Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. május (8. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-12 / 109. szám

ellátás terén a legnagyobb la" knrékossági'a kellett _ felhívni népünket. Most, miuán a ne­héz tél elmúlt, ^megállapíthat­juk, ho§V állatállományunk az apzálv dacára nagyobb. mint tavaly ilyenkor volt. A veté­sek is iól teleltek s ? májusi esők küvetkez.tében a termés- kilátások mzírJavultak- A jövő hónapban beérik az új termés és_a mező ara zdaisátr terén föl­számolhatjuk a tavalyi rossz t?rméo következményeit. Eh­hez azonban az is kell, hogy eg.v talpalatnyi föld az idén bevetetlen ne maradjon- A ta­valyi aszályos eaten d*> okozta károka-t pótolni tudjuk, ha a tavaszi vetés tervét az u ojsó holdig jól teljesítjük. (Folytatás U 3. Oldalról.) Az. hogy a tavalyi fasrykáros és aszályos esztendő következ­ményei nem okoztak még sú­lyosabb károkat, néni demo­kráciánk szilárdságának és szervezettségének köszönhető. És köszönhető a, Szovjetunió segítségének, amely, mint min­den D'-'héz helyzetben, ezúttal is támogatott /bennünket, {Taps. Éljenzés.} Ezzel kap­csolatban rá kell mutatnom Jugoszláviára, ahol a. miénk­hez hasonló szárazság' valósá­gos katasztrófát okozott, me­lyet még fokoz, hogy a jugo­szláv narasztság gyűlöli urait és szemben áll a Tito-bandá- vai. Emiatt a jugoszláv kor­mány kénytelen volt a, tavasz­ra kitűzött választásokat az aratás utánra halasztani. A múltod ik ötéves terv a jómód, us erő és a kultúra országává változtatja hazánkat A magyar néni demokrácia viszont nyugodtan, magabiz­tosan készül a választásokra » azokra « feladatokra, amelyek előtte állanak. E feladatok közül a legsürgősebb az ötéves tei'v hátralévő részének jó be­fejezése. Az 1953—1954.es esz­tendő folyamán kezdi mag ■termelését ötéves tervünk !cg- ■agyóbb alkotása, a Sztálin t asmű. Működéibe iéu egy soi- „más hatalmas gyárunk. Elkészül a tiszalöki duzzasztó­mű. Befejeződnek nagy mű­egyetemeink építkezései, meg­nyílik a budapesti nagy Nép­stadion. Megépülnek az ú.i szo­cialista városaink, mint Sztú- Itiiváros, Komló. A választás egyben állásfoglalás is az öt- éves terv /sikeres befejezése mellett. Dolgozó népünk ennek felismerésében széles válasz­tási. béke versenyt rendez, hogy így gyorsítsa meg ter­vünk teljesítését. A választási békeverseny eredményeképpen iparunk az áurüis havi tervét 103 százalékra teljesítette, il­letve túlteljesítette. {Nagy ÍUpS.) Az új országgyűlés egyik legfontosabb feladata Jesz, hogy törvénvbe iktassa, a ma­gyar népgazdaság második öt- év^ tervét, azt a. tervet, me-y : ve! fel akarjuk építeni ha­zánkban. a szocialista társadal­mat. (Viharos taps• -’Éljen Jiá- {ősi! Éljen Rákosi!” _ zú,j a éten.) E terv első, nyers szá­mai is mutatják,- hogy milyen hatalmas célkitűzésekről vaú -zc. Abból indulunk ki, hogy 1955—1959-ig mintegy két®**-" resére akarjuk emelni az else ötévé* terv szén-, vast ajél-, vüi amoseoorgia termeié&.'ti Számszerűleg: aeéltermclé síinket a második ötéves terv­ben, mintegy 3.5—4 millió ton­nára, széntermelésünket mint »V 40—50 millió .tonnára, vil- 1 a moson ergiatermeiésünke: ne-' dig mintegy 10—12 milliárd kilowattórára akarjuk fel­emelni A több szén. több «eél. több. villany népünk élet szín­vonalának további emelkedé­sed, több élelmet, több ruhát, több kultúrát jelent. A máso­dik ötévé« terv folyamán fo­kozatosan fel kell tárnunk ha­zán k áis ván y i ki ácséit. Meg iv(M eDitemüník a Húgy íluiiai vízierőművet. A mezőgazdaság ttrén * szárazság ’eküzdésére az öntözött területe: 550—700 ezer katasztrális holdra kell felemelni. Fokozottan keil folytatni az iparban csakúgy, mmt a mezőgazdaságban a ne­héz munkafolyamaitok- gépesí­tését. A második ötéves terv alatt mintegy negyedmillió új lakást kell építenünk; nem utolsósorban Budapesten, me­lvet első ötéves tervünk folya­mán az új szocialista városok építésé miatt, e téreu kissé el­hanyagoltunk, A rádió . továbbfejlesztés© mellett rátérünk a televíziós adásokra. Irányt veszünk ar­ra, hogy az ifjúság falun leg­alább az általáoosiskola nyolc osztályát, városokban legalább a középiskolát kötelezően eivé- gâïsè. A másad.!* ötévgs tejB teljesítésének ^ eredményeként a dolgozók reálbérét legalább 50 százalékkal kívánjuk emel­ni. (Hosszantartó taps.) Ennek megfelelően gondolkodni aka­runk arról, hogy bőségesen álljanak rendelkezésre a, tő' gyasztási cikkek, valamint iparcikkek- Ennek alapján a Szovjetunióhoz hasonlóan az ú.i ötéves 'tervben mi ís í'áté- rün az árafc leszállítására- (Natty taps- »Éljen Rákosi!” „Éljen Rákosi!”) A második ötéves terv meg­valósítása azt eredményezi, hogy Magyarország minden téren messze maga mögött hagyja a f ej let* tőkés orszá­gok legtöbbjét. A második üt" . éve* terv sikeres megvalósítá­sa a jómód. «7 erő és a kultúra országává változtatja hazán­kat. Ezeknek a nagyszerű cél­kitűzéseknek támogatásúra kérek miudeu magyar hazafit! E tervek megvalósítására hí­1Sálunk mindenki a harcosa, aki jól Az ötéves terv megvalósítá sáliak vau még egy döntő elő­feltétele: a béke megőrzése. És ez nemcsak a mi kérdé­sünk: az egész emberiségé. Már majdnem három éve fo­lyik Koreában a háború- Bár az ESy#ült Államok e hosszú idő alatt katonai és gazdasági erejük javát, mozgósították, minden hódítási tervük meg ;öit a hős koreai nép és a kí­nai önkéntesek bátorságán, önfeláldozó hazaszeretetén-. ~ Több mint kétmillió amerikai katona fordult már meg a ko­reai harctéren. Tízezrével es­tek el, jelentékeny részük megrokkanva, sebesülten, be legen került vissza Ameriká­ba. Az amerikai anyák resz­ketve gondolnak . arra. hogy férjüket vagv fiaikat a koreai frontra dobják. Emiatt egyre fokozódik, egyre nő «z ellen­szenv « koreai háborúival szemben, egyre hangosabb a követelés, bogv véget kell vet­ni önnek a háborúnak. („Be­két Koreában ./’’-kiáltások.) Az Egyesült Államok szö­vetségeseinek sorában is egyre nő az ellenszenv, nemcsak a koreai háború ellen, de « hi­deg-háború v ai kap csplat us eszeveszett fegyverkezés és áltálában a csati ősi sors mi­att. Ezért a. Szovjetunió követ­kezetes békepolitikája, a sztá­lini békepolitika egvre inkább meghallgatásra talál világszer­te. A Szovjetunió és Kína ve­zetőinek kezdeményezésére újultak meg a fegyverszüneti tárgyalások Koreában, melyek­nek első eredménye, hogv ki­cserélték ». beteg éc sebe-ült hadifoglyokat. A szovjet kor­mány sorozatos békelénéseire válaszképpen Eisehower. az Egyebütt Államok elnöke, a múlt hó közepén beszédet mon­dott a, nemzetközi helyzetről, A -Pravda”, a. Szovjetunió Kommunista Pártjának lapja- április 25-én vezércikkben fog­lalt. állást hozzá, A magyar sajtó leközölte Eisenhower be szódét és a «Pravda” vezér atkát vom fel a magvar munkásosz­tályt és külön azokat, akik példa-mutatásban. áldozatkész* «égben mindig élenjártak. Bu­dapest dolgozóit! A május 17-i választásokon erről a jobb jö­vőről van szó. őrről dönt dol­gozó népünk! (Taps.) Megvannak-e terveink elő­feltételei? Igen, megvannak. Megvan öntudatos, áldozatkész m unkáscsztá] yuiik, szórja hnas parasztságunk, művelt értel­miségünk. A'magyar föld mé- be még alig van megkutatva- megbolygatva és még renge­teg fel nem tárt kincset rejt magában. Mezőga zd ásásunk lehetőségei olyanok, hogy a legegyszerűbb eljárások segít­ségével is. melyek külön be­fektetést vagy hatványozott munkát nem igényelnek, jelen­tékenyen meg tudnék emelni hozamát. A lehetőségek tehát megvannak s meg is valósítjuk őket. Ehhez többek közt az is kell hogv kíméletlen harcot folytassunk saját hibáink el­len. Ne tűrjük « termelésben a, fegyelmezetlenséget, a ló­gást, a selejtgyártást, az auyágpaza.rlást. Legyünk ébe­rek a, néni demokrácia minden területép és lépjünk fel kímé­letlenül mindazokkal szemben, akik boldogabb jövőnk építé­séi szabotálják! Terveink egyik biztosítéka, hogy mögöt­tünk áll — mint a múltban, úgy a. jövőben i« — felszaba­dítónk, a hatalmas Szovjet­unió, mely támogat berniünket és rendelkezésünkre bocsátja tapasztalatainak gazdag tár­házát. (Nagy taps. „Éljen a Szovjetunió!") És vezet ben­nünket e merész célkitűzések végrehajtásában egész fejlő" dósunk motorja- aunvi sike­rünk és győzelmünk szervező­je, egységes nagy pállunk, a Magyar Dolgozók pártja (Hosszantartó taps. „Hurrá!'’, „Éljen n párt!”-kjáltápok.) béke megvédésének végzi munkáját Eisenhower elnök beszédének van néhány részlete- me’v ben­nünket közeiről érint. Az elnök kijelentette, hogy minden or szagnak elidegeníthe.etlen joga az. hogv saját választása sze­rint. alkossa meg kormányzat; formájút és gazdasági rend szerét. c hozzátette, hogy nem igazolható egyetlen országnak olyan kísérlete sem. hogv a kormányzati formát rákény­szerítse más országokra­Számunkra- magyarokra.' e két tétel megvalósulása, az Egyesült Államok politikájá­nak alapos megváltozását je­lentené, mert az elmúl: nyolc esztendő foyamán — és hoz­zátehetjük: e- kijelentések el­hangzás« óta is ~ lépten-nyo­mon mindennek az ellenkező­iét tapasztaljuk. A magyar nép saját választása, szerint alkotta meg kormányzati for­máját. Azt a. formál melyben a dolgozó nép erős kezében van a hatalom. A magva1' nép maga dolgozta ki azt a. gazda­sági rendszerét, melyben nin­csenek henyélő gazdagok _ és nyomorban élő tömegek, nine* munkanélküliség és nin.es rettegés a mindennapi betevő falatéi''. Ennek dacára népi demokráciánknak szaka dat fa­nul résen kell állnia az olyan összeesküvésekkel, sza dotálá­sokkal kémkedésekkel szem­ben. amelvek kezdeményezése, szervezése éc pénzelése szinte kivétel nélkül az Egyesült Ál­lamokból indul ki, Ezeknek ,a barátságtólaM cseleimén vek­nek célja a, magyar kormány­zati forma megváltoztatása olyanképpen* hogv n. dolgozó nép uralma helyébe a régi ki­zsákmányolok- a fasiszta tő­kések és nagybirtokosok ver ül­jenek vissza. Az Egyesült Ál­lamokban most is folytatód­nak azok az úgynevezett fel­szabad,! tási ígérgetések, ame­lyek lényegében azt jelentik, hogy a. felszabadult magya1" dód nyakára vissza szeretnék ültetni régi reakciós urait Ezért örülnénk, ha az elnök Mieleaiésait megfelalct tettek Is követnék. Egyelőre azon- üdn azt, hogy velünk szemben fz 41 Politika a, gyakorlatban 's megváltozott vo]na, me» tapasztaltuk. Eisenhower beszédében kész* hn^ JJVJ'\áí)ítottn aziránt, hogy az _ Egyesült Nemzetek hzervezetet olyan intézménnyé változtassuk, .amely valóban- , j/T!'']- őrizni valamennvi neo békéjét és biztonsága., itt is meg kell állapítanunk: -, té- nyek ege?z .mást mutatnak. Venf’f 1telKeteléf' az Egyesült Nemzetek fezervezeébe eddig S-ekeiott:ri Egyesült Ál­lamok akadalyozt,), meg (>dc az elmúlt esztendő folyama;: otször utasítót:ák el a’Szov- letuiuonak azt a., megegyezés ve torekvo javaslatai, hogy a fej. vete.i're je]eutkező va 1 amennyi országot, köztük hazánkat i*. felvegyek Egyesült Nemze­tek .Szervezetébe. Ezért mi e terep, iç ahhoz a magyar köz­mondáshoz tartjuk magunkat L°gT i-az ígéret szén szó. ha megtartják, úgy jó”. (A tó »miben új jelszó születik: »MepTrontva, szavazunk — ez lesz a mi válaszunk!”-kiáltják') elnök beszédében úgy ál- í„ . n fegyverkezési ver- j-enyt. mintha, az Egyesült A • lantok vezoíói fájlalnák legjob ban, hogy iskolák, kórházak és jetiik helyett bombázókat éa hadihajókat kell gyartaniok. Aagyobb nyomaték kedvéért lelsorolta, hogy egyegy ;iven gyilkoló eszközből mi mindent lenetnc a polgári lakosság szamara készíteni, a hiba csak ott van. hogy az amerikai tőkések - és a tőkések álta- .yban nem azt termelik- el­sősorban. amire a dolgozó tö­megeknek legjobban ' szüksé- ku/v van, hanem azt. ami a legnagyobb, « maximális hasz­not biztosítja számukra A legnagyobb hasznot pedig a ba űrszállítások adják. Emiatt a háborúk, benne a hideghá­ború is, a hadiszállítók. « ha- I ni gyárosok- számára valósá­gos aranyesőt jelentenek. A napokban olvastam egv ame­rikai egyetemi :auár cikkét aki rámutat arra, hogv a ko l’fnA *1ahonit követő két év ajatt, « leglontosabb JOO ame- nka.i nagyvállalat 44 milliárd dollar ertékű katonai megre/n- delext kapott. E hatalma-- vá ­I álatok, melyek in.‘ív vezetői ui„ miniszterek az amerikai kor­mányban, sokmilliárdo« ióve­uclmük kétharmad-részét <> hú- horu.s mearendeiésekbő! szer­zik. IJogy ez mennyire köztu- tiomasu, arrH idézem Uughe- angoj. országgyűlési képviselő ejkke;, aki két héttel ezelőtt a kövei kezűket írta: „Bármit mondjon vagy te- O'/Íií is a Szovjetunió a béke üdékében. a hadiiavi tárcav miniszterei mindig készen tart- iák emlékirataikat és szaké'tói véleményeikét, amelyekkel bi­zonyítgatják, Jioau a Nyugat' ],ak. lolvtatnia kell a fegyver Kernt Elvégre az ö kenyerük háborús híresztelésektől tuf/p. ugyanez áll „ fegyver ke­zesi marokra is. Azok a cé- A ,amely,,k zsíros meyreH_ dőléseket kaplak drága. új fcavvOrek gyártásúra, nem ''-ereinél,, l,y ezek a tervek megváltoznának. Mind aZ Egyesült Államokban, mini max nyugati országokban is bizonyos üzleti körök kész sie- rencsétlenséunek tekintik a nemzetközi helyzet bárminő táv utasat . Ezekután. érthető,- how a szovjetunió komoly békelépc* Stíu'o a írnvyorki tőzsdén két nap alatt halmiiliárd dollar- nu esett a részvények értéke. Az amerikai tőkés lmok valo- eagos „békepánikról” jrfak V.Mi lesz. ha kitör « béke”, nyen címmel cikkeznek n la­pok. (Nagy dc ültség.) a hír la [gyárosok a béke létrejöttét u g.vanolya 11 szerencsét 1 enség- nek tartják, mint munkásem­ber a háború kitörését. A té* II vek tehát azt mutatják, hogy a tőkés országok gazdasági ve­zetői nem uaSvou óliai'anak beKés fogyasztási cikkeket WTárt»nj gyjUfos hadiszártzé- aicts hásáíi. Liláaiisiöiei,-Megvannak rettenve: bogy a koreai béke létrejötte leapaszt­ja jövedelmük véres forrását* Eisenhower beszéde óta aa Egyesült Államok egyik-másik politikusa ú.i, uszító, kard-' csörtető szónoklatot tartott! ami arra mutat, hogv néni akar számolni a, nép és az „gesz világ békevágyával Nem kétséges, viszont, hoav maga. az amerikai nép zöme « koreai háború békés befejezését kö­veteli. Az angol tőkések folyó­irata. az ,,Economist” ez év május második] számában pél­dául megállapítja, hogy az amerikai közvélemény soha még nem várta úgy a koreai fegyverszüneti tárgyalások bé­kés és sikeres befejezését, mirt ma. A nép:k békevágyának no, vekedését mutatja, liogv ma már « tőkés országok lapjai- nak hasábjain is egvre gyak­rabban olvashatunk oi.van ki* ieleutéseket. amelyeket egy­két hónappal ezelőtt hiába, ke­restünk volna, Angii,-I legna­gyobb polgári lapja, a négy­milliós példányban megjelenő ••Daily Express”, a „Pravda'' vezércikkével ka pesola t bait például az.t irta: „Minden név szenvedélyesen állítja a békéi, de állandóan növekednek r, kételyek, vájjon a nyugati, főként az amerikai ■politikusok viselkedése és be­széde a Szovjetunióval való ellentétek elhárításához ve- getnek-e. Állandóan erősödik az a félelem, hogy ezek „ po­litikusok nem ápolják. hanem földbe tiporják- a béke zsenue hajtását.” Sokasodnak tehát a jelek: melyek mutatják, hogy egyre nehezebb folytatni az a régi imperialista taktikái- amely békéről beszél, de háborút, ké­szít elő- Egvi'e szaporodnak a tőkés országokban ic azok a hangok, amelyek vezetőiktől „ügyes fogások”; ,■sikerűi; trükkök”, helyett tetteket vár nak a béke kérdésében. Egv sor választás, amely az utóbb: hetekben zajlott le, ugyancsak azt mutatja, hogy a tömegei békevágya fokozódott.. Japán­ban « választásokon megbu­kott -ál a. kormány,_ amely a felfegyverzést képviselte- Dá­niában kisebbségbe került az. a kormány, amely az amerikai bombázók számára repülőtere­ket akart engedélyezni. A francia községi választásckbó.; a kommunista- párt került ki győztesen (Nagy taps. „Éljen Thorez!”-Jciáltá$ok.) « ő _ most Franciaország első pártja: azok a pártok, amelyek a, fel­fegyverzést hirdették, veszte ­tek- Az « hosszú huzavona-' amely Nyugat-Németország- ban a fe’f?ay'vérzés kérdés­ben tapasztalható, ugyancsak a nyugatnémet ^tömegek nö­vekvő béke vágyára és ellen­állására mutat. összefoglalva megállapítható: hogy a béke híveinek táhora a» utolsó hetekben, hála a Szov­jetunió szívós, következetes fáradhatatlan béketörekvesei- nek. -megerősödött. Erősödött az a remény is, hogy a békéit követelő százmilliók nyomása vissza tudja szorítani azokat; akik a hidegháborút szítják vagy új háborúra spekulálnak. Mit tehetünk mi, magyar dől gőzök a béke megvédésének ügyéért, a béketábor erejének további növeléséért? Hogyan já­rulhatunk legjobban hozzá, hogy a béke táborának reánkbízott, szakaszát legeredményesebben megőrizhessük? A béke megvé­désének nálunk mindenki köz­vetlenül harcosa, aki jól végzi munkáját. A május 1-i felvonu­lásokon ezrével vittek dolgo­zóink ilyen feliratú táblákat; „150 százalékos teljesítményem­mel védem a békét!'’, „220 szá­zalékos teljesítménnyel harcolok a békéért!“ E feliratok mutat­ják. hogy dolgozó népünk tudja, hogy jó munkával nemcsak a saját életszínvonalát erejel!, nemcsak hazájának fejlődését és jólétét mozdítja elő, de egy­ben erőteljesen támogatja a béke frontját. Mint minden jó ügynél) lEoljtatág a A oldalén), ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom