Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-10 / 212. szám
TÖBB TÉGLÁT A IIA ZÁRAK: A Jánoshalmi Mésshomoktégííigyárban a% egyenletes termelést a dolgosók lelkes munkája biztosítja 1,270.000 tégla terve« felül Ma is inetr kell lcuui legalább a 180 százaléknak.-, ha vároztak a Jánoshalmi Mész homoktégiagyár dolgozói. Be széljonek már rólunk úgy, hogy e.sők maradtunk az augusztusi versenyben, meg tartottuk a vándorzászlót és teljesítettük adott szavunkat-Elsőnek lenni nem rossz dolog, de rnég szebb és boldogabb érzés megtartásáért küzdeni — mond.ia boldog örömmel Dudás gyárvezető elvtárs. Fiatalos'« kissé sovány arcának gyor3. változatos mozgása kíséri szavait- — Szeme, mint szeretettel simogatja az elnyert váudorzászlót. De nemcsak az 5. hanem a többi dolgozók areárőf Is sugárzik ez a boldog mosoly, ami nem megelégedettségé, hanem a további jó munka sikerének egyik biztosítéka. A dolgozók mosolyogva verse nyeznek, szárnyalják túl a normát. Alkotnak, iijitanak, ötletes megoldással teszik eredményesebbé munkájukat. Az üzemi versenytábla 100 százalékon aluli teljesítményt nem mutat. De ezután sem lesz rá mód.ia, mert Lengyel Mihály, Zámbó Lu.ios, Bogár János, Lukács János megju taimazott dolgozók és a töb biok nem engedik meg. Kér dezzük meg, hogy miért? A dolgozók júliusban 1382 százalékra, augusztusban 130 százalékra teljesítették tervü két, Több téglát adtak hazánknak, mint amit dolgozó népünk kért tőlük. Miért tét lék ezt? Azért, mert a gyár ban becsület és dicsőség dolga a munka, mert a gyár kot lektívájának minden tagja megértő, mint egy nagy család segítik egymást, saját ínagukénak érzik a gyárat Ezt bizonyítja az, hogy egy millió 279-000 téglát termel tek terven tolul hazánknak, amelyből 70 családi házat lehet felépíteni. megszabták tervszerűen a napi tennivalókat, s i'Jy vit lék győzelemre fopudalmu kát. Az üzemben bizony sokszor haji!)zott el: a gőzölésnél kell «I« időt m arövidíteni. Ivan Antal kommunista népnevelő fűtő nagyot, merészet pondait. Majd termelési értekezleten bejelentette, hogy vállalja azt, hogy fél óra alatt mennyem ja ntízzel a kazánt, Vállalását teljesítette, Ma már mielőtt a vizet aőzzé a'akHj'át, alapos tűztísztítáH cAinái- A tŰztisztítás után erős tűiét rak- miáltal nagy gőz fejlődik, mert a Uí A ér ben nain ! óbb égési lehetősei) áll fenn. Munkamódszerének ez a lényepe. Eszel segítette elő a dolgozók lendületes munkájút, Ez a munkamódszer biztosította azt, hopp ma már nem négy, hanem öt kazáir neu gőzölnek 1 nap. Â kommunisták termékeny ulk.'dókéfizséae újabb fényes bizonyítéka annak, hon ti a termeié» felsÿ határa a m,Jg"s ég. * A jánoshalmi téglagyár dől gőzöl nem állnak meg eredmé. nyeiknél. Ezt mutatja a graíi konon az a piros vonal, mely a dolgozók elé tárja azt, hogy éves tervüket szeptember 1-ig 131 százalékra teljesítették. Elhatározták, hogy a zászlót nem adják oda. Szavaikat tettek bizonyítják. Újabb kész téglával magrakott csillék gördül nek a gyár mellett elterülő téglahegyhez. A versenytábla pedig napról-napra 180 százalékos tervteljesítést mutat. Nemzetközi szövetkezeti nap lesi szeptember 14-én A szeptember 14-én megrendezésre kerülő szövetkezeti napra komoly előkészületek fo ynak szerte a megyében föld. müvesazövetkezeteinknél, valamint a kisipari termelőszövetkezeteknél. A bajai járási MÉSZÖV vállalta, hogy a szövetkezeti nap tiszteletére szeptember 14-ig létrehoz Garán egy új, III. típusú tszcs.t, döntő többségé, ben földmüvesEzövetkezeti tagokból. Az ünnepséget Baján, V orosilov.kertben rendezik, délutáni kultúrműsort nagyszabású divatbemutatóval kötik össze. Kecskeméten a Katona József Színházban rendezik meg a szövetkezeti napot. A nagygyűlés előadóját az OKISZ köz pontja biztosítja, a . kultúrmü sor keretében fellép a MÉSZÖV tánccsoportja, szövetkezeti rigmusokat a KISZÖV rigmusbrigádja ad elő. Csávoly magyar és délszláv dolgozó parasztjai harcolnak az őszi munkák sikeréért Csatlakozunk a Loy-nvozga lomhoz. Versenyre hívjuk az ország mészhomoktédia gyárainak brigádjait, töltötték be a kultúrtermet Lukács János kommuniHa bnaádvezető határozott szávai, Bejelentését nagy taps követte. Beszéd közben már azon gOndolko zott, hogyan legyen az első■ Mi legyen « megindulás első tennivalója. Érezte, hogy dolgozó tánai figyelemmel kísérik munkáját s ebben őt támogatni foOják. Ez a tudat yany lendületet és harcosságot adott munkáidnak, A párt útmutatása, a szovjet szakkönyvek nyomán Lukács elvtárs munkájában is alkalmazta a szovjet emberek akaraterejét> kezdeményezését, gépneveid módszerét. így jutott el ahhoz, hogy országos versenyben a Loymozgalom keretén belül a „legjobb brigád”, és ,,egyéni dolgozó” címet ö nyerte el. Kik segítették f Mindenki. 'A gyárvezető, a kommunisták< a pártonkívüliek. Ő pedig t<ipasztalatát. javaslatát, eWondoiüsaÍt társai elé tárta. Lelkesedése, akaratereje magával ragadta az üzem összes dolgozóit is. A karbantartók megváltoztatták munkamód szereiket. Az eddi a bejelentett hibák helyett azután mß~ guk kutatták napközben előforduló hiányosságokat. — Megkérdezték dolgozótársaikat és. feljegyezték észrevételeiket. A karbantartási idő előtt már mindent elkészítettek. Így nem kellett szaladgálni munka közben anyar gért, szerszámért, mert minden kéznél volt, Ezenfelül Csávolyon 220 magyar és délszláv tanácstag és élenjáró dolgozó paraszt jelent meg azon a tanácsülésen, ahol megbeszél ték az őszi munkákkal és i kapások begyűjtésével kapcsolatos feladatokat. Az idei tapasztalatokból tanultak a csávolyi dolgozó parasztok is. A biztos termésért, az aszály kártevésének megelőző .séért foiyó küzdelmet már most ősszel meg kell kezdeni. Az őszi munkákban az TJj Élet termeló'csoport mutat példát, mert 339 hold őszi gabona alá előkészítette a talajt. A csoport az idén valamennyi gabonavetését négyzetesen végzi. A napokban befejezik az ősziárpa vetését. Hasonlóképpen a burgonyaszedést is. A termelőszövetkezet példamutatása serkenti az egyéni, leg dolgozó parasztokat. Ikotiíy János 6 holdas délszláv dolgozó paraszt Idejében fogott az őszi munkákhoz. Burgonyatermését idejében felszedte és azonnal eleget is tett beadási köt-slezettségének. Sőt túl is tel. jesítette azt, mert az előirt 132 kg helyett 153 kg.t adott be. Ikotity János a jó gazda gondosságával készítette elő a talajt az Őszi vetésekre. A tanácsülés után néhány nap. pal már jelentette a tanácsnál, hogy a talajelökészítést befe jezte és hozzákezd az őszi gabonavetéshez, Nemcsak, hogy ö végzi idejében el az őszi fel. adatokat, hanem dolgozó paraszttársait is igyekszik meg. győzni arról, hogy aki a minisztertanácsi határozatban megszabott időben és módon gondosan végzi a trágyázást, az őszi szántást.vetést és a mély. szántást — azt nem érheti meg. lepetés. Minél a kalmasabbá tesszük a talajt az őszi és téli csapadék befogadására, annál eredményesebben küzdhetünk az esetleges szárazság ellen, Bácsfalvi János 7 holdas és Böbék István 9 holdas dolgozó parasztok szintén már az el. múlt héten »befejezték az őszt vetések talajelőkészítését és megkezdték a vetést is a napokban. küzdenek az őszi munkák sl. keréért, A kuláltok hiába ágál nak a betakarítás és a ve. tés ellen. Piukovocs Antal kulák azt híresztelte például« hogy ,,nem érdemes dolgozni^ mert úgyis államosítják a földeket“. ő maga is szabotálja az őszi munkákat, egyszerűen otthagyta a' földjét és Buda. pestre ment azon a címen, hogy ,,munkát keres“. Persze nem dolgozni ment, csak ürügyet keresett arra, hogy szabotálja az Ő3zi munkákat. Csávoly dolgozó népe azzal felel az ilyen kulákuszitásokra, hogy meggyorsítja az őszi betakarítási munkákat. A burgonyabetakarltás jó ütemét igazolja, hogy alig néhány nap alatt a község burgonyabeadásí tervét 22 százalékban teljesítette, mert a dolgozó parasztok a szedés után azonnal eleget tesznek beadásuknak Kiskunfélegyházán reggel 6 órakor zenés ébresztővel kezdik meg a szövetkezeti nap programmját. Kilenc órakor a szövetkezeti tagok felvonulnak a Szovjet Hősi Emlékműhöz, ahol koszorút helyeznek el, majd a Fürdő-kertben ünnepi nagygyűlést tartanak. A délutáni kultúr. é3 sportműsor keretében a földmüvesszövetkezet és a KTSZ vá’ogatott labdarúgócsapata mérkőzik. Este utca. bállal fejezik be a szövetkezeti uap műsorát. Komoly ütemben folynak a szövetkezeti nap előkészületei a kiskunhalasi járásban Is, Délelőtt 10 órakor a szövetkezeti tagok diszfelvonulást rendez, nek, majd zártsorokban vonulnak a nagygyűlés színhelyeié, A délutáni szabadtéri kultúr, műsor alatt színdarabokat, népi táncokat, divatbemutatót tér. tanait, majd reggelig tartó utcabállal fejezik bo a szövetbe, aeti nap programmját. Dunavecsén a szövetkezeti nap ünnepségeit egybekötik az ünnepi könyvhét megrendező, sével. A szabadtéren megtar. tandó nagygyűlés színhelyén két könyvsátorban fogják a szövetkezeti ’aktívák árusítani a szocialista-realista irodalmi müveket. Kunszentmiklóson a nemzetközi szövetkezeti napon komoly sportesemények lesznek. Az elökészltőbizottság asztalitenisz., sakk-, teke- és .talajtorna, verseny szervezését végzi a délután folyamán irodalmi előadással emelik a kultúrműsor nívóját. A tassi Alkotmány tszcs inegaíakiilásának története Az őszi munkákkal kapcsolatban befutott jelentéseket a tanács ellenőrzi. A tanácselnök hetenként szemé, lyesen végez határcllenőr. zést. Csávoly magyar és délszláv dolgozó parasztjai vállvetve Néhány héttel ezelőtt történt, amikor Pusztai Sándor több dogozó paraszttáraával öszszejött a tassi tanácsház egyik termébe. Ott volt Kincses István 14 holdas, Tóth Sándor 13, Mészáros György 11, Varga Lajos 2, Szatmári Gábor 7 holdas dolgozó paraszt és még vagy hét gazdálkodó. Mindanynyiukat érdekelte az előadás, hiszen saját életük jövőjéről beszélt Losonczi György, a fülöpszállási Vörös Csillag ter. melöszövetkezet párttitkára, Losonczi elvtárs egyébként Tasson most a tagosító bízott, ság elnökeként dolgozik. így került sor arra, hogy a szövet, kezeiének fejlődéséről beszámolhatott a tassi dolgozóknak, A szövetkezet párttitkára mindent elmondott a Vörös Csillagról. így kezdte beszédét: — 1949-ben alakult csoportunk 14 családdal. Legnagyobb négylábon járó jószágunk egy pulikutya volt. Kezdetben bizony nehézségeink voltak. Azonban hamarosan kerékvágásba ke. rültünk, mert az államunk kölcsönt adott. Kaptunk egy diszaótörzset, amely 20 anya. kocából' és egy apaállatból állt, Mostmár 300-at is meghaladta a disznőállományunk. — A megalakuláskor államunk adott még 115 birkát, 10 tehenet, 5 üszöborjút, 4 lovat és több aprójószágot. Ahogyan teltek a napok, úgy fejlődött csoportunk. Van már’ 371 bir. kánk, 54 tehenünk, 21 lovunk és többszáz aprójószágunk. Egyszóval rohamosan gazdagodtunk Ennek következtében az elmúlt évben csoportunk önálló szövetkezetté alakult. A belépő családok száma rendkívül gyorsan növekszik. Már eddig meghaladta a százat Földterületünk az ezer holdon is felül van. —; Amilyen gyorsan növeke. dett állatállományunk, de az egész gazdaságunk, úgy emel kedett a tagok jövedelme is Például az egyik legjobb doh gozónak az elmúlt év októbe vében 525 munkaegység után jutott 38 mázsa kenyérgabona, 32 mázsa kukorica, 28 mázsa burgonya, 10 mázsa árpa, három kocsi széna, 10 kilogramm cukor, 20 kiló bab és sok más ,,apróság“. Egy bízó nakvaló disznó, 2 hízott, és két soványliba és ezenkívül Készpénzben 5000 forint. — Kapott minden tag szépen. Felruházkodtunk s úgy néztünk a télnek és a Jövő esztendőnek. Aki becsületesen dolgozik, az nem bánja meg, hogy belép szövetkezetünkbe, Ezt bizonyltja az is, hogy most a hetekben már több mint 3C> család kérte felvételét a Vő rös Csillagba. Losonczi György beszédét számos hozzászólás és élénk vita követte, A végén a jelenlévő 13 dolgozó paraszt úgy határozott, hpgy új csoportot alakít. Meg Is történt: a 13 család új III. típusú csoportot alakított, melynek Alkot.; mány nevet adtak. De mi történt az utána következő napokban?.,. Pusztai Sándor, Kincses István, Mészáros György, Szántai Gábor; meg a többiek sorban elmondták, mit hallottak az előadá son. Ës az lett a következménye, hogy egymásután léptek be az újonnan megalakult csoportba. Köztük Gulácsi Sán. dór 7 holdas, Kanyik Mihály 3 és fél, Nónlusz Károly 7, Horváth Béla 14, Kovács István 20, és így tovább. Lehetne sorolni egészen 36-ig, mert mostmár ennyi család van az Alkotmány csoportban. Az új csoport tagjai elhatározták, hogy lendületes munkával, szívvel-lélekkel fognak hozzá a feladatok megoldásához és hamarosan hasonlóak lesznek a fülöpszállási Vörös Csillaghoz. Eleimiszerhalmozók a bíróság előtt Hunyadi Károly tázlári ku Iáknak biztosítva volt a fej. átlagja önmaga és a családja részére. A kamrájában 425 kg rozs, 57 kg búza, 84 kg rozs liszt és 47 kg búzaliszt volt gondosan elraktározva. Hunyadi Károly azonban nem elégedett meg ezzel. Mint minden kulák, ö Is örökké azon emorfondiro. zott, hogyan lehetne valamilyen módon kárt okozni a dolgozó népnek. Nemcsak híresztelte, hogy nem lehet majd kapni lisztet, tehát mindenki vegyen minél többet, hanem Ö maga is vásárolt fel. Hallott azonban arról, hogy számos hasonszőrű társát leleplezték, akik ilyen módszerekkel törtek a dolgozó nép ellátására. Ezért óvatosságból Duna földvárra ment lisztet vásárolni. A dolgozó nép ébersége azonban leleplezte a kulákot és a felvásárolt 60 kg lisztért meg is kapta méltó büntetését, A kiskőrösi járásbíróság .2 évi börtönre, 1000 forint pénzbün. tetésre, 800 forint értékű vagyonelkobzásra és öt évre a közügyektől való eltiltásra ítélte. Kecelen a Borbényi.házaspár, volt borkereskedők, szintén élehniszerha'lmozással akartak zavart kelteni közellátásunkban Állandóan arról bese-il gettek otthon, hogyan lehetne minél több élelmezési cikket elrejteni. Bár volt odahaza 40 kg zsírjuk, mégis Kalocsán, az egyik nép. boltban tárolás céljára 5 kg zsiit vásároltak. A nép bírósá. ga Borbényi Jánost 2 évi börtönre, 3000 forint pénzbüntetésre és 8 évre a közügyektöi va.ló eltiltásra, Borbényi Já. nosnét 3 évi börtönre, 3000 fo rint pénzbüntetésre, 4000 forint értékű vagyonelkobzásra és tíz évre a köziigyektöl való eltiltásra ítélte.