Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-08 / 57. szám
S6 evvel azelőtt, karácsom máscdnapján avatták fel Kees kémét új városházát, amelyel Pártos Gyula és Lechner Odor tervezett. A közgyűlési tereir 5 üvegfestményes ablakán, ame lyeket Kratzmann Ede festett, betódult a bágyadt tél* napfény. Árkai Sándor mü’akatos által sárgarézből kovácsolt remei csillárokról és a számtalan fai: gyertyatartókról omlott a fény 216 kénye,mes ülőhelyen ter peszkedtek Kecskemét város- I Eerenc főispán, majd Kada Elek atyái és hallgatták Ben.czky I polgármester ünneplő szavait. Üres pompázás volt ez a nap ♦ NE FELEDD A MÚLTÁT! Kecskemét városi parlamentié már többé nem a Héjfas Ivánoké, a Sárközi Jenőké, hanem a munkásoké és dolgozó parasztoké A „hírős varos“ múltja és jelene Mint megannyi sok közgyűlési nap, amikor Kecskemét városatyái ebben a közgyűlési teremben tanácskoztak. Az új városháza fényes tanácstermében éve ken át gyűltek össze a városi parlament fejbó ogató jánosai Néha olyan kevesen voltak, hogy kár volt a fűtésért, a világításért. Székely Bertalan hat történeti festményeinek alakjai bizony szégyenkeztek, amikor egy:két városatya a látszat kedvéért elpufogtatott rövídebb hosszabb öntelt szónoklatot éí. utána megszülettek a gvakor. lati élettől távolesö határozatok. Nem az történt a városban, amiről a városatyák tanácskzz- '.ak. A kúl-sszák mögött a £zá iák a plébániai hivatal kénye. - mes irodájába, az apátplébános úr kezéhez futottak össze. A városban csak az történhetett, amit a prelátus úi és amit a klikkje akart Ezek az urak pedig nem «• kát törődtek Kecskemét lakosai uak földi életével. Inkább a túlvilág! élet paradicsomává, hitegették. Főleg a szegény- embereket. A gazdagok e világban Kecskeméten is dúsla- kodtak minden földi jóban, A kecskeméti városatyák sem a néppel, sem a város vagyonával nem törődtek. A város ha talmas területen, több mint 160 ezer holdon terült el. Kecskemétnek ebből 45 ezer hold jutott. Ez a föld azonban a korrupt, bűnös gazdálkodás Uö vetkeztében nem hozott komoly jövedelmet. 1930. augusztus 1-én a városi fatelep vizsgálatánál kipattant botrány vetett fényt a városi gazdáik», tíásra. Az egyik vádlott. Bakai József, vallomásában azzal védekezett, hogy az erdőgazdaságnál már három év óta hamisan vezetik a mmik-abérjegyv-éke- ket. Erre azért voH szükség, mert a költséges vadászatokat és a hajtok fizetését, továbbá a bugaci vasüt de. licitjét nem tudták mással fedezni, mint meghamisított munkabérjegyzékekkel, Kecskemét festményekkel díszített közgyűlési termében határozták el a bugaci vasút építését. Az építkezésre angol és svájci kölcsönöket, vettek fel. Azzal már nem törődtek a városatyák, hogy oly magas a kamat, hogy a kölcsönt már nem túdják törleszteni. A bugaci vasút pedig olyan „jól ment“, hogy volt b-zony nap, hogy 1000 pengőt is ráfizettek. A hiányt a városatyák könnyen eltüntették Egyszerűen kivetettek 130 százalékos pótadót. Ebben a közgyűlési teremben sok olyan terv született meg1, amelyet később nem, hajtottak végrea j , . _ Kecskemét városatyái 30 évisí húzták a vízvezeték építését Kecskemétem Héjjas Ivánok, Francia Kiss Mihályok hintajai vágták a port az úton. A duhajkodó, népnyúzó kulák kép viselőtestületi tagok be-berándul tak a városba és olykor napokig tartó dáridók verték fel a vá ros csendjét. Mert halott és szomorú volt ez a város és ami volt is itt, mind az urak, ku- iákok kényeimét szolgálta. Az uraknak a városházi szolgált hordták a vizet. Nekik nem volt fontos a vízvezeték. A szegényember pedig ráért, az hordhatta félkilométeres távolsá- ' gokról kann altban a kutakból a vizet. Ebben a közgyűlési teremben határoztak a hütöház építésétől és a Strandfürdő létesítésé rői Is. A hütöház érdekében több városatya beszélt. Ezek olcsó pénzen összevásárolták a pulykákat és exportálták Ang liába. A kivitel céljára hütöház- ra volt szükség. Rábírták a várost, hogy hütöházat építsen. Persze ezzel az exportőröknek vastagon csörgedezett a profit a zsebükbe. Olyan áruitat tároltak, amelyek csalt felsőbb tízezrek inyendte dósét elégítették kt A városatyák gondosan ügyeltek arra, hogy Kecskemét parasztiál os maradjon, Ez volt a földbirtokosok és ku- tákok érdeke. A város vezetősége a zeebükben volt. Zimay Ká Sdy, polgármester és Dömötör Lajos helyettes polgármester a különböző kereskedelmi vállalkozások igazgatósági tagságukon keresztül kapcsolódott a ku- lák&ág érdekeihez. Például Zimay Károly polgármester felügyefíbizottsági tag volt a Kecskeméti Gozléglagyár- ban, igazgatósági tag az Első Kecskeméti Szőlő és Gyümölcstermelő Sziiv. tke_ zetben, a Magy ar Általános Takarékpénztárnál, a Kecskeméti Szőlősgazdák Szövetkezeténél, a Budapesti Ti- szaj Helyiérdekű vasúlná* és a Kecskeméti Gazdasági Vasútnál. Helyettese hasonlóképpen részesült a közös fazékból. Igen busásan jövedelmeztek ezek az igazgatósági tagságok. Milyen voit az étet a városatyák idejeoen 1935-ben a városháza tiszt- vise ö re szomorú május 1 köszöntött. Ismét nem kaptak fi zctést. Igen nyomott volt a hangulat az új városháza 174 különböző szobájában, mert a tisztviselők már három hónapja nem kaptak fizetést. Kétségbeejtő volt az ifjúság helyzete. 1935-ben közel 200 szellemi ínségmunkás tengődött, Kecskeméten. A kenyérnelküii ifjúság valósággal megrohamozta kérvényeivel a hatóságokat, valahányszor a megüresade.t állásokra pályázatot h rdettek. A váróé egy űtmes'teri és négy ütkaparói állásra pályázató, hlrdetett Rövid idő alatt 119 pályázat futott be, Voit érettsé | al glzett flata’ember Is, aki meg pályázta az ütkaparói állást. Szomorú képét mutatott az „emberpiac“. A hajnal még messzi volt, ami kor a Katona József Színház mögötti térségen é.énken zajlót az élet, A kecskeméti „emberpiacon' már hajnali 2 órakor nagy vol a sürgés-forgás. Aki ezekben az időkbsn nem tudott alkalmazást kapni, azt későbben mái lényegesen olcsóbban vette fel a gazda, mert tudta, hogy 20—30 fillérrel alacsonyabb áron is megkaphatta, Nap-nap után megdöbbentő nyoniortanyákat fedeztek fel. Az egyik nyomortanyán kis szoDában Horváth Istvánnó 29 éves asszonyt tmái! tak Nem volt rajta annyi ruha, hogy kimehessen az udvarba. Hat teljesen meztelen gyermek az éhségtől gyötörve szédeí gett a szobában, amelyneh minden bútorzata mindössze egy ágy volt. A Benedek telepen próbált munkát taláni, azonban egyhónapos lúcsij miatt nem tudott munkába állni. Már m.ndenét eladta és amikor eljött az este, 6 gyermeké vei befeküdt az egy* ágyba, Sok kisg yermek lopott, hogy éhen ne haljon. A város egyik legsúlyosabb problémája a csatornázás volt. A belterületi utcák járha latlanok, teljesen megközelíthetetlen volt a Zsiívai-telep, a Dárdai-, a Voelker-telcp. A közkútakba beszivárgott a hőiéA városatyák a fényes közgyűlési teremben azonban vajmi keveset törődtek Kecskemét csatornázásával, 1935-ben 1000 önálló iparos és 500 segédje munka tél. kül tengődött. A volt Tóth- patika sarkán száz és száz munkanélküli ácsorgóit. Sokan hetenként inségmunkán 3 pengőt robotoltak össze. I Ez Kecskemét inutja. A városatyák népeiienes garázdálkodása szegénysége1, nyomort, munkané-küliségct idézett elő. A felszabadulás Kecskeméten megvailostatta a város arculatát. A tanácsban már nem fejbó'o- gató jánrsok ülnek, hanem dolgozók, akik nemcsak szavaznak, hanem kormányoznak is Aki ma Kecskeméten Sétál, az egymásután látja népünk ál a- mának és a kecskeméti tanácsnak alkotásait Ahol azelőtt a kofák és kupecek a hepe nupás, rossz téglákból rakott járdákon és tereken porban, piszokban árusítottak, ott ma rend zett parkok virággal köszöntik a kecskeméti dolgozókat, A tanács gondoskodott arról, hogy a város új, zárt piacot kapjon, Mig az elmu’t rendszer urai még a város vízellátásáról sem gondoskodtak, addig ina a város vízszükségletének már több mint 40 száza ékát a vízvezeték. látja el. Még ebben az évben elkészül a víztorony és akkor ötéves terv végéra végleg megoldódik Kecskemét vízellátása. Kecskeméten ékesen beszélnek a tervülicotasok. Kecskemét egyik legszebb intézménye az SZTK-székliiz. Ebben vannak elhelyezve a város összes egészségvédelmi intézményei. Kecskemét továbbá új hütöházat kapott. Modernizáltuk a Gépgyárat és a Köz vágóhidat. Újjáépítettük a Katona József Színházat és a széktói fürdőt, Kecskemét utcái egy év alatt több burkolatot kaptak, mint azelőtt egy évtized úja t Sok összekötőút, épül, amelyek íecSkemót tanyavilágát hozzák közelebb a városhoz. Kecskeméten a terv lerakta a város szocialista iparának alapjait, Bővültek és korszerüsültek a meglévő gyárak. A Kecskeméti Gépgyárban megnagyobbították az öntödét, új zománcozó kemencét építettek A Lakatosipari Vállalat új gépműhelyt, új irodahe yiséget kapott, két műhelyt pedig korszerűsítettek. Kecskemét azelőtt a szőlő,- barack, aima városa volt. Határát a szorgalmas dolgozók Hesperidák-kertjéhez hasonlóvá varázsolták. Ennek ellenére nem egy alkalommal télen fillérte'enül és re. ménytejeniil, munka né*« líüi állt a dolgozó nép. Igen kemény harcot vívtak az éhes gyomrok tűzvonalában. Ma eltűnt Kecskeméten az éhes gyomrok tűzvonala, a mun- kané küliség fekete réme. E.tün-. tek az ácsorgó munkanéacüliiek a Tótli.patika élői. Nagyot forduít a világ itt is a dolgozók javára. A városi parlament., a tanácsháza már többé nem a Héjjas Ivánoké, a Sárkö- zi Jenőké, hanem a munkásoké és a dolgozo parasztoké. I.yen volt Kecskemét múltja és ilyen jelene, fis ebben már látható a még boldogabb no]nap! Megyénkben 10 intézet és 6 osztály végzi a gümöhór elleni küzdelmet A fehdál-kapítalista Ma* gvarországtól örökségbe kapott legpusztítóbb népbeteg egünknek, a tuberkulózisnak t'elszámo.ását egyik legfontosabb feladatául tűzte ki népi demokrác áuk. Már edd g is Mentős, soka nem látott eredményeket ér tünk el a Siimőkór elleni küz* delmünkben. Az egész országot boháló-zák az újonnan felszerelt. modem tüdőgondozó intézetek, ahol nagv tömegek röntgen szűrővizsgálata folyik s a korán felismert, fe’fede zett bet geket időben kezelés alá veszik és a gyógyításukhoz s-ükségea új. hatásos gyógyszerekkel meg is gyó gyítják. Ha nézzük megyénk viszonyainak alakulását a tbcvel kapcsolatban, azt atjuk. hogv 10 tbe-gonaozó .idézet és hat tbc osztá-v megfelelő felsze- reléssel és :iói fcép-ett szak emb rekkel ellátva végzi terv szerűen a tbc elleni küzdelmet. Ennek eredménye mutatkozik meg a halálozások,, és megbetegedések óriási csőkké ué-óben. Megyénkben, ahol a 1 elszabadulás előtt fokozott mértékben pusztított a edimő kór, az 1940—1944. év-kban 10 ezer emberből 20—30 halt meg évente tbc ben. Az elmúlt 1952 évben már csak 5 tbc-s halálozás esett 10.000 lakosra. A meabeteoedésefo száma, vedül több. mint felére Lecsökkent é* ezek is jórés't korán felfedő- zett, sjaóavítható esetek. 1952 - ben tbc gondozóink 115.000 szűrővizsgálatot végetek, va gy-s a lakosságnak egyötöd részét szűrték át. Tbc s betegeink gyógvítását nagymértékben elősegít: az ötéves terv keretében nemrég létesített, koi-szerüen felszerelt kalocsai tüdősebészeti osztályunk. 40 tüdősebészeti ágynak van a 160 ágvas kalocsai tüdőgyógyintézetben. Gyönyörűen és szakszerűen felszerelt műtő- ben reflektorfényben, elektromos késsel végz modernül kiképzett tüdősebészünk <» nagv mellkasi műtétedet. Megyénk a tervszerű munkával és az országos átlagnál elért iobb eredményeivel most már a tbc elleni küzdelem első soraiban harcol és nagymértékben hozzájárul kormányzatunk a'.on Célkitűzésének megvalósításához, hogv hazánkban a pusztító népbetegséget minél előbb maradéktalanul felszámolja. Terv Kiskuníélegv háza és a Tisza közti leiület öntözéséről R ákosi elvtárs már több- ízben felhívta do-iguzo parasztságunk figyelmét az öntözés nasv jelentőségére. Az öntözéses ga dálkodás bevezetésével nagymértékben függetleníthetjük magunkat az időjárás szeszélyeitől és nö vélhetjük a terméshozamot. ]V, egyéük a Duna és a Tisza között terűi el. tehát igen sok lehetőséget nyújt, hogv helyileg megoldhassuk az öntözést. Beszámoltunk arról. hogv a d ú riamén ti községekben megmozdu.tak a dolgozók, hogv a víz észszerű fel használásával Áldás-csatorna legyen az Átok-csatornaból- — Most ped a arról soámolha' tunk be. hogv a kiskunfélegyházi járási tanács elkészítette azokat a terveket, a me’vek segítségéve! öntözhetjük Fé'egy háza és a Tisza közti területet jéó]egyháza és Ti-=zaú;ifa!u — között négy csatorna halad a Tiszával oárhu&mp- san- Ezek: az A'pá, —-Szentlő- i-inu csatorna. a fé'ig kiépítetlen Csukásér- a gátéri csatorna éa a félegvház vízlefolyás- Ezek m ad párhuzamosan folvnaV a Tiszával- A eé] a7- hogy ezsk&t karösitöSatoraival kössük ö3sze és a tisz8újfalu s; holt Tisza-ágból kiemelendő vízzel a Vízszintet szabályozzuk. A tervek 3 er.nt a vi' zet Alpár közelében szivaty- tyúval emelnék ki és duzzasztóban gyűjtenék. A duzzasztó Segítségével vehetnék _ be __az észszerű vízgazdálkodást. Víz- ,gyűjtésre szolgálna . még a Sóstó éc a Péteri tó is. A ke- r sztesatorna megépítése né!' kül a duzzasztó segítségével ni ntcg-y 2500—3000 holdon lehetne már most bevezetni a» öntözést- A keresztesatorna éoítése után pedig 10—15-OOü holdon. A járás terii'etén ,lév5 igen sok szikes tatai kerü hst- ae ígv művelés alá és m g- va!ósulna a dolgozó oarasztvk: régi vágva, how ezen a területen is meghonosítsák a rizs- termelést. A z öntözési tervek meg' x_a- valósítása nemzetgazdasági szempootbó’ azt jelentené. hogv 10—15 ezer holdon kétszeraonyit termelh tünk’, m at most_éc ezen a területen végleg elűzzük -z aszá'v rémét Dolgozó paras tságunk biztosabban és jobban élhet boldoőu hah ezen. a hazamenti területen.