Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. október (6. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-06 / 233. szám
Mi«'rt maradt le Ordas az őszi munkákkal? sárgásbarna leveleket zizegtet az őszi szél az ordast határban. A letört kukoricatáblákon még zörögnek a szárak, sok a szárítatlan és vetPtien föld. Azt hinné az ember, hogy mivel a község megkésett az őszi munkákkal, most százával sürgölődnek kint a határban. Azonban nem iílll van ez az ordast szántóföldeken. Csak itt-ott, látni vetőgép után ballagó embereket. Lassan me.gy az őszi betakarítás, a vetés, pedig már jócskán itt. az ideje. Lil ben.- a községben a tanácshá- zán, ahonnan most a .iövöévi ^er- mósért folytatott m-unKár, s az ezévi betakarítást kell irányítani, — hasonlóképpen álmájug a hangulat. Szabó Gyűlné tanács, elnök elismeri, hogy lemaradt a község a2 őszi munkákban. Bi zonyítja &2t a legutolsó jelentés Is. Ok óber első napjáig csak 16 hold ősziárpa és 3 hold rozs volt elvetve a község határában. A kukorica^rést csuk «z Úttörő lermelöcsoport fejezte be, de az egyéni gazdáknál még jócskán etofordui töretlen kukorica- 7 azáreltakarítáa pedig sehogy sem megy. Mit mond a tanácselnök? Először szárazság volt, azután meg esett a2 eső. Ezek a kifogások sántítanak kissé. Hiszen az or szág ,öbbi részeiben sem sokban különbözött az időjárás. A baj ott van, hogy a tanács inkább a nehézségek számontartásává!, mint a leküzdésével foglalkozik Mit tett a tanács eddig az őszi munkák sikere érdekében? Nem sokat. A napokban feljelentettek két vetést szabotáló kulákol Pamer Mihály aa egyik, aki azelőtt kocsmáros volt. Ez a kulák az ösziárpát nem vetette el, mert gabona- és kukorlcafeketé- zéssel volt „elfoglalva”. Egyébként ö a2, aki hiresztelte a köz. ségben a többi kulákkal együtt, hogy: Ne vessetek, korán van még. Megeszi a kukac. Száraz a föld. Eső után pedig így ágált az aljas féreg: Nedves a föld. Várjatok a vetéssel. Páka Imre kulák. a volt főjegyző, szintén nem vetette el az ősziárpát és ugyanazt a nótát fújta. Ezzel szemben hogyan agitált a tanács. Csak dobszóval. Tudtára adta a községi dobos útján a dolgozó parasztoknak, hogy Itt az ősz, mostmár szántsanak- vessenek, mert itt az Ideje. Ez az agítációs módszer nem vált be, mint az eredmények Is mutatják. Az ordas! tanács iehát rossz gazda módjára, felületesen hanyagul foglalkozott az egyik legfontosabb munkával. Nem tartotta szem előtt, hogy a jövőévi termés és begyűjtés sikere függ az őszi munkáktól. nem más, mint belenyugvás a hibákba. Nem tudják a vezetők, hogy mit tegyenek. Pedig kézen- fekvő a legközelebbi teendő. A tanácselnöknek és munkatársainak sokkal többet kell foglalkozni a szántás-vetés kérdései, vei. A népnevelőket fel kell fegyverezni a munkák meggyor. futására mozgósító jó érvekkel. Ki keil bővíteni soraikat azokkal, akik idejében elvetették az ősziárpát Azokkal, akik saját maguk jöttek rá, hogy jó dolog a kormány és a Párt ta. nácsaira hallgatni, ölt a példa, mutatók, azok, akik a legmeg. győzőbben meg tudják magyarázni: miért is terem több a ko rai vetésű árpa-, rozs- és búza táblákon. m Dolgozó parasztok! Jegyezzetek békekölcsönt! Minden kötvénnyel nyerni lehet, minden jegyzett forint visszatérd4 ráadásul gépet, bekötőutat, villanyt, iskolát, kultúrát kap a falu. A békekölcsönjegyzéssel a magad éleiét is, a haza javát is szolgálod! «AA/WWWV^NAAAAAAA/XA^A^A^AAAAAAA/VNAAAAAAAAAAAA^^WVUWNAAAAAATi^AAAA/VVV^A/UVWVAAAAA/liA/VAA/VWWWSAAAAAAA/VWy A félegyházi tszcs-tagok jó népnevelő munkát végeznek Nálunk a termelőcsoportok jó termést értek el. A Dőzsa- termelőcsoport termésátlaga holdanként búzánál 13, rozsból 14, árpából szintén 11 mázsa volt. Ezzel szemben az egyénileg dolgozó parasztoknak 6—8 mázsás átlagtermésük lett, A csoport tagjai beadási kötelezettségüket is 133 százalékra telje, sítették, A Vörös Csillag-termelőszövetkezetben jól dolgozik az MNDSZ., Az asszonyok résztvesznek mindig a munkában. Az egyénileg dolgozó parasztok között is jó népnevelői munkát végeznek. Meghívják őket a csoportgyűlésre, amelyen mindig 30—30 egyénileg dolgozó paraszt is résztvesz. Az elsők között fejezték be a csépiést a Kossuth-termelő, csoport tagjai is. Nemrég a DEFOSZ.szal karöltve rendeztek kultúrelőadást utána pedig filmvetítés volt. Az előadáson 90 egyénileg dolgozó paraszt volt jelen. Nagy az érdeklődés a termelöcsoportok iránt, Fábián Sándor ô holdas dolgozó paraszt beadásán felül még’ 5 mázsa gabonát adott be C-vételijegyre. Nagy örömmel jött jelenteni a DÉFOSZ.hoz, utána pedig a városi pártbizottsághoz. Beszélgetésünk során elmondta, hogy a lánya tanítóképzőbe jár, A múltban ezt soha el nem tudta volna érni. Elmondta még." hogy már ő is belépett a termelőcsoportba. Agó Ferenc DÉFOSZ.titkár, Kiskunfélegyháza Az időjárás kedvező. Használ iák ki ezeket a napokai Ordason O.Z előzőnél jobban. Azonban nemcsak Ordason, hanem mindé riiitt. Mert az őszi munkák ideje, ben va.ó elvégzésével « jövőévi gazdag termést, biztosítjuk, Szabotálta a kulák a beszolgáltatást — eljárás iudult ellene B Nemcsak a tanács aludt el — a pártszervezet sem tartja sze. mét az őszi munkákon. Nem ébresztette fel az alvókat, nanem egyszerűen elfogadta a vélemé. nyűket Szupa Pál párttitkár így vélekedik: — Tudom, elmaradtunk de hát mit tegyünk'/ Ez Végh Erzsébet 30 holdas or. goványi jrulákasszony állandóan siránkozott hogy nem termett semmije, még betevő falatja sínes. Földjeit napszámosokkal mű. vettette, akiknek ennivalót s/em adott. Beadási kötelezettségét nem teljesítette, sőt búza- adótartozása Is volt. A beadás szabotálása miatt megindult ellene az eljárás. A házkutatáskor mintegy fél vagonra való gabonát éleim,szert találtak a padlásán befalazva, melynek egy része romlott és zsizsikes volt. a ku lákasszony bevallása szerint még az 1946—1948.as években rejtette el A Kecskeméti Állami Színház tájelőadásai jó szellemben nevelik és szórakoztatják a vidék dolgozóit Ennek ellenére az Állami Szín ház dolgozói fokozott erőfeszi, téssel tesznek eleget feladatuk. Vidéki színházaink életében egyik legfontosabb probléma a tájszinházi előadások kérdése. Feltétlenül szükséges politikai nevelő és kulturális szempontból, hogy a kisebb falvak dolgozói is nivós, művészi, szocialista realizmus jegyében felépíted előadásokat láthassanak. A múltban komolyabb társulat ezekbe a kisebb városokba és falvakba sohasem jutott el és így az egyébként is nívóban darabokat még rossz előadásban is kapták. Ma a népművelési minisztérium és a helyi tanácsok gondoskodása folytán lehetőség nyílott, hogy az állami színházak együttese, a most megalakult Fatusziniházzal karöltve, a legkisebb falvakba is eljuthasson ugyanazzal az* előadással, ame lyet 'a megyeszékhelyeken bemutatott. Természetesen kéz. deti nehézségek még fennállnak. Ennek a megtisztelő faadatnak megoldása hallatlan feladatot ró az állami színházak együtte seire. A Kecskeméti Akarni Színház együttese 80 km.es körzetben tartja előadásait. Havonként átlag 20 előadást ami azt jelenti, hogy 10 haiad<5szellemü operettet és 10 prózai müvet mutat be a legkiválóbb szerzők alkotásai közül. Hogy ez a feladat mennyire igén y beveszi a színház társulatát, azt az alant közölt néhány adat szemlélteti. A lársulat naponként tart előadást Kecskeméten és amellett egy másik részlege 150—160 kilométereket tesz meg egy-egy ájelöadás megtartásáért. Gyakori eset, hogy éjjel 3 órakor érkezik ’vissza a tájszinházi csoport és másnap ugyanez az együttes már 9 órakor próbál Gondosan osztályozzuk a gyapotot A gyapot érését a rendkívüli időjárás és az utóbbi napok hűvös esőzése lelassította így az érés 10—12 nappal kitolódott, Szerencsére az eső eddig nem rontotta le a magvasgyapot minőségét, bár egyes helyeken ez esőcseppek sárga fokokat hagytak a kinyílt gyapotcsomő. kon. Ahol a gyapot érése nagyobb- mére;ü, minden munkaerőt mozgósítani kell a gyapot összegyűjtésére, Az összegyűjtésnél gondosan osztályozzák a gyapot, gyűjtök a leszedett gyapotot és tartsák be a gyapotter. mesztő-brigád vezetőjének minden utasítását. A gyapot osztályozásánál nagy segítség a háromrekeszü szedőkötények alkalmazása, amelyeket gyapot- termelő állami gazdaságaink, tszca.ink már megkaptak a gya- pottermeltetö vállalattól. Ahol munkaerőhiány miait lemaradás van a gyapotszedésben, segítsenek a társadalmi szervezetek. A D£FOSZ, az MNDSZ, a DISZ szervezzen gvapotszedő munkacsapatokat. Dák, hogy munkájukkal ók is kivegyék részüket az 5 éves terv teljesítésében és a békeharc ban. A Kecskeméti Állami Színház eddig tájelö&dásban a következő darabokat mutatta be: Gá. Anna diadala, a Második írón mögött, Lüiomtit és most Palatoszállóvai járja a megyét. Az előadások néhány helység tői eltekintve, mindenütt jó szellemben, jó hangulatban ne- veük és szórakoztatják a vidék dolgozóit. Ahol még szervezeti hibák folytán részvétlenség, vagy nemtörődömség fogadja a művészeket, ott remény van rá, hogy a megyei tanács segítség folytán minden akadály ehá. rul és az előadások zavartaianu. lefolyhatnak. Meg ke-1 emlékezni azokról a népművelési előadókról, akik kiváló munkájukkal elösegi-ik kuitúrforradiailamunkat. Kerekegyházán Gogolák Emma. Kiskunhalason Dani József és ivlskunmatjsáu Borbényi János népművelési előadók végeztek kiváló szervezési munkát, Saj náüitos, hogy Kiskunfélegyháza, melynek 40 ezer főnyi lakos, sága nagy érdeklődéssel fordult az Állami Színház előadásai felé. több mint egy hónapja előadás nem kaphatott, mert az egyetlen, színház céljaira alkalmas heyiséget az MNDSZ nem bocsátja rendelkezésre. A megye két legkisebb érdeklődést tanúsító helysége közé tartozik: Izsák, ahol rossz szervezés és nem kielégítő a politikai íe’.-vilá. gosi'.ó munka és Dunavecse, ahol piszok, rendetlenség és szervezetlenség fogadta a táj színházi csoportot. Mindezek a nehézségek azon- ban nem kedvetlenitik el a Kecskeméti Állami Színház dolgozóit. Tudják azt., hogy a ter. mêlés frontján is harc folyik nz elért eredmények íokozá sáért és ezért újult erővel a szocialista-realista művészet minden fegyverével fokozzák a harcot kul.úforradalmunk sikeréértTakarékoskodj a villannyal! Adenauer azért mondo t nemet az össznépiét tanácskozásokra, mert igent mondott az imperialisták háborús politikájára A Neuss Deutschland, a Német Szocialista Egységpár. központi lap;'a a bonni bábkormánynak a népi kamara felhívására adott elutasító válaszával foglalkozva többi között a következőket írja: „A német népnek választania kejl a háború és Németország egysége között. A német imperializmus felfegyverzése nem valósítható meg, na Németország egységét létrehozzák. Csak Mc-Cloynak és Ade- nauemak van szüksége Németország megosztottságára, mivel új világháborúra készülnek. Egy szétszakított Németország kedvező talaj számukra., új fegyveres összecsapás ki robbantására, AdeDauer azért rpondott nemet az össznémet tanácskozásokra, merj igent mondott az amerikaiak háborújára”. Nyugaj.Néme.ország dolgozói azonban nem akarnak ismét egy új háború áldozataivá válni. Vasárnap több mint héfszáz nyugatnémet és osztrák nő (ün e- t®11 Berchtesgadenben Nyugat- Németország újrafelfegyverzése elten. Hírek — Apróhirdetések — Vasárnap, október 7-én a Kiskunhalasi Bástya-—Kinizsi Platter labdarúgó bajnoki mérkőzés délután 3 órakor. Eöb-e 1 órakor: Tiszakécskeí Kinizsi —Kecskeméti Dózsa bajnoki. — Felhívás. Kössünk libahiz. lalási szerződést! A szerződőit hízott libáért a Földmüvesszo vetkezet az alapáron felül kg ként 1.60 Ft prémiumot) fizet és liba db-ként 20 kg kukoricái ad hatósági áron. A beszolgál tatásra kötelezett gazdák is köthetnek szerződést, mert szerződött libát beszolgáltatás ba is átveszik. így a beszolgáltatott szerződőt hízottlibáért kg.ként 7.40 Ft-ot és 1.60 Ft szerződéses felárat, tehát 9 fa. rintot fizet a Földmüvesszóvet- k-ezet. Igyekezz a Földműves- szövetkezetbe és köss libahízla- lási szerződést, — Bácskiskun, megyei Baromfifelvásárló Kirendeltség. 170 GYORS- és gépírásban nagy gyakorlattal rendelkező (nem kezdő) nőt felvesz a FŐSZERT Megyei Központ, Kecskemét Bercsényi-u. 2. sz. I7ö — Az Orvosegészségügyi Szak. szervezet megyei tanács rendelőintézeti alapszerve Gencsl Sári, a Magyar Állami Operaház művésznőjének felléptével nagyszabású kuMűrestot rendez október 6-án, szombaton este 8 órai kezdettel a piarista gimnáziumban. JÓL F 1 Z ETETI A T O T © A 39-es fogadási hét eredményei: 12 találat — 21.500 forint, 11 találat — 860 forint. 10 találat — 100 forint. Ezzel a héttel indul az október; vígaszdíj. Olvassa el a tipszelvény hátoldalán levő Ismertetőt, Vásároljon tipszelvényt! Nyerheti 179 MERLEGKEPES vezetökönyve- löt keres a Kecskeméti Gyufa, gyár. Jelentkezés a személyzeti osztályon. 174 ÜGYES szölőszedö asszonyo. kát felveszek. Érdeklődni: pénteken, vasárnap az úrihegyi állomással szemben, — Ikerváry Katalin. " 23087 BÚTOROZOTT szoba kiadó. — Értekezés: 4—6 óra között. Kecskemét, Talfája-u. 20. szám alatt. ’ ’ 23068 ELCSERËLNEM egyszobás la. kásomat nagyobbért. — Kecskemét, Kerekes-u. 1. sz. 23072 IDŐSEBB megbízható takarító. nőt azonnalra felveszek, _ K ecskemét, Nagykörösi.utca 31. Emelet. 23074 ELADÓ egy komoly kombinál* szobabútor, Kecskemét, Klapka- utoa 32. sz. 23076. A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat azonnalra keres férfi és női munkavállalókat 177 Bácskiskunmegyel NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szerkesztő: KŐVÁRI PETEK Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 26—1», 25—22 és 20—97 sz. Felelős kiadó: NEMET! JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság-ter 1, Te;efon: 22—-09 Kecskeméti Nyomda. Tel.: 24-09 Feiaiős: Faragó Imre igazgat*