Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-02 / 52. szám
Az élőáilatbegyüjtés hiányosságai Bácsszentgyörgyön és Nemesnádudvaron A bajai járás begyűjtési ered. menyeit «agyban lerontják a se. reghajtók, akik között ott szere, pelnek Bácsszentgyörgy és Nemesnádudvar községek is. Ezekben a községekben a tanács tag. jai lazán kezelik a begyűjtés kér. dósét. A végrehaj ást teljesen a nyilvántartókra bízzák és ellen, őrző munkájuk e|mulasz ásóval nem vesznek irányt a hibák kijavítására, azok felszámolására. A tanácsok elnökei számszerűleg még a pótkivetéseket sem ismerik. Ezek a hiányosságok eredmé. nyezték aztán, hogy Bácsszent- györgy az élőállatbegyüjtésben lemaradt. Az első félévre előirt' 74 sertéssel szemben eddig mindössze 4 darab sertést adott be. Nemesnádudvar pedig az előírt 88 darab sertésből január és február hónapokban még egye len darabot som, az előírt 11 szarvas- marhából pedig egy darabot. A lazaságok megmutatkoznak a tojás, és baromfibegyüjtésben is. Nemesnádudvar még egyetlen darab tojás és egyetlen kilogramm baromfi beszolgáltatásáról sem küldött jelentést, holott a községnek vannak élenjárói és példamutatói, akiknek úlmutatá- sa a tudatosítás hiányában nem kerülhet követésre. Mind a két községben a tanácsoknak sürgősen fel kell szá. molniok a hiányosságaikat. Fe(A csá’.aijai állami . gazdaság fiataljai vállalásaikon kérésziül igyekeznek bebizonyítani hálájukat és szeretetüket Rákosi elvtárs iránt, akinek 60. születés, «apjára lelkes örömmel készül, nek. Vállalták, hogy március 9-re egy 60 tagból álló DISZ. brigádot szerveznek. A vállalást február 20-ra teljesítették. K|i- mó Lajos kultúrfelelös vállal iá, hogy a 10 tagú kultúrcsoportot 25 főre emeli. Vállalását 6 is teljesí ,ette és a kuUürcsoport máris fegyelmezetlen készül a március 9-1 kul.úrünnepségre. Veréb Margit 13 “tagból állé adataik súlypontkérdésévé kell tenniük a begyűjtés minél sike. resebb teljesítését. A járási ta nács begyűjtési osztályának pedig fokoznia kell ellenőrzését, hogy a lemaradt községek ml. előbb behozhassák az államfe- gyelem fokozojtabb érvényre juiásával, azok teljesítését. röplabdacsap&iot szervezett. Ko. kies Eta egy tánccsoportot. Silke ISjván, Nagy Gáspár, Silke Etel mind.mind túlteljesítették felajánlásaikat. Az üzemi DlSZ.szervezet vállalta, hogy új tagokat szer. vez be soraiba. 14 új tagot máris felvettek. Az egészévi munka- szerződések megkötésében is ott vannak a fiatalok. Lukács Irén brigádvezető, Lőrincz Nándor traktoros. Szabó Déncs, a csálaljal állami gazdaság dolgozója, a Népújság levelezője. Vállalásainkat máris túlteljesítettük Az idén többet termelünk, mint tavaly ! A mátéházi állami gazdaság megnövekedeH- gépparkkal indul harcba a magasabb termésátlagért A mátéházi állami gazdaság dolgozói és a gazdaság erőgépei, mezőgazdasági gó" pei felsorakozva á/.laniik, hogy lelkesen felvonuljanak a tavaszi munkálatok megkezdésére. A gazdaság központi udvarán sorakoznak fel az igásfogatok. A gépszínek ós a közöttük elterülő torsé' gén pedig a gépek egész sora. A gazdaság büszkesége^ a Sztáliüyecs 5 darab 35-ÖS Hoff her, 0 kultivátor, 1 most érkezett szovjet négyzetes vetőgép, 3 lóvontatású vetőgép 3 20 soros hármas kom* binái.t vetőgép, 2 20 soros ló- voütatású vetőgép, 3 darab 82 soros traktorvontatású vetőgép. 6 darab tárcsa, 4 darab Zetor gyapotkapáló gép és a kisebb gépek egész sora. Legvégül pedig a oséplő és szalmakötöző gépek. A gazdaság a géppark megnövekedésével indul harcba az idei több és iobb termésért A dolgozók büszkén te' leintenek a gépekre, segítőtársaikra. A gazdaság idei ütemterve már elkészült, hogy a munka tervszerűségével biztosíthassa az eredmé* nyékét. Az idei üzemterv csökkentette az ősziárpa vetésterületét 700 holdról 500 holdra., a bor só területet 200 holdról 134 holdra, a gyapotterületet pedig 600-ról 500 holdra. Az így felszabadult területeken részben új növény féleségeket fognak termelni. így 100 holdon az ipar részére lent fognak termelni, 20 holdon angol per- jét, melynek magját aztán lucerna közé vetve az állatállomány legeltetésére fognak felhasználni. 96 holdon keresztvetésű búzát vetettek el> melynek előnye, hogy a vetési mód nem engedi a kalá. szokat megdőlni A gazdaság a nővényfélc aégek eredményei mellett az állattenyésztés nagymérvű fejlesztésére törekszik. Az 570 darabból álló sertésállományt év végére 1000 db-ra, borjúállományt természetes szaporodás útján 320 darabról 440 darabra, a lóállomáuyt 55-ről 60 darabra, a bízó marhák Számát pedig 181 darabra kívánja emelni A gazdaság tehenészetében bevezették a háromszori fejest és az egyedi takarmányozást. A napi fejósi átlag 7.5 literről 10.5 )‘ terre emlékedett. A gazdaság első negyedévi tejbeadási kötelezettsége 31000 liter. Erre január, hónapban 7000 liter, február hónapban 13 000 liter tejet szolgáltattak be. A növekvő eredménvek március hónapra 18.000 litert ígérnek. Ezzel a gazdaság 7000 literrel fogja beadási kötelezettségét túlteljesíteni. A gazdaság vezetősége fölkészült a tavaszi munka a. tokra. A brigádok és munkacsapatok munkaterületeit feltérképezték, a munkaerők tervszerű e1 osztására. A traktoros-brigád és a brigádon belül a két munkacsapat már jegyzőkönyvileg átvette munkaterületeit és erőgépeit A gazdaságban nagyméretű építkezés folyik í17, állatátlo arány növelésével kapcsolatos férőhelyek biztosítására. Három darab tehénistálló épül 80—80 darab szarvasmarba befogadására. A növekvő mezőgazdasági eredmények begyűjtésére pedig befejezés előtt áll egy 60 vagónos magtár építése, 2 darab 10—10 kát. hold dohánytermés befogadására akalmas pajta megépítése* a megnövekedett erőgépek elhelyezésére egy új gépszín, még az idei tervév- borx kerül ugyancsak megépítésre három darab egyenként 60 személy befogadására al kalmas legény száll ás. EGY NAP A KALOCSAI MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUMBAN Vidáman szól a csengő a technikum kollégiumában — reggeli ébresztőre. A növendékek pihenten ugranak ki az ágyból, hogy felkészüljenek a napi műn. kára. Bezzeg a felszabadulás előtt a reggeli csengöszó nem vidám technikus-jelölteket ébresztett banem az apácák által ájtatos.’ Ságra nevelt, a Horthy-rendszert kiszolgáló úri csemetéket. Ma más az élet Kalocsán ebben az épületben. A volt zárda homlokzatán ez olvasható: NÖVENYTERMELESI ÉS ALLATTENŸP.SZTÉSI TECHNIKUM Bőséges reggeli után kezdődik 8-kor a tanítás. A tanulók nö. vénytermelést, állattenyésztést, üzemgazdaságtant, magyart, történelmet és még sok más tárgyat tanulnak. Közben 10 órakor tízórai osztás, s megy tovább a tanulás. A délután nagyrészó. ben egyéni tanulás van. nemcsak elmeleti okta. TAS folyik itt, hanem gyakorlati is. Ma éppen az egyik osztálynak van szaktárgyi gyakorlata, az iskolától 100 méterre lévő tan. gazdaságban. Szarvasmarha bírálatról van szó. Tanuláson kívül bőven jut idő énekre, labdarúgásra, birkózásra, öklözésre. 2—4_ig a labdarúgócsapatnak van edzése. Ez szükséges is, hiszen benevezett a technikum csapata a járási bajnokságba. Vacsora után a birkózók — vagy húszán — ed. zést tartanak, hogy sikeresen mérkőzhessenek meg a megyei ifjúsági csapattal. A díszteremben a kulturgarda PRÓBÁL, dalától hangos az egész épület. Az olvasóteremben sakkozna!?, olvasnak este nyolc után. Alig tehet a tanulókat fél tíz felé a könyv mellől a hálószobába küldeni. Nem csoda, mikor olyan izgalmas Beck: „Volokalamszki országútja”. No majd erről tart holnap a magyar szakkörön beszámolót Nagy Jóska, ezért is nehéz elszakadni mellőle. Könyvtáréra Is volt. Olyan nagy az érdeklődés, hogy alig tudja kielégíteni a könyv, táros a tanulókat növényterme, lesi. állattenyésztési, szóptro- dalmi könyvekkel. JUT TEHAT BŐVEN IDO TANULÁSRA. OLVASÁSRA, SPORTOLÁSRA A harmadévesek nagy lendület tel készülnek a képesítőre. A bizonyítvány megszerzése után, mint technikusok, komoly kere eethez jutnak. Aki akar, elmegy közülük egyetemre, mert ez az iskola erre is képesít. De máris szó! a csengő, s pihenni térnek a diákok, hogy a szocialista mezőgazdaság építéséből másnap még lelkesebben kivehessek » részüket. Népművészeti ajándékok Rákosi elvtárs születésnapjára Az ország dolgozó parasztsága is nagy szeretettel késziii Rákosi eivlárs 60. születésnapjának megünneplésére. A munka, felajánlások mellett gyönyörű népművészeti ajándékokkal is kifejezik hűségüket és szeretetüket a dolgozó nép vezérc iránt. Az acsai Poiőfi-úttörőcsapat művészi néphimzéet és a folaján. lásaikat tartalmazó albumot készít március 9_re. A képen Balinka Erzsébet^ Deszk Zsuzsánna, Hencsjár Erzsébet és Balinka Mária készítik az ajándékot. !l!IIIIIIIIIllllllllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUllllllllllllllllll!li!llililllllllllll!illlllllllllllllilllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIIIIIIIIIIII1[!IIIIillll!llliiilll Itt a % ideje... A talaj Elszikkadása után nyomban simítózzunk! A talajsimíló- val a munkát ne a barázdákkal egyirányban, hanem haránt, azaz a barázdák frányára 45 fokos szögben végezzük el. Simítózás- hoz lehetőleg igaeröt hasz. Háljunk, mert a traktorekék erő. sen letömik a földet, ahol vetés, kor nem veszi be a magot a föld. • A földművelésügyi miniszter, nek a tavaszi munkák elvégzé- sérő! szóló rendeleté előírja, hogy március 10-ig a konyhakertészetben vessük el a sárgarépát, petrezselymet, retket és salátái sza. badföldi parcellákba. Vetés előtt a talajt aprómorzsásra munkáljuk el. Sárgarépát, petrezsely. met vetőgéppej 25—30 cm sortávolságra, egy cm mélységre vessük. Emeljük fel az lgásáilatok abrakadagját, hogy mire az erős tavaszi munkák megindulnak, az igáslovak és ökrök jó erőben •egyenek. Jobb minőségű szálas, takarmányok etetésével is javítani tudjuk az lgásáilatok munkaerejét. • Ne vessünk tisztítana® ma», got! A tavasziárpát, zabot, sze- lektorozauk. A tavasziárpa magját szelektorozás után csávázzuk. A csávázási csak vetés előtt £4 órával végezzek el. • A gyümölcsösben végezzük si a, fák gallyazását, tisztogatását és rügyfakadás előtti permetezését. A perraelezést a fa legmaga. sabb ágain kezdjük és úgy haladjunk lefelé, hogy a permellé » fa minden ágát egyenletesen benedvesítse. Permetezésre fagymentes, derűs, csendes időt vá-i lasszunk ki. A SZOVJET FIlM ÜNNEP HÍREI Baján a tömegszervezeti és üzemi felelősök szervezési versenyt indítottak a Szovjet Film ünnepe tiszteletére. A versenyben ez első héten a bözkórház filmfelelőse járt az élen* aki hat heti előirányzatát ezideig 80 százalékban teljesítette. A versenybe* sajnos, még nem mindem üzem, tömegszervezet kapcsolódott bele. A földműves, szövetkezet még mindig nem ébredt tudatára a szovjet film hatalmas nevelő értékére ée nem vesz részt a versenyben. Reméljük, hogy a Fények a fainban című filmnél ő is be-, kapcsolódik. • Madarason Csőke Márton: 8 holdas középparaszt az egyik szovjet film megtekintése után elmondotta, azért szeret szovjet filmeket látogatni, mert azok ai valóságot ábrázolják és céljuk nem pusztán a szórakoztatás, ha-1 nem a. dolgozók tanítása, nevelése. Elhatározta, hogy a jövőben feleségével együtt minden bemutatásra került* szovjet filmet megtekint. »caoK*c8aK»ctwK»ciic**sic8aKi»<3Sa^ Dunaszentbenedeken Mészáros Ferenc Í3 holdas középpa- raszt letagadta állatállományának egy részét. Beadási könyvé, ben mindössze egy lő, egy marha és egy anyakoca szerepel. Az összeírás alkalmával azonban kiderült, hogy 1 anyakocával, 1 db 140 kg.os hízóval, 2 db süldővel, 1 tehénnel, 3 ökörrel és egy növendéküszővel rendalkezlk. Ugyanakkor tavalyról még 160 kg sertésbeadási hátraléka van. * Ágasházán, Fiilöpházán, Helvécián, Helényegyházán, Imre- hegyen, Iíunbaracson, Ladányb.nén, Lászlófalván, Nyárlőrincen, Üregcsertőn, Rémen és Városfö.dön februárban egyetlenegy vágómarhát és hízoitsortést sem adak be 17-ig. A helyi tanácsok itt elhanyagolják az éiöüllatbegyüjtést. Ezekben a községekben a tanácselnökök számoljál? fe] az eddigi hiányosságaikat és azon. na! lássanak munkához, hogy. a tervet teljesíteni tudják.