Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-11 / 59. szám

A tanácstagok és az áiíando bizottsági tagok munkájának tapasztalatai Mélykút községben Alkotmányunk lerögzít;, hogy népköztársaságunkban minden hafalom a dolgozó népé. Eze­ket a jogokat tlo'gozó népünk a tanácsrendszeren keresztül gyakorolja. A helyi tanács fel­adata tehát, hogy a megválasz­tott tanácstagokat, az állandó bizottságokat állandóan nevelje és mozgósítsa, mert azok jó mű­ködése biztosítja azt, hogy a ta­nácsok betöltsék mind az állam- hatalmi, mind a tömegszervezeti funkciót. Községünk végrehajtó bizottsá­ga ezert egyik legfontosabb fel­adatának tartja a tanác-tagok, állandó bizottságok rendszeres politikai és szakmai nevelését. A szakminisztériumok rendelke­zéseit az összes tanácstagokká, havonként a különböző ásandó bizottságokkal a szakelőadó be­vonásával peclg kéthetenként megtárgyaljuk. Ennek következtében tanács­tagjaink többsége havonként kisgyülést tart és nevelőmunkáo végez. Ezeken a gyűléseken ta nács'tagjaink nünt kezdeménye­zők lépnek fel. Például Szalo­nás Istvánné az egyik közkút kávájának megjavítását javasol­ta. A kijavítást meg is szer­vezte. Hódoniczki Peter tanács­tag a halas; úton levő fák meg­tisztítását, valamint a dülöút javítását szervezte meg olykép­pen, hogy a tszcs-tagck a fákat nyesték, a dülómenti földtulaj­donosok pedig a földmunkákat végezték el. A tavaszi munkála­tok sikeres végrehajtása érde­kében az állandó bizottsági ta­gok kezdeményezték Bácsalmás községgel kötött párosversenyt Is. A mezőgazdasági állandó bi­zottság hetenként több kisgyülést tart. Eddig már százharminc aktí­vát szervezett be. A község terü­letét a tagok egymásközt osz­tották fel és egy-egy állandó bizottsági tag felel aktíváinak munkájáért. A begyűjtési állan dó bizottság tagjai ugyancsak hetenként tartanak kisgyülése- ket. Községünk az első negyed­évi baromfibeadási kötelezettsé­gét már 95 százalékon felül tel­jesítette. Eredményes munkát végez a begyűjtési állandó bi­zottság a piacok ellenőrzése terén is, Az elmúlt hónapban két árufelvásárlo kulákot leplez bek le. Az oktatási és népművelési állandó bizottság a Szülői Munkaközösséggel és a pedagógusokkal tart fenn szo­ros kapcsolatokat. Az igazolat- .an Iskolai látogatások megszün­tetése érdekében a bizottság tag­jai családlátogatásokat végeztek. Ennek következtében felszámoltuk az igazolatlan mu laSztásokat. Az iskolán kívüli népművelés terén, főleg a Sza bad Föld Téli Esték sikerében mutatkozott meg munkájuk eredménye. Például az öregma­jori külterületen egy-egy estén 120—150 dolgozó is résztvett. Ezek mind a gyakorlatban alkal­mazzák az ott tanúit új, é-en járó szovjet agrotechnikái eljárásokat. A községben lévő népkönyvtárnak közel 400 állandó olvasója van. Az olvasók 90 százaléka dolgozó parasztfiatalokból áJ. < A népjóléti és szociálpolitl- kai állandó bizottság a közkutakat, élelmezési üzeme­ket és a lakóházak tisztántar tását állandóan ellenőrzi. Kiszé­lesíti az elmúlt évben megszer­vezett utcai virágoskert moz­galmat. Az eredmények mellett, a ta nácstagok munkájában hiányos ság, hogy még mindig nem tud­ták harcosságra nevelni a dol­gozókat, nem tudtak egy har cos közhangulatot kia,akítani Ezt az adófizetési terv alacsony százalékban való tieljesPése is mutatja. A község negyedévi adóbevételi tervét alig 20 szá za ékra teljesítette, Meg kell javítani még mind a tanácstagok, mind a tanács dolgozóinak szakmai képzettsé­gét