Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. május (8. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-14 / 111. szám

Államunk mindig tudja, hol és hogyan kell segíteni a dolgozó parasztokat Síikor elolvastam a nép- Trout telhívását, elgondolkoz- tam- Hirtelen elvonult ellőt­tem az. egész életem. MU.ven lehetett egv nyolc- hotda* dolgozó paraszt élete a múltban. Ha aszályos voit az év, vaev ha nem volt olyan Kedvező az időjárás, bizony alaposan megsínylettük a négy gyerekkel. Kénytelen voltam elmenni zsákolni Mélá­iéi' Árpád és Gyula gabonaise- 'eskedőkhöz. meg' napszámba a kutatókhoz. A négy gyerek­nek i-mij kellett, adni és bi­zony a nyúló hóid kevés volt. annál is inkább- mert ebből több, mint két. hold a lót. — Küzködtiink, kínlódtunk, tok- <-zor egyik napról a másikra éltünk. Ha valami ügyes ba­jos dolgunk volt, hat kilátná- tewt kellett gyalogolni Púidra és nem egyszer kizavart beír niinjtet a főjegyző a község- házáról. Bizony azóta sokat fordult az idő kereke. Már néni kell hat kilométert gyalogolni községházára — a falu önálló tanácsházát kapott- Ámf en­gem szintén nagyon érint, vasutat kantunk Kiskőrös le­ié. Azelőtt a tíz kilométert ide ic gyalog kellett megten­ni. Könnyebb lett az életünk-. Nem kell nekem -e zsákolni a gabonakereskedőknek és nem járok napszámba a kúrákhoz. Ha okosan gazdálkodók, nem­csak a beadásomat tudom könnyűszerrel teljesíteni, ha­nem bőven jut a szabadpiacra is- Eddig mmden évben ele- get tettem kötelezett gégém­nek ée bizony nem k's büsz­keséggel olvastam a nevemet a dicsőség-táblán az élenjárók között. A. paraszti munka is előre­látást kíván. Ki kell tapasz- táluk hogyan kell művelni, trá­gyázni. hogy többet fizessen. Ezért különösen megragadta a figyelmemet a néofrauz fér, hívásának a? a réssé, amely- ivei Rákosi ejvtárs is biglai- kozott beszédében, hogy több évre előre megállapít,iák, mennyi lesz a beadás­Az idén tudom mennyi íerz a beadásom. S ez segít ahhoz, hogy egész évre számvetés! készítsek arról, mennyit Igsil beadnom, mennyi a Gazdasa­gom Szükséglete, mennyi fe­leslegre számíthatok. A beadá­si kötelezettségem 100 Kiló bú­za és 029 kiló rozs. Jóval több terem ennél, mert a búzából és a rozsból is számítok 7~7 mázsa átlagtermésre. A közel egv hold búzán és az ígv LfOÇd é.$ ezer szögöl rozson — mivel az idén nagyon Szépen mutat­kozik termés — terem számí­tásom szerint tizennyolc má­zsa kenyérgabona,, lia csak ennyi terem, akkor h a, beadás után marad elegendő feiadag­ra. vetőmagra és egykét raá* zgn a szabadpiaera is. Annál is inkább, mert most keveseb­ben vagyunk. A Páli fiam nem eszik itthon, mert ti-'zt- beí,rettegi iskolán van. Jut a szabadpiacra más terménv is, A knkoricabeadásom lis kiló. Az egy holdon lia minden jól megy, terem vágy 30 mázsa, mert bizony nem sajnálom tő­le a kapavágást, annyiszor ka­pálok. ahányszor n, poverty fejlődése megkívánja- A? a tervem, hogy a korai rozs Péterná] elolt két héttel kikerül a. földből.. Utána azon­nal vetek másodvetésként ku­koricát. ősszel megfréïyâzorn ezt a toMet, mert jövőre ku­koricát .szeretnék idő vetni- Eddig bizony a, több évre való tervezgetést akadályozta, hogy nem tudtam hányadán állunk a beszolgáltatással. Termel­jek-e több takarmányt, feine* veljemm, a növendék jószá­got? Haha, máskép lesz a be- gyűjtés, esetleg jövőre több állatot kell be;jdui és kevesebb terményt, vagy megfordítva. Bár a több mint két hold rét- SJéi jAiSiÀiWt AS»* iá SiSSSá szénára — a beadásom , ebből 3Ü0 kiló — ha több jószágot tartok, kell még több takar­mány. A két lótól nient sajná­lom a szénát- Meg aztán itt van az auvadisznó meg a ma­lacok- K m tud am, hizlal­ja k'o főbb disznót1? Ehhez szükséges több takarmány, ne eddig nem mertem több évre számítást tenni. A népfront felhívása óta én is többször azon veszem észre magam, hogy évekre előre- gondolkodom. Mindenesetre több állatot tartok majd. Több lesz a trágya is. az pîdjg na­gyon fontos a földnek, mert egyik emelője a terméshozam­nak. Előre tudni fogom több évre a beadásomat, ez majd arra je ösztönöz, hogy maga­sabb termésért harcoljak, hogy több .jusson magamnak, töb­bet vigyek a szabadpiaera. Nagyon örültem tehát, •an­nak, amit a felhívás és Rákosi elv társ mondott a beadásról., Nemcsak azért- mert eiől'e.á- tóbbau tudok gazdálkodni, irtme-ak én, hanem többi pa­raszttársaim is. mert monda­nom sem kell. hogy azóta -So­kat beszélgettünk a faluban széltébeu-bosszában erről, ha­nem azért is, mert rtmét ta­tom pártunk és ' államunk gondoskodását. Mindig gon­dolnak ránk, tudják,. hol és hogvan ke; I segíteni. Ezért még lelkesebben végzem ezen­túl a. munkámat, a választó; sok tiszteletére már félévi adómnak is eleget tettem, ahogy azt az egyik tanácsülé­sen megfogadtam. Továbbra is élen akarok járni és lettekbe szavazni a magam és a haza javára. Május 17-én tiszta lelkiismerettel akarom szava­zatomat a népfront Programm* iára adni­KIS ISTVÁN- kaskant uni dal gozó pTév-ü. HARCBA INDULTAK a kalocsai járás békeharcosai Lelkes békenagygyülés zaj­lott le a kalocsai járási kultúr- házban, ahol Ignáez József uszódi megbízott elmondotta, hogy eddig 36 kisgyülést tartot­tak, melyeken 36 választási fel1, ajánlás történt. Petróczki Mi- hályné vállalta, hogy május 17-íg még három kisgyülést tart, ahoi mozgósítja a dolgozó­kat a választási békeversenyre, Sza'.ontai Istvánná úgy készül a választás napjára, hogy félévi beszolgáltatását május 17-re tel­jesíti. A békenagygyülés megható jelenete volt, araikor Hegedűs Gergely fajszi küldött díszes ahuniba kötve Joiiot.Curie ré­szére átadta a fajszi paprika- feldolgozó munkások választási kefclaján'.ásait. TóÜi Menyhért rmskei Küldött békevédelmi szerződések kötésé­vel harcol a választások sike­réért. A kalocsai járás hékeharço- sai fokozzák harcukat. Nap-nap után kisgyüLéseken ismertetik a népfront felhívását, Rákosi elvtárs vasárnapi beszédét, mozgósítják a dolgozó paraszto­kat, hogy a választási béke­versenyben teljesítsék félévi beadásukat. A járás békeharço- sai utcai békebizottságokat ala­kítanak, hogy minél több dol­gozót mozgósíthassanak a 'sza­vazásra. Köves Gyula tudósító, Kalocsa. Egyre több termelőszövetkezet és gépállomás csatlakozik a nyári mezőgazdasági kiállítások részvételi feltételeihez Megyépk dolgozói örömmel fogadták a. hü’i, hogy augusz­tus 20—23 között Kecskemé­ten kerül megrendezésre az egyik mezőgazdasági kiállítás- Megindult a csatlakozás a ter­melőcsoportok és gépállomá­sok részéről a kiállítás rész­vételi feltételeinek elérésére- Május 7-ig már több mint 1.0 termelőszövetkezet és Gép­állomás töltötte kj a részvételi verseny szerződéit. A gépállo­mások jobb munkára, ,a. gép­erő makúpálK kihasználására, a nyári terv túlteljesítésére tesznek vállalásokat. A tér* mélőízövetkezetek m üzem tervben előirt növénytermesz­tési és áilattenvész'ési tervek túlszárnyalásáért , harcolnak, hogy kiváló minőségű terme;- vényeikkel és állataikkal ve­hessenek részt a kiállításon. A tompái Szabadság tsz már ta” valv is egyike vojt megyénk legjobban. gazdálkodó terme!ö csoportjain!*. Idén — mintán csatlakoztak a kiállítás- rész­vételi feltéíeleihez — még «zo rgalmasa b bau d ot Gőz n a k, hogy teljesíthessék vállalásai­kat. Május 7-ig megfogaSol­túk 84 hold négyzetesen vetett kukoricájukat és 117 hold 1VK- reszísoroa vetésükön elvégez­ték az aea’tolást- A «ölti Szik­ra tsz bár tavalv is híres volt kiváló burgonyaterméséről. — Idén a kiállításra még nagyobb — holdanként 150 mózsát burgonyatermés déré* rét tűzték ki célul, A termelőszövetkezetek a magasabb terméshozam Méré­sét a gépállomással kötött szerződések pontog betartásá­val, a gépiniunka és idő iok- '.eljes&bb kihasználásával, a szovjet agrotechnikai módsze­rek alkalmazásával valósítják meg. Az eg'ésiíséj g'es állás jelei egyes gépálloinásuinkon Gépállomásaink többségében az arató-cséplőgépek javítása befejezéshez közeledik, A kija­vított gépeket komoly felülvizs­gálat és bejáratás után veszi át az igazgató a javítóbrigádoktól. Egyes gépállomásokon azon­ban csúfos elmaradás mutatko­zik. A dusnoki gépállomás fő- gépésze: Novak elvtárs rosszul szervezi a javítást. Javítóbri­gád nincg. 2—3 ember végzi csak rendszeresen a munkát. Novak főgépész nyugodtan al­szik, nem háborítja: mikor lesz kijavítva a 27 cséplő. A kiskő­rösi gépállomáson is tovább- foiyik a téli alvás — hiába mu­tat a naptár május közepét és egy hónap múlva aratást; itt <t isii Pöävjtági- ifi «Jüanja*, gólt ék hason'óan szerve­zetlenül folyik most is a mun­ka. Izsáki főgépész egyhelyben topog, ahelyett, hogy jó munka, szervezéssel, a rejtett tarta­lékok feltárásával pótolná a téli gépjavítások hiányát! Időjáráejeleutés Varfiató_időjárás csütörtök estig: Nagyobbára , ,borús esős idő- Holnap foliliőátvonu- litsok, éső már csak kevesebb helyen, Az éjtszakai lehűlés a délnyugati megyékben kissé erősödik- A nanoajt hőmérsék­let emelkedik. Vál'ható hőmét** sékjeti értékek az ország terü­letére: csütörtök VMMWi 4*^7, dúibtúi ibwli íqk, JiuÄuii, —-, Levél t ekele ignáe dolgozó paraszttársamhos liOMOK MÉGY KE 1/átutalásra, kés,tül az ország* faluját. Hozzád is ellátó, hatnak a népnevelők, dől gozó'árjaid, akikkel együtt élsz ióuár évtizede'. Beszélgetnek Veled múltról, jejev/ùi* lövőről. Elmondják: a Te szavazatodra, a Te támogatásodra is szükség van annak a programmnak a meg valósításához, amelynek minden mutin a Te életed még szebbé 'válását is jelenti-. Eg:n ilucn beszélgetés során vetetted fel'- „Jó, jó, de mit válasszak, hiszen csak eUU Programm van, nincs ellenzék/’ E'i-e a kételyedre szeretnék én most választ adni ebben a tevéiben­Vetünk együtt jól. emlékszel g régi választásokra. Dí­szes autókon jöttek az úri jelöltek: Halmait János, Székéig János, vitéz (íalánthay-Block Tivadar. Naphosszat szóno­koltak, egyik szebben hazudott, több pénzt udott a körte* seknek. mint a másik. Ígértek villanyt, kövesül út, Szabó kg Jenő kormánypárti jelölt, u védgát társulat vezetőié hir­telen munkásokat keresett a >,meginduló nagyszabású gsV tornáévíléshez.” Volt akkor ellenzék bőven Fekete Ignác, azt sem tudtad, melyiket hallgasd. De amikor lezajlóit a választás, eltakarodtak az autók, gazdáikról sem hallottál többel. Vártad q viíianut, kö'Jesutat. — várhattad! jbba- nupadt a. csatornaépítés is — Szabóim Jenő hároméves képviselősége alatt egyszer szolalt meg as országházban, akkor U csuk annyit, mondott: „Csukják be az ablakot!" — Uçtimau János ellenzéki képviselő megválasztása után egy hónapra „hivatalosan iá‘ átallt a kormánypárthoz- Eup gazda parancsolt akkor y tucatnyi képviselőnek, akik más színű kutyák voltak ugyan, de egy láncon uyattak; a, tőkések, földbirtokosok, bankárok nyelvén- Egyik sem könnyített a Te sorsodon sem Fekete Ignác. Hétrét görnyedve nyögted ’-•* a magas adót « Bethleirkormány idején. Te kibírtad, de hányat sovol.iak jel Neked llidea Mátyásékor kívül a fa­lunkból, akiket tönkretett az adói Az löí5-ös választásokon is vagy 10 párt versenyeit a megnyerésedért, keverve q toyj urakkal, akik a nép ellen harcoltak. Nem q régi világot akarták-e visszahozni Nagy Ferencék, F egerek-; f) e aztán forgott a kerék, az urgk élssöledöstek. levitéz- leltek, kihullott a km kola a rostából. 1019-ben a nép pártjai már választási szövetségbe tömörültek, J je­löltek n dolgozó nép liai lettek, gróf, ‘nagybirtokos, bankár már nem volt közöttük. 1949-ben oovséaes volt a nép, egy­séges volt a Programm is- „A munkásosztály .vezetésével, szövetségben a dolgozó parasztsággal a népi demokrácia út­ján előre a szocialista Magyarországért8 ez „ urnáira fim megvalósult Fekete Ignác a mi falunkban, a Te életedben is. Mered-e állítani, höffy a. Te so>'.$od nem fordult jobbra?! Házainkat villany világítja. Autóbuszon járhatsz Kalocsá­ra. hamarosan Drágszélre, amint megépül, a köves bekötőút, Hçieg állatod nem döplik már el, állatorvost kapott a köz­ség. Egészséges vizet iszol az úi ártézikútból. Földedet trak­torral szánthatod, » abból a tavaszibúzából eszel, kenyeret, amit a Szovjetunió adott. Kél fiad és lányod magasabb isho' Iában tanulhat, unokáid részére évül az óvoda, napközt, otthon... Ezen n mostani választáson együtt indul az egész dolgozó nép. A mi hazánkban, ahol a munkások, dolgozó pa­rasztok, értelmiségiek, dolgozó kisemberek vállvetve, testvéri összefogásban dolgoznak, — nincs szükség ellenzékre, mert kik lehetnének mások azok, mint a réai népnyúzó urak? íí vüire_ szükség, más programúira, mint amit a népfront vá­lasztási lehívása kitűzött, aminek tükrében Rákosi. elvtárs megmutatta holdja jövőnket, az emérnet, a Tiédet, minden dogozóét?! JH:í ellenzéket akarsz Fekete Ignác, akkor azt akarod- hogy hazánk újra az urak országa legyen, fiad, lányod Szabóky napszámosa. A népfront proarQmmia azt mondja; »A. mezőgazdaság szocialista útja a doljozó parasztság «tá­rnára a jómód és kulturált emberi élet útja- •Ellenzéket akarsz, tehát nem vágyakozol jómódú emberré válni? A nép­front proürammja a beszolgáltatást rendszer egyszerűsítését ígéri; nem akarod, hogy több évre előre tudd Kötelezettsó* gedel, hogy bőven árulhass a szabadpiacon és bőven legyen kenyér asztalodon? Nem akd'gd, hogy államunk megtorolja azokat a sérelmeket, amelyeket egyes hatósági személyek követtek el Veled szemben in amikor 1951-ben mindkét te­henedet kiselejtezték:' Eilcm-Ca- hogy az úi ötéves tervben 700 ezer holdat öntözünk, hogy több aév- jobb veiőrnyii jut a Te földedre is, hogy leszállítóit úron tudsz maid vásárolni iparcikket, ruhát, hatni új PHolák. lakóházak, bölcsődék épülienek gyermekeidnek, unokáidnak? A népfront pro,grammja tiZt is leszögezi; mindennek meg valósításához békére van szükségünk. Az ellenzék, ame­lyet Te kereset, háborút a!;arna. Hát akarhatsz Te háborúty 7'/'aktonágás helyett bombák robbanását, kapálás• araid* helyett temetési? Ott. akarod hagyni virágzó földedet, szép otthonodat és elpusztulni a% „ellenzék’’ pvogram>njàérí, hogy a szabóknak- grgitelekiek, nalhiferenoek úírn a nép nya­kára M fene 19 [erről gondolkozz el Fekete Ignác! 4 választ várják gye1'- m°kHd tiszta szemei, barátaid- szomszédaid, az égé-z falu és az egész ország népe. Várjuk Fekete lyilác, mert q ■mi munkánkból nem hiányozhat a Te erős, becsületes két karod sem. Homokmégy is csak úSu vállhat a felépülő s?’’ cializmtisban boldog emberek szép községévé. ha Ta is azi akarod, hogy azzá váljék. Döntsd el hát Fekete Ignác- kell-e még ellenzék; 8 ha felismerted, hogy a nép program­jában, mint csevpben a tenger. — bennetükröződík a „ Tö egyéni sorsod- életed minden terve is- akkor állj közénk! Máin; p*én sorainkban szavazz Te is a népfrontra! De a szavazat leadása mellett „ tetteket js várjuk Tőled; dolbuzz Te is a p'ögravm megvalósításáért- Ha gtt akarod, hogy több legyen „ kenyér, sokat tudi vásárolni; termelj többit, teljesítsd becsillettel, beadási kötelezettséged- Adj több ke- nyerőt, húst a népnek •>** sokszorosan visszakapod gépek­ben, ruhában- könyvekben, iskolában. Békében akarsz élio* gyarapodni, előrelátni, gyermekeid boldog jövőjét? Harcolj a békéért np eke-szarva, a kapanyél mellett, járj élen a mun­kában, hazafias kötelezeltscMcid teliesitéNben az egész faín dolgozói, előtt. Ilyen Fekete Ignácot várunk május Té'-én sorainkba!,, ROM8Tes 10N4Ç népnevelő, dQiaoió paraszt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom