Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-18 / 270. szám

Hozzuk be az elmaradást az őszi mélyszántásnál Növénytermesztésünk tévesz­téséről szóló minisztertanácsi határozat előírja, hogy tavasz szál vetés alá kerülő szántóterü letet ősszel mélyen fel kell szán­tani. Ezzel biztosítjuk az eszi és a téli nedvesség megfelelő tartalékolását. Tekintettel arra, hogy az állandó fagyos idő műi­den nap beköszönthet, ezért min­den erőt mozgósítani kell az őszi mélyszántás mielőbbi elvég zésére. Megyénkben ezen a területen súlyos lemaradás van. Különösen gye gén halad a/, őszi mélyszántás az egyéni gazdaságokban.-V termelöcsóportok s az elő rányzatnak csak val ami vil több nint felét végezték el eddig. Az j többi öt nap alatt aug 7 szá­zalékos az emelk’dős. •ló eredményt ért el öLirta község, amely már az e*- mult héten 80 s/uiz.r'eUl.a/i teljesítette őszi mélyszántás; tervét. A munkát itt elősegí­tette, hogy a gépállomás jo kapcsolatot tart fenn a ter- Inelőcsoportokkal. ósSzekan- golták a munkát és a ter ineló'szövetkezetek íáVáin folyamatosai! dolgozhatnak a traktorok. V község a fo­gatok megfelelt» átcsnporto sításával is igyekezett meg­gyorsítani a munkát. Általában megállapítható, hogy att, ahol a termelőcsoportok és a gépállomás közöt jó a kapcso­lat, a mélyszántást megfelelő ütemben végzik. A kunszeut- miklósi járásban például azért halad jól a termelőszövetkezetek és csoportok tábláin az őszi mélyszántás, mert jő kapcsolatot építettek ki a gépállomás és a ELŐNYÖS, KÉNYELMES BIZTONSÁGOS termelőszövetkezetek veze .ősé­gé között. Ennek köszönhető vészben, hogy a kunszentmiklósi gépál’o- más élen liaiad a megye gépállomásai között a terv tejesítésben. Ennek ellenkezője tapasztalható a hajai járásban, ahol nemcsak a vetésben, hanem az őszi mél ’ szántásban is súlyos a lemata- dás. Hiányosság az is, hogy tana- csairik bár a legtöbb helyen az utóbbi napokban minden erőt mozgósítottak a vetés befejezé­sére, de a mélyszántásról elfe­lejtkeztek. Súlyos hiba, hogy gépállomá saink nem használják ai elöháutos ekét. Ezt bizonyltja, hogy például a termelöesopoi-toknál az elvég­zett őszi mélyszántásból eddig csak negyed részét végezték előhántós ekével. Minden percet ki kell tiasz nálni a mélyszántás oefejezésé. re.•Népnevelőmunkával, a példa­mutatók népszerűsítésével kell elősegíteni a terv teljesUVséf. Népnevelőink példákon kérész tűi mutassák oe, hogy az őszi mélyszántás elősegíti a több ter. mést. A kiskunfélegyházi Vo rös Csillag tennelőszövetkezet őszi mélyszántásba vetett kukoricája 9 mázsával termett többet holdanként, mint a ta. vaszi szántásba vetett. -Iáifi­saink vegyenek pé'dát a kiskő­rösi járási pártbizottságtól és tanácstól. Itt a vetés befeje zése után azonnal mozgósítot­ták a termelőszövetkezeteket és dolgozó parasztokat az őszi mélyszántás miéiül, oi elvégzésé­re. pontifütéses munkásszállás edz. tositva van. Női munkaváUalók felvétele egyelőre szünetel, 254 l*úrtoktutús Húsú hírei November 18-án, kedden délután 6 órakor előadás ,a pártaktívák és propagaudis* ták részére a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX- kongresszusának jelentőségé­ről- Dunave&én előadó: End­re István, Kunszentmiklóson (a pártmunkás könyvtárban) Boros József. November 20-án, csütörtö­kön délután 6 órakor Kiskun­félegyházán Kővári Péter (pártmunkás könyvtárban), Kiskunhalason Szabó Lajos, Bácsalmáson Oláh Maróit. Baján Varya Antal, Kalocsán Pankovics József né és Kiskő­rösön Monori Dezső tart elő­adást. A járási székhelyen tartan­dó előadásoknál, ahol váro­sokban lesz, ott mind a,városi mind a járás területéről a propagandistákat.és pártaktí­vákat kell az előadásra moz­gósítani. Ugyanígy _ történik azokoii a helyeken is, ahol a járási székhely jiem város. Mozik műsora November 184 mdsoc: , lives lit* inét. Városi Vlozi ,6 és S óraker: ERKEL (Magyar film) Kecskemét. ÁrpátS Mozi Fél 2 es fél S órakot: KÉSIK A VONAT (Uj német. film) . ISuja, Kéke Vlozgó Fél 6 és fél 8 órakor: BÉKÉS NAPOK (Szovjet film) Uuju. Központi 6 és 8 órakor: CHOPIN IFJÚSÁGA (Lengyel film) • Apróhirdetések — HIRDETMÉNY. Kunszenim klós községi tanács vb. közhírré teszi, hogy legközelebb országos állat- és pót* kirakodóvásárt tart 1952. évi november 23. napján, melyre vészmentes »»elvről szabályszerű járlattal mindennemű ál-, tat felhajtható. Kunszentiniklós, ?952. november 5. — Községi tanács vl\ CGY szoba eladó. — Kecskemét, Tubán utca 11—a. sz. 876 ELVESZETT 535.50 "forintról kiállítótt csekkutalvány.' — Megtaláló adja le: Kecskemét, Nyíl-utca 5. sz. alá. 8?9 KÁLYHA, 30- as, 33-as cipő eladó. — Kecskemét, Vak-Bottyán-utca 3. sz. 880 JOBB családból való kislányt» vagy fiút vállalnék, egy évestől hat évesig, koszttal, vagy koszt nélkül. — Kecs­kemét, Fehér-utca 31. sz. 878 EGYSZOBA, konyhás lakásomat költ­ségmegtérítéssel, azonnal ra átadnám. Kecskemét, Vargáné, Ci.nbalmcs-jtca 11. sz. 877 ELADÓ Martfűi nagy cserép-, Meidin- ger-kályha. — Kecskemét, Jókai-utca 44. sz. 877 GYAKORLOTT főkönyvelő állást vál­toztatna. — Ajánlatokat: fueésniegje- löléssel „Áthelyezéssel” j?>ige»« « kecskeméti kiadóba kér. 861 A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat különbejáratú bútorozott szo­bát keres (két személy részére). — Címet: a Barneválba kérünk. 73 ELADÓ, új állapotban lévő, világos, egész hálószoba bútor. — Értekezés: Kecskemét, Árok-utca 13. Szelciné. 874 A Kecskeméti Kenyérgyár főkönyvelőt kzies szennaira. 21 Bacskiskunnoegyei NÉPUJSA» az MDP Báeskiskunmegye: Bizottsága napilapja Felelős szentesítő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemet. SzésHenyi-tér t. sa. Telefon: 25-19, 11-22 es 20-97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-téi L sa Telelőn: 22—09 Bácskiskunniegyei Nyomda V. Kecskemét. — Teletoo: 24—09 Pelelőé; Faragó Imre igaz««!* Kecskeméti Kinizsi ­Budapest, -Budafoki-út. 500 néző. Ve­zette: Safir. K. Kinizsi: Varga — Máté, Uzsoki II., Seres — Sütő, Molnár — Uzsoki I, Tiszavölgyi, Szabó (Nagy), Csordás, Fenyvesi. A pálya igen rossz állapotban van, mély sár borítja. A Keltex vezetősége azt javasolja, hogy halasszák el a mér­kőzést, de a kecskeméti játékosok a mérkőzés megtartása mellett döntenek. Mint mondják, ma Bács-Kiskun me­gyéért, Félegyházáért küzdenek. Még a sérült Uzsoki II. ‘s vá.'íalja a já­tékot. Azonnal a Kinizsi veszi kezébe a játék irányítását és több nagy UK és száll a hazaiak kapujára. A vezo;őjól a 10. peicben születik. Uzsoki I. szög­lete Csordáshoz száll, ő lekezeli, majd egy csel után a 16-osról védhetetleuül lő a hálóba. 1:0. A 17. percben Tsza- rölgyi hatalmas lövése a kapufáról vágódik ki a mezőnybe. Ezután feljön ■KI Keltei l.-l (1:0) • Keltex, nagy munkában van a Kini­zsi-védelem. A 40. percben Szabót fejberúgja Bérezés,) Szabót kórházi), kell szállítani. Szünet után Szabó helyett Na’y lát­szik. Az első 20 gereben nagyon s-'o rongálnák a hazaiak. A 17. peicben, Váraljai megszerzi! a kiegyenlítő gilt ül. A gól után feljön a Kinizsi és nagy fölényt harcol ki. Több gól helyié adódik a csatársor előtt, de a hazai védelem az utolsó) pillanatban mindig közbe tud lépni, j A mélytalajú pályán nem alakulha­tott ki szép játék. A gólhelyzetek alap­ján a kecskemétiek álltak közelebb a győzelemhez. Általában mindén Kinizsi játékos jó teljesítményt nyújtott, végig bírták a' sárdagasztást, sőt az uíolsc 25 percben még fokozni is udt.ik m iramot. Jók voltak: Varga, Máté, Csordás. Tiszavölayi és Szabó, illetve Szondi, Szabó és Váraljai. Őszi vásár meghosszabbítva november 30-ig ! A vásár összes cikkei kaphatók az ÁLLAMI AKT’HAZAK­BAN 10—35 százalékos engedmény a vasár klütanfainu aktit’ Férfi mikádókabát 928.— Ft helyett 700.— Ft Férfi öltöny 1018.— Ft helyett 935 — Ft Női kabát 730.— Ft --helyett 083.™ Ft Női szövet ruha 350.— Ft helyett 380 — Fi Női kombiné 43.— F* helyett 38.— Ft Selyemkendö 50.— Ft helyett 43.— Ft SeJyemharfsn ya 28.— Ft hetyett 34— Fi Berliner kendő 350.— Ft helyett 280.— Ft Brokát klottpaplan 322.— Ft helyett 306.— Ft A felsoroltakon kívül még számos más cikk ára van leszál­lítva, amely bő választékban áll a vevöközönség rendelke­zésére. tftvsti szerezze be téli ruházati szükségletét! Vásároljon mindent egy kelyen: az AJLLAMI Aß UHAZB A]N ! Góiratörőeu /'átszőtt a Vasas K. Vasas—Ceglédi Lokomotív 4:0 (3:0) Kiskunfélegyháza, 1000 néző*. Mi Vezette: Fehérvári. Ki Vasas: Horváth — Széni sí, Lan­tos, Németh — Zsibrita, Bazsó •- Diny- nyés, László, Iványi, Frie.lmanszlíL Oskó. igen rosszlalajú pályán hazai iámi tlásokkal Kezdődik a mérkőzés. A Vasas játékosai nagy erőbedobással küzdenek és szóhoz sem engedik jutni a cégié titeket. A 8. percben szép hel/userés támadás után Friedmansz,kihoz kerül ú labda. A fiatal csatár hatalmas lö­A Kiskunfélegyházi Vasas egészei nagyvonalú’ játékkal fektette kétvállig a jóképességü cég édi csapatot. Gye Kelme egy pillanatra sem volt vitás Ha a hátralévő mérkőzéseken is iiyer lelkesen és jól játszik a csapat nemcsak elkerüli á kiesést, de jelenté kényén javíthat aj helyezésén is. Jól Voltak: Lantos (a mezőny legjobbja), László Zsibrita, F^icdmanszki, illatot Fodor, Várnai és Kugler. AZ NB II™1éU CSOPORT ÁLLASA; vésé a hálóban köt ki. 1:0, A gól után [.Vasas Izzó 32 24 5 3 102:23 53 még jobban szorongatnak ? h»?.vlaU 2. Szegedi Petőfi 32 20 7 5 62:21 47 és a 12. percben újból eredmény, sek. 3. Békéscsaba 32 17 10 5 82:34 44 Dinnyés beadását László a 15 o-roi 4. Bp. Előre ! 32 IS 4 10 77:47 40 vágja a hálóba. 2:0. Mintaszerű táma­5. Gyulai Építők 31 16 5 10 ,59:14 37 dás eredménye ez a gól. Néha íy je.rces 6. Szóin. Lók. | 32 11 1! 10 51:33 33 mezőnyjáték után újra a Vasas támad. 7. Kőbányai L. 32 12 9 11 41:51 33 Zsibrita, Dinnyés, László adog.t1áca S. Ceglédi Lók. 32 12 7 13 46:52 31 után László ismét a i6 ősről ló grit. 9. Orosháza J 32 13 5 14 15:5-3 51 3:0. 10. Kecskemét 32 13 5 14 35:53 31 Szünet után Kiegy mii etb-bb ksz a It. Bp. Szikra 32 12 5 15 42:63 20 játék, mostmár a ceglédiek is többet 12. Szeg. Lók. ) 32 10 8 14 29:45 2* támadnak, de a félegyházi védelmet 13. Bp. Építők ! 31 7 13 I! 52:30 2} nem tudják áttörni. A mérkőzés utolsó 1-S. Kkfélegyháza 32 11 4 17 49:70 2e gólja a 20. percben ‘esik. Németh me­15. VL Keltex 32 8 7 17 :8:3) 2c redeken szökteti Oskót, ő Fricdmanszki IS. VL Kistext 31 6 8 17 35:56 2í elé tálal és a balösszekötő nyolc mé­17. Szóin. Szikra 32 5 10 Í7 27:00 20 terről a hálóba talál. 4:0. IS. Pénzügyőrök 3t ? 5 19 32:59 19 Jlezőhcgycsi Traktor— Bajai VI» 3:1 (0:1) Kecskemét, 500 néző. Osztályozó mér kőzés. Vezette: Fekete II. M. Traktor: Ludvig — Antal, Szép, Müller — Szabó, Illyés — Takács, Túri, Víg, Nagy I., Nagy II. Bajai VL: Tóth I. (Tóth II.) i—• Adím, Ménesi, Lopajda — Ihos L, Túrán — Polyvás, B^ksa, Albert, Milassin I., Milassin II. Mélytalajú pályán kezdődik a játék. Nagy lelkesedéssel küzd mindkét csa­pat, de a pálya alkalmatlan játékra és nincs lehetőség az összjátékra sem, a labda rendszerint beragad a sárba. A félidő utolsó negyedórájában fölénybe kerülnek a baj a iák és a 43. percben vezetéshez is jutnak. Milassin I. mint­egy 10 méterről kapura gurít. A kapus fogná is a labdát, de Szép megzavarja és lábáról a hálóba gurul a labda. C:l. Szünet után az első támadásnál Tóth elkésve ugrik ki egy lövésre és csak a 1. Pestm. Dózsa 3 2 ­1 8:1 4 gólvonalon tudja a labdát végleg meg­s. M. Traktor 3 2 ­1 3:2 4 lógni. A játékvezető gólt ítél. 1:1. A i. Pesterzsébeti 1 3 1 2 — 5:4 4 gól láthatólag megzavarja a Vö­t. Makói Lokomotív 3 1 I 1 3:3 3 rös Lobogót és átengedi a kezdeménye­e. Bajai VL 3 I — 9 3:10 * zést ellenfelének. A 17. percben jobbszél­6. Szolnoki Kiniz it 3- 1 2 3:5 J ről sarokrúgás ívelődik a bajai kapu felé. A labda érintés nélkül ér a gól­vonal közelébe. A játékvezető, bar messze állt a kaputól, ismét gólt ítél. 2:1. Ezután több támadást vezet a Vö­rös Lobogó, de 4 kiegyenlítés nem sí kerül. A Bajai Vörös Lobogó az első félidő ben sokkal jobban játszott, mint ellen . fele. Ekkor biztosíthatta volna győzd mét. Szünet utárt a gyorsan bekapott gól megzavarta a csapatot, ekkor * mezőhegyesi csapat jobban állta a sa­rat és végeredményben megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Jók voltak: Szép,. Möller, Túri, illet­ve Tóth II., Mérjesi, Lopajda, Ihos és Albert. az osztaLyozú allasa A III. FOfRDULÖ UTÁN: Őszi vásár meghosszabbítva I uo vem bér 30-ig Leszállított árak! Mikádókabát 772.— helyett 550.— Lödenkabát (női) 770.— helyett 700 — Sportöltöny 47.— helyett 600.— Kashaszoknya, 40,— helyett 172,— Sima zefiring 38.50 helyett 76 — Delén hálóin,ej 74,80 helyett 67.— Delénkombiné 40.— helyett 35 — Férfi cipő 150.— helyett 435 — cs több mint 500 ruházati cikk 10-től 25 százalékos áré n gedménny el a mmm Aiíamí mik Újabb községek és termelőcsoportok koptak vissza a szabadpiaci Az elmúlt hót folyamán újabb községek és tcrme.ő- csoportok kapták vissza bur­gonyából, illetve kukoricából a szabadpiaci értékesítés jo" értékesítés jogút iermelőcsoport viheti felesle­gét a szabadpiacra. Kukoricából Petőfiszájás. Mélykút, Madaras es Pá^sbo- kod teljesítette tervét az el­múlt héten. Bácsbor-ódon az Uj Élet termelőcsoport tett eléget kötelezettségének. Az említett községek és termelő­csoport szintén visszanyerték a szabadpiaci értékesítés jo­gát ooaoünaaoaűoaaaaoDco LAKATOS, aszta’os, ács, kőműves, villany, szerelő, vízvezetékszerelő, he­gesztő, vasbetonszerelő és beto­nos férfi szakmunkásokat, va­lamint férfi segédmunkásokat azonnal felvesz az Épületelem, gyár, Budapest XI,, Budafoki­éit 78. sz. Napi háromszori ét kezes (reggeli, ebéd, vacsora) 7.-10 Ft térítésért, vidéki műn kavállalók részére korszerű Mr

Next

/
Oldalképek
Tartalom