Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. május (6. évfolyam, 100-124. szám)
1951-05-29 / 122. szám
Követeljük, hogy állítsák nemzetközi bíróság elé a baktériumfegyver alkalmazóit: Ridgwayt, MacArthurt és társait A Kecskeméti Épületszerelő Vállalat dolgozóinak tiltakozó levele MI, a Kecskeméti Épületszerelő Vállalat dolgozói, a Szabad Nép 1951. május ll-i számában olvastuk Pák Hen En, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének tiltakozó jegyzékét, melyet az ENSZ-hez intézett. Ebben a jegyzékben pák He.n En elviére, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népe nevében erélyesen tiltakozik az ENSZ-nél az amerikai be. avatkozólc újabb szörnyű bűncselekménye — a baktériumfegyver alkalmazása miatt a koreai nép elleni háborúban. E tiltakozó jegyzék olvasása után vállalatunk dolgozói gyűlést tartottak és a kővetkező határozatot hozták: Mélységes felháborodással vettük tudomásul a koreai nép ellen elkövetett újabb bűncselekményt. Bűntett és gaz cselekmény a baktériumfegyver alkalmazása, az imperializmus újabb aljas merénylete az egész haladó emberisége ellen. Aljas merénylet ez a békéért harcoló népek ellen, ígyJnerénylet ellenünk is, a magyar dolgozó nép ellen. EZÉRT vállalatunk dolgozói egyöntetűen követelik, hogy ál. lítsák nemzetközi bíróság elé MacArthurt, Ridgwayt és az amerikaiak koreai agressziójának többi vezetőjét, akik bűnösek a koreai nép ellen elkövetelt bűncselekményekben és banditiz- musuk újabb megnyilvánulásaként alkalmazták a baktérium- fegyvert,, Az imperialisták újabb arcátlan és barbár támadására a termelés fokozásával válaszolunk. Éppen ezért vállaljuk, hogy ezévi tervünket november 30-ra teljesítjük, a versenymozgalmat a legteljesebb mértékben kiszélesítjük, az anyagtakarékos. súg sikerének érdekében pedig anyagfogyasztásunkat 8 százalékkal csökkentjük. Munkánkkal továbbra is erősíteni akarjuk a béke frontját és egy emberként állunk a béketábor vezetője, a hatalmas Szovjetunió és a béke nagy zászlóvivője, Sztálin elv- társ mellett. Éljen a nagy Sztálin-veze.tte hatalmas béketábor! Éljen a mi békeharcunk szervezője, a Magyar Dolgozók Pártja! Éljen a mi nagy tanítónk és szeretett vezérünk, Rákosi elv- társ! A Kecskeméti Épületszerelő Vállalat dolgozói nevében: KISS SÁNDOR LAKATOS LÁSZLÓ SIMON GYÖRGY párttitkár ÜB.Jitkár a békebizottság titkára. jó munkaszervezéssel értük el a jó eredményeket 311, a bácsbokodi Vörös Csil- Iag-termeli> szövetkezet dolgozói a növényápolási munkák idejé. ben való elvégzésével is erősíteni akarjuk a béketábort, ötvenkét hold cukorrépát kétszer megszabottunk, kiegyeltünk és egyszer megkapáltunk. Tizenöt hold gyapotot kétszer meg- saraboltunk és tíz hold ricinust egyszer megkapáltunk. KonyhaUertészeiünlf tizenöt hold. Itt is értünk el eredményeket, habár kezdetben voltak nehézségeink, mert soraink közé beférközött Vereb József, akit csak csúfoltak kertésznél;. Ez ahelyett, hogy kertészetünket tanácsaival és jó “munkájával segítette volna, az ellenkezőjét tette. Szabotálta a munkákat és ő maga sem dolgozott. Az üzemi pártszervezet és a tagság ébersége leleplezte azonban őt és kizárta a szövetkezetből. Helyébe egy megbízható elvtársat állítottunk. Munkánk eredménye abban is megmutatkozik, hogy városi dolgozóinknak el tudtunk küldeni 17.000 csomag hagymát, 8000 csomag retket. Jelenleg Is nagymennyiségű zöldségféle áll további szállításra készen. Eredményeinkhez hozzájárult a jó munkaszervezés. Az 1214 hold területünket felosztottuk brigádokra és munkacsapatok, ra, valamint egyéni parcellákra. A jó munkaszervezés folytán Erős József brigádja, amely eddig le volt maradva, megelőzte a Dudás József.féle brigádot. A Dudás-féle brigád hibája ab ban is megmutatkozott, hogy gyengült a munkafegyelem. Számos kiemelkedő teljesít, mény születeti dolgozóinknál. A répaegyelésben Zsumbcra János 152 százalékot. Mészáros Etel 135 százalékot, Völfl Mátyás 149 százalékot ért el. A répakapálásban Doszpod Menyhért- né 138 százalékot, Schnádenber. ger Jahabné 142 százalékot, Ifj. Vinkó István 147 százalékot teljesített. A burgonyakapálásban Csorba Mihály 139 százalékot, Viczkó Józsefné 137 százalékot ért el. Jó munkánkkal és munka. versenyünkkel Is megmutatjuk itt, a határszélen az amerikai imperialistáknak és azok csatlósának, Titónak, hogy a béke frontját akarjuk erősíteni. Godnár István, a bácsbokodi Vörös Csillag, termelőszövetkezet tagja Könyvjutalmat kaptak as élenjáró dolgosok Nálunk, a borotai Vörös Ok- tóbcr-lermclöszövctkezetben a növényápolási munkák elég jól haladnak. A cukorrépa egyelést 20 holdon elvégeztük. Harmincnéni/ hold burgonyát és negyven hold napraforgót mcgkapáPunk. Egyssúzkilenevennyolc holdon a k ‘ éhezését befejeztük. Szőlőtermelő brigádunk befejezte a mélykapálást, hasonló. képen az első permetezést. Megkezdte a cseresznyeszedést. Azokat a dolgozóinkat, akik szép eredményeket értek el a tavaszi munkák során, külön könyv jutalomban részesítettük, így például Vén Jánost, ifj. Fü- löp Istvánt és Vén Benedeket részesítettük jutalomban, akik a szölötermesstési-brigddban 133 átlagszázalékot értek el. Könyv- jutalmat kapott még Szarvas István, ifj. Juhász Imre és Vil. burg János, akik 128 százalékot értek el a második növénytermesztési-brigádban, Kollár István és Vámosi Márton 112 százalékot ériek el a tavaszi munkák során. Az aratásra és cséplésre is elő. készültünk. Már megszerveztük az arató-brigádokat. Három brigádunk van 5if kaszával. Külön hordó- és cséplöbrigádokat is szerveztünk, hogy gZ aratást és cséplést szemvesztfíség cs csírázás nélkül tudjuk sikeresen vég. rehajtani. SÁRI VINCE, a Vörös Október.termelő- szövetkezet elnöke, Borota. A Infc&iiifzsci géjmöoimis segíti a íeriiicloi/övetke%etekel A lajosmizsei gépállomáson sokat törődnek azzal, hogy minél eredményesebben segítsék, támogassák a termelőszövetkezeteket, A gépállomás körzetébe Lajosmizsén három termelőszövetkezet tartozik. A Vörös Csillag., a Sallai. és a Törekvés-csoportok. A lajosmizsei gépállomás nemcsak azzal törődik, hogy jól meg legyen szántva a termelőszövetkezetek földje, hogy minél tökéletesebben előkészítsék a talajt, hanem törődnek a termelő, szövetkezeti tagok politikai neve. lésével is. A csoportokban még nincs pártszervezet, ezért a gép. állomás kommunistái a községi pártszervezettel egyetértőén végzik a csoportokban a felvilágosító munkát. A gépállomáson nyilvántartják,'hogy mikor van a csoportoknál intézőbizottság! ülés. A gépállomás dolgozói rendszeresen résztvesznek a cső. portértekezleteken. A gépállomás mezőgazdásza nemcsak a munkaszervezésben, hanem a növényápolásban is hasznos tanáccsal segíti a csoport tagságát. A Sallai-csoport- ban kevés a tag- Egy tagra jut körülbelül 16 hold. A fele is elég lenne a munkák elvégzésére. A hiányzó munkaerőt a gépállomás mezőgazdászának javas’.a tára jobb munkaszervezéssel pó. tolják. Eddig a munka csapatok csak papíron voltak meg. Most szervezett egységben dolgoznak és hetente kiértékelik a munkát. A csoport 24 féle növényre szerződött 800-től 1000 öles Parcellákon. A gépállomás mező. gazdászának a javaslatára in. tézkedések történtek, hogy a jö. vőben nagyobb táblákra szerződjenek, mert különben nem lehet megvalósítani a nagyüzemi gazdálkodást. Gyapotot már 15 holdon termelnek és befejezték annak kapálását és pótlását. A növényápolási munkánál a gépállomás traktoros, brigádja is ssgitett. Mivel a hizlalda részére szükséges takarmány darálása mindig egypár lovat vett igénybe, mért azt a faluba kellett beszállítani a darálómalomhoz, ezért a gépállomás most úgy segített, hogy kerékre szerelték a darálót és azt viszik ki a csoporthoz A felszabadult lovak a kukoricakapálásban vehetnek részt. A gépállomás segítségével a csoportban napraforgóval és burgonyával kísérleteznek. A napraforgónál nemesített és nem.nemesített fajtával, a búr. gonyánál pedig másodvetésü krumplival. A Sallai-csoportban nehézséget okozott ’ a helytelen takarmányozás. A csoport tagjai nem norma szerint takarmányoztak, ennek az let[ az eredménye, nagy jdö előtt fogyott el a tak rmány, továbbá az állatok nem íz híztak, A gépállomás szakemberei ös; ze. állítottak egy helyes takarná, nyozásí módot, továbbá a felszabadult kalászosok helyére másodvetéseket terveznek. Zöld futósz lagot vezetnek be, Így biztosítják a fejlődő állatállo- mánynak a szükséges takarmányt. Tarlórépát és egyéb má- sodveiési növényekét vetnek majd. A gépállomás dolgozói segítik a csoportokat az aratási munkák megszervezésében és majd a hordásban. Ahol szűk. séges, ott a vontatókat bocsátják rendelkezésre. Lajosmizsén a gépállomás dolgozói tanítják és támogatják a csoportokat. így dolgozik a falu szocialista építésén a lajosmizsei gépá'lomás. Szépen fejlődnek a kerekegyház! Dőzsa-termelöszövetkezet vetései. Az országúitól nyárfa- szegélyes út vezet be a volt Héjjas Pál.féle tanyára. A tanyát körülvevő táblákon dolgozik Vida László tizennyolctagú munkacsapata'. A napsütéses időben a gyapotvetés között embereket látni, most kapálják másodszor a szövetkezet 10 hold gyapotvetését. Tóbi József végigsímítja deres bajuszát, miközben elégedetten néz körül a zöldelö határban. Kellemetlen emlékek fűzik ehhez a vidékhez. Itt a HéjjaS- tanyán cselédeskedett feleségével együtt évekig. Héjjas Pálnak 160 holdas birtoka volt. Kíméletlen ember volt, mint minden kulák. Nem volt pihenése nála, hétköznap és ünnepnap reggel 3-kor kelt és késő estig dolgozott. Héjjas még a szárazbabot is kinézte a fazekából. Egy napon azután nem bírta tovább. Egy reggel, amikor a szokottnál Is korábban kelt és gazdája ráripakodott, hogy miért nem söpörte fel az udvart is, kitört belőle az elkeseredés. — Nem söprőm én — mondta. Azután nem is volt lábakapcája ennek a zsarnoknak. Később Héjjas Pált utol is érte az igazságszolgáltatás keze. Nem fizette adóját, nem teljesítette a beszolgáltatást, terményeit elfe- ketézte és eldugta. Meg is kapta méltó büntetését, Tóbi József pedig ma már itt dolgozik a Dózsa, termelőszövetkezetben, Vida László munkacsapatában, mint a csapat egyik legjobb dolgozója. A munkacsapat 220 holdat miivel. A csapatban öt nő dolgozik és három „munkakönyves" — ahogy azokat ntevezik—, aink még nem léptek be, csak nihn- kakönyvet kaptak. A szövetKe- zet 530 holdján összesen 60 tag dolgozik. Eddig ennyi sem volt, de több kívülállót sikerült bevonni. Vasárnap volt egy hete, hogy önálló termeló'szövet- kezetté alakult a Pózsa. Az ünnepségen több kívülálló dolgozó paraszt Is részt- vett. Három fiatal lány be is lépett mindjárt. Hallották már a csoport szép eredményeit. Őszre paár szüleiket is magúkkal akarják hozni. Hab Juliánná, meg Bende Irén már Vasárnap aláírta a belépési nyilatkozatot. A munkacsapatvezetö, Vida László pirosképü, középtermetű ember. Mikor beszél, mosolygóssá válik az arca. Különösen, ha munkacsapatának eredmé. nyélről szól. A csapat 120 átlag, százalékot teljesít. Rajta, meg az öreg Tóbin kívül Szabő András, meg Patács Ferenc azok, akiknek keze alatt ég a munka. Szabó Ferenc az más, azzal komolyan keli beszélni, de minél sürgősebben. A múlt héten is csak egy napot dolgozott. Pedig minden kézre szükség Van. Nem szabad úgy , járni, mint tavaly, hogy á munkaerőhiány miatt nehezen birkóztak a föld megmunkálásával. Szerencsére a cukorrépa utolsó kapálásánál a rendőrség, meg az Ifjúság segített a Dózsának. Az aratásnál pedig a honvédség állt a tagolt közé és közös erővel sikerült is idejében bevégezni. Jelenleg jobb a helyzet. A növényápolási munkák elég jól haladnak. A huszonöt hold krumplit megkapálták. A ku. koricakapálás is folyik. Csak az egyéni verseny nem kielégítő. A munkacsapatok versenyben vannak egymással. A szövetkezetnek 3 növény, termesztési, egy szőlészeti és egy állattenyésztési munkacsapata van. Beüt a központbsn. — ahogy a iagok mondják, — hiába kereste vasárnap a versenytáblán -z eredményeket Vida László. A vezetőség nem gondoskodott a verseny nyilvánosságáról. Legközelebb szólni is fog érte, Ha kint lesznek a* eredmények, legalább minden csapat tudja, hogy milyen helyet foglal el és akik lemaradtak. legalább igyekeznek utói. érni magukat. Az egyéni versenyt ki fogják szélesíteni. Mert csak így tudják elérni a jobb terméseredményeket és így • mutatnak példát a kívülállók felé, hogy ősszel még több taggal erősödjenek. A Kecskeméti Gépgyár MNDSZ- asszonyai teljesítményük fokozásával is segítik a koreai hősök gyermekeit A Kecskeméti Gépgyárban, a magkészitö műhelyben néhány- perces röpgyüiést tartottak az MNDSZ-asszonyok. A röpgyülé. sen ismertették a koreai gyermekek megsegítésére Indult gyűjtés jelentőségét. A gyüj'-és jelentőségének ismertetése után lelkesén elhatározták, hogy „Koreai Hónapot,” rendeznek és eb. ben a hónapban az eddiginél is fokozottabb lendülettel vesznek részt a munkaversenyben. —• Mi, asszonyok, mélyen át- érezzük a koreai hősök gyermekeinek szenveiléseit, mert tudjuk, hogy mit is jelent egy háború. Tudjuk, hogy a koreai hősök harca a mi harcunk is. A koreai hősök fegyverrel, mi pedig többtermeléssel harcolunk a szabadságért!. Békés építőmunkánkat csak úgy biztosíthatjuk, ha fokozott harcot vívunk a többtermelésért, a selejtcsökkentésért. A koreai hónapra vállalom, hogy az eddig elért 156 százalékos tel. jesítményem 200 százalékra emelem és a koreai hónapban 180 százalék fölött tartom — mondotta Szergyik Istvánné. Felszólalása után az üzem MNDSZ-asszonyai lelkes munkafelajániásokat tettek, majd elhatározták, hogy minden héten kedden koreai műszakot tarta. nak. Az MNDSZ-asszonyok elhatározták, hogy ezzel is hozzájárulnak a koreai gyermekek megsegítéséhez. Az üzem női dolgozói között lelkes verseny indult és a ,.Ko. reai Hónap" első hetében már nagyszerű eredmények születtek- így például Varga Balázsné sztahanovista mogkészítö 317 százalékot, Tapodi Rózsa 228 százalékot, Zubek Magda 216 százalékot, Szergyík Istvánná pedig 200 százalékot ért el. —■ Ugyancsak jó eredményeket értek el a többi női dolgozók is. Sséíidsi Pálné és K. Tóth Hona 900 százalékot, Szabó Ilona 199 százalékot, Scherer Károlyné 170 százalékot, Burányi Erzsébet 158 százalékot. Bevls Imréné 157 százalékot, Engedi B’erencé 156 százalékot, Oláh Katalin pedig 153 százalékot teljesített. Az üzem MNDSZ-asszonyai elhatározták. hogy a ..Koreai Hőnap” első hetében elért eredmé. nyéket továbbra is fokozzák és valamennyien résztvesznek a gyűjtési munkában is. Brigádverseny folyik — de egyéni nem a kerekegykázi Dózsa-csoportban 1 vezetőség nem gondoskodik a verseny n\ ilvánosságáról