Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-14 / 62. szám
Termelj az idén többet, mint tavaly! ’J" ——■■ '■ -■■■■'■" A bácsbokodi állami gazdaság dolgozói vállalták, hogy az előirányzott 3'9 mázsa átlag helyett 5 mázsát érnek el holdanként a gyapottermelésben Gr a-darág unitban értckeAe. tét t'M'totLunk, ahol szó volt a uyo/pattermésünk növeléséről. Elhatároztuk, hogy az 1952-es évi eiőh’á'iysaiunhat túl fogjuk. teljesíteni. Újhelyi József ggapotagro- nópius váltatta a gazdaság ne- vében, hogy az előirányzott 3.9 mázsa h Adónkénti átlag helyett 5 mázsás állagot fog- vak elérni a 100 hold gyapot- táblán. A brigádok is tettek vállalásokat. Erdőd Bêta, a Tö- rtiicvő’brigád nevében vállalta, hogy gz összes gyapottal kapcsolatos munkálatokat 125 százalékra teljesíti. A li Man- kénti termésátlagot 3,0 mázsáról 5.2 mázsára emeák a megfelelő> jó növényápolási munkákkal. Nemed;, István . a MiOsurín- brigád nevében vállalta, hogy az összes gyapottél kapcsolatos munkákat 120 százalékra teljesíti. Egyéni vállalások is hangzónak el. Sohhansfki Júlia vállalta, hogy az összes gyónót.munkál átokban 150 száza, lékot ér el. Márton Szabina 135 százalékot vállalt. Ez a két dolgozó egyben kihívta a gyapotmunkákban részvevő összes dolgozókat versenyre. Egymásai is páros versenyben állnak> ugyanok kor váltál ták a verseny további kiszélesítését. Tudjuk, hogy ez a vállalás igen komoly. Különösen akkor, ha megnézzük, hogy a tavalyi gyapottermésünk állaga 1.6 mázsa vöd. Ha ezt az eredményt összehasonlítjuk a mostani vállalásunkkal■> akkor látjuk csak igazán, hogy •milyen áldozatkész munkára van szükség> hogy adóit, szavunknak eleget tudjunk tenni. A siker érdekében átvessük a Békés megyétől kapott tapasztalatokat. Mhics Máriák példáját fogjuk követni s azon dolgozunk, hogy elősegtsük megyénk gpapoÁermési ter. vének túlteljesítését, egyben elfogadjuk a bácsalmási állami gazdaság versenykihívását. Mindezzel az a célunk, hogy elősegítsük ötéves tervünk sikeres végrehajtását és a világ békéjéért folytatott küzdői met. KÓRÓDY KAROLY, a bdcsbokodi állami gazdaság DISZ szervező titkára. Sertést fekcténTá^ék a bajai járásbíróság előtt A kulúkok vakmerősége és arcátlansága a sertések feketevágásával népgazdaságunk feltörő eredményeit igyekszik rom. bclni, közeliáiásunk folyamatosságát, aláásni. Teleki István és Teleki Istvál'nó csávolyi kulákházuspár 1 darab 80 kilós ser. tés- vágott le engedély nélkül. A UulákMzaspár ezenfelül úgy igyekezett a dolgozó nép eredményei ellen törni, hogy 810 darab tojás és 26 kg baromfi begyiij.ési előírásának nem tett eieget, elvontak a beszolgáltatás elöl 12 mázsa kenyérgabonát 10 mázsa lakaroiányt, 10 hl bort és 6.71 mázsa burgo. nyát. A bajai járásbíróság fej eként másfélévi börtönre, 1000 —1000 forint pénzbüntetésre, 2C00—2000 forint vagyoni elégi®, tel megfizetésére és a köziigyektői való 3—3 évi eltiltásra ítélt*. >'em egy olyan dolgozó ellen is hoztak ítéletet sertések feketevágása miatt, akik a kulákok uszályába kerül,eh és hallgattak azoknak suttogására. Zortiy József Vaskúton egy darab 100 kilós sertést vágott le engedély nélkül. Büntetése 3 hónapi börtön, 1600 forint pénzbüntetés. Sasvári Ferenc csá. volyi lakos egy lOf ki|ós ser.ést vágott le feketén. 8 hónapi börtönre és 1600 forint pénzbüntetésre ítélték. Mi nők is készülünk április 4 megünneplésére Vállalatunk üzemi bizott. sága a pártszervezet segítségével készült a Nemzetközi Nőnap méltó megünuep.ésé- ■■■ ■■■ A vállalat minden szobájában. mikrofonon keresztül tu datosítottuk a Nemzetközi Nőnap nagy jelentőségét. Reggel 7 órakor minden női dolgozó asztalára képes kis üdvözlő lapokat raktunk virággal. Reggel S’ra, mire munkába álltak a dolgozók- mikrofonon keresetül szóltak a moz galmi dalok- amelyet fél 9. kor a párt üdvözlő szavai szakítottak félbe, Kapdány Ferenc párttitkár elvtárs üdvözlő szavai után a sjeue is mét felitangsott À hangszóró közölte, hogy a következő dalok a legjobb női dolgozók' pák szólnak. Ezután név szó riut felsorolta, hogy kik ázol?, akik Rákosi elvtárshoz való ragaszkodásukat eredményes gazdasági és politikai munkájukkal juttatták kifejezésre. Vállalatunk nő dolgozói nem sokkal ezután levélben üdvözölték a helyi és városi pártbizottságot, «Mi, női dolgozók, — hang. súlyozza a levél — mindany- nyian ef)H szívvel ígérjük, hogy még méltóbbakká fogunk válni munkánkon ke« resztül pártunk szavakkal meg nem határozható szerele- téhez és gondoskodásához. Drága Rákosi elvtársunkra gondolva, kiáltjuk a világba> hogy meg védjük a békét> hu kell fegyverrel a kézben és tiltakozunk a görög szabadságharcosok clitçlése eilen. Rákosi elvtárs nevével he colunk a béke megvédéséért.” Női dolgozóink megígérték, hogy nem állnak meg eddigi eredményeik mellett, hanem hibájukat kiküszöbölve még uagyobb munkával, odaadással és munkafelajánlással készülnek április 4're, felszabadulásunk ünnepére. Szabadság! OSERTEI LAJOSXÉ, üb.-titkárh. A Pest megyével kapcsolatos verseny hírei A bácskisUun. és pcHt- megyei tanács vógrehajtóbi. zottsága verseny-szerződést kö_ tött Kákosi elvíárs 60. születés, napjának tisz leletére. Megyénk többek közö t vállalta, hogy a tej.ormelés fokozása érdekében bevezetjük a háromszori fejest és az egyedi takarmányozást az állami gazdaságainkban, valamint a termelőszövetkezeteink 60 százalékánál. 20 termelöcso- portuál megyénkben már na. pon a háromszor fejnek és az egyedi takarmányozást Is alkalmazzák. Az új módszerek beve. zetése már eddig is komoly tej. hozamnövekedést eredményezett. A lajosmizsei Sallai tetme.lőcso- poríban 4 li .erről 9 literre emelkedett az átlagos tejhozam. A kecskeméti „Lenin” termeiőeso. portban 9 literről 11 literre nővokedett a tejtermelés. Az egyedi takarmányozással egy tehénnél 11 literről 16 literre emelkedett a tejhozam, A latu’.iázi Petőfi termelőcsoportnál, amióta heve. zették a háromszori fejőst, azóta a napi 6 literes fejési átlag 7.5 literre gyarapodott. A fülöpszállási Vörös Csillag termeJőcsoport sertéshizlaldájában liosonezl György brigádve. zelő a 70 darab bízónál szép eredményt ért e|. 1860 kilogramm beátlí.ási súly mellett 24.625 kilogramm takarmány felhasználásával, 7860 kilogramm súlyt ért el. A sertések jó gondozásával és takarmányozással 100 kilogramm takarmány íefhasz. nálása mellett 23.96 kilogramm súlygyarapodást ért el. Kitüntetett élenjáró dolgozók Megyei Békebizottság ,-Bókchareos” címmel tünteti ki az alábbi, begyűjtésben élenjáró dolgozó parasztokat. Adóm Antalné B ácsa zent' györg.v, Rétiké Ferenc Csá' voly, Petőfi-u. 55. sz. Porkoláb János Szórendé 13. Dobos István Báesbokod, Tolbu- chiiru. 4. sz., DUinovics JóÁ kunbajai állami gazda- Ságban a napokban megbüntettek két f egy el meze tien ködőt. Lati nyák János és Riez György kocsisok a gazdaság igazjptóbelyetteíének felszólítására sem voltak kajlaiy dók 3- kocsiba befögni és ev r-el 3. gazdaságnak 20(MJOÓ forint kárt okoztak. A nevezetteket ezért 100—100 forint pénzbüntetésre és aznapi fi. zetésük levonásával büntették. A büntetéseket a gazdaság többi dolgozói megelégedés' sej vették tudomásul, mert tud.iák, hogy ezek az egyének hanyagságukkal és munka IV nyelem lazításukkal a népgazdaságnak is kárt okoztak. osef Bácsalmás, Nóthof Air talnó Madaras. Markó Méltón Tataháza, Nagy L."u. 12. Ujszászi Sándor Ü .isolt, ifj. Tóth Mihály Duuavecse. Nagyszék-puszta. Mózes István Dunapaíaj, Katona Jenő Dusnok, Péter-majop. Kovács Menyhért.Miske, Sztáliu utca 31., Jenei István Kalocsa, Viola-u. 4., Bat ka Imre Tiszakécske. Székhalom, Dunai Antal Kerekegyháza, Sop- roni-u., BaUás Béla Akasztó, Markó Antal Csengőd. József Attila-u. 8., Rád va Józ-ef Kecel, Fürst Sándor-u. 2., Bóna, Kálmán Jászszentlászló Tanya 84. sz„ Kenderi János Jánoshalma. Kälter 415-, Várad! József Hartaköz, Költői319.. Vámos Károly Fiilöi»' szállás Dózsa Györgyu. 5. sz Gyallai. Ignác Szabadszál'áe, Világos István Baja. Tél-g. 18, sz., Ábel Menyhért Kecskémet. Városföld 2-3‘j sz. Itt a vetés ideje A gépállomás dolgozói felkészültek az időbeni vetésre. — Gondoskodtak a gépek idejében történő kijavításáról. A dolgozó parasztok megtisztították a vetőmagot. A gépállomások dolgozói ellenőrzik — szovjet példa szerint — a vetőgépeket, hogy azok harcba indulhassanak a magosabb termés eléréséért. Tanácsaink: fordítsanak nagyobb gondot a dézsái azsírbegyüjtésre A dézsmazsíi-begyüjtósbeu a legjobban lemaradt a kecskeméti járás és Kecskemét város, de a többi járások is — a kunszentmiklósi kivételével — erőben a 100 százalékos eredményen alul vannak. A legkomoiyabb hiányosság az, hogy a községi tanácsok a 78/1951. számú körrendeletét nem tartják be. A mulasztókat nem figyelmeztetik a beadásuk teljesítésé re. A több esetben feiszólí-i tolt háti-alékosokat a büntető eljárás megindítása céljából ucnr jelentik fel. Csak egy példát ragadjunk ki a sok közül. Jászszencldszlón vannak dh/an gazdálkodók, akik még a múlt érben kaptuk vágási, engedélyt és még már dus 7-ig nem tettek eleget a zsirbeadásuknok. Csányi József még tavaly december hó 2.3-áu vágott és az előírt 8 kg zsírbeadásának nem tett eleget, Szekeres Ferenc Tánya 428 szám alatti lakos január 17-én kért vágási engedélyt s zsírboadósával még mindig hátralékban van. Magyar Imre január 24-éu már a második sertést vágta le és a három kiló zsírbeadással a kimutatás szerint még hátralékban van. Heuer Mihály február 14'én szintén a második sertés vágására kért engedélyt, de a 15 kiló zsírt még nem vitte be. Jászszent’ászlón i?, mint általában számos községi tanácsnál a zsírbegyiijtést mellékes kérdésnek tekintik. A hátralék megszüntetésére intézkedést nem tesznek. Ezért van az, hogy a jászszentlász" lói tanács legutóbbi jelentésében 332 kg dézsmazsír hátralék szerepel. A megyei tanács legutóbbi értékelése szerint a dézsma- zsírbegyüjtésbeu a következő sorrend alakult ki: 1. a kunszenimiklási járás’ 2. a dunavecseí járás, 3. Baja város, í. a kiskunhalasi járás, 5. a bácsalmási járás, 6. , a bajai járás, 7. a lÀskuntêL-\ egyházi járás, S. a kiskőrösi' járás, 9. a kalocsai Járás, 10. Kecskemét város* 11. a kecskeméti járás. Tanácsainknak a .téren megnyilvánuló lazasága azt eredményezte, hogy megyénk az országos versenyben lemaradt, A legsürgősebb feladat, hogy valamennyi községi tanácsnál ellenőrizzék a dézs-maz-' írbeadási lajstromot és a. hátralékosokat azonnal szólítsák fel a teljesítésre és ha ennek ellenére nem tesznek eleget kötelességüknek. akkor a törvény szigorát kell igénybe venni. Tanácsaink komolyabban kezeljék a he.gyűjtésnek ezt a rész-j (egét is. A zsír fontos szere'] pet játszik közélelmezéeihik- ben. A zsírellátás zavartalanságát pedig csak úgy lehet biztosítani, ha. minden dózs- mazsírbeadásra kötelezett teljesíti az előírást. Vállalásomat 15 nappal előbb teljesítettem... Egy évvej ezelőtt üzemünknek, a KözépUehéz Vasszpike. zeti Gyárnak csak körvonalai voltait meg. Az építkezés dolgozói lendületes munkával biztosították az építkezés határidő előtt való befejezését, hogy a termelés minél előbb megindul jón, Ez sikerült is! Mi, az üzem dolgozói a kezdeti nehézségeket legyőztük. En is, mint álképzó's, kerültem a gyárba. Láttam és éreztem, hogy mi rövidesen igen nagy feladatokat fogunk elvégezni. Elba ároztam, ebben a munkában keményen helytállók és mint útképzős, minden időmet lanulással fogom eltölteni, hogy méltó dolgozója lehjSgek ennek a gyönyörű, korszerű, tiszta, világos gyárnak. Az erőt ehhez a munkához a párttól kaptam. Legyőztem minden akadály*. Elsőit között voltam, akiit felaján. lást tetlek Rákosi elvtárs születésnapjára. Szavamat meg tar. totjam. Vállalásomat 15 nappal előbb befejeztem és teljesítményemet 189 százalékra emeltem. A legutolsó békeműszakon 257 százalékot értem el. Munkámat boldogan végzem, mert ludom, hogy ezzel i* a békét védem, az öléves terv végrehajtását segítem. Tudom azt is, hogy jó munkámmal Rákosi elviársnak is örömet szer. zek, ígérem, hogy munkámban lévő lendületet, helytállásomat fokozom, tapasztalatomat gyengébb dolgozó társaimnak át. adom, hogy ők is hozzám hasonlóan tudjanak termelni, Zslgó János szerszámlakatos Kiskunfélegyházi Középnehéz- Vasazerkezeti Gyár. Száz-száz forint büntetést kapott a kunbajai állami gazdaság két fegyelmezetlen dolgozója