Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. június (6. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-30 / 150. szám
A Vöröskereszt által rendezett elsasegélynyujtási tanfolyamon vesznek részt a bácskiskunmegyei cséplőmunkások A Vöröskereszt, mint tömeg, pzervezet, nemrég kezdte meg működését, de Bács.Kiskun megyében már eddig is igen nagy az érdeklődés iránta. A városi Üzemek mellett, a falvakban Is egyre több alapszervezet alakul. Különösen az állami gazdaságok, gépállomások és termelő, csoportok tagjai ismerik fel annak jelentőségét, hogy milyen nagy szükség van a szakképzett első segélynyujtékra, nép. egészségügyőrökre és ápolónőkre, akik a Vöröskereszt által nyernek kiképzést. A megye területén eddig mintegy 1500—1600 tagkönyvet osztottak ki, de többezer dől. gozó felvétele folyamatban van ezen kívül. A tagtoborzás terén megyeszerte elsősorban az MNDSZ- asszonyok nyújtanak segítséget, akik a különböző első segély, nyújtó és ápolónőképző tanfolyamokon is példát mutatnak. A Kiskunfélegyházi Gépgyár, ban mindjárt az alakuló gyűlésen 50 dolgozó jelentette be, hogy tagja akar lenni a Vöröskeresztnek, de megalakult az alapszervezet a Kecskeméti Borforgalmi Vállalatnál, a Magasépítő Vállalatnál és a Kiskunhalasi Barneválnál is. Az állami gazdaságok közül elsőnek a borotai, fehértói és a fajői gazdaság jelentette, hogy megalakította a Vöröskereszt önálló alapszervezetét, a láziári gépállomáson 52, a borotai gép. állomáson pedig 22 dolgozó töltötte ki eddig a belépési nyilatkozatot. A Vöröskereszt, mint tömeg, szervezet, az ara'tás-cséplés alatt is segítséget nyújt a dolgozó pa. rasztoknak. Valamennyi cséplőgépnél kiképezi a dolgozókat első segélynyújtásra, hogy sé. rülés esetén tisztában legyenek a teendőkkel az orvos megérkezéséig is. A kecskeméti gépállomás kombájnvezetője több gépállomás kombájnvezetőjével méri össze erejét A kombájnvezetők párosversenyét Bács-Kiskun megyé. ben Kovács István, a kecskeméti gépállomás kombájnvezetője in. dította meg. Versenyre hívta az aratás, cséplés sikeres befejezéséért a bácsalmási, csátaljal és a madarast gépállomás kombájnvezetöit, hogy munka, versenyük is nagyobb lendületet adjon a bö termés gyors betakarításának. Kovács István vállalta, hogy az aratás-cséplés ideje alatt 250 hold gabonát arat le, illetve csépel s a szemveszteséget 0.5 százalékra csökkenti. yá'lWásai közöf-t szerepel az is, hogy a Dormaszerinti üzemanyag fogyasztást 5 százalékkal csökkenti e olyan gondos munkát végez, hogy a cséplés, illetve aratás alatt üzemzavar ne tör. ténjen. Felajánlotta, hogy abban az esetben, ha az aratást már mindenütt befejezik, a kombájnnal tovább csépeli az esetleg kézierővel learatott gabonát. A munkamódszer átadásban Is versenyre kel a kihívott kombájnvezetökkel. Vállalja, hogy a vele együtt dolgozó két segédmunkaerőt olyan szakszerűen kioktatja a kombájnvezetésre, hogy jövőre már mindketten, mint felelős kombájnvezetek vehetnek részt a kenyércsatá. ban. A siikösdi földművesszövetkezet a gabonahelyek rendbehozására és fertőtlenítésére versenyre hívta ki a bajai járás valamennyi földművesszövetkezetét A bajai járás földmüvesszövetkezetőinek ügyvezetői és választmányi tagjai értekezletet tartottak Baján. Az értekezlet megvitatta a minisztertanács határozatát a gabonatároló helyek rendbehozására és fertőtlenítésére. Kadics Jánosné, a stikösdi földművesszövetkezet választmányi tagja ennek kapcsán versenyre hívta ki a járás, valamennyi földművesszövetkezetét és külön párosversenyre hívta ki a bácsbokodi föídmüvesszövetkezetef. Kovács István, a bácsbokodi földmüvesszövetkezet nevében a versenykihívást elfogadta, egyben felajánlást tett, hogy a bácsbokodi földmüvesszövetkeeet a tojásbeadást és baromfibegyűjtést június hó 28-ig 100 százalékig teljesíti. Az értekezlet ezután megvitatta feladatait a begyűjtés eredményesebbé tételére. Radics Jánosné javasolja ezúttal is, hogy alapítsanak egy vándorzászlót, mely minden hónapban azt a földmüvesszövetkezetet tüntesse ki, mely munkájával a begyűjtés eredményének fokozásában élenjáró példát mutat. Az értekezlet az eredmények mellett azonban feltárta a hibákat is, melyek még mindig gátolják a földmüvesszövetkezetek munkáját. Hátráltatja a tojásos baromfi beszolgáltatás menetét, valamint a szálastakarmány begyűjtésének ütemét. Ennek során Gunda István, a csátaljai földmüvesszövetkezet választtagja felhívta a figvelarra, hogy a bajai já'ás egy földmüvesszöve.tkezc émég ott ül a belopakodutt csemeték irányítják az egyes földművesszövetkezetek munkáját és mint Salamon Sándor, a bácsbokodi földmüvesszövetkezet választmányi tagja mondotta, fokozni kell a földmüvesszövetkezeteken belül is az éberséget. Az értekezleten így tárták fel, hogy a bátmonostori föidmüvesszövetkezetben Bokor Sándor munkája mint rombolja a földmüvesszövetkezet eddig elért eredményeinek kiszélesedését. Bokor Sándor, mint osztályidegen beiopakodott a földmüvesszövetkezetbe, hogy kártokozó munkájával gátolhassa a munkát. A szeremlei földmüvesgzövetkezetben Albert Sándor kulákcsemete a könyvelő. 0 a hírhordozója a kulákoknak. Az értekezlet a helopakodott ellenség aknamunkájának megvilágítása során rámutatott Wigan Károlynénak, a bátmonostori földmüvesszövetkezet ügyvezetőjének elkövetett szabálytalanság sorozatára. A bátmonostori földmüvesszövetkezet igazgatósága annak ellenére sem akarta Wigan Károlynét a szövetkezetből eltávolítani, hogy a MÉSZÖV arra már nem egyszer felhívta. Wigan Károlyné munkájával veszélyeztette a szövetkezet gazdasági előrehaladását és gátolta, akadályozta a tudatosító és felvilágosító munkát a dolgozó parasztság soraiban. Az értekezlet egyhangú határozattal úgy döntött, hogy Wigan Károlynét azonnali hatállyal el kell bocsátani. Az értekezlet a továbbiak során úgy határozott, hogy a bajai járás földművesszövetkezetnek munkája eredményesebbé tételére szorosabb kapcsolatot teremt a Párttal és a községi tanácsokká!. A 'Foto nagyszabású tárgysorsjátéka kéthónaiion át, sok-sok nyereménnyel Az Országos Takarékpénztár Sportfogadási Osztálya július és augusztus hónapban új, nagyszabású tárgysorsjátékot, illetve tárgynyereménysorsolást vezet be az eddigi nyereményosztályok és vigaszdíjak változatlan fenntartása mellett. A júliusi tárgynyeremény-sorsolásban valamennyi július hónapra érvényes és a fogadásokban részvevő tipszelvény résztvesz, tekintet nélkül arra, hogy azon ér. tek-e el nyertes találatot, vagy sem. így tehát azok is résztvesznek a tárgynyeremény-sorsolásban, akik esetleg egyetlen találatot sem értek el. Júliusban igen sok tárgynyereményt sorsolnak ki, többek között egy motorkerékpárt, kerékpárokat, super-rádiókat, férfiöltönyöket, női lódenkabátokat, néprádiókat, kétszáz és száz forintos textiláru vásárlásra jogosított utalványokát. Az egyes szelvényfajták (kéthasábos, négyhasábos és kollektív szelvények) számait l.tiiön. külön kezelik, így tehát minden szelvény egyenlő eséllyel vesz részt a sorsolásban. A július havi tárgynyeremény-sorsolás húzást július 31-én tartják meg Budapesten, a József Attila uitca 2—4. sz. alatt. A sorsolás természetesen nyüvános lesz, így azon bárki résztvehet. A tárgynyereményeket a húzást követő naptól számított egy hónapon belül vehetik át a szerencsés nyertesek. A tárgynyeremény-sorsolásban egyébként a kollektív szelvények közül csak az újrendszerü (tehát tárgynyereményszelvénnyel is ellátott) 500.000-es vagy annál magasabb számozású kollektív tipsezivények vehetnek részt. Az 500.000-esnél alacsonyabb sorszámozású, kitöltőben kollektív tipszelvényeket a kollektív szelvény átvételére jogosított tipszelvény árusítóhelyek a fogadók kívánsága, ra újrendszerü kollektív tipszelvényre kötelesek kicserélni. Megyénkben befejeződtek a járási, városi labdarágóbajnokságok Június 24 én, vagyis a múlt vasárnap Garán lejátszott. Bácsbokodi Kinizsi—Garai Állami Gazdaság (7:1) találkozójával befejeződött Bács-Kiskun megyében a járási, városi labdarúgóbajnokság. Minden egyes járásban, vagy városban nagy küzdelmet vívtak az első helyezésért. Általában a csapatok az egyfordulós bajnokság alkalmá. val komoly felkészültségről tét tek tanúbizonyságot. Azok az együttesek, melyek az egyes cső. portokban jól felkészültek a bajnokságra és minden egyes talál, kozóra, sikeresen játszották bajnoki mérkőzéseiket. Megyénkben az egyes járásokban, város, ban a következő csapatok ke riiltek ki elsőként. , Kunszen'anlklós—Dunavecse összevont járásban első a Kunszentmiklósi Lokomotiv, a kiskőrösi járásban a Soltvadkerti DISZ-együttes a bajnok, a kecs keméti járásban Lajosmizse, a kiskunhalasi járásban Kelebia, a félegyháziban a Kiskunfélegyházi Lokomotív, a bácsalmási járásban Katymár. a bajai Északi csoportban Bácsbokod, a bajai Déli csoportban a Garai Állami Gazdaság, a Kecskemét városi bajnokságban a Petőfi és a kalocsai járásban a bátyaiegyüttes szerezte meg a bajnoki címet. A csoportok első helyezettjei osztályzó mérkőzéseket játsza. nak a megyei bajnokságba való részvételhez Ennek jegyében a megyei TSB-labdarúgó osztálya két csoportba osztotta a 10 bajnok csapatot és így 5—5 csapat küzd egy-egy csoportban a me gyei bajnokságba való jutásért. Az A csoportba került a két bajai bajnok csapat, valamint Katymár, Kelebia és Bátya, s a B csoportba a Kecskeméti Pe tőfi, a Lajosmizsei Lokomotív, a Kiskunfélegyházi Lokomotív, a Soltvadkerti DISZ és a Kunszentmiklősi Lokomotív Került. Ezek az együttesek szeptem bér 2-án kezdik el az osztályzó mérkőzéseket és mindkét csoport első, második helyezetne a megyei bajnokságban fog szerepelni, így tehát a bácskiskunmegyei labdarúgóhajnokság az 1952-es évben 14-es létszámmal indul. Bácsalmási Petőfi—Bácsalmási járási válogatott 8:3 (2:2) Bácsalmás, 1000 néző. Vezette: Sági dr. Góllövők: Folcz (4), Seme, rácz II. (2), Petrekalics (2), illetve Gyetvai, Pém, Gregus. A Bácsalmási Petőfi barátságos mérkőzést játszott a bácsalmási járásban résztvett csapatok válogatottjaival. Ez alkalommal így szerepelt a két csapat. B. Petőfi: Wendler — Csőke, Tárnai, Deményi — Petrekanlcs I., Böröcz — Szigeti, Petrekanics II., Horváth (Folcz), Sere. vácz II. Zsemberi. Járási Válogatott: Tósaki — Ispánovics n., Nagysívó, Brandt — Nagyváradi, Rácsmány I. — Madoncza, Pém, Gyetvai, Zvir, Mezöfi (Gregus). Nagy iramban indult a játék. Kezdetben a járási válogatott igen lelkesen játszva megszerezte a vezetést, majd utána hosszú ideig változatlan volt az eredmény és csak a 30. percben sikerült a Petőfinek egyenlíteni. A gól után ismét a járási válogatott jutott vezetéshez, majd a félidő végefelé ismét egyenlít a Petőfi. A szünet után a sérült Tár. nait Folcz váltotta fel, akinek szép játékával sikerült megszerezni a Petőfi.együttesnek az ötgólos előnyt. A mérkőzés igen jóiramú és helyenként színvonalas volt. Jók: Deményi, Horváth, Folcz, Serevácz, illetve Nagysívó, Nagyváradi, Pém és Gyetvai. SPORTHÍREK A kiskőrösi ÉDOSZ tagjai és a kiskőrösi Mümalom dolgozói társadalmi munkával új röplabdapályát építettek a malom udvarán. A pályaépítésnél az üzem dolgozói és annak vezetői egyöntetűen kivették részüket. A dolgozók annál Is inkább lelkesen és odaadóan segítettek, mert a vállalat vezetője, Czakó Mátyás és Fábri János, a helyi csoport titkára Is kivette részét a munkából. Egyéni példamu. tatással jártak elől mind a szervezésben, mind az ásózásban, ben. Ennek alapján az üzem dolgozói nagy lendülettel fogtak az új röplabdapálya építéséhez és rövid pár nap alatt felépítették az üzem udvarán az új sportpályát. Ebben a szellemben indult munkára a kiskőrösi DISZ- szervezet tagsága, de különösen a Mümalom dolgozói. így kezdte - meg sportéletét az ÉDOSZ-szervezet. A Kecskemét járási TSB július 1-én, vasárnap nagyszabású sportműsort rendez Izsákon. A sportműsor alkalmával MHK, jnind pedig a töld röplabda, kosárlabda, asztalite. nisz és labdarúgó-mérkőzések kerülnek lejátszásra. Az egyes szakosztályok találkozója azért válik érdekessé, mert a Kecskemét járási válogatott és a Kis. kunfélegyháza járási válogatott méri össze erejét hírverő mérkőzések jegyében. A Kecskemét Járási Válogatott a kővetkező összeállításban szerepel: Gulyás, Tóth. Szelei, Sebella. Bujdosó (Lajosmizse). Erzséni, Birkás, Balogh, Rózsa, Dikor (Izsák), Fazekas (Lakitelek). , A lajosmizsei és a «akiteleki játékosok vasárnap délután íél 2 órakor jelentkezzenek a járási TSB helyiségében (Kecskemét, Beniczky Ferenc-utca 12. szám). A járási TSB felhívja a sportolók figyelmét, hogy felszerelést hozanak magukkal (ugyanazt, amit a múlt vasárnap). A kiskunfélegyházi járás válogatottja a következő keretből áll: Vágó (Kiskunmajsa), Ku. csera (Kiskunfélegyházi Lokomotív), Dinnyés (Félegyházi Építők), Tamás. Kordik (Alpár), Fekete (Kiskunfélegyházi Petőfi), Balogh (Klskunmajsa), Csenki (K. Építők), Barna (K, Lokomotiv), Takács (Kiskunfélegyházi Kinizsi), Gibicz (K. Lokomotív), Egri, Bense (Kis. kunmajsa), Horváth (K. Építők), Kósa (K. Kinizsi), Papdi, Somkúti, Vígh (K. Lokomotív), Parádi (K, Vasas). A kiskunfélegyházi jáiá»i TSB labdarúgó.osztálya felhívja a nevezett játékosok figyelmét, hogy július 1-én, vasárnap délután háromnegyed 1-re jelenjenek meg fegyelmi terhe mellett a kiskunfélegyházi vasútállomá. son. Váltsa be mozibérletét! 27 Apróhirdetések — TöLTOKEPES boroshordó, kát veszünk. Kecskeméti Földmüvesszövetkezet. Rákőczi-üt 20. sz. 36 FOLYO évi július 2-án. 3-án és 4-én vállalatunknál és Bajai lerakatunknál leltározást tartunk, a mintateremben a rendelések felvétele zavartalanul folyik. — Kecskeméti Textilnagykereske. delmi Vállalat. 37, ELADÓ kombináltszekrény. Érdeklődni: Mérő illatszertár, — Kecskemét, Rákóczi-út 6. 22416 BÚTOROZOTT szoba kiadó. — Kecskemét, Csáktomya-utca 69, Ugyanott takarítást vállalok 22422 EGY 100-as Túra motorkerékpár eladó. Cím megtudható: Kecskemét, Csíki-utca 6. 22420 GYERMEKSZERETÖ leányt azonnalra felveszek. Jelentkezés 5 óra után, Kecskemét. Cimbalmos-utca 22. 22417 Bácskiskunmegyei NEPUJSAU politikai napilap. Felelős szerkesztő és kiadó: N EHETI JÓZSEF Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 26—19, 25—22 és 20—97 sz. — KísKunfélegyháza, Pázmány.utca 8. sz. — Baja, Bartók Béla utca 8. sz Telefon: 143. Fökladóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér La. Telelőn 22— 09 Kecskeméti Nyomda. Tel.: 24.09 Felelős: Faragó Imre igazgató.