett faeptei készpénziizetés ellenében, minden mennyiségben átvesa telepein: — Kecskemét, Tiszakécske, Izsák, Kerekegyháza, 60S CIANOZAST féreg-, poloskaírlást, szobafestést, mázolást, címfestést, villany- és vízvezetékszel elést, lakatos-, kőműves- és ácsmunkát a lakosság részére soronki- vül elvégzi a Kecskeméti Épületkár* üantartó Kisipati Szövetkezet, — Iroda: Kecskemét, Bocskay-u, 12. sz. Telefon: 24-10 és 24- VI. __________________607 Be tonozási és szállítási munkára lérfí segédmunkásokat felvesz az Épületelemgyár. -u Jelentkezem: Bpületelemgyar munkaerä« gazdálkodásán, Budapest. XI., Budafoki-ót 78. sz. Napi háromszori étkezés 7.43 Ft-ért. vidékieknek szállást 10 Ft-ért biztosítunk. 1103 Baján, a BÉKE M02I keríhelyiségében MEGNYÍLT a, gyönyörűen újjáépített KERTMOZI hol kényelmes ülőhelyek, — kiemelkedő filmalkotások várják BAJA DOLGOZÖ NÉPÉT Előadás (jó idő esetén) minden este fél kilenc órai kezde tet Pihenés; kényelem, szórakozás VAR A KERTMOZIBAN! 606 APRÓHIRDETÉSEK RÉKÁMÉ, kétszemélyes eladó, Kecskemét, Szegedi Lajos (Forrás) u, 24 467 GYERMEKSPORTKOCSI eladó mét. Vili., Kassai-utca 1, Kecske463 RÁDIÓMŰSOR 1953 június 22-től 38-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK KOSSUTH-RADIÖ: 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek. Lapszemle. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.40: Naptár. — 7.45: Külföldi lapszemle. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — 14 00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek szerbül. — 13.40: Hírek németül. — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: H’irek szerbül. — 20.00: Hírek. — 22.00: Hírek. Sport. — 24.00: Hírek. PKTÖFI-RADIÖ: 6.00: Hanglemezek. — 6.45: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15: Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — 1/.30: Hírek. — 13.25: Hírek szlovénül. — 19 45: Sportnegyedóra. — 20.00: Műsorzárás. Kossuth rádió HÉTFŐ: 6 00: Vasárnapi sporlered- mények. — 11.30. Operarészletek — 12 10: Hanglemezek. — 12.30: Magvar zeneszerzők kórusmiivei — 13 00 Horváth Elemér és zenekara látszik — 13.30: Operett- és filmzene. — 14.15: Úttörő-híradó. — 1135: Heti zenés kalendárium — 15 30: Szedő Mik’ős énekel. - 15.50: Részletek a Harnalse c. balettből. — 16 00: Erkel Elek dalaiból. — 16 20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.00: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 17.10: A rádió népművelési híradója — 17.30: Zenés Irodalmi műsor. — 18 00: Mi történt a külpolitikában? — 18.05: Jó munkáért szép muzsikát. — 20 00: Tíz perc külpolitika — 20 10: Tánczene ■— 20.40: Égigérő fa. Elbeszélés — 21.10: A magvar rádió szimfonikus zenekara, — 22 25: Hanglemezek — 83 no: Jó éjszakát. KEDD: 6 00: Levelezőink jelentik — 11.30: A rádió asszonvrovata — 11.50: Amerikai békedalok — 12.10: indulók — 12.30: Népi demokratikus országok szórakoztató zenéje — 13 00: Egy falusi kultúrcsoDort története. Tápé. — 14.15: Szovjet operettrészletek. — 15.30: Vidám muzsiKa. — 15 50: Részletek a Dózsa Györgv c operából — 16.20: Ifjúsági rádiójáték Bozsik József életéből — 17.00: A magyar rádió diszpéc*er*zolgáUta-< 17.10: Egy falu — egy uóta — 17.30: A magyar rádió bányászműsora — 18.00: Mi történt a külpolitikában — 18.05: Dalolj velünk! — 18.20: Érik a búza- kalász. Beszélgetés Haraszti Árpád botanikussal. ■— 20.10: Don Pasquale Opera három felvonásban — 22.30: Magyar népi muzsika, — 23.10: Szó- i akozta tó zene. SZERDA: 6.00: Levelezőink jelentik. — 1130: Tízezer évig éljen Mao Cetung, Elbeszélés. — 11.45: Hanglemezek. — 12.10: Tavaszi vasárnap — 12.30: Hanglemezek. — 13 00: Lakatos Vinco és zenekara — 13.30: Szovjet operettekből. —■ 14 15: Úttörőhíradó. — 14.35: Hangverseny gyermekeknek. — 14 50: Uj magyar dalok. — 15.30: C-dui vonósnégyes — 15.50: írók a Béke-Világtanács ülésén •— 16.20: A zöld kő. Ifjúsági rádiójáték. — 17 00: A magyar rádió diszpécserszolgálata — 17.10: Kcringök és polkák. — 17.25: Szív küldi... — 17.40: A béketábor országaiban Előadás.* — 17.55: Hanglemezek — 18.05: Mi történt a külpolitikában. — 18.10: Az építőipari dolgozók iélórája ■ 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Egy falu — egy nóta. — 20.37: Vihar. Rá dió játék — 22.25: A magyar rádió szimfonikus zenekara, — 23.25: Szép esti muzsika. CSÜTÖRTÖK: 6.00: A rád ó asszonvrovata — 11.30: Hanglemezek — 12 10: Operett- és filmdalok. — 12.30: A magyar rádió népi zenekara. — 13.00: Francia zenekari muzsika — 13 30: Hanglemezek. — 14.15; A Rádió Gyermek újság műsora — 14.50: Bolgár népdalok. — 15 30: Szatirikus irodalmi műsor. — 15,56: Jó munkáért szép muzsikát — 16.30: Előadás - 16 45: Koreai dalok. — 17.00: Külpolitikái kérdésekre válaszolunk. — 17 15: Az Ifjúság Hangja. — 17.45: Hangle,nézek. — 17.55: Mi történt a külpol tikéban — 1800: A néphadsereg híradója. — 20.10: Paul- lobéson éneke! — 20.40: Csokonai Vk .z Mihály élete és művei, IV rísz — 21 10: Uj magyar könnyűzene. — 22.25: Tánczene. — 23.00: Szórakoztató zene — 23.14: Hanglemez. PÉNTEK: 6 C0: Levelezőink . jelenbk — 11.30: Hanglemez — 12 10: fennvu hangszerszólók. — 12 30: Hangié nézek — 13.00: A magyai rád’ó népi zenekara — 13.30: Zenés részletek a Déryné c. filmből. — 14.15: Úttörő- híradó — 14.35: A magyar rádió Kisegyüttese — 15.30: NéDi együttesek műsorából;..f—. 16.10 Erő — egészség. Előadás — 15.20: A gyermekrádió műsora^ — 16.30: Ultörő-sporthíradó. -• 16.45: Orosz nyelvlecke — 17 00: A magyar rádió diszpécserszolgálata — 17.10: Történész-kongresszus — 17 25: Kantáiák a sztálini törvényről. — 1S.D0: Nemze közi kérdések.. Előadás — 18.15: lánczcne — 20 00: Tíz perc külpolitika, — 20.10: Jó munkáért szép muzsikát — 20.40: A magyar rádió szimfonikus zenekara.. — 21 30: Tánczene. — 22.25: Magyar mű vészek operaestje. — 23 25: Népi demokratikus országok z^néjo, SZOMBAT: 6.00: Levelezőink jelentik. 