Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. július (6. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-26 / 172. szám

Fejezzük be e héten a másodnövények vetését! Hogyan érrel jenek népnevelőink IS «ries József madaras! dolgozó paraszt így végzi népnevelő munkáját... . 0 Délután két óra van. Madaras község utcáin alig leket látni néhány embert. Csak a gaboná­val megrakott nyikorgó szeke­rek tetején ül egy-egy dolgozó, aki fölösleges gabonáját viszi a töldmüvesszöve|kczet raktárá­ba. A többi dolgozó paraszt a behordást és a cséplést szorgal­mazza künn a határban, egy- néhányszáz lépésnyire Tito jugo. szlávlájától, ahol egyre foko­zódik az éhínség. Rokonok ír­ták, hogy Belgrádban nagyon sokszor előfordul, hogy a dolgo­zók napokon keresztül nem kap­nak kenyeret. S ha kapnak, ak­kor aa savanyú, nyúlós, él­vezhetetlen, rossz minőségű. Az egyik diák-rokon pedig levélben azt közölte, hogy a belgrádi egyetemi menzákon már február óta nincs leves. Ebédre és va­csorára csak egy tál étel van. A madarasi dolgozó parasztok gyorsítva végzik a behordásj, a cséplésrt és a begyűjtőt, hiszen versenyre hívták ki az ország minden részét a begyűjtés si­kere érdekében. Az elmúlt na­pokban egy kis lemaradás mutat­kozott. azonban ezt tokozott fel. vilcKJo/.ú munkával akarják be­hozni. A Kossuth-utca vége felöl egy teherautó kavarja a port. Sok ruhaanyaggal megrakott föld- müvesszövetkezetl autó. A gépkocsi a szövetkezeti bolt előtt leállt. _ Nem hiába teljesítettük már eddig is beadási kötelezett­ségeinket — jegyzi meg Weisz János dolgozó paraszt. — Eddig 112 százalékra teljesítettem a kenyérbeadási kötelezettségemet és még viszek egy néhány zsák- jc-at a szövetkezetbe. Ha túltelje.- sitjíik a kötelezettséget 30 szá­zalékkal több ipacikket kapunk, mint amennyi eredetileg elő van irányozva. Érdemes tehát vinni a fölösleget. be­hj A községen átvezető országút szélén egy ember lépked, majd átjön a teherautó felöli oldalra. Már-már továbbmemne, de-mégis megáll: körültekint. Nem le­het több 30 esztendősnél. Szeme sötétbarna, még fehérjébe is Ke­veredett egy kis barna festő­anyag. Lassan odamegy a® autó­hoz. Körültekint, aztán ráteszi a kezét a sok anyaggal megra­kott gépkocsi szélére. Egy pár- percet gondolkozik, majd Így szól: — Erről az árujuttatasról beszélt nekem Borics József bácsi népneveJö, áki a cséplés ideje diát járt nálunk. Elmon­dottá, hogy ha eleget teszünk « beadási lcötelezettségnek, több anyagot és más sok mindent ka­punk érle a® államtól. Most tó­tom: érdemes volt teljesíteni a kenyér gabonatarlozásomat. Később, ahogyan a Kossu(h- utcában elhaladt a földműves- szövetkezet autófa, sima porta- karó borította a földet. A fi­nom por rátelepedett a sövény- karók tetejére, végig ülte a vil­lanyórátokat, belepie a háztető­ket és takaróval borította Bo­rics József virágoskertjét is. Bent a nyárikonyhában Borics- nó asszony nagy munkában van, Takarítás folyik az egész ház­ban. Borics József, mint jó Öreg gazda, a jószágok körül bí­belődik. Az udvarban olyan rend van, mlnha 'valami ünnepségre készülne a ház népe. ; — Nem egynapos ez a tiszta­ság, mindig ilyen szokott lenni — 'mondja derűsen Borics Jó­zsef, Uj ruhát visel. Szürke zsá­volyból van. Még a nadrágja is «lire van vasalva. Kék inge smia és keményített. — Lehetőség van rá, hogy fel­öltözzek, hiszen 270 százalékra teljesítettem a kenyérgabonabe­adási kötelezettségemet. $ nem maradtam hátul a tojás- és a baromjilartozósom bedásá- nál sem. Mint népnevelő csak ak­kor beszélhetek a sikeres* be­gyűjtés érdekében a szomszédok­kal és «* ismerősökkel. ha elő- szőr magam leszek elege/ a ko- ifilezettségemnek. Én 270 szá- Zalákig teljesítettem a beadási s ez serkentőleg hatolt a dolgozo társaimra ;s. — Amikor beadtam a felesle­ges gabonát, a beadási könyvel vittem magammal liázról-házra és megmutattam a szomszédok­nak, hogy valóságban hogyan kell az állammal szembeni tarto­zásunknak eleget tenni. A beszél­getés közben elmondtam például az egyik helyen azt, hogy a be­adással g huza védelmét szol- t) Aljuk. Persze, nem is kelleti külön kihang silly ózni ezt a har­dest, hiszen „ fiuk katana. Mind­járt rájöttek arra, hogy ha be­adják ,a felesleges kenyérgabo- •iát, saját fiuknak adnak kenye­ret- Vagy a másik szomszédban szintén ilyenformán áll a. helyzet, ahol az egyik fiuk tűzoltó, a má­sik pedig a rendőrségen van állásban. Borics József párlonkívülj dol­gozó paraszt személyes példa- mutatásával és kitartó nép­nevelő munkával elérte az,t, hogy akikkel beszélgetett a begyűj­tésről, azok eleget teltek, sőt túl is teljesítették. Például tá­volabbi szomszédja. Juhász Já­nos 288 százalékban, Schneider «.dám 250, Mittler Mihály 215, llácz János 222, vagy Gól Ká­roly, aki 167 százalékban telje­sítette bedárl kötelezettségét. Borics Jó2sef elsősorban azért végzi népnevelő munkáját, hogy a község a kezdeményezett or­szágos versenyt megnyerhesse. De nemcsak Borics József, hanem a többi kommunista nép­nevelő is a'nnak a jegyében dol­gozik, hogy győzelemre vigye a begyűjtést. 'Tudják, hogy par- kilométerre odébb, túl a hatá­ron. Tito fasiszta klikkje min­dent a háborús előkészület szol­gálatába állított. Míg HálunK gyárakat, iskolákat, napköziott­honokat, gépállomásokat épí­tünk, addig odaát lázas gyorsa­sággal építik a repülőtereket, erődítményeket és a katonai ki­kötőket. A tojás-, baromfi- és tejbeadási kötelezettség nemtcljesítése miatt Szál k szent már tont, Lajosmizsét és Fiilöpszállást kizárták a szabadforgalomból Az élelmezési minisztérium az ország területén SS községet zárt ki a szabadforgalomból. Ebből három esett megyénk terüle­tére. 8ealkszemtműrton, hajosmizse és Eülöpszállás. Ezek a köz­ségek elhanyagolták a tojás-, baromfi- és tejbeadisi kötelezettsé­güket. Az élelmezési minisztériumnak ez az intézkedése is mutatja, hogy kormányunk addig, míg a jól teljesítő dolgozó paraszto­kat megjutalmazza és komoly előnyökben részesíti, addig a kötelességüket hanyagul teljesítőkkel szemben érvényt szerez a törvény szavának. Ezérj (esznek eleget beadási kötelezettségüknek, hogy Tru­man európai liszinmanja és ban­dája a Wall Street zászlaja alatt új háborút ki ne robbanthasson. Minden zsák gabona erősíti or­szágiunkat és gyengíti a háborús gyujtogatókat­A bajai vasutas dolgozók íöbbtermeléssel készülnek a vasutas napra és az aíkotmánv ünnepére A MÁV bajai állomásán szta­hanovista okleveleket adtak át propaganda tömeg-kultúrnap ke. relében. Kalocsai József kocsi­rendező, Alföldi János tolatás­vezető, Ma jer János kocsirende. zö, Jávor Imre forgalmista, Tóth Lajos váltókezelő és Halmai An­tal vezénylő-tisztnek, akik jó munkájukkal, példamutató ma- gatartásukkai és a szocialista munkaversenyben elért eredmé­nyeikkel érdemelték ki a sztaha­novista címet. Az ünnepségen az országos vasutas nap-ra és augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepiére felaján­lásokat tettek és az eddigi fel­ajánlások kiértékelései hangzot­tak el. A fütöház dolgozói az állandó versenyszerződésben fel­ajánlott 5 százalékos szénmegta. karitáson felül még 3 százalékot, ajánlottak fel és így 8 százalé­kos szénmegtakarítást fognak elérni, Augusztus 12—20-ig, a júli­us 15-től megtakarított szénmennyiséggel, három békevonatot fognak továbbí­tani. , A mozdonyjavítási költségeket csökkentik és a kisebb javitáso. kát elvégzik. A Nazarova,moz­galom keretében szocialista meg. őrzésre 2 mozdonyt, 1 eszterga- padot és a szivatiiyú-telepet ad­ják át. Az augusztus 20-ra tett felajánlások teljesítésében jó eredmények születtek. A kocsi- tisz'Itók 142 százalékos átlag­teljesítést értek cl. A szénrakók 130 százalékot. Az egyéni ver­senyzők között is vannak ered­mények, Lendvai Istvánná 158 százalék, Ternai István 145 szá­zalék. Till Györgyné 139 száza­lékot értek e]. Nagy Ferenc és Komarniczki Gyula 32 százalé­kos szénmegtiakariiást értek el egy nap alatt. A forgalmi szolgálatnál is vannak már eredmények. A ko- csimozgaUsi cgységiüö 3 0 perc, ez 136.7 százaléknak fejel meg. A kocsitartózkodási egységidö 165.4 százalék. Anyagtakarékos­ság terén eddig 125.4 százalékot értek el. Kocsirakodásnál 136.3 százalékot. A forgalmi szolgálat Hódmezővásárhellyel Van páros, versenyben. Az egyéni verseny­zőknél is megmutatkoznak az eredmények. Futó János váltó- kezlő 154.4 százalékot, Alföldi János sztahanovista 131.4 száza­lékot, Markó Ferenc kocsirende. zö 128.4 százalékot, Kalocsai Jó­zsef kocsirendező ifí-brigádveze- tö 158.7 százalékot, Kiss Péter kocsirendező 146.9 százalékot értek el. A raktári munkásoknál kiugró eredmények vannak Te­leki György 123 százalékos, Ke­mény Pál 123 százalékos, Ercsé- nyi Antal 123 százalékos. Krev- nyik Antal 108 százalékos telje­sítésével. A szertár dolgozói felajánlá­sukban a felbontott tervet 5 szá­zalékkal emelik, augusztus 12-ig az önköltséget 50 százalékra csökkentik, a megadott 100 fo­rint havi keretből 50 forin ot ta­karítanak meg. Augusztus 20-íg az összes beadványokat határ­időre készítik el. Az osztálymér­nökség a kiskunhalasi osztály- mérnökséggel áll versenyben. A szakaszok egymás között páros- verseyben állanak, A szakaszok között a 4 cs szakasznál Kassai József ács , 120 százalékra tett vállalá­sát már Is 160 százalékra teljesítette Szedres Sándor 157 százalékra. Lovász Péter brigádja 117 szá­zalékról 137 százalékra, Vetstein István 117 százalékról 134 szá­zalékra. A 2 es szakasznál a brigád 130 százalékra és a 10-es szakasz-brigád 127 százalékra teljesítette felajánlását. Az őszi csúcsforgalomra a sze­gedi Igazgatóság területén 1200 nőt állítanak bs, akiknek kikép­zése .már folyamatban van, Nézzük csak meg, hogy kezel ték a tojás- és baromfíbegyüj tést Szalkszentmárton község ben? Július 21-ig csak 30.5 szá zaléka futott be az előirt évi to jásbeadási kötelezettségnek, á baromfinál is hasonló a helyzei az évi előírásnak csak 4.2 szá zaléka folyt be. A tejnél seír rózsásabb a helyzet. Nem lehet csodálkozni, hogj ilyen nagy a lemaradásj mikoi maguk a tanácstagok sem jártak elől jő példával. A tojásbeadási kötelezettség 70 a baromfibeadás 10 százalékát n)int ismeretes július 1-ig telje siteni kellett volna. A nyolcvan két tanácstag közül 44 nem tel jesitette eddig az állammal szembeni kötelességét. Ezek sze­rint hiányzott a tanácstagokból a felelősségérzet. Nem gondoltak arra, hogy ők a község gazdái és az ő munkájuktól függ, hogy a község milyen eredményt ér el ezen a téren. Hiányzott a tanácstagok pél. damutatása, Alig néhányan ér­tették meg, hogy elsősorban az ö kötelességük élenjárni a be­adásban. így Végh Gyúláné el­sőnek teljesítette 100 százalékon felül tojásbeadási kötelezettsé­gét. Makádi György elnökhelyet­tes és Kincses István végrehaj- lóbizottsági tag szintén 100 szá­zalékig tett eleget határidő előtt kötelezettségének. Általában az a felfogás hara­pódzott el, hogy „ez nem olyan fontos”. Fő, hogy a gabonabe­adási kötelezettségét teljesítse a község. Ezért nemtörődömséggel kezelték ezt a kérdést. Nem ata- kult ki a verseny a tanácstagok és a dolgozó parasztság körében sem. Nem gondoltak arra, hogy a tojás- és a baromfibegyüjtés éppen olyan fontos része az ál­lammal szembeni kötelezettség­nek, mint a többi. A szabadpiaci értékesítés jo­gának megvonása igazságos te. hát. Komoly figyelmeztetés ez azok számára, akik hallgattak a kulákokra és elmulasztották be­adási kötelezettségük pon;o3 tel­jesítését. Iparkodjanak gyorsan jóvátenni hibájukat. Ha hátraié. kukat rendezik, akkor a község visszakapja a szabadpiaci érté­kesítés jogát és újra élvezheti az ezzel járó előnyöket. A hanyagok] kötelességmu- lasztók hibájából, most azok a dolgozó parasztok is elesnek a szabadpiaci értékesítéssel járó anyagi haszontól, akik példamu. tatóan teljesítették a beadási kötelezettségüket. Akiknek a neve ott büszkélkedik a dicsö- eégtáblán. Például B. Horváth Károly, aki 130 százalékban, Ta­kács Lajosné, aki 110 százalék­ban. Gudmon Bajos és özv. Hor- váth Istvánné, akik szintén 110 százalékban teljesítették tojás­beadási kötelezettségüket. Ha a községben arra töreked­tek volna, hogy mindenki telje­sítse az állammal szembeni kö­telességét, nenji került volna sor az élelmezési minisztérium ren­deletére. A Párt, a tanács és a tömegszervezetek vezetőinek és tagjainak feladata elsősorban, hogy a maguk portáján tegye­nek rendet. Először is ök telje­sítsék a kötelességüket. Utána pedig összefogva a jól teljesítő, példamutató parasztokkal, ma­gyarázzák meg mindenkinek a beadás jelentőségét. Becsületbeli kötelesség teljesíteni az állam .törvényeit. Segíteni és támogat­ni kell azt az államot, amely ezerféle módon siet segítségére a falunak. Az amerikai légierő folyititja támadásait Korea városai és falvai ellen A keszoni fegyverszüneti tár­gyalások kezdete óta az ameri­kai légierő fokozott tevékenysé­get fejt ki lakott helységek ellen. Az amerikai repülők éjjel-nap­pal bombáznak városokat és falvakat, utakat és friss földe­ket. Nap mint nap intéznek bar­bár támadásikat Phenján ellen. Az amerikai repülőgépek tucat­jai támadják Ancszut, Szarivont, Namphot és más városokat. Az USA hadihajói ágyúzzák a ro­mokban lévő Vonszont- Ameri­kai lökhajásos vadászgépek na­ponta tüzelnek az utakon közle­kedő és rizsföldeken dolgozó pa. rasztokra. A városokra és fal­vakra gyúlékony anyagokkal telt ballonokat időzített bom­bákkal dobnak. Dél-Phenján es Hvanhe tartományokban az amerikai repülőgépek bundita támadásai következtében a bé­kés lakosok százai vesztették életüket, vagy sebesültek meg. Az amerikai légibinditák a leg­utóbbi 3 nap Alatt a kedvezőtlen időjárás során rendszertelenül, a felhőkből dobtak le bombákat Phenjánra más városokra. A Koniinunisía l*árl Küxponü BiseuUbá^ának ülése A Belga Kommunist;, Párt Központi Bizottsága szómba ion és vasárnap Brüsszelben ülést tartott. A Központi Bizottság, miután Lalmand főtitkár nagy beszédé­ben öszefoglalta az értekezlet tanulságait, egyéves munka ter­vet fogadott; el. A munkáterv hangsúlyozza, hogy a Párt a jö­vőben még fokozottabban lelepjczl a háborús uszítok hazugságai!,, szembeállítva ezekkel a szo­cializmus és'a béke jelszavait. \ Pártoktatók Háza előadásai Július 26-án, csütörlökön délután 6 órakor előadás és konzul­táció „Az anyagtakarékosságró!” címmel. Gazdasági funkcio­náriusok, vállalatvezetők, üzemi pártvezetőségi tagok, tömeg" szervezeti funkcionáriusok, agitáelós. és népnevélöfelelösök, valamint népnevelők részére. Előadó; Szabó István elvtárs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom