Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. április (7. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-04 / 80. szám

ÉPÜI A. KOMM.UMIZMÜS Tavaszi jelentés a kommunizmus nagy építkezéseiről A kommunizmus nagy építkezései — a béke művek 'Az óriásmérctű ’átalakító munka, amelyet a szovjet emberek a Bolsevik Párt vezetésével, a lángeszű Sztálin tervei szerint végeznek, egyedülálló az emberisén történetében. A szovjet nép nemcsak helyreállította a háború okozta rombolásokat, hanem az imperialisták minden ár­mánykodása ellenére diadalmasan építi a kommunizmust. Míg a Szovjetunió a béke művein dolgozik> addig a háborús gyujtogatók gaz­dasági életüket a háborús vágányra tólják át. így az Egyesült Államok mostani költ­ségvetése 60.7 milliárd dollár hadikiadást irányoz élő. A Szovjetunió már 1950'ben há­romszor annyit fordított szociális juttatásokra, mint a háború előtt. A Szovjetunió­ban egyre emelkedik az életszínvonal. 1950-ben például rádiókészülékből hatszor, kerék­párból háromszor annyit adtak el, mint tíz évvel ezelőtt.Az emelkedő életszínvonal­nak az is fényes bizonyítéka, hogy négy év alatt a Szovjetunió minisztertanácsa ötöd­ször hajt végre nagyarányú árleszállítást. Ez is a kommunizmus építésének újabb nagy sikere, hason’ó a volgai, doni, dnyeperi hidrotechnikai létesítményekhez, a Turkmén-fő- csalorna építkezéséhez. Ezek a hatalmas építkezések lelkesítik a viláa elnyomott és fel­szabadult dolgozók küzdelmét a szabadságért, békéért, boldog jövőért. Nézzük meg, mi a helyzet 1952 tavaszán. -, A Volga-Don csatornát még ebben az évben átadják a forgalomnak, s ezzel egy séges közlekedési rendszer­ben fonódik össze a Szovjet­unió európai részének öt ten­gere. Február l’én a Don vi­ze a beömlő csatornán keresz­tül eljutott a karpovi szívaty- tyúállomás vizemelő rend­szerébe és a hatalmas gépek­kel 13 méter magasra felnyo­mott víztömeg megkezdte út­ját a Volga felé. A Kufbisevi Vítsierőmü építkezésének 1951. évi tervét határidő élőit teljesítették: a Volga medrébe körülbelül 2000 tonna vasszádvadlót ver­tek le és elkészültek az alap- árok földműnkálataivat is. Je­lenleg az alsózsilip alapárkán es a zsilipvédő zárógáton végzik ,.az utolsó simításo­kat”. Április elején az dlsózsi- lipen már megkezdik a beto­nozási munkát. A Cimljansskájai Vízierőmű földgátjaiba az új év első heteiben rakták be az utolso köbméter földet. Jelenleg ez a gát már egész hosszúságá­ban eléri a tervezett 41 mé­teres magasságot. Január hó l.rén megkezdték a Don med­rében épített gát áteresztő nyílásainak elzárását s nyolc nappal később a Don a gát előtt kilépett medréből és megkezdte a cimüanszkájai víztároló megtöltését. _ — A Cimljanszkáiiai Vízierőmű építkezésein jelenleg a víz­turbinákat szerelik. A gát. a vízierőmű, a zsiliüek és a szivattyúállomások berende­zésével párhuzamosan folyik az öntözőhálózat énítése. A* öntözőhálózat építkezése szintén jelentősen halad. A doni főöntözőcsa­tornából eddig már több mint I 20 kilométeres szakasz elké­szült. A főcsatornához hét el­osztó csatorna csatlakozik. A munkálatok itt is igen ered­ményesek: az alsó-doni csa; tornából 54. az azovi elosztó csatornából 70 kilométertépí" tettek meg és néhány hónap múlva már megkezdhetik az öntözést a rosztovi területen. A Szovjetunióban a kolhozok és szovhozok az ideiglenes csator. nák új öntözési rendszerére térnek át. Két.három esztendő leforgása alatt több mint négymillió hektár területen alakítják át az öntözési hálózatot. Az állam számos traktorral, talaj- gyalúv&l, buldózerre^ gépkocsldarúval és még sok más géppel segíti a kolhozokat és szovhozokat az ideiglenes csatornák elké. szitésénél. Képünk a Tadzsik SzSzK ,,Kirov” szovhozában készült. Bemutatja, hogyan temeti be a buldózer a régi öntöző- csaiornát, Rádió a munkaszervezés szolgálatában A Dél-Ukrajnai és Észak-Krimi Csatorna építkezéseinél is serény mun­ka folyik. Az egybefonódó két csatorna hossza 550 kilo­méter lesz, a tervek szerint 3.2 millió hektár föld öntözé­sét