11.30: A bolond Kalin. Elbeszélő költemény. — 12.10: KeringGk, polkák — 12.30: Zenés részletek a Nagy koncert c. filmből — 13.30: Arass, rózsám, — 14.15: Állami vállalatok hírei — 14.20: Mi vagyunk az új seregek. — 14 45: Vidám zenés irodalmi műsor. — 15.30: Arató ünnep. 16.U0: Beszélő atlasz A Szuezi-csa- torria — 16.15: A kúráékor dalaiból — 17.00: A magyar rádió diszpécsei- 6Zülgálata. — 17 10: A rádió művészeti híradója. — 17.30; Dalok Rákosi Mátyásról. — 17 55: Mi történt a kül politikában — IS 00: Falurádió. — 18.30: Szív küldi. . — 20.10, Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából: Cyrano de Bergerac — 23.48' Hanglemez. VASARNAP: 6.00-tól 9 00-ig Zenés vasárnap reggel. — 9.00: Egy falu — egy nóta. — 9 30: Zenés fejtörő. — 10 00: Vasárnapi levél. — 10.10: Hanglemezek. — 11.00: Épülő szép hazánk — 12.15: Hanglemezek. — 13.30: Béke és szabadság — 4.4 Í5: Művészleme- zek. — 14.40: Irodalmi műsor.. — 15* Magyar dalok. — 15.30: Kcringök — 16 00: A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága. — 16.30: Részletek Dalol az ifjúság c. operettből — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17 15: Filmzene. - 17 40: Kincses Kalendárium — 19 00: Baráti rádiók tánc' zenéje. — 20 2C: Vidám zenés játék az ara lóknak. — 20.50: Nép1 együttesek hangversenye — 21 30: A vasárnap sportja. — 22 10: A magyar rádió tánczenekara. — 23 00: Budapest hangversenytermeiből — 23 50: Bölcsődal a Kantáta a hazáról c, műből Petöíi rádió HÉTFŐ: 7.00: Keringok, polkák. — 7.35: Vidám muzsika — 8.35: So- mogyország dalaiból — 9.00: Hanglemezek. — 9_2ü; Orosz nyelvlecke. — 9 40: Bolgár úttörők énekelnek. —- 10.10: Magyar táncok — 10.30: Óvodások: műsora. — 10.50: Török Iván gordonkázik. —■ 15 00: Nem gyerekjáték. Vidám rádiójáték — 15.20: Hanglemezek. — 16.40: Szülőföldünk: a Tisza Előadás. - 17.00: Tánczene — 17.40: Rablógazdálkodás a föld méhének kincseivel. Előadás. — 17 55: Magyar muzsika, — 13.10: A Szabad ifjúság vasárnapi számának istneríeté- so — 1S.4G: Szív küldi — 19.00: Dános Lili zongorázik, KEDD: 7 00: Csárdások. — 7.35: Hanglemezek — 8.35: Dalok — 9.00: A magyar rádió népi zenekara. — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 10.10; Ba- leitzene — 10.40: Kamarazene — 15.00: A magyar ^ rádió kisegyüttese. 15.40: Fiatal írók és költők művei. 16 10: Hanglemezek. — 17 00: Bakonyi Klára hegedül. — 17.40: Magyar népi muzsika. — 13.00: A televíziós stúdiótól a nézőig — 18.15; Dallal — tánccal — 18.40: Szív küldi... — 19.00: Muzsikáról — mindenkinek — 19.30: A nép jogáért. SZERDA: 7,00: Kcringök. polkák. — 7.35: Vidám zene — 8.00: Hanglemezek. —- 9 00: Dalok — 9.20: Hegyen- völgyön szép nazankban. — 9 40: A gyepnekrádió műsora — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: Népi kórusok. — 15 00: A magyar rádió kisegyü tese. — 15.50: Orosz operákból. — 16 30: Horthy hadüzenetének előzményei Előadás. — 16 45: Beethoven: Esz-dur! variációk — 17.05: Tánc a Bronzlovas c balettből. — 17.10: Martin Andersen Nexü A dán nép békeharcos írója. — 17.40: Könnyű zene — 18.00: Szlovák betyárnóták. — 18 40: Részletek Tavasz a fővárosban c. rádióopereltbői 19.00: Híres dalköltők dalai — 19.20: Tánczene CSÜTÖRTÖK: 7 00: Csárdások - 7.35: Hanglemezek — 8.20; Magyar dalok — 8.50: Hangszerszólók — 9.20: Művészek a gyermekrád’ó miklofonja előtt. — 9 40: Iskolai kórusok. — 10 10: II. vonósnégyes — 10.45: Ifj Veress Károly és zenekara. — 15 00: A gyermekrádió műsora. — 15 20: Balassa György klarinétozik. — 15.50: A magyar rádió kisegyüttese — 16.25: Szív küld'. — 16 45: Útközben Elbeszélés — 17.00: Fiatalok zenei újságja — 17 30. A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 17 40: A falurádió előadása. —• 18.OO: A párt zászlaja. — 18 10; Az ötéve« terv nyomá- baol-r-ï 18 40: Szövi et é* népi demokratikus híradó — 19.0C: Mai magyar muzsika, — 19.30; Tánczene PÉNTEK: 7.C0: Fúvószeno — 7 35: Színes muzsika. — 8 15: Szórakoztató zene — 9.15: Tündér Ilona, Magyat, mesejáték. — 10 10: Bántay Tivadar oboázik. — 10.30: Óvodások műsora — 10.50: A gyermekrádió műsora ^ 1100: Régi operákból. — 15 00: Részleiek Huszka Jenő operettjeiből, — 15.20; Zenés irodalmi műsor — 16.00: A Német • Demokratikus Rádió műsorából — 16.10: Szív küldi „ — 16.50? Szovjet napok — szovjet emberek. — 17 05: Kodály: Háry János — szvit, — 17.40: Termelési híradó — 17.55: Békét akarunk — 18.40: Tánczene. — 19 oO: A Danuvia Szerszám- és Gépgyár énekkai a. —- 19 10: Nagy mesterek — nagy művek* SZÓMBA! : 7.00: Hanglemezek. -* /35: Népek dilai — 8 05: Táncok, balettek. — 8.40: Szovjet békéd a lók* — 9.00: Részietek a Paloiaszálló c operettből ■ — 9 45: Görög gyermekek műsora. — 10.10: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 10 50: Opera hangverseny gyermekeknek. — 15 00: A Moszkvai Rádió műsorából — 15.30: Déry Pál énekel. — 15.45: Két szál püukösdrózsa — 16 35: Közgazdasági negyedóra. — 16.50: Tanuljunk énekszóra oroszul. — 17.10: Szív küldi . — 17.40: Veress Antal hegedül. — 18 00: Tánczene. — 18.40: Dimitrij* Sosztakovics dalai a békéről. — 19 00; Mindenki operája Igor herceg. VASARNAP: 8.C0: Vidám dalok - 8.30: Falurádió. — 9 00: Református vallásos félóra a stúdiótól — 9.30: Miska bácsi lemezesládáia — 10.305 Fiatal magyar zeneművészeink hangversenye — 11.30; Idegenyelvű vízjel- zőszolgálat. —■ 11.35: Magyar zeneszerzők kórusműveiből — 12.20: Irodalmi műsor — 12.40: A magyar rádió kisegyüttese — 13.25: Szórakoztató zene a moszkvai íádió műsorából — 13.50: Hangversem: népszerű cpa* reltekből — 15.00: Tudományos feltörő - 15.20: Szív küldi - 15.45: A Tartós bókéért, népi demokráciáért c lap ismertetése. — 16 00: A rád ó gyeimckszínházának műsora — 1140: Rákóczi Ferenc, az író. — 17 00: Li^zt,* Don Juan parafrázis. — 1 /. 15: Irodalmi riport — 17 20: Népszerű zenekari muzsika. — IS 00: Kaza'say Irén énekel. — 18.40: Tánczene — 19: Hangverseny operaked velőknek. — 19.45; Szórakoztató - zenekari muzsika