is, sok esetben nem ismer­ték az egyes rendeleteket. A rendeletek pontos ismerete nél­kül nem tudják végrehajtani a párt- és kormányhatározatokat. Törköly János, . Mélykút község vb-elnöke. FELED HETEI LEN 1919 Monumentális új szovjet színes történelmi film A kecskeméti Városi Mozi a tervezett időpontnál eoy ■nappal korábban kezdi mes a „Feledhetetlen 1919” cínm hata-ma.s úi szovjet színeű'üm vetítését. Ez a film méltó mó­don tetőzi be azt o sorozatot, am elv a ”Naan tüzfénu” című Iliimmel indult meg, nia.id a,’- Eskü" és; a -Bérli,, éléstf című mindannyiunk által jól" ismert filmalkotásokban foly­tatódott, Ez a negyedik film. amelyben CsAaureli rendező H szovjet nép feledhetetlen nagy vezérét, Joszif Vis^árionovics Sztálin alakját mutatja m£k egész történelmi nagyságú ban a film vásznán. A fkai rendezője és ezereolői elmé­lyülteti tanulmányozzák a nagy történelmi! korszak ínitr d n eseményét és páratlan műgonddal, az események ösz szefügőésének megmutatásával viszik vászonra a feledhetet­len 1919-es es-ményeket.. A film bejárta a haladó világ nagyobb városait és osztatlan sikert aratott. Különös jelen­tősége van ennek a bemutató aak most, a magyar szovjet barátsági hónap alatt, hiszen még szorosabbra fogja azt a barátságot, anielv a nagy szovjet és a magyar nép kö­zött eltéphetetlen szálakkal szövődik. Az új filmet a kecskeméti Városi Mozi március 10-től 8 napon keresztül tartja műso­rán. • MEGYÉNK HÍREI FÜLÖPSZÁLLAS : A Vő riji Csillag tsz ben Vámos Károly brigádvezető hanyagul végzi munkáját. Nem törődik a lioziá beosztott dolgozókkal- nem ellenőrzi a végzett mun­ka minőségét. Sok tsz-tag jó munkát végez, csak a brigád­vezető nem mutat példát. * ALPÄRON élenjárnak a ta­nácstagok és az állandó bizott- eáei tagok aHervek teljesítő seben. Kiss Ferenc. Gáspár István, Szabó Pál, Juhász Mi­hály beadási kötelezettségei­ket 100 százalékra teljesítet- iák. JÁNOSHALMA községben a pártbizottság dicséretben részesítette Bóczér Józsefnél, aki . 110, Balázs Istvánt, aki 200, Osinesák Istvánt, aki 105, Kisc Erzsébetet, aki 150 száza­lékra teljesítette borbeadását. HAJÓS községben az állan­dó bkottsági tagok egymással begyűjtési versenyre léptek. A községet 9 körzetré osztották. A körzetek egymással verse nyernek. A pártszervezet ván- dorzászlóvaJ jutái máz® azt a körzetet, amely leghamarabb beíéáözi a begyűjtést Felhívás Mindazok a termelőszövet­kezeti csoportok és dolgozó paraszték. kik — az állami út kivételével — a város terüle téhez tartozó utakon lévő fű re, illetve kaszálására igényt tartanak, fűbérleti engedély igénylése vésrtt 1953 márciu 20-ig a városi tanács vb. kom műn ál is osztályánál jelentkez­zenek, Szabó János Kecskemét, városi tanács­Vaszilij Vasziljevics Kűznyecuv a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Kínai Ntpköztcrsaságban Moszkva. (TASZSZ) A Szov­jetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége Vaszilij Vasziljevics Kuznyecovot, a Sz—--tunió kül­ügyminiszterhelyettesét, a Szov­jetunió rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetévé neveztek! a Kínai Népköztársps-'gba. A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége Alekszancir Szemjonovics Panyuskint, a Szovjetunió eddigi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét a Kínai Népköztársaságban, fel­mentette e tisztsége alól más munkakörbe való beosztása miatt. (MTI) ' íiíu Ißiidoii&a utazott (MTI) A hivata-os jugoszláv hírügynökség jelentése szorint Tito szombaton elindult koráb­ban bejelentett londoni útjára, A ssínhns műsora 3 l én, szerdán este fél 8 óra­kor: Sza bánság hajnala, 12- én, csütörtökön este fél 8 órakor; Vándordiák. 13- án, pénteken este fél Sora­kor; Revizor. 14- én, szombaton este fél 8- kor: Revizor, MOZIK MŰSORA Március 11-4 műsor: Kecskemét. Városi Mozi 6 és S ólakon FELEDHETETLEN 1919 Kecskemét, Árpád Mozi Pél 6 és lél S őrs km HANGVERSENY KJEVBEN Jaja, Béke Mozgó Pél 6 és (él 8 órakor: SZÉTTÖRT BILINCSEK Baja, Központi 6 és 3 orator: a pénze.-lia vau TAKASt* I i T ET XötWK BETONOZÁSI és szállítási munkára férfi segéd útin. kásokat felveszünk. Jelentkezés: Épü- letelemgyár munkaerőgazdáiK idásán, Budapest, Budafoki-út /S. sz. — Napi háromszori étkezést 7 40 Ft_ért, vi­dékieknek szállást havi 10 Ft-ért biz­tosítunk. 1046 BARACKFÁK, szilvafák, díszfák, dísz. cseijék. örökzöldek, évelők, virághagy­mák kaphatók: Kecskemét, Czollner- közön, — Szabó műkertésznél. 160 .w «S kap* A napokban tartották meg a megyei TSB helyiségében a J1SB elnökök ér­tekezletét. Az értekezleten megjelent Súlyán Mihály elvtárs, az OTSB falusi osztályának vezetője is. Súlyán elvtárs ismertette a TSB-elnökökkel a sportköri vezetőeégválasztás nagy jelentőségét, majd felkérte, az elnökö­ket, liogy számoljanak be a válasz­tásoknál lelmeiült problémáikról, ne­hézségeikről. Elsőnek Dorogi Károly elvtárs, a kecskeméti JTSB elnöke arról szólt, hogy teiületén most indította be a vá lasztási munkákat. Még nehezen megy a munka, mert a falusi funkcio­náriusok sok egyéb munkájukra hi­vatkozva, nem akarnak segíteni a sportköri vezetőségválasztás munkájá­ban.' így vau ez Kerekegyházán is. A DISZ-titkárt meg kellett győzni ar­ról, hogy a spo!lmunkéban élen kell járni a DISZ-flataloknak. Orlovácz Ferenc elvlárs (Bácsalmás) önbírálat- tál kezdte felszólalását. Túlkónnyűnek látta munkáját és előreszaladt. Nem vonták be Bácsalmáson a DÍSZ-t a vezetőségválasztásba, ami komoly hiba és‘ most azon fáradoznak, hogy ezt a hibát kijavítsak. Bácsalmáson és Kunbaján szép eredményt értek el *» vezetőségválasztás előtt meg’ártott tagtoborzáson. Többszaz űj tag kérte [elvételét a sportkör tagjai sorába. Ván Sándor a kiskunhalasi JTSB elnöke elmondotta, hogy kezdetben nehezen ment Kelebián a vezetöségvá iasztás előkészítése. A munka akkor [avult, amikor a kelebiai kultúrcso- port munkáját összekapcsolták a sport köri munkával. Most teljesen együtt­halad a kultúr- és a sportmunka Ke*1 lebián é& szép eredményeket érnek el. Balázsits István elvtárs a fcajaí JTSB elnöke jó eredményekről számol be. A vezetőségválasztó taggyűléseket nagy körültekintéssel választották meg. A párt, a DISZ és a tanács a járáa» területén szinte mindenütt rendszeresen segíti a sportköröket munkájában. Ea pedig a sportkorok eredményein 1» meglátszik. Iván Rozália (Kiskőrös) a keceli vezetőségválasztásröl beszélt It k jő volt a régi vezetőség és most újra­választották, csak nehány űj tággá*,; főleg DISZ-fiatallal frissítették fel a régieket. A beszámoló végén Súlyán Mihály elvtárs foglalta össze az elnökök be­számolóit. Hiányolta, hogy egyetlen beszámoló sem foglalkozott az ellen­ség elleni harccal. Nem tételezhètô fel, hogy a sportkörök vezetőségében, vagy a tagság soraiban ne lenne ellen­séges, oda nem való elem. A jövő­ben erre nagyobb gondot kell fordí­tani. Az ellenség a sport területén is támad, csak vezetőink ezt nehezen veszik észre Az éberség fokozása a sport területén is indokolt. Befejezésül Török János elvtárs » megyei TSB elnöke meghatározta a TSB-k feladatait a sportkörök veze­tőségének újraválasztásában. Mini legdöntőbb feladatot tűzte ki Török elvtárs a járási TSB mellett működő aktívák kiszélesítését és ezek munkába való beállítását a most folyó nagy munkába. Apróhirdetésiek KÉREM t. megrendelőiméi, aki bái-róit hozzám festésre, vagy tisztításra be­adott. március 15-ig átvenni szíves­kedjenek, mert üzememet NV veszi át. — Várad! Gyula, Kecskemét ’ 169 HUSZKA István csengődi lakosnak egy db. 1943. évi vtaika tehénjárlata, mely Szabadszálláson 749—945. szá.n alatt lett kiállítva, ismeretlen helyen és módon elvesz“tt. megsemmisítem. — Csengőd, 1953. február 21. Vb- elnök. 201J SZOB A. konyha és mellékhelyiségekből álló egészséges, lakást keresek. — Megbeszélés: X., Sillai-utca 3. Kecs_ kémét. 159 El.ADÓ fél hálószoba és konyhabútor. — Kecskemét. Sárkány-utca 13. sz. CSALÁDI ház eladó. — Kecskemét Jókal-utca 6. Iroda. KÉSZEI EK hálószobát, konyhabútor;, fizetési kedvezménnyel. — Zana. testvérek, Kecskemét, Borz-utca 16. sz alatt. _ 168 HASZNÁLT tégla eladó. — Kecs­kemét, Szabad.u 9. sz. 165 EGY jóállapotban lévő, fehér, mely gyermekkocsi’ eladó. — Kecskemét, Jókai.utca 32. Gyenes. D. u. 3 órától 5 óráig. , 162 ÍRÓGÉPET magas áron bérbevetménk (nagykocsis előnyben) a leg nagasabb bérleti díjért. — Megyevill. Kecs­kemét, Arany János-u. 3. sz. 543 EGY jókarban lévő kombináltszíkréiyt veszek. — Címeket a kecske nétí kiadóba kérek. 164 LÓSZERSZÁMOT, igáskocsit, vet S^T- pet vásárol a bugacpúszrai állami gazdaság. — Cftn. Bugacpusztai Ál­lami Gazdaság, Bűgac. 541 PRIMA állapotban lévő 100-as Sachs- Torpedo motorkerékpár eladó. —• Kecskemét. Reiszmann S'ándor-utca 38. ELVESZTETTE Kiss István, Izsák, Gedeon-dülő 41. sz. .alatti lakos Kecs­keméten összes iratait és 650 forintot. — Megtaláló Jutalom ellené­ben juttassa él a fenti címre. 161 B’ácsklskunmegyel NÉPÚJSÁG az MDP Bácsluskunmegyel Bizottsága Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: .Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 26—19, 11—22 és 20-9 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecsnemét, Széchenyl-téi . 1. sz. Telefon: 22—09 Báeskiskumnegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon:1 24—09 Felelős: Faragó Imre igazgató Értekezés: 163 A KECSKEMÉTI KONZERVGYÁR (volt Platter-gyár) az 1953. évi idényre munkává*:alóli szerződtetését megkezd1« Felhívja tehát volt muakavúiiaiói, valamint azoknak a dol­gozóknak a figyelmét, akik az említett idényre kon­zervgyárban akarnak dolgozni, azok munkaváVaiási szerző­désüket miné.előbo a vái;a,at munkaügyi csoportján bár. mely napon, reggel 8-tól délután 4 óráig kössék meg. 531 TAKAISÊSiOSSÂCfl PÍ1AÁZ.1T Az Országos Takarékpénztár pályázatot hirdet aa egyéni takarékosságoj; a takarékbetétgyüjtés jelentőségét és elő­nyeit kidomborító: jelmondatra, jelképre (emblémára)., dalszövegre és zenére,« versre, rigmusra, jelenetre, egyfe vonáios színdarabra, vü- lámtré’fára, piakát-ötletre, klsf lm témára, stb. ra. A beérkezett pályázatok felett bírálóbizottság dönt. A bi­zottság ál tál elf ogadott pályamunkákat az Országos Taka­rékpénztár megfő elôsp jutalmazza. Pályázati határidő: 1953. mlrc.us 15-töi—május 15-ig. A pályázatok az Országos Takarékpénztár Propaganda Osztálya címére, Budapest^ Nádor-u. 16, sz. küldendők be, ä járási 11 Éli értíeziele tatanáten

Next

/
Oldalképek
Tartalom