Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-13 / 215. szám
Párt és p á r t é I» i t é s Pártproimgaiiiliiíitmik lenni : megüi/ielő pártfeiadat PÁRTUNK POLITIKAI BIZOTTSÁGA .iúnius 5-i .határozatának . értőimében megyénkben is folyik a pártpropagandisták képzése, felkészítésük az ú.i oktatási évre- Erre a múlt évnél ala" posabb felkészítésre égetően szükség vám mert a Politikai Bizottság határozata, a Központi Vezetőség júnlus 27—28-i határozatai * minden eddiginél keményebb feladatok elé állít.iák propagandistáinkat. Nagymértékben fokozódott a felelősségünk a ránkbízott káderek szocialista öntudatban és magatartásban* hazafias kötelességtel" lesítésben való fejlődésértezzel együtt pártunk határozatainak maradéktalan, megvalósításáért-Pártunk II. kongresszusának határozatai a felemelt ötéves terv megvalósítása- a Szocializmus alapjai felépítésének meggyorsítását és béke védelmi felkészültségünk fokozását döntő feladatként állítják dolgozó népünk elé. Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével. a Szovjetunió sokoldalú támogatásával miné! gyorsabb . ütemben akarjuk fejleszteni gazdasági és kulturális életünket. Mielőbb meg akarjuk valósítani minden igaz hazafi legforróbb vágvát: a .szocialista Magyarországot-Az imperialisták és csatlósaik rettegnek nagyszerű célkitűzéseink megvalósításától- Lázas ütemben készülnek tehát hatalmuk és profitjuk biztosítása érdekében a harmadik világháború kirobbantására. EZZEL SZEMBEN NEKÜNK még jobban fel kell készülnünk, hogy megvédjük eddigi eredményeinket és biztosítsuk további célkitűzéseink megvalósítását. Ebhez a honvédség, hadfelszerelésünk erődítése mellett döntő feiadaf. hogy fokozottabban mozgósítsuk egész dolgozó népünket hazánk további erősítéséhez, békevédelmi felkészültségünk fokozásához szükséges valamennyi feladat maradéktalan és fegyelmezett végrehajtásához. A fenti feladatokat csak az osztályellenséggel szenmen az eddiginél keményebb, következetesebb harc útján, az opportunizmus teljes felszámolásával tudjuk megvalósítani. A PROPAGANDISTÁKNAK ezt a harcot döntően most az ellenséges Ideológiák, káros nézetek elleni éles harc és a párttagság, de egész dolgozó népünknek a szociálisa hazafiság és proletár nemzetköziség (szellemében való nevelés formájában kell vinni. Az osztályellenség ugyan. Is most fokozottabban a maga ideológiájának terjesztésén keresztül igyekszik megnyerni kártevő céljainak a politikailag még nem eléggé felvilágosult dolgozókat. — Ezen keresztül fékezi a munkalendületet, mérgezi a dolgozók hangulatát, lazítja a fegyelmet, lassítja minden új, haladó elemnek a kibontakozását, vagyis minden vonalon akadályozza fejlődésünket. A politikai nevelőmunka fokozására az ezzel kapcsolatos tennivalókra Központi Vezetőségünk már említett ülése és a Politikai Bizottság június 5-i határozata hívja fel a figyelmünket. Horváth elvtárs megállapítja,: hogy fejlődésünkben olvan szakaszhoz érkeztünk, ahonnan csak a szocialista öntudat, magatartás* fegyelem mat színvonalának jelentős emelésével juthatunk tovább, — Csak így tarthatjuk és fokozhatjuk a szocializmus építés inek ütemét, ,<Ncm kevesebb, mint a szocializmus győzelme fuga ettől,” A Politikai Bizottság határozata szerint pedig ,>pártoktatásunkat fokozottabban a kommunista nevetés szolgálatába kell állítani,” A bui'zSoá ideológia a legkülönbözőbb formában jelenik meg és hatol a dolgozó tömegek közé. Jelentkezik mint szoci áldemokratizmus, klerikálizmus, vallásos ideológia, opportunizmus, nacionalizmus, sovinizmus, kozmopoütizmus stb. Nekünk propagandistáknak az ideológiai fronton vlvoU osztályharc vonalán az a fel' adatunk, hogy elsősorban mi magunk értsük meg ezeknek az ellenséges ideológiai formáknak és nézeteknek jelentőségét, legyünk tisztában fogalmukkal. Lássuk meg káros voltukat, ismerjük fel, hogy melyik milyen gyökerekből táplálkozik, Fel ke l ismerni konkrét megnyilvánulásukat saját magunkban és hallgatóinkban, továbbá munkaterületünkön is- A felismerésen túlmenően be kell bizonyítani hallgatóinknak, hogy mennyire károsak ezek a mézetek, milyen az ellen, ségnek hasznos és minden dolgozóra káros következmények folynak belőlük, ha nem számolják fel őket. Meg kell győzni a hallgatóinkat a helyes álláspontról, vagyis _ a szocialista ideológiát kell átültetnünk a fejükbe. Bárhol, bárkinél tapasztalunk ellenséges nézet megnyilvánulását, azonnaj határozottan, élesen fei kell lépni ezzel szemben és bebizonyítani pártunk álláspontjának a helyességét. Soha ne tévesszük szem elől- hogy a mi eszméinket csak az ellenséges nézetek elleni komoly, szívós harc út.ián tudjuk bevinni a dolgozók tudatába. PÁRTTAGJAINKAT fokozatosan meg kell szabadítanunk mindenféle maradi ellenséges nézettől és egyúttal fel kell fegyvereznünk őket és minden népnevelőnket is> azokkal az ideológiai és módszertani fegyverekkel, amelyek segítségével a hallgatóink a dolgozók széles tömegeiben fel tudják számolni az ellenséges ideológia befolyását. Itt döntő, hogy nevelő, oktató munkánk eredményeképpen hallgatóink g szavak melletti „tettekkel is agitáljanak”, így tudják meggyőzni a tömegeket a mi ideológiánk helyességérő:, ezen keresztül szilárdítják pártunk tömegkapcsolatait és meggyőzésükkel gyorsítani tudják dolgozó népünket a termelési és állami fegyelem, áldozatvállalás fokozására- Ezen keresztül lesznek képesek lelkesíteni a szocialista hazafisággal járó kötelezettségek teljesítéséhez nagyobb erőfeszítésekre, Párttagságunk nevelése, mozgósítása során az ellenséges nézetekkel szembeállítva a mi eszméinket, »mindezt alá kell támasztani a, szocializmus és kommunizmus, az emberisén boldog jövőjének feltárásával, melynek nagyszerű távlatai méa hatalmasabb teljesítményekre lelkesítik a dolgozó tömegeket” Különösen fontos, hogy hallgatóinkat a szocialista hazafiság — proletár nemzetköziség szellemében neveljük- Itt feltétlenül célravezető módszer lesz, ha, a fogalmak tisztázásán, világos megmagyarázásán túl egyes hallga. tok, egyes dolgozók magatartásán keresztül szemléltetjük a szocialista hazafiság és pro ietár nemzetköziség konkrét példáját, ezenkívül egyes hallgatóinkat megbíráljuk a szocialista hazafiság és Proletár nemzetköziség követelményeivel ellenkező magatartása, állásfoglalása miatt, mint nem jó hazafit. A szovjet szépirodalom- film is rengeteg példát szolgáltat az idevonatkoztató szemléltetésre, amit feltétlenül fel keJ használnunk, szervesen beépítve az egyes témákba. TOVÁBBI /FEJLŐDÉSÜNK alapvetően a politikai nevelőmunka, a párttagság és dolgozó népünk öntudata, Színvonalának fokozásától függ. Ennek a feladatnak megoldása döntően a propagandisták kezébe van letéve- Igen komoly és felelősségteljes, éppen ezért igen megtisztelő feladat pártpropagandistának lenni- Szívós és türelmes, de egyben kemény és harcos munkát kell végeznünk, hogy elérjük a pártunk által tőlünk várt eredménye, két. Mindannyiunknak éreznünk kell a fokozottabb felelősséget hazánk további erősödéséért, a szocialista építés útján való fejlődésért, mert hiszen nevelő munkánknak ezt kell eredményeznie. Ennek a megtisztelő és felelősségteljes megbízatásnak csak úgy tudunk megfelelni, ha elsősorban mi magunk mutatunk jó példát a hallgatóink számára* abban, amire tanítjuk és neveljük őket■ — Ha minden foglalkozásra alaposan felkészülünk, elmé; leti. eszmei és módszertani vonalon és ha állandóan fokozzuk politikai képzetségünket, és általános műveltségünket is. Segíteni kell köz. vétlenül egyénileg is- hallgatóinkat a felkészülésükben. fejlődésükben. Állandóan javítani kell propagandámon kánk tartalmát elvi, eszmei szempontból, rá kell nevelni hallgatóinkat az elmélet he lyes alkalmazására, felhasználására, a gyakorlati munkájukban. Akkor felelünk meg a pártunk által belénk helyezett bizalomnak, hn minden hallgatónkat öntudatos, fegyelmezett, következetesen. osztályharcos kommunistává, igaz hazafivá neveljük,; NYÁMADI JÓZSEF propagandista; Kiskunfélegyháza, MEGJELELT a Pártépítés szeptember havi száma, melynek tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki; A SZK(b)F XIX, kongresszu. sának összehívása. Fokozzuk a kommunisták példamutatását! Nagy Antal; A pártmegbizások jelentőségéről. . Németi József: Harcban a Központi Vezetőség határozatának végrehajtásáért* Fokozzuk pártmunkásaink képzettségét! Gábor Zoltán,; A pártoktatás előkészítése a Vörös Osillag. traktprgy árban, Fordítsunk nagyobb gondot a tag- és tagjelöltfelvételi munkára! 33 cikkek mellett még számos más fontos pikket közöl az MDF Központi Vezetősége Szervező Bizottságának kiadásában megjelent folyóirat. Amerikai bizottság' alakult az ázsiai és csendesóceáni béke* értekezleten való részvétel előkészítésére New York. (MTI) Kiemelkedő amerikai személyiségek bizottságot alakítottak, amelynek célja kiharcolni, hogy az amerikai nép képviseltethesse magát az ázsiai és csendesőceáni békeértekez. létén ■—■ jelenti a newyorki „Daily Worker“, -__» , A bizottság tagjai a többi között: Howard Fast, Kenneth R. Forbes lelkész, Albert B. Kahn, Paul Robeson, Az előkészítő bizottság 25 én „New York—Peking békegyüiést“ tart. A Nemzetközi Diákszövetség 6. tanácsülésének felhívása a világ diákságához Bukarest. (TASZSZ) A Nemzetközi Diákszövetség 6* tanácsülése a Bécsben megrendezendő békekongresszusával kapcsolatban felhívást intézett a világ összes diákjaihoz. Napról.napra nő és szélesedik a népek békemozgalma. A világ népeivel együtt a diákok széles tömegei is résztvesznek a békéért, a háború veszélyének elhárításáért vívott harcban — állapítja meg a felhívás, majd így folytatja: Világ diákjai! Tevékenyen vegyetek részt a népek békekongresszusának előkészítésében! Szervezzetek gyűléseket minden egyetem minden fakultásában és minden kollégiumban! Vegyetek részt a küldöttek megválasztásában, akik a tt javaslataim, kát képviselik a nepek békekongresszusán, Ez a kongresszus a ti szívügyetek is, mivel új lépés előre annak a háborúnak elhárításáért vívott harc. ban, amely terveitek meghiúsításával és életetek elpusztítása, val fenyeget. (MTI) Az amerikai légibanditák folytatják a békés koreai városok és falvak barbár bombázását Phenjan, (TASZSZ) Az amerikai légikalózok újabb heve« bombatámadást intéztek a Tjagan-tartományban lévő Kon. csen város ellen, amelyet 1950. őszén napalmbombákkal már szétromboltak és felperzseltek. Az amerikai légibanditák folytatják Phenjannak és környékének kíméletlen bombázását. Szeptember 9-én 18 B. 29.es mintájú bombázógép támadta Phenjan észaai kerületeit. A gépek mintegy hatszáz bombát dobtak le. Szeptember 10-én B. 29-es mintájú gépek Dél-Phenjan tartomány Tedong körzetében békés falvakat bombáztak. Több falut rombadön. töttek és felperzseltek, sok békés lakost, köztük nőket és gyermekeket megöltek, vagy megsebesítettek, ugyanakkor megsemmisítettek többezer phen rizs- és kaoliang.vetést (egy phen 3.31 négyzetméter), amerikai lökhajtásos bombavető- és vadászgépek újabb Szeptember 10-én nappal barbár támadást intéztek Phenjan délnyugati kerülete ellen (MTI) Tito nyilatkozata a görög inoimrcliofasisztákkal és a török reakciósokkal való egy ült működésről London. (MTI) A Londoni Rádió jelenti, hogy Tito szer. dán egy tengerészeti díszszemlén mondott beszédében Jugoszlávia, Görög, és Törökország viszonyával foglalkozva kije. len tette, hogy |,,kész összehangolni terveit; a görög és török kormány terveivel", jővö héten Athénbe és Ankarába induló titőlsta katonai misszió — mint mondotta — előkészíti azokat a tárgyalásokat, amelyek e terv -„összehangolására“ irányulnak. Tito azt is hangsúlyozta, hogy 4,Jugoszlávia a nyugati védelmi közösséghez tartozik,“ (MTI) Hírek a népi demokráciákból Sikerrel végzik a mezei munkákat a hős koreai parasztok Juüusban és augusztusban az amerikai légierő kegyetlen támadásokat hajtott végre a koreai falvak ellen. A koreai dolgozó parasztok, válaszul az amerikai beavatkozók gaztetteire, megkétszerezték erőfeszítéseiket. Annak ellenére, hogy az amerikai repülőgépek botnbá kát szórnak és gépfegyvertüzet zúdítanak a földeken dolgozó parasztokra a csu* miz aratása és!cséolése gyorsabb ütemben é« nagyobb sikerrel halad, mint a múlt évben- Minden jitt megkezdő dött a szénakabzáláe. Megnyitották Csungkingban a „Dolgozók kultúrpalotájá“-t A pekingi lapjelentés szerint Csungkingban, Délnyugaf-Kíua ipari központjában, megnyitották a „Dolgozók kuitúrpalotójá”4i Chungking népe örömmel ünnepelte a kultúrpalota megnyitását. A kultúrpalota építését, a mrdt év júliusában kezdték meg. Húszezer új miunkáslakúst építenek Sanghajban Sanghajban új munkáslakások építését kezdték meg- A sanghaji lakásépítési terv húszezer munkáslaká* építését irányozta elő, Äz új munkásiakásokat a hatalmas .város kilenc különböző kövületében építik fel. A sanghajl viárosi tanács eddig több, mint ezer élmu’-v káscsaládot helyezett el 167 új, kétemeletes házban.