Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-02 / 153. szám

A BOLGÁR NÉP NAGY FIA A Bácskiskunmegyei lanács Végrehajtó- bizottságának felhívása A hős koreai nép kétéves har­ca bebizonyította, hogy az igaz ügyért, a szabadságért és függetlenségükért harcoló népe­ket nem lehet leigázui, A koreai nép győzelmes harca és szenvedése a szabad népeket a testvériség, az összetartozás forró érzésével töltötte el. A világ népei, így a magyar nép Is a békehare fokozásával, a munkában való helytállással segíti a hős koreai népet. Hazánk üzemeinek százaiban a munkások lelkes vállalásokat lettek és koreai műszakban dolgoznak, valamint ország­szerte gyűjtés induit a koreai nép megsegítésére. A megyei tanács végrehajtó- bizottsága abban a meggyőző­désben, hogy megyénk dolgozó parasztsága is messzemenően elítéli a koreai háborút, az im­perialisták harmadik világhábo­rúra irányuló tevékenységét: felhívással fordul a megye gép­állomásai, állami gazdaságai, termelőszövetkezetei, termelő­szövetkezeti csoportjai és az ígyénlleg dolgozó parasztok felé, hogy a most előttünk álló löntö nagy feladatokat, az ara. ás, cséplés, begyűjtés, tarlóhán. ás, másodvetés munkáit koreai Húszakban végezzék. Mindenekelőtt az aratás meg­gyorsítása a minisztertanács nílározala szerint szemvesztc- iég nélkül, határidőre való be- éjezése döntő feladat. Knnpk balekében a gépállomások gépi ■Tejének maximális kihasználá­sát kell biztosítani. A termelö- rzövetkezeti csoportok a növény­ápoláshoz minimálisan szüksé­ges munkaerőn kívül összes erejüket az aratás gyors elvég­zésére mozgósítsák, Egyénileg dolgozó parasztsá. gunk az állami gazdaságok és termelőszövetkezeteink példájá­ra családtagjaikat vonják be az aratás minél gyorsabb befe­jezése érdekében. Az állami gazdaságok igye. kezzenek a hét végére befejezni az aratást, hogy gépi- és mun­kaerejüket minél hamarabb a termelőszövetkezeti csoportok segítségére tudják bocsátani. Az aratás megkezdésével párhu­zamosan a mentesített területe­ket kivéve, az állatni gazdasá­gokban, termclőcsoportokban és az egyénileg dolgozó parasztok­nál is a minisztertanács hatá­rozata szerint végezzék el a tarlóhántást és a kijelölt terüle­ten a másodvetést, A tcnnelöesoportoknak adja­nak fokozottabb gépierö segít­séget gépállomásaink a már megkötőit szerződések alapján. Az egyénileg dolgozó parasztok összes igaere jiiket állítsák munkába, fogjanak össze, egymást segítsék. Gépállomásaink haladékta­lanul kezdjék el a gépek liihu- Zaíasut az előre kijelölt rnyo- nokba. Termelőszövetkezeteim'! és dolgozó parasztjaink a már korábban learatott gabonát hordják össze, hogy a cpéplés zavartalan menete biztosítva legyen, A megyei tanács végrehajtó, bizottsága külön felhívja a tért melöszövetkezetek és az egyéni­leg dolgozó parasztok figyelmét a minisztertanács beadási kö­telezettség teljesítéséről szóló határozatára, mely szerint a beadási kötelezettségüknek azonnal, a cséplőgéptől keil eleget tenni. Járási és községi tanácsaink a tömegszervezetekkel együtt­működve mozgósítsák és segít­sék a termelőszövetkezeteket és az egyénileg -dolgozó paraszto­kat a feladatok sikeres és gyors elvégzésében. Hívják össze gépállomásaink, termelőszövetkezeteink és egyé­nileg dolgozó parasztjaink élen. járóit, beszéljék át velük a tennivalókat A kommunista és a munkában élenjáró becsületes dolgozó pa­rasztok példamutatásával ké­szítsék elő, hogy vasárnap a koreai műszak köreiében béke. aratás, cséplés és begyűjtés legyen az egész megye terüle. tén. * • A munka sikeres elvégzésére minden lehetőség és előfeltétel megvan. A keceli versenyfelhíváshoz a megye összes községe csatlako­zott, ezen beiül a termelőesopor. tok és az egyénileg dolgozó pa­rasztok verseny vállalásokat let. tek. A bő termés gyors beta­karítása lehetővé teszi, hogy megyénket megfeszített munká­val az élenjáró megyék színvo­nalára emeljük. Gépállomások! Állami gazda­ságok ! Termelőszövetkezetek '. Egyénileg dolgozó parasztok! -Rajtunk mujik a lehetőség kihasználása, az élenjáró megye cím elnyerése. Előre a párt vezetésével a mezőgazdasági munkák és a gabonacsata sikeréért! Megyei tanács v égreha jtóbizottsá ga ingathatatianul élni fog az a felismerés, hogy a pártot mm Jen helyzetben követni, a párt politikájának szellemében csele kedni — ez a magyar ifjúság legfontosabb kötelessége. 2. Az ifjúság között végzendő fokozottabb pártmunkával el kell érnünk, hogy egy, legfeljebb két év alatt a DISZ valóban a magyar munkás, paraszt é? tanulóifjúság 'döntő többségéi átfogó tömegszervezetté fejlőd )ék. Ehhez azonban az J« szükséges, hogy a DISZ politi kai, nevelő és szervező munká ja mellett bátrabban foglalkoz zék az ifjúság sport- és kultúr, igényeinek kielégítésével. 3. Meg kell javítani a Politi. kai Bizottság február 28-i hatá­rozatának végrehajtását és to. zább kell növelni a 20 éven felüli párttagok számát a Dísz­ben, 4. Pártszervezeteinknek segí­teniük kell a DISZ-t abban, nogy alapvetően megjavítsa ve- cetési módszereit, különös gon­dot fordítva arra, hogy a DISZ vezetői ne bürokratikus eszközökkel, hanem a tömegek­kel való eleven kapcsolatok erő. eítése útján irányítsák, ellenőriz­zék és erősítsék a DISZ-szer­vezeteket. • 5. Fokozni kell a munkásifjú. ság mind nagyobb tömegeinek bevonását a szocialista verseny be, növelni kell az ifjú sztaha. novlsták számát. Biztosítani kell, hogy az üzemekben, gyá­rakban, bányákban, a szo­cialista’ termelés frontjának mindçp szakaszán, az Ifjúmun­kások mindenütt a korszerű munkamódszerek bevezetésé­nek úttörői, a szocialista mun kafegyelem megerősítésének bátor harcosai legyenek. 6. Gyors ütemben növelni kell a parasztfiatalság tömegeinek bevonását a DISZ.be. Gondos, kodnl kell arról, hogy a tszcsk. ben, állami gazdaságokban, gépállomásokon olyan harcos DISZ-szervezetek fejlődjenek ki, amelyek képesek arra, hogy a falusi ifjúság nagy többségét a szocialista mezőgazdaság útjá- ca- vezessék. (Folylalás a 2, oldalról) 7. Az ifjúság közötti párt, munka központi kérdésének az új nemzedék szocialista szellemben vaJó nevelését kell tekinteni. Fáradhatatlan harcot kell foly­tatni a burzsoá ideológia min­den maradványa, a sovinizmus klerikális befolyás, a pacifizmus, a cinizmus, a fegyelmezetlen­ség, a gondatlanság ellen és az éberség hiánya ellen, Ifjúságunk tudatában erősíteni kell azt a felismerést, hogy az a korszak, amelyben élünk, népünk új nemzedékétől helytállást, bátor kiállást követel. Csak bátor, lettrekész, minden elpuhultság- tól, kényelmességtől, a nép ügye iránti közömbösségtől mentes ifjúság alkalmas arra, hogy aa új szocialista világ építője és védelmezője szerepét méltóan betöltse. A nevelömunka további fel­adata. megértetni fiatalsá­gunkkal, hogy békeharcunk nem egyenlő a pacifizmussal. A béke megvédéséhez a mai nemzetközi helyzetben, amikor az imperialisták eszeveszett fegyverkezést folytatnak, hogy leigázzák a szabad népeket és így a magyar népet is, • erőre és jó hadsereg-e is szükség van ! A béke fontos tényezője az ts, hogy az ellenség tudja: a ma gyár dolgozó nép és benne az Ifjúság el van szánva arra, hogy áldozatos munkával, tanulássá1, fegyelemmel védje, erősítse a r.épi demokrácia vívmányait, boldog, szabad jövőjét és fejló. dését. Nem kevésbbé fontos té­nyező az is, hogy az imperia, lista ellenség tudja; az Ifjúság el van szánva hazája békéjét, függetlenségét és szabadságát fegyverrel is megvédeni. És hogy erre fel Is van készülve nemcsak a munka, de a honvé­delem frontján is, jól tudja for­gatni a fegyvereket és hogy elszántságában, katonai erényen, ben és tudásban méltó utóda a magyar történelem szabad­ságharcos, hős Katonáinak*, Ifjúságunkat az internacio- aaüzmus, a harcos hazafiasság szellemében kell nevelni. Meg kell értetni a fiatalság milliós tömegeivel, hogy nagy, egysé­ges, az egész világot átfogó szocialista frontnak . vagyunk szerves része s hogy éppen ebben van a magyar nép leg­hatalmasabb ereje és további győzelmeink biztos záloga. Fiatalságunkban el kell méyl- teni és mind erősebbé kell fej­leszteni a szabad magyar haza iránti olthatatlan szeretetet. Ki kell fejleszteni fiatalságunk­ban annak a tudatát, hogy az új magyar nemzedék történelmi küldetése, hogy pártunk veze­tése alatt az új szocialista ma­gyar haza lelkes fegyelmezett, akadályt nem ismerő építője és ha kell, hős védelmezője legyen. Népünk ezeréves történelme folyamán egyetlen új nemzedék­nek sem jutott ilyen magasztos feladat osztályrészül. Ennek a feladatnak elvégzése dicsőséggé] van övezve, de egyben nagy felelősséggel Is jár, A felsorolt feladatokat a DISZ csak pártunk vezetésével, állami intézményeink és tár sadami szervezeteink támogatá­sával tudja sikeresen megoldani. Pártunk és államunk vezetői, íróink, művészeink tanítóink, tanáraink professzoraink, a rádió, a mozi, a színház, a sajtó minden szellemi érő fáradható! lanul azon kell hogy dolgoz­zék, hogy olyan új magyar nemzedék formálódjék és nőjön, amely szilárdan bízik népe ügyé nek igazában, amely az új vi (ág építésének útján felmerülő nehézségeket, könnyedén le tudja küzdeni, amely tisztában van történelmi küldetésével és kész nagy pártunkat tüzön.vi- een át követni, Úgy kell pártunknak a DISZ-en keresztül nevelnie a magyar Ifjúságot, hogy rá nagy pártunk minden körülmények között biz. tosan építhessen, hogy a ma­gyar ifjúság elnyerje azt a meg­tisztelő címet, hogy népünk sze­retett vezérének, Rákosi elvtárs. nak az ifjúsága. Július hó 2-án bárom éve annak, hogy Georgi Dimitrov-, a bolgár nép felejthetetlen vezére és tanítója, a BKP Központi Bizottságának fő­titkára, a nemzetközi mun­kásmozgalom kiváló harcosa, a Szovjetunió hű barátja meghalt. Georgi Miha.ilov Dimitrov 1882 június 18'án született Radomir járásban, Kovacíev- ci községben, forr uiadm pro­letár családból. Georgi Di­mitrov már 15 éve* korában, mint szedő dolgozott egy nyomdában, és ekkor kapcso­lódott be a forradalmi mozga­lomba. Egyik legaktívabb szervezője volt az első bolgár szakszervezet: a Nyomdász Dolgozók iázakszervezetéliek­J!W2ben Georgi Dimitrov belépett a Bolgár Szoeiálde- mokruta Munkáspártba- Kez­dettől fogva aktívan barco,t a revizjouizipüs ellen és a pijrt baloldali. forradalmi marxista, Dimiter Blagojev vezetés© alatt álló szárnyához tartozott. Georgi Dimitrov, a bolgár proletariátus e.vonalában na* iauva. a forradalmi harcban mn.dig bátorságot és szilárd elti'l.éitséget tanúsított, ami­ért állandó megfigyelés alatt .lUo'-t és nem egyezer is tartóztatták. Az .1923 évi nagy Szeptemberi Kelteié ikor Di­rit rov a t'orradcúnii f izott ság vezetője lett és a prole­tár hősiesség nagyszeré géb dá.ját nyuitotta. E tevékeny ségéért a fasiszta bíróság Georgi Dimitrovot 1923-ban, íúvollétében, halálra ítélte. 1926-ban a hatalmon iévő bol­gár fasiszta urasodé körök provokációs pert indítottak a Kommunista Párt vezetősége ellen és Georgi Dimitrovot, távollétében.: újra halálra ítél­tek­1923-ban, a nagy Szeptem­beri Felkelés leverése után, Georgi Dimitrov kénytelen volt hazája területét elhagy­ni és forradalmi működését külföldön folytatta tovább. A Kommunista Internacionálé munkájának aktív részvevője lett. 1933-ban a német fasiszták Georgi Dimitrovot Berlinben letartóztatták, de Dimitrov a lipcsei per nehéz napjaiban is bebizonyította, bogy a fasiz­mus ée az imperialista hábo­rú elleni bare bátor zászló­vivője. A lipcsei perben tanú­sított hősies magatartása,1 sú­lyos vádjai, melyeket a fa- siszták arcába vágott és ame­lyekkel leleplezte azok aljas provokációs céljait, a Reichs­tag felgyujtásával kapcsolat­ban; végérvényesen lerántot­ta az álarcot, a fasiszta go­nosztevők arcáról és a dolgo­zók újabb millióit mozgósí­totta harcra az egész világon. Georgi Dimitrovot 193á-ben a Kommunista Internacionálé Végrehajtóbizottságának fő­titkárává választották. El­szántan és szilárdan harcolt,a munkásosztály egységéért es a Népfront megteremtéséért és megszilárdításáért, A né­met. japán é- olasz, fasizmus vezetői nyíltan és titokban az ú.i háborút készítették elő. Georgi Dimitrov felhívta va­lamennyi ország dolgozóit, hogy a kommunista pártok köré tömörülve, akadályozzák meg a fasiszta agresszorok mesterkedéseit. Georgi Miha.ilov Dimitrov hatalmas munkát végzett a nemzetközi kommunista moz­galomban, a kommunista pár­tok, vezetőkádereinek kineve­léséért, akik bűe-k a marxi?, mus-leninjzmus nagy tanítá­saihoz, a proletár internacio­nalizmus elvéhez, és akik sa­ját országaikban a legelszán­tabb harcot vívják a néptö megek ügyéért. A második világháború alatt Georgi Dimitrov, felhív­ta a kommunistákat, hogy álljanak az antifasiszta, nem­zeti felszabadító mozgalmak élére, és ő maga is fáradna tatiauul dolgozott a fasiszta megszállók kiűzéséért .'.cirtojo hazafias erük megszervezé-t- ben Dimitrov elvtárs vezet!r a Bolgár Munkáspárt (konr munieta) ée valamennyi bol­gár hazafi harcát, akik fegy­vert ragadtak és, fegyverrel a kézben szálltak harcba y. né­met fasiszta megszállókkal. A fasizmus elleni karóban szer­zett. kiváló érdemeiért a ázov- jetuuió Legfelsőbb Tanácsú nők Elnöksége 1915-boa a Le nin-ienddel tüntette ki Di­mitrov elvtársat. A fasiszta Németország •szétzúzása után Georgi Di­mitrov bölcs vezetésével ke?-'.!" ta el a bolgár nép az új; sza­bad Bolgár Népköztársaság építését. Dimitrov olvtáv* volt az, aki lerakta a bolgár nép és á Szovjetunió népei közölt; örök barátság szilárd alapját. Georgi Dimitrov fáradtja tatiar.ui dolgozott az imperia kstacllenes tábor megerősíté­séi-, és valamennyi demokra­tikus erő összefogásán Kímé­letlenül leplezte le a náció n a lista Tito-klikket. mint a t>zo- ciaPzmus és az egységes im perialista-eilenes tábor áru­lóit. A. Bolsevik Párt vezetői így. értékelik Georgi Dimitrov, életét és munkásságát: Georgi Miha.ilov Dimitrov személyében a világ dolgozói langlelkű harcost vesztettek el, aki egész hősi életét » munkásosztály és a kommu­nizmus ügyének szentelte. Dimitrov elvtárs halála nemcsak a nemzetközi mun­kásmozgalom számára jelent súlyos veszteséget, do a tartós békéért, és néni demokráciá­ért küzdő valmennyi becsü­letes ember számára is. A munkásmozgalom sorai­ban kifejtett hősi harcává!; [jenin és Sztálin nag.v tanítá­saihoz való törhetetlen ra­gaszkodásával Georgi Dimit­rov megszerezte a világ dol­gozóinak forró szeretetét. Georgi Miha.ilov Dimitrov élete szolgáljon lelkesítő .pél­daképül minden antifasiszta harcos és forradalmár szá­mára, aki küzd a. világ béké­jéért, a demokráciáért, a munkásosztály szent ügyéért! Jó kezdeményezések a katymári t«s>itiművesszővetkezet nél A szövetkezet és tanács dől ozóiból alakul! ku'.túrgárda a Kgyütéseíken virágcsokorral dvözölte a beadásukat jóltelje- itö dolgozó parasztokat, szö- etkszeti tagokat, ugyanakkor mozgósító jelenetekkel segíti e'.ö cséplőgéptől a raktárba moz- alom ta szélest lésé;. Aflaga János szövetkezeti ve- etöségi tagot, aki 1800 fortnt- jl adósa maradt államunknak, szövetkezet bábszinjátszócso- ortja nyilvános tanácsülésen lgunyojta. Az új beadás sikere érdekében szövetkezet vezetői brigádokat ilakítottak. Tagjai Bandik ’erenc, ak; baromfi* és tojásbe­lein ât 1 KA cá. zalékra teljesítene. Váctty Fe­renc és Vujkov Máté délszláv ve. zetöségl tagok, akik egéseévi beadásukat teljesítenék és Bökö- di János, aki már eddig 200 szá­zalékos teljesítést ért el. A V3zetöségi tagok személyes pé'.damutaiásukkaj járnak szélen a jugoszláv határ szélen a begyűjtési versenyben. •élkOlözhetallen M «(jHdelo* «unkából»

Next

/
Oldalképek
Tartalom