Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-09 / 133. szám

Kongresszusi őrséget tartanak a tassi Lenin tsz MNDSZ-asszonyai .Elek Péterné járási MNDSZ- titkár Írja; — A tassi Lenin termelő­szövetkezet . asszonyai kon­gresszusi őrségre hívják a me. gye termelőszövetkezeteinek va- .amennyi asszonyát. Június 5— 10 között, a nők világkon­gresszusának időtartama alatt a 12 női do gozó állandó munká­val áll őrt a termelésben. Vá'lalják, hogy a 70 köbmé­ter sió elkészítésében részt, vesznek, högy az ál’atállomány- nak biztosítsák a téli takar­mányt. Június 15-re e végzik a hátralévő 00 hold kukorica ka­pálását, A kertészeti munka­csapat asszonyai a paprika, öszikáposzla palántázását, 12 hold kertészet második kapálá­sát végzik el erre az időre, és 200 munkaegység tejesítésére páros­versenybe lépnek a ftilöpszállási Vörös Csll'ag tsz asszonyaival, A tassi termelőszövetkezet, asszonyai már eddig is példát mutattak. A növényápolás élvo­nalában haladtak, ennek ered­ménye, hogy a szövetkezet a kukorica kivételével * határidőre elvégezte minden . tavaszi ve'e. mény első kapá ását. a dug­vány- és takarmányrépát már kétszer kapálták és kiegyelték. Különösen kitűntek az asszonyok a répaegyélésben, voltak; akik £00 százalékra teljesítették a normát, mint Matics Gábomé, Horváth Lukácsáé, Sóbujtó Ff» rencné és Szabó Mária. A?, eredményeket nagyban nővéte, hogy a terület egyénekre van osztva és le késen folyik a párosverseny Sóbujtó Ferenené Dömötör Ferenc brigád vezetőt is minőségi versenyre hívta. Az eddigi értékelés szerint fej-fej mellett haladnak. Az asszonyok felhívják va. lamennyi termelöc’soport női tagjait: álljanak közéjük és a kongresszusi őrségen va ó rész vétellel tegyenek hi’et a béko megvédése mei’ettj Több gyapotot a hazának—több ruhát a dolgozóknak! Ezzel a jelszóval gyűltek össze a bajai járás állami gaz­daságainak így août termesztő fiataljai, hogy megbeszéljék a dombeg.vházi fiatalok kezde­ményezését, amelyet csátai* jai DlSZ-fiatalok versenye mélyített, el a járás területén. Az értekezleten megjelent a DISZ Központi Vezetősége ré­széről Uosztonyi János elv társ és a megyei DISZ-bizottság titkára^ Bíró Mihály. Ismertette a DlSZ-fiatalok- ra háruló feladatot, akiket a párt. kitüntető bizalma a gya­pot feletti védnökséggel bízott meg, S a fiataloknak. — abo- Sván az iparban, a mezőgaz­daságban is — a termelés ro­hamosa patává kell lenniük. A számos hozzászólásból kitűnt: a fiatalok _ tavalyi eredményeiket túlszárnyalva harcolnak az idei 10—12 má zsás átlagtermés eléréséért. A csátal.iai fiatalok kezdeménye zése: az egyéni mrcellák meg­valósítása, minden állatni gaz- dóságban utat tört. A növény­ápolás során a, sorközi műve­lést teljesen eéunel végzik, jó és időben alkalmazott munká­val biztosítják a termesztési idő lerövidítését. Megakadályoz­zák a kártevőtr pusztítását, a 6onronhorp""si kísérleti gaz­daságtól 'kért vélemény alap­ján hajtják végre a védeke­zést. Kovács Rozália.' a bajai naevgazdaság gvapotterme.sz- tője beszámolt, hogy a gazda­ság SVaDotmesterei versenyt indítottak a Világif.iúsági Ta­lálkozó tiszteletére, 12 mázsás termésátlag eléréséért harcol­nak és megfogadták, liogv ősz­szel a gazdaság minden fiatal­ja kiérdemli a gyapotmesteri címet. Bakró Na§v Erzsébet maga 5 gyapotmester tine ve­tését vállalta, 2 holdas egyéni varcella helyett, 3.5 holdon küzd a 12 mázsás termésért. Kühn Magdolna gyapotmeste-r egymaga 10 gyapotmester ne­velését vállalta, munkamódsze­rének átadásával. A garai Vörös Traktor bácsborsódi üzemegységének fiataljai kö­zül nem egy a 2 holdas parcella helyett ii—4 holdat vállalt. — Kazínczi Mária tanítványai vagyunk — mondták büszkén, amikor a Világifjúsági Talál­kozó tiszteletére ugyancsak csatlakoztak a. 12 mázsás moz­galomhoz, Megdicsérj iik — A BAJAI VÁROSI TANÁ­CSOT, mert az állandó bizoit- ság igen jó munkát fejt - ki a mezőgazdasági munkák mozgó­sításában. A 7 állandóbizottsági és 54 albizottsági tag mellett 160 főnyi aktívahálózat és élen­járó dolgozó paraszt segít a növényápolás csatájában. Kal- csovies Mihály állandóbizottsági elnök kezdeményezésére határ­járást rendszeresítettek, ami abból áll, hogy az élenjáró dol­gozók minden második vasár­nap megszemlélik az egész ha­lált, az elmaradókat figyelmez­tetik a munkák elvégzésére, a jól teljesítőket pedig haugoshír. adón, kisgyüí éneken, tanács­üléseken népszerűsítik. — FEHÉR ANDRÁST, a bo- rotai gépállomás dolgozóját, aki igen szép eredményt ért el, 633 iWriliálhoIdas teljesítményé­vel megelőzte Tóth László hur­lai traktorost, alti 018 normál- holdnál tart. Versenyüket sokan követik jó eredménnyel. Megrójuk — HIDEG ÉS KOVÁCS elv- társat a kiskunfé’egyházi járás és város területén, akik vona­kodnak a termelőszövetkezeti tem etek egyénekre való felosz­tásától. 23 százalékkal a leg- utolsók a megyében. 5—6 ósdi nézetet valló -tag kedvéért több, száz becsületes dogozó*. kötnek gúzsba s megakadályozzák ez­zel a magasabb termésered­mények elérését is, — A BAJAI JÁRÁS tsz-szer­vezőjét. A járás területén vo'-na sok jó működő csoport, ha Me­gyei elvtárs segítené őket s nem mással töltené az idejét, Segí­tenének az AMG körzeti agro- nómus'ok is, ha feladatot adni nekik és ellenőrizné őket. A já­rás szövetkezeteiben nem fo'yík a nők bevonása, de a területek felosztása sem. Ne bízzék abban Megyei e vtárs. hogy akkor is iesz a munkaegységre mit osz­tani, ha a gyomot nem kapál­ják kí; A garai Vörös Traktor megkezdi a fűmag és az angolperje aratását A garai Vörös traktor a héten megkezdi egy kombájnnal a fűmag és az angolperje aratá- 5át. A kedvező időjárás nyomán' úgy a gaiai gazdaságban, mim a bácsborsódi üzemegy­ségben aratásra érik az ősziárpa. A dúskalászű áipa az elmúlt évinél mégegyszer annyi ter­mést ígér. A gazdaság központ­ja és üzemegységei megkezdték a silozást. Eddig 1400 köbméter őszi takarmánykeveré­ket, nagyrészben szö- szosbükkönyt már le- piióztak. A garai gazda­elmúlt aszályos évben 9000 köbméter sllótikar- mányt tudtak elsilózni. Az idén az üzemegysé­gekkel együtt 25.003 köbméter silótakarmány könnyíti majd meg a növekvő állatállomány áttclcltetését. =*= Ezt látni a bácsszentgyörgyi földeken Ha valaki a bácsszent­györgyi úton ha'ad, amerre csak néz, Szorgoskodó embereket lát. A növényápolást végzik. Kitü­nően kedvez az időjárás, ' Valami különös érzés ‘ hatja át az ideérkezőt. A határ fe'é köze’edik. Az ember szemének látóhatárába a jugoszláviai par­lagon hagyott földek kietlen pusztasága íg beléesik. A község alatt húzódik a határ. Azon in­nen terűi el a Ságvári termelő­szövetkezet fö'-dje, tu nan pedig a guzsbakötött jugoszláv pa­rasztoké. Nagy az eltérés, A Ságvári termelőszövetkezet föld­jén a dolgozók sokasága végzi a növényápolást, a pőtbépOr- zást, a határon túl alig- látni dolgozó embert. Annál több fegyveres katonát, hírhedt UDB- tágöt, A Ságvári termelőszövetke­zet földjén állunk, éppen az 5 nőid cukorrépátábla szélén. A répa- sörök között alig lá*ni a földet, olyan dúsak. Miért? Eire Bárt Ferenc- » szövátkazt eiuökg ad választ, aki boldogan mutatja elért eredményeiket. — A jó növényápo ás a bö termés alap. ja. Ezt már tavaly is tapasztal­tuk. Az idén, aig hogy kikelt a répa, megkezdtük a sarabó- lás'át. Kétszer sarabolfuk;, egyel­tük és kétszer mé'yen megka­páltuk. 220 mázsás holdanként! átlagtermést akarunk e'érni. Ezt pedig a jó növényápolással biz­tosíthatjuk. Egy fordulat és egy jókora tábla kukoricához érünk. Az egyik oldalon szép, katonás rendben egymást takarják a so­rok. Négyzetesen vetett kuko­rica ez, mintegy 63 holdon. Mel­lette eorosvetésü van. — Ezen a területen —- mutat a négyzete­sen vétett táblára Sende Péter brigádvez&tö, aki elénk jött a táb a másik végéről —- 40 má­zsás átlagtermésre számítunk, a soros'vetésün pedig 30-ra. AZ eredmények elérését a jó hö- vényápólással is sègüjük. A ku­korica első kapálását már befe­jeztük, a másodikat pedig jú­nius 15-re, a Báka^ Világ !.an|cS budapesti ütésének idejére elvé­gezzük. — Mi azonban a kitűzött ered­ményeket is tűi akarjuk szárnyalni — szó! közbe a szövetkezet elnöke. Nekünk itt a határszélen példát keil mu­tálni az élenjáró agrotechnikai módszerek alkalmazása terén, a magasabb terméseredménye­kért íolytato't harcban. Meg­mutatjuk Titónak és bandájá­nak, hogy képesek vagyunk megdönteni az e'avult terme ési módszerekét, ezzel éröt is adunk az elnyomott jugoszláv paraszt­ságnak további harcához. Min­den hold kukoricán elvégezzük a pótbeporZáát. Ez azt jelenti, bogy a pó‘b5por2áS áltál 635 mázsa többléttérmést takarítunk be. A többléttormés a zárszáma­dáskor minden munkaegységre 30 deka ráadást jélent. A knberícalölilekről a Darú-du ő felé vesszük az útát, A fejőstehenek istállója mellett haladunk el. Éppen az állá tölt estéli etetése folyik, jóízűen fa'- ják a friss zö'det. Csurgó Fe­renc, Rétig vende; féjöguiyások pedig á fejeshez készülődnék. A kukoiii*akaj)á!ásban megyeszerte súlyos az elmaradás A legutóbbi héten jelentős változások születtek a növény- ápo'ás járási rangsorában. A kunszentmiklősl járás, ame'y a legutóbbi értékelés szerint a 7. volt, ma elsőnek vezet. Az ered­mény azonban nem álta'ános, mert bár a burgonyakapá ás*, befejezte a járás, a ‘öltögetés csak felében kész és a kukorica első kapálásában is Sok még a hiány. A vezető Baja város ban is csak a burgonya, ku­korica és a napraforgó első ka­pá ása ÍOO százalékos, a bur­gonya itöltögetése alig haladja meg a 10 százalékot. A kecskeméti járáás negyedik lett, a termelőesoportok igen elmaradtak a burognyatöltöge- téssel. Szépen javított azonban munkáján a kiskunhalasi és kis. körösi járás. A halasi a S. he’y- ről került az ötödik, a kiskő­rösi a legutolsóról a 6. helyre. Mindkét járásban a naprafor- g'őkapálást és burgonya, ö tóge- lést kell fokozni. A kiskunfélegyházi járás, ban vontatottan megy a munka. Nem javult, sőt szégyeneteken lassú t a munkák üteme a ba­jai, a dunavecsei és kalocsai já­rásban. A bajai járás az 5-böl kilencedik, a dunavecsei ne­gyedikből tizedik, a kalocsai já­rás pedig a legutolsó lett a já­rások versenyében egy hét a'a’-t. Itt csupán a cukorrépa darabo­lása, egyé'ése, napraforgó és burgonyakapálás közelíti meg némileg a 100 százalékot, a bur­gonya töltögetése és a második kapálásokban igen lemaradták, cd A kukóricakapá'ásban me. gyeszerte igen s'úlyos az elms- íadás. Ezt leg’öbb he yen az­zal indokolják, hogy kicsi még a növény, nem érdemes kapál­ni, Ennek éppen az ellenkezője igaz. Ha a gyenge, a hideg idő miatt kissé amúgyis visszama­radt kukoricavetéseket nem szabadítjuk meg haladéktalanul a gyomoktól, még' .assabbnn nő. nek, már pedig minden dolgo­zó paraszt emlékezik még, mit jelentett tava'y a gyenge ta­karmánytermés. Hasonlóan las­súság tapasztalható a burgo­nya töltögetésében is. Burgonya- vetéseink pedig éppen az eső hatására gyors növésnek ira­modtak. A töltögetés első fon­tosságú dolog, hogy a termés- képződést elősegítsük és meg. vessük a bőséges burgonya'ér­més alapját. Most minden alkalmas perest ki ke'l használni az elmaradt növényápolás pótlására, mert most, ezekben a napokban; kapával a kézben maga dönti el minden termelőszövetkezet és egyénileg dogozó paraszt: ho­gyan tud élni á jő időjárás adta lehetőségekkel, milyen termést takarítunk be. Járások rangsora a növény- ápolásban: ; H 1. Baja város 2. kunszenímik'ósi járás 3. bácsalmási járás 4. kecskeméti járás 5. kiskunha'asi járáa 6. kiskőrösi járás 7. Kecskemét város 8. kiskunfélegyházi járás 9. bajai járás 10. dunavécséi járás 11. kalocsai járás Amott a falon egy fekete táb'a hirdeti: „Fejési állag: 11.75 li­ter’1. Nem rossz eredmény ugye? — szólal meg Csurgó Ferenc, amikor a táb’át szem­léljük. —- Hogyan érték el ezt az eredményt ? — Arrtóis bevezettük a háromszori iejést, meg a tőgy- masszázsást. A jó eredményt nö­velté a zö dtakármány is. Így aztán nem gond többé a tej­beadás teljesítése — mondja moso ygó szemmel Csurgó Fe­renc. — Május hónapban több, mint 1500 liter tejet adtunk be csak úgy, szabadon az 1081 li­ter beadás mellett —•* 1000 li­tert a bajai piacon, 1212 Ütert pedig házilag íélőo gozvá érté­kesítettünk. Ahogy elhagyjuk az is­tá’lókat, messziről iá*ható, hogy két ember két végénél fogva vonszol valamit. Fehér Mihály a Darú-dülöben Mojzes Pállal a búza pótbeporzását végzi ló­hátról, egy 50 méteres kötéllel. Egykoron a ka'ocsai érsek szó - gája volt, Mojzes Pál pedig Puhl Miklós földbittokopUál nyomói*. gott. Az elsőnek 287 munkaegy­sége van, Möjzes Pálnak pedig 227. A búza*ábla éppen a jugo­szláv határ mellett terül e!. Odafordulnak ki, amikor egy so­ron végighúzzák a kötelét. Fe­jüket felemelve akaratlanul á'- pillantanak a határon, és szívük elszorul: „virágoskertet“ lát­nak: pipacstól virító földeket; nem akármennyit, hanem száz- holdakat. A jugoszláv parasztok nem művelik a földeket, a ku- lákszövétkezétek urai nem bír­ják rávenni a parasztokat a munkára. Nem termelnek az ÜDB fizetett ügynökeinek. Ezek a gondo’atok kergetik egymást a két öreg fejében és szorosabbra fogják a kötelet, amivel do goznak. Tudják, miért teszik. Azért, hogy több terem­jen, hiszen a pótbeporaás e Vég­zésével munkaegységenként 22 deka búzával kapnak többet. S hogy ebben az országban érde­mes főbbet termelni, mert min­den s'Zem búza a dolgozók ász- tálára je eh*; nagyobb kenyeret — nem. ágyúért, fegyverért adjuk, mint odaát Tito, V, G,

Next

/
Oldalképek
Tartalom