Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-01 / 27. szám
AKiskuuliaiufefi Főtőháse dőlgozói azélftzemi cin eluYcréséérl A Kiskunhalasi Főtőliáalmn lelkesen folyik a munka. Kor mosareű. vídámtekíutetü ka- zátikovácsok, lakatosok javítják a. hibás mozdonyokat. A mozdonyvezetők, fűtők indu- lásra kész masináikat vizsgál* satják, tisztogatják. Az egész fűtőház olyan- mint a megbolygatott méhkas. A verseny eredménye: országos viszonylatban a harmadik hely A mozdony felvigyázói irodában van elhelyezve >flz őszi forgalom legjobbjának’1 feliratú, selyemzsinórra! sze a-élvezett piros vándorzáezió Koppány elvtars örömrhel számol be a fütőház dolgozóinak lelkes munkájáról. Elmondja. hoEV a kommunisták példamutatása. a versenyben való aktív részvételük döntő mértékben segítette az eddíg: eredményeket. — A legutóbb, értékelés szerint az országos versenyben, a harmadik, igazgatóság, viszonylatban a kő zéutípusú i'ütöházak között; versenyben az ejső helyet nyertük el. Mi azonban nem állunk meg eddigi eredményeinknél. — Dolgozóinkkal együtt azt « célt tűztük ki, hogy a, Sziflhanov-mozäalom icjifísztésévd, a politikai munka me a javításával április í tiszteletére megszerezzük a megtisztelő éliizemi címet is. Konoánv elvtárs ezavait ,fl dolgozók eddig elért eredőié nvoi igazolják. Az elvtársi se- őítés nyomán 1952-ben 21-re növekedett a sztahanovista munkamódszerrel dolgozó mozdonyvezetők száma, akik nap n,iD után egvre jobban fi lkai" mázzák a szovjet módszereket, több és több szenet takaríta uaV meg szocializmust építő hazánknak. D&im elvtárs, szia- hanovistu mozdonyvezetőt nevelt Takács József DlSZ-fiq, tálból. Dóim elvtórs megtaju tóttá a szén gazdaságos felhasználására is. A mozdonyvezetők között fo]yó versenyben Szén Ernő mozdonyvezető és Csapiáros József fűtő január 20ig 21 százalékkal kevesebb szenet használt fel az előirányzatnál. Csüngi István segédkeze] ő sztahanovista és Alkler Antal fűtő 23 százalékos széu- mpgtakarítást értek el a második dekádban. Andrási Gyula sztahanovista mozdonyvezető és Ürmös Kálmán fűtő a szovjet rendszerű egylapátos tüzelés helyes álkamazásával január 20-ig 21 százalékkal csökkentette az előírt szénfelhasználást. Az utazószemélyzet dó munkáját segítik a lakatosok, ka- zánkováesok. Horváth László mozdonylakatos 129 százalékot ért el- Lovas Béla 121 százalékkal mutat példát dolgozótársainak- Verbanecz István kazánkovács 121 százalékos eredményét igyekszik túlszárnyalni. A munkaversenv eddigi eredményed azt mutatják, hoev a fűtőház dolgozói, valóban el akarják nyerni április >er 4 tiszteletére a megtisztelő üz mi címet. Ezért fokozzák lelkes munkájukat, ezért tel jesítik túl nap-n^p után elért eredményeket. Jó munkájukkal mérnek csapást a határunkon leselkedő Tito banditákra, Kollektív vállalás április 4 tiszteletére A fűtőház élenjáró dolgozói az újesztendő első napjaiban arról beszélgettek, hogy az egyéni váhalásokon kívül kollektív vállalást ic kellene tenni. Január 27-én délelőtt a továbbképzés után a mozdonyvezetői öltöző helyiségé ben összegyűltek; hogy meg vitassák kollektív Vállalása kát. Az értekezlet igen lelke hangulatban fol.vt le. A rész. vevők egyöntetűen vállalták: hotly ávrdis í tiszteletére az előírt szénmegtakarítási fér ven felül még 3 százaléka megtakarítanak. A mozdonyai aénmosási és nagy javítás kö zötti teljesítését 15-000 kilo méter helyett 17-000 kilométer re növelik. Az egy gőzmoz- don y szolgálatképtelenségr eső mozdony kilómét er tervei 00 ezer kilométerről 100 ezer kilométerre növelik. A 2000 tonnás mozSalom kiszélesítés< és a téli forgalom sikeres meg valósítása érdekében az egy navra eső 50 tonna túlterhelést 70 tonnára emelik. A Kiskunhalasi Fűtőhá: dolgozói élén