Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. november (6. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-28 / 277. szám

BÁCSKISKUNMEGYEI Jó előkészítéssel bizjosítsufc a taggyűlések sikerét. — Szabad, szálláson elaludt az ellenőrzés, és ezért sok tengeri elfolyik a spekulánsok kezén. — Az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban n dolgozók már túlteljesítik rnó. dosítotj felajánlásaikat^ AZ MDP BiCSKISKUKMËOÏEI PÁRTBIZOTTSÁG A A AK LAPJA VI. évfolyam, 277. szám 4ra SO fillér 1921. nov. 28, szerda Visinszkij elvtárs az ENSZ közgyűlésén újból leleplezte az impérialisták képmutató békeszólamait és előterjesztette javaslataikhoz a Szovjetunió módosításait Az ENSZ közgyűlésének poli­tikai bizottsága folytatta a bárom hatalom (Amerika, Ang. lia és Franciaország) úgyneve. zett lefegyverzési javaslatának megvitatását. A vita során fel. szólalt VisinsZKij elvtárs, a szovjet küldöttség vezetője is. Bevezetőjében az imperialista hatalmak új javaslatával fog. lalkozott, majd a többi között megállapította: — Azt mondják nekünk, hogy a ..hármak” határozati javaslatá­ban foglalt indítványok forduló, pontot jelenthetnének a történe. lemben. O.yan fordulópontot, amely enyhíthetné a világra ne. hezedö nemzetközi feszültséget, a minden egyes országot fényé, getö veszélyt. — Nincsen semmi alapja, hogy így értékeljük a „hármak” hatá­rozati javaslatát, mert ez a Ifr. vezet éppen azokat a fontos kér. (.léseket kerüli el gondosan, ame. lyoket haladéktalanul meg kell oldani és amelyeknek megoldása nélkül elképzelhetetlen bármilyen igazi történelmi fordulópont. A „hármak” határozati javaslata megkerüli a fegyverzet csökken, lésének kérdésit és e kérdés megold ás y t mindenféle ■— még hozzá alaptalan — fenntartások, lói s feltételektől teszi függővé. A „kétarcú“ Acheson — Engedjék meg hát, hogy megkérdezzem: ilyen körül, menyek között milyen ,.forduló, pontról” beszélhetnek a határo. . sat szerzői, hiszen maguk som leplezik, hogy a fegyverzet és a fegyveres erők csökkenlésé- re általuk javasolt intézkedő, sek egyáltalán nem zárják ki a fegyverzet és a fegyveres erők további növelését? Acheson ép. pen ezt a két feladatot emel. te ki november 8.1 beszédében, bizonygatva, hogy nincs itt semmiféle ellentét sem, mert ez — mint mondotta — ugyanannak az éremnek ké.t ol. dala. Az egyik feladm a/. . — mondotta Acheson —, hogy meg- növe'jék saját fegyveres erejű, két. Ez az érem egyik oldala- A másik feladat — hogy a bi. kéért dolgozzanak. Ez az érem másik oldala. íme az új két­arcú Janus: arcának egyik ol­dala a béke, a másik a háború. Visinszkij elvtárs rámutatott arra az alapvető különbségre, amely a Szovjetunió békéi politikája, illetve az imperials. ták politikája között fennáll Közép, és Közel-Kelet kérdésé­ben, majd megállapította: Az USA békeszólamai álcázásul szolgálnak háborús terveikhez — mindezek a tények önmi. gukőrt beszélnek és nincs szükség magyarázna.fásukra. E tények fényében világossá válik, mi az elvi különbség a Szovjetunió békepo.itikája, és az agresszív célokra törekvő imperialista államok politikája között. Ez a po.itika határozza meg az említett hatalmait ál­lásfoglalását o yan kérdésekben is, mint a fegyverzet es a fegyveres erők csökkentésének kérdése. Bárminő mézes.má. zos beszédekkel próbálták is leplézgetni politikájukat ezek. nek az országoknak képviselői. — mint a 'közmondás mondja — kibújik a szög a zsákból. — Minden nap új és új té. nyék mutatják meg az atlanti lomb áramai — mindenekelőtt az USA — külpolitikájának igazi tartalmát. Az Egyesült Államok uralkodó köreit a vi' láguralom eszeveszett eszméi kerítették hatalmukba. Minél kérlelhetetlenebbé válnak a tények, amelyek leleplezik ezt a ixúitikát, annál nagyobb szükségük van arra, hogy ál. cázzák ennek a politikának ag­resszív jellegét és a béke, a nemzetközi együttműködés ba. rátáinak szerepében tetszelegje, nek. Hogyan egyeztethető azon­ban össze ez a képmutatás mindazzal, amit az atlanti tömb szervezői és irányítói a való. Ságban tesznek? Még olyan ál­lításoktól Sem riadmak vissza, hogy a háború, amelyet az amerikai intervenciósok kény. szerítettek a koreai népre, az USA védelmét szolgálja, hogy a vietnami nép ellen vívott há­ború viszont Franciaország vé- de.móU Szolgálja és hogy az Egyiptomban tartózkodó angol csapatokat is békés szándékok vezérlik. Az imperialisták kcmbandúlsat szervezuek Visinszkij elvtárs ezután leleplezte, hogy az USA kül­politikájának egyik legfonto­sabb alapelve az úgynevezett „erőállapot”. Acheson azzal tetszelgett magának és a töb. bieknek, hogy ez az ,,eröhely_ zet” meghátrálásra kényszeríti a Szovjetuniót az USA agresz- szív követeléseivel és sürge. téseivel szemben, — Meglepő — jelentette ki Visinszkij elvtárs —, hogy mennyire meggondolatlan és ro_ vidlátó az amerikai kü ügymi. niszter, aki azt hiszi, hogy a Szovjetuniót bármire is kény. szentheti erőszakkal, és nem érti meg, hogy ez a hang egy­általán nem alkalmazható a Szovjetunióval szemben. — Az ilyenfajta kijelentések badar és hazug, voltát a Szov. jetunió már többízben , lelep. lezts. — Felkérem a küldött ura­kat — folytatta Visinszkij elv. társ —, gondolják meg komo. lyan, mit is jelent ez és ha­sonlítsák össze ezeket a kijelen, léseket — amelyek az erőszak kutuszát és a fegyveres erők további kiszélesítésének, a ka­tonai támaszpontok további megerősítésének, új támasz, pontok létesítésének, a meglévő támaszpontok megszilárdítá. sának, az alomfegyver tovább­fejlesztésének szükségességét dicsőítik — az úgynevezett fegyvercsökkentési tervvel, amelyet itt a világtörténelem fordulópontjaként akarnak fel. tüntetni. Akkor talán vi'ágo sabbá válik, helyénvalóm arról beszélni, hogy felénk nyújtották kezüket és nem helyénvalóbba azt mondani, hogy fenyegető fegyveres karjukat emelték fe­lénk. — így áll a dolog a valóság- ban. Visinszkij elvtárs ezután le­leplezte, hogy a három hatalom lefegyverzési tervének úgyne. vezett „feltételei” azt szolgál, ják. hogy a valóságban -ehetet­lenné tegyék a lefegyverzést. így feltételül szabják a „nemzetköz; légkör enyhülését” — ugyanak. kor mindent megtesznek, hogy fokozzák a feszültséget. Ismeretes — jelentette ki löbb; között Visinszkij elvtárs — hogy ok: o ter közepén szive már ennek az ülésszaknak kü­szöbén Truman. az USA e,nöke uj törvényt írt alá. Ez a törvény amely ,,3951. évi kölcsó'cs b.z- tonsági .(örvény" néven ismere- es, százmillió dollárt irányoz elő — idézem a törvény megfe­lelő helyét — „mindenféle, a Szovjetunióban. Lengyelország­ban, Csehszlovákiában, Magyar- országon, Romániában, Bulgá­riában és Albániában élő., . Vagy ez országokból elmenekült ki­válogatott személyek pénzelésé­re avégett, hogy e személyek,!) vagy az Északa:lan i Egyez­mény szervezetét támogató fegy­veres erők alakulataiban tömö- rítsék, vagy pedig más célokra”. — Ez a törvény tehát — min. látjuk — célul tűzi ki, hogy az Amerikai Egyesült. Államok a Szovjetunió és főbb más állam területén működő fegyveres cso­portokat pénzeljen, az emlíle;) államokban végzendő aknamun­ka és diverziós tevékenység cél­jából. — Ez a példátlan lépés meg­követeli, hogy az Egyesült Nem­zetek Szervezete beavatkozzék ebbe az ügybe. Kormányom meg­bízásából javasoljam, (üzzék a közgyűlés napirendjére igen sür­gős és fon;os kérdéskén., ennek az „1951. évj törvénynek” kér. dését, hogy a közgyűlés ajánlja azoknak, akik még hallgatni tudnak ajánlásaira,« lkuálytala- cítaák ezt. az ENSZ alapokmá­nya, szuverén jogaink, a Szov­jetunió ellen in|éze-t hallatlan támadást, — Az. USA kormányának ilyen lépései láttán felmerül a kérdés: hogyan lehet álszentes­kedés és hamisság nélkül a nemzetközi kapcsolatok feszült­ségének enyhí ésé| szolgáló tö­rekvésről beszémi ? Hogyan le­het a nemzetközi kapcsolatok fe­szültségének enyhítését eiőfehé- telként kiűzni a fegyverzet és a fegyveres erők csökken eső­ről szóló határozati javaslat el­fogadásához ? mt —■ Véleményem szerint ez összeegyeztethetetlen. Visinszkij eiviárs ezután rá- muta ott azokra a mesterkedé­sekre, amelyekkel az angol­amerikai tömb az atombomba tényleges eltiltását gátolni akar­ja és amelyekkel a nemzetközi ellenőrzés helyett amerikai el­lenőrzés. akarnak megvalósítani a világon, A szovjet küldöttség választ vár kérdéseire Ezután Visinszkij elvtárs kér­te a „hármak határozati javas­latának szerzőit és híveit, vála­szoljanak a következő kérdések­re: — Egyetértenek.e azzal, hogy a közgyűlés határozza el az atomfegyver feltétlen betiltását és szigorú nemzetközi ellenőrzés létesítésé^ e tilalom végrehaj á- sa feiet.) ? — Egyetértenek-e azzal, hogy a közgyűlés bízza meg az atom­energia-bizottságot és a hagyo­mányos fegyverzettel foglalkozó bizo-tságoj, készítsen és 1952 február 1-ig terjesszen a Biz­tonsági Tanács elé megfelelő egyezménytervezetet ? — Egyetértenek-e azzal, hogy ez az egyezmény írjon elő meg­felelő intézkedéseket, amelyek az ajOmfegyver eltiltására, gyár tásának beszüntetésére, a már előáll! ott atombombáknak ki­zárólag békés célok érdekében való felhasználására és az emlí- 'ctt egyezmény végrehajtásával kapcsolatos 'Szigorú nemzetközi ellenőrzés megteremtésére vo­natkozó közgyűlési határozatok élesítését biztosítják? — Egyetérienek-e azzal, hogy a közgyűlés elismerje: minden őszinte tervnek, amely vala­mennyi fegyveres erő és fegy­verzet lényeges csökkentésére irányul, magában kell foglalnia egy nemze;közi ellenőrző szerv megalakítását a Biztonsági Ta­nács keretében? — Egye érienek-e azzal, hogy e szerv feladata a fegyverzet és a fegyveres erők minden fajtája csökkentésének, valamint az atomfegyver betiltására vonal- kozó határozat inegvalósí ásá- nak ellenőrzése, abbój a óéiból, h-gy ezt a tilalmat pohosán és le,Kiismeretesen haj,fiák vegre, hogy e nemzetközt szervnek adatokat kell szereznie vala­mennyi fegyveres erőről, köz e a nem ka^nai fegyveres erökrői, a biztonsági szervekről és a rend­őrségről is, továbbá mindenfajta fegyverzetről — beleértve az a főm fegyvert — és hatékony uemze.közi felügyelete- ke,l megvalósítania a fentemlítcft nemzetközi eiienőrzö szerv hatá­rozatai alapján? — Egye:ér enek-e végül azzul, hogy az a.omfegyver beAitásúi ellenőrző nemzetközi szerv az egyeziüény megkötése u.án ha­ladéktalanul vizsgába meg, hogy az atomfegyvert gyár ó és tá­roló vállalatok végrehajtják-e az atomfegyver betiltására vouar kozó egyezményt? — A fenti kérdésekre adót, pozitív válasz igazi és a legjobb oizonyíték lenne arra, hogy ké­szek az atomfegyver beállására és valódi nemzetközi ellenőrzés megteremtésére e tilalom végre­haj ása felet*. • — Boldogok lennénk — éa nemcsak mi, hanem valameny- ny; békfSzeretö nép boldog len­ne —, ha ezekre a kérdéseinkre határozom, világos es pontos vá­laszt kapnánk, — Emellet az e kérdésekre adott válasz, megmuiatja, ki­terhel a valóságban a felelősség az atomfegyver feljéjlen betil­tásának és a szigorú nemzetközi ellenőrzés meg-eremtésének el­utasításáért. — A Szovjetunió küldöt[Sége úgy véli, hogy az USA, Anglia és Franciaország álfái előter­jesztett ha-ározati javaslat je. lenlegi formájában nem szolgál­hatja a hangozhatott célt. Ez a javaslat komoly módosításoka1 igényel, amelyeket a Szovjet­unió küldöttsége egyidejűleg az elsőszámú bizottság elé terjesz... — Reméljük hogy ezeket a véleményünk szerint vitathatat­lanul indokolt módosításokat el­fogadják és ez megnyitja az utat a megegyezés feló olyan fontos kérdésekben, mint. a fegyverzet csökkentése, az atom­fegyver beállása és szigorú nemzetközi ellenőrzés létesítése e tilalom végrehajtása> valamint, a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentésének valóban becsüie. tes és lelkiismeretes megvalóoi- ;ása fölö t — fejezie be beszédét Visinszkij elvtárs. VILLAM A megyei Tiizép figyelmébe! Miért van az, hogy a tassi dol­gozó parasztoknak 30 kiló fáért kilenc kilométerre Kunszentmík- lósra kell menniük. Ez félnapot elvesz « munkájukból. Miért, nem. gondoskodnak arról, hogy a ki­utalt főt Tasson is átvehessék az igényjogosultak. Sok ér[ékes munkaóráit meg lehelne takarí­tani és sok felesleges fáradtság­tól mentenék meg „ tassi dolgo­zó parasztokat' A kunszenUniklósi Bar név úí az e&y kifá húsz dekán baromfia­kat tyúknak veszi át, azért, mert annak az átvételi ára kevesebb. Csak az az érdekes, hogy ezek­től a „tyúkoktól’’ származó to­jást nem veszik át, mert az jér- cetojáS' A kunszentmiklósi vasútállo­máson sok panaszra ad okot, hogy lassan adják a jegyeket, Néni egyszer előfordult, hogy a* uta3 le.maradf a vonatról, mert mire jegyot kapott volna, af~ digra elment a vonat. Segít' ke.lene ezen, mert sok kelle- leneéget ofeoa «3 a3 állap'

Next

/
Oldalképek
Tartalom