Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. április (8. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-07 / 81. szám
A felszabadulási hét lendületével a második negyedév sikeréért A herskeméti Gépgyár mutasson pétitől a megye ipari üzemi inéit A Kecskeméti Gépgyár dolgozóinak versenyéhez új, nagy lendületet adott a felszabadulást hét. Sztálinváros dolgozóinak tett kötelezettségüket idő előtt teljesítették és a felszabadulási héten pótolták január, február havi elmaradásukat, jóval túlteljesítették a felszabadulási hétre vállalt kötelezettségüket. A jó munka eredményeképpen elnyerték a megyei pártbizottság vándorzászla- ját. Ez arra kötelezi az ütem vezetőit, kommunistáit és mindenegyes dolgozóját, hogy a második negyedév első (lapjától kezdve példásan teljesítsék napi termelési tervüket. Április 1-i 8T.83 százalékos, a 2-i 95.05 százalékos napi tervfeljo- fcítés azt mutatja, hogy a termelés egyen, et ességének biztosításánál még baj van. Az üzem vezetői, kommunistái a VáUdorzásalÓ becsületéhez híven dolgozzanak úgy, hogy naponta nocsak teljesítsek, hanem túlteljesítsék tervüket, hogy ezzel is példát mutassanak a megye többi ipari üzeméinek. A szakszervezeti' vezetőség ne pihenjen az eddigi eredményeken, hanem mozgósítsa a vezetőséget és a bizalmiakat. ! Ne várjon arra, hogy majd valaki más elvégzi he.yette a versehyszerve2ö, fcvilágositó munkát. Ugyanolyan figyelemmel kell kisérni a dolgozók termelését, ugyanolyan jó és megfelelő ’ műszaki előkészítéssel kell biztosítani a több és jobb termelést, mint a feiszabadúiáát héten. Egyenletes termelés a második negyedév e.ső napjaiban A Kecskeméti Gyufagyár dolgozói a felszabadulási héten soha nem látott eredményeket értek el. Terven felül 280 ezer forint értékben termeltek több árut. Ebben az időszakban az üzemvezetői, művezetők, brigádvezetők összeültek, hogy megtárgyalják a második negyedévvel kapcsolatos feladatokat. Az üzemben már hozzákezdtek a gépek generálozásához. Most azon fáradoznak, hogy az előírt generálozást jó műszaki szervezéssel, az anyagbiztosítással két hónap helyett egy hónap alatt elvégezzék. A dolgozók lelkes versenyéhez a vállalatvezetöség a szükséges nyersanyagot kelló mértékben biztosította. Az üzem kommunistái, pártonklvüli aktívák munkájuk középpontjába a termelés növelésén kívül a minőség megjavítását tűzték ki. Llgrl Ferenc hámozó 132 százalékos teljesítménye mellett kiváló minőségi munkát is végez, Á helyes műszaki Vezetés, a pártszervezet kommunistáinak lelkes munkája nyomán a második negyedév eisö napjaiban szép eredmények születtek. Április l-én, 2-án, 3-án 100.7 százalékos napi teljesítést értek el az üzem dolgozói. Elhatározták, hogy a felszabadulási héten elért eredményeiket továbbfejlesztik, még több, jobb munkát végeznek ebben a aegyedévben, Fontos feladat: a verseny továbbfejlesztése A Kinizsi Konzervgyár az év első és második hónapjában csak hóvégi hajrával teljesítette tervét, A mulasztás helyrehozásához a negyedévi terv teljesítéséhez, a március hónapban előkészített jó műszaki irányító és versenyszervezö munka volt as egyik biztosíték. Ezt segítette az üzem dolgozói által ie késén fogadott felszabadulási hét. Az üzem dolgozói felajánlásukat becsülettel teljesítették, negyedévi tervüket idő előtt befejezték, A kádároknál Kerekes .Ferenc, aki április első napjaiban is 3il százalékot teljesített. A rakodóbrigád tagjai állandóan 200 százaiéit feletti teljesítményt értek el. Április 3-án 206 százalékra növelték eredményüket. A húsüzem do.gozói 140 százalékos napi tcrvteljesitésfeel haladnak az élen. A készáruraktárban Dobra Lujosne 175 százalékot, Endre JánoSné 175 százalékot ért el. Azonban az üzem vezetői nem készítették elő megfelelően a második negyedéves tervet. A másodiki én harmadiki 77.1 százalékos napi tervteljesités figyelmezteti az üzeni vezetőségét, a kommunistákat, hogy a verseny lendületét most, a második negyedév első napjaiban ugyanúgy fel kell szítani, mint ahogy a felszabadulási héten tették az üzemben. A párt útmutatásához híven biztosítani kell az egyenletes, ütemes termelést. A löldműrciésügyi minisztérium Közleménye a gyapotvetés in egKezd ésérő ! gyapot gyorsabban fejlődik. és hamarabb érik be. A gyapot vetés befej esésének határideje; április 15, a határ* időre minden gyapottermelő tegyen eleget szerződéses kötelezettségének. (MTI) A földművelésügyi minisztérium felhívja a termelőszövetkezeteket, gépájlom ásókat, egyéni termelőket, hogy a gya- pbt vetését kezdjek meg. A kedvező időjárás és a talaj hőmérséklete lehetővé teszi a korai vetést, A korán elve.ett Három és félévi börtönt kapott a kulák, mert szabotálta a vetést és a beadást Dolgozó parasztságunk' lelkes nautikával liareol minden talpalatnyi föld bevetéséért és azért, hogy határidőre eleget tegyen a vetési munkáknak a minisztertanács határozatát betartva Minden becsületes dolgozó tudja, hogy ezzel a bő termést biztosítja, több nut az országitak és sa- jatmagának is. A i‘a usi osztály ellenség azonban ádáz gyűlöletében azt a módot is felhasználna, hogy a fejlődésünk ellen torion. hogy szabotálja a tavaszi munkákat, parlagon hagy földeket, hogy ezzel is terméskiesést okozzon. Igv tette ezt llíkójzi Já nos soltvttdkerti kulak aki másfél hold ősziházát nem vetett el. Ez a, ku ák ni?mf«ak az őszi és tavaszi munkákat-, hanem a beadást ja -za witálja. Még tavalyról van 420 kiló sertés, 90 kiló zsír és 1100 darab tojás hátraléka. Az idei első negyedévre kivetett 37.60 kiló baromfi- ás ugyanannyi to.iésbeadásának sem tett eleget. A járásbíróság a szabotó’ó kutákot 3 év hat hónapi börtönre, kétezer forint pénzbüntetésre, kétezer forint értékű vagyonelkobzásra és öt évre a közügyektől való eltiltásra ítélte. Acél - befon - tégla - üvegpalota a félegyházi homokon Fehér és barmi homok váltakozik a süua kiskunfélegyházi határban. Tövist termett erre a futóhomok, amely azért van — mint mondja a nép — hogy lyuk ne legyen a síkságon. Petőfi gyermekkorában itt vadászott széptestű gyíkokra. Néhány karcsú nyárfa és egy-két szélmalom csipkézte csak a szemka- lárt. Hadd játsszon valamivel a szél, ha már erre kóborol... Lustán forgott a malom vitorlája, szakadt a vászna. Szegénység tanyázott az apró házakban. Betyárt, zsiványt tenyészett az úri rend, A századforduló körül rengeteg munkanélkülit, A kulákság és a nagybirtokosság a cseudőrura- loiu támogatásával sanyargatták a dolgozó parasztságot. Az ,.emberpiacon” nap-nap* után szaporodtak a munkanélküliek. Sokan kezükbe vették a vándorbotot és az év legnagyobb részében messze idegenben keresték meg kenyerüket, mert Félegyházán erre nem volt lehető'* ég. Aki most erre a vidékre léved, azt csillogó gyárépület köszönti. Hiába keresünk égbetörő gyárkéményeket. Itt mindent villany lendit előre. A hatalmas csarnokban lüktet a munka láza. Hősi munka folyik itt. A dolgozók az. idei tervbeli kétszer annyit vállaltak, mint tavaly. Ebből a kétszeres tervből az első negyedévi részleget kétmillió lórin.tál túlteljesítették. A moszkvai Vörös Proletár Gépgyár esztergagépjén folyik a munira a többtermelésért. Hálaképpen a felszabadító iránt a fetszabadulásj héten Varga József ifjúmuniias, aid ivét evvel azelőtt még iparitanuió voit a Rákosi Művekben, 730 százalékot ért el. Fabó Györgyné villanyhegesztő pedig négyszáz százalékot, A fiataloknak Eszik József sztahanovista mutat példát,., Kétmillió téglából és 7000 Felszabadulásunk ünnepe után tovább folyik a gépállomások traktorosainak versenye Az április 6-i jelentéseit szerűit felszabadulásunk ünnepe utón n legjobb traktorosok rangsora a következőképpen alakult: 1. Tóth László és váltótársa Karakó András (hartai gépállomás) 664.6; 2, Nagy József és váltótársa. Uhjár János (kondórosi gépállomás) 613.6; 3. Piros István és-váltótársa Kisvéró József ( puszta ^«bolcsi gépállomás) 577. Tóth László, a, hartai gépállomás kiváló __ traktc^sa újabb munkafelajánlást _ tett: vállalta, hogv május 17-jg. az országgyűlési választások napjáig egész évi tervét befejezi. (MTI) Tovább fokozzuk a begyűjtési versenyt! Megyénk a felezabadulási héten ért el eredményt a be gyűjtésben. — Azonban ez a kezdeti eredmény korántsem elegendő, mert minden járás lián jelentős hátralék maradi vissz«. Éppen ezért a felszabad uIás ünnepe után tovább keli fokozni a begyűjtés ütemét. szé-esítemi kell a, ver* sen y mozgalmat a lemaradás mielőbbi behozására. Megyénkben még mindif szá mos bel von a község^ tanácsoknál lévő nemtörődömség. siránkozás okozza a begyűjtés nem megfelelő ütemét. A Oalotaszállóusi községi tanács állandóan arról panaszkodik. hogy azért nem megy megfelelően -a begyüjté^, mort a községben ..nincsen_k” népnevelők. Az. persze e^zebé sem jutott a község vezetői* nek, hogv Baiota szálláson is vannak jól teljesítő dolgozó parasztok« akiket be lehetne vonni a néptievelőmünkába. Nsm vett fáradságot a községi tanács és a pártszervezet. hogy körülnézett volna a községben. Pedig megfelelő mozgósítással, a. verseny fok lendítésével sokkal jobb eredményt ért el volna a község. Példa erre az állandó bizottsági elnök és aktíváinak munkája. akik a községben egy nau alatt 86 kilogramm tojást és 30 kilogramm baromfit gyűjtöttek be. Csak az a, baj. hogv ez a példa egyedülálló. Kirívó a begyűjtés iránti nemtörődömség a, fiijöpházi községi tanácsnál. Méa arra sera fordítottak gondot é8 időt, hoau megszervezzék a bei)uüitési állandó bizottságot A töniegszervezetek egyáltalán nem vesznek részt a népnevelőmunkában. A , tanácstagok példamutatásával is baj van. A község 51 tanácstagja közül 32-nek van tej beadási kötelezettsége. De ebből csak 11 teljesített. Tója,^beadását 11 tanácstag még mindig nem teljesítette. Nem ts lehet csodálkozni, hogv nem megy ebben a községben a köbméter betonból épült az új gyár épülete. Mint minden üzemünk, ez is a legkorszerűbb tervek szerint készült. Az üzem egyik kapujánál beszállítják a hengerelt vas- és acéllemezeket, átmegy a leszabón, a megmunkáló-műhelyeken, a szereidén és a másik kapun már kész áraként szállítják ki. Szajag- rendszerüen. folyamatosan előrehaladva megy a megmunkálandó anyag egyik üzemből a másikba. Egy métert sem tesz visszafelé. Az eszterga, a fúró, a gyalú mellett volt kubikusok, napszámosok, cselédlányok állnak. Szakmunkások ma már. A csillogó gépek mesterei. Mindenütt egészséges munkahelyek. Zümmögnek a gépek. Hirdetik, hogy a félegyházi homokból kinőtt egy új űzöm. Acélt és vasat formáinak, hogy bányászainknak megkönnyítsék a munkát. Fúrótornyokkal, drótkötélpálya- fölszerelésekkel segítik bányászaink hősí harcát. Dolgozd népünk hasznossá tette a pusztát is, Aliol azelőtt változás nélkül peregtek az évek, ott ma magasfeszültségű villanyáram-vezeték integet felénk. Ahol ifjúkorában a lángeszű költő a kirájydinn.yés homokban játszott, ott elénk áU egy acél-betou-tégla- üvegpalota, uépnüvelőmuitka. mert a ta* uácHagok legnagyobb részé- nck nincs meg az erkölcsi alapja arra. hogy követelje a dolgozó parasztoktól az állami fegyelem betartását, mikor ő maga is megszegi a törvényt. Sürgősem változtatni kell ezen az állapoton Füiöpluv zán, Bftlotaszáiláson, de me- gvón.k többi községében i*. ~~ Hízt'fiitoni kelt, a tanácstagok,, állandó bizottsági in (jak géldu mutatását. Tanácsaink bátran építsenek. n dőld ózó uuraaztok hazaszeretetére é$ lelkesedésére. Az elkövetkezendő időben mindem községben tegyek nyilvánossá, eleyenmé a versenyt, hogy a lendület és a lelkesedés mattával ragadja a még hátralékos dolgozó parasztjainkat: Minél előbb tel; iesitee minden község az el«ő negyedévi tervét. Nincs idő kéuyeltneskedésre. mert megyénk az utolsók között kullog a begyűjtésben és a hátralékos községek,'járások akadályozzák a, terv teljesítését és rossz munkájukkal elősegítik. hogv továbbra. is az ország szégyentáblájáii eze rendiünk. A .járások rangsora: 1. bácsalmási Járás. 1298 pont, tanácselnök: Lhgor Erzsébet; 2. bajai járás, 1059, tanácselnök ; osftermann Béla; 3. kiskőrösi járás. 995, ta.< nácselnökhelyettes; Molnár János; 4. kiskunfélegyházi járás, 950, tanácselnök: Beléuyl Mihály; 5. dutiavecsel járás 009, tanácselnök: Márfal MlháJy; tí. kecskeméti járás, 891, tanácselnök: fszabó János; 7. kiskunhalasi járás, 370, tanácselnök; Bunyi Ágostonná; 8. kalocsai járás, 823, tanácselnök: Kovács Mátyás; 9. kunszentmlklósl járás, 737, tanácselnök: Heller Ferenc, Városok versenye: 1. Baja 1834 pon*. 2. Kalocsa 1278, 3. Kecskemét 1185, 4. Kiskunfélegyháza 902, 5. Kiskunhalas 828 pont. Községek versenye: Legjobb községek: Bács- szentgyörgy 1908 pönt, Cslkérla 1859, Bátya 1639, Tiszakécske 1582, Mélykút 1525 pont, Legjobban elmaradt községek: KéWli&lom 439 pont, Fülöp- háza 496. Kaskantyú 513, Im- rehegy 515 és Kunbaracs 529 pont. Legjobb termelőszövetkezetek: púi monostori Keleti Fény 1492 pont. kecskeméti Igazság 1311 bajai Vörös Fény 1240. mélykúti Termőkalász 1230, esá- szártöitési Uj Barázda 1164. Díszpáholy az élenjáróknak A Kecskeméti Katona József Színház díszpáholyt rendezett be. melyben naponta az üzemek, vállalatok, hivatalok legjobb dolgozói foglalnak bolyét. akiket munkahelyük vezetői javasolnák, mert élenjáró munkájukkal példát mutatnak a többi munkatársaiknak. Akik a munka jutalmaként a díszpáholyban helyezkednek el. azokat esténként a színház egy egy művésze a színpadról üdvözli, kiemelve dént lumikaüredűiényeikeL,