Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-25 / 251. szám
Párt» é s á ráépítés A párfokiatási év első tapasztalatai Kecskeméten AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN, ^megyénkben, így Kecskeméten ás megkezdődött az új pártokta letásl év. A város üzemeiben, hivatalaiban, kerületeiben, termelőszövetkezeteiben nagy lelkesedéssel készültek a dolgozók az első foglalkozásra. Már az oktatás megkezdése előtt beszerezték a tankönyveket, szemináriumi füzeteket és felkészülve várták, hogy továbbfejlesszék marxi-lenini ismereteiket, eszmei-politikai tudásukat. A dolgozók lelkesedését bizonyítja, hogy az első foglalkozáson az oktatásra beosztottak 90 százaléka résztvett. Sok üzemben és termelőcsoportban min den beosztott hallgató megjelent. A propagandisták arról számolnak be jelentéseikben, milyen büszkék a pártonkívü- liek, hogy ők is résztvehetnek a pártoktatásban. A Rózsa Ferenc tszcs-ben egy nyolc- gyermekes anya kérte a párt- vezetőséget, hogy vonják be ót (s a pártoktatásba. Burján Lászlóné tanítónő azonos kéréssel kereste fel a pártbizottságot. A Rózsa Ferenc tszcs.nél éppúgy, mint az Épü'etszerelö Vállalatnál olyanok is eljöttek, akiket nem osztottak be párt- Dktatásba. Sokhelyütt a második foglalkozáson nagyobb számban jelentek meg a hallgatók, mint az elsőn. Rácz Gyula elvtárs szemináriumának hallgatói Versenyre hívták Berza Piroska és Vajda elvtársak szemináriu- piát. 1 i : Ezek az eredmények, ez a lelkesedés azonban nem vonhatja el a pártbizottsági a pártszervezetek figyetmét a már kezdetben felszínre került hibákról. JA legdöntőbb hiba, hogy még mindig nem sikerült mindenütt a pártmunka homlokterébe állítani a propagandamunkát az oktatással való törődést. lég a városi pártbizottság sem szüntette meg teljesen a propagandamunka reszort jellegét. Például a mezőgazdasági osztály vezetője feladatát nem kapcsolja össze a propagandamunkával. Munkatervében sem szerepel a termelőcsoportok vezetői, vagy tagjai tanulásának Ellenőrzése, ezt kizárólag az oktatási felelős feladatának tekinti. A propagandamunka jelentőségének meg nem értését bizonyítja az is, hogy több pártszervezet vezetősége nem ellenőrzi, nem segíti a propagandisták tanulásban való részvételét. A legutóbbi propagandista foglalkozáson négy elvtárs hiányzott a megyei tanácstól, ugyanígy a 64/1, Magasépítő Vállalat két propagandistája is távol maradt a foglalkozásról. Ennek folytán a propagandisták hiányos felkészülése elége detlenséget vált ki a hallgatóktól. AZ OKTATÁS LEBECSÜLÉSE mutatkozott az Alföldi Kecskemété Konzervgyárban, ahol a pártvezetőség n?m Ismertette idejében a hallgatókkal a szeminárium pontos helyét, s hogy ki lesz az előadó A hallgatók majd egy órán át csak a helyüket keresték, s bi. zony volt, akinek elfogyott a türelme a gondatlanság láttán és hazament. Az eredmény; SO százalékos lemorzsolódás a? első foglalkozáson. A pártbizottság, a pártszer vezetek sürgős feladata a már kezdetben megmutat- kazótúbák kiküszöbölést». Elsősorban ez az alapja annak, hogy a dolgozók pártoktatás iránti lelkesedését fokozzák. Ne elégedjenek meg a kezdeti eredményekkel, hanem következetesen harcoljanak a lemorzsolódás megszüntetéséért. JÖ MÓDSZERT VEZETETT BE a hiányzások kiküszöbölésére Mester Benjámin elvtárs, aki a Rózsa Ferenc tszcs-ben vezeti a politikai ismeretek tanulókörét. A foglalkozás megkezdése előtt 2—3 órával kimegy a tszcs-be és megbeszéli hallgatóival a foglalkozást. Mester elvtárs azt a célt tűzte maga elé, hogy rövid időn belül eloszlatja az elvtársak tanulási nehézségektől való félelmét. Ez elsősorban azoknál a hallgatóknál tapasztalható, akik eddig még nem vettek részt pártoktatásban. Emiatt főként ezekkel az elvtársakkal foglalkozik. Az anyagot összekapcsolja a tszcs problémáival, s annak alaposabb elsajátítása érdekében tancsoportokat szervezett. Egyegy tancsoportba 4—5 elvtársat osztott be. így, kis körben, még bátrabbak lesznek az elvtársak. Ezáltal otthonos légkört teremt a megbeszéléseken és emeli azok színvonalát. Boros Erzsébet elvtársnö, az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár propagandistája azt tartja legfontosabbnak, hogy (MTI) Titóék ncpehencs gazdaságpolitikája a tönk szélére jutatta a jugoszláv gazdasági életet, A Tito-klíkk — hogy saját felelősségét leplezze — minden nehézséget az ézévi szárazsággal Igyekszik magyarázni és ezzel indokolja azokat az intézkedéseket is, amelyeket az életszínvonal további csökkentésére vezetnek be. Ezt bizonyltja a titőista „Tanjug‘‘ hírügynökség egyik jelentése, amely az aszálykárok részletezése után a szigorú „takarékosságról“ prédikál. A jelentés azt Is hangsúlyozza, hogy a takarékossági intézke dések mellett sem lehet teljesen egyensúlyban tartani az áru- és pénzügyi mérleget, ami azt jelenti, hogy nyomást kell gyakorolni az élelmiszercikkek fogyasztására. Ugyanerről a kérdésről adott nyilatkozatot csütörtökön Kid- rics, Titő-Jugoszlávia gazdasági két foglalkozás között is eleven személyes kapcsolat legyen az előadó és a hallgató között. Az előadást követő napokon felkeresi az elvtársakat, érdeklődik, hogy megértették-e az anyagot, hogyan halad a felkészülés, nincs-e valamiben segítségre szükségük, A politikai iskola H. évfolyamának vezetői, propagandista hallgatóik szemináriumát ellenőrzik. így megismerik a hallgatók munkáját, esetleg segítséget nyújtanak, ezáltal az iskola színvonalát is magasabbra emelik. EZEKNEK A Jó MóDSZE. REKNEK az általánosítása éppolyan fontos feladata a pártbizottságnak és minden alapszer. vezetnek, mint a fennálló hiányosságok megszüntetése. Legfontosabb feladat, hogy mindenütt a pártmunka homlokterébe állítsuk a propagandamunkát, a párt- oktatást. Csak ezáltal szüntethető meg a lemorzsolódás, a hiányzás, így fokozható a dolgozók tanulási lelkesedése és a pártoktatás színvonalának emelése. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint aa egész pártmunka színvonalának emelését, diktátora a „Tanjug“.nak. Bejelentette, hogy a vásárlóerő csökkenése érdekében 100 százalékkal emelik a lakbéreket és „takarékosabban bánnak“ a bé. lekkel, valamint a különböző juttatásokkal, Kidrics hosszan panaszkodik az aszálykárok miatt, utána azonban kijelenti, hogy Jugoszlávia még így is tízmilliárd dinár értékű mező- gazdasági terméket exportál, főképpen állatokat és húst, Kidrics azt is beismeri, hogy mindezeknek a következtében „...igen nehezen lehet majd a mai árakat fenntartani“, végül pedig hangsúlyozza: „számolni kell az életszínvonal csökkenésével és el kell halasztani a kevésbbé fontos gazdasági feladatokat,“ A jugoszláv lakbéremelésről hírt ad a londoni rádió és megállapítja, hogy Titóék ugyanakkor rögzítik a munkások béreit. (MTI) Eddig már 28 állami gazdasági gyapotszedőnő érte el a tíz mázsás teljesítést A eyapotszedőnők versenye nap'nap után jobb teljesítményeket hoz. Az országban már 28 olyan állami gazdasági gyapotszedőnő van, aki elérte a „gyapotszedés mestere” cím elnyeréséhez szükséges tíz mázsa teljesítést. Még szebb eredményei vannak a mohácsszigetiek által elindított húsz mázsás mozgalomnak* A legjobb gyapotszedőnők a következő eredményeket érték el: 1. Kazinczi Máriái a bács- borsódi állami gazdaság gya- potszedőnőie 20 mázsa-. 2. Pafkovics Katalin, a mo* háesszigeti állami gazdaság gyapotszedőnőie 17 mázsa 6Û kilogramm. 3. Lukács Rozália; a bács- borsódi állami gazdaság gyapotszedőnőie 14 mázsa 90 kg4. Pázmány Györgyné, a garai áll. gazd- gyapotézedő5- Ricsula Lajosné. a siklósi áll. gazd, gyanotszedőnője 14 mázsa 12 kg. 6. Wcifráit Katalin, a garai áll. gazd. gyapotezedőnő' je, 14 mázsa 7 kg. 7. Kun fi Antalné, a csata!- jai áil, gazd. gyapotszedőnője 13 mázsa 76 kg, 8. Balázs Antalné, a katy" mári áll. gazdaság gyapot* szedőnője, 12 mázsa 97 kg. 9. Tadics Mária, a máté- házi áll. gazdaság gyapotsze. dőnője, 12 mázsa 2Ó kg. 10. Berta Láezlóné, a máté- házi áll, gazd. gyapotszedőnője, 12 mázsa 18 kg. •élkGISzhetelIen ex ágiiddá« ix. .fwakébJ&c Tito-Jugoszláviában rögzítik a munkabéreket és kétszeresére emelik a lakbéreket Hírek a népi demokratikus országokból CSEHSZLOVÁKIA _ Bratislava, A kremnieai ércbánya dolgozói — jelenti a bratislavai rádió — a napokban befejezték 1952, évi tervüket. A sikert annak köszönhetik, hogy széles körben alkalmazzák a szovjet munkamódszereket. Most értékes vállalásokat tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 35. évfordulója tiszteletére- Szlovákiában a dobsinal erőmű építői befejezték az első gépegység szerelését. Gyors ütemben végzik a második gépegység szerelésének munkálatait is. Az erőmű 1953 január 1-ig kezdi meg az áramszolgáltatást. Az északesehországi Most- ot korszerű szocialista várossá fejlesztik. A bányászvárosnak hat kerülete, minden kerületnek ötezer lakosa lesz. A város közepén három kilométeres, hatvan méter széles utat építenek, melyen gyorsvasát közlekedik maid-. Ez év végéig az új városban 480 lakást adnak át a bányászoknak és családjaiknak, LENGYELORSZÁG Varsó (MTI). A lengyei államvasutak dolgozói a nemzetgyűlési választások tiszte letere. az őszi csúcsforgalom sikeres lebonvolítása érdekében meggyorsítják a szállítást. Ezekben a napokban az ország vasutasainak 82 száza léka részt vesz a versenyben. A wroelawí vasúti körzetben 98 vasútállomás 277 vállalattal kötött szocialista versenyszerződést. A katowicei vasúti körzetben a. „Bobrek” kohászati gyár dolgozói ^ az elmúlt évihez viszonyítva majdnem 20 százalékkal csökkentették a vagonok ki* és berakásának ideiét. A 2 ezer tonnás mozgalom ban jelenleg mintegy 1200 mozdonyvezető brigád ve3z részt. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG Berlin (MTI). J. V. Sztálinnak az SZKP XIX. Ivón- gresszusán mondott beszéde arra serkenti a Német Demokratikus Köztársaság dől-• gőzölt, hogy fokozzák erőfe-j szítéseiket a szocializmus építéséért, A Német Demokratikus Köztársaság brikettgyárainak dolgozók akik október 18-ig 1 millió touna brikettet termeltek terven felül, határozatot hoztak, hogy az év végéig összesen másfélmillió tonna brikettet adnak terven felül a népgazdaságnak, Széleskörű munkaverseny bontakozott ki 15 nagy erő4 mü dolgozói körében is. Jelenleg a bitterfeldi elektrokémiai kombinát erőművének dolgozói vezetnek a verseny' ben. akik 112 százalékos terv* teljesítést értek el, . ROMÁNIA Bukarest. A „Romania LJ* bera” című román lap beszá* mól arról, hogy a dolgozó parasztok egyre szélesebb tömegei lépnek be a kollektív gazdaságokba. Októberben Kolozsvár tartományban 11 kollektív gazdaságot alakítottak meg. Mibai Viteazul^község; ben „A béke zászlaja” nevű kollektív_ gazdaságban 138 parasztosaid lépett be 433 hektár földdel és jelentős állatállománnyal. ALBÁNIA Tirana (ATA). A szövetkezeti kereskedelmi szervek a* Albán Népköztársaságban évről-évre fontosabb szerepet töltenek be. Az albán beszerző és fogyasztási szövetkezeteknek ma már 926 225 tagja van. Ez azt jelenti, bogy a lakosság túlnyomó többsége a szövetkezeteken keresztül szerzi be; illetve értékesíti áruit. A különböző szövetkezeti boltok száma eléri az 1068-at Ez év első kilenc hónapjában a falvak az árucsere útján 22 százalékkal, a szabadpiacon keresztül 33 százalékkal több mezőgazdasági terméket és húst juttattak a városokba, mint az elmúlt év első kilenc hónapjában. A városok viszont 47.75 százalékkal több iparcikkel látták el a falusi lakosságot, mint I95Í hasonló időszakábanTogliatti elvtárs levele a „Nuovo Corriere(( című lapban a választási törvény megváltoztatásáról Róma, (TASZSZ) A „Nuovo orriere“ című haladó firenzei !p közölte Palmiro Togliatti íveiét a választás^ törvény íegváltoztatásának kormány- srvezetéről. A levélben a többi özött ez áll: „Mindenki szálára nyilvánvaló, hogy a kiért áüsok választási törvénye min. enekelőtt az alkotmány, a emokrácia ellen irányul. Meg 5rti az alkotmány betűit. Az lkotmány egyenlő választási ogat biztosit és Következés éppen lerögzíti az állampolgá ok politikai egyenlőségét. Lehet-e parlamentárisnak ne ezni olyan rendszert — teszi ;1 a kérdést Togliatti — amelyen egy mélységesen differen- lált és erősen balra hajló rszágnak a csaló törvény értel- lében olyan parlamentje van, melyben a jobboldali pártok bszolut többséggel rendelkeznek? Az ilyen rendszert nem le. hét parlamentárisnak nevezni.,, „A parlamentáris rendszer meg. különböztető vonása, és kulcsa az, hogy a parlament összetétele megfelel az ország politikai összetételének.“ ;,A parlamentarizmust — írja Togliatti befejezésül — a burzsoázia találta ki és az a liberális, sőt a demokratikus átalakítások eszközéül szolgált, A már reakcióssá vált burzsoázia éppen ezért dobja most ki a hajó. ból — amint Sztálin elvtárs mondotta —- aa összes burzsoái demokratikus szabadságjogokat. Mi felemeljük eat a zászlótj magasra tartjuk és védelmezzük azzal a meggyőződéssel hogy ha így cselekszünk, a haladás ügyét és az állampolgá-’ rok óriási többségének érdekeit! védelmezzük.“ j(MTI) HELYES... — hogy Bugac 100 százalékig már elvetette a rozsot. Vegyenek példát Bugáéról a többi községek is. — hogy Hartán a községi versenytábla állandóan közli az ősz) munkában élenjáró és elmaradt termelöcsoportok és egyénileg dolgozó parasztok neveit. — hogy a kalocsai Iszkra termelőszövetkezet faliújságján cikkekben, a tagok leveleiben tükörképe olvasható a csoport mindennapi életének. Versenyfelhívás, bírálatok, versenyértéks- lés szerepelnek ezen a falitáblán és seekii I» közös amiikd, NEM HELYES... — hogy Szakmar községben a ser. sanytáblán — éppen az őszi mezőgaz-. dasági és begyűjtési verseny kellős közepén! — elkenódött krétajoUok Ián hatók csupán s azok is bizonyára rá* gebbi időből valók. Miért nem használja fel a tanács ezt a táblát a verseny nyilvánosságának biztosítására?! — hogy Bácsalmáson a járási tanács nem gazdája a versenytáblának. — hogy Románcé József 14 holdas bácsalmási dolgozó paraszt már letörte ugyan a kukoricát, de a beadd'iái még nem tsges'Uetis,.