Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. december (5. évfolyam, 198-222. szám)
1950-12-31 / 222. szám
Jiíóék Jugoszláviája — am amerikai agresssorok katonai híd fő je A» amerikai {fgresszorok min- dent elkövetnek, hogy Titóék Jugoszláviáját balkáni házőrző kutyájukká tegyék. A Wall- Street terjeszkedői már régen kieszelt kalandorterveiket szeretnék megvalósítani a népi demokrácia országai és a Szovjetunió yljeu és sem is titkolják, liogy Jugoszlávia, mivel a legelőnyösebb felvonulást terület, stratégiai helyzeténél fogva érdekű őket. Az amerikai háborús gyújtogatok Jugoszláviája megsegítésének' leple a'att nemrégen végleg kezükbe kaparintották Ti tóék hadseregét- Jellemző a következő részlet: Amikor az Egyesült A1 lám Ok. szenáttsa elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely 88 millió dollárnyi összegben a sorou- következő koncot vetetne oda n belgrádi uraknak, I.ucas republikánus szenátor nem tudta megállni, bogy ki ne Jelentse: az amerikai kormány szempontjából ez a Titúékkal kötött piszkos üzlet egyike a legsikerültebb „biz- nisz6k“-nek. A szenátus ülésén tartott beszédében félreérthetetlenül megmondta: „Egyetlen auierika* hadosztály eltartása és felfegyverzése az Egyesült Államoknak 170 millió dollárjába ke- i-iji, míg 38 millió dollárért 82 jugoszláv hadosztályt kapunk'*. Az amerikai agresszoroknuk pötouiárou eladott Tito-íéle hadosztályok viszont nagyon sókba kerülnek a jugoszláv népnek. A liutfldtsiénira emelt óriási hadsereg fenntartására a belgrádi urak J'jJO-ben az égésé nemzeti költségvetésnek körülbelül 00 százalékát jót állották _ A fegyverbe szólított emberek milliós tömegé elvi.‘.élhetetlen, terheket ró az országra és elsősorban a dolgozó népre.- Babszolgamuukát, kibírhasd hm adókat, nyomort és éhínség"! hozott a jugoszláv nép széles-dolgozó tömegei számára Tito, amerikai lakáj bűnös politikája. Titóék Jugoszláviájában minden katonai készülődés — repülőterek építése és tengeri kikötők átépítése, hadászati Utak építése és a hadsereg felszeretése — amerikai tisztek közvetlen ellenőrzése alatt történik, akik a jugoszláv vezérkar korlátlan urainak érzik magukat. Ezt a vezérkart joggal lehet a Pentagon (az Egyesült Államok hadügyminisztériuma) fiókvállajatának neveznik •> ő-ezrl Jugoszláviá- *• ban Járt Pepper amerikai szenátor, és egészen elbűvölte az a tény, hogy gz amerikai ,Juris iáknak*1 (értsd : kémeknek) kor lútlan ]ehe:őséget adnak arra, bogy „szabadon utazhassák be az i'v •/ országot**. Újabban amerikai ellenőrző tisztek érkeznek 1',-Im ádba. Feladatuk, hogy megfigyeljék, „helyesen használják-e ! a Tlto-kormány részére folyó- -Itolt 38 millió dollárt“, vagyis ozt az .átszervezést“, amit « jugoszláv hadseregen a Wallstreet agresszorai által támasztott újabb követeléseknek megfelelően hajtanak végre. T if óék azzttl próbálják iga- ío?i i katonai előkészületeiket és vyílt*-' provokációs tevékehységii- k"', hogy nagy zajjal hirdetik: Tugoszláviái ,,veszély fenyegeti Kelet -felöl1*. „Amerika Hangja“ tr-opagnndájánek papagáj mólon való lemásolt rikojtozáea a , vörös imperial izmusról** mindenekelőtt a belgrádi főkolomposoknak azt a törekvését árulja el, fogy meg akarják téveszteni a jugoszláv népet s a világ közvéleményét egyaránt. Be a jugoszláv valóság szöges ellentétben áll « l’ito-kUkk hazug állításaival. r|'' ítóék, bogy titokban |art- * sáb a népi demokrácia (országainak határai, mentén folyó kálónál előkészületeiket, a* elmúlt nyáron 60 kilométer- széles zár1; övezetet létesítettek és kihirdették az ostromállapotot n Bánátban, Bácskában.., Oaribrod- lian, úgvszlntén Macedónia és Montenegro egy réezéu is. Mindezeken a területeken hadiállapotot vezettek be. A békés lakosoknak, megfelelő hatósági engedély nélkül tilos eltávozni a községekből. Kötelesek minden héten jelentkezni a rendőrségen és meghatározott órában aludni térni. Az összes határmenti falvak parasztjai parancsot kaptak, hogy házaikat tartsák készenlétben 10—20 katona beszállásolására. Többszáz faluból a lakosságot teljesen kitaepitoUék, mivel Titóék nem, voltak abban a lielgzetben, hogy a M beálltával a határmenti övezet gktanyáiban elegendő férőhelyet biztosítsanak a felduzzadt katonai alakulatok számára. A repülőterek és más katonai objektumok építését főleg a zűrt határmenti övezetre összpontosítják. Ezt az is bizonyítja, hogy csupán a Sabac és Valjevo közti területen (amelynek hossza nem több 60 kilométernél) hat új különleges repülőtér épül amerikai „repülőerődök“ és rakétarepülőgépek részére. A nyugati határ közelében lévő régi repülőterek hangárjait és felszerelését áttelepítik északra és koletre, azokba a körzetekbe, ahol most a fő stratégiai támaszpontokat összpontosítják. A népi demokratikus országok határai mentén, különösen a Dráva, Duna és Tirook folyó jobbpartján katonai erődítéseket emelnek. Észak és kelőt felé vonulnak az újonnan épülő müutuk, amelyek kiegészítik a fő stratégiai útvonalat, u Trieszt-Zágráb- Belgrúd autóutup Sietve építik a vasutat Albánia (Gosztivar- Kicsevo) és Bulgária (Kumanov- Szvjatoj Nikola) határa mentén. |/ i ne látná világosan, *' hogy mindezek a katonái előkészületek, 'amelyeket Titóék rendkívüli sietséggel ágy valósítanak meg, hogy az ország minden részéből fegyverrel összeterelj békés lakosságot kényszermunkára hajtják, félreérthetetlenül agresszív jellegűek. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy Jugoszlávia fasiszta kormánya a népi demokratikus országok határai mentén sorakoztatta fel egész hadseregének 80 százalékát, hogy az amerikai háborús gyújtogatok ellenőrzése alatt az ászaki és keleti határok közelében rendszeresen rendeznek riadókat, folytatnak katonai kiképzést és gyakorlatokat, hogy rendszeresen és előre megfontolt szándékloal provokációkat hajtanak végre a népi demokratikus országok határain, megsértve azok területi és nemzeti szuverént fását, akkor még jobban megvilágosodik előttünk az az undorító szerep, amelyet Titóék, az amerikai háborús gyujlogatők cinkosai töltenek be a Balkánon. Az agresszív aknamunka, amelyet a Tito-klikk a Wall-Sreet parancsára végez a népi demokrácia országai ellen, gyűlöletet kelt a jugoszláv dolgozókban, akik egyre, határozottabban szállnak szembe azzal a törekvéssel, amely országukat az »imperialista rablók felvonulási területévé akarja tenni. A Tito-klikk kalandor-politikája ellen nemcsak a dolgozó nép, de a jugoszláv hadsereg soraiban is növekszik és erősödik az ellenállás. Erről tanúskodik az a lény is, bogy az országban ,,megbízhatatlan“ és „ingadozó“ katonák és tiszlek részére sok különleges börtönt és koncentrációs tábort építettek, A Jugoszláv dolgozó népben és a jugoszláv hadseregben egyre népszerűbbek a jelszavak: „A békéért — az agresszorok eܰhl‘‘, „Le a Tito-klikkell“, „Ki az ame. vikaiakkal Jugoszláviából 1“ Ezekben a jelszavakban kifejő ésro jut az az cgyro erősödő egység, amelyben a jugoszláv dolgozó rép rabszolgáinrtói ellen harcol(Kh'ssanov cikke) FOLYNAK A KULTŰRVERSENY KÖRZETI BEMUTATÓI A megyei döntőt február elején rendesik A tömegek kulturális tevékenységében elért eredmények megszilárdítására és továbbfejlesztésére az országos népművelési bizottság téli országos kul- lúrverseny megrendezését határozta el. A verseny bemutatóin a következő művészei i ágak szerepelnek: színjátszás, népi tánc, énekkar, de szerepelhetnek a bemutató műsorokon a verse nyen kívüli bábesoportok is. A kultúrverseny két részből áll. Egyik a téli verseny a mezőgazdasági csoportok számára 1950 december 35-től 1951 feb ruár 12-ig tartó határidővel, második a tavaszi verseny a városi és üzemi csoportok részére. Megyei viszonylatban a tanács régrehajtó bizottságának' népművelési alosztálya igyekezel! megszervezni a. versenyt. A szervezési munkák egészen decem bér közepéig nehezen indultak meg- Haláridőre csak a bácsalmási és a kalocsai járások ma zőguzdasági csoportjai neveztek be. Igen helytelenül kezelte az egész kultúrverseny kérdését a bajai járási oktatási osztály vezetője, aki a nevezési lapokat azzal küldto ki a községekbe, hogy amelyik csoport benevez. az kitöltve kUjdjo vissza a lapokat! amelyik nem nevez he, az küldje vissza kitöltetlenül. Ennek eredménye út. volt, hogy a batáridőig á bajai. járásból mindössze négy község nevezett be. , A kiskőrösi járásban a népművelési'előadó minden sor írás nélkül küldte ki a községekbe n nevezési lapokat. í>ok helyen azért nem neveztek be, mert nem tudták, hogy mit is kezdjenek a kiküldött nyomtatványokkal, Az említett járási előadó közvetlen a megyei értekezlet u|án lemondott, hogy kibújjon a felelősségre vonás alól. Nehézségek mutatkoztak a kecskeméti járásnál is. ahol nem volt járási népművelési előadó, csak december derekán állították be. Sok nehézséget okozott az is, hogy a népművelési bizottságok nincsenek tudatában kellőképpen a kultúrverseny jelentőségének s még sok helyen fennáll az, hogy csak kampányszerűen, egy-két alkalommal tartanak megbeszéléseket. A megyei népművelési bizottságok értekezleteit a megyei DISz, DÉFOSz és SzOT képviselői rendszeresén nem látogatják. A művészi színvonal emelése érdekében Kecskeméten és Baján a népművelési alosztály színjátszó konferenciát szervezett. Ezen 80 kultúríelelős vert részt. Az előadást az Állami Katona József Színház igaz- gatóbelyetíeso és a rendezője tartótja a színház élvonalbeli művészeinek gyakorlati bemutatójával Összekapcsolva. Az általános tapasztalat az, hogy a Katona József Színház művészei a lehető legteljesebb mértékbeu nyújtanak mindenkor szakmai segítséget. A járási bemutatókat december 26-tó] január 7-ig szervezik meg. Az egyes járások területén a járási döntők időpontját a járási tanácsokkal, a járási párt- bizottságokkal és a járási népművelési' előadóval az illetékes 1 erű le ti előadók január 1-ig megbeszélik. Jauuár,28-!g megszervezik a megyei bírálóbizottságot. Február 5-én rendezik a tuégyci döntőtA városi tanács oktatási és kulturális munkája Kecskeméten A kecskeméti városi tanács kéthónapos működése során az oktatási és kulturális munka vonalán is új, szilárd alap lerakását kezdte meg. Első lépésként az oktatási és népművelési osztály szoros kapcsolatot teremtett az általános iskolákkal. Harcot indított a lemorzsolódás ellen. Ennek érdekében több helyszíni látogatást végzett és megvitatta a pedagógusokkal, milyen eszközöket lehet eredményesen felhasználni a lemorzsolódás megakadályozására. Az általános iskolák tanulói számára írásbeli dolgozatversenyt szervezett. A dolgozatok témája Sztálin elvtárs 71. születésnapja volt és minden tanulónak az iskolában kellett elkészítenie. Először minden iskola saját maga bírálta el a dolgozatokat, majd beküldte az oktatási osztályhoz, ahol a tanács állandó oktatási bizottsága a versenydolgozatokat kiértékelte. A kiértékelés eredményeképpen 13 felsötagozatú és 13 alsó tagozatú tanuló kapott dolgozatáért könyvjutalmat, de alig volt olyan dolgozat, amelynek ne lettek volna értékes sorai. Minden írásból határtalan lelkesedés áradt ki Sztálin elvtárs felé, akit a gyermekek rajongásig szeretnek. A tanács a népművelés terén a Katona József Színház főrendezőjével együtt a Párt éa a SzOT támogatásával létrehozott egy kultúr-színjátszó szemináriumot, amely arra hivatott, hogy a kultúr- cs színjátszó felelősök szakmai tudását elmélyítse és közelebb vigye őket a szo- Aalista-realista kultúra elsajátításához. A Párt támogatásával ugyanakkor létrehozott az osztály egy kéthetenként ismétlődő Icultürfelelősí értekezletet, ahol azok megvitatják problémáikat, Résztvett a népművelési osztály a Szabad Föld Téli Esték előkészítésében is. így Kecskemét külterületén eddig 43 esti előadás zajlott le, mindenütt nagy érdeklődés mellett. A hallgatók túlnyomórészt kisparasztokból és termelöcso- port-tagokbói kerülnek ki, de jelentős számban látogatják a középparasztok is. Megindultak a téli kultúrverseny szervezési munkálatai Is. Ennek eredményeképpen eddig 7 külterületi tanyai kultúrcso- port nevezett be, jórészt színjátszással, de ugyanakkor népi tánccal, sőt énekkarral is. Egy külterületi csoport és 3 tömegszervezeti csoport benevezése most van folyamatban. Az osztály legközelebbi tervei között a lemorzsolódás elleni küzdelem jegyében lezajló nagy pedagógus-értekezlet összehívása szerepel, amely egyúttal megtárgyalja majd az iskolai fegyelem megszilárdításánál? kérdését is. Ugyanakkor a tanács állandó népművelési bizottságának bekapcsolásával és széleskörű akttvabálózat kiépítésével ellenőrizni fogja a Szabad Föld Téli Estéket és megtartja 1951 január 7-én a tél) kultúrverseny városi döntőjét. A kö újövőben beindulnak a közegészségügyi csoport előadásai a nemibetegségek ellen, egyelőre a nagyobb üzemekben- Az osztály közegészségügyi csoportja nagy gondot fordít a központi piac rendjének, tisztaságának és az áruk minőségének ellenőrzésére is, Hamaros :n megindul a termelőeSoportok é állami gazdaságok közegészség- ügyi állapotának felülvizsgálata is. Ezenfelül a városi cs hatósági orvosok részére munka- módszer-átadó értekezletet hív- nak össze január hó folyamán. Mi, úttörők, kultúrmunkával erős*' a békeharcot — írja Bácsalmásról Benő Petrekanits, a délszláv anyanyelvű iskola tanulója Mi, a bácsalmási délszláv anyanyelvű iskola úttörői, boldogok vagyunk, hogy van anyanyelvi iskolánk• De nemcsak iskolánk, do kultúrtermünk is. A felszabadulás előtt a iái szüléink is elnyomatásban éltek; nem cselekedhettek úgy, ahogyan szívük diktálta. így nem szavazhattak arra a pártra sem, amely látszólag képviselhette volna érdekeiket. mert akkor lecsukták volna őkef. Most azonban, hogy a Szovjetunió hős katonái' jel szabadították hazánkat, szabad lett a mi eleiünk is. A délszláv anyanyelvű iskolában saját anyanyelvűnkön tanulhatunk és mi, úttörők, gyönyörű, kultúrtermünkben előadásokat rendezhetünk. Az előadásokul a Szülői Munkaközösség segítségévei rendezzük. Csak nemrég is egy nagyon jól sikerült előadást tartottunk. Az előadás előtt elénekeltük a Köztársasági indulót. Utána a tanitónéni is a Szülői Munkaközösség egy tagja mondottak beszédeket, melyeket színdarabok, szavalat- és énekszámok követtek. A darabokat, melyekét az úttörők színjátszó csoportja előadott: ,,A* új tani- tő”, a „Vörös sárkányt és a ,.Péter doktor'* voltak• Ezf a. jólsikerült előadást mi, úttörök ős a Szülői Munkaközösség azért rendeztük, hogy pénzt gyüjfhes- Sütik össze a mi iskolánknak. Az előadás jövedelméből két gyönyörű. zászlót vásároltunk. Egy vörös és egy piros-fehér-zöld zárját. Ezekkel a zászlókkal fogunk a jövőben minden ünnepségre felvonulni. Ez a? ünnepség bebizonyította, hogy o, mi kullúrmunkánk m egyetlen célt szolgál. ErOsiteni hazánkat, erősíteni a békeharcot. BENŐ PETREKANITS, a bácsalmási délszláv, anyanyelvű iskola, VIII, o tanulója. A görög kormán v hajszaja » Demokratikus* című lap ellen A Demolcratikoss című lap vezércikkében megírja, hogy a görög kormány az alkotmány megsértésével konokul üldözi a lapot, mert a lap a nép érdekeit fejezi ki. a demokráciáért hat- col és leleplezi az uralkodó klikk bűn cse Ickm óny eit. 195Ö augusztusában törvénysértő módon letartóztatták Dio- niziosz Hrisztakosg parlamenti képviselőt, a lap szerkesztőjét « csak később, a közvélemény nyomására bocsátották szabadon* lia év szeptemberében dacos. igazságűgymlniazter indítványára, a parlament Jogügyi bízót/- eága Hrisztakoszt megfosztotta mentelmi jogától, A Demokrat1 kosz egy másik munkatársát, Dromazpszt is letartóztatták. A vezércikk a Demokratikosz 'védelmére szólítja, fel a görög népet és a világ demokratikus közvéleményét.