Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. augusztus (6. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-20 / 193. szám
w A Magyar Népköxtársasdgban minden hatalom a dolgosó népéi VI. évfolyam, 193. szám _ Ara 50 fillér 1951, augusztus, 20, hctfő ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPE Hazánk dolgozó népe szerte az országban nagy ünnepre készül. Ma ünnepeljük Népköztár. fiaságunk alkotmánya megszületésének második évfordulóját. Nincs történelmünknek nagyobb fordulata, mint az, amelyet alkotmányunk így foglalt törvénybe: ,,Magyarország Nép. köz társaság... A Magyar Nép. Köztársaság a munkások és a dolgozó parasztok állama... A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé, . ” A magyar munkások, a magyar dolgozó nép számára drá. ga és szent az alkotmány, mert az[ iktatja törvénybe, hogy népünk végre birtokába vette az országot, mert a hazánkat felszabadító szovjet katonák vérének és a kommunista mártírok vérének kellett hullania, hogy megszülethessen. Létrejöttéért a felszabadulás után a magyar dolgozóknak Pártunk vezetésével kemény harcokban és áldó. zatos, verejtékes munkában kellett legyőzniük az ellenséget. A magyar dolgozók számára drága és szent az alkotmány azért is, mert azt hirdeti, hogy Dózsa felkelő parasztjainak, Rákóczi kurucainak, 1848 vörössipkásai- nak, 1919 munkászá«ióaljatnak áldozata nem volt hiábavaló. A levert szabadságharcok és elbukott forradalmak sötét kor. szakai után végre diadalmaskodott a magyar nép ügye. A mi alkotmányunkban beteljesült nemzeti múltúnk minden haladó törekvése, megvalósult benne 1848 minden nagyszerű célra — éppen azért, mert túlmentünk az akkori célokon, mert kivívtuk a mun. kásosZ|ály hatalmát és hozzá- kezdiünk a szocializmus építéséhez Alkotmányunk — a régi kizsákmányoló világ sírköve és egyben az épülő szocialista rend alapköve. Törvény a múlt eilen és törvény a jövő építésére. Alkotmányunk törvényes biztosi, ték arra, hogy soha többé ne térjen vissza az orgoványi vérfürdő, a Héjjasok véres terrorja, a kalocsai érsek és jószágkormányzói uralma. Az alkotmány véget vetett annak a 'Világnak, amikor a cseléd nyolctagú családjával vizes, vályogból vert házban, egy szobában lakott, amikor a kecskeméti emberpiacon 80 filléres napszámért tülekedtek a munkanélküliek, amikor 100 csecsemő kö. zül 16 halt meg tüdövészben a kecskemétkörnyékl tanyavilágban. Az alkotmány figyelmeztet "bennünket, hogy milyen magasra Jutottunk azóta és milyen mélységbe akarnak visszarántani bennünket népünk ellenségei, Grösz és cinkosai, az impe- rlaíl-‘ák és azok csatlósai, Tito és a belgrádi hóhérok. A boldog, kizsákmányolásmentes szocialista. Magyaror. szágot csak úgy tudjuk felépí. teni, ha az alkotmány paragrafusait keményen alkalmazzuk' a nép ellenségeire, a Rajkókkal és Gröszökkel, a szabotáló kulá- kokkal, békénk és fejlődésünk ellenségeivel, az Imperialisták ügynökeivel szemben, ugyanakkor, azonban mi magunk is becsületesen 63 lelkiismeretesen betartjuk. Kötelességünk tehát fényesen és élesen tartani erős fegyve. lünket, amelyet az alkotmány biztosít nekünk: államhatalmunkat. Védelmezni kell ezt a fegyvert a dolgozó parasztságnak is, amely a népi demokráciától kapott földet, szabadságot, óriás:! értékű támogatást szövetkezeti mozgalmában — és amely most a terménybeadás gyors teljesítésével harcol a hé. kéért, erősíti a dolgozók hatalmátVédelmeznie kell ezt a fegyvert a haladó értelmiségnek, amely a népi demokráciától emberi méltóságát és munkájának értelmét kapta vissza, amely számára azelőtt nem is sejtett lehetőségek nyíltak a felszaba. dulás óta. Ss különösen kötelessége féltő gonddal őrködni a nép e fegyverének csorbítatlan ereje felett, — a munkásosztálynak, amely népi demokráciánk vezetőereje. Alkotmányunk mint Rákosi elvtárs megállapította — ,,kétszer is aláhúzza a munkásosztály vezetőszerepét. Egyszer a munkásság és a dől. gozó parasztság szövetségén belül. másodszor, amikor kimondja: ,,A nép demokrc,tikus egységére támaszkodó ést élcsapat® által irányított munkásosztály az állami és társadalmi tevékenység vezető ereje.” Népi demokráciánk védelme tehát egyenlő a munkáshatalom