teszi lehetővé. A csatorna építési munkálatai mellett a No va ja Kahovkánál alkalma­zott módszerrel építik majd itt is a sznyígirjovkai« va- sziljevkai, dzsankoji, stb. nagy munkáshakótelepeket. A Sztálinii ratii Vízierőmű építkezésének kollektívája az elmúlt évben megkétszerező* dött, az itt dolgozó főiskolai képzettségű szakemberek szá­ma pedig négyszeresére nö­vekedett. Mind több új gép érkezik az építkezéshez, ahol ebben az évben az előző évhez viszonyítva két és félszeresé­nél is nagyobb terjedelmű építkezési és szerelési mun­kát kell elvégezni. Csupán la­kótérből 77.000 négyzetmétert építenek be. 1951-ben kitűztek a Felső-Ahtuba és Sztálin­grád között létesítendő elek­tromos távvezeték nyomvonal tát, azóta már men is kezd­ték a nagyfeszültségű távve­zeték felállítását. Az idén el­készül a fenék- és zárágát isi amely védi a. vízierőmű léte­sítményeit az áradásokkal' szemben, A Turkmen Főcsatorna építését is lázas ütem jellem"! zi. A nemrég még lakatlan Kara Kum sivatagot benépe­sítette az építők sokezres se­rege: új városok és lakóte­lepek létesülnek, utakat épí­tenek. segédüzemeket állíta-i nak fel. A csatorna nyomvo­nalán számos kutatórészleg dolgozik, folytatja azt a ha­talmas arányú munkát, amit a Kara Kum sivatagban a múlt esztendőben kezdtek meg a geológusok. Az HOfr kilométerre tervezett Turb­inán Főcsatorna jövendő köz­pontjának: Tahia Tagnak körvonalai már kezdenek ki-i bontakozni, a leeutóbbi hó' napokban 45 lakóházat, szál*1 lodát énítettek, áramátalakí-j tó-telepet és gépkoesitelepet1 állítottak fel. * Jelenlea ez a helyzet a kommunizmus nagy építke­zéseinél. A munka minden területen olyan lendülettel fo­lyik, hogy néhány hónap múlva, már más kép fogadja az embert és új, nagyszerű eredmények tárulnak a szemünk elé. „Azután majd béke less66 Szép szál hirtelenszőke le­gény volt. Ahogy szeptember 22-én délután gyűrötten, pisz­kosan beugrott a tanyaudvarr fto, szertefröccsent a sáros föld a lába alatt. Szabó szak- társ a tanyaudvarban állt. A harcizaj a fülében dobolt. Gránát- és aknarobbanások tépték a levegőt. A front ott ■vonaglott, kavaraott a tanya­ház körül. A szobába már, fel. tartott kezekkel hátrál be. Mögötte a géppisztohios szov­jet katona. Szabó száktárs nem sokat tudott oroszul, de értett valamit németül. „Ponyemáj nyemecki?" — szögezte a kérdést a szőke szovjet tisztnek. Az levette a sapkáját, haja a homlokába hullott, amikor tiszta német­séggel válaszolt: „Igent’' Szabó szaktárs előtt egész természetesnek tűnt fel, hogy a szovjet tiszt tud németül Ahogy most az ajtóban állott és mosolyogva tekintett rá, sártól összemaszoMít köpenyé­ben, Szabó szaktárs fejében gyorsan kezdtek forogni a gondolatok. Számomra itt a háború vége, — aondolta. — Ez a fiatal szőke tiszt mosoly­gásával már a béke. »Hívja haza a feleségét'’ — parancsolta, inkább c'ak kér­te. Amíg étőszólítaatta a leá­nyát, már arra gondolt,_ va­lami meleget, kellene adni en­nek az embernek, biztosan fáradt. A tiszt hirtelen a zse­bébe nyúlt. „Tán csak nem fog lelőni*“ — villant Szabó szaktárs eszébe, de a fiatal katona egy szép piros mosoly­gó almát húzott ki a zsebéből, ő is mosolygott hozzá, amikor odaadta. Nem vaau éhest — Kérdezte lekötelező udvarias­sággal, mintha csak valame­lyik hozzátartozóia fordult volna hozzá békés vasárnapi beszélgetés közben. A piros alma biztatóan mo­solygott, mint a béke, amely­re olyan régen vártak Szabó- éknál is, mea szerte az or­szágban is sokan. Szabó szaktárs kifordidt az ajtón és a vijjogó, reszkető levegőben „ földek között el­indult a szomszéd tanyába a feleségéhez. Alig hallotta a gondolatainak, özönétől azt, hogy az előbb méa a tanya körül gyülekező tankok ijedt berregéssel visszavonulnak a falu felé. Ahogy rakosgatta a lábait egymás elé, szaggatott és kusza emlékkének kavarod tak a fejében. A- üzemre aondolt. Kiste­lek felől már odahallatszottak a morajló áoyúdiiböroébek — emlékezett vissza. Az üzem parancsnoka reaaeitől estig, vöröseslilába játszó arccal or­dítozott az udvaron. A kísé* rétéhez tartozó tisztek töltény táskában, gyanakvó szemmel rohangáltak a AAált, rendetlen irodákban. Szeme előtt az egyik magyar főhadnagy eszeveszettül üvöltő képe rém­lett fel. ,,Bitangok, csirkefogók, én majd megmutatom.” Szabó szaktárs, az öreg szer­vezett munkás, aki két társá­val együtt a szószó'ló szerepét vitte a gyárban, az előbb jól odamondogatott neki. A por­tásfülke megtelt a tiszt ordí- tozásával, de Szabó szaktárs kitartott állásponia mellett: amíg a munkássáa meg nem kapja az elmaradt bért, nem segít a csomagolásban. Na­gyon jól tudta, hon y nincs pénze az üzemtulajdonosnak, mert egy nappal ezelőtt az összes készpénzét szétosztotta a tisztviselők között. A gyá­rost — Szíjártó Gyulát — egyébként sem izgatta már az üzem sorsa. ,,Azi úgyis elinté­zik a hadiüzem parancsnok­ságon a fejesek — mondta a feleségének csomagolás köz­ben, — Csak az autó ki ne dögöljön menekülés közben.“ A szaktársak akkor széled' tek csak szét az üzemből, mi­kor mindenki látta, hogy a lázasan csomagoló parancs­nokság úgysem boldogul a gépekkel, az iparvágányra be­gurított teherkocsik is üresen tátonganafe. Ugv sem lesz azokból rakott kocsi! A fia motorján berregett ki a ta­nyára az egyre közeledő front dobbanásai, kattoaásai közt. És most. itt ballaa a feleségé­ért. Azért, hogy teát főzzenek ezeknek az új, ismeretlen em­bereknek, akik úgy beszélnek vele, mintha rokonai lenné­nek. Jó idegzete van> annyi biztos, aondolta maaában> mi­kor a szőke fiatal tiszt képét rakta össze n képzeletében. * ’A felesége gyorsan vissza­került vele együtt. Akkorra a kis szoba zsúfolásig megtelt szürkeegyenruhás szovjet ka­tonákkal. Sapkájukon ötágú vörös csillag fénylett. Komoly dologgal voltak elfoglalva. Hallatlan odaadásai játszot­tak a szomszéd kislányával. Egy nő is volt köztük, aki svájcisapkásan guggolt a gyerek előtt és sűrű neveté­sek közben maavarázgatott valamit neki. A gyerek nem értett ugyan semrnit. a ma­gyarázatból, de roppant köz­vetlenül vizsgálgatta a fényes kitüntetéseket, mea a tarka szalagokat, amelyek ott him­bálóztak ennek a fehérarcü, fiatal kaionalánvnak a mel­lén. Az asztalon eay egész halom piros alma fénwett, lá­nya az ágy szélén ülve niaj- szolgatott belőle. A szomszé­dok kezében is álma piroslott és az egyik szovjet katona fontoskodva s komolyan kap­csolt rá a kislány csuk’ójára egy vidám, színes kis /karpe­recét. Olyan volt az eaész kép, mintha kedves jó szomszédok látogattak volna el hozzájuk. Ha nem süvítettek volna kis­sé távolabb a lövedékek, ha a aépfegyverkattoaás nem do­bolt volna az ablakokon, azt hitte volna Szabó szaktárs, hogy vége van minden kín­nak. — .’Vége van a kizsák­mányolásnak is — lélegzett fel. A régi szakegyleti gyűlé­seken koptatott szónak új csengése támadt hirtelen: vé­ge a kizsákmányolásnakl A főhadnagy, akiről min­denki tudta már Szabó szak­társ kivételével, hogy Sztye- pánnak hívják, homlokára tóit sapkával üldöaélt a sa­rokban és nagy igyekezettel magyarázta a szomszédost- szonynak a front helyzetét. -,Béke, béke” •— mondogatta• ahogy az újságpapír szélére kusza vonalakat és fekete pontokat rajzolgatott. — A szomszédasszony nem nagyon figyelt a dologra, ő Sztyepán szőke haját vizsgálaatta és többször édesdeden elmoso­lyodott. Amikor elbúcsúztak már késő éjszaka volt. Fél- egyháza felöl rakéták szállot­tak a levegőben- ismeretlen rendeltetésű autók berregtek a kövesúton. A főhadnagy megszorította Szabó szaktárs kezét és azt mondta németül: Két hét múlva Pesten le­szünk, újból mecflátom a nő­véremet! Nem tudiat Ott ta­nít Budapesten, tanítónő.“ Az ajtó elé kitódult az eaész csa­lád és szemüket meresztgetve néztek a sötétben ayorsan el­tűnő szovjet katonák után. Sztyepán méoeovszer vissza­futott és gyorsan hadarva mondta: „Nemsokára jönnek a töb'bek is, a mieink! Azután majd béke i esz.” Szabó szaktárs az üzemre gondolt, amikor a tiszt kezét szorongatta. Arm gondolt, rö­videsen fiira kezébe veszi a kalapácsot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom