Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-07 / 132. szám
JHivál ívtak tei%etezaiiik az elmúlt heten Vasárnapi sportműsor LABDARTJGAS BIRKÓZÁS Elmúlt héten számos levél érkezett szerkesztőségünkhöz, melyeken keresztül a mi me- gyéül- dolgozói is mély felháborodásukat nyilvánították az amerikai imperialisták újabb gaztette eUen és harcos akarattal követelték, hogy az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága járuljon hozzá a. Ilosenbeng-házasoár peruira felvételéhez és azonnal engedték szabadon a két békeharcosti Markai Balázsné; ]eve- ilezőnk az MNL'S Z-asszo- nyok szavat toimáciolva így ír levelében: — Városunk MNDSZ-asszonyai a választási ibékehare csatájában bebizonyították, hogy erős katonái a békéért vívott harcnak. Tudjuk, hogy az előttünk álló nagy feladatok ló megoldása, reánk is még nagyobb feladatokat hárít, de a feladatoktól mi nem ijedünk meg- hanem vállaljuk a, végrehajtást. Tudatában vagyunk annak, hogy ha mi jól dolgozunk, a hős koreai és francia nép szabadságharcát is segítsük. így válaszolunk azoknak a gyilkosoknak akik hamis vádak alapján halálra ítélték a Ka* senberg-házaspárt és az ítélet végrehajtásával akarnak két kis gyermeket árvává tenni. Mi, kiskunhalasi édesanyák követeljük Rosenberg- házasnár halálos ítéletének a megsemmisítését. Gépállomásaink, termelő- szövetkezeteink és állami gazdaságaink dolgozói lelkesen számoltak be soraikon keresztül a növényápolási munkák menetéről, ebben elért eredményekről^ valamint a s zc m ve s z tesé g né lk ü 1 betakarítás érdekében tett, előkészületekről. A lajosmizsei S allai tsz levelezője hosszú levélben számolt be a szövetkezet fejlődéséről és a. most folyó munkákról, — A tavaszi vetéseket határidő előtt elvégeztük,: A mákot kiegyeltük és kétszer megkaoáltuk, a 30 hold réua kapálást is elvégeztük, A szövetkezet asszonyai között Szávái- György- né mutat példát. Már ezida- içr 146 munkaegységre dolgozott. Csatlakozva a 200 munkaegvségmozgalomhozs vállalta. hogy 250 munkaegységet fog elérni. Kövessék a többi szövetkezeti asszonyok Szávák Györgyné példáját. — A mi gépállomásunk még fennállása óta, soha nem ért el ilyen kiváló eredményt, mint 1053-as évben — írja Zclitu Katalin levelezőnk. *~ A tavaszi tervet százötvenhat százalékra teljesítettük. Az eredmény elérésében nagy segítséget, jelentett, hegy a pártszervezet a minőségi munkát társadalmi ellenőrzés alá vette, Az egyéniek között folyó versenyben Juhász István vezet. Az előírt 195 normálhold helyett 553 normálholdnak megfelelő szántást és egyéb munkát végzett el. Törteii Dánie, brigádvezető 2-5 hónap alatt 235 normálholdra dolgozott. Én magam is igyekszem, hogy az élenjáró dolgozók példáját követve,! méltóan kivegyem részem a növényápolás nagy csatájából. — Állami gazdaságunk dolgozói naőv örömmel készülnek a, Béke-Világtanács ütésének nagv napjára. A termelés fokozásával bizonyítják be békeakaratukat, Az I. sz. területi, Dóri István brigádja vállalta.1 hogy a tervszerinti 10.60 mázsás árpa átlagtermés helyett, az új módszerek alkalmazásán keresztül, 14 mázsát termel. A II. számú területi, Balázs Antal brigádja az előirányzott U mázsás átlag búzatermést 13 mázsára növeli. Ezek a brigádok példája, nyomán nagyszerű verseny aia kult ki a többi brigádok é- munkacSapatok és a fiatalok között is. A DlSZ-fiata- lok már előre brigádot szerveznek, hogy jó munkájukkal elősegítsék az aratás- eséolés zavartalan elvégzőELADÓ' egy használt fédere&kocsi, ló-szerszámmal. — Kecskemét, Kupa- utca 28. sz. 398 sőt — írta Bideff Fefenc levelezőnk a katymári állami gazdaságból. Üzemi levelezőink az el-műit hét folyamán keveset írtak az üzemekben folyó munkákról. a második negyedévi terv győzelméért, vívott harcról, Hosszú időn keresztül nem hozott a posta levelet özv. Bakanek János né Baja, Molnár Erzsébet Kecskemét, Kákoni/i Eerencné Kalocsa- Sültéin Irén , Jánoshalma- Mircsov János Kecskeméti Gépgyárban dotgo-zó levele- Kőnktől. Pedig biztos, hogy volna miről írní a felsorolt levelezőinknek is munkaterü létükön. Hiszen a választan békeverseny győzelme után ők is hírt adtak arról, hogy milyen lelkesen folyik » munka a még nagyobb eredmények eléréséért. csak levelezőink elfeledkeztek arról, hogy tollal a kézben _ az eredmények népszerűsítésén ó« a hiányok nvilt feltárásán keresztül teljesítsék azokat a feladatokat; amelyek a közvélemény parancsnokaira hárul, Szeretettel köszönjük munkás-paraszt. levelezőink táborában azokat a dolgozókat, akik az elmúlt hét folyamán először keresték fel szerkesztőségünket értékes soraikkal. Béni Józsefi a borotai Vörös Október tsz dolgozója első levelében így ír: — Nem is tudom, hol kezdjem és végezzem a levélírást, hogy megköszönjem azt a nagy megtiszteltetést, amely engem ért, amikor megtudtam, hogy a ..Népújság” levelezője lehetek. ígérem, hoigy a következő időkben rendszeresen fogom tájékoztatni az újságot a szövetkezetünk életéről, munkájáról és az elért eredményekről, KÉTÉVES kancacsikó eladó. — Kecskemét. Városföld 130. Özv. Keresztes Janóiménál. 413 Apróhirdetések HOHNER-féle teljeset! új nyoícvanbasszusos tangóharmonika, bordószínű eladó. — Budapest, özv. Rajna Lászlóné, VII. kér., Nyár-u. 10. 2039 KONYHAKREDENC, konyhaasztal és szekrény eladó. — Kecskemét, Klapka- utca 2., délután 5 órától. 416 EGYÉVES üszőboríú eladó. — Kecskemét, Szolnoki-hegy 62. sz. Pataki Jánosnál. 418 EGY fiatal vadászkutya eladó. — Kecskemét, Voelker-telep, V.-utca 6. sz. 420 K1FOGASTALAN állapotban nikkelezett gyermeksportkocsi eladó. — Kecskemét, Mária-utca 17. sz. 417 Kecskeméten; NB II. Déli-csoport: Kecskeméti Kinizsi—Kiskunfélegyházi Vasas. A rangadó iránt m'ndkét városban igen nagy az érdeklődés. Előreláthatólag Kiskunfélegyházáról több mint ezer szurkoló biztatja majd csapatát, ami otthoni légkört teremt a Vasas számára. Mindkét csapat, de főleg a Kinizsi játszott az utóbbi időben formája alatt, így ezen a mérkőzésen kívánnak javítarr. Nagy küzdelem után .döntetlen körüli eredmény várható. A mérkőzést fél ö-kor kezdik. A megyei bajnokságért; Déli csoportba^: Baján: B. Honvéd—Kalocsai Kinizsi, '4 órakor, utána 13. Vörös Lobogó —Dávodi VL. Bácsalmáson: B. Petőfi --B. Bástya, helyi rangadó, 6 óra. Bácsbokodon: B. Kinizsi--Bajai Építők, 6 óra. Kiskunhalason: K. Lokomotív — Bajai Dózsa, 6 órakor. Gárán: G. Traktor—Jánoshalmi Kinizsi, 6 órakor. Északi-csoportban: Kiskőrösön: K. Petőfi-La josmzsci Lokomotív, 6 órakor. Kiskunfélegyházán: K. ' Vasas IL—Tisza kecske, 6 órakor. - Kiskun m a jsán:. KŐK—Kecskeméti Építők, 6 órakor. OOOCOOOODDGOOGOOOOOOC Baján: Becs-Kiskun megye—Tolna megye ifjúsági és felnőtt ezabadfo- gásos válogatott mérkőzés a Tiszti Klubban, délelőtt 19 órakor. ATLÉTIKA Kecskeméten, Báján, Kiskunfélegyházán: 40 város Béke-kupa .atlétika! postaversenye. Kecskeméten, a Szék- tói-pályán délelőtt 9 órakor. Baján és Kiskunfélegyházán a Városi-pályán délelőtt 9 órakor.. ÖKÖL YT VAS Szegeden: Az Alföldi-kupáért küzd a megyei ökölvívó válogatott. ]□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ KÉT db keményfaágy eladó. — Gyapj jas, Kecskemét, Batthyány-utca 6. sz. alatt. 414 ELADÓ fiastehén. — Értekezni lehet: Kecskemét, Belsőnyír 61—a. sz. Cs. Tóth Imrénénél. 421 Bácskiskunmegytd NÉPUJ3A® az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága Felelős ezeikesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 26-19, 11-22 és 20-97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tét I. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunraegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24—09 ,j Felelős: Faragó Imre igazgató fTTTfTTnmTTTTTTOTTTTTTTTTTTTTfTfVTTmTI Te is szedd le az apró meggyel! Mázsánként Ft 130-ér4, veszi áJt a MEZÖKER. Szerződéskötőknek — 30%-os felár. 1104 RÁDIÓMŰSOR 1953. június 8—14-ig: ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK KOSSUTH-RADIO: 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek. Lapszemle. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.40: Naptár. — 7.45: Külföldi lapszemle. — 7.55: -Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Hírek. — 14 00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.15: Hírek szeibül. — 18.40: Hírek németül. — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: Hírek szerbül. — 20.00: Hírek. — 22.00: Hírek. Sport. — 24.00: ■ Hírek. PETŐFI-RÁDIÓ: 6.00: Hanglemezek. — 6.45: Jó reggelt, gyerekek. — 7.15: Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás. — Î/.30: Hírek. — 18.25: Hírek szlovénül. — 19.45: Sport- negyedóra. — 20.00: Műsorzárás. Kossuth rádió HÉTFŐ: 6.00: Vasárnapi sporterpd- mények. — 11.30: Részletek a Bűvös szekrény című vígoperából. — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: A magyar rádió népi zenekara. — 13.00: Hanglemezek. —- 13.30: Magyar zeneszerződ a békéért. — 14 15: Úttörő-híradó. — 14.35: Heti zenés kalendárium. — 15 30: Lőrincz Edit mélyhegedűn játszik. -1— 16.00: A Pitvarosi Népi Egvüt-, tes műsorából — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei! szakköreinek. — 17.00: A magyar rád:ó. diszpécserszolgálata. — 17.10: A rádió j népművelési híradója. — 17.30: Lelki- ismeret. Elbeszélés. — 18.00: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: A magyar rád:ó népi zenekara. — 20.40: Aranv Prága. Zenés irodalmi műsor. — 21.20: Vidám muzsika. — 22.25: Hanglemezek. KEDD: 6.00: Levelezőink jelentik. - U.30: A rádió asszonvrovata.. — 11.50: Hanglemezek. — 12.10: Széndlay László és zenekara — 13.00: Békeharcos művészek műsoiából. — 14.15: Nagy zeneszerzők indulói. — 14.15: Magyar kőrusművek. — 15.30: Vidám muzsika. — 15.50: Részietek a Wir.dsori víg nők című operából, -- 16.20: Ifjúsági rá Tójáték. — 1/.00: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 17.13: Egy falu — egy uóta. — 17.30: A magyar rádió bányászműsora. — 18.00: Dalolj velünk! — 18.20: A pártoktatás anyagához. —- 20.10: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából: Leszámolás. Színmű. — 23.35: A magyar rádió népi zenekara. SZERDA: 6.00: Levelezőink jelentik. •- 11.30: A hála. Elbeszélés. — 12 10: A Menyecskék együttese népdalokat énekel. — 12.30: Üj életünk dalai. — 13.00: Operakórúsok. — 13.30: Ne nzet- Közi békedalok. — 14.15: Utíörő-híradó. — 14.35: Zenekari hangverseny gyermekeknek. — 14.50: Ágasvári Sándor- né népi éneke® műsorából. — 15.30: Steinert Mária zongorázik. — 15.50: A vezérlő fejedelem szülőháza. — 16.20: A gyeimekrádiő műsora. — 17.00: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 17.10: Keringők, polkák. — 17.40: A béketábor országaiban. Előadás. — 17.55: Szív küldi. — 18.10: Az építőipari dolgozók íólórája. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 20.10: Jó munkáért szép muzsikát. — :0.40: A magyar rádió szimfómkus zenekara. — 21.40: Tánczene. — 22.25: Hanglemezek. — 23.25: Szép esti muzska. CSÜTÖRTÖK: 6.00: A rádió aszszonyrovata. — 11.30: Hanglemezek. — 12.10: Könnyű muzsika. — 12.30: A magyar rádió népi zenekara. — 13.00: Szórakoztató zene a moszkvai rád'ó műsorából. — 13.30: Hanglemezek. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 14.50: Német népdalok. — 15.30: Békeharcos portrék. — 16.00: Népek bélcedalai. — 16.30: Bem József, a szabadság régi bajnoka. Előadás. — 16.45: Koreai dalok. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.15: Az ifjúság hangja. — 17.35: Jó munkáért szép muzsikát! — 18.00: A néphadsereg híradója. — 20:10: Huszti kaland. Vígopera két felvonásban. —■ 22.05: Hanglemezek. — 22.50- \ német demokratikus rádió műsorábólPÉNTEK: 6.00: Levelezőink jelentik 1130: Hr-ngl. 12.10: Hangi. 13.09: Ifj. veres Károly és zenekara. — 13.3Ó: Charles Imbert francia békeharcos énekes műsorából. — 13.59: Zengjen örömünk. — 14.15: Uttörő-hlradó. — 14.35: A magyar rádió kisegyüttese. — 15.30: Hevesi népdalok. — 16.10: Az egészséges víz. Előadás. — 16.20: A gyermekrádió műsora. — 16.30: Úttörő sporthíradó. — 16.43: . Orosz nyelvlecke a gimnáziumi tanulók részére. —- 17.00: A magyar rád.'ó disz* fléc*er*zol2álata. — 17.10; A pártok.a(ás anyagához. — 17.25: Hanglemezek. — 18.00: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 18.15:, Tánczeue. — 20.00: Tíz porc külpolitika. — 20.10: Egy falu — egy nóta. — 20.40: Zenés irodalmi műsor. — 22.25: A Magyar Állami Hangversenyzenekar és a magyar rádió szimfonikus zenekara játszik. — 23.40; Hanglemezek. SZOMBAT: 6.00: Levelezőink jelentik. — 11.30: A béke őrségén. — 11.53: Hanglemezek. —- 12.10: Keringek, polkák. — 12.30: Mai operettekből. — 13.30: Magyar zeneszerzők művei. — 14.15: Állami vállalatok hírei. — 14.20: Vidám katonadalok. — 14.45: Elbeszélés. — 15.30: Hanglemezek. — 16.00: Beszélő atlasz. ~ 16.15: A fővárosi népi zenekar játszik. — 17.00: A magyar rádió diszpécserszolgálata. — 17.10: A rádió művészeti híradója. — 17.30: Hanglemezek. — 18.00; Falurádió. — 20.10: Tánczeno. — 20.40: A weddingi per. Rádiójáték. — 22.25: Tánc éjfélig. VASARNAP: 6.00-9.O0-ig Zenés vasárnap reggel. — 9 00: Egy falu — egy nóta. — 9.30: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél — 10.10: Vidám zenés juniális ■— 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: A magyar rádió szimfónikus zenekara. — 12.25: Hangi. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Hanglemezek. 14 35: Barát néni ajándéka. — 15 00: Falusi lakodalom. — 15.30: Hanglemezek. — 16.00: A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága. — 16.30: Tavasz a télben, — 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.1p: A béke filmjeiből. — 17.40: Kincses kalendárium. — 19.00: Tánczene. — 20.20: Zené® irodalmi műsor. — 21.30; A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: A magyar rádió tánczenekara. —■ 23.00: Csajkovszkij-szimfónia. Petőfi rádió HÉTFŐ: 7.00: Strauss-keringök és polkák. —• 7.35: Hanglemezek. — 8.35: Népdalok. — 9 00: Régi olasz muzsika. . — 9.20: Ifjúsági rádiójáték. — — 10.10: Magyar táncok. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: Délelőtti hangverseny. — 11.16: Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. — 15.00: Irodalmi összeállítás. — 15.30: Hanglemezek. — 16.30: Orosz népdalok. — 16.40: Mi újság á tudomány . és technika világában! — 17.00: A magyar rádió tánczenekard. ~ 17.40; A vasútépítés magasfokú gépe«ítése a Szovjetunióban. — 17.55: Hangi. — 18.10: A Szabad Ifjúság vasárnapi számának ismertetése. — 18.40: Szív küldi. — 19.00. Beethoven: Zongora- trió. — 19.30: Dalck a békéről. KEDD: 7.00; Csárdások. — 7.35: Hanglemezek. — 8.35: Katonadalok. — 9.00: Vass József népi éneke® műsora. — 9 20: A gyermekrádió műsora. — 10.10: Balettzene. — 10.40: Fiatal művészek hang vei senye. — 11.25: Massenet: Ünnep. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese. — 15 40: A rádió nyelvművelő előadása. Irta: Lőrincze Lajos. — 16.00: Hanglemezek. — 17.00: Schumann: a-mol! szonáta. — 17.20: Hanglemezek. — 17.40: Bátai népdalok. — 18.00: Ember e® világ. Előadás. ^ — 18.15: A német demokratikus ifjúság énekel. — J8.40: Szív küldi. — 19.00: Zenés összeállítás. SZERDA: 7.00: Polkák, mazurkák. — 7.35; Vidám zene. — 8.00: Magyar zenekari muzsika. — 9.00: Hangszerszólók. — 9.20: A magyar rádió aján- dékműsora. a balatonkenesei általános iskol tanulóinak. — 9 40: A Gyermek- iá dió műsora. — 10.10: Rés sietek a Szép Ilcrka című operából. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Hanf lemezek. — 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 15.30: Emlékezés Kaffka Mirgitia. — 16.30: Tanuljunk — olvassunk! — 16.45: A Tátrai-vonósnégyes játszik. — 17.10: Az Adria melleit. Elbeszélés. — 17.40: Hanglemezek. — 18.40: Dalok, csárdások. — 19.00: Hír es dalköítok dalai. — 19.20: Tánczeno. — 19.45: Képek a szovjet életből. CSÜTÖRTÖK: A magyar rád'ó népi zenekara. — 7.35: Hanglemezek. — 8.20: Magyar dalok és hangszerszóloK. — 8.50: Színes muzsika. — 9.20: A gyermekrádió műsora. — 10.10: Hanglemezek. — ’ 19.45: Ifi. Kovács Imre és zenekara. — 15.00: Uttorőmikroíon- ual az országban. ^ 15.20: A gitár- Előadás. — 15.40: A. magyar rádió kisegyüttese. — 1*5, lö: Szív küldi. — 16.30: Csokonai Vitéz Mihály élete és művei. — 17.00: Fiatalok zenei újságja. — 17.33: A ntagvar rádió diszpécserszolgálata. — ■ 17,40: A Falurádió előadása. — 18 00: 12; változat Mozart Varázsfuvola című operájának ,egy témájára. *— 18.10: Az öteves terv nyomában! — 18.4Q: Szóvjét és néni demokratikus híradó. —s. 1U.UÜÍ Hanglemezek. — 19.30: Balassa Tamás táncdalokat zongorázik. PÉNTEK: 7.00: Hanglemezek. —* 7.35: Színes muzsika. — 8.15: Hanglemezek. — 8.59: Hangszerszólók. —! 9.20: A magyar rádió ajándékmüsora a békéscsabai I. számú általános iskola tanulóinak. — 10.10: Iván Margit énekel. — 10.30: óvodások műsora. 10.50: A gyermekrádió műsora. —* 11.00: Részletek: A csavargó és királylány című dalműből. — 15.00: Operett-- aaíok. — 15.30: Jiii Marék elbeszélése^ — 15.50: Népi együttesek műsorából/ — 16.10: Szív küldi. — 16.50: II. Rákóczi Ferenc. — 17.05: Hanglemezek. — 17.40: Termelési híradó. — 17.55: Bartók Béla műveiből. — 18.40: Tánc- zene. — 19.00: A dorogi bányászkárus énekel. — 19.10: Karczag György zenés riportja BékéstarhosróL SZOMBAT: 7.00: A szovjet ifjúság dalai. — 7.35: A magyar rád?ó nép* zenekara. — 8.05: Balettzene. — 8.40; Hanglemezek. — 9.00: Könnyű zene* — 9.45: Görög gyermekek műsora. —* 10.10: A Zeneművészeti Főiskola haliga-! tóinak hangversenye. — 10.50: Hanglemezek. — 15.00: A magyar kórus-« művészet útja. Előadás. — 15.45: ivét szál pünkösdi rózsa. — 16.35: Közgazdasági negyedóra. — 16.50: Tanuljunk énekszóra oroszul! — 17.10: Szív küldi. — 17.40: Szebenyi János fuvolázik. — 18.00: Tánczene. — 18.40: Szentirmay Elemér dalaiból. — 19.00:' Mindenki operája: Bohémélet. VASARNAP: 8.00: Hangszer szólók.^ — 8.30: Falurádió. — 9.00: Unitárius vallásos félóra a stúdióból. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.30: Hanglemezek. — 11.30: Idegen nyelvű vízjclzőszolgálat. — 11.35: Hanglemezek. — 12.20: Megemlékezés José Martinról. — 12 50.Hanglemezek. — 13.50:! Részlet a „Farkas a havason'* című daljátékból.*— 14.05: Magyar és szovjet filmekből. — 15.00: Tudományon fejtörő. — 15.20: Szív küldi. — 15.45: A . „Tartós békéért, népi demokráciáért!” círnü lap ismertetése. — 16.00: A rádió gyermekszínházának műsora. — 16.40: Magyar írók a békéről.,— 17.00: Stanislaw Szpinalszki zongorázik. — 17.15: Irodalmi riport. — 17.30: Hanglemezek. — 18.00: Ilosfalvy Róbert énekel. — 18.12: Könnyű zene. .— 18.40: Tánczené. — 19.00: Erkel Ferenc operáiból halálának 60. , évfordulója alkalmából. — 19.45: Néni zenés játékt