a kommunisták kai most azért harcolnak hogy adott szavukat ibeesiile tesen valóraváltsák, g elnyeljék az élüzemi címet. A SZÜLÖK FELELŐSSEGE az iparitanuló-képzés sikere érdekében Népgazdaságunk évről-évr nagy összeget fordít iparos tanulók képzése fejlesztésére A már meglévő intézetek me! lé számos korszerűen felsze relt új intézet épül, ahol ki váló szakemberek oktatják szocialista hazánk építéséhez szükséges úi szakmunkásokat. Ipari tanulóink .csak elbe szélesek a.apján ismerik kapitalista módszer szerint nevelést. Ma pártunk és á inunk messzemenő szeretetét megbecsülését érzik- Szép egyenruhát, tanszereket, tan könyveket, megfelelő elhelye zést, kultúrát és Sportlehető séget kapnak államunktól. Mit kell tenni ipari tanuló ínkuak? Dolgozó népünk csu •pán azt követeli tanulóinktól hoaa tanul jónak, képességük szerint a lehető legjobban sa; játltsák el. a szalonnát, ami nemcsak saját, hanem népgaz daságuuk érdeke is. Ipari ta nulóink zöme meg is értette feladatat. Becsületes jó mun kával igyekszik meghálálni pártunk, népünk gondoskodá sát, p—-ekszik megérdemelni népünk szeretetét. Vannak azonban még olyan fiatalok, akik elfeledkezve múltról, kevésbbé értékelik népünk segítségét. Önkénye sen elhagyják az ipari tanuló intézeteket, súlyosan vétenek a munka és tanulmányi fegyelem ellen. Vannak még szülők. akik felelőtlenül visszahívják az intézetből gyerme keiket és nem gondolnak arra- hogv ezzel tetemes kárt okoznak népgazdaságunknak, de saját gyermekeiknek is. Népköztársaságunk minisztertanácsa a tanulók jogai 78 éves nagyapáin sztahanovista lett Nemrégen naayo/páméknál voltam, látogatóban. Amint beléptem lakásukba eav gyönyörű aranyozott keretben lévő kép ötlött a szemembe. Ezt én azelőtt még sohasem láttam. Közelebb léptem, hotly megnézzem mi az. Nagyot dobbant ■0, szívem. Nagyapám sztahanovista kitüntetése volt. Alig vártam, hoav hazatérjen a munkából. Mikor az- tán megérkezett, elmesélte kitüntetésének történetét. Nagyapám a mohácsi gépgyár dolgozója. 78 éves. Az üzem eavilc legjobb dolgozója. Vasesztergályos. Már többször kapott dicséretet. Munkateljesítése állandóan 220 százalék körül mozog. — „Egyik reggel —kezdte nagyapám az elbeszélést — több dolgozótárSam fogadott az üzem udvarán. Mindegyik a kezemet kéreste, hogy megszoríthassa. — Nem szóltál’’ semmit, csak ennyit: Ladányi szaki mi kísérjük ma a munkahelyre. Hát mikor beléptem a terembe, cszteraavadomat felvirágozva látom. A meglepetéstől alig tudtam, elrobogni: mi ez? Mi történt-! Akkor tudtam meg, hogy sztahanovista lettemA Nagyapám, az elbeszélés végén azt mondotta nekem: Nagyon örülök, kislányom, hoy 78 éves korom ellenére is becsülettel szolgálhatom hazámat. Meg is fogadom, hogy még jobban fogok dolgozni. — Mert jegyezd meg. olyan világbán élünk, ahol a mu1llca becsülete mindennél többet ér. MegfoQadtam akkor, hogy méltó leszek ‘mayavámhoz Hasonló szeretnék lenni hozzá, hogy még öreg napjaimban is hazámat szolgálhassam. LADÁNYI ÉVA: a. bajai általános iskola sKL osztályá tmulúia* j nak megvédése, szakmai kép zettségiik nö'"'-14so érdekében rendeletet hozott, melv sze rint fokozottabb felelősséget követel a szülőktől az ipart tanulóképzés érdekében, rendelet kimondja: „az ipar. tanuló — szülőiével egyetem• le9esen — köteles az állam- 1 k megtéríteni a. tanHtatásá val felmerült, költségeket, ha a tanulóviszonyt önkényesen megszüntette, vagy őt « ta nülóviszonyból fegyelmi úton vaau igazolatlan mulasztás miatt kizárták.’’ Továbbá a rendelet leszöge zi, hogy: „költségmegtérítés legmagasabb összege 1500 fo rint." Megjelöli a rendelet térítés körülményeit is, ami kor: „A költségmegtérítés kötelezettségét es a megtérítendő összeget az ioaritcmuló intézet igazgatójának javaslatán ra a Munkaerő Tartalékok Hi vatalánok az intézet székhelye szerint illetékes helyi igaz gatósága állapítja mell:’ A határozathozatal előtt az -ipa' ro8tanulót és szülőt a lakó helyük szerinti illetékes köz ségi.. L tanács végrehajtó bi zottsága útján kell meghall gatni — továbbá. • • „figyelemmel kell lenni a kötelezett vagyoni és anyagi viszonyaira és a szükséghez hévest me9 kell engedni a részletekben való megtérítést is.” A rendelet igen nagy segít' séget -ad iparitanulókcpzésüuk további munkájához, de foko zottabb felelősségérzetre . ne véli a szülőket is. Biztosítja hogv szocialista hazánk megfelelő szakmunkással rendel kezzeD. bevonja a szülőket abba. a küzdelembe, amelyet £ munkafegyelem megdöntői el len folytatnak iparitamilóis- koláinkban, de megnöveli a szülők felelősségérzetét gyermekeik jövőjének biztosítása érdekében, Brno körzetében épiil a Csehszlovák Köztársaság egyik legnagyobb erőmüve Bratislava. A Bratislavában megjelenő ,-Lud” című lap írja többi között: Brnotól nem messze, a Svratka-t'olvó mentén nagy vízi erőmű, völgyzáró Sat és vízderőmü énül. A munkák során 4(34 ezer köbméter betont használnak ftel. Csehek, szlovákok, magyarok lelke» egvüttmüküdése tette lehetővé, hogv a múlt évi tervet december 18 ra teljesítették, A dolgozók azért harcolnak, hogy 1955 helyett már 1954 tavaszán átadják rendelteté- ;éO£k a hatalma* békemüvel* Üdvözöljük a közvélemény parancsnokait — levelezőinket! A sajtó — mondja Sztálin elvtárs — a legerősebb fegyver aníelynek segítségével a párt a maga neki szükséges nyelvén minden nap, minden órában beszél a munkásosztállyal, dolgozók pedig az újságokhoz küldött leveleiken keresztül minden nap beszélnek a párttal A kommunista sajtó tekintélyé nek, befolyásának, erejének leg fontosabb forrása a szoros kap esolat az olvasókkal, a dolgozó tömegekkel. A szovjet nép felszabadító har cának győzelmével tudtuk kivívni a sajtószabadságot, felszabadulás óta mondhatjuk azt hogy a sajtó a dolgozó népé, annak érdekét és fel emelkedését szolgálja, múlt rendszer alatt a sajtó nagybirtokosok, nagytőkések, az úri rendszer tulajdonát ké pezte. Ez a sajtó aa uralkodó osztály kezében eszköz volt ar ra, hogy a dolgozókat félreve zesse, gondolkodását elseké iyítse. népellenes eszméket ter. jesszen és igyekezzen elterelni a figyelmet a fasizmus rothadt s ágáról, A munkások és dolgozó parasztok széleskörű levelezőmozgalma csak abban az oi-Szágban fejüídhet, ahol a dolgozó népé a hatalom, a dolgozó nép szabadságban éf és az ország minden becsületes dolgozója együttes erőfeszítést tesz a még szebb, boldogabb haza meg. teremtése érdekében. A kommunista sajtó megjele nésével vált először lehetővé a munkásoknak, a becsületes dolgozó parasztoknak, a, néphez hü értelmiségieknek, hogy szaba don megírhassák* véleményüket beleszóljanak az ország vezető sébe, A magyar dolgozó nép részvételének eddig fontos mu tatója az ország építésében, ve zetésében, az ellenség elleni harcban a munkás paraszt levelezés. A levelező-mozgalom egyik legszebb kifejezője az igazi demokráciának, dolgozó népünk szabadságának. alkotmány adta szabadság- jogok keinek ebben is élet- re. Kifejezője annak, hogy dobozó népünk magáénak v-apja hazáját, annak jó gazdája akar lenni és segíti a pártot a feladatok még jobb végrehajtásában. A levelező-mozgalom fejlődé sének hatalmas ösztönző erőt adott a magyar sajtó levelezői nek országos konferenciája. Szerkesztőségünk levejezö.moz- galma is komoly fejlődésen menj keresztül a konferencia óta eltelt időszak alatt Egyre nagyobb, egyre szélesebb azoknak a É*4 ma. akik a kölcsönös elvtársi és baráti viszony kialakulása következtében szívesen foi-dul- nak lapunkhoz, mert saját ma guk tapasztalják, hogy mily nagy segítséget tudnak nyújtani hasznos meglátásaikkal, ötéves tervünk sikere érdekében a párt- és kormányhatározatok maradéktalan végrehajtásában. Az országos levelező konferencia előtt alig 20—25 állandó levelező tudósította szerkesztőségünket, a környezetében lezajló eseményekről és a beérkező levelek száma is alig haladta meg egy hónap alatt a hetvenet Azóta állandó leve. lezőink száma meghaladja a 150-et és a beérkező levelek mennyisége is állandóan növekszik, Míg 1951-ben 929, addig már 1952-ben 2388 levél érke. zett szerkesztőségünkhöz. De a levelező-mozgalom fellendülésének nem egyedüli mértéke ez a számszerű emelkedés. Ennél is jelentősebb a levelek szinvonaiá ban beállott változás, Ma már szerkesztős é gti n khöz beérkező levelek zömét állandó levelezőink írják. Sorolhatnánk aa olyan állandó levelezőink neveti, mint Bene Gábor elvtárs a Kecs" keméti Gépgyárból, Kocsis János elvtárs a Kiskunfélegyházi Gépgyárból és Gál Gábor- né elvtársnö. a dunavecsei. MNDSZ titkárát, akik havonta három-négy levélen keresztül tájékoztatják szerkesztőségünk két a munkaterületükön elérő eredményekről. Levelezőink az eredmények tudósítása mellett mindinkább bátrabban Írnak leveleikben azokról a hibákról és hiányosságokról, amelyek akadályozzák aa előrehaladásunkat a szocializmus útján, A mi levelezőink, akik a gazda szeméve) nézik üzemüket, termelőszövetkezeteiket, gépállomásaikat* nem mennek el szó nélkül a hibák, hiányosságok mellett, ezek kijavítása érdekében a. dolgozók közvéleményéhez felleb. beznek, Vájjon nem a dolgozó nép iránti szeretet, a szocialista épitőmunka iránti felelősségérzet vezette-e Balogh Rózsa kunsZentmiklősi gépállomás) levelezőt, amikor soraiban bátran bírálta a fögépész munkáját, hogy a munka helytelen megszervezésével napi 10—12 óra esett ki a termelésből ? Vagy Varga László elvtács, a Kscs. keméti Gépgyár építőbrig-ádjá- nak vezetőjét, alti élesen felvetette hogy az üzem műszaki vezetősége nem nyújtott kellő segitséget a zománcozó-kemence építéséhez, ami akadályozza aa üzem exporttervének teljesítő-« sét? Nem egyszer előfordult, hogy? párt. és gazdasági funkcionáriusaink is, nem ismerve a levelező, mozgalom jelentőségét- vágj* éppen hiúságból, vagy sértődöttségből rossz szemmel nézik a levelezők bírálatát és igyekezz nek megakadályozni tevékeny.» ségüket. Egyes funkcionáriu» saink ezért véssék Jól emléke-« zetükbe a Politikai Bizottság? határozatának megállapítását, amely szerint >ta leve'czők népi mozgalma pártunk és népköztársaságunk belső demokratizáiásá nak sarkalatos pontja, a dolgozók -legszélesebb rétegeit közvetlenül bevonja a párt és állatni vezetés. az ellenőrzés munka jába, megteremtve a bírá lat és önbirálat tömegűié retfi kibontakozásának alap jalt. Ezért minden olyan törekvés, amely a levelezők ü'dözésére, leveleik cenzúrázására irányul, pártellenes é8 a népi demokratikus rend. szer elleni megnyilvánulás.1’ Pártunk tehát megvédi közvélemény parancsnokait. Szeretettel köszöntjük a magyar sajtó napja alkalmá- ból levelezőinket és mind azokat a dolgozókat, akik értékes leveleikkel, tapaszta. latalkka], meglátásaikkal, bírálataikkal segítették szerkesztőségünk munkáját, megjavították munkatérül, létükön a szocialista építő munkát. E Kapom gondoljanak artaj hogy dolgozó népünk mindig szeretettel fogadja a közvélemény parancsnokainak épitő és utat mutató levelét, mely visa- szatükrözi a dolgozók ügye iránti nagy felelősséget. Merítsenek erőt levelezőink további munkájukban a párt é» kormány határozataiból. Vezérelje napi munkájukban a dolgozó nép iránti mélységes tze retet, az ellenség gyűlölete, a szocialista építőmunka és a hé kéért folytatott harc győzd. aXétiS Vetett szilárd bit.