védelmével, egyértelmű mind. azoknak a vívmányoknak a védelmével, amelyeket a felszabadulás óta kiharcoltunk s amelyeknek vannak még ellenségei az országon belül is és különösen az országon kivül a fegyvergyárosok, a hadiszállítók, az imperialisták és azok megfizetett lakájai, mint Tito és véres, kezű cinkosai. Ezért ünnepelünk az igazi ha- zafiság büszkesége mellett az őszinte inte.rnaciönatizmus, a nemzetközi proletár-testvériség forró érzésével a mai napon. Áradó szeretettel fordulunk ezen a napon népünk ]egigaribb ba. rátja: a Szovjetunió, a mi drága Sztálin elvtársunk felé. A szovjet nép felszabadító harcai, ál. landó segítsége nélkül elképzelhetetlen lett volna mindaz az eredmény, amelyet az alkotmány rögzít le. Még jobban ősz. szeforraszt bennünket n többi népi demokráciával is ez a.z ünnep — az, hogy hasonló az alkotmányunk. Hasonló, mert — túlfejlödésünk sajátos körülményein, nemzeti sióját óságain — a lényeges kérdésekben közös az útunk, közösek az eredményeink, közösek a céljaink Ha. sonló, mert közös a rfegyogó példakép: a dicsőséges sziálini alkotmány. Alkotmányunk összeforraszt bennünket a ma még elnyomatás alatt szenvedő, küzdő, dolgozó tömegekkel is. A mi alkotmányunk, akárcsak a többi népi demokráciáké, kézzelfoghatóan bizonyítja: minden nép ráléphet arra az újra, amelyen a szovjet emberek nagy győzelmeiket kivívták. A mi alkotmányunk is a demokrácia fényes diadala, vádirat az imperialista önkény, a dolgozó tömegek szörnyű el. nyomatása ellen. Az alkotmány adta vívmányokat akkor ünnepeljük igazán méltóan, ha alkotmányos, állam. polgári köie.lezett£|tgeihket fokozott mértékben teljesítjük. Népköztársaságunk gazdasági erejének fokozása — egyen, értelmű eddigi vívmányaink védelmével, honvédelmünk erő. sítésével. Munkásosztályunk a Diósgyőri Gépgyár kezdeményezésére muakaversenybe lépett, hogy az alkotmány ünnep tiszteletére újabb és újabb eredményekkel erősítse az ország erejét. Ebben a versenyben az Alföldi Konzervgyár dolgozói maguk mögött hagyták versenytársukat, a Kecskeméti (Platter) Konzervgyár dolgozóit, a baromfifeldolgozó üzemek közötti versenyben első helyre kerültek a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat dől. gozói, Kiskunhalas vasutasai országos viszonylatban a második helyre kiizdöjték fel magukat. A dolgozók mindenütt harcol. nak a magasabb termésért, a laza munkafegyelem ellen, a hiányzás, a késés és egyéb fegyelmezetlenség ellen. A haza iránti forró szeretet érzése, az állampolgári kötelességek mély megértése eredményezte, hegy Kelebia augusztus 8-ig már 250 százalékra t®lje- sitette évi gabonabeadási tervét. Ma pedig már túlszárnyalta a 300 százalékot. A haza iránti szeretet lelkesíti a többi község dolgozóit is. Kisszálláson Tamás Illés 7 holdas paraszt 30 kilogramm kötelezettsége helyett 2656 kilogrammot adott be és így 8853 százalékban teljesítette hazafias kötelezettsé. gép Jánoshalmán Köblöc Antal 10 holdas középparaszt 4341, Bácsalmáson Szanyi András 5 holdas paraszt 2246, Tázláron Veres Ferenc 3 holdas paraszj 1667, Bócsán Kovács István 3 holdas paraszt 1460 százalékban teljesítette beadási kötelezettségét. Az élenjárók melléjt minden járásban többszáz az olyan dolgozó parasztok száma, akik kötelezettségükön felül 5—10 mázsa gabonát adtak be dolgozó népünk államának C.jegyre. — Termelőszövetkezeteink arra vállalkoztak, hogy jó munkájukkal példát mutatnak az egyénileg gazdálkodóknak abban, hogyan lehet közösen töb. be,t termelni, többet adni a hazának. .ennek fényes bizonyító, kát adta a napokban a kiskunfélegyházi Dózsa-csoporf, Dózsa termelőszövetkezet, amely any- nyi gabonái adott a nép államának, hogy értékéből 22.464 fo. rint textilárut vásárolhattak. Azonban súlyos hiba volna, ha ezek a — kétségtelenül igen jelentős — eredmények elvakítanának bennünket, ha megelégednénk ezzel és nem fordítanánk a legnagyobb figyelmet azokra az egyéb jelenségekre, amelyek mind arra mutatnak, hogy a munkafegyelem. az ál. lampolgári kötelesség tejesítése terén még súlyos hibák vannak a mezőgazdaság területén is. Hogy a gabonabegyüjtést minél előbb győzelmesen befejezhessük, tovább kell fokozni a még hátralévő gabona csépié, sét. Vegyünk példát Borofa község gépállomásától, ahol a 3-as számú gépen a cséplés kéz. detétöi két héten keresztül 154 mázsás napi átlagteljesítményt ért el kiváló minőségű munka mellett. Elsősorban a cséplőmunkások fegyelmezett munkájától függ a cséplés zavartalan és gyors elvégzése. A gabonabegyüjtésnél a szép eredmények mellett vannak hiá. nyosságok is. Még mindig ahadnak dolgozó parasztok, akik nem akarják megérteni, hogy a gabonabeadási kötelezettség törvény, nemcsak a kulák, de min. denki számára. Különösen Nagy. bai-acska, Gara, Sükösd, Bátya és Kerekegyháza község dolgozó parasztságának többsége nem teljesíti törvényes kötelességét. Népi demokráciánk állama mindenkor bejártja törvényeit. Es ahogy betartjuk a törvénynek azt a pontját, amely a gabona, beadásain élenjárók megjutal- mazását, — külön őrlés engedélyezését, külön iparcikk kiutalását. stb. írja elő, — ugyan, így be keli tartani azt is, hogy megbüntessék azokat a dolgozó parasztokat, akik vonakodnak az állam iránti kötelezettségek teljesítésétől. Ugylátszik, ezek a dolgozók már nem emlékeznek azokra az időkre, amikor látás, tói-vakul ősig hóhéro'-ták magú- ka^ a földesurak, a kulákok földjein, ha meg saját földje volt, dolgozott a bankárnak, mert földjének termése, mun. kajának gyümölcse a kamatos kamaton keresztül a bank pénz. tárába vándorol». A megtermett gabona dolgozó népünk jövöévi kenyere. Becsületbeli ügye mindem dolgozó parasztnak, hogy minél több C véielijegyre beadott gabonává] járuljon hozzá ötéves tervünk a községekre eső feladatok teljesítéséhez A (örvényes köteles, ségen kívül vállaltuk, hogy a jő termés eredményeként, azét'*, hogy kifejezzük hazánk Iránti hűségűnket, túlteljesítsük gabonabeadási érvünket. Számunkra ez ugyanolyan törvényes kötelesség, mint amit az áljami terv előírt. Ezt a kötelezettséget a dolgozó parasztság vállalta, mert előre látta a biztató jó termést, amiböl többet tud adni a hazáinak, mint amennyit kért tőle. Ennek az önként vállait kötelezettségnek teljesítése minden dolgozó paraszt becsületbeli ügye. Nagy ünnepünkön, alkoímiá- nvunk napján — előre Is kell tekintenünk. Jövőnket világosan ési biztatóan mutatja ország. *pitö ötéves tervünk. E tervből azonban csak úgy bontakozik ki az erős ország, a virágzó falu képe, ha szorgalmas munkával váltjuk va,lôra tervünk cél* kitűzéseit. A gabonabegyüjtés után az őszi szántás.vetéssel a mezőgazdaságban ötéves tervünk harmadik évét kezdjük meg Es ebben az évben, — tervünk célkitűzéseinek megfelelően — az Ideinél még magasabb termést kejl elérni, tovább kell növelni állatállományunkat és az egyes növények terméshozamai. Ebben a nagy munkában is azok a dolgozó parasztok jár. nak jól, azok takarítanak be bö termést, akik a vetéstől a betakarításig minden munka elvégzésénél népünk és Pártunk bíz , toskezü vezetőjére, Rákosi elvtárs tanácsaira hallgatnak. Ea különösen azok járnak jól, akik követik Rákosi elvtárs kecskeméti beszédében megjelölt utat és minél nagyobb számban lépnek rá erre. Népköztársaságunk alkotmánya — a ml nagyszerű békepro. gramunk! Bék&program, mert elsősorban szocialista építő- munkára mozgósít. Békepro- gram, merj a dolgozók anyagi, kulturális színvonalának állandó emeléséről szónak a pontok. Békeprogram, mert sugárzik belőle az őszinte, tettrekész in. lernacionalizmus és békepro. gram, mert Népköztársaságunk minden polgárának szent kötelességévé teszi a szocialista ha- za védelmét. Az ellenség éberen figyeli fejlődésünket. Erőnket — néphad. seregünk ütőképessége mellet^ — népgazdaságunk fellendülése, államunk politikai és gazdasági megerősödése méri le. Az ellenség nem mer támadni addig, amíg látja, hogy erősek vagyunk. Azok a sikerek tehát, amelyeket napról.napra a fér. mêlés terén elérünk — erős fegyverei a béke védelmének is. Erre gondoljunk ma, alkotmányunk megteremtésének évfordulóján és fogadjuk meg, hogy: alkotmányunkhoz híven, becsülettel teljesítjük kötelezettsége, inket drága hazánk, az egész dolgozó népünk iránt. A]kot. mányunk ünnepe tehát új, még lelkesebb és odaadóbb harcra mozgósítson bennünket a béke védelméért, a szocializmus teljes győzelméért.