Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. május (8. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-30 / 125. szám
Több segítség«*! a tiorináii alul teljesítőknek a Kecskeméti k|»ülctlakatosi])ari Yállalatuál is igen érdekes megfigye'm a Kecskeméti Lakatosipari Váj. iáját bejáratánál e helyezett versenyértélielésról szóló kimu- ta‘ást. A piros és kék vonalon, fzámoszlopokon kívül talán az a legérdekesebb rész, amely a oormát nemteijesítö do gozólc számát mutalja. Néhány hónappal ezelőtt egyes é’enjárő dolgozók ajkáról clhalla'Szott_ hogy nem vállalnak védnökséget, nem tanítják a fiatal szakmunkásokat, mert akkor nem keresnek. EZ a rövidlátás megbosszulta magát a termelés alacsony eredményeiben, a normát nemteljesítők nagy Számában Azóta fejlődött az elvtársi segítés az üzemen belül. A politikai nevelőmunka emberformáló ereje A termelésről szóló je eniés május 10-től 20-ig 122 százalékos átlagot jelez. Ebben az eredményben is visszatükröződik a gyengébbek segítése, az élenjárók részéről, a kommunisták heve ömunkája. Többször elhangzott az üzemben a népnevelők ajkáról, hogy az élenjáró dolgozót, sztaha. novistát nemcsak eredményei után ítélik meg, hanem hogy hány dolgozónak adja át munkamódszerét. Kemény küzdelem után sikerű't legyőzni a maradiság szellemét — „csak magammal törődök, a másik nem érdekel, ha leég is" — gondolkodást. A kommunisták, becsületes pártonkívülieK, művezetők összefogtak és segítséget adtak a fiatal szakmunkásoknak. Szilágyi Vilmos párttag aki 170 százalékot teljesít, Horváth Lász ó sztahanovista, aki 139 százalékot ért el, Rózsa János és Tóth János művezetők, Boda Pál és Varga László pártonkívü i csoportvezető, az üzem műszaki dolgozói, sőt maga Damó László főmérnök is segítette az új szakmunkásokat. Áprilisban a 100 százalékon alul teljesítők száma 26 fö vö t. A választási békeversenv két utolsó hetében a verseny- lendület eredményeképpen megszűnt a brigádoknál a 100 százalékon aluli teljesítmény, május 17-ig 281 dolgozó közűi 31 nem teljesítette a vá'lalását és hét dolgozó termelt normán alul^ A második dekád értékelésénél a normán aluli teljesítők száma 14-re emelkedett. Mi az oka ennek a hullámzásnak ? ^ Műszaki hibák ílindér Imre, Danics Miklós május 1-től 10-ig 123 százalékot, 10—20-ig pedig csak 90 százalékot érlek e’. A lemaradás dön ö oka, hogy munkájukhoz rossz sablont kaptak, műszaki rajz nélkül. Az elkészített munkát mégegyszer meg kellett csinálni, amiért természetesen díjazás nem jár, A művezető és a csoport- vezető nem ellenőrizte le az első munkadarabot. Csányi Mihá y 72 száza’ékos, Mester József 80 százalékos termelése főként abból adódik, hogy nem biztosították számukra a megfelelő műszaki előfeltételt. Nem kisebb hiba az sem, hogy a választás után az üzem népnevelői az agitációs mun. bájukat nem folytatták olyan lendületesen, mint a választás munkájában. A kommunisták, pártonkívüli népnevelők lábhoz tették a fegyvert, ahelyett, hogy lendületesen továbbfokoznák a versenyzés lendületét, a fé’évi terv időé ötti te jesítéséért. Pedig az a meg’iszteő feladatuk, hogy továbbra is lendületesen járjanak az élen. s magyarázzák meg dolgozó társaiknak, hogy a béke védelme több és jobb munkát kíván tőlük. A szakszervezeti bizalmiak neesak beszéljenek az elvtársi segítésről, hanem járjanak e ö' jó pé dával. A bélyegbevagasztá- son kívül a bizalmiak vállaljanak védnökséget a normát nemteljesítők felc'-t, Sebök János és még egynéhány szakszervezeti bizalmi csak akkor vívja ki do’gozó társának megbecsü é- sét, ha tettekkel mutatja meg az elvtársi segítés eredményé:. Jó békeharcos csak az ehet, aki rendszeresen teljesíti normáját. Ezért dolgozzanak az üzem kommunistái, szakszei-vezetj bizalmiak Oragrafikonos módszerrel végzik traktorosaink a növényápolást Havas András levelezőnk írja a csátaljai gépállomásról A tavaszi idényterv teljesítésében a következő brigádok tűnnek ki: a Táncsics, amely 1922 normálholdat végzett el négy géppel 97.6 százalékúja územanyagfogyasztás mellett. Kimagasló eredményt ért el gépállomásunkon Farkas István, aki év! tervét közel 200 szá zalékban teljesítette, a tavaszi idényben oragrafikonos módszert at • kalmazott. Müszakncr- máit állandóan H0 százalékban teljesítette. Szekeres Kálmán, a váltótársa szintén jó eredményt ért el. A cséplőgépek javítása folyik, május hó ül-ig, határidőre befejezzük a munkát. Az aratógépek is üzemképes állapotban várják az aratást. A kombájnokat is kijavítottuk, tncst vannak járatás alatt. A csépi ©javításnál jó eredményt ért el a Hajós-brigád. A növényápolást külön brigád végzi. Minden tagja vállalta, hogy áttér az óragrafikonos módszer alkalmazására. A növényápoláshoz a legjobban teljesítő dolgozókat osztottuk be, hogy jó munkájukkal elősegítsék a kapálási munkák sikerét. Csekei István elv társ elvégezte a gyapot, kukorica első kapálását a Dácsszünt- györgyi Súgva rí ter- melőszövetkezetben. Óra- grafikonnal dolgozik, kapcsolt géppel nyolc sert művel egyszerre, műszaknormáit állandóan túlteljesíti. Minőségileg is elismert munkát végez. MEGYÉNK HÍREI (A tanácHoti gujtótuflónítói jelentik) CSÁSZÁRTÖLTÉS községben azért megy vontatottan a begyűjtés, mert sokan nem követik az élenjárók példáját. Walter Má'.yásné alig tett eleget tojás- és naromfibeadásának. Mindent elkövetünk vállalásaink megvalósításáért Toyábbfolyjk a versen y a helvéciai állami gazdaságban, ígéretet tettek dolgozóink, hop y a választási békeversenyben elért eredményeiket io- oábbfokozzák a Béke VUáQtanács budapesti ülésének tiszteletére. Mindent elkövetnek, hop y az epymillió forintos mozgalomban vállaltakat meg is valósítsák. Szorgos munka folyik a, gazdaság minden területén. A na- voltban befejezzük 107U holdon a szőlő első permetezését. — X y ómban megkezdjük „ második permetezési is, ho.jy virágzás előtt az összes termő- szőlő permetezve legyen másodszor is. Ebben a munkában Bereute József munkacsapata már az első napokban 120 százalékot teljesített. Veszelőczki Benő 137 százalék H ért el. Napi keresete 33.03 forint. A szőlő munkálatai közül befejeztük a szálvesszö kötözést 107 í holdon. Ebben a munkában kiváló eredményt ért el Rózsa Mihályné, aki 110 százalékot teljesített: napi keresete 26.60 forint volt. Xa'ly Mária, a Kossuth brigád tag-, ja HO százalékot ért el. Nap* * keresete 27.60 forint. A szőlőnél terven felül 30 hold területen huzalos támaszt létesitet- fdink. Ebben a munkában Lew jobb eredményt Cseh András ért el, napi teljes ítmény e 16S százalék volt, keresete 11,20 forint. A szőlő folyamatos munkálataiban jó eredményt értek el még: Rózsa Mihály a karózár nái 250 százalék teljesítménynyel járt élen■ Napi keresete 63-01 forint, Kelemen Józse, szintén a karózásnál 219 százalékot téliesített, navi keresete 62.26 forint. Pa'ncza Margit a sarabolásnál iM százalékot ért el, napi keresete 29.00 forint. Könyves Pál szintén a sarabolásnál 125 százalékos teljesítménnyel navi 26.70 forintot keresett, A növénytermelésnél 70 hold kukoricánál, elvégeztük a nit rogénes fejtrágyázást, ebben a munkában le.a jobb eredményt ért el Szabó Mária 15 í százalékkal, napi keresete 33-90 forint volt. A gyümölcsösben elvégeztük „ háromszori permetezést és megkezdtük az első arzénes permetezést is- Antal Ferenc 160 százalékot teljesített munkacsapatával együtt. A verseny lendületének további fokozásával harcolunk -i második negyedéves terv teljesítéséért, KRECZ ERZSÉBET Hason’óképp Walter István. A községi tanács keveset tett azért, hogy Császártöltésen megjavuljon a begyűjtés-, * A FÜLÖPHÁZI DISZ és MNDSZ-szervezet alig ad segítséget a községi tanácsnak a be. gyűjtés vonalán. A tszcs dolgozói sem járnak elöl jó pé dá- val. Vankó Lászlóné 3 holdas és Bódog László 7 holdas do_- gozó parasztok már íoljesLet. ték harmadik negyedévi tervüket a tojás- és baromfibeadásból. A példamutatók nyomán a községben valamivel javu’t a begyűjtés, HELVÉCIÁN a begyűjtési állandó bizottság e’nöke példa, mutalóan határidőre teljesíti beadását, * BAJÁN is fokozódó ütemben megkezdődött a növényápolás. Ebben a munkában példát mutatnak: Miokovics Sándor (Már- tonszállási-út 55), Gobi Lőrinc (Dózsa György-út). Élenjárnak még Gyurkity István, A'i Lajos, Sárközi István, Kiss József, Vidákovics János, Scliobiocher József, Ikotity István, Párczen József, Va'csik János, Cziczin. ger József do’gozó parasz'ok. * BUGAC községben olyan dolgozó parasztok is vannak, akik még a multévi beadási kötelezettségüket sem teljesítették. Ilyen Borsi István, aki tartozik a tavalyi tej., tojás-; baromfi-, sertés- és marira beadásával. De vannak o yanok is, akik példát mutatnak a többi do’gozóknak. Ilyen idősebb Bangó Gáspár (Nagy-Bugac 3. szám), aki már teljesítette első félévi tojás., baromfi- és tejbeadásá':. Haállami aaiduaáíu üelvéçÿw j^pólóképp Hegyi Jájaok is. Éjjeli műszak a tompái Szabadság tsz-ben Az elmúlt napolt egyik estéjén ünnepélyes gyűlés volt a tompái Szabadság termelőszövetkezet székhazában. Ekkor adták ál Kovács Gergely elnöknek a minisztérium által adott kitüntetést, a „Kiváló növénytermelő’* érmet. A kitüntetés nemcsak az elnököt, hanem a szövetkezet minden tagját crte s ez további lollies munkára buzdította őket, így történt, hogy a gyűlés alkalmával megbeszélték a tagok: éjjeli műszakban betakarítják a lekaszált hereszénát. Az első javaslathoz perceken, belül 40—50 dolgozó csatlakozott s a holdfényes estében nótaszóval el is indultak a határba. Közöttük volt a könyvelő és a többi irodai dolgozó is. Egész éjjel dolgoztak s mire a hajnal feljött, összetakarítva állott a sok széna s mintha csak erre várt volna, reggelre megeredt a jó eső. A szénában azonban már nem tett kart, a veteményeknelc pedig aranyat ért. Kiállításra kerülő franciape-je Kunfehértón A kunfehértói Vörös Hajnal termelőszövetkezetben is — mint legtöbb csoportban — új növény a franciaperje. A tagság az új jövevényt lelkiismeretesen gondozza. Megfelelően kiválasztott és jól előkészített talajba vetették, kikelés után egyszer ekézték és háromszor elvégezték rajta a kézikapálást. A franciaperje meghálálta a gondoskodást, Olyan szépen fejlődik, hogy legkevesebb 60 kg magterinést várnak róla. A szövetkezet ez. zel a növényfajtával js készül a megyei mezőgazdasági kiállításra. Vasárnapi Labdarúgás A vasárnapi országos atlétikai versenyre való tekintettel az őszi icrdulóbó) clűrebzzctt Bajai Építők— Kiskunhalasi Lolomo’.ív. Bajai Dózsa —Bácsalmási Petőfi mérkőzéseket szombaton jáisrúk le. VIVAS A Eácskiskunmegyei Testnevelési és Sport Bizottság vasarnap délelőtt léi 13 órai kezdett?! rendezi meg Bárs-Kis- kun és Szolnok megye területi ifjúsági női és íérfi tör és kari bajnoki versenyét az Ujkoiiégium tornatermében. A versenyen Baja. Szolnak és Kecskemét legjobb vívói indulnak. sportműsor Szép és nívós küzdelemre van kilátás.- Az egésznapos verseny son-and'e* »érfi tőr, női tőr, éi férfi kardvívás KERÉKPÁR Az MTSB május 31-én vasárnap a solti Letcnútou 130 km-es férfi és 53 km-es ifjúsági kerékpárvers ;n/t rendez, Indítás reggel 6 órakor a C-ás kiloméíerKötől Táv a 13-cs kilométer: kőig és vissza. .A felnőttek közül, aki a 2 óra 38 perces szintidőt (38 km átlag), az ifjak közül, aki az 1 óra 13 perces szünidőt (38 km-es átlag) eléri, részt vehet a június M-éu Tihanyban meg-en- dezésre kerülő országos bajnokságon. s labdarúgóit előkészítő mérkőzésén Délí-csoporl niojalüli—tszÉ-csomn válogatott 5:213:11 Kiskunhalason rendez.c a megyei TSÜ labdarúgó társadalmi szövetsége az ifjúsági laudarugók válogatómérku- zcsé:. A találkozót szép játék után a déli válogatottak biztosan nyerték meg. A déli csapat minden részében jobbnak bizonyult. A válogatóbizottság a ké: csapatból a látoitax alapján a kővetkező lO-os keretet válo- atta ki; Diszii (Gara), Herezeg (K. inizsi), Kukucska (Kiskunfélegyháza), Páncsis (Gara). Zsuíía (ii. H nívód). Kiss K. (Kh. Lók.). Mészáros (Kiskunfélegyháza). Balogh (Kiskőrös); Polyvás (Ü. VL). Freppau (K. Építők), Nincsevics (ö. Petőli), Rápíty (B. Építők), Máté (K. Kinizsi). Gugán (Li. Honvéd), Ducs (Kalocsa). E'- a keret további mérkőzésekkel, edzésekkel készül a küzdelmekre. A közeljövőben a felnőtt válogatott is megkezdi előkészítő edzések a megyék közötti viadalokra, melyek a bajnokság befejezése után v-szik kezdetüket. («villán is jól szerepeltek a kecskeméti kerékpárosok A Kecskeméti Lokomotív fiatal ko- Iékpáros szakosztálya a „Bek:-Kupa” küzdelmei során ezen a héten Gyulán háztömbkerüli versenyen vettek részt és ismét jó eredményeket értek el. A jó eredményeknek nagy szerepük van az új kerékpároknak is. melyeket a Lokomotív-központlól most kapott a szakosztály. ^ Ez újabb nagy lendületet ad Kecskemét kerékpáros sportjának. A verseny során a 25 km-es versenyben a vaskerekes ifjúsági versenyt a kecskeméti Szabó László nyerte 33 km-es átlaggal Bénáé Jár.o» előtt, míg ebbe»« a számban a 4. helye* .j kecskeméti végzett Kovács Gyula személtében. A versenykerekcs JIl. osztályúak küzdelmében Gero István szerzőit értékes helyezést és pontokat azzal, hogy a 2. helyen végzett. Ha verseny közben nem kell gépet cserélnie, úgy az első helyen végzett volna. Külön ki keil emelni a vaskerekes III. osztályú női versenyzők között induló Szeghalmi Katalin teljesítményét. aki élete első versenyén, kéthetes edzés u:án az elaő helyet vívta ki magának és csapatának. Szeghalmi 32.280 km-es eredménye igen bíztató a jövőre nézve-. Kiállítás, divatbemutató K isim nli a lason A Kiskunhalas és környéke Kiskereskedelmi Vállalat május 30-án és 31-én Kiskunhalason nagyszabású kiállítást és divatbemuta/ót rendez, árusítással egybekötve- A kiállítás célja, hoerv most a tavaszi munkák gyorsabb és jobb elvégzésére ösztönözze dolgozó narasz tságunkat. megismertesse szocialista inarunk kiváló termékeivel. Továbbá az, hogy forgóeszközök forgási sebességét, meggyorsítsuk. _ A vásár tartama, alatt három alkalommal kultúrműsor szórakoztatja, a dolgozókat, este pedig utcabál lesz. Brezovai István igazgató. KiskunhalasMOZIK MŰSORA Május 30, szombat: Kecskemét, Városi Mozi Fél 6 és fő! S óraker: FÖLTÄMADOTT A TENGER Kecskemét. Árpád Mozi Fél 6 és fél 8 órakor: ORSAI CSOMÓPONT Baja, Béke Mozgó Fél 6 és fél S órakor: REJTELMES SZIGET Baja, Központi Szintűi uuaít smuimiL Ismét nem volt 12 találatos szelvény a TOTÓD AIS! A 21. hét nyersn-.ényM: ■ II találat — 26.825 Ft S 10 ta'áict — 2.3S2 Ft , . 9 találat — 400 Ft A 20. heti 0 talá'atos szelvén; eSt nyereménye 21.75 Ft. Ezen a hiten is naáy nyerési lehetőségi Vásároljon tippszelvényt! 1099 Apróhirdetései* JOGIELÖADÓI, vagy ezzel kapcsolatod állást vállalna könyveléshez értő szakképzett jogász. — Bíró, Kec.s-i k^rnét, Hoffmann J.-u. 4. sz. 39Í ELADÖ 250-es Puch motorkerékpár. — * Kecskemét. Fehér-u. 18. sz. 39$ ELADÓ ház. vétel esetén elfoglalhat tó. — Kecskemét. VI., Boldog-u. KX» sz. 353 VALLALAT keres szalmaprést, használhatót, fizetés készpénz. — Cím: Kecskeméti Sertéstenyésztő. 603 KERÉKPAR-hotek a Kecskeméti Állami Áruházban május 25-tcl június 15-ig. Könnyen, gyorsan érsz célhoz kerékpáron. — L'jtípusú kei érpárok. 502 BácskiskuntTiSgyfci NÉPUJ3AG ez MDP Eácskiskunmegyei Bizottságai Felelős szeikesztő: 1CÖVART. PETER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-lét I. sz. Telefon: 26-19, 11-22 és 20-97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tét' 1. sz. Telefen: 22—09 BáesKiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24—09 telelőd Faragó lasie igazgató »