Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. december (5. évfolyam, 198-222. szám)
1950-12-19 / 213. szám
A KSzTK korszerű, le!kes, ötletes játékával megérdenelte volna a győzelmet KSzTK-Autótaxi 1:1 (1:0) Cegléd, 1000 néző. — Vezette: Kudas A délelőtti esőzés egészen latyakossá tette a jő, füves pályát. Némely trjlyen víztócsák éktelenkedtek, amiért ltudas játékvezető megbeszélést tartott a kél csapat vezetőségével, hogy al- kalmas-e az osztályozó lejátszására. Húsz perces tanácskozás után végül elhatározták, hogy a talaj játékra alkalmas- A fél- egyházi szurkolók hatalmas hajrához fogtak ,,Hajrá KTK‘‘ — hangzott kilométerekre a lelkes drukkolás. Két óra előtt pár perccel így futóit ki u két csapat: KSzTK: Horváth. — Dongó, Lantos, Kanyó, — Osenki, H^ré- di, — László, Mészáros, Irányi, Dinnyés, Szabó I., (Fejes). Autótaxi: Seregi, — Kapocsi, Gólik, Halasi, — Kornél, Tátrai, — Szabó, Péter, Farkas, Szalai, László, (Pápai). Farkas indítja a labdát és máris gyors lefutással veszélyezteti Horváth kapuját. A kezdeményezést a íélcgybázlak hamarosan átveszik és erős rohammal támadják a sárga-fehér mezbe öltözött pesti csapat kapuját- illánk, változatos játék alakul. Az ellentámadás során szöglethez jut a fővárosi csapat. A remekül beívelt labdát Horváth bravúrosan szerzi magához. Mintaszerű' támadásokat láthatunk mindkét csatársortól. A hetedik percben Tátrai meredek labdával szökteti Farkast, de Lantos az utolsó pillanatban tisztáz. A másik oldalon Seregi kapája kerül veszélybe. László átadását Iványi a kapu felső sarkára célozza, de Seregi kiüti Halasi elé. aki hosszaú előrevágja. A 12. percben két szöglet- hez jut a pesti csapat, de mindkettőnél Horváth biztosan megszerzi a labdát. Most Cgy pár perc fölény jellemzi az Autótaxi csapatát, de a félegyházi fiúk hamarosan átveszik a játék irányítását- A 17. percben Mészáros, a IS. percben Iványi, a 19- percben László lövése jellemzi a félegyháziak fölényét. Halasi szabadrúgását Horváth bravúrosan öklözi az alapvonalon túl. Erős ostrom alá veszik a sárga-fehérek kapuját, ami rövid idő múlva gólnál meg is mutatkozik- Mészáros iveit labdájára László fut, majd középre Játszik Iványihoz, aki szintén László elé teszi a labdát, a jobbszélső éles szögből a hálóba vágja a labdát. Iványi még a gólvonalon bebiztosítja. 1:0. Még erősebben támad a vidéki csapat, de gólt már nem tudnak összehozni, tekintve, hogy a sárga-fehérek hat védőjátékos- sál védekeznek. A második félidőben szintén a félegyháziak fölénye domborodik ki- Korszerű játékukkal bizony sokszor zavarba hozzák Seregi kapust- László villámgyors lefutása után bombalövést küld a fővárosiak kapujára, de Seregi nehezen tudja megszerezni a labdát. A KSzTK fölénye mindjobban kidomborodik. Egymásután rúgják a .sarokrúgásokat, először Mészáros, majd csere után Fejes íveli a szebbnél szebb labdákat a kapu elé. Ismét feljön a taxi csapata és pár perc uralva megszerzi a sorsdöntő, kiegyenlítőd gólt- Halasi—Péter—Szalai a labda i ’.ja, majd a j abbszélsőhöz kerül, aki éles lövést küld a kapura. A kavarodásnál Dongó lábára pattan a lahdá, az íalsot kap és a hálóba pa|tan. 1:1. Az egyenlítő gólig és még kb. KO percig a játékvezető erősen a sárga-fehéreknek segít .Bizony ez kissé letöri a félegyháziakat, de utána lelkes játékkal, hatalmas hajrával ismét megszerzik a mezőny-fölényt- A 33. percben Iványi és László a tömörülő védők mialt nem tudják értékesíteni a helyzetet. Két perccel később Osenki szabadrúgása harminc mélerről száll kapura, Seregi nehezen megfogja. László órás! partdobása következik, megfelel egy szabadrúgásnak. Iványi, Szabó szép akciója után László éles lövése a kapufa mellett suhan. Fejes liosz- szan előrovágoit labdájával László elfut, középre ível, Iványi fordulásból ló, de egy arasszal elkerüli a felsősarkot. Az utolsó másodpercben Szabó keresztül- ível László elé, aki Iványi fejére helyezi a labdát, a középcsatár bombafejese a felső lécről pattan vissza. Óriási helyzet volt. Bírálat: A félegyházi csapattól régen láttunk ilyen tervszerű, ötletes támadásokat. Dícséretremél- tó úgy a védelem, mint a csaiár- sor mintaszerű játéka, A játékvezető sportszerűtlen vezetése kissé elvette a csapat kedvét, de a vezetőség nyugalomra, lelkes játékra buzdította együttesét. Kyyénileg: Horváth több gólnak látszó labdát tisztázott, nyugodtan bízhatunk működósében úgy az osztályozón, mint a továbbiakban. A hátvédhármas egymást múlta felül. Lantos különösen szép testjátékával tűnt ki. Dongó egyáltalán nem tehetett a gólról, hiszen élesen a lábához pattant- Osenki szép labdákkal támogatta a csatársort. Herédi ezúttal is a csapat motorja volt. férfias kemény játéka különösen a védelemben mutatkozott meg. László, mint Ismeretes, kitűnő gyorsasággal bír, csak az volt a baj, b0gy kevés labdát kapott. Viszont amit Deki szánlak, azt mind jól kihasználta- Mészáros most került a csapatba, de biztató lebet számunkra, ami'yun nagy láb-technikával bír. Irányi, mint kössépcsatár, szépen értékesítette a helyzeteket. Dinnyés és Szabó szép ösSzjátékával tűnt ki, Fejes sok helyzetet teremtett- A csapat minden egyes tagja szívvel, lélekkel játszott. X Pártoktatók Háza előadásai December Ifi-én délután 6 órakor a Központi Előadói Iroda II. előadása propagandisták, pártvezetőségi tagok, tömegszervezeti vezetők és népnevelők részére. Előadó: Központi Előadói Iroda tagja. « Évvégi leltárra való tekintettel felkérjük T. Vevőinket, hogy áru szükségletükről folyó hó 18-23 között feltétlenül gondoskodj! 1 szi repkedjenek Kecskeméti Textilnagykereskedői mi Vállalat 509 TOTO 1. ÉDOSz—Textiles 2 h'f 2. Postás—Szombli. Lok. 1 3;2 3. Cs. Vasas—Salg. Tárna I 1:1 4. Di. Vasas—Sze. SzMTE I 3:1 5. Vasas—Győri Vasas 1 3:2 6. BDSE—Dózsa 2 I ; j 7. Dorogi T.—Ta‘-ab. T. 1 2:1 8. Sze- Honvéd—Soriex x l;l 9. Tatab. Ep.