Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-15 / 63. szám

Mléri sia ara cli le Maiyimir az élőállat­begyűjtésben ? A járási tanács legutóbbi érté­kelése szerint Katymár az utolsó helyen áll az élöállatbegyüjtési versenyben. A beütemezett 36 darab marba heyet esak 10 dara­bot adtak be a gazdák. A ser­tésnél a tanács azt sem tudja, hogy mennyi futott be eddig. Az előírást ismeri a begyűjtési csoport, de a teljesítést nem. Az történt ugyanis, hogy a he­tenként befutott mennyiségeket a nyilváníar'ó egy darab papírra írta és a járásnak történt jelen­tés után a papirt eldobta. A já­rási értékelés szerint a község februári tervét csak 17 százalék ban teljesítette. . Megállapítható, hogy a tanács rendkívül hanyagul kezeli az élöállatbegyüjtési. A tanács vezetői, de a be. k.V'jj.csi csoport dolgozói sem érzik a begyűjtés teljesítésé, vei kapcsolatos komoly felelősségüket. A p-ántilkaszerü vétel jegyek csak gyűlnek és mindig több he­lyet foglalnak el a fiókban, de elkönyvelve még nincsenek. így a katymári tanácsnál a&t sem tudják, hogy melyik gazda tett eieget becsületbeli kötelességé­nek, melyik nem. Egyszóval a tanács egyáltalán nem ismeri, hogy hogyan megy az élőállat- begyűjtés a községben. Ha valaki megkérdezi a be­gyűjtési csoportot, hogy miárt nincsenek elkönyvelve a vétel, jegyek, altkor egy egész sor ©kot fel tudnak hozni. Czabafi Antal, aki legrégebben van a begyűjtési csoportnál, azt mond. ja, hogy mindig más munkát ve géz, mint a beosztása. Antal Márton tanácselnök különböző feladatokkal bízza meg és pont a begyűjtésnél nem tud dol­gozni. A másik lcét dolgozó pedig nines tisztában a felada­tává!. Számos olyan kérdés van a begyűjtés vonalán, amelyet nem értenek. Magát a begyűj­tési rendeletet sem ismerik eléggé. A tanácselnök, Antal Márton december 15 óta tölti be ezt a tisztséget. A begyűjtéssel kap. csolatos rendeleteket ö maga sem ismeri ejéggé. Nem foglal­kozik eléggé behatóan ezzel a kérdéssel. Vedig Antal Mártonnak tud­nia kellene azt, hogy az élö- állatbegyüj.ési tcrv teljes? lése jelenleg a legfontosabb kérdések egyike és amely­nek végrehajtásáért a ta. nács, elsősorban a tanács, elnök a felelős, [Nem szabad elvonni Czabafi An- I tait a begyűjtési csoport mun I Icájától, amikor amúgyis olyan [gyengén állnak ezen a fronton i Az adminisztrációval azonkí ; vül egy egész sor hiba van. A 'felvásárló szervek a vétel jegyek kiállítását nagyon elhanyagolják Sokszor csak a nevet és a köz Béget írják fel, de többet nem A községben több egynevü dói. gozó paraszt van, ezért a ta­nács sokszor napokig nyomozhat utána, hogy kiről van szó. A nyilvántartási számot gyakran nem Írják fel a vételjegyre. A dátumot sem tüntetik fel, ezért ezt sem tudják megállapítani a 1‘anácsnál, hogy a gazda idejében »leget tett-« a beadásnak. Azonban nemcsak adminisz- jtrációs vonaton vannak súlyos hibák. A falu vezetői elhanyagolják a politikai felvilágosító műn. kát is. Maga a párt titkár «Mára, Orsós László még azt sem ismeri, hogy mennyi g község élőállatbeadási ; ferve, ^Tartanak néha kisgyüléseket, de ott Is csak általánosságban beszélnek a népnevelők. Nem mutatnak rá a helyi körül­ményekre, nem ismertetik a dolgozó parasztokkal, hogy mennyi a* a sertés, és szarvas- marhatnennyiség, «melyet a. köz­ségnek becsületbeli kötelessége leadni. A helyi problémákkal egyáltalán nem foglalkoznak a népnevelők. Felszínesen foglal koznak az új begyűjtéssel, nem magyarázzák meg a dolgozók, nak, hegy a begyűjtési tervek teljesítése — a becsület kérdése. A tanács és a helyi pártszer vezet tehát egyáltalán nem ke zeit fontos kérdésként az ál. latbegyüjtést. A legnagyobbfokú nemtörődömség és hanyagság tapasztalható ezen a téren. Hi. Szén maga az a tény mutatja, a tanács liberalizmusát, hogy még azt sem tudják, hogy meny nyit teljesítettek a negyedévi eertésbeadási 1 érvből. A tanács nem folytat kö­vetkezetes harcot az ellen­ség ellen. A tanács nem tud. ja, hogy a kulákok teljesí­tették e a beadásukat, vagy sem. Mindezek után nem lehet le­hat csodálkozni, hogy Katymár község járási viszonylatban aj utolsó helyen kullog az élöál- latbegyüjtésben. Az eddigi la zaságot és nemtörődömséget azonnal fel kell számolni. A helyi pártszervezet segítse a fa. uácsot a munkában. Orsós e]v. !árs ellenőrizze a tanács tevé­kenységét. Ne arra hivatkozzon, hogy más elfoglaltsága van és ezért nem tud törődni az élöál- latbegyüjtéssel. Az elfoglaltságá­nak jelentős részét ez a kérdés kell, hogy képezze. A tanács­elnök elvtárs is jó! tanulmányoz­za át a rendelkezést, vegye ke­zébe a begyűjtés kérdését és ko­molyabban ellenőrizze a begyűj­tési csoport munkáját. Az admi­nisztrációs vonalon fennálló hiá­nyosságokat azonnal meg kall szüntetni. A népnevelők pedig érveléseik. né| használják fel a begyűjtési minisztérium által kiadott ismertető füzetet, amely a be­gyűjtés kérdéseivel foglalkozik. Ismertessék a dolgozó parasz­tokká! a kisgyüléseken, hogy mennyi a község beadási terve. Mutassanak rá egy-égy ilyen gyűlés alkalmával, hogy kik azok, akik akadályozzák a terv teljesítését. Névszerint ismertes­sék azokat, akik nem tesznek eleget becsületbeli kötelezettsé­güknek. lUuliónmsor : MÁRCIUS 15, SZOMBAT Kossuth rádió 11.30: Fetöíi szovjet földön. Összeállította Marthy Barna. 12.30: Magyar népzene. 13.15: A rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.15: Népdalkórusok. 14.30: Tied vagyok, tied hazám. 14.50: Operet tkettősök. 15.30: Népek hajnalcsU'aga. Murányi Kovács Endre előadása a 48-as Európáról. 15.45: Állami válla­latok hirei. 15.50: Könyv, mu­zsika, színház. A rádió Művé­szeti Híradója. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20: Tánczene. 17,10: Hacsa. turján: Hegedűverseny. 17.50: Falurádió. Szövetkezeti Híradó. 18.25: A 4S.as forradalom da­laiból. 19.00: Egy falu — egy nóta. 20.40: A begyüj.ési ver­seny hírei. 20.45: A hazaszere­tet és szabadság eszméje az operajszínpadon. 21.30: Szeret­lek, kedvesem. Petőfi.versek és dalok. 22.20: Maróczy Géza em­lékverseny. Beszámoló a buda­pesti nemzetközi sakktornáró! 22.30: Tánc éjfélig. Petőfi rádió 7.05: Glier: Népek barátsága — nyitány. Hangi. 7.35: Ope­rettmuzsika. Hangi. 8.05: Dalok a kolhozról. 8.40: Szabad népek dalai. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Mozart kamara- müveiből. 10.50: A nemzeti ope­ra megteremtői. Részletek Gím. ka, Mon'uszko, Smetana és Er­kel operáiból. 18.00: Magyar tö- megdalok. HL 15.40; Az emetöbi. A népnevelőmunkába be kell vonni azokat a dolgozó parasz­tokat, akik már eleget tettek élőállatbeadási kötelezettségük, nek, akik meg akarják védeni a község becsületét, mert ilye­nek vannak szép számmal a délszláv és a magyar dolgozók között. Ilyenek Cindrity Gusz­táv 5 holdas délszláv dolgozó paraszt, Petres Antal 9 holdas délszláv dolgozó paraszt, Ráez Sándor 7 holdas gazda, Tóth Zsigmond 8 holdas gazda és még sokan mások. A helyi pari szervezetnek és a tanácsnak szemeiött kell tar- lani, hogy az imperialisták min­denre elszánt ügynöke, Tito és bandája alig néhány kilométer­re tőlük metszi ránk fogait. Az élöállatbegyüjtési terv teljesíté­sével a békeharcot segítik elő és méltó feleletet adnak cunek az acsarkodó bandának. Éppen ezért keményen lépje­nek fel a nemteljesltőkke! üzemben cs olyan közhangu­latot alakítanak ki a köz. ségbeii, amely élesen el/,éli a becsületbeli kötelezett. í>ég elmulasztókat. A járási tanács is oka az eddigi hiányosságoknak. Nem nyújt elegendő segítségét a helyi tanácsnak. A tanácselnököt egy termelőcsopórtból emelték ebbe a megtisztelő funkcióba é« amióta jelenlegi tisztségében van, nem fordult elő egyetlen­egyszer sem, hogy valaki a já­rási, vagy megyei tanácstól meg­magyarázta volna neki, hogy mi is lényegében az o feladata. Ha ki is jönnek a járási tanács részéről ellenőrizni a tanács munkáját, ez az ellenőrzés felü­letes. A járási tanács is adjon a jövőben több segítséget a helyi tanácsnak, mert csak így szá­míthat arra, hogy megjavulnak a község eredményei, amely egyben a járás eredményeinek javulását is jelenti, A katymári tanács ross2 mun­kamódszereiből, rossz példájából reméljük nemcsak a katymári tanács vonja je á tanulságokat és javítja ki sürgősen hibáit hanem levonják mindazok a községi és járási tanácsok is. amelyeknél hasonló módon ke­zelik a szarvasmarha, és sertés- begyűjtést a maguk területén. kák parancsnoka, Tardos Tibor irodalmi riportja. 16.00: Zenei Újság. 16.35: Ipari szaktanfo­lyam. Az aluminiumrozsda és az alumínium felületi védelme. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40: Zenés posta. 18.15: Két részlet Erkel: Dózsa György című operájából. 18.40: Tánczene. 19.30: Mindenki ope­rája. Erkel: Bánk bán. Ismerteti: Várnai Péter. 21.30: Magyar filmzene. 22.30: Népi demo­kráciák kamarazenéje. A g» ró Sí I pdetések HAZIBOR kapható 25 literes lé­telekben. — Kecskemét, Kassai­utca 6. sz. ’ 24070 VILÁGOS félháló jó állapotban eladó. Csak szombaton és va­sárnap. — Kecskemét, Reisz- mann Sándor.u. 1. sz. 24053 ZONGORÁT keresünk bérbevé­telre. — Cím: Bácskiskunme. gyei Építési és Tatarozási Vál­lalat, — Kecskemét, K|apka-utca 12. Sz. 24057 Szólóhegedűt vennék szabadkézből — Iskola­vezető. Kunbaja, Toldi-ta. nya. 24051 ELADÓ hálószoba, kombinált. sz&krény, sezlon, ágyak, ruhás- szekrény, ikerágy, asztalok, kárpitozott székek, diófélháló. — Kecskemét, Rákőczi-út 38. sz. Bútort, szőnyeget veszek. 2405S VILLANYSZERELŐ ~ segéde­ket felveszünk. .— Megyevi’l., Kecskemét. Arany János.utca 3, Sz. 24013 DunapatajoU állandó szakmai és politikai oktatás folyik. A dolgozók társadalmi munkát is végeznek. Harcolnak a „minta­fiók” cím elnyeréséért. * A Bácsalmási Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói vállalták, hogy maguk fuvarozzák ki a göngye. legeket és az élesztőt a vasútra. Ezzel havi 300—400 forint ér. tékű megtakarítást értek el. X A bajai postahivatal fűtői a vállalt 5 százalékos tüzelőanyag megtakarításukat újabb 5 szá­zalékkal csökkentették. Naponta 2 mázsát takarítanak meg. Már. cius 6-ig megtakarításuk 78 mázsa, 4602 forint értékben A Kalocsai Kiskereskedelmi Vállalat fiókjának dolgozói rendbehózták társadalmi mun­kával helyiségeiket. Ezen felül megtakarítottak 500 pap!rz-sákot és 500 darab üres cukorkásdo- bozt, melyet visszaadtak az iparnak. w A Kecskeméti Kiskeresk-edel. mi 'Vállalat áruforgami osztá­lyának dolgozói az elmúlt na­pokban készétel-kóstolót készí­tettek nagy sikerrel. A megyei központban mégalakult terv­brigád jó munkát végzett az elő tervek készítésénél. Szorgal. más munkájukéit jutalmat kap­tak: Kalocsai Margit és Ivicz Ferencné. ■y: Hogyan működtek a labdarúgó játékvezetők az első tavaszi-őszi bajnokság alkalmával II. számú közlemény Dömötör Gábor a tavaszi idényben majdnem kifogástala­nul vezefett, azonban az őszi fordulóban ö is több hibát vé tett. Működésének ebben a sza. kaszában bizonyosfokú eibiza kodottság volt tapasztalható. Főhibája : többször nem al. lcalmaz.a az előnyszabályt. Szabolcs Izsák nem a fiatal játékvezetők gárdájához tartó, zik, de tapasztajtsága és határo­zottsága át tudta segíteni a ne­hézségeken. Sokat fáradozik az utánpótlás érdekében. Néhány helytelen lesállás megítélése ós fordítóit íté­lete azonban majdnem min­den mérkőzésen előfordul. Nagy Sándor kevés hibával működött. Gyors, jószemü já tékvezetö. Rossz oldala; ítéle­teit' sokszor feleslegesen „tá­masztja alá”, túlzott t ágiejtés, set. Másik hibája a mérlegelés. Feliér László, Bíró Imre mű­ködése nagyjából hasonló ered­ményű, mint Nagy Sándoré, az­zal a különbséggel, hogy a kél játékvezetőnek még le kell kü déni a gátlásokat és több erélyt kell mutatniok. Fehér László gyengébb működését annak kö szönheti, hogy rendszerint rossz sípja volt. A játék hevében sokszor nem is hallották a játéko­sok a sípjelt és folyt tovább a játék. Fehér László ek­kor rendszerint (mert nem álltak meg) tovíbbot intett. Bíró Imrének a pontosságra kelj jobban ügyelnie. Már az idény első mérkőzésén (Kiskun, félégyházán) a kezdési időtől félórát késett. Dr. Kákonyi József jóképes íségü játékvezető mégis az el- multévl bajnokság során gyen gén szerepelt. Teljesítményének értékét 1«. rontotta: falpalásokat nézett el, szándékos, többször is­métlőt» szabálytalanságot nem fújt le. Bédn Lászlónó megyénk egyetlen női játékvezetője. Ha lározottságával, éles látásával és helyes ítélkezéseivel bébi. zoUyította, hogy a nők is megállják a helyüket a labdarúgópályán. Hibája: hajlamos a mérlegelésre és nem alkalmazza az előny- szabályt. Szelei' Mihály a2 utánpótlás egyik tehetséges iggje. Fő. erénye: jó! működik össze » határbírókkal, ami a jó szereplé­sének alapja. NÍéhány rosszul megítélt lesállás és fordított ítélete azonban minden mérkő­zésen megnyilvánul/ Másik hibá­ja: nem állítja ki indokolt ese­tekben sem a sportszerűtlen já­tékosokat. Több etélyességgel kell működnie. Jung József félfelé {velő for­mát mutatott a tavaszi bajnok­ság alkalmával. Egy esztendő alatt jól feljött az élvonalba. Ha az idén is oíyan lelkiismeretesen készül egy.egy mérkőzésre — mint tavaly, — akkor nagy re­ményt fűzhetünk működése elé. Gyengéje: nem eléggé erélyes és ezért több esetben előfordult, hogy keze alatt a játék eldur­vult. Szoboszlai Aladár a tavaszi fordulóban mutatott gyengébb szereplése után az ősz folyamán egészen feljött. Az őszi ■ idény­ben különösen jót alkalmazta a a előnyszabályt. Rossz oldala: nem veszi fi­gyelembe a partjelzők be­intését és a lesbeiyze. lek megítélésé,lél ezért több esetben tévedett. Szutyovszky István jólképzett, megbízható játékvezető. Az el­múlt évben fökétit nehéz osz­tályozó mérkőzéseket vezetett — általában hibátlanul. Gyen­géje: az előnyszabály helytelen alkalmazása és a határbirók fi- gyelmenkívül hagyása. Kutros Miklós szorgalmas, példamutató játékvezető. Sokat tanul és neveli az utánpótlást. Az állandó önképzés különösen az előnyszabály alkalmazásánál látszik meg. Nagy hibája: so. kat mérlegel és nem elég eré­lyes. Dézsi István kevés hibával működött. Határozott, tárgyila­gos működésével egészen nagy- vanalúvá tette szereplését. Gyen­géje: az előnyszabály. (Folytatjuk) Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: .kővári Péter Szerkesztőség: Kecskemét, Szé- chenyi.tér 1. sz. Telefon: 26—19 25—22 és 2(1—97 sz. Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEB’ Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1, Telefon: 22-09 Kecskeméti Nyomda. Te .: 24.09 FAtelóa; Faragó Imre igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom