Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-03 / 1. szám
A iiiunliafVgyclem megszilárdítása mellett nyújtson több segítséget a mátéházi állami gazdaság a dolgozóknak vállalásaik teljesítéséhez A mátéhászi állami gazdaság- dolgozói december 21_re, Sztálin elvtárs születésnapjának mé'iő megünneplésére munkavállalásaikkal, eredményeik tovább növelésével készültek. A verseny, lendület, a párosverseny Kiszéle, sedése a felajánlások egész sorát idő előtt megvalósították. Az elért eredmények ienditöje a dolgozók soraiban megszi. lárdult munkafegyelem .vo.t. Az öntudatos é-s becsületes dolgozók maguk léptek fel a munkalazi- tók és fegyelembontók ellen, követve Rákost elvtárs november 30-án elhangzott szavait: ,,Azt is tapasztaljuk, hogy az öntu. diatos, fegyelmezett munkások egyre élesebben és öntevékenyen lépnek fel a fegyeimezet.enek ellen”. Ez a felismerés vezette a kocsis-brigádot, hogy soraiban a munkai egyetmet megszilárdítva, a takarmányrépát november 28-ra elraktározza. lovaik erőnlétét emelték, A tehenész.bri- gád 10.5 literes fejési átlagát 11.5 literre fokozta A fejési átlag növelésével a gazdaság- december havi tejebadási tervét 105 százalékra emelte, A munkalendü'et növekedése segítette a Hámán Kató.brigádot a gyapotíöldrői leszedett gubók kifejtésének befejezéséhez és elszállításához, A Vörös Csillag-brigád a dugványrépái november 30. helyett már november 27.re elvermelte, A takarmányrépa betakarítását pedig december 10 helyett december 2.re teljesítette, Csuzi András brigádja december 15-re vállalta a silózás be. fejezését. A brigád ’ vállalását teljesítette. Dávid Antal brigád, ja vállalásának időpontjára teljesítette a marhaistálló helyre- hozatalának munkálatait. Hasonlóan Pittenauer Tamás gép. csoportja az erőgépek november 25-re való elhe.yezését. Ez a csoport vállaláson felül egy mo. toros szecskavágót és egy répa. vágógépet szeret fel a sumárl üzemegységben. Ugyancsak elvégezték az időszerű gépjavításokat. Ezek mellett az eredmények mellett azo-nban mutatkoznak lemaradások a vállalások elhanyagolásában, Például Treuer Katalin csoportja csak részben tudta teljesíteni a gazdaság ill. phsztai területén a gyapot- gubó szedését. Oka, hogy a gazdaság nem biztosítóit számára elegendő munkaerőt, nem halottak oda hogy az előírt gya. potiszedögépek időben rendelkezésre álljanak, Ozwald Mihály a rakodómunkások vállalását sem tudta teljesíteni, mert a gazdaság a vállaláshoz szüksé ges anyagi segítséget nem biz tosította. A lemaradások azt bizonyít ják, hogy a gazdaság vezetőségének nagyobb segítséget kell nyújtania a dolgozóknak válla, lásaik teljeisltéséhez. Meg kell teremteni az előrelátó gondoskodás révén azokat a lehetősége get, melyek a dolgozókat hozzá, segítik a magasabb eredmények elérésében. Mint ahogyan a segítség eredményezte, hogy Madarász Ferenc segédmagtá. ros vállalását 50 mázsa kukorica darálásával túlteljesítette és újabb vállalásával előbbre vitte a versenyszervezést. Felemelt öléves tervünk komoly beruházásokat irányzott eiö a gépállomások fejlesztése, re. Rákost eivtárs a párt, n. k°a- gresszusán elhangzott beszédében érintette, hogy „Tizenegy milliárd forintot szán qS új terv több mezőgazdasági gépre, műtrágyára, épületre. A tervezett 22.800 faktor helyett 26—2S e,;- •t et kap a mezőgazdaság.. Az ötéves 4érv mezőgazdasági beruházásainak keretén belül komoly összegeket kapnak gépállomásaink. Megyénk területén is jelentős fejlődés tapasztalható az 1951-cs évben. Három új gépállomás alakult: Vaskúton, Kalocsán é& Lajosmizgén. A traktorok száma 5.57.re emeike. dot t. A nyár folyamán 93 arató- gép és hat. kombájn aratott és csépelt o- szocialista szektorok gabonaföldjein. 1951-ben 59 vágógéppel több volt, mint 1950- bea és 60 cséplőgéppel több zú. go ti a megye területén. Ezzel párhuzamosan növekedett a gépállomások munkaerő, létszáma Is, — mindegy 1000 fő. vei. Azonban a női munkaerők bevonása nem ütötte meg a kívánt mértéket. A megye területén lévő gépállomásainkon csak 80 női munkaerő dolgozott. Bár ez is jelentős fejlődésnek számi), ment 1950-ben csak 25 nő volt ia gépállomásokon. Általános hiba, hogy lenézik, nem becsülik meg eléggé a női munkaerőket a gépállomáson. Pedig nem egy esetben a bök még kiválóbban megállják a helyüket a munka területén, mint, a férfiak. Példa erre Nagy Ilona, a kiskurifélegy- iházi gépállomás traktorosa, akj kiváló munkájáéra a napokban kapta meg a Köztársasági Munkaérdemérmet. Az 1952.es évben újabb beru. házasokat irányzott elő a tei>v megyénk területén a gépállomások fejlesztése érdekében. Traktorokat. kultiváiorokat. permetezőgépeket és egyéb mezőgazdasági gépeket kapnak gépállomásaink. Rákosi elvtárs kongresszusi beszédében rámutatott: „A me, *őgazdaS(ipi gépállomások fejlő, dégg még cs<ak részben váltotta be a hozzáfűzött reményeket, itt még rengeteg a tennivaló, a politikai színvonal emep*se, a mun- kafegyeiem, a jobb szervezés, az anyagtakarékosság, felelős egyéni vezetés, sib. terén. E kérdésekben kell gyorsan javítanunk, hogy as állami mezőgazdasági gépállomások, különösen az át. menet esztendejében, a falu szocialista építésének, megfelelő emelői lehessenek.” Í951.ben bár javult az oktatás, de még mindig nem kielégítő. A női munkaerőié fokozottabb bevonása érdekében 1952-ben Csongrádon és Kecskeméten kéthónapos iskola, nyílik a gépállomások dolgozói részére. Az iskola bentlakásos és a hallgatók havi 361 forintos fizetést kapnak. Ezekben a.z iskolákban 50U női mv>nkaerö fog tanulni. A munkafegyelem területén még rengeteg a tennivaló. Isme. retes a kalocsai járásbíróságon elhangzott ítélet, amely Váradi Béia és Kopasz Sándor .[rakio- ristákat bűnt e( te meg, mert megrongálták ,a gépeket ég ukn. dályozták a termelést. Nemcsak hogy ók hanyagul és fegyelme, ze-t lenül dolgozik, hanem más gépektől ellopják az üzemanyagot. Azonkívül több gépállomásunkon elharapódzott a fegyelmezetlenség, - a traktorísták löbbgzör nem jelentek me,g a kitűzött időben munkahelyükön és ezáltal akadályozták a Ier" mêlés t. A szervezés is gyenge nem egy gépállomásunkon Példa er. re a páhi gépállomás, amely az egész őszi idényben az utolsó helyen kullog u tervteljesítésben a rossz szervezés következtében. Őszi idény,érvét a gépállomás csak 34 százalékban teljesítette. Ugyanezen a gépállomáson az ifi-brigád c-ak 38 százalékot ért el az őszi idényterv teljesítésé, ben. Az anyagtakarékosság terüie. lén U sok a ^ennivaló, X]a ismét a páhi gépállomást kel] megemlíteni, ahol 105 százalék az üzemanyagfogyasztás, a mel- !ejt, hogy a tervteljeaí-iéeben is Az orvostudományt hosszú ideje foglalkoztatja az a pro. b'.éma, miiképpen lehetne olyan tápszert feltalálni, amely injekció útján juttatható el a szervezetbe éis ilymódon számos emésztőszervi beteg tápljiko. zási kérdéseit megoldja. A régóta fennálló problémát most két magyar kutatónak —■ dr. Fekete Lászlónak, az Ëlel- mezéstudományi Intézet osztály., vezető orvosának és Korpáczí Litván vegyészmérnöknek —■ sikerűit eredményeden megoldani. — Kutatásaink során, a szovjet tudósok tapasztalatainak felhasználásával megpróbá tűk a rendelkezésünkre bocsátott kísérleti állatokat az általunk készített dús fehérje tart a mú tápszerrel intravénás injekciókkal táplálni. Ezzel cgyeidejü'.eg, természetesen, a kísérleti álla- toktól mind«» más táplálkozást lemaradlak. Természetesen ez összefügg a rossz munkaszervezéssel. Pedig megfelelő, jó uiun- kabeosziással jelenősen lehet csökkenteni az üzemanyagfo. gyasztást. Példa erre a kecskeméti gépállomás Vörös Csillag nevű brigádja, amely öszi tervét 150 százalékban teljesítene és 63 százalékos üzemanyagfo. gyasztást ért el- Gubtcza József, a kiskunfélegyházi gépállomás kiváló traktorosa 66 gzáizalékos üzemanyagfogyasztás melleit dolgozik. A felelős egyéni vezetés sem érvényesül) minden gépállomásunkon. A gépáliomásveze|ök nem érzik á| felelősségüket a [ervieijesííésben. Rózsa Mihály, a soit; gépállomás volt vezetője például az egyik i|ermeIöcsc;'ort elnökével akarta megfelezni a gépállomás járandóságát. A fennálló hiányosságokat megfelelő intézkedésekkel ki lehet küszöbölni. Szorosabbá kell ■tenni g kapcsolatot a termelő- szövetkezetek és a gépállomások között. Ezt nagyban elő fogja seglien; a ,termelőszövetkezetek és a gépállomások élenjáró dolgozóinak országos tanácskozása. Különösen nagyobb gondof kell fordítani a női munkaerők toborzására, a jobb munkaszervezésre, és a munkafegyelem megszilárdítására. A fegyelmezetlen. kedöket szigorúan meg kell büntetni. Elmondotta: TÓTH BARNA. Gépállomás, megyeközpon) megvontunk. Hosszabb ideig tartó megfigyelés során azt ia_ pasztaltuk, hogy az így ellátott állatok fejlődésében semmiféle visszaesés nem mutatkozott. Azt is láttuk, hogy az így táp ált állatok éhségtüneteí is csökken, leik, az injekció beadása után. — A tapasztalatok nyomán kísérleteinket tovább folytattuk — most már magunkon. Az ered. mény itt is kielégítő volt. Az új tápszer alkalmazása nagy fordulatot jelent, nemcsak a bél., gyomor- és szájmütéten keresztülesett beteg táplálású, nál hanem a csecsemögyógyá. szatban is A magyar kutatók találmányának jelentőségét még fokozza, hogy az általuk felfedezett. tápszert aránylag igen olcsón és egyszerűen, a tej egyik melléktermékéből, vagy szója fehérjéből labet előállítani Pártunk ií. kongresszusának szellemében javítsák men munkájukat gépállomásaink Két magyar kutató nagyjelentőségű találmánya DICSŐSÉG TABLA . <’Ty*w^i“~- ‘"‘ni — A kiskunfélegyházi gépáll o. más őszt idénytervét 128 száza. lókban teljesítene. Az üsem- anVa g fogyasztás a 98 százalék. Szép eredményt ért el a terv teljesítésében a kecskeméti gépállomás is. 112 százalékos őszi idénytervteljesíiés mciiett az üzemanyag fogyasztást 86' százalékra csökkentette. Nem véletlen tehát, hogy a kecskeméti gépállomásról került ki a megye legjobb brigádja. A Vörös Csillag 150 százalékban teljesítette ösSi ,érvét, 86 százalékos üzemanyagfogyasziá-s mellett. Közvetlen utána a kiskunfélegyházi Vorosiiov.brtgád érte et a legjobb eredményt. Ilit száza, lékban telíesketle a brigád őszi idénytervét, 82 százalékos üzem- anyagfogyasztás mellett. Csorba János traktoros a bácsalmási gépállomáson az őszi /erii teljesítésében 351f százalékot ért el 92 százalékos üzemanyagfogyasztás mellett. Az utolsó 10 napi keresete 601 forint, ezenkívül még 61 forint prémiumot is kapott. Steiner József, a jakabszdllási gépállomás traktorosa, 257 százalékban teljesítette öszj idénytervét 71 százalékos üzemanyag, fogyasztás mellet f. A kiskunfélegyházi gépállomá. son Gubieza József traktoros 255 százalékos idényiervteljesi- tést ért el. Az üzemanyagfo- gyasztást 66 s-.áza]4kra csoki kenteue. illll!llll!llllll!llllll!llllll!llllllll!l!!ll!llll!ll!ll!l!:ill!Ililllill!ll!lll!lllf]||llllllll!llll!l!l!!l!!lll!lllllll!lll!llll!!lll!!lllll!!ll!ll!lll!l|lllll!l|ll|i Fckctcvágókat ítéli el a kiskőrösi járásbíróság' Dolgozó Parasztságunk igyekszik idejében eleget fenni élö- áUti'i be gyűjtési kötelezettségének. A pá’t. és kormányhatározat, valamint Rákosi elvtárs be. szódénak az n. része, amely leszögezi, hogy legkésőbb február 29-ig megszűnik a hús- és zsír. jegy, fokozott feladatokat ró dolgozó parasztságunkra, A becsü. tetes gazdák igyekeznek is e.ie- ket a feladatokat megoldani. — Azonban az ellenség sem alszik és azzat igyekszik akadályozni a hús- és a zsírjegy eltörlését, hogy engedély nélkül, pusztítja állatállományunkat, vagyis feketevágásokkal igyekszik kárt okozni népgazdaságunknak. A kiskőrösi járásbíróság a napokban egész sor ítéletet hozott feketevágásos ügyekben. Vaien. czi István négy és félholdas földművest, akinek ezenkívül 2 hold szőlője is van, 2000 forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen a járásbíróság. Valenczi István 1951 október 26-án egy darab 60 kilogrammos sertést vágott le engedély nélkül, kisköröst lakú. sün. MiAtinkovlcs Jó-sef kétholdasr gazda, akasztói lakos, szintiK sf‘r/éSf vágott feketén. 1951 szép. tembCr 29-én egy 70 kilogrammos sertést vágott engedély nélkül. Jogerősen 1000 forint pénzbüntetésre ítélték. Király János akasztói lakos 1951, év október hó 13-án, egy darab 120 kilogrammos borjút vágott le engedély nélkül. A húst pedig cimborát között feketéit eladta. A kiskőrösi járásbíróság jogerősen 3 hónapi börfönbiíme. tésre, 800 forint pénzbüntetésre és egy évre a közügyektől való ei(iltásra ítélte jogerősen. Lázár Miklós láziári lakos, kulákcseniete, birkát vágott fe. kefén. Az apja 50 holdat harácsolt össze a múltban, O pedig úgy gondolta, hogy olcsó keresethez jut, ha g feketén vágott állat húsát busás áron kimérik. 1951 október hó Vt-én is vágott egy darab birkát és húsát, kimérte, Nyolchónapi börtönbiln- tetégre, 1200 forint pénsbünte„ tésre és 1000 forint értékű vagyonelkobzásra ítélte a járásbíróság. Azonkívül három évre eltiltották a kárügyektől. Az ítélet jogerős. A Kovaljev módszer alkalmazása növeli a bajai osztálymérnökség dolgozóinak teljesítményeit Az évi lervteijesítés második negyedévi eredményei alapján a kiskunhalasi osztálymérnöksé. get érte a dicsőség: — az é-üzem második helyezése. A III ne. gyedév az eredményeket tovább növelte. A kiskunhalasi osztálymérnökség az élüzemek sorában az első helyre került, A bajai osztálymérnökség dolgozói ekkor megfogadták: — a halasiak jól fogják meg a zászló nyelét, mert a IV. negyedév kiértékelésénél ott lesznek már ők is, hogy elhódítsák ezt a büszke címet. Nagy eredményt értek el dolgozóink az őszi forgalom legjobb dolgozója cí- mért folyó versenyben. A pécsi sztahanovista értekezlet nyomán az osztálymérnökség megkezd, te egy másik szűk keresztetmet- szet felszámolását, a teljesítések növelését. A cél a 123—125 százalékról a 130 százalékra való emeése volt. Ennek érdekében bevezette Kovaljev elvtárs út. mutatását a munkaelemek kiértékelésén felépülő vágányszabályozási munkát. Az eredmények most már roha. mosan emelkedni kezdtek. Dolgozóink jól összekapcso ják a békeharcot tervieljesítésükkel, Egyre többen és többen vannak, akik a munkafegyelem lazítói el,en keményen lépnek fel. így érié el a bajai osztá'.ymérnök- ség, hogy szeptember hónapban Kiskunhalas mögött, október hő. napban Hódmezővásárhely mö. gött második helyen szerepelt az őszi forgalom lebonyolításának versenyében. Hiba lenne, ha eddigi fejlődésünk elbízakodottá tenne bennünket. Hiszen párosversenytár. sunk, a kiskunhalasi osztály. mérnökséggel, fej-fej mellett ha. ladunk. Novemberi eredményeink két. három tizeddel már megelőzik Kiskunhalast. Viszont az októberi eredmények még Kiskunba* las javára billentették a mérle. get, Éppen ezért, hogy a gyö.< zelmet magunkhoz ragadhassuk, fel kell számolnunk a még megmutatkozó igazolatlan távolma. radásokat Ezt a hiányosságot sorainkból a szocialista öntudat, ból fakadó fegyelemnek kell felváltania. Ennek elérésére V. bátaszékt szakaszunk, — ahoí 11 sztahanovistánk van, — versenyre hív. la ki a többi szakaszt, a jelenléti hatások növelésére. Ez utóbbi versenynek is mutatkoznak már eredményei. Mini a szegedi igazgatóság legjobb osztáiymérnöksége, ebben a hó. napban elnyertük a legjobb osztálymérnökség kitüntető ván- dorzászlőt, A vándorzászló elnyerésekor mondotta Szabadi Mátyás elő. munkás: — Ezt a vándorzászlót pedig senki sem fogja tőlünk elhódítani. A bajai és kiskunhalasi ősz. tálymérnökeégek közötti páros- verseny során dolgozóink he, tenkent cserélik ki tapasztalatai, kát Hogy a nemes versenyben ki lesz a győztes, még nem tudjuk. De egyetlen győztese máris van: — az egész dolgozd magyar nép. Előre Baja, előre Kiskunhalas! A Szovjetunió gazdag tapasztalatain az élüzem büszke címének elnyeréséért. Kovács Lajos, bajai oszfálymérnöksőg.