Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-14 / 216. szám
Elméleti t a n á e s íi d ó A PÁRT VEZETÉSE A DISZ EREJÉNEK, SZILÁRDSÁGÁNAK FORRÁSA Lenin és Sztálini a munkásosztály nagy vezérei tain* dig arra tanították a kommunistákat, hogy a kapna, dzmus megdöntése után a proletárdiktatúra idején, mikor napirendre kerül az új szocialista világ felépítése, né ft jobban megnövekszik az fjú nemzedékek szerepe és jelentősége. „Az ifjúsági szövet séd különös jelentőségre tett szert rt proletárdiktatúra megszilárdítása után a proletáriátus széleskörű kulturális és névelőnunkdjának időszakában” — mondotta Sztálin elvtárs, I. Nagy tanítónk útmutatásai szellemében hozta, létre, segítette és nevelte a Bolsevik Párt a Komszomólt, a szovjet ifjúság hatalmas, hareöe szervezetét A Komsomol minden sikerének és eredményének forrása a párt vezetésé■ A part irányítása és gondoskodása’ Lenin és Sztálin messzetékín:Ő útmutatásai adtak erőt, játorságot és győzuiakarást .1 Komszomolnak a legna gyobb nehézségek legyőzésére, a munka és a harc mezején. Pártunk á Bolsevik Párt példáját követve, mindig egyik legdöntőbb feladatának tartotta az * ifjúság^ között végzett munkát. A Kommunisták Magyarországi Pártja már 1918-bau, szinte azotinai megalakulása után hozzálátott az ifjúmunkások szervezéséhez. Rákosi elvtárs 11A9- ben résztvett a K1MÍSZ kongresszusán és fontos útmutatásokat adott munkájához. Az e.lenforradalmi rendszer éveiben pártunk legjobb vezetőit bízta meg a KIMSZ irányításával. Miután a Szovlet Hadsereg felszabadította hazánkat, pártunk győzelmes harcot vívott a reakció különböző osztagai ellen és ezzel megmentette az ifjúságot az eízülléstől, perspektívátlanságtól, a kétségbeeséstől. A dolgozó nép hatalmának megteremtése, a proletárdiktatúra megszilárdítása után pártunk napirendre tűzte a Komszomolhoz hasonló. _ tartalmában kommunista ifjúsági szövetség megteremtését. Pártunk is Rákosi elvtárs vezetésével született és erősödött pártunk ifjúsági szervezete: a Dolgozó Ifjú8Ad Szövetsége. Ká.kosi elvtáfö beszédeiben és tanácsaiban, pártunk vezetőszervei határozataikban felbecsülhetetlen segítséget és irányítást adtak és adnak a DISZ munkájához. Olyan történelmi jelentőségű útmutatások irányítják a ■ DISZ ' munkáját mint Rákosi elv; társ beszéde a DISZ alakuló kongresszusához és a Központi Vezetőség 1952 június 28 i határozata a párt munkájáról az ifjúság között — amelyek hosszú évekre megszabják az ifjúságig szövetség feladatait, munkájának irányát. „A DISZ százezres tömegei — mondotta Farkas elvtárs — legyenek büszkék arra. hogy az új magyar nemzedék harcát és munkáját, az új szocialista viláa felépítését olyan kipróbált vezérkar irányítja, mint a mi, harcedzett nady pártunk, a Magyar Dolgozók pártja.” II. A dolgozókat a forradalmi harcban és a szocialista építésben a munkásosztály és a dolgozó nép élcsapata, akonr muuisták pártja vezeti- A párt a munkásosztály harci vezérkara, De nem a párt a munkásosztály egyetlen szervezete. A munkásosztálynak még számos más szervezem van, amelyek szükségeik ahhoz, hogy harcát győzelemre vigye. A különböző tömegszervézetek közös irányvonalát csak a párt vezetése biztosíthatja. Sztálin elvtárs meghatározta a munkásosztály különböző szervezeteinek sajátosságait, működési területüket, alapvető feladataikat. Az ifjúsági szövetséget a következőképpen jellemzi: >.Ez a munkás és parasztifjúság tömegszervezete, nem párt jellegű, de a párthoz csatlakozó szervezet. Feladata. hogy segítse a pártot, az ifjú nemzedék szocialista szellemű nevetésében. Fiatal tartalékokat ad a proletáriátus valamennyi tömegszervezete számlára a kormányzás minden ágában.” Az ifjúsági szövetség tehát a párt segítője, mert elsősorban rajta keresztül kell megvalósulnia az ifjú nemzedék kommunista, nevelésének, ez pedig a párt egyik nagyfontosságú feladata a proletárdiktatúrában. Az ifjúsági szövetség a párt tartaléka is, a párt utánpótlásának, olyan új. ifjú erőknek kimeríthetetlen forrása, melvek szüntelenül áramlanak az állami, gazdasági, kulturális és tudományos munka területeire, a hadseregbe. Ezekkel az alapvető feladatokkal bízta meg a párt ifjúsági szövetségét, ebben van az Ifjúsági szövetség szerepének és jelentőségének lényege. Sztálin _elvtárs_ arra tanít, hogy az ifjúsági szövetség formailag pártonkívüli.i de tartalmakon kommunista szervezet, amely csak akkor képes betölteni szerepét és megoldani feladatait, ba munkájában szüntelenül érvényesül a párt vezetése, ha egész munkája értelxné- 416k és céljának a párt politikájának végrehajtását tekinti. Csak a párt Politikájának megvalósításáért folytatott kemény és áldozatos harcban neve hét az ifjúsági szövetség valóban kommunistákat soraiban, csak így válhat azzá a tartalékká, melyből a párt utánpótlásának döntő részét meríti. Ez az értelme annak a sztálini útmutatásnak, hogy: ......a párt vezetésének biztosítása a legfőbb és legfontosabb a Komszomot egósz munkájában,.. A Komszomól e vezetés nélkül ne-m tudja teljesíteni fő feladatát — a munkás-paraszt, ifjúságnak a proletárdiktatúra és a kom munizmus szellemében való nevelését”. Pártunk Központi Vezetősége a DISZ megalakuló3« idején a DISZ első kongroszszusához írt levelében meg magyarázta az ifjúsági szövetség tagjainak és vezetőinek, hogyan kell érvéjyesíteniök a DISZ niunkájá',an a pártvezetés sztái'ni elvéi: „Véssétek mélyen emlékezetetekbef hogy az ifjúsági szövetség sikeres munkáidnak> a reá, háruló feladatok eredményes végrehajtásának legfőbb záloga a szövetségen belül a párt, vezetésének bittoHtá&a, a marxi-lenini tanítások következetes alkalmazása. Tömörítsétek az ifjúság széles tömegeit, szorosan a párt köré, tanítsátok az ifjúságot a párt iránti rendíthetetlen hi',ségre és odaadásra, 'neveljétek az ifjúságot a várt legáldozatkészebb, leglelkesebb segítőjévé, az ifjúság legjobbjait pedig párttagokká.!’ E viláSós és félreérthetetlen útmutatás ellenére tért hódított a DISZ funkcionáriusok között az a né1 zet, amely a pártvezetésből c?ak a párttal való szervezeti kapcsolatot látja és nem érti meg, hogy a pártvezetés a DISZ munkájának alaptörvénye, célja és értelme. Pártunk Központi _ Vezetőségének június 28i ülésén Farkas elvtárs felhívta figyelmünket erre a hibás nézetre, aláhúzta és új oldalról világította meg a Kozpouti Vezetőség levelének útmutatásait a párt vezetéséről^ Pártvezetés alatt az ifjúsági szövetségben azt értjük — mondotta Farkas elvtársi . hogy a DISZ egész fnunküját a párt politikájú^ nák szelleme hassa át, azt, hol)y a DISZ szervezetekben, vezetőiben és tagjaiban kioU- halallanul éljen az a tudat hogy ifjúságunk csak akkoi jár helyés úton. és csak akkor tudja helyesen szolgálni a nép, a. szocializmus, a béke megvédésének ügyét, ha tűzön-vízen át követi nagy pár. tutikat és népünk vezérét, v mi szeretett RüJcosi elvtár- Htnkat,” Pártunk Központi Vezetőségének június 28*1 határozata konkrét útmutatást adott a DlSZ szervezetek számára arra vonatkozóan, hogyan kell a jelenlegi helyzetben munkájukban a pártvezetést érvényesíteniük- a párt politikájának szellemében dolgozni, Csak néhányat, a legfontosabbakat említsük meg ezek közül: Az üzemi DISZ szervezetek akkor mondhatják el magukról. lio&y pártunk politikájának végrehajtói, ha eredményesen dolgoznak azért, hogy az ifjúsáa a termelésben a rohamcsapat szerepét töltse be, példamutató legyen munkafegyelemben és élenjárjon a korszerű munkamódszerek elsajátításában. A falvak DISZ szervezeteinek tevékenyen kell segíteniük a mezőgazdaság szocialista átalakításának munkáját, arra kell törekedniük, hogy az ifjúság élenjárjon a Szocialista mezőgazdaságért folytatott harcban. Ezt a feladatot azonban csak az a DISZ szervezet teljesítheti, ame.v a falu becsületes, dolgozó parasztifjúságának többségét egyesíti soraiban. Minden DISZ szervezetben az alapvető feladat az ifjúság szocialista szellemben való nevelése: úgy kell nevelni az ifjúságot, bogyóién járjon a párt politikájának végrehajtásáért folytatott harcban, tanúsítson éberséget és szálljon szembe kérlelhetetlenül az ellenséggel, a Imáitokkal. a klerikális ív akcióvá, a szoeiáldemokrá. ciával, gyűlölje az imperia lista háború gyujtogatókaf » készüljön öntudatosan arra. ho(Jy a haza fegyveres védelmében is megállja a helyét, 111. Az ' ifjúsági szövetség pártvezetése sokkal több, mint a párt és a DISZ közötti Szervezeti kapcsolat, do az Ifjúsági szövetség közvetleu. szervezeti irányítása nélkül, melyet a pártbizottságok érszervezetek gyakorolnak, nem lehet megvalósítani a pártve zetést a szövetségben. — A Komsomol ,,nem párt jellegű., de a párthoz csatlakozó szervezet” — írja Sztálin elvtárs. rámutatva ezzel, arra, hogy az ifjúsági szövetség tekintettel sajátságos szerepére és feladatára, nemcsak lényegileg^ hanem közvetlenül formailag is a párt vezetése alatt áll* • Ukrajnában az idén körülbelül hetven millió lubclt fordítanak gyermekintézmények építésére Szovjet-Ukrajna vállalataiban több mint háromezer óvoda és 2600 bölcsőde működik- Az óvodákban és bölcsődékben sokezer dolgozó gyermekét nevelik. Ukrajnában ez év végéig új gyermekintézmények építésére körülbelül 70 millió rubelt fordítanak. Több mint 200 mázsa terméstöbbletet hoz a másodvetésü kukorica a Kecskemét-vúrosföldi Dózsa termelőszövetkezetnek Kecskeméten a városföldi Dózsa tsz tagjai jól számoltak a nyáron, amikor 180 hold kukoricájuk mellett még 102 holdat vetettek be -másod vetésü kuhnicával. Ezen a területen átlag igen jó termés ígérkezik> de különösen 80 holdon, amelyet a takarmánykeverék után vetettek július 10-én. Ezen a területen összesen négyszer kapáltak, — háromszor kézierővel, egyszer, ’ pedig ekével. A aondos munkának nem maradt el az eredménye, A másod vetésű kukorica a szárgz időjárás ellenére is szépen fejlődött és mintegy 20—25 mázsa termésre számítanak holdanként. /6 holdon ősziái pa után vetették a kukoricát> amely most hányja a címerét és csövét. Augusztus végén fejezték be itt a második kapálást, A termelőszövetkezetekben serényen folynak az őszi munkák is. A növénytermelő brigád e hét közepén féjézte be 100 hold ősziárpa vetését, két munkacsapat ugyanezen a napon kezdett, hozzá' a k u. kófica töréshez és közel 20 holdról már teljesen letakarítotiák. Pártunk szervezeti szabályzata külön fejezetben állapította meg: „A DESZ a MDF ifjiísági tömegszervezete, a párt aktív segítője a szocializmus építésének, az ifjúság nevelésének minden területén. A DISZ munkáját a párt. irányítja. A DÍSZ-bizottságJk é$ szervezetek munkáját a megfelelő pártbizottságok, illetőleg helyi pártszervezetek irányítják, segítik.” Miért szükséges hogy & pártbizottságok és szervezetek — az ifjúsági szövetség szervezeti önállóságának tiszte.etbentartâsa mellett — közvetlenül vezessék , a DlSZ-t? Azért, ráért a párt. bizottságok és pártszervezetek mindennapos irányítása és ellenőrzése biztosítja, hogy a DISZ valóban a párt politikájának szellemében, dől-, gozzon. Ilyen vezetés nélkül nem képzelhető eh hogy az ifjúsági szövetség helyesen hajtsa végre a párt politikáját. C«ak a közvetlen szervezeti teremtheti meg a feltételét annak, hogv a DISZ vezetői és tagjai lássák, hogyan alkalmazza az illető pártbizottság vagy szervezet a párt politikáját a helyi viszonyokra, annak, hogy megismerjék, magukévá tegvék határozatait és harcba induljanak azok megvalósításáért. Másrészről a DISZ vezetői fiatalok, tehát szükségképpen kevés gyakorlattal rendelkeznek a szervezeti vezetés. _ a nevelőmunka terén. A párt közvetlen vezetése módot nyújt arra. hogy a tapasztalt pártfuukcionáriusok megtanítsák a DISZ-vezetőket és aktivisták a vezeté3 kommunista módszerére, segítsenek levetkőzni a DISZ munkamódszerében megmutatkozó bürokratizmust. — A pártszervezeteknek nem a DISZ, helyett kell doigoznlyk, hanem a DISZ vezetőinek és aktivistáinak nevelésével fokoznioh kel/ az ifjúsági vezetők önálló munkára való képességét, fejleszteniük kell kezdeményező képességüket. A Központi Vezetőség levele a pártszervezetekhez a párt ifjúsági szövetségének létrehozásáról meghatározta az ifjúsági szövetség szervezeti vezetésének alapvető formáit é« módszereit a pártszervezetek és pártbizottságok részéről: 1. Rendszeresen irányítsák, segítsék és ellenőrizzék a hozzájuk tartozó ifjúsági szerve zetek munkáját. Minden pártbizottságban és pártszervezetben közvetlenül a titkár vagy a --CrvC'ő ti*1-"', felelős oz ifjúsági szervezet, munka iáért, 2. Gondoskodni kell arra, hoay a pártszervezetek vezetőségébe és a vártbizotUágokba beválasszák nz ifjúsá gi szervezet, illetve bizottság titkárát, amennyiben pártunk tagja. Ahol ez nem történt meg, ott is be kell vonni a,3 fiúsdgi szervezet titkárát <* Pártvezetőség munkájába. 3. Biztosítani, kell, hogy it fiata' párttagok é$ tagjelöltei-, lehetőség szerint az ifjúsági szervezetben végezzék munkájukat. Az ifjúsági szövetség pártvezetésének megvalósításban döntő .í»íw,Diik van azoknak a konlmuBÍsta fiataloknak, akiket a párt azzal bioit meg, ho^v a DlSZ ben dolgozzanak, Elsősorban ők felelősek a párt előtt azértl hogyan harcol a DISZ a párt politikájának, a párt határozatainak végrehajtásáért a hogyan neveli erre az ifjúságot. Elsősorban a DlSZ-bed dolgozó kommunista fiataloknak keli harcosan fellépniük a párthoz való viszonyban helyenként mutatkozó lazaságok, a pártirányítáe lebecsülése, a helyi pártszervezetekkel és vezetőkkel szemben tiszteletlen magatartás megnyilvánulásai ellen. Farkas elvtárs a KV. június 28 i illésén tartott beszámolójában elemezte a pártszervezetek és bizottságok munkáját a DISZ vezetésében és támogatásában, A fejlődés, az elért eredmények kiemelése mellett rámutatott arra, hogy az ifjúsági szövetség vezetése nem vált a pártszervezetek munkájának szerves részévé és még gyakran kampányszerűen folyik. A pártszervezetek és bi zottságok munkájának másik hiányosságát hogy csak álhilánosságban vezetik a DISZ-t. Farkas elvtárs rámutatott arra, hogy a pártvezetésnek konkrétnak kell lennie: rendszeresen meg kell vizsgálni a DISZ mim kajának fontos részterületed (pl. a termelés, a politikai oktatás, a tszcs, vagy a tanú lóifjóság között végzett munkát) rendszeresen kell ellenőrizni, hogyan hajtja végre a DISZ a hozott határozatokat és e munka során tüzetesen meg kell ismerkedni a DISZ munkájával. A pártvezetés céljának és lényegének tudatosítása az ifjúság között hatalmas erőforrás a «zoeializmus éníté. seben és a béke védelmében mert az ifjúság forradalni ereje és lelkesedése csak , s párt vezetésével bontakozhat ki. A párt állít a/, ifjúság elé olyan célokat, olvan eEz menyeket, amelyekért érdé mes élni. dolgozni, harcolni és ha kell, meghalni is, KIS TAMÁS, a DISZ KV agit, prop osztály munkatársa. (A Propagandista 1952 augusztus havi, 6. számából.)