Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-20 / 143. szám
PÍRT feg PÍRTB.PÍT]&g A csáazártöltési népnevelők fokozott lendülettel harcolnak a verseny- mozgalom kiszélesítéséért Aki az aratás megkezdésével az ellenségre hallgat — üresen marad a zsákja pár nap múlva megkezdődik a rozs aratása is. Odáig még •*- van éppen mit csinálnom: kétszer akarom megekézni a kukoricát, mert az aratásban nem lesz rá időm. Ha aratáskor ka-> pálok, sok szem kipereg és több károm lesz, mint hasznom. í a^ tfaly is négyszer kapáltam aratásig. Még is volt az eredménye, nem gazosodon el a kukoricám és az aszály ellenére 20 mázsát takarítottam be egy holdról. A két. ékekapázással most is 12 Mázsa többlettermésie számítok, ami a beadásom felét jelenti. Mindennap körüljárom a fOzstáblát, hogy érik-e mar'? Sohasem hallgattam arra, amit a kulák, meg a maradi emberek hírész-* telnek, hogy aratni ráérünk Péter-Fál után is, akkorra érik be á gabona. Az aratás elkezdését az időjárás szabja meg, nem a naptár. Akt akkor kezd aratni, amikör az ellenség hírészteli, üresen marad a Zsákja. Éti sohasem várom meg, amíg a szára is megszárad a gabonának. Mikör megszőkül a kalász, a szem is eltörik, lehet kezdeni az aratást, — így elkerülöm a szemveszteséget. Több, mint 90 mázsa gabonát várok az idén. Ha Csák egy kicsit köny- nyelműskodÖk aratás idején, 130 kilót könnyén elszórhat ftökljá, Ez pedig nem éri meg, mert vagy a gabönabeadásom felét, vagy u vetőmagot dobnám ki az ablakon. Az aratás komoly munkát kU váh, higzert azt takarítjuk be, amiért egész évén át dolgoztuk;:: kenyerünket, Nem késlekedhetünk hát, mert komoly árat fizetünk érte, A mikor a kévét csomóba rakom, arra ügyelek, hogy a kalász ne érje a földét, mert könnyén csírázhat, növelheti a szemveszteséget. A minisztertanács határozatában olvastam, hogy aki közös szérűre rakodik, 10 százalék kedvezményt kap a cséples: díjból. Én is elhatároztam, hogy közös szérűre rakodom, meri tavaly is így csépeltem, amikor még kedvezmény sem volt. A gép alól tavaly is azonnal a begyüjtöhelyre vittem a gabonát, idén is az első szem, az első zsák gabona az államé lesZ. Ami marad, azzal szabadon rértdélkezem. Ha a géptől a begyüjtöhelyre viszem a gabonát, még felárai is kapok érte, hamarabb szabadpiacra vihetem a felesleget, hamarább ehetem az új kenyerét. Mindezt hazafias kötelességemnek tartom. Az állam nem szűkkeblű velünk szemben, nekünk sóm lehet fukarkodni. A felszabadulás előtt hiába termeltem, nem volt hol értékesítsem. Többször el akarták árverezni a földem is, ami 1945 óta megszűnt. A z ellenség azt hírészteli, hogy idén az utolsó szem gabonái IS elviszik. Ez a rémhír ostobaság. Aki tavaly is éleget tett kötelezettségének, szabadon eladhatta feleslegét. Ezt a minisztertanács határozata is kimondja. En nyugodt vagyok, becsületté’ beadón) az előírt 32 mázsa gabonát, majd 60 mázsa marad rtfög őrletni, vetőmagnak és szabadpiacra. Vili jözsep dolgozó paraszt, Kiskunhalas, Bodoglár-pUszta. Szeremle vegyen példát Hercegszántótól a növényápolás meggyorsításában A CSASZARTÖLTESI határban szorgos munka folyik. A községi pártbizottság a politika! nevelőmunka fokozásával a népnevelőhálózat további megszilárdításával vetette harcba az agitátorokat, hogy minden munkáskezet biztosítsanak az aratás és a cséplés nagy munkájára. Tudják jól, hogy az aratás zavartalan megkezdésének egyik legfőbb biztosítéka, ha a község termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztsága befejezi a növényápolási munkák zömét. A határban a süppedékesebb. kötöttefcb taiajú határrészékto! eltekintve már nagyrészt másodszor is elvégezték a kapálást. A községi pártbizottság a tanáccsal együtt felhívást bocsáj- lott ki a megyei pártbizottság és a megyei tanács felhívásának megjelenése után a község dolgozóinak, amelyben felhívja az állami gazdaság, a termelőszövetkezetek dolgozóit, az egyénileg termelő dolgozó parasztoka!, hogy a bő termés, a gyors é* ázetnveszteségrtélküli betakarítás alapját jó munkájukkal teremtsék még. j Harcot hirdet a felhívás a gyom ellen és a község élenjáró dolgozó parasztjainak példájával buzdítja a császártöltésleket a növényápolás időbeni jó befejezésére, â szem veszteségnélküli aratásra, eséplésre és a begyűjtésnek a teljesítésére.-Tóth Vinczé Császártöltés, Rákosi Mátyás-utca 13. házszám alatt lakó középparaszt — Olvasható a felhívásban — aki jő munkájával az elmúlt évi asZaly és fagykár ellénére Is bő termést ért e!, a gondos növényápolási munka következtében beadási kötelezettségét is minden téren 100 százalékig teljesítette. Az idén úgy készül a többtermelésre, hogy tengerijét négyszer kapálja meg, burgonyáját háromszor töltögeti fél, gabonáját pedig szemveszteség nélkül fogja learatni. Ezzel biztosítja azt, hogy az idei évben beadásét még nagyobb százalékban fogja teljesíteni és ugyanakkor szabadpiacra is több jut.« A FELHÍVÁS példának álltja a császártöltéslek elé Di- 3usz Gáspárt, Bajcsy-Zsilinszkv- itca 23. házszám alatti dolgozó parasztot is, aki »hasonlóképpen i múlt év ellenére 7 gyermeke mellett teljesítette állam iránti kötelességét. Az idén úgy készül a többtermelésre, hogy kukoricáját négyszer kapálja meg!, gabonáját pedig szemveszteséy nélkül fogja learatni. A cséplőgéptől egyenesen a begyűjtő- helyre fogja szállítani államnak járó termését. — Szék a dolgozó parasztok — hangoztatja a felhívás — elmondják, Jrogy azért harcolnak jobb munkájukkal a többtermelésért, az állam iránti kötelezettségük túlteljesítéséért, mért pártunk és kormányunk az ő családjuk számára is biztosította a felemelkedés lehetőségét. Biztosította például a felsőiskolai tanulást, amely a múlt rendszerben el volt előttük zárva. így lett Tóth Vince fiából az agrártudományi egyetem hallgatója, míg a másik fia népköztársaságunk kiváló -por- tolója. Dibusz Gáspár egyik fia egyetemi hallgató, másik fia mezőgazdasági technikum, a harmadik a kecskeméti Katona Jó- esef gimnázium növendéke.« A KÖZSÉGBEN működő hép- hevelokdltektívák minden tagjd ezzel a félhívással a kezében járja végig a nevelésére bízött családokat. ismerteti telük éíekhbk az átouiárő dolgozó parasztok» _ nak a példáját cs megbeszéli velük, hogyan fogják az aratás, a cséplés, a növényápolás munkáját elvégezni. Az agitáció főiránya az, hogy Császártöltésen minden dolgozó paraszt már a cséplőgéptől teljesítse beadási kötelezettségét, első gubonáját a hazának adja, hogy ezzel is kifejezze békeakaratát, népünkhöz Való hűségét. A népnevelők természetes!:!, amellett, hogy ismertetik a felhívást, a saját tapasztalataik, a legfrissebb egyéni érvek erejével nevelik a dolgozókat, A község területe négy népnevelőbrigád között van felosztva. Mlndeník népnevelőbrigád a saját területrészén törekszik arra, hogy a felhívásban foglaltak szellemében versenyben tömörítse a falu dolgozóit a legközelebbi feladatok elvégzésére. A versenyzésnek egyelőre a? egyéni formáját alkalmazza íj, azonban arra törekednek, hogy az egy utcában, egy körzetben lakók versenyének szélesítésévé, tegyék tömegméretűvé a versenyt. A párósverseny nagyméretű felfejlesztése során azonban gondolni kell arra is, hogy a falusi verseny egyik legdöntőbb formájává az augusztus 20-ig terjedő »betakarítási és begyűjtési békeversenyt« tegyék, amelyben a fő hangsúly a községek, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, brigádok, csép- löcsapatok, dűlők közti versenyen legyen. Erre megvannak az alapvető lehetőségek, hiszen a község Kiskőrössel van Versenyben. A termelőszövetkezetek közül pedig nem egy már régebben kihívta a másikat versenyre. Az Uj Barázda például a Vörös Zászlóval kötött Vérsenyszerződést. A Vörös Zászló a múlt évben igen el volt maradva. Az idén a Verseny lendületében erősen megjavította eredményeit és ma már egy vonalban halad versenytársával. A pártbizottságnak politikai munkával kell biztosítania, hogy a verseny széles nyilvánossága ne szenvedjen káét és á tanács állandó ellenőrzéséA balotászáilási Petőfi termelőszövetkezet dolgozói a Béke- Világ1 arács budapesti ü esd e'Ött békekis'gÿülést tartottak. Fogadalmat tettek, hogy a üo- vényápolást az uralás előtt befejezik. Még a nagy tanácskozás előtt a terü'eteket egyénekre osztották fel. Utána válóban meggyorsult a munka. A Szövetkezei népnevelői élénk versenyt alakítottak a dolgozók közölt. A verseny aÿôlttâh 310 hold kukorica harmadszori kapá'ásál kezdték cl és a burgonya harmadszori töltcgetését. Nemrégen szerződést kötöttek, hogy 150 mázsás átlagtermést érnek et burgonyából. Ezt a fokozott növényápolással biztosítják, hogy rész t vehessenek az ősszel nyíló mezőgazdasági kiá lításon. A szövetkezet tagjai tanultak az elmúlt óv áttelelte lééi tapasztalataiból. Több mint 40-en a szénát kaszálják. Az esős időjárás következtében a rendeket felvetette a viz: a szövetkezet ‘tagjai kocsikkal hordják ki a füvet a vízből és szárítják, A brigádok versenyévei a szemléltető és kultúragi- táció fellendítésével a gyakori versenyértékelésekkel tegye elővenné a versenyt. A népnevelők zöme maga mutat példát a versenyrriozgalom kiszélesítésében. A termelőszövetkezetek közül például az Uj Barázdában maga az elnök, Péi- róczi János elvtárs részt vesz a növényápolásban, a permetezésben. A tsz többi népnevelői, közöttük Vízi Boldizsár és Petó Tamás saját példájukkal buzdítják a dolgozókat a fegyelmezett jo munkára. A Felszabadulásban többek között Schaííer József ne jár élen a növényápolásban. 72 éves létére ',80 munkaegységgel büszkélkedik és még h fiatalok között is álíja a sarat a kapálásban. A népnevelők az ő pel aájára hivatkozva is harcolnak a magasabb terméseredményekért. A PÁRTSZERVEZET az aratás idejére a népnevelő munkát a földekre összpontosítja. Biztosítja, hogy a cséplőbfigádokban, az aratók között minden határreszben megfelelő számú népnevelő végezzen felvilágosító munkát, Kerékpáros, mozgó népnevelők járják majd a földeket s viszik egyik aratótól a másikhoz a verseny legújabb eredményeit, miközben összeírják a dolgozók kívánságait. Ezeket a földmű- vessző vet kezet mozgó büfíéjénék adják át. A kerékpárra akasztott kosarukban pedig cigarettát, kisebb használati cikkeket visznek magukkal az aratók és cséplőmunkások részére, A jó felvilágosító munka eredményeképpen Császártöltésen minden dolgozó paraszt közös szérürg viszi a gabonáját és szinte harcolnak azért, hogy aria a szérűre kerüljenek, ahol villanymotorral fognak csépelni. Közben a pedagógusok készülődnek a szemléltető táblák, rajzos plakátok készítésére. A párt- szervezet a tanács rendszeres ellenőrzésével biztosítja, hogy a beadás megindulására a nyilvántartások naprakész állapotba kerüljenek és zökkenésmentesen, bürokratikus huza-vóno nélkül, gyors ütemben tudjak lebonyolítani a begyűjtés adminisztrációját. ben, féj-fej mellett halad a ideáin-, Sztálin-, íllkosi-brigád. Az első már lucernáját is bé- hofdía és1 kétszer töltögette a burgonyáját, a Sztálin-brigád pedig harmadszor. A permetezést sem mulasztják et a szövetkezet 'tagjai, aratásig nem háromszor, hanem négyszer végzik. A harmadik permetezést már befejezték. Munkájuknak megvan a gyílmö cse: alig egy-két szölőícvéi kapott betegséget. A jő eredmények elérésének záloga, hogy á brigádvezc- t(ik, elsősorban a népnevelők mutattak pé.dát a munkában. A gyapjuhozamot Os. Kovács Imre 3 ki óról 3.60 ki óra teljesítette, Juhász József pedig 100 százalékra. Verseny fo'yik a szőve’kezet tagjai között azért In', hogy kik élnek el több munkaegységet. Ábrahám Imre a inuit hónapban 58 munkaegységet szerzett. Boldog István pedig 90-et. Á szövetkezet asszonyai a 200-as munkaegyság- niozga'omba kapcsolódtak be. Tamási Józsefné kertészeti dolgozó, Nagy Klára fejönö, Pup- müllev Öándórné ihat- meg is lia-1 SZEREMLEI határbán sók még a tennivaló. Sok a gyom és kevés a munkáskéz, arne yik irtaná. A község térmelöcso- portjai ugyan versenyben állanák az egész évi mezőgazdasági munka gyors elvégzésére, de amilyen türelmes a papit', olyan türelmetlen á munka, mely elvégzésre vár, A ,,Béke‘’, a „Petőfi" és a „Kossuth“ itermelöcsöportok versenyében a Béké-t illeti elismerés. A kukorica kivételévé! minden kapá ássál egyszer már Végezték, a krumplit is felitől* tügették és most a kukorica ka* : adták a 200 munkaegységet, A növényápolási munkák befejezésével egyldííbén A Ilákohi-lirigád 18 kaszával tegnap megkezdte az őszi- árpa aratását, majd azonnal a rozshoz fog a Lenin-brigáddal együtt. Az ara- fftsßäl egyidőben lo yik a tarló- hántás. Nem késlekednek azonban a csépléssél sem. A jövő hé.en el akarják csépe ni az ósziárpát, melybö. e söriek akarják teljesíteni beadâtëi ,köf elesett ségüket. ldőjárásjeleutés Várható időjárás szombat es- Hg: Átmenetileg kevesebb felhő, több helyen még, főleg keleten záporeaő, zivatar. Mérséklődő szél. A hőmérséklet nyugaton kissé emelkedik, keleten alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szomba- toh reggel 15—-18, délbeh 29— 23 fok között. (Mi'll, palásánál tartanak, A Sztálin' és Rákosi-brigádokat nem riasztja vissza a sűrű esőzések nyomán elburjánzott gaz. Ahol é sűrűsödött, késsel irtják és nyomában ha ad a kapálás. A Petőfi térmelöcsopoi't tábláin viszont akadozik a munka, azon siránkoznak sok a víz. holott tudniok kelene, van ennél sokkal nagyobb baj is, a gyom a- lanitás elmulasztása, mely nemcsak kamrájukat, de az egész ország kárát vallhatja. A Kossuth terme öcsopor'baB viszont még a cukor- és 'takarmányrépa kapá ásához sem kezdtek hozzá. A községi párt- szervezetnek azon túlmeniieg ii cselekednie kel ene a növényápolás meggyorsítására, hogy megmagyarázták a tagságnak: a kapálás hasznos, növeli a termést. Az ilyen érv édeskeveset ér. Ki kellene kutatatok az elmaradás okát, ehhez kellene Szabni- az érvekét, ilyen érv volna többek között az is, hogy it tagság asszonyainak bevonása :endülete.t adna a munkának, Az olyan hangokra pedig, akik azt hangoztatják: megleszünk az asszonyok nélkül is, fel ke lene hívni a figyelmét, hogy ez a felfogás nem más. mint a nők lebecsülése, maradi felfogás. mely aztán a 'lemaradás- ban, a munka nemteljesitésében mutatkozik meg. HERCEGSZÁNTÓTÓL kél ene példát venniök a szeremleiek- nek. Hercegszántó párosversenyben Dávoddal ebben az evőén először megelőzte a rég) versenytársat. A termelőszövetkezetek párosversenye egyre növeli a növényápolás eredményeit. Hercegszántón éppen o yan sürü esőzés volt, mint Szeremlén. Mégis végeztek a növényápolással és a határ a munka nyomán gazdagon érleli gyümölcsét. A hercegszán; ói „Felszabadulás“ és „Uj Eiet“, a lióddunapusztai „Dózsa1” terme öszövétkezet göüdöá szervé- zéssel, a íhUflka jöbb megszervezésével segítetté a párosver- seny kiá aku á?át a 'tágok só í-aiban, A ilöVéflydpbidS liens tűr halasztást. A jó népnevelő munka, a verseny és példamutatás meggyorsította a munkát a baíotaszállási Petőfi termelőszövetkezetben