—Sajósz<p. T. 1 4:1 10. M. Honvéd—D. Honvéd x 2:2 11. M. Textil—Gy. SzMTE 2 0:2 12. Autótaxi—Kisk. SzTK x 1:1 Nycrsbőrgyüjtő és Kereskedelmi Vállalat VADNYDLBÖRT feivásáról szárazon és nyersen 302 Gyüjtőtelep: Kecskemét, Csongrádi -u. L Cegléd, Széchcuvi-n. 45. fTWVTTVTWtf ▼▼▼▼▼▼▼▼▼' — A IV. KERÜLETI MNDSz- csoport ia Budai-utcai iskolában 20-án, szerdán taggyűlést tart. A vezetőség kéri, hogy a tagsági könyvet mindenki hozza magával. — KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás köszönet mindazon rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akjk drága jó férjem, Szabó Antal temetésén megjelentek, sírjára koszorút helyeztek. Özv. Sza1 bó Antalné bánatos özvegye. 6028 30-AS cipőre korcsolyát veszek. Damó László, Kecskemét, Jókai- utca 6. sz. 6049 ZENETANARNÖ hegedűórákat ad. Tanát kicsiket 6 évesítől, dolgozókat este is. Hétfő, péntek délután. Kecskemét, Rákóczi-ut 5. II. 4. 6005 KELTETÖQÉP 120 tojásos petróleum fütéses eladó. Kovács Sándor Vaskút 723. 3754 KULÖNBEJARATU bútorozott szoba azonnal kiadó. Trapl Istvánná, Baja, Dózsa György-út 128. 3755 KÉSZÍTEK hálószobát, konyhabútort. Zana testvérek, Kecskemét, Borz-utca 16. 6044 500 NÉGYSZÖGÖL jó bortermő szőlő, Alsószéktóban, közel a be- tooúthoz eladó. Értekezés: Kecskemét, IX. Szent István-város 27, vagy Rávágytér 10. 6047 IRODABÚTOR (szekrény) és pult eladó. Érdeklődés: Kecskemét, Vö- rösmarty-u. 6. Kecskés műszerész. 6048 GYÜMÖLCSFÁT olcsót és szépet kaphat Kecskemét, Szultán-utca 4. sz. alatt. 5894 NAGY méretű duplaajtó, ablakkeret eladó. Kecskemét, Lüiom-utca 3. sz. 6030 HASZNÁLT játék-babakocsit és hintalovat vennék. Kecskemét, Ta- tay-tér 1. I. e. 6. ajtó, 6027 Dolgozik figyelmébe! 17-én és 24-én vasárnap 10—6-ig nyitva Vásároljon minden! egy helyen állami iruház, Kecskemét sóé — FÉNYKÉPFELVfi 1 eleit szakszerűen kidolgozza az OFO- TÉRT, Optikai, Finommechanikai s Fotócikkeket Értékesítő Vállalat. — Kecskemét, Szabadság-téi 1. szám. , 288 ELADÓ 200 négyszögöl lelek, egy komplett diószínű hálószobaberendezés sodronnyal, egész konyhabútor, mángorló, 500 kg-os mázsa. Kecskemét, Bercsényj-u. 13. 6000 FÉRFI télikabát eladó. Kecskemét, Berényi Pál-utca 11. 6025 KECSKEMÉTI Galamb Sportegyesül« használt colos, két colos és félcolos deszkákat, három-négy métereseket, .kisebb-nagyobb tételekben keres megvételre. Kecskemét, Gsongrádi-ulca 14. 6015 2 DRB. 90—100 kg-os félhízásban levő disznó eladó. Értekezni lehet Kecskemét. Erzsébet-ikrt. 8. 6006 EGY jókarban lévő Singer- szabógép eladó. Seres, Kiskunfélegyháza, Petöfi-tér 1. 30S MINDENT a N r E p B O L T árudákból. Bácskiskunmegyei NÉPÜJSAQ politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: NÉMETI JÓZSEF: Szerkesztőség: Kecskemét, Szé chenyi-tér 1. Telefon: 26—19. és 25—22. sz. — Kiskunfélegyháza: Pázmány-utca & szám. — Baja: Bartók Béla-utca 8. Telefon: 143 Főkiadőhivatal: Kecskemét, Szabadság-tér 1-a. Telefon: 22-U8 Kecskeméti Nyomda Felelős vezető: Faragó Imre A KECSKEMÉTI Vaskcreskedel- mj Vállalat ezúton is értesíti a rajonjába tartozó kiskereskedelmi szektorokat, hogy az évvégj leltározás időpontja folyó hó 28, 29, 30. Ezeken a napokon úgy a megrendelés felvétel, mjnt az árukiadás szünetel. 310 GYERMEKJATEK karácsonyra kapható a készítőnél Kecskemét, Nagykőrösi-uica 40. C054 JÚ állapotban levő 6—8 métormá- osa hordképességü széleskoesit megvételre keresek. Kecskémé1 Kossuth-krt. 55. (3053 VESZEK bútort, szőnyeget, függönyt» porcelánokat hibásat is. Kecslketnét, Rákóczi-ú4 38. 6051 ELADÓ modern* dióliáló, komplet4 konyha, szekrények, székek. Kecskemét Rákóczj-út 38. 6052 SERTESVAGAST olcsón és jól vállalok. Berente József hentes, Kecskemét, Sarkantyú-utca 21. (Füszerüzlet.) 5876 M’AGANOS férfi gondozását elvállalnám. Címet: „1951” jelige* re a kecskeméti kiadóba kérek. 5965 ELADÓ egy ház a Cimbalmos-utcában. Értekezés; Munkácsy-utca 12. sz. alatti irodában- 5961 SINGER varrógép eladó. Kecskemét, Dózsa György-út 12. Érdeklődni 4—5 óráig. 5980 VAROSFÖLDÖN 8 km-re, Szőketanyában 2 töret eladó. Értekezni: Kecskemét, Sárkány-utca 6. 5950 ELADÓ egy jókarban levő női- varrógép. Kecskemét* Kölcsey-u. 12. sz. 6004 ELADÓ 2 öl törek, 2 kúp szár Városföld, Szőke-tanyán. Értekező«: Kecskemét, Sárkány-utca 6. szám. 6008 ELADÓ Galamb-utca 5. számú ház egyötöd része. Értekezni: Kecskemét, Kada Elek-u. 19. Fűszerüzlet. 5995 Erscluié nöikalapszalonja Kecskemét, VI, Czollner.tér 18, (Katona József, utca folytatása, zárda kertjével szemben. Tábla alatt a csengő.) Menyasszonyi fátyol, ruha és koszorú kölcsön is kapható. Alakítások a legszebb kivitelben. 5967 LÁDÁK, kosarak eladók. Kecskemét, Kápolna-utca 4. 5973 ELADÓ egy zománcos Meloor kályha, 76-os. Kecskemét, Gáspár András-u. 9. Marozsi György laka. tosműhelyében. 5991 ELADÓ Meteor és Memphis kályha. Kecskemét, C- ngrádi-u. II. sz. alatt. 5979 Arató J6z.se! szabóságát Katona József utca 3. szám alá helyezte át. 575U KETTŐ darab féléves csikó és egy egyesben is járó hasas ló eladó. Kecskemét, Behőnyír 15. Ifj. Gera Islván. 597(1 BERBEVENNEK melegágyi rá, mákat, megegyezés szerint. — Cím: öcsai István, Körösi-hegy 110. Huszárlaktanya mögött. Kecskemét. 6040 NŐI bunda (keveset használt), középtermetre eladó. Kecskemét Kuruoz-tér 2. 5908, ELVESZETT egy rókavörös I nősténykutya, a megtaláló vagy nyomravezető jutalomban részesül, Körtvélyesi Antal, Kecskemét, Bethlen-krt. 11. sz. 6003 FIGYELEM! Hulladékanyagokért pénzt ad a földmű vessző, vetkezet. Ennélfogva mindenku nek saját érdeke, hogy birtokában lévő vasat, tollat, csontot, rongyot, szőrfajtákat, üveget felajánlja. Azok az eladók, aki k, fél kg disznőszőrt, illetve 4 dkg disznósörtét beadnak, 2—2 dkg feketebors felvásárlására jogosító utalványt kapnak, melyet a földmüvesszövetkezetek és aj Népboltok fognak beváltani. —■ Fentnevezett árukat mindennap reggel 8-tól 16 óráig átvesszük, Kecskemét, Széchenyi-tér 6. sz, alatti telepünkön. 284 flutó-garáget bérelnénk egy autó számára Cím: a kecskeméti kiadóhivatalban TTTTfTfTVV v f » » t . t » t t f » f t . > i • > • . • t • *.« * ■ » Kishírek és apróhirdetések