Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. június (6. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-24 / 145. szám
Megyénkben a növényápolást munkák közel kétharmadát végeztük el Megyénk területén a növényápolási munkákat 68.1 százalékban végeztük el. Egyénileg dolgozó parasztságunk 77.7 százalékban teljesítette a minisz. tertanács határozatában előirt növényápolást- A termelőcsoportok 7Í.8 százaléknál tartanak, míg az állami gazdaságok 65.4 százalékkal leghátul kullognak. A járások versenyében a . kecskeméti járás halad az élen 83.9 százalékkal. Befejezte a cukorrépa és kukorica második kapálását és egyelését. a napraforgó második kapálását és a burgonyatöltögetés:. Az egyéni, leg dolgozó parasztok a kecskeméti járás után jó munkát végeztek a bácsalmási és kiskunhalasi járásban. A növényápolásban legjobb község Foktő. A második kapálásokat, burgonyatöltögetést és Holló a hollónak nem vájja ki a szemét — így tartja a példaszó. A bácsalmási ku'ákok meghazudtolják az állatvilágnak ezt a szabályát-is. Féter Jánosné, aki 5—6 hold szőlőt, a madarasi határban pedig jókora földet harácsolt össze, 1 hold és 1200 öl szőlőt március 18-án sebtében bérbeadott Malesevics Jeremiás kuiák- kocsmárosnak. Hirtelen bérbeadási buzgalmát az új begyűjtési rendelet megjelenése váltotta kl. Ketten terveztek, meg is egyeztek jószomszédok módjára a feltételekben, de a DÉFOSZ végzett. Érvénytelennek nyilvánította a szerződést. Ez először sem Péternét, sem Malesevlcsot nem Izgatta, aki nyugodtan tovább fekete-bérlősködött. Persze, a DÉFOSZ nem hagyta annyiba a dolgot és követelte a hamis bérlet visszadását. Pétemé hamar megijedt és hajlandó is volt visszavenni. De Mai esc vies nem engedett a huszonegyből. Haragja mostmár a DÉFOSZ-ról Péternére fordult, aki ki akarja őt túrni a zsíros bérletből. A két kulák azóta folyton veszekszik egymással. Malese vies nem hajlandó kiköltözni a szőlőből, Fétemé meg mártírnak kiabálja magát, akit Malesevict> börtönbe akar juttatni. A kulákbarátság törvénye ez. Amíg közösen csalhatnak és zsákmányolhatnak ki — mást, addig szövetségesek éietre-halálra. De könyörtelenül hajbakapnak, ha az egyik a másik szemetjén kezd kapargálni. a lucerna első kaszálását 100 százalékosan befejezték. A legjobb termelöcsoport a kiskunfélegyházi Vörös Csillag, a legjobb brigád a bácsalmási Lenin.termelőcsoport Kossuthbrigádja. Szőlőpermetezésben 180 százalékot ért el. A legjobb munkacsapat a mátételki Tö. rekvés.fermelőcsoportban dolgozik Mojzik László vezetésével, burgonyatöltögetésben 150 százalékot teljesített. Az állami gazdaságok között a bácsbokodi vezet, 13 növényféleségnél 100 százalékig elvégezte a növényápolást. Komoly lemaradás van azonban a dunavecsei állami gazdaságban. A lemaradt községekben a hiányos felvilágosító munka mel. lett a lemaradás oka a kulákság szabotálása. Fülöpjakabon Rácz Mihály 82 holdas kulák 7 hold szőlő helyett csak 4_et jelentett be, amelyben nem végezte el a kapálást. A fükaszá. A vaskúii gépállomás üzemi értekezletén a dolgozók megvitatták a minisztertanács határozatát az aratás és cséplés végrehajtására. Az elkészített terv a dolgozók soraiban fokozta a versenylendületet. A traktorosok egymás után emelkedtek szólásra, hogy bejelentsék versenyvállalásaikat, Triz Károly vállalta, hogy az oxigén-fogyasztást 20 százalékkal csökkenteni fogja. Bogya Károly versenyre hívta ki a megye valamennyi ellenőrét a minőségi munka elvégzésére és mint vontatás, versenyre hívta az eredmények minél magasabb elérése végett a gépállomás valamennyi vontatását. Kruchió Kálmán traktoros vállalta, hogy a cséplés egész tartama alatt 50 Vagon terményt fog elcsépelni. Érvényesíteni fogja munkája során az üzemanyag fogyasztás további csökkentését és a szemveszteséget a minimumra fogja csökkenteni. Versenyre hívta ki Busl György traktorost. Nebojsza Lajos a pontos üzemeltetésre a megye összes főgépészeit versenyre hívta és vállalta, hogy minden műszaki hibát a cséplés Ideje alatt idejében ki fog küszöbölni. Toldat nem végzi, tavalyi kukorica, szára felhasználatlanul elpusztult. A növényápolás elhanyagolása mellett ráadásul megszegi a munkatörvényt Is, egy pásztort szerződés nélkül alkalmaz. A kecskeméti járásban Alsómonostoron Kállai Sándor lhold és 400 öl napraforgóját hagyta kipusztulni, a többit sem ka. Pálja és nem is egyeli. Kukoricáját ellepte a gaz s a többi munkával is lemaradt. Mélyhűtőn Kiss György 25 holdas kulák elszabotálta az olajosmagvak vetését, Békés István 30 holdas kulák nem végzi a növényápolást. Mikó Mihály kulák arra vetemedett, hogy jószágállományával le. legeltette a Termo Kalász-termelőcsoport gabonájának egy részét. Binszki Mihály a növényápolási munkáknak mindössze 15 százalékát végezte el eddig. kodi Hona vállalta, hogy az elcsépelt gabonát közvetlen a cséplőgéptől fogja a raktárba szállítani. A vaskúti gépállomás többi dolgozói is versenyvállalásokkal bizonyították be, hogy a maguk munkateljesítéseivel is részt vállalnak a cséplés mind teljesebb sikerében. így tesznek egymás után felajánlásokat Vodtcska, Pákái és Kajtár traktorosok, valamint Oláh Margit és Posváncz Mária. Az üzemi értekezleten foglalkoztak még az éberség kérdésével is. Ennek ellanyhulása eredményezte, hogy soraikba az ellenség betférköahetett. Bálint Gyula traktoros nemcsak azon volt, hogy rosszul dolgozott és a szerszámok eltüntetésével gátolta a gépállomáson a munkát, hanem arra 13 vetemedett, hogy a gépállomás petróleum-készletét dézsmálja. Bálint Gyula Szentesről került a gépállomásra és apjának a szentesi határban 80 hold földje van. Bálint Gyula az üzemi értekezleten nem is tagadta, hogy apjának 80 hold földje volt, neki abból azonban csak 13.5 hold jutott, míg felesége révén, aki 10 hold földnek volt a tulajdonosa, föld. je 23.5 holdra növekedett. Bálint Gyula arra hivatkozott, hogy ő mindenkor „szocialista érzelmű” volt. Ennek alátámasztására felemlítette, hogy a múltban a 48-as körnek volt az elnöke. A gépállomás dolgozói azonban rámutattak arra, hogy a múltban a 48-as körnek az elnöke is csak az lehetett, akinek vagyona adta hozzá a tekintélyt, A dolgozók egyöntetűen követelték Bálint Gyula eltávolítását. Idén 18 bácskisknamegyei állami gazdaság fogklkozik gyapotiermeléssel, a tayalyi ítéltei szemben Báes.Kiskun megye állami gazdaságai egyre Inkább bekapcsolódnak a Magyarországon nemrég meghonosított növényfajták termelésébe. Tavaly hét állami gazdaság 1489 holdon foglalkozott gyapottermeléssel, ezzel szemben Idén már 18 állami gazdaság összesen 5303 holdon kezdte meg a gyapot termelését. Az állami gazdaságok a gyapot termelése mellett különböző helyeken kísérletezik, hogy milyen éghajlat, talaj és agrotechnika felel meg legjobban a bácskiskunmegyel gya. pótnak. Mátételkén például a gyapot öntözésével kísérleteznek. Két hóidon bakhátas, há. rom holdon pedig permetező öntözést kap a gyapot. Bácsalmás 80 hold gyapotültetvényén különböző műtrágya, sor- és tőtávolsági kísérleteken dolgoznak a gyapot-brigád tag. jal. Az eredményeket pontosan feljegyzik és megfigyelik a gyapot fejlődését, hogy jövőre már a kísérlet tapasztalatait felhasz. Hálhassák. Ebben a gazdaságban a „Csiszovszkij” gyapot-brigád csatlakozott az országos versenymozgalomhoz és vállalta, hogy 40 holdon eléri a 10 mázsás átlagtermést. A vaskúti gépállomáson a cséplőgépek már késsen állnak ! A dolgozók ébersége leleplezte a soraikba befurakodott ellenséget Le weleisőinh írják Garán lelkesen folyik az aratás. Különösen jól megy a munka a Vörös Csillag-termelőcsoportban. A magyarok, dél. szlávok és németek szorosan együttműködnek. A csoportelnök és a könyveld is résztvesz az aratásban, a Fürst Bándor.ter. melőszövalkezetben Tímár Imre állatgondozó is kiment önként aratni. A csoportok példái nyomán az egyénileg dolgozó pa. rasztok is igyekeznek a munkával. Sétáló Sándor ősziárpáját elsőnek aratta le. (Rebök Ferenc.) • Katymáron az ellenség a dohányellátásban akar zavart kelteni. Előfordult, hogy ,a termelőcsoport tagjai, akik reggel, tői estig dolgoznak a növényápolási munkák, valamint az aratás és cséplés idejében való befejezéséért, nem kaptak cigarettát azon a címen, hogy csak másnap lehet kiadni. Tehát ezért külön jöjjön be a dolgozó másnap ilyen fontos munkák idején. Helyes volna, ha ezen a téren az Illetékesek orvoslást keresnének, (Rapcsák Mihály.). * Tataházán élénk verseny folyik a Petőfi Sándor-termelöszövetkezeten belül a két növényápolási brigád között. A Felszabadulás. és a Törekvés-brigád versenyzik egymással. A versenybizottság minden héten kiértékeli az elvégzett munkák eredményét. A múlt heti kiértékelésnél a TörekvéSrbrigád került ki győztesen. Teljesítménye a kukorica, burgonya, takarmány- és cukorrépa, valamint a gyapot kapálásban 153 százalék. A brigádokon belül a munkacsapatok és tagok is versenyben állnak egymássjal. A legjobb munkacsapatok Varga Péteré és Szabó Jánosé. Az egyéni versenyben legjobb eredményt Fábián Ferenc és Lengyel Béla 241 százalékot, Csorba István és ifj. Szabó Antal 223 százalékot teljesített. A szép teljesítményekért a szövetkezet elnyerte a járási tanács vándorzászlaját. Az eredmények eléréséhez hozzájárult, hogy ebédidőben mindig átbeszélik a sajtófélőrán keresztül a napi politikai eseményeket és összefüggésbe hozzák az elvégzendő feladatokkal. (Tataházi Petőfi S dudor-termelőszövetkezet dolgozói.) • Császártöltésen Sziankovioz Mihály országgyűlési képviselő beszédet mondott. Beszédében rámutatott arra, hogy minden becsületes embernek kötelessége a békéért való harc. Ebben a harcban legjobban úgy veheti ki a részét, ha idejében elvégzi a növényápolási munkákat, tel. jesíti a beadási kötelezettségét, leleplezi a kulákokat. Beszéde végén a jelenlevők hosszasan éltették a nagy Szovjetuniót és annak bölcs vezérét, Sztálin elvtársat és népünk tanítóját, Rákosi elvtársat (Miks János.) * Tompán hanyagul kezelték a begyűjtési könyvek kiosztását. Előfordult, hogy nem is találták meg a begyűjtési könyvet. A tanácsházára bement dolgozókat azzal utasították el, hogy jöjjön be legközelebb, majd addigra megtalálják. A régi tisztviselők nem adják át ismereteiket az új munkaerőknek és kárörvendö mosolygással örülnek a hibáknak, a helyett, hogy segítenének rajta. Előfordult, hogy ha valaki be akarta jelenteni hozzátartozóját nyilvántartás végett, többször azzal utasították el, hogy nincs, aki ezzel foglalkozzon, mert aki ezt a munkát végzi, az most beteg. Nem helyes, hogy ilyen fontos munkaidőben, mikor a többtermésért és minden szem gabonáért folyik a. harc, többször feleslegesen elrabolják a dolgozók ide. jét. (Szurok Ferenc.) A garal állami gazdaságban szép eredményeket értek el a. répaegyelésben. Kun Éva 294 százalékot, Lovász Teréz 292, Márton Régin 229, Takács Martak» 294 százalékot, Lovas Etel 293 százalékot, Galambos Anna és Breti Viktória 205, Khlin Erzsébet 187, Rákos Magda és Székely Margit 180 százalékot értek el. A Kálóci-féle brigád tagjai Is szépen teljes,íiettek. Nagy Regina 205 százalékot, Magyar Borbála 199, Sraka Anna 198, Kubatov Mária 195 és Kiss Erzsébet 173 százalékot ért el átlagosan. (Erdős Béla.) ¥ A kunszentmiklósii gépállomás dolgozói a tassi Dózsa-ternielöcsoportban segítettek a növényápolási munkák végzésében. A Petőfi tsz.csrben is már a korareggeli órákban felhangzott a t rats toros induló. Az elnök örömmel fogadta az éneklő brigádot, amely kapával a vállán jött segíteni a munkában. A gépállomás dolgozói így járultak hozzá a növényápolási munkák mielőbbi sikeres befejezéséhez a termelőcsoportoknál. (Haludka János.) Tataházán Szalal Balázs minden hájjal megkent kulák gonoszul bánt cselédjeivel. Egyik cselédjét, Bozsóki Ferencet istállóban altatta és a bérét sem fizet, te ki neki, A DÉFOSZ utasította a kulákot, hogy 3700 forintot fizessen ki Bozsóklnak. Ebből 2000 forintot azonnal ki kellett neki fizetni. Mikor azonban hazamentek, azonnal rátámadt cselédjére, hogy azonnal adja vlszsza a pénzt. A kulák tojás, és baromfibeadását nem teljesítette. Azon a címen, hogy nincs neki. A tanács erélyes Intézkedésére azonban 600 darab tojást be tudott adni. a Ugyanez a kulák búzáját elrejtette, azután kézi darálón ledarálta és a jószágjalval etette meg. Kovács Mihály, a Petőfi Sándortermelőszö vetkezet üzemi párttitkára, valamint * tanács begyűjtési állandó bizottságának elnöke leplezte le a kulákot, amint éppen búzát darált. Nem különb ettől Nagy Imre knlák sem, aki szdektorozatton gabonát vetett. Ezért gabonájában több a pipacs és a gaz, mint a termény. (Galicz József.) Fájó szívvel gondolok rátok Kedves koreai Pajtások! örömmel tudatom veletek, hogy megvolt a vizsgánk. Óra előtt eszembe jutottatok és fájó szívvel gondoltam Rátok, mert tudtam, hogy Ti nem vizsgázhattok olyan boldogan, mint mi, mert nálatok harc folyik. Én is voltam nehéz, . hasonló sorsban, mikor édesapám nem volt itthon, anyukám pedig dolgozott. Akkor elsőosztályos voltam, de már segítettem otthon,, mert még két kisebb testvérem is volt. Nehéz volt a sorunk, de tűr. tünk és nem hiába, mert jött a Vörös Hadsereg és felszabadi, tott bennünket a náci megszállás alól. Ettől kezdve jobb és boldogabb lett az életünk. Kedves koreai Pajtásaim! Tudjuk nagyon jól, hogy mi, ma. gyár úttörők hálával és szeretetten tartozunk Nektek szenve. déstekórt. mert a mi boldog jö. vönkért is harcoltok. De ígérjük, Kispajtások, hogy még többet fogunk tanulni és többet gyűjteni a részetekre. Ismeretlenül, de örök barátsággal küldöm üdvözletemet a kecskeméti Ságvárt Emíreúliöröcsapat nevében: Kozári Eszter, VI. B) oszt. tanuló Napr ól-napra nő a szövetkezeti vagyon és a tagok jóléte a fül&pszállási Vörös Csillag-termelőszövetkezetben íenc vagon gabonán kívül egyéb nem is, igen termett. Idén már 3000 forintot árult a csoport fiatal hagymából s a gyapjúért is kaptak il.000-et. 150 anyabir. kától 140 bárányt neveltek fel, Így a juhállomány 300-ra szaporodott. De jó hasznot hozott a süldő is. 130’darabból 40 vemhes, most várják az elléseket. A gyarapodó közös vagyonból cöven jut a tagoknak. Számos csoporttag tehenet vásárolt, valamennyien kaptak hizlalni való süldőket. A csoport, hogy önálló lett, erőteljesen építkezik. Jelenleg nagy juhakol készül. Pünkösd második napján! 1 ünnepélyes gyűlésen alakult át j i Fülöpszálláson a Vörös Csillag-; : csoport önálló termelőszövetke- j ! zetté. 28 egyénileg dolgozó pa- 1 raszt vendéget is meghívtak, j! akik az egész faluval együtt' I elismerően beszélnek arról, hogy ; i milyen nagy útat tett meg a ; csoport 1949-től, az alakulás óta. i Jóformán a semmivel kezdték. , Úgy volt, ahogyan mondogat- j i ták róluk: „A csoportelnök ku- ! < tyája az egyetlen járójószág az 11 egész csoportban". Csak későbbet kaptak 20 darab süldőt. j 1 Tavaly az aszály miatt a ki-11