Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. június (6. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-09 / 132. szám

Kiskunmajsán és Alpáron rövidesen megnyílik a falumúzeum A Népújság bírálata nyomán megjavult az MHK-munka a félegyházi járásban Az egész ország területén és így megyénkben is egyre széle­sebb alapokat nyer a dolgozók kulturális "mozgalma. A kultúr, otthonok építésével, a dolgozók öntevékeny kultűrinozgalmának hathatós segítésével mindinkább a népé lesz a kultúra minden kincse, minden áldása. Ez a kultúrforradalom, mely me­gyénkben is tömegmozgalommá növi ki magát, a kultúra min­den területén jelentős változáso­kat hoz magával. E változás, az újért, a haladóért való tö­rekvés a múzeumok területén is megmutatkozik. Ennek külön kiemelkedő példáját tapasztal, juk a kiskunfélegyházi „Kiskun múzeum” munkájában is. E mú­zeum dolgozói Kiskunmajsán és Alpáron a múzeumnak új típu­sát a „falumúzeumnak” létesí­tését tűzte ki célul. Ezeknek a falumúzeumoknak döntő feladata lesz megörökíte­ni az elmaradott mezőgazdasági forma néprajzi emlékeit. Jelen, tös e feladat különösen most, amikor egyre kevesebb lesz azoknak a száma, akik még mindig a régi mezőgazdasági termelési formákhoz ragaszkod­nak. Nyugodtan feltehető, hogy a régi gazdálkodási forma nép­rajzi emlékei és értékei rövide­sen eltűnnek — ha a jövö szá­mára meg nem mentenénk. — A falumúzeumoknak lesz az a feladata, hogy figyelemmel ki. sérje és maradandóan megörö' kítse a régi termelési forma el­tűnését és az új gazdálkodás kialakulásával kapcsolatos küz­delmek momentumait. A falu­múzeumokban összegyűjtik az előttünk lejátszódó élő történe. lem emlékeit. Itt rögzítik azokat az emlékeket, amelyek a késöl utódok előtt is bizonyítják azt a hatalmas fejlődést, amely nap­jainkban és a továbbiak során megmutatkozik. Nemes felada­tainak egyike az, hogy meg­mentse azokat a nemzeti értéke­ket, amelyek sok esetben még ma is nyomtalanul elkallódnak. A falumúzeumok feladata lesz többek között az is, hogy ráirá. nyitsá a dolgozók figyelmét a főidből kikerülő régészeti érté­kek megmentésére, hogy a dol­gozók a faluban megértsék, hogy minden ilyen értékkel a közös­séget és ezen keresztül saját maguk életét teszik szebbé és gazdagabbá. Az első falumú­zeum nemsokára Kiskunmajsán kezdi meg működését. Munká. ján keresztül mindinkább hoz zá fog járulni ahhoz, hogy a falusi és tanyai dolgozók kuitu. iáiig színvonala közelebb kerül­jön a városi dolgozókéhoz. tes mári3 egy új I, típusú tér. melőcsoportőt szerveznek. Amint Vö Sándor mondja: — A Sza. badság-termelöcsoport munkája meggyőzött bennünket végle­gesen arról, hogy az egyéni gazdálkodást messze felülmúlja a társasgazdálkodás. Nem volna értelme, ha továbbra is strucc­­módjára fejünket a homokba dugnánk és nem vennénk észre további boldogulásunknak és felemelkedésünknek melyik a járható útja. A községben Patka Imre és Böröcz Mihály szintén hozzá­kezdtek egy másik termelöcso­­port szervezéséhez. Pat­­káék III. típusú termelöcsopor­­tot akarnak az ősszel é.etre­­*kelteni. Janszki Pál 6 holdas dolgozó kisparaszt, a végrehajtó bizottság tagja, mikor annak idején arról volt szó, hogy lép­jen be ö is a Szabadság-csoport­ba, azt mondotta: — Meg aka­rok előbb győződni, hogyan folyik a csoportban a munka és munkájuk eredményeivel mire mennek. Ez tavaly volt. Az idén Janszki Pál azt mondja: — Meggyőződtem arról, amiről meggyőződni akartam. ősszel ott találtok már engem is a csoportban. jegyző, szőlőjét nem gondozza, annak metszését elhanyagolja. Szabotálja a növényápolási munkát még Borics József és Schneider Ferenc. Kiskunfélegy­házán Varga István, Tanya 1611 szám alatt lakó kulák napra­forgó vetését hagyta kipusztul­ni. Varga János, Fülöpjakab 14. sz. alatti 47 holdas kulák hasonlóan cselekedett. Elitéit kulák Mester János foglalkozásnál, küll volt hentessegéd 1951-ben 7 marhát vágott le feketén. A május 7-1 vágást Csősz Imre kecskeméti kuláknál végezte el. Csősz tudti.;, hogy feketevágás készül, mégis rendelkezésre bo­csátotta a házát. Mestert 6 és félévi börtönre, 1000 forint pénz. büntetésre ítélte. Csősz Imrét 10 havi elzárásra. 2000 forint pénz­büntetésre ítélték BELFÖLDI HÍREK A MAGYAR Filmgyártó Vál­lalat dolgozói jelenleg két fil­met készítenek. Az egyiknek „Déryné” a címe, írója Békeífi István, rendezője Kalmár László, főszereplője Tolnay Klári. A másik film a 2000 ton­nás mozgalom megszületéséről szól. Ennek forgatókönyvét Ákos Miklós és Szineár György írták, rendező Márlássy Félix, operatőr a Kossuth-díjas Hegyi Barnabás. A filmben sok fiatal szerepel. A főszerepet Sinkovits Imre negyedéves főiskolai hallgató játssza. * MOST jelent meg a berlini munkásértekezlet anyagát ösz­­szefogó brossúra, amely min­dennapi olvasmányává kell, hogy váljék mindazoknak, akik a varsói békehatározat és a berlini munkáskonferencia szellemében harcolnak a békéért. • A TERMÉSZETTUDOMÁNYI Társulat diapotizív-sorozatot ké­szített, amely az állatok életét ismerteti, bemutatva azokat szo­kott környezetükben, rávilágít­va, milyen nagy hatással van a környezet az állatfajok ki­alakulására. A' diapozitívek szem. léltetöen megmutatják azt is, hogyan alakíthatók a vadálla­tok szelíd állatokká. • A BUDAPESTI Kábel- és Sodronykötél-gyárban értékes, a színesfém pótlására használ­ható műanyagot állítottak elő, a bronz csapágyak helyettesíté­sére. Az új műanyagot bőr­­hulladékból és gyantából gyárt­ják. Tartóssága a fém csap­ágyánál tíz-tizenkétszer na­gyobb. Az új anyag olyan he­­lyeken is alkalmazható, ahol a gyártás alatt por keletkezik, mert rugalmasságánál fogva, a por, vagy egyéb szennyező­dés belenyomódik a felületi részbe és nem okoz berágodást. A. fogadási héten a 12 találatos tipszelvények­­egyenként 18.698.25 Ft, a-11 ta­lálatos tipszelvényea egyenként 795.50 Ft, a 10 találatos tip­­szelvények egyenként 92.— Ft-ot nyertek. — E héten ke­rült gyakorlati alkalmazásra a nyeremények céljára rendelke­zésre álló összegnek újrend­­szerü felosztása. Annak helyes­ségét a fenti táblázat iga­zolja. 15 Apróhirdetések A MEZOGAZDASAGI Vízi Építő Vállalat felvesz öntözőtelepek és mélyépítésben jártas kultúr­mérnököket, technikusokat, mű­szaki rajzolókat. Ezenkívül fel­vesz gépészmérnököt. — Jelent­kezni lehet: Budapest, V. Mária ValériEuu. 10. sz. IV. em. 420. szoba, munkaügyi előadónál. 14 TISZTVISELŐNŐ elvesztette re­­tiküljét Kecskeméten, a Sza­badság-téren. Megtaláló a pénzt megtarthatja, táskát az iratok­kal küldje el a Téglagyári Egyesülésnek, Batthyány-utca 14. sz. alá. 22317 KALOCSÁRA keresünk ipar­vállalatunk számára női és férfi munkaerőket, akik a gyártás­­előkészítésben, a könyvelésben és az operatív számvitel bármely ágában gyakorlattal rendelkez­nek. — Életrajzokat két pél­dányban Igazságügyi Ipari vál­lalat központja, Budapest, V,, Markó-u. 25. címre kérjük meg­küldeni. 12 Bácskiskunmegyei NEPUJSAL politikai napilap. Felelős szerkesztő és kiadó: NÉMETI JÓZSEF Szerkesztőség: Kecskemét, Szó­­chenyi-tér 1. sz. Telefon: 26—19, 25—22 és 20—97 sz. — Kiskun, félegyháza, Pázmány.utca 8. sz — Baja, Bartók Béla-utca 8. sz. Telefon: 143. Főkiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság-tér 1/a. Telefon 22—ült Kecskeméti Nyomda. Tel.: 24.09 Felelős: Faragó Imre igazgató. Május 30-i számunkban meg­bíráltuk a kiskunfélegyházi já­rási Testnevelési és Sport Bi­zottság munkáját. Abban a szá­munkban kritikát gyakoroltunk a járási TSB munkája felé. Kihangsúlyozva azt, hogy a sportfejlesztési tervet a sport­létesítményekre és az MHK- benevezésekre vonatkozóan el­adminisztrálják. A bírálat nyomán a járásban mgváltozott az MHK-munka. A sportpályák építéséhez az üzemi dolgozók, az intézeti sportolók társadalmi munkával fogtak hozzá. Ennek alapján a sport­fejlesztési tervben előirányozott sportlétesítmények 95 százalé­kát már a mai napig felépítet­ték. Az MHK-benevezéseknél és annak próbáinál is megváltozott a helyzet. A benevezések elér­ték a tervelőirányzatot. A hi­bát annak alapján javították ki, hogy a eportszakosztályok, a társadalmi szövetség tagjai ösz­­szejöttek és megbeszélték a hi­bákat. Elhatározták azt, hogy szervező és felvilágosító mun­kával fognak hozzá a sportfej­lesztési terv végrehajtásához. Az ősze jövetelük nem volt hiába, mert a járásban az MHK-munka az utóbbi napokban a legjobbak közé zárkózott. Hogy a társa­dalmi szövetsfeek együtt dől. goznak, azt bizonyítja az a tény, hogy vasárnap nagysza­bású MHK.tömegversenyt ren­deznek a város és a járás osz­­szes üzeme részvételével. Kiskunfélegyházán az idén vasárnap rendezik az első MHK-tömegversenyt a járási Testnevelési és Sport Bizottság rendezésében. Ez alkalommal sorrakerül 100 méteres síkfutás, magas-, vagy távolugrás, súly­lökés, vagy kézigránátdobás. A JTSB vándorzászlót írt ki mind a város, mind pedig a járás leg­jobb sportkörének, amelyik az előírt sportfejlesztési tervet tel­jesül és az MHK testnevelési rendszer elvégzésében az élen­jár. A tömegversenyen részt­­vesznek nemcsak az összes üze­mek, hanem az iskolák és inté­zetek tanulói is. Az intézetek növendékei azonban csak a fel­vonuláson és az MHK.aka­­dálypálya leküzdéséből próbáz­­nak. A jó előkészület folyamán az üzemek sportolói nagy érdeklő­dést tanúsítanak a verseny iránt. Már régebben elkezdték az edzéseket és most a héten még fokozottabb mértékben, ko­molyabban láttak az edzéshez, hogy sikeresen elvégezhessék az MHK-próbát. Dávodon a Szabadság-csoport jó munkája nyomán tovább szélesedik a szövetkezeti mozgalom Bajor Mátyás, a dávodl Sza­­badság-termeíöcsoport helyettes­­elnöke büszkén mutatja a ve­téseket. A csoport jó munkája bősé­ges és gazdag termést ígér. Az idó'n belül teljesített növényápolás! munkálatok még jobban növelték a terméskilátásokat. A gya­pot., a krumpli-, a cukor­­répacgyeléa és kapálás már befejezést nyert, A kukoricakapálás teljesítésé­nek 80 százalékánál tartanak. Dávodon még az eddig kétke­dők és hitetlenkedők is azt mondják, hogy emberemlékezet óta ilyen termés nem volt még a határban, mint amüyen a Szabadság-termelöcsoport föld­jén ígérkezik. A csoport a várható termés­­eredmények nagyságát szám­­bavéve, máris azzal a kéréssel fordult a községi tanács végre­hajtó bizottságához, hogy a ga­bona tárolásához további rak­tárhelyiségeket biztosítson szá­mára. , A Szabadság-csoport jó és példamutató munkájának meg is van az eredménye. Vö Sándor középparaszt, tanácstag, Buiány István középparaszt, Zeller Pál középparaszt, tanácselnökhelyet-Kulákolí, akik szabói alják a növényápolást A növényápolási munkáknál súlyponti kérdés a kapálás. Ka­pálással tudjuk emelni a beve­tett területek átlagtermését. A községekben a termésátlagok évenkénti nagy eltérése azt bi­zonyítja, hogy nem mindenütt alkalmazzák helyesen az agro­technikai előírásokat. De van­nak olyanok, akik ezeket tuda­tosan egyáltalában nem alkal­mazzák és így szabotálják nép­gazdaságunk vétési tervét, illet­ve az alacsonyabb terméssel tör­nek dolgozó népünk kenyerére. Ilyen szabotáló kulák Mátétel­­kén Pmkovics D. Pál, Dán Má­tyás és Mikó Péter. Határidőre nem végezték el az egyelést és a kapá’ást. Madßrason Wcihess János 70 holdas kulák cukor­répáját hagyta elgazosodni. De gazos Tari Péter kulák vetése is. Vargo Sándor volt horthysta TENISZVERSENY LESZ KECSKEMÉTEN A Kecskemét városi Testne­velési és Sport Bizottság június 9-én és 10-én, szombaton és va­sárnap rendezi meg a városi egyéni teniszbajnokságot, A versenyt a Lokomotív—Vörös Meteor-pályán (Major-pálya) és a városi sporttelepen levő te­niszpályán bonyolítják le, A férfibajnokságot a lokomotív— Vörös Meteor-pályán, a női versenyt pedig a városi pályán rendezik meg. A versenyen résztvehet minden olyan spor­toló, aki valamilyen tömegszer­vezetnek tagja. A bajnokságra a következő számokból lehet nevezni: férfiegyes, női egyes, férfi-, női páros és vegyespáros. Sporteredmények LABDARÚGÁS Befejeződött Baján a városi úttörő labdarúgó-bajnokság, melynek táblázata az utolsó forduló után így alakult: 1. Központi ált. isk. 5 35: 1 10 2. Felsővárosi 5 14:10 7 3. Szentistváni 5 16:10 6 4. Alsóvárosi 5 17:10 5 5. Évfolyampótló 5 6:16 2 6. Kiscsávolyi 5 1:42 — BAJA VAROS ÉS JÁRÁS LABDÁKIG ÖB A JNOKSAGA Vasikúti Állami Gazdaság— Dávodi DISZ 1:0 Vaskút, 500 néző. Vezette: Hammer. Góllövő: Gál. Nagy Iramban Indult a já­ték. Különösen a dávodi együt­tes játszott nagy lelkesedéssel, mert a csapat győzelme esetén remélhette, hogy a csoport­bajnokságot megnyeri. Ugyaneb. ben a helyzetben volt a hazai csapat is. így tehát kettős volt az igyekezet. Megérdemelten nyert a hazai csapat. Jók: Sörös, Döméi, Reile, Gál, illetve Balázs, Simon, Kai­­ner. Nagybaracska—G.arai Bástya 0:0, Nagyiramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Mindkét csapat sok helyzetet hagyott ki. Csátalja—Bajai KIOSZ 7:0. A lelkesebben játszó csátaljai együttes szép játékkal érte el góljait. A jobb erőnlétben lévő csátaljai csapat ellen a bajai együttes nem tudta felvenni a versenyt. Hercegszántő-Bácsszentgyörgy 12:1. Az idény végére kittinő formába lendült bercegszántó ak szép iskolajátékot mutattak. A bácsszentgyörgyi csapat a 11 gólos előny ellenére is végig sportszerűen küzdőn. A Garai Állami Gazdaság — Továbbá Ifjúsági férfiegyes, ifjúsági női egyes és ifjúsági páros számokból. A városi TSB a nevezéseket a helyszínen is elfogadja. (Az úttörö-bajnoksá­­got későbbi időpontban rende­zik meg.) A selejtezőt szombaton dél­után 2 órai kezdettel rendezik meg. A döntőt pedig vasárnap reggel fél 8 órától a bajnokság befejezéséig játsszák le. Mind­két teniszpályán a fenti Idő­pontban kezdik a versenyt. A versenyszámok két nyert játszmából állnak, kivéve a férfi­egyes és a férfipáros döntője, ahol három nyert játszmából áll a mérkőzés. Bájai Belsped mérkőzése elma­radt. A déli csoport bajnokságának állása: 1. Vaskúti All. G. 9 37:14 15 2. Garai AH. G. 8 31: 8 14 3. Hercegszántó S 42 :10 13 4. Dávodi DISZ 8 32: 8 12 5. Garai Bástya 9 21:20 9 6. Nagybaracska 9 14:35 6 7. Csátalja 8 14:22 5 8. Bajai Belsped 6 7:19 4 9. Bajai KIOSZ 8 12:34 2 10. Bácssezntgy, 9 9:49 2 Hátra van még: a Garai Állami Gazdaság—Bajai Belsped és a Dávodi DISZ—Hercegszán­tó mérkőzés, amelyet vasárnap játszanak le. Az északi csoport eredményei: Bácsbokod—Csávoly 8:0. A bácsbokodt együttes bajnokhoz méltó játékkal győzte le a lel­kesen játszó vendégcsapatot. A találkozó előtt rövid ünnepsé­get, majd atlétikai és torna­bemutatókat tartottak. Nemesnádudvari Állami Gazda­ság—Szeretnie 2:0. Egyenlő el­lenfelek küzdelmében a nádud­variak a kapu előtt határozat, tabbak voltak: Az északi csoport állása: 1. Bácsbokodi K 7 60: 4 la 2. Sükösdi DISZ 7 34: 9 11 3. Bajai Dózsa 7 41:11 11 4. Csávoly 6 14:13 7 5. Nemesnádudvar 6 8:17 6 6. Bácsborsód 7 7:29 4 7. Szeremle 7 0:56 2 8. Bátmonostor 7 0:25 .-­(A szeremlei együttes 0:0 gólaránnyal kapott két pontot j Az északi csoportból hátra van még a Csávolyi Szövetkező: és a Nemesnádudvari Állam: Gazdaság találkozója, amelyet szintén vasárnap bonyolítana 1; 1».

Next

/
Oldalképek
Tartalom