Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-03 / 154. szám
MlXDSZ-assséonyok a koreai gyűjtés sikeréért2 AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS felhívásához az elmúlt héten csatlakozott az mNdSZ Országos Vezetősége is és felhívással fordult csoportjainkhoz és minden hazáját szerető, becsületesen gondolkodó nődolgozóhoz. Az Országos Vezetőség felhívása után hozzáfogtunk a feladatok végrehajtásához. — Járási, városi titkáraink lelkesen hívták egymást ver. seggre, amit lendületesen vettek át a kerületek és a köziéül szervezetek. Két évvel ezelőtt Korea földje is. mint a mi hazánk ma, virágzó ország volt. Ve Koreát az amerikai imperialisták lángba borították. Azóta ezreket gyilkoltak meg gyáván» aljasul. Halálthozó baktériummal fertőzik a levegőt, a vizet. Így szeretnék megtörni a koreai hazafiak hős harcát. J)E A KOREAI HAZA- u FIÁK szilárdan, rendíthetetlenül, dicsőségesen vé. dik függetlenségüket és testükkel fogják fel a mi hazánknak *s szánt imperialista háború Hizét. Ml ASSZONYAINK ma- Ónkénak vallják a koreai név. a koreai asszonyok önfeláldozó hősi harcát. Mindennapi munkájukban fokozottabban érzik a feladatok végrehajtásáért a felelősséget. A koreai név megsegítésének munkáját összekapcsolják asszonyaink az araUis. csépi és. másodvetés, tojás-, tej-, baromfibeadás teljesítésének nagy munkájával. — Bácsalmási járásban 45 kis- gyálésf, tartanak hetenkénta dunavecsei járásban egymásután alakulnak a háziasszonyokból az aratóbrigádok és igu segítenek érvényt szerezni a minisztertanács határozatának, a törvénynek, hogy a cséplőgéptől a magtárba kerüljön minden szem felesleges gabona. Kecskeméti szervezeteink I asszonyai az első napon, a beindulás napján, közel 10-000 forint értékű koreai bélyeget adtak el. Farkas Sánaorné VII. kér. titkárunk, aki háziasszony, 50 forint, bélyeget vett és elmondja, hogy min. den háziasszony anya meg tud takarítani a konyhán annyit, hogy erejéhez mérten segíteni tudja drága testvéreinket. ^OHA NEM ADHA- ° TUNK ANNYIT, ami feledtethetné a mérhetetlen szenvedést és visszaadhatná az anyának a gyermekét és a gyermeknek az anyát. 1\1 EKÜNK AZ A FEL- ADATUNK, hogy ezt a. munkát kapcsolják össze a harmadik negyedév terveinek eredményes végrehajtásával. Erősítsük szervezeteinket a kongresszusi határozat értelmében és mcO több asszonyt hozzunk közelebb szervezeti életűnk. megismeréséhez. Jobban kell megállni helyünket munkánknál. harcolni jobban m<u mint. tegnap a termést eredmények növelésé, ért, az aratás, cséplés és begyűjtés maradéktalan végrehajtásáért. Még fokozottabban kell gyűlölni a koreai név gyilkosait, az amerikai imperialistákat, kiszolgálóját; a Tito- bandát és szövetségeseit kulákokat, klerikális reakciót, akik ugyanazt a sorsot szánnák nekünk, mint °z imperia listák a hős koreai népnek. Legyen ennek a munkának -ennek a harcnak élharcosa minden MNDSZ-ásszony. A békebizotsdggai úgy dolgozzunk együtt, hogy eljussunk városba és a falun minden becsületes, hazáját szerelő asz■ szonyhoz, férfihez, öreghez és fiatalhoz egyaránt, hogy min den ember álérezze a koreai hősök harcának nagy jelentőségét és hogy ezzel is a béke tábor erősödését, szilárdítsa. Pankovics József né, MNDSZ megyei titkár, rr Őszinte együttérzéssel, testvéri szeretettel adják a magyar dolgozók forintjaikat a koreai népnek Országszerte megindult a gyűjtés a szabadságáért hősiesen küzdő koreai nép megsegítésére. A magyar dolgozó nép lelkes áldozatkészséggel siet hős koreai testvérei segítségére. A megyei tanács dolgozói Igen nagy lelkesedéssel csatlakoztak a gyűjtéshez. Szűcs Béla. az élelmiszeripari osztály vezetője 170 forintot, Pécsi György szak. szervezeti bizalmi 40 forintot, Szabó Lajosné pártbizalmi 40 forintot ajánlott fel. Az osztály dolgozói összesen 500 forintot ajánlottak fel a koreai nép megsegítésére. A begyűjtési osztályon jó példával Jár elöl Borbély Sándor osztályvezető elvtárs, aki 200 forint értékű bélyeget vásárolt. Tornai Lóránt bizalmi 50 forintot, Kusztor Erzsébet 40 forint értékű bélyeg vásárlása. val kívánja segíteni a koreai nép harcát. Az építési osztály dolgozói sem akartak * emaradni ebben a versenyben. Véring Pé ter osztályvezető 250 forint Radvánszkl Imre 150 forint, Ko letár István szakszervezeti bl zalmi 100 forint értékben vá sárolt koreai bélyeget. A mü szaki értelmiség közül Vesniczki Ferenc 200 forint bélyeg vásárlásával mutatta meg szeretetét a sokat szenvedő koreai nép iránt. Papp Olga gyors- és gép író, DISZ-tag 50 forintos bélyeg vásárlással segíti elő a párt- és szakszervezeti bizalmiak ez irányú munkáját. A Kecskeméti Fényképész KTSZ dolgozói 4500 forinttal segítik a koreai nép áldozatos, nagyszerű harcát Párizs legkülönbözőbb pontjain Duclos elvtárs szabadonbocsátásának híre mindenütt hatalmas örömünnepséget keltett Párizs. (MTI) A vádtanácsnak Jacques Duclos ügyével kapcsolatban hozott döntése a következőképpen hangzik: „Tekintve, hogy az eljárás nem mutatta ki, hogy Jacques Duclos tevékenyen közremükö. dött volna, vagy részese lett volna a május 28-1 tüntetésnek, tekintve, hogy a tettenérés vádja nincs bebizonyítva, tekintve, hogy a francia alkotmány a képviselők ellen eljárást csak a mentelmi jog felfüggesztése után enged meg, a vádtanács semmisnek mondja ki a Jacques Duclos letartóztatásáról szóló intézkedést. Semmisnek mondotta ki az ellene indított eljárást és elrendeli szabadonbocsását.‘‘ A vádtanácsnak ez a határozata azt jelenti, hogy tettenérés nem áll fenn, a letartóztatás törvénytelen volt és, hogy az ejárás Jacques Duclos ellen megszűnt. Amennyiben a hatóságok mindenáron tovább akarják folytatni akciójukat Duclos ellen, úgy újabb eljárást kellene Indítaniok és kémiök kellene a nemzetgyűléstől Jacques Duclos mentelmi jogának felfüggesztő, sét. A vádtanács döntése jobboldali körökben hatalmas megdöbbenést keltett, A belügyminiszter azonnal összehívta a mlniszté. rlum osztályfőnökeit és érte. kezletet tartott velük Ezután hosszas megbeszélést folytatott az Igazságügyminiszterrel — jelenti a szerda reggeli sajtó. A nemzetgyűlés folyosóin a képviselők nagy Izgalommal tárgyalták az eseményt és álta. íóium megállapították; A III. köztársaság idején ilyen bírósági döntés a bel- és igazság- ügymlniszter lemondását vonta volna önműködően maga után. A nemzetgyűlés éjjeli ülésén. Madelaine Marzin kommunista képviselő ünnepélyesen lehelyezte Jacques Duclos képviselő mellszalagját Duclos padjára. (A francia képviselők ünnepélyes alkalmakkor nemzetiszínü mellszalagot hordanak.) A kommunista képviselők felállva hosz- szasan éltették Jacques Duclost, a Francia Kommunista Párt titkárát. A kommunista képviselők azonnal kérték a nemzetgyűlés elnökségétől, hogy a házszabályok értelmében élhessenek Duclos szavazati jogával. A nemzetgyűlés elnöksége azonnal megadta erre az engedélyt. Moro Giafferi radikális képviselő, a nemzetközi hírű jogász A demokrácia fejlesztését előmozdító szövetség nyilatkozatában a többi között hangsúlyozza: A koreai és a kínai nép, Valamint a világ többi népei példásan megbüntetik a bűnösöket. A Kínai Parasztok és Munkások Demokratikus Pártja Központi Bizottságának szóvivője sajtónyilatkozatában kije. lentette; ,,Felszólítjuk pártunk minden tagját, hogy támogassa a kínai népi önkénteseket éa a a döntéssel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a vádtanács elnöke egyike volt azon ritka bíráknak, akik megta. gadták, hogy hüségesküt tegyenek Pétainnak, Párizs legkülönbözőbb pont. jaln Jacques Duclos szabadonbocsátásának híre valóságos örömünnepségekre adott alkalmat. Párizs XVIII kerületébe a hír egy kommunista választási gyűlés alatt érkezett meg, amelyen Gaston Augue, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a párt képviselőjelöltje beszélt. Beszéde közben félbeszakította öt André Marty, aki abban a pillanatban értesült a hírről. Marty felolvasta a hallgatóság előtt a vádta- nács döntésének szövegét. A tömeg hatalmas éljenzésbe tört ki, hosszasan éltette Duclost és elénekelte az Internacionálét, koreai néphadsereget“, A Csigun-Párt szóvivője hangsúlyozta:,, Tiltakozunk a háború kiterjesztését szolgáló újabb amerikai provokáció ellen.“ Hszu Te Heng, a Csuszan- társaság elnöke felszólította a Csuszan-társaság. minden tagját, uogy az ageresszló elleni harc fokozásával, a Koreát támogató mozgalom kiszélesítésével válaszoljon az amerikaiak újabb örült provokációjára- . v A Kínai Népköxtársuság több demokratikus pártja nyilatkozatban bélyegezte meg a jalumenti vízierőmüvek ellen intézett amerikai terrortámadást A dunavecsei gépállomás a pártszervezet megerősítésével harcol a nyári munkák sikeréért Ahlioz. hogy a gépállomások nagy feladataikat és az aratás], cséplési tervüket teljesíteni tudják, legfőbb feltétel; a politikai munka megjavítása. A. feladatokat csak akkor tudják maradéktalanul elvégezni, ha tovább növelik a kommunisták és a párton - kívüli dolgozók öntudatát, fegyelmét. ha erősítik a gépállomás pártszervezetét. A dunavecsei gépállomás is a megnüvekedett feladataihoz mérten készül az aratás, cséplés, betakarítás nagy munkájára. Azonban már az aratás kezdeten lemaradás •mutatkozik. A gépállomás körzetében tartozó községekben befejezték az árpa aratását. A gépállomás azonban még mindig az aratógépjavítással van elfoglalva, mert a javítóműhely a hozzájuk beadott két aratógépet közvetlenül az aratás kezdete előtt ronccsá nyilvánította. A harmadik aratógép kijavításával pedig a gépállomás dolgozói késtek el. Tehát a gépállomás nem vett részt az árpa aratásában. IGAZ UGYAN, hogy az elmúlt évhez viszonyítva a gépállomás sokat fejlődött. Ezt bizonyítja.1 hogy ezévben közei háromszor annyi cséplőgépet indít ki. mint tavaly. Ez a fejlődés azouban nem küszöböli ki azokat, a hibákat, amelyek következtében a gépállomás nem nyu.it kellő segítséget a termelőszövetkezetek és csoportok munkájának elvégzésére. A gépállomás kommunistái mmdent megtesznek a terv teljesítése érdekében. A két ronccsá nyilvánított arató, gépből készítenek egy jót és a másik aratógép javítását is sürgősen befejezik; hogy a rnzri és búza aratásában két aratógéppel résztvegyenek es tervüket teljesítsék. Azonban; hogy a gépállomás helytálljon azoknak a követeimén veiknek. amelyet az előtte álló feladatok szamára megszabnak — elsősorban a pártszervezet munkáját kell megjavítania. A párt- szervezet élén Rozs Gyula elv- társ végzi a titkári teendőket, aki egyben a MEDOSZ helyi szervezetének elnöke is. Természetes, hogy két ilyen fontos funkciót egy ember nem tud megfelelően betölteni. Ezért most a járási párt- bizottság segítségével újjászervezik az elvtársak a párt- vezetőséget, hogy az aratás, cséplés jó politikai előkészítését és a nyári munkák tartama alatt a dolgozók politikai nevelését, megfelelően tudja irányítani. A DOLGOZOK politikai nevelése érdekében a megyei politikai osztálytól kapott Irányítás alapján szerveztek egy ötnapos népnevelő tanfolyamot. Ezen a tanfolyamon a népnevelők megfelelő agl- tációs módszereket, érveket kapnak, amelyek felhasználásával mozgósítani tudják a termelőcso portok tagságát, valamint az egyénileg dolgo- fó parasztokat az aratás, cséplés időbeni elvégzésére és a beadási kötelezettségnek a géptől való teljesítésére. Az aratás, cséplés munkájával párhuzamosan a népnevelők megmagyarázzák a dolgozó parasztoknak! miért fontos a tarlóhántás és a mdsodve- tés. Felvilágosítják a dolgozókat arról, hogy a tarlóhántás a jövőévi termés egyik- biztosítéka. a másodvetés pedig állattenyésztésünk tukar- mányeliátásának alapja. A PÁRTSZERVEZET komoly feladata a MEDOSZ helyi szervezetének irányítása cs segítése a munkaverseny- szervezésbeu. Egy-egy nevezetesebb évforduló, egy.egy kampány alkalmával munka- verseny indult a dolgozók között. Azonban a kezdeti lendület után szétfolyik a verseny. mert nem biztosítják, kellő mértékben a nvilváno» Ságot, nem tudatosítják a legszélesebb körben a verseny tapasztalatait, nem kötik ösz- sze a munkaverseny és a vállalások eredményeit a békéimre eredményeivel és célkitűzéseivel. Most ismét több dolgozó tett vállalást alkotmányunk harmadik évfordulóiénak tiszteletére. Közöttük kiemelkedő Nemes János elvtárs vállalása. Nemes elvtársi aki a Brcdjuk módszerrel cséplő gép felelős vezetője, vállalta, hogy vagon gabonát csépelnek el 21 nap alatt. Szilágyi József és Fövenyi Ferenc felelős vezető elvtársak 35 vagon gabona csépié- sere tettek vállalást augusztus 18-ig. A pártszervezet vezetősége ellenőrizze rendszeresen a vállalások teljesítését, úgyszintén a többi dolgozó nuiukaversouvét is. Adjon Segítséget a dolgozóknak, hogy vállalásaikat teljesíteni tudják. Van még egy komoly hibája a gépállomás pártszervezetének. Az, hoSv nem tett meg m'udeut a dolgozók fegyelemre való névelése terén. Nem foglalkozott eleget egyénileg a dolgozókkal. Ezt mutatja, hogy bár az üzemi értekezleten megvitatták -a dolgozókkal a munka törvényt és Erdős, valamint Nemes elvtársak azt javasolták, hogy aki megfelelő indok nélkül el akar távozni, vagy otthagyja a gépállomást, állítsák bíróság elé, — mégis éppen Nemes elvtárs most a legnagyobb munkaidőben akarta otthagyni a gépállomást. Csupán az tartotta vissza, hogy a cséplőgéphez, ahol ő felelős vezető, az általa kiválasztott dolgozókat osztották be. EZ EGYRÉSZT azt mutatja. hogy Nemes elvtárs nem akarja átadni munkamódszerét, nem akar új, fiatal dolgozókat tanítani- Másrészt pedig nem sikerült megmagyarázni Nemes elvtársneki hogy magatartásával nem szolgálja a dolgozók, a nép államának érdekeft. rombolja; a gépállomás dolgozóinak ' hangulatát, munkakedvét. Ez az eset is figyelmeztetés a pártszervezet vezetősége felé, hogy jobb politikai felvilágosító munkát kell kifejteni a dolgozók között. Nem elégséges csak munkaértekezleteken,1 párttaggyűléseken felvetni és megtárgyalni a munkafegyelem kérdését, han^m mindezeken túlmenően minden lehetőséget, kisgyíiléseket. egyéni elbeszélgetésekbt. stb. mind fel kell használni arra, hogy a munkafegyelem betartására neveljék a gépállomás dolgozóit. Népnevelőink munkáját sejg-ítl elő a NÉPNEVELŐffizet olvasása