Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. május (7. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-22 / 118. szám

Az Országos Pedagógus Nap elé MIT TETTEM À BÉKÉÉRT? A minisztertanács az el" mutt ev végén Határozató'1 hozott, hogy mimten evoen június első vasárnapján Ur- iszaäos Feaagogus xvapot keli tartani, Ezen a napon egész dolgozó nepünü figyel­me a legféltettebb kincsünk, az iíjúsagunk nevelői fe-é fordul. A minisztertanács haTaro- zala újabb bizonyítéka an­nak. mennyire megbecsüli népi demokráciánk a peda­gógusok muuká.iát, gyerme­keink. ifjúságunk szocialista szellemben való oktatátát és nevelését. Június 8-án az orszáK 70 legkiválóbb peda­gógusának Budapesten a minisztertanács elnöke fogja átadni a ..Kiváló tanító”, il­letve a ..Kiváló tanár“ kitün­tető érmet az erről szóló ok. levelet, valamint, az ezzel együttjáró 3000 forint össze­gű pénzjutalmat. A kitünte­tettek között ott lesznek me­gyénk legkiválóbb nevelői is. A budapesti jutalmazások mellett a inegyeszemne,yekeu •artaudó ünnepségeit keroie- • ben is több kiemeimedo mun­kát végző pedagógus Tetsze­sd! lüuo. 700. í.ietvo 500 fo­rintos jutalomban. Jázen kívül minden kézség­ben és városban a helyi ta­nács rendezésében ünnepi műsor kereiébeu emlékeznem meg nevelőinkről, aki szocia­lista építésünk és békehar­cunk egyik legfontosabb őr­helyén, ifjúságunk nevelése területén harcolnak az új. a szocialista embertípus kiala­kításáért. Forró hazaszere­tetre. pártunk és a tízovjet- unió. a szabadságért és a fiókéért küzdő népek iránti szeretetre, sokoldalú és biz­tos tudásra, fegyelmezettség­re. odaadó és le.kés munká­ra, épülő szocialista vilá­gunk szeretetére nevelik pe­dagógusaink gyermekeinket. Megyénk nevelői közül a leg­többen pártunk útmutatása szerint végzik oktató-nevelő munkájukat. Egyre jobban elsajátítják a marxi-lenini tanításokat és az élenjáró fczovjeit pedagógia eredmé­nyeit. A kétéves továbbkép­zés most lezajlott vizsgáin a vizsgázó, közel 400 pedagó­gus közül 74.7 százalék ka­pott kiváló minősítést é» 25.3 százalék jó minősítést. Egyetlen nevelő sem akadt, akit felkészületlensége mi­att el kellett volna utasíta­nánk. Iskoláinkban szóitében. rosszában helyes kezdemé­nyezésekkel találkozunk. A kecskeméti közgazdasági fiu- középiskola i,scejtmentes napokat“ rendez. Ezeken a napokon nincs hiányzó az isko.abau és valamennyi ta­nuló úgy felkészül, hogy ne feleljen egyesre. Bajau hiányzás nélküá heteket tar- '-auak. Kalocsán a tanító­képzőben a nevelők vezeté­sével kísér éti eszközöké*, gyártó brigád alakult, amely különféle fizikili eszközöket készít a kevésbbó felszerelt iskolák részére- Lajosmizse egyik tanyai isko ájában a nevelők kiváló eredményt érlek el a mennyi" ségtan tanításában és a he­lyesírás oktatá-n terén. A VIII. osztályban a tanulók írásbeli munkáiban alig ta adható helyesírási hiba Kendszeres ei.enőrző muu. kával elérték, hogy az is­kola valamennyi tanulójá­nak füzete a szépírás és tisz tasáS szempontjából minta­szerű. A középiskolai oktatás szín­vonalnak emelkedését jelenti az a tény. hogy a Kákosi Má­tyás tauulmányi verseny va­rosonként megrendezett elő­dön ‘őjéből 24 tanu.ó került be a megyei döntőbe. Az iskolai év jo befejezése érdekében nevelőink az egyé­ni korrepetá ások fokozásá­val. a tanulás iskolai, és ott­honi feltételeineK biztosítá­sával, az ismétlések rendsze­res előkészítésével hareo nak a magasabb tauulmányi eredményekért. JÁVORFÁCSKA A kecskeméti Pásfhy Károly- Uáayiskoja és a Szabadság-téri fiúiskola 1anu ói április és má­jus hó folyamán öt ízben mutat tik be a Katona József Színház­ban, zsüfojt nézőtér elolt a „Já­vorfácska” című mesejátékot, a két iskola Szülői Munkaközös­sége, tantestülete és tanulói hó­napokig tar,ó előkészület után valóban művészi, szépkiál.itású Színdarabbal lép ek a közönség olé. A darab nemes eszméket su­gároz. A népet sanyargató go­nosz királyné megbűnhődik, a szegény parasztfiú becsületessége győzeditmeskedlk. A kedves, szívhezszóló mese és a sikerül, zenekíséret közvetlenül hat a gyermek kedé yére, erkölcsi ér­zékére. A darab zenéjét helybeli pedagógus: Batka László sze­rezte, A „Jávorfácska” cinní zenés mese .ja. ék megrendezésével a két iskola Szülői Munkakö­zössége és nevelői a szocialista ember jellegzetes vonásaira: a he|ytál.ásra, önállóságra áldó. za készségre és bá.or kiállásra nevelik tanítványaikat. A művé szí képzés nagy jel jntőségű a szocialista nevelésben, a valóság megismerését, a jellem sokol- da ú fejlesztését szolgálja. A mesejáték bemuta ása tehát nevelési szempontból is figye­lemre méltó tényező. A’z előadások jövedelmét a kél iskola felszeretésének kiegé3zí é- sére és az ú törők nyári «agy kirándulásának költségeire for­dítja. A darab a közönség kívánsá­gára június hónapban még két- ízben kerül bemutatásra. Diákotthonunk háromnegyedévi eredménye Az elmúlt hetekben tartot­ták meg iskoláinkban a 3I* évi ellenőrzőkonfereneiát- Félévkor 3.35 volt diákottho­nunk átlaga s ezzel megnyer­tük a kecskeméti leány diák­otthonnal folyó versenyün­ket. A vándorzász’.ót mi kap­tuk meg. Tagságunkban bizo­nyosfokú elbizakodottság lett úrrá. Ezt a hangulatot cs'k fokozta a megyei vándorzá zió elnyerése. Egyesek azt gondol­ták, hogy mi már nyugodtan A soltszentimrei iskolában javul a tanulmányi színvonal A soltszentimrei iskola jó munkájáért megkapta a kö­zelmúltban a ké.ezredik iskola­rádiót. A közoktatásügyi mi. oisztérium elismeréssel emléke­zett meg a nevelők tevékenysé­géről. A rádión kívül táblákat, számvetögépet, vegyszereket és egy tanterembe való új, mo­dern iskolapadokat küldött. Az iskola jó munkája a tanulmányi eredményeken keresztül tükrö­ződik vissza legjobban. Félév­kor 3.4 volt a tanulmányi átlag. Jelen.eg az iskotg 3.7-nél tart. Legjobb az első és a nyolcadik osztály eredménye, örvendete­sen csőikként a bukások száma. A háromnegyedévkor 21-ről 8-ra csökkent a bukott tanulók csa­pata- A tanulmányt eredmény emelkedésének és fokozatos megszilárdulásának örvendetes jele az is, hogy emelkedett a jó tanú. ók száma. 41 kiváló tanuló, ja van az iskolának. A taaütnányi eredmények ja­vulásának fő oka a pon'osabb iskolába járás. Az éwévi v.zs- Kákra úgy készül az iskola, hogy a Szülői Munkaközösség aktíváinak bevonásává) úttörő, futárok rendszeresítésével har­col a mulasztások ellen. A bu­kóit! tanulók szüleinél végzett családlátogatásokkal, a tanuló házirendjének megbeszélésével, a segítés módjainak, a szü ők tanulmányi ellenőrző munkájá­nak megjavításával küzdenek a tanu.mányi eredmények meg­szilárdításáért és a bukások csökkentéséért. Az ismé: lések jó tervezet alapján foly­nak. A korrepetálások rend­szerének beveze.esé ve, segítik ejö az anyag töké.etes elsajá í- tását. Tervbevette a nevelői kar, hogy fokozott mértékben hasz­nosítja az úrörő.mozgalomban rejlő neve ési lehetőségeket. A csapatzászló Jé;esí.ése, a raj- gyülések jó előkészítése és meg­szervezése ezt a célt szolgá ja. A nevelötes'ület tudja, hogy az éwégí munka sikerének legfőbb biztosítéka a párttal való kapcsolat megszílárdi.ása. Még szorosabbra fűzik a kapcsolatot a helyi pártszervezettel. Bi­zalommal fordulnak segítségért, tanácsért, támogatásért a párt­szervezet titkárához, évvé­géig állandóan tájékoz atják az iskola helyzetéről, a tanulmányi szinvonal emelkedéséről, a me­netközben felmerülő legfonto­sabb kérdésekről. Szokolay Miklós levelező, Soits2entimre, pihenhetünk habárainkon, nem kell többet tanulnunk, hisz két vándorzászló tulajdonosai va­gyunk. A háromnegyedévi eredmény azonban bebizonyí­totta, hogy teljesen helytelen volt ez a nézet. Igaz, hogy most tanulmányi átlagunk &.Ö7 vagyis 0.02-vel több, mint fél­évi eredményünk, azonban ezt a csekély javulást nem lehet tanulásunk győzelmének tekin­teni. A tényleges helyzet az, hogy míg félévkor Izét bukott tanulóval több volt a diákott­hont» tn, most három negyedévre ezt a két tanulót más diákott­honba helyezték át, s jött he­lyettük egy kitűnő rendű di­áktársunk. így érthető, hogy diákotthonunk átlaga maga­sabb, mint félévkor volt. Igaz az is, hogy megnyertük újból a leány-diákotthonnal folytatott tanulmányi versenyt, ez azon­ban nem tehet bennünket elbi- zríkodottá. Pár hét múlva kezdődnek a vizsgák. A hátralévő időben tagságunk legfontosabb fel- adrta, hogy odaadóan és jól tanuljon, mert csak így tudjuk megőrizni vándorzá.zlónkat az év végén is. Ehhez elsősorban fokozott fegyelem szükséges, a tanulási idő jobb és fegyelme­zettebb kihasználása. Csökken- tenünk kell a tanulási idő aPtti járkálást, eltávozásokat. Ha mindezt megtesszük, azt hiszem év végéig sok mindent pótolhatunk és emelhetjük ta­nulmányaink értékét. Cssplár Gábor, a Népújság levelezője. Takarékoskodj a villannyal! Blinden becsületes embpr leg­főbb vágya a béke Elért har­colunk mi is, a Ságvárí Endre Szakérettségis Kollégium tanulói. Ennek a harcnak az érdekében le tünk felajánlásokat május 1 tiszteletére is. Már jó korán, április 8-án hozzáfogtam a párt. és a DlSZ.bizalmival, vi­tamint a löbbi ifjúgárdlstáva; a felajánlások megszervezéséhez hogy minél nagyobb sikereket érjünk el május 1-re. Kiemelkedő vállalások szüiet- ick meg. A mi osztályunkban pé-dáu. még a leggyengébb ta­nulók is 20—30 ma ematikai példa megoldását vállalták. Tér- mésze;esen ebben is nekünk, az osz.ály funkcionáriusainak kell élenjárni, hiszen a jó péluamuta- vás többet ér. mint a sok szó. A május En? tett fV.ajánlást osz­tályom 108 százalékra teljesí. telle. Én magam 160 százalékot ér.em el. Mindezt nem azért tettem, min,ha elismerést váriam volna valakitől, éppen ezért igen meg- |ape,t. hogy a városi DISZ. bízót i ság írásbeli elismerésben részesített munkámért és tanul­mányi eredményemért. Nekem a munka jó clvégzése természe­tes kö .élesség. Azért jöttem szakérettségire hogy tanuljak és dolgozzam hazám felemelkedé­séért, a béke ügyéért. A városi DI8Z-bizot(ság elismerése újabb lendületet adott további mun­kámhoz. Most a megyei béketalálkoző eiőt.i hónapban újabb fel­ajánlásokat szervezünk. Ta­nulótársaimmal karol,ve is. mét fokozott munkaioljesít- ményekkei akarjuk kife­jezni harcos békeakaratuu- hat. ígérem, hogy tanulmányi ered­ményeim további fokozásával és társadalmi munkám még jobb elvégzésével teszek hitet a béke me.lett. Orth Mihály,, Kecskemét. Készülünk a megyei béketalálkozóra Az Országos Béketanács aprói« 2o-en tartott kibőví­tett. ülésén határozatot ho­zóit arról, hogy nunuen me­gye székhelyen jumus 1-én oeKetaíáiiíozó iesz. Mi., izsa- kí fiatalok is lckesen kő" «zülüij k ezen találkozóra, ez­zel aaar.iuk bebizonyítani, hogy mi is a béke tevékeny harcosai vagyunk­\z alábbiakban közölt vál­lalásainkat. mint felhívást tesszük Bacs'Kiskun megye fiataljai felé azért, hogy ők is csatlakozzanak a béko tevékeny harcosai egység, táborának a megteremtésé­hez. Mi a munka megjavításá­val, a dolgozók felvi áSasí* •ásáyal és a szervezetünkben folyó oktatási munka meg­szilárdításával készülünk a nagy találkozóra. Ezért váraljuk: 1. A mezőgazdasági mun­kák terén, mivel területünk nagyrészo szőlővidék, vállal­juk, hogy fiataljaink. vagy szüleik június l'ig a szőlő második permetezését befe­jezik. Úgyszintén a gyű. möloifák második permete­zését és az újítás utáni e-ső borolást e.végczzük. Cukorrépa és kukorica két­szeri meg'kapálását elvégez­zük- Június l"ét uieSé-őző héten békeőrséget szerve­zünk. 11 csoportot szerve­zünk. melyek segítségei uvujtanak a tanács ellenőr­ző brigádjainak. A munkák határidőben való elvégzését, «'fősorban a DISZ-tagok, vagy szüleik földjét vizsgál, iák meg. 2. Junius l'ig községünk he'- és külterületén 40 köz­gyűlést fogunk szervezni és megtartani, ahol a fiatalo­kon kívüi idősebb dolgo­zókat is bevonjuk, ismertet­jük velük az amerikai im­perialisták aljas munkáját a baktériumháborúrói és ezen keresztül jelöljük meg a feladatokat, hogy miért kell a munkákat határidőre teljesíteni. 3- Szervezetünkben folyó DISZ oktatásnál a rtndsze. résén 70 megjelenő fiatalba el fogjuk Mélyíteni még sok­kal jobban, mint eddig a Szovjetunió iránti szerető­iét és gyűlöletet az amerikai imperialisták elleD, a hatá­runkon leselkedő Titó-fasi*- mus ellen. Az oktatási munkában úgy fog atkozunk a fiatalokkal» hogy a jövő oktatási évadra minél több és :iobb fiatalt és vezetőt neveljünk ki. 4. A megyei béketalálkozó napjára szervezetünkben lé­vő 3 kultűresoport kultúr­műsorral készül, bogy a mi községünkben is ünnepélyes­sé tegyük ezt a napot. 5. Június l'ig alapszerve' zeiünkoeu I ifjúsági napot és május havi taggyűlést tartunk, melyen ismertetni fogjuk a DÍVSZ határozatát az ifjúsági nemzetközi jog­védelmi kopfereneiá.iáról- Is­mertetni fogjuk a Szovjet­unió és a úéni demokratikus országok ifjúságának harcát a békéért és a jogaikért. Ez­zel elérjük, hogy fiatalja­inkban sokkal fokozottabban elmélyüljön a nemzetközi kérdésekkel való foglalko­zás A fenti vállalásunkat a he­lyi pártszervezet vezetésével) a békebizottsággal és a töb­bi tömegszervezetekkel en—üü fogjuk végrehajta­ni. Bőig ózó 1 fiúsági Szövetség izsáki fiataljai így dolgodnak a göböljárási A göböljárási Petőfi ter­melőszövetkezetben a DISZ" szervezetnek negyvennégy tagja van. A DlSZ’fiataiok ál andóan elől járnak a nö­vényápolási munkában. A 19 éves Martonosi Zsófia gya* pottermésztő brigádja május 15-re 70 holdon végezte el a gyapot egy elését. A brigádon belül kiemelkedő _ inuukát végzett Garas Erzsébet mun­kacsapata, amely egy nap alatt 10 bold gyapotot egyelt ki és a munkacsapat tagjai­nak átlagos teljesítménye meghaladta a 300 százalékot­A DlSZ-fiatalok _ azonban nemcsak a növéuyápoláTban végeznek példamutató mun­kát. Derekasan kiveszik a ré­szüket a fémgyűjtésből . is- Május 15-éu Tamási János nyolctagú munkacsapata már hajnali kél órakor eliu­a DISZ-tiatalok Felőli tsz-ben dúlt fémet gyűjteni e reggel â órára 10 piázsa fémet gyűj­tött az előző nap elhatározott 3 mázsa hélyett. 5 óra után kimentek a fiatalok kapálni és még azt]au közel 150 szá­zalékos teljesítményt értek el. A 10 mázsa vasért kapott pénzből a termelőszövetkezet elnöke egy futballabdát ^ és egyéb sportfelszerelést vásá­rolt a DISZ-szervezetnek. Verseny az érsekcsanádi Vörös Csilla« tsz-beu Érsckcsanád községben a Vörös Csil­lag Iszcs-ben a Balvári- és Gyalus­munkacsapat áll egymássá! versenyben- Ot hold borsón és két hold hagymán végezték elsőnek a növényápolást. A dolgozó parasztok közül élen jár: Szi ráczltl János (Széchenyi-út 1.). SZÉKELY ERZSÉBET vb-titkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom