Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-01 / 1. szám

»•í H [Ô-Oob H 'l£ 'E BACSKISKUNMEGYEi NÉPUJSAG Következetesebb harcot a vetés sürgős befejezéséért. — Több figyelmet a takarékosságra a Kecskeméti f'pületlakatosipari Vállalatnál. — Az úi állami gazdaság tanítja Izsák dolgozó )>arasztságát, — Hogyan szü­letik a tsz-párosverSenyből — szocialista község. AZ NDP BACSIUSK1J3ÍMEG1EI PARTBIZOTTSAGAAAK IiAPJA MII, ÉVFOLYAM, 1. SZVM 4ro 50 filler J83S. JANUAR 1, CSÜTÖRTÖK A mi Petőfink 130 évvel ezelőtt Szilveszter éjszakáján egy kiskőrösi kis házban született a magyar nép legnagyobb költője, a likas szabadságharc vihar- madara: Petől'i Sándor. Most, 130 év után a magyar nép büszkén elmondhatja: valóra váltottuk Petőfi min deu vágyat, sőt, többet ia an­nál. Egy új hazát alkottunk, mely szebb a réginél, ahol nincsenek többó kiváltságok kévéi y nagy. tornyai, sötét barlangok, denevértanyák• A magyar nép Petőfi ver­sein keresztül nézett szét elő­ször az országban, vonult be az irodalomba, vette birtokába a magyar földet. Petőfi a nép leikéből lel­ki dzett, verseiben a nép hang- j;f szólt. A népben látta a haza új védogzlopát, s követelt jo­got számára. Ma a magyar nép, a párt, Rákosi elvtárs vezetésével a haza egyedüli jogos tulajdo­nosa, Erejének biztos tudaté* baii harcol a terv teljesítésével boldog jelenünk, s még boldo­gabb holnapunk formálásán. A magyar népet évszázado­kig sanyargató Habsburg-ura­lom, a nagybirtokosok, és tő­kések uralma a nnilté. Hám érsek utódai: Mindazon ty Grősz és társai börtönben ül­nek. A biharos haramiák, ko «mázott .tolvajok nem sanyar­gatják már a népet- A párt vezetésével szabadon, erős, független hazában, a Szovjetunió és a testvéri népi demokráciák támogatásával építjük a szocializmust. Az ötéves terv döntő évé­nek teljesítésével, a következő év előkészítésével nagy lépést tettünk- és feltartóztathatatla­nul haladunk afelé a kor felé, melyet Petőfi megálmodott: Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyformán vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mindenki egyaránt foglal helyet, Ha nmjd a szellem■ napvilága Haging minden ház ablakán- Akkor mondhatjuk, hogy­Megálljunk, Mert itt van már Kánaán! Mi ezt a kort úgy hívjuk, hogy: Kommunizmus. Petőfi még csak utópista álmodozá­saiban jutott el idáig. Azóta »agyra nőtt a munkásosztály. Lenin, Sztálin, vezetésével, megdöntötte a kizsákmányo­lás minden formáját a Szov­jetunióban. S mi is szemlélői vagyunk e hatalmas alkotásnak. s a Szovjetuniót követve, mi is haladunk feléje. ,.A népért tűzön-vízen át!” Ez a jelszó vonult végig Pe­tőfi egész életén. Most, ami­kor már eszmei diadalra vit* í-iik. 3- párt. a magyar nép; nagy vezére: Rákosi elvtárs vezetésével, a Szovjetunió mellett, a világ haladó erűbe ínségének élcsapatában a vi- [ágproletáriátusnak ,, roham- brigádja” vagyunk. Az örökké élő Petőfi most is harcos társunk, segítőnk, fegyverünk a mindennapi harc küzdelmeiben'. Ma is ta­nulhatunk tőle harcos, forra­dalmi hazaszeretetét, Hazaszeretet, Petőfinek any- uyit jelentett, mint gyűlölni a nemzet elmaradottságát, gyűlölni a hódítót, i'üggetlen- Bégünjj elrablóit, gyűlölni a nép belső ellenségeit, mindé- i’ekfelttt szeretni a népet. Petőfi oly országot akart, mely méltó a szeretetve, mely- példa a többi népek szamára Habár ml már nem elmara­dott országban élünk, hazánk ipari ország, mégis gyűlölni kell az elmaradottságot, a ma- radiságot, a régi rossz szoká­sokat. mely visszahúzza, gá­tolja a fejlődést. Légyünk lelkes harcosai a* újnak, az egész ország fejlő desét meggyorsító kezdemé­nyezéseknek. mint Petői” volt. Jó munkával 1953-ban segít­sük megyénket. Petőfi megyé­jéhez méltatlan 31). helyről az első megyék k"zé! Tanuljuk meg Petőfitől gyűlölni a külső ellenséget, Jellasics utódát: Titót és ban­dáját, őt láncon tartó gazda ját, az amerikai imperialistá­kat, akik mindent elkövetnek függetlenségünk, békés építő munkánk megzavarására. — Gyűlöljük a belső ellenséget, mint Petőfi, aki így ír a „Nem­zethez” c. versében: Köztünk van a legnagyobb ellenség, csendőr, az áruló testvérek. Ezeknek az 3848-ban meglévő ellenségeknek utódai nia a ku- Iákok, a klerikális reakció hí­vei, a régi rendszer maradvá­nyai, csendőr, döklasszált ele­mek, akik rémhírekkel, szabo-- tázscse 1 ekedptek ke 1, eszközeik ben nem válogatva, akarnak ártani népünknek. Most, amikor az ötéves terv negyedik évében előttünk ál­ló feladatok még nagyobb fe­gyelmet, erőfeszítést kíván­unk tőlünk, fokozottan kell harcolnunk az ellenség min­den fondorlatos támadása el­len. Ugyanakkor tanuljunk egyé­ni felelősséget is Petőfitől a terv teljesítésében, aki „A nemzethez” c. versében így fogalmazza meg az állampol­gári kötelességeket a haza iránt: „Legyen olyan minden ember, mintha Zrínyi. Miklós unokája volna. Harcoljon úgy minden ember> mintha Nincs erő, amely a világ népeinek összefogását semmivé tudná tenni ISckenagygyűlés a budapesti Sportcsarnokban A Népek Bécsi Békekon- gresszusán részt vett magyar küldöttek kedd délután a Sport- csarnokban rendezett nagy­gyűlésen számoltak be a kon gresfczus tanulságairól, közvetí. tették annak határozatait né. púnkhoz. Mekis József elvtárs megnyitója után Andics Erzsé­bet elvtársiiö tartotta meg- be- saámoióját. Andics eivtársnó elmondotta, hogy a bécsi kon­gresszuson három napirendi pont szerepelt; a nemzett független­ség és biztonság kérdése, a már dúló háborúk azonnali beszünte. tésének szükségessége és az- álla-ános nemzetközi feszültség enyhítésének kérdése, — A nemzetek függetlenségé­nek és biztonságának kérdése nem véletlenül került a kon­gresszus napirendjén első hely­re és foglalta el a tanácsko­zások főidejét — hangsúlyozta Andics-clvtársnö. — Az ameri­kai Imperialisták nagy nem­zetközi múlttal rendelkező, független országokat függj helyzetbe, eddig függő népe­ket gyarmati sorba taszítanak. Háborús terveik valamennyi nép függetlenségét és szabadsá­gát fenyegetik. Az e.nyomott népek képviselőinek felszólalá­sai izzó vádbeszédek voltak az imperialista elnyomás és kizsák­mányolás ellen. — A már dúló háborúk besi-üntetésének szükségességé­vel is foglalkozott a- Népes Békekongresszusa. Korea, Viet_ nam, Maláj, Kambodzsa és Laosz küldöttei alig találtak sza. vakat azoknak a rémségeknek az elmondására, amelyeket országaikban az impexiaiisták elkövetnek. A nemzetközi feszültség eny. öltésének érdekében különösen fontosnak tartotta a kongresz- szus, hogy az öt nagyhatalom Uoxmányai kössenek egymással békéé gyezraényt. Ezután arról beszélt, hogy a bécsi béketalálkozó legkiemelke­dőbb pontja a nagy szovjet nép küldötteinek bölcs, határozott és világos beszédei voltak. Az ti szavuk különösen messze­Egyedül rá támaszkodna honja!”1 Hu megyénk minden egyes dolgozója, üzemben, földeken, hivatalokban így fog dolgozni az 11)53 aö tervévben, biztos elkerülünk az utolsó helyről az élenjáró megyék soraiba. iS azok, akik adóssággal mennek az új évbe, gondol­janak arra, hogy mit mulasz­tottak a haza iránti köteles­ségből. Petőfi hazaszeretete a forra­dalmi nemzetköziséggel páro­sul. Magyarország a haladó emberiség élén: ez a legna­gyobb, amit Petőfi el tudott képzelni. „Elo-elö a zászlóval a kezedben, egész Európa. te- •utánad jő, ~ Te vagy hazám, ma ci világ rezére,,r — írta hangzó volt és a kongresszus részvevőinek határtalan lelkese, dósét váltotta ki, Andics Erzsébet elvtársuö beszéde után a nagygyűlés részvevői percekig tartó tapssal köszöntötték a békeharc vezérét Sztálin elvtársat és a legelső magyar békeharco3t, Rákosi elvtársat. Ezután Juhász Ferenc, Kossuth díjas költő olvasta fel a Népek Bécsi Békekongresszusáról írott költeményét, xnajd Szadeezky- Kardoss Elemér, kétszeres Kossuth-díjas akadémikus szó­lalt fel és hangsíbyozta, hogy meg kell szervezni a tudomány felhasználását az emberiség ér­dekében, Utána Tollas Sán. dorné, a debreceni Petőfi tszcs békeküldötte számolt be bécsi élményeiről. A kongresszus ter, mében megérezte azt, hogy az édesanyák milliói fogják a ke­züket. Utána Máté János veszprémi katolikus püspöki, helynök szo- Uúx. tel. Beszámolójában aláhúzta azt a tényt, hegy az emberiség legszentebb ügye; f, béke ügye és ez diadal maskodn fog a világon. Máté János felszólalása után Puskás Ferenc olimpiai bajnok, a Bp. Honvéó válogatott labdarúgója lépett a mikrofonhoz és számolt be* s Bécsi Békekongresszus munka járói. Beszámolójában hangsú lyozla, hogy ;l sportembereknél' Is nagy feladataik vannak u bekéért vívott küzdelemben Mindent cl kell követni, hogy a sportemberek, az ifjúság, a sport nemes csatáiban t.alálkoz 'zon és ne a harctereken, Az utolsó felszólaló Méray Tibor a Szabad Nép munkát.ár. sa volt. Hangsúlyozta, hogy s harc a koreai békéért nem zá rult le, hanem most lép új sza­kaszába . A bécsi kongresszus után fog végigzúgni elemi erő vei az egész világon a követe­lés; némuljanak el a fegyverek Koreában! Mekis József zárószavAv«1 ért véget a nagygyűlés Rendelet az 1953. évi állami begyűjtésről A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendele­tét adott ki az 1953. évi állami begyűjtésről. A rendelet szabá­lyozza a mezőgazdasági ter­mékek állami begyűjtését az 1953. évre, illetőleg aZ 1953 51. gazdasági évre. A rendelet első része az általános rendelkezése­ket tartalmazza, majd intéz­kedik a terménybeadási, ál. lat beadási, tejbeadási, baromfi­ós tojásbeadási és borbeadás, kötelezettségről, a begyűjtési árakról, a begyűjtési tervek megállapításáról és teljesítésé töl, valamint a beadási kötele­zettség megállapításáról és tel. jesxtéséröl, a beadás elmulasz­tásának következményeiről. A rendelet végül záró rendelkezési tartalmaz, A rendelet bőveb’e ismertetésére január 3-i szä. inunkban visszatérünk. A községi tanács nyújtson több segítséget a mélykúti llámán Kató tsz-nck A mélvkúti Hámávi Kató termelőszövetkezet gyenge munkát végzett az elmúlt év­ben « ezért nem csuoán a cso­port vezetősége és tagsága fe­lelős. A hibák nem újkele- liiek. Az alakulástól kezdve folyton változott a vezetőség, három év alatt három elnök volt. Ez a járási mezőgazda­i szabadságharc idején, ami kor a magyar nép Európa szabadságharcainak élére ke­rült. Ma mi is ezt tanítjuk tuda'- tusán, hogy az igazi hazasze­retet nem választható el a proletá,- nemzetköziségtől. — Ahogy Petőfi akkor a forra­dalmi Franciaország példáját követte, úgy ma mi a Szov­jetunió példáját, a világ pro­letariátusának hatalmas bás­tyáját tartjuk példaképül, ahol Petőfi is második hazára talált. S a Szovjetunió szere­tnie próbaköve a hazaszeretet nek. A Szovjetunió mellett betöltött .,rohambrigid” meg­tisztelő feladat, büszke ontu* dattal tölt el minden becsüle­tes dolgozót, vállalva az ezzel iáró felasktokat is. sági osztálv bűne sokrészben, A községi pártszervezet pedig igen csekély segítséget adott politikailag a csoport párt- szervezetének. A párttitkár is állandóan változott, jelenleg pedig nincs-. A. csoport csak a községi és járási Szervek se­gítségével küszöbölheti ki gyökeresen a mostani liibá- kát. Megyénk Petőfi megyéje itt született, itt serdült ifjú vá. itt bontogatta szárnyait» innen indult harcba a nép ügyéért. A kiskunság adott sokszor erőt nehéz, küzdelmes harcaihoz. S mindaz a szép­ség, amelyet Petőfi látott * Duna—Tisza között és részé re öntött, ma még szebb, mint egy évszázaddal ezelőtt mert a nép boldogabb, saját magának alakítja, formálja a i Alföld szép rónaeágát, Az új évben, a párt vezeté­sével, a párt- ég kormányha­tározatok végrehajtásával, a terv teljesítésével legyünk méginkább siéltóak Petőfi emlékéhez, SZABÓ LAJOS, az lí B kultúr felelőid

Next

/
Oldalképek